Dunántúli Napló, 1974. április (31. évfolyam, 90-117. szám)

1974-04-14 / 102. szám

A MEKONG PARTJÁN... . Állok Vinh Lon-’ legnagyobb terén .« :zi . ;■ ' áz előtt A szőj: ' h?~ haso'nló tércég nagyjából -ű m, szé­les, 60 méter hosszú lehet. Mindegyik járatra sok a elent- kezö — eladók, vevők, Dejáró munkások, látogatók jönnek- mennek a Mekong legdélibb agának gyöngyszemébe. Néme­lyik busz ágy megtelik, hogy még a tetejére is jut utas.. Hí­don, kompon, gázlón át robog­nak velük aztán a tarkára fes­tett, 25—-40 embert befogadó gépjárművek a cél felé. Közben jgbbárö csak rizsföldet, az el­árasztott táblán dolgozó embert és vizet látnak. Ilyen a Mekong deltavidéke A víz az úr Nem. véletlen, hogy a folyótól kapta a nevét. Ennek a furcsa alakú nagy félszigetnek első­sorban az ágakra bomló, majd játékoson újra egyesülő, ismét elváló sárgaszínű Mekong adja meg a jellegét. Augusztus és november között a Deltavidé­ken naponta esik az eső. Ez a természeti jelenség még korlát­lanabbá teszi-a víz uralmát. És mindezt betetőzi a tenger je­lenléte. A Dél-kínai tenger és a Sziami-öböl vize nemcsak a partvidéket mossa, de a Me- kongon át mélyen behatol a félsziget belsejébe is. Kétszer naponta, dagály idején megáll a Mekong folyása. A folyó édes vize összecsap a sós tengervíz­zel és mint ahogy az már tör­ténni szokott, az erősebbik ke­rekedik felül. A tenger a folyó egész dél-vietnami szakaszát elfoglalja, ilyenkor még Kam­bodzsába is behatol, örvénye­ken, forgókon látszik, hogyan küzd meg egymással a két gi­gász. Egy darabig úgy tűnik, a tengeré lesz a babér; de a Me­kong a győzelem biztos tuda­tával tűri az offenzívát. A na­gyobbik víz addig ülhet győ­zelmi tort, amíg a dagály szusz- szál bírja. Ha a tengervíz visz- szchúzódik, o Mekong újra megédesedik és folytatja útját c tenger felé. Egy esztendő alatt 1400 milliárd köbméter vi­zet zúdít a Délkínai tengerbe. Az esős évszakban a kam­bodzsai nagy tavak is tekinté­lyes vízmennyiséget fogcdnak magukba és tehermentesítik ez­zel a Mekong partjait. De hogy az esők idején a Deltában az árvíz nem okoz évről évre tö­megszerencsétlenséget és fel­mérhetetlen anyagi kárt, az el­sősorban az évezredek óta itt élő és végtelen szorgalommal dolgozó vietnami emberek mun­kájának köszönhető. A Me- kong-vidéket ezer és ezer kilo­méternyi csatorna hálózza be. A' kisebb része emberi munká­val mederbe kényszeritett, ter­mészetes patak. A nagyrészét azonban sok generáción át, a legnehezebb kézi munkával vájták a talajba. Vannak itt olyan széles mesterséges csa­tornák, mint amilyen nálunk a Fekete-Körös, vogy a Rába, Eb­ből egyre kisebb és kisebb ágok segítségével juttatják el a Me­kong vizét a legjelentéktele­nebb településig, onnan meg a rizsföldekig. A Deltavidéket ép­pen ezért nem szárítja ki a leg- esőtlenebb évszak sem Hal, szárnyas, bivaly A lassan, csendesen csordo­gáló, szűk víziutak ingyenesen szállítják oz utast, és a rizzsel, vagy zöldségfélével megrakott bárkát Is. A Mekong hátán gyönyörűség a hajózás. A folyó nagysága és változatossága le­nyűgözi az embert. A csatornán sem egyhangú az élet. A partot egészséges, termő pálmasor szegélyezi., A lakóházak egy ré­sze közvetlenül a vízparton, vagy cölöpön, magára a vízre épült. A lakosok, akár Velen­cében, szívesebben közleked­nek csónakon, mint a száraz- földön. Néha olyan sok a csó­nak a keskeny csatornán, hogy üggyéí-bajjal kerülgetik egy­mást. Természetesen o csatornák- ban is a Mekong sárga színű vize folyik. Mégis ez a lakos­ság fürdője, a háziasszony mo­sodája is. Nappal rengeteg gyerek lubickol benne, A mo­sott ruha meg ott szárad a partmenti fákra kifeszített háncskötélen. Nemcsak ezért, de a hal miatt is szívesen épít­keznek a partra. Minden Delta­lakó halász, vagy horgász is egyben. Kiül a ház víz fölé nyúló teraszára, onnan a vízre veti a hálóját, bedobja a hor­gát — és különösebb megeről­tetés nélkül megszerzi így a napi élelmet. A víz a háziállatok tartását is elősegíti. A bivaly, a legfon­tosabb igavonó, vízszeretö ál­lat; sokkal több terhet bír el, tovább is él, ha naponta füröd- het; mintha elzárják a víztől. Vízen él a Mekong-vidék ked­velt szárnyasa, a kacsa is. igénytelen vízimadár; etetni se kell, a folyóvízen mindig talál ételt magának. Igaz, a tenger- közeiben néha maga is áldoza­tul esik: a tengerből a csator­nába kiránduló ragadczóhal megtámadja a kacsát is. A kár azonban megtérül — a csator­nából előbb-utóbb kifogják a nagytestű húsevőt. A magasból, különösen heli­kopterről nézve a csatornával teleásott Deltavidék finomere­zetű bőrre emlékeztet. A földön kissé egyhangú, de ezzel együtt is bámulatosan szép vidék. A vinhiongi autóbusz-pályaudva­ron én mégis az onnan a szél­rózsa minden irányába utazó nőket és férfiakat bámultam meg. Szürke, hétköznapi embe­rek. Arcberendezésük, ruháza­tuk, szerszámuk aligha változott sokat a századok alatt. És mégis, nagy művet alkottak. Megzabolázták, szolgálatuk­ba állították a Mekongot — és uralkodnak fölötte. Utcaiárus-abc A víz és a napfény kedves városában, Can Tho-ban az emberek életük túlnyomó részét az utcán töltik. A szobában fojtó, párás a levegő. Az utco így még esőben is népes. Az emberek nem sokat törődnek vele, ha bőrig áznak. Az eső­víz is meleg, a melegben a ru­ha gyorsan szárad — itt nem fázik meg senki eső után. Az üzletek nagyobbik része nem bérház földszintjén, ha­nem önálló barakkban, stan­don, fészerben, vagy egyszerűen a földön, az aszfalton műkö­dik. A kereskedések száma többezer — némelyik utcán egyszerűen nem lehet tőlük közlekedni. Bejártam Can Tho néhány kerületét és ABC-sor- rendbe szedtem, miből él Can Tho-ban néhány nem minden­napos utcai árus. Allatalak-kereskedő. Dél-Vi- etnamban sok helyen árulnak celofánszerű műanyagból ké­szült óriási lepkét, bogarat, tyú­kot, halat. Olcsó és dekoratív; de a kereslethez képest túl sok van belőle. Bétel. Délkelet-Ázsia legel­terjedtebb élvezeti cikkének alapanyagát, a' bétel bors-leve­let, a bételpálma gyümölcsét: a bételdiót, a tengeri állatokból nyert meszet és néhány más ízesítőt Can Tho-ban egy he­lyen lehet beszerezni. Otthon elkészítik belőle a jóízű, jószá­gé, de a fogat tönkretevő hé­téit, amelyet itt a parasztasz- szonyok jórésze rág. Ha a szá­jában van, azt hiheti az ember, vérzik a foqhúsa. A Can Tho-i utcán úgy hever a kiköpött bé- tel-pép, mint Európában az el­dobott cigarettacsikk. Csehó. A kis vendéglők közül azok mennek jól, amelyeknek nemcsak az éttermük, de a konyháiuk is az utcán van. Az ilyen kifőzésekben kora reggel­től késő estiq nincs a tulajdo­nosnak megállása. Jobban sze­retik a vendégek, mint a zárt étkezdét. Dupla vagy semmi. A sze­rencsejáték helyi forrná ia. Az ügyeskezű bankár folyékony szövegével úgy megszédíti a gyanútlan vendéget, hogy az két nyert parti után megdup­lázza, aztán meqnégyszerezi o tétet. Persze, akkor már a ban­ké lesz a pénz. Ezüstműves. Az utcán vési a gyűrűbe, vagy az óra hátsó lap­jába a vevő nevét, képzettsé­gét, rendfokozatát. Az arany­lánc itt a jómód jelképe. Az ezüst a kispénzű, de még te­hetős ember státusz-szimbólu­ma; a szegények műanyaglán­cot hordanak. Görkorcsolyás. Can Tho-ban több helyen lehet — megfelelő bérleti díj ellenében — gör­korcsolyát kötni és az erre a célra kijelölt, döngölt pályán keringeni vele. Messziről a tér­ség olyan benyomást kelt, mint­ha jégpálya lenne. Hajas. A vietnami nő fő ékes­sége a haja. Akinek nincs elég sűrű, elég hosszú hajfonata, az igyekszik venni valakitől. Az utcai hajüzletben láttam egy méternél is hosszabb, csillogóan fekete hajat; aki ezt megveszi, biztosan talál magának férjet Szegény, a nászéjszakán jön majd rá, álcopfba szeretett. A jós — jót mond Inyesmester. Abban különbö­zik a vendéglőstől, hogy főzt- jét nem lehet helyben megenni, hanem el kell vinni. A finomsá­gok egész légióját lehet így megszerezni: van vagdalthús, kukoricás, rizsespités, kókusz­tejes, cukornádleves, pattoga­tott cserebogaras. Jós. Felszerelése: egy jól megrajzolt tenyér, amelynek ráncaira sejtelmes mondatokat ír. Ez a reklám. Ezenkívül vaskos könyveket tart a térdén. Ha jön a jövőjére kíváncsi üzletfél, hosszan nézi annak tenyerét, aztán a könyvekben böngész, végül kiböki — mi lesz a ven­dég sorsa. Ügy hallom, leg­többször kellemeset mond, hogy tovább ajánlják. Kegyeletes. Can Tho, mint az egész délvidék, vallások tekin­tetében igen tarka képet nyújt. Sok a buddhista, a katolikus, o protestáns, a kao-dáj, a hoa hao és még sok más szekta. Ez a boltos a különféle hivők ima­könyveinek, füstölőinek, gyer­tyáinak, halotti lepleinek, kegy­szereinek árusításából él. Magnókazettós. Nagyméretű sátorban rakja ki az eladó magnó-kazettákat. Rendelésre üres kazettára felveszi a kívánt számot. Hasznos, kulturált ke­reskedő, de a közelében nem lehet kibírni. Reggeltől estig bömbölteti o hangszóróját. Kü­lönösen kellemetlen, ha kettő van egymás mellett ebből a faj­tából ... Nádmetsző. A piac kellős kö­zepén áll egy kis faépítmény, amelyben bambuszból és más nádfajtából késsel formált és falapra ragasztott kis alakokat árusítanak. Ami qiccset az em­beri agy megszülhet, a holdfé­nyes tájtól a szentképig, a Thieu-portrétól a sex-jelenetig, lombfűrésszel és türelemmel ki­vágva, itt mind megtalálható. Oltáros. A buddhista házban, üzletben, középületben nem hiányozhat a házi oltár, amely nem annyira Buddha, mint in­kább az elhalt ősök tiszteletét szolgálja. Mérete — egy méter széles, ugyanolyan magas. Can Tho-bon nem gond a beszer­zése, a favázat készen kapni, a családnak csak mécsesről és halottról kell gondoskodnia. Ponyvaregényes. A dél-viet­nami könyvkiadásnak jó felét a ponyvaregény teszi ki. Az utco legszínesebb foltját képezik azok o kiterített ponyvák, ame­lyeken ezeket árulják. Sok a le­fordított, klasszikus amerikai áru, de van már tajvani, indiai és dél-vietnami utánérzés is. Rizsesköcsögös. A vietnami ember legszemélyesebb tárgya a kis tálka, amelyből fő tóplá- . lékát,, a rizst eszi. Még az orto­dox buddhista boncot is fel­mentik a vagyontalansági fo­gadalma alól, hogy kis köcsöge lehessen. Sokféle mintával, tíz­ezrével kínálják az utcán. Szexes. Az amerikai jelenlét egyik emléke: van olyan stand, amelyen kizárólag szexuális és homoszexuális folyóiratot, képet, diát, pajzán dolgokról felvett magnókazettát lehet kapni. A lakosság megszokta, alig van rá vevő. A kereskedő fogása — a rázósabb képeket a pult alatt árulja, mintha tiltott gyümölcsöt kínálna. A lottóremény Tombolas. A fiatal labdarúgó kultúrával rendelkező Dél-Viet- namban nincs még totó — a lottó, a sorsjáték azonban nagy divat. Országos és helyi sors­jegyek keltik az emberekben a könnyű meggazdagodás remé­nyét — általában gyerekek árulják az utcán, a vendéglő­ben. ügyvéd. A kevés iskolát járt, vagy írástudatlan ember drága ■ 8 1 IvASiRNAPl' MEllÉXlET A Mekortg-vldékef ezer és ezer elén át kilométernyi csatorna hálózza be. NagyrészCVet sok generá- kéz! »unkává! vájták a talajba ... segítője az utcai standon te­vékenykedő állítólagos jogász. Jó pénzért tanácsot ad, kitölti o születéshez, esküvőhöz, uta­záshoz, váláshoz, feljelentéshez, halálozáshoz szükséges űrlapot. Okmányt, kérvényt, levelet fo­galmaz. Nagy a forgalma. Virágüzlet. A Mekong-delta termékeny földjén sok a szép virág. Szálanként, csokronként is áruliák, akár nálunk. A leg­gyakoribb azonban az olyan virágvevő, aki temetésre kér ko­szorút. Zászlós. A tarkó bódé áru­jának háromnegyed részét a Thieu-rezsim narancsszínű-pi- roscsíkos zászlója teszi ki. A ne­gyedrész megoszlik o sokszínű Buddha-zászló és a csillagos amerikai lobogó között. Akkor csinál üzletet, ha a felsőbbség elrendeli a fakult zászlók cse­réjét. Ez elég gyakran előfordul, Négy néma A földi- és vízimotorok kat­tognak, a rádióbolt hangerősí­tője zenét od, oz utcai árusok kiabálva csábítják a vevőt, o gyerekek csivitelnek — My Tho talán egy adaggal még hango­sabb, mint a tőle északabbra fekvő vietnami városok, üveg nélküli, moszkitórácsos ablako­mon késő éjszakáig beszűrődik a lárma és már hajnalban fel­ébreszt. Ráadásul óránként va­lami furcsa, a skála három hangján szóló gong jelzi o kö­zelben az időt. Már beköltözé­semkor felfedeztem, milyen rit­ka kilátás nyílik ablakomból. Alattam, az utca túloldalán öreg és barátságtalan, fallal körülvett földszintes épületcso­port áll: a városi börtön. A vi- tyillók ablakán vasrács, a házak között szűk sikátor, a kőkerítés négy sarkán őrtorony. Az udvart éjjel is reflektorok világították be. Hacsak tehettem, kíváncsian lestem, mi történik odaát. Az első néma* akit ott láttam meg — fegyencnő volt. A ve­lem éppen szemben lévő bör­tönépület falára fekete keresz­tet és a bűn megbánására fel­szólító mondatot festett valaki. A házak között az út néptelen, A szabályok nem írják elő a kötelező napi sétát — csak o feketébe öltözött őr tűnik ott fel időnként. Az őr is rab, csak 5 megbízhatóbb a többinél. A ke­reszt alatt utcai ruhába öltö­zött, fiatal, sovány asszony ül és kerek, fonott tálcára öntött rizst válogat. Kisfia mellette fekszik. Lehet már két éves, de semmi jelét nem adja, hogy futni, vagy beszélni tudna. Né­ha átfordul a másik oldalára, ez az egyetlen életjel, amelyet ad. A nő sem erőlködik. Hosszú szünetet tart, mintha elfáradt volna. Ha az őr éppen ilyenkor járja végig a sikátort, unottan odalépdel hozzá és mond neki valamit. Az asszony ránéz, majd folytatja a rizsválogatást, mint valami Hamupipőke. De ő sem árulja el semmivel, hogy beszélni tud, akár a kisgyerek. Sosincs mondanivalója. Mit mondjon? Lehet, hogy ártatla­nul került ide, az őrt azonban ez nem érdekli. Az őr szemében a néma asszony: egy szám csu­pán. Lehet az is, hogy a rizs­kaparó hölgy közönséges elve­temült bűnöző. Ez utóbbi nem valószínű, akkor ő felügyelhetne a többiekre, vagy kiengednék, miniszter lehetne a Thieu-kor- mónyban vagy legalábbis vá­rosi pénzügyi tanácsnokká vá­laszthatnák. Szieszta...! A második néma — régiség­kereskedő. Szállásom közelé­ben, elég szép árukészlettel rendelkező régiségbolt van. Nem tudtam ellenállni a kira­katba tett, dúsan dekorált, kí­nai mintás vázák és bronztár­gyak íngerkedésének és belép­tem. Ez ebédutáni szieszta ide­jén történt. Az üzlet üres volt. Ha akarom, elvihettem volna a legszebb műtárgyakat. Hátra­mentem a ház belső udvarára, hogy eladót találjak. Csak egy tizenöt év körüli leány volt tal­pon; mosogatott. Nem talál­tunk közös nyelvet. Jelbeszéddel tudatta velem, hogy ő egyálta­lán nem tud semmit Jelbeszéd­del fejeztem ki őszinte sajnál­kozásomat. Udvariasan kértem, teremtse elő nekem az üzlet tiszteletreméltó gazdáját, de tüstént. Mindez hang nélkül történt A lány, válasz helyett a hátsó lakószoba sarkába mutatott, ahol az ágyra terített gyéké­nyen őszhajú férfi aludt. Persze, nem nyugodtam bele a vevő ilyen semmibevételébe. Határo­zottan intettem — „papát föl­verni”. Szót fogadott. Előbb szóval, majd kézzel kezdte köl- tögetni a szendergőt. Magam is segítettem neki. Közöltem a gazdával, szemre akarom véte­lezni árukészletét. Végre felébredt. Csodálkozva bámult rám, majd óréjóro né­zett. Az bizony csak negyed hármat mutatott. Ismét rám né­zett, de most már szemrehá­nyóan: „Uram, sziesztaidő van, kopjon le, kérem, de tüstént’’ — ez volt a pillantásában. A harmadik néma — szerze­tes. My Tho külvárosában óriás! női szent-szobor jelzi, hogy itt buddhista kolostor működik. A kapu nyitva — beléptem. A kertben vékonydongójú, szem­üveges, kopasz, szürke köpe­nyes szerzetes metszi o kis ró­zsafákat. üdvözlöm. Ö is ked­vesen int, jöjjek közelebb. Meg­mutatja kedves fáit, majd —- az Ilyenkor szokásos cipőleveté* után — Buddha szentélyét Közben torzonborz, szakálla* barátságos ember lép be: 9 patikus. Megnézzük dobozban szárított gyógynövényeit. ö maga szedi, aszalja, javasolja adja — mindezt ingyen. Tehe­ti, a buddhista szerzetes ala­mizsnából él. A patikus tud ki­csit franciául. Megkérem, kér­dezze meg a szerzetest, milyen rózsafajtákat termel a kis elő- kertben. A patikus udvariasan elhárítja a kérést. A szerzetes ugyanis hét évvel ezelőtt néma­ságot fogadott. Megkér, ha 9 fogadalma lejár, fáradjak el a válaszért, szívesen áll rendelke­zésemre. Rövid sorozatok A negyedik néma — lövész. Az egyik My Tho-i csatornán keskeny híd vezet át. A Mekong felé eső oldalon áll a lövész. Egyedül van, mint az ujjam. Jobbjában M 16-os gyorstüze­lő puska — csöve az égre sze- geződik. Balkeze azonban a závárzaton nyugszik. Egy gon­dolat és már szórja is a ha­lált. A lövész azonban valószínű­leg senkit nem öi meg. Húsz­percenként vállgödrébe nyomja a fegyver tusát és rövid soroza­tokat lő ki a kis híd egyetlen, vízbe épült pillérére. Erre állí­tólag azért von szükség, mert ellenkező esetben a felszaba­dító erők békaemberei levegő­be repítenék a hidat. A katona rossz helyen ÓH, akadályozza a gyalogosforgal­mat. Riksák, kosárhordozók, víz­szállítók kérik, szidják, menjen el onnan. De szegény lövész ezt nem teheti. Erre a helyre állí­tották, innen ereszt ki 20 per­cenként négy-öt lövedéket e fegyveréből, (gy kívánja a hadi- érdek. Nem vitázik, a fegyel­mezett lövész ügyet se vet a tiltakozókra, szó nélkül teljesí­ti a parancsot — minden ba­jért az a felelős, aki őt idehe­lyezte, a láthatatlan ellenségről nem is beszélve. Azt hiszem, sosem láttam ná­lánál lármásabb némát M. ©ír.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents