Dunántúli Napló, 1974. március (31. évfolyam, 59-89. szám)
1974-03-10 / 68. szám
„Első osztályba léphet” Egyenjogúság „Süssünk, főzzünk otthon!’" Milyen az „iskolaéreR” gyermek? Egyénenként változik a képességszint Igényli a közösséget Az elmúlt napokban megye- szerte megtörtént az iskoláskorú gyermekek, a leendő első osztályosok beiratása. Március közepén megkezdődnek a különféle orvosi, pedagógiai vizsgálatok. A szülőket érthetően foglalkoztatja, vajon iskoiaérett-e a gyermekük. Kötelező orvosi vizsgálat A hatéves kor fordulópont a gyermek életében. Eléré- «• a kisgyermekkor végét és az iskoláskor kezdetét jelenti. Az iskolába lépés minden gyermek részére jelentős élmény. Ebben ar évben mintegy 135 000 kisgyermek óvodáskorúból iskolássá válik. Sikeres alkalmazkodást azonban csak akkor várhatunk a gyermektől, ha személyiségfejlődése elérkezett ahhoz az állapothoz, amit iskolaérettségnek nevezünk. Iskolásnak -lenni új státuszt, emelkedő szerepet jelent A szeptemberben első osztályba lépő gyermek éppen ezért a képességfejlettség megállapítása szempontjából — életében először — komoly megítélésben részesül. A gyermekeknek kötelező orvosi vizsgálaton kell résztvenniök. Az a helyes — ahol ehhez a feltételek adottak hogy az orvosi vizsgálatot szakszerű pszicholó- g iái-pedagógiai vizsgálattal is kiegészítik. Több oldalú mérlegelésből állapítják meg, hogy a gyermek fejlődési színvonala • megfelel-e majd az iskolában rá váró követelményeknek. Az iskolába lépő gyermek érettségének objektiven észlelhető, világítson meghatározható és: kísérleti úton ellenőrizhető ismérvei vannak. A képességek közül lényegesek a következők: A test fejlődése az első alak- változás korába lépett A gyér. mék maga.$sága__111-115 cm, súlya 18^21'kg között, mellkas- körfogatá-54—59; cm között vál. takozik - általában. A nagyagykéregben új gátló és szabályozó működésszint alakul ki. Mozgása ügyessé; összerendezetté válik, mozgásának céltudatos irányítására képes. Mozgásszükségletének kielégítését az óraközi szünet időszakára el tudja halasztani. Kisgyermekkori túlzott mozgékonysága megszűnik. Viszonylag erős, stabil és aktív figyelemmel rendelkezik, Pihent állapotban 10—12 percig egyhuzamban képes" koncentráltan figyelni. Észreveszi a részeket az egészben és az egész uralmát a rész felett. Vezetve-felismeri a tárgyak egyes':belsó tulajdonságait is. Emlékezete a szándékos bevésés kezdeti tüneteit mutatja. Feladattudata érik. céltudatosan törekszik mondókók, versikék megjegyzésére. A feladatteljesítés öröméért a játék vagy munkacél eléréséért összerendezet- len mozgásokról lemond. Nemcsak magát a játékot, vagy munkafolyamatot, hanem annak eredményét is élvezi. Viselkedése célratörő, törekszik arra, hogy alkotását befejezz®. Legalább ötig számol L ogikoi funkciói alkalmasak az életkorához mért tananyag megértésére és befogadására. Mennyiség képzetei az „őt” körében kialakultak. Ebben "Újdonságok jA fővárosi .üzletek után végre Pécsett if megjelent a VILDAN abrosz. A speciális anyagból készült, textilhatású, mintás abrosz előnye: könnyen mosható, — gépben is — nem kell vasalni. * KOMFORT — megjelöléssel, új illatosító légfrissítőket kínálnak a háztartási boltok. A narancssárga dobozban lévő készítmény narancs, a kékdobozos pedig fenyőillatú. Kapható már az INFLU légfrissítő is, amely fertőtleníti a levegőt. a körben az elérakott tárgyakat megszámlálja, a számképeket felismeri. Tárgyakkal a cselekvés konkrét szintjén összead és kivon. A tárgyakkal végzett számolási műveletek kiinduló pontot szolgáltatnak a számfogalom kialakítására. Belátja, hogy a mennyiség nem függ a megszámlálandó tárgyak minőségétől. Beszéde alakilag és tartalmilag megfelelő. Nem pösze olyan mértékben, hogy az olvasás és írás megtanulását akadályozza. Anyanyelvi szókincse kettőezerötszáz szó körül mozog. Rövid történetet, egyszerű eseményt összefüggően mond el. Érzelmileg viszonylag kiegyensúlyozott, nem indulatos, de túlzottan nem is gátolt. Az iskolába lépés utáni elfogódottsága, félénksége társai között fokozatosan oldódik- Érzelmi kiegyensúlyozottsága az iskolai osztály- közösséghez való alkalmazkodást biztosítja. Fogékony az együttélés örömeire és természetes módon kerüli a kellemetlen élményeket Az akarat terén képes önmaga bizonyos fokú irányítására, legalább olyan fokon, hogy a tanítási órán fegyelmezett magatartást tanúsítson. Van kitartása a környezet megismerésében, tanulásban, önszabályozósa életfunkciójának, ösztönszükségletének irányítására is képessé teszi. Játékban, viselkedésben elfogadja a szabályokat, betartja az iskolai életmód rendjét biztosító utasításokat. Engedelmes és szófogadó. Testileg és lelkileg munkára érett. Képes a táska hordására, könyvei, füzetei rendbentartásá- ra. Feladatait rendszeresen végzi önállóan és csoportban is. Szívesen kezd munkához, érdekli az, amit csinál. Erkölcsi érettsége lehetővé teszi számára a helyes és jó megtanulását, a tiltott tevékenységek kerülését Felelősséget érez napi feladat- teljesítéséért, kőtelességtudósa versenyben fejlődik társaiéval. A ceruza „engedelmeskedik” S zellemi vagy testi tevékenységét akkor is befejezi, ha nehézségei támadnak. Megszerzi az uralmat a gondolkodás, a logikai kombináció és a nehezen engedelmeskedő ceruza fölött. A füzetben írás helyett nem firkál: csuklója, ujjai elcsontosodtak annyira, hogy író- görcs nélkül képes az írónnal végzett folyamatos rajzolásra, számolásra, írásra. Szociálisan érett Igényli a közösséget Társas kapcsolatra való hajlamosítottsága alapot nyújt a csoportképzéshez szükséges újfajta magatartásmód elsajátítására. Az Iskolaérettség vagy éretlenség tárgyában felmerülő problémák eldöntését felelősségteljes, biológiai alapon nyugvó, részletes fejlődéslélektani iskola- érettségi vizsgálatnak kell tisztáznia. A megítélésben a gyermek össz-személyiségét kell alapul venni. Az egyes követelmények nem egyformán számítanak és a gyermekek között nagy egyéni különbségek léteznek a képességszintekben. Nagy Ferenc főiskolai docens Bocsi Szabolcs felvétele a „Család és gyermek” pályázatunkra érkezett Citromillatú bútorfény és társai „Segítőtársak" a nagytakarításhoz Ablakot tisztítani, bútorokat fényezni, függönyt mosni, csempét, tűzhelyet sikálni - egyszóval a tavaszi nagytakarítás nyomasztó gond a legtöbb háziasszonynak. A nehez fizikai munkát - megszokásból, valamint korszerű, mégis olcsó tisztítószerek híján - még napjainkban is sokhelyütt a hagyományos módon végzik. A Baranya-Tolna megyei Élelmiszer- és Vegyiáru Nagykereskedelmi Vállalat illetékes csoportvezetőinek tájékoztatása szerint ez év elején olyan tisztító- és ápolószerek kerültek for- galdmba amelyek „segítőtársak” lehetnek a házimunkákban. A pécsi és baranyai üzletekben kapható mór az aerosolos TŰKOR bútortisztító, amely féBÁBYHIX, FÉLIX, AURORA Bébiétel-különlegességek külföldről Porított főzelék, banánpüré, narancsos kétszersült Különleges, külföldi gyártmányú bébiételek bemutatójáról tudósított a közelmúlban a Magyar Televízió, s a várható újdonságokról — szűkszavúan — a lapok is hirt adtak. A kisgyermekes családok körében élénk érdeklődést váltott ki a bejelentés, s szerkesztőségünktől is sokan kérdezték: jelenleg milyen készítmények vannak forgalomban, mikorra várható az újdonságok megjelenése? A csecsemőtáplálás módszerei hazánkban is döntően megváltoztak az elmúlt néhány év alatt. Az első, magyar gyártmányú bébiétel konzerv 1965-ben jelent meg, s ma már 12 féle vitamindús püré kapható. A tudományosan megalapozott összetételű, a nyersanyagok Az idei tavaszi—nyári ruhakollekció néhány darabját mutatjuk be olvasóinknak. A Dél-dunántúli Textil- és Felsőruházati Nagykereskedelmi Vállalatnál a közelmúltban a szakembereknek bemutatott modelleket már folyamatosan szállítja az ipar a kereskedelemnek. eredeti táp- és Biológiai értékét megőrző, szigorú higiéniai feltételek mellett készült étel- konzervek jelentősen megkönnyítik a csecsemők, kisgyermekek élelmezését. Kezdetben mégis idegenkedve, bizalmatlanul fogadták a vásárlók a tartósított bébiételeket. A pillanatok alatt elkészíthető püré ízlett a kicsiknek, s ezzel el is dőlt az újdonság sorsa, a kereslet ugrásszerűen megnőtt. Már három hónapos kortól adhatók a különféle tejes pürék, a sárgarépa, paraj, majd később a marhahúspéppel, májjal dúsított zöldborsó stb. is. Rendkívül keresett a zamatos, vitamindús sü- tőtökpüré, s a tökpép is. Választékbővítésre már korábban is érkezett külföldről BABY MIX elnevezésű porított főzelék, amely, — bár kitűnő — az egykilós kiszerelés miatt nem vált keresetté. A DELKER tájékoztatása szerint rövidesen megjelenik a 35 grammos BABYMIX almapüré, porított zöldborsó paradicsommal, zöldborsó sárgarépával, . burgonya parajjal. Pécsett, a csemege jellegű élelmiszerboltokban már kapható az osztrák FÉLIX márkájú babaétel, úgynevezett 1/5-ös üvegekben. A borjúmájas főze- lékpüré, mézes banánpüié olyan finom, hogy „csemegének“ felnőttek, diákok is szívesen kóstolgatják. Ez év második negyedében — várhatóan májusban — érkezik Baranyába az első szállítmány AURÓRA fantázia nevű bébi- pehely. Az NSZK-ban gyártott 200 grammos — 8—J0 adag készíthető belőle — ételekből nyolcféle kapható majd. nyezett, politúrozott, lakkozott felületek tisztitására egyaránt alkalmas. Egyszerű törléssel eltávolítható a szennyeződés, s a bútor dörzsölés nélkül is fényes lesz. Angliából importálták az ugyancsak aerosolos JOHNSON -Prontó bútortisztitót, amely citromillatú, takarítás után kellemes „friss” illatot hagy a szobában. A TUKOR-család másik új tagja tűzhelytisztitó spray. A zománcozott felületre permetezett folyadékból hab képződik, amely fellazítja a feketére égett ételmaradékot, zsírt, egyéb szennyeződést Feleslegessé válik az ablakok lemosása a TŰKOR ablaktisztító használata során. Az üveglapra - üveg- és porcelán dísztárgyakra permetezett tisztítószert letörölve foltmentesen csillogó, tiszta felületet kapunk. A KHV újdonsága a KOMFORT szőnyeghab rövidesen állandóan kapható lesz, az angol JOHNSON szőnyeghab azonban hiánycikk. Érthető, hogy a vásárlók elkapkodják az újdonságot, hiszen a tisztitóhabbaf házilag is gyorsan, egyszerűen újjávarázsolhatok a szőnyegek. A már ismert hazai gyártmányú Tangó—1 után nemrégiben jelent meg a TÜNDE univerzális padlóápoló. Előnye, hogy a hajópadló, parkett és műanyag- padló tisztitására, ápolására egyaránt alkalmas, fényesíti, feleslegessé téve a dörzsölést, felkefélést. A VIM-nél intenzivebb tisztítóhatású a KÁDFÉNY elnevezéssel fogalomba hozott karcmentes súrolószer, s a lengyel gyártmányú ZENIT csempetisztitó. A mellékhelyiségek, mosdókagylók, WC-kagylók tisztántartásához - a balesetveszélyes, egészségre ártalmas sósav helyett - JOHNSON tisztitóport kínálnak az üzletekben. A készítmény vizes felületen erős pezsgéssel oldja a szennyeződést, kellemes illatot áraszt, tisztítva, fertőtlenítve a helyiség levegőjét Kalóriaszegény étrend A kövérség nem előnyös, a kövér ember könnyebben megbetegszik, nehezebben gyógyul, mozgása nehézkesebb, s esztétikailag sem nyújt szép látványt. Ezért legfontosabb az elhízás megelőzése, de ha már bekövetkezett, megfelelő diétával és fokozottabb testmozgással kell törekedni arra, hogy normális testsúlyunkat visszanyerjük. Hogy ezt minél előbb elérhessük, Müller Katalintól, a 400 ágyas klinika diétásnővérétől kértünk tanácsokat A kalóriaszegény étrendben az alapkalóriát mindig biztosítani kell, — mondotta — de elsősorban a kalorikus tápanyagokat (szénhidrátokat és zsírokat) korlátozzuk. Vigyázni kell azonban, hogy a beteg semmi esetre se éhezzék. Ezért az étrend rendelkezzék megfelelő tér lítóértékkel, hogy az éhségérzetet kiküszöbölje. A magas cellulóz tartalmú nyersanyagok képezhetik az étrend alapját pl. sok sovány főtt hús, saláta, gyümölcs, tojás, kevés héjában sült burgonya, különböző párolt főzelékek. A fogyasztható fehérje o normális másfél-kétszerese is lehet mert magas a telítőértékük és fokozzák az anyagcserét A cukor, méz, édességek, tészták nem szerepelhetnek az étrendben. Cukor helyett sacharint használjunk. Zsír, szalonna, zsíros hús, zsíros sonka, zsíros sajt tejszín, vaj, olaj szintén csak mérsékelten használható. Kenyér helyett kevés graebam kenyeret együnk. Változtassuk meg a konyho- technikai eljárásokat is. A zsírban és bő zsírban sütést iktassuk ki, helyette vízben, zöldséglében, kuktában és gőzben főzést alkalmazzuk. A főzőle- vet fűszerekkel ízesíthetjük. A főzelékeket puhára párolva; lántás nélkül kell elkészíteni. Ha semmiképp sem tudjuk a párolt főzelékeket elfogyasztani, szárazon pirított liszttel lehet sűríteni. Nagyon jó az alufóliában, roston és teflonban sütés. Gondot- kell fordítani a táplálkozás ritmusára Is. Noponta 4—5-ször , kell étkezni. Reggelire fogyasztható tej, vagy tejeskávé, sacharinos tea, kefir, yoghurt, sovány felvágott, gépsonka, virsli, kemény tojás, sovány túró és sajt Tízóraira gyümölcs, ebédre zsírszegény leves tészta- betét nélkül, sovány húsok, párolt főzelékek, nyers saláták, gyümölcs. A vacsora könnyű ételekből álljon, pl. aludttej, gyümölcs, kefir, yoghurt, sovány felvágottak.-.. Célszerű egy-egy gyümölcsnap beiktatása, ilyenkor kb. másfél kiló gyümölcsöt ehetünk. Mintaétrend: Reggeli: cít"0- mos tea sacharínnal, gépsonka, túró, gracham kenyér. Tízórai: gyümölcs, forró fekete. Ebéd: zsírtalan csontleves zöldségbetéttel, párolt karfiol, alufóliában sült csirke, gyümölcs. Vacsora: teflonban sült tükörtojás vegyes salátával, kefir. A család közösségi ereje Milyen emberi kapcsolatok alakulnak a kisebb közösség, a család keretében? Az anya, vagy az apa vállal-e többet a gyermeknevelésben, s melyikükhöz kötődik jobban a fiatal? Ilyen izgalmas kérdéseket boncolgat most megjelent tanulmányában Dobos László, amelyet A család közösségi ereje címmel a Magyar Nők Országos Tanácsa adott ki. Részié- tesen foglalkozik a szerző a családi munkamegosztás problémáival. A statisztika szerint a szellemi munkát végző férfiak 27, a fizikai munkások 30 százaléka veszi ki részét a háztartási tennivalókból. Dominón- sabb az anya szerepe a nevelésben is, a fiúk 62, a lányok 79 százaléka „jobban jön ki“ az édesanyával, mint apjával, A megkérdezett középiskolásokra ugyancsak az anya gyakorol nagyobb hatást magatartása, munkája, tulajdonságai alapján. A tanulmányban ösz- szegezett megállapítások szülőknek, fiataloknak egyaránt tanulságosak. FIT1! /