Dunántúli Napló, 1974. március (31. évfolyam, 59-89. szám)

1974-03-10 / 68. szám

to DUNANTOll NAPIÓ 1974. március 18. Az eszéki Borisz Kidrics iskola tanárai Pécseit 1974 MÁRCIUS 10 VASARNAP Csorba Mária S záz évvel ezelőtt, 1874. j március 10-én született ■ Hódmezővásárhelyen, és hosszú \ betegeskedés után 1944-ben [ halt meg a Szovjetunióban | Csorba Mária, a magyar kom- | munista mozgalom kiváló har­cosa. Húsz éves volt, amikor Hód­mezővásárhelyen bekapcsoló­dott a Szántó Kovács János alapította olvasókörbe, majd a demokratikus nőmozgalomba. 1908-tól a hódmezővásárhelyi szociáldemokrata nőmunkáscso- port elnöke volt; 1912-től Bu­dapesten részt vett a szociálde­mokrata nőmozgalomban. A Tanácsköztársaság kom­munistává nevelte. Előbb a VII, kerületi munkástanácsban, az ötszázas munkás- és katonata­nácsban, Majd a Forradalmi Törvényszék tagjaként tevékeny­kedeti; a Tanácsköztársaság fegyveres leverése után Romá­niába, onnan pedig Csehszlo­vákiába meneküli. Kommunista szervezőmunkát végzett, később a szerb megszállás alá került Pécsett és Siklóson is. 192f nyarán Bécsben Rudas László szemináriumán készült fel a magyarországi illegális párt­munkára. Hazatérve a szegedi tanyavilágban, Illetve Kecske­méten és Debrecenben tevé­kenykedett, 1929 márciusában történi letartóztatásáig, Csak­nem három évi rabság után a Szovjetunió fogolycsere-akciója lévén szabadult Moszkvába ke­rült. s ott részt vett a magyar klub és a munkáslevelezőkörök, valamint a Nemzetközi Vörös Segély munkájában. — Kitüntetések. A megyei főorvos Vargo Sándomónak, a pécsi jó rés vezető védőnőjének, Oláh Sándornénak, a Baranya megyei Gyógyszertár Vállalat asszisztensnőjének és Csoboth Pálnénak, a somberek! szociális otthon vezető gondozónőjének az Egészségügy Kiváló Dolgo­zója kitüntetést adta át — Dia-fesztivál — 28 intézet 85 hallgatójának több mint 600 színes diájából szombaton dél­után válogatta ki a bírálóbizott­ság a március 15-én nyíló Szak­munkástanulók és középiskolá­sok második országos színes dia bemutatója anyagát A négy pécsi díjnyertes közül első díjat Steurer Ferenc, az 500-as ipari Szakmunkásképző Intézet tanulója nyert Szeretette< köszönt/ük névnaoiuk o'kaimábó ILDIKÓ •revü kedve«■ olvasóinkat * A Nap kél 6.08, nyugrzfk 17.62 órakor. A Hold kél 20.41, nyugszik 6.33 órakor. Kertvárosba A VOLÁN 12. sz. Vállalat ér­tesíti az utazóközönséget, hogy a kertvárosi reggeli járatok zsú­foltságának enyhítése érdeké­ben 1974. március 11-től kezdő­dően hétfőtől péntekig gyorsjá­ratokat állít be. A gyorsjóratok Kertvárosból 5.00, 5.45, 6.15, 6.45. 7.15 órakor indulnak 39/G jelzéssel. A gyorsjáratok a kertvárosi végállomástól a Táncsics Mihály utcáig minden megállóban, on­nan pedig a Szaíay András ut­cai megállóban és Kossuth té­ren állnak meg. Ha ♦ y I & a'oias iFéj'la'oTnma! tudatjuk mindazokkal, akik ismertek és szerették, Hogy öt*. DER5Z5ÄN JANOSNÉ Váradi Irén életének 74. évében türelemmel vi­selt, hosszú szenvedés után elhunyt. Vemetise folyó hó 12-én dé'után 4 érakor lesz c pécsi központi teme­tőben. SzertSistványi és Vámhidy csa­lád. Vlléfl protetei-)«), Több szerénységét! Mi történt a reprezentá­ciós rendelet után? A re­vizorok 24 dél-dunántúli vállalatnál és szövetkezet­nél vizsgálták meg, mi­ként alakították ki a rep­rezentációs kereteket Az első tapasztalatok: nem érvényesül kellően a ta­karékosság elve. Vádlottak padján a harkányi fegyveres rablók Angol ház Keszthelyen tizenhat lakás fél év alatt Szitává rágott falak ... A normák szerint any- nyi patkány van egy vá­rosban, ahány lakos. Az egerekről nem is beszélve. Végiglopta a fél országot Pécsről gyalogszerre! tet­te meg az utat Drávasza- bolcsig. A község névtáb­lája alatt azonban elfe­lejtette kibetűzni a Isg- fontosabbbat: Határőr­község. Leváltották az MKSZ szervező bizottságát Miért nem játszhat az NB ll-ben a siklósi és a bólyi kézilabda csapat? Egy pontért utazik Zalaegerszegre a PMSC Tudósítás a mérkőzésről. Jugoszláv pedagógusok jár- j tok tegnap Pécsett Az eszéki Borisz Kidrics általános iskola tanári karának egy része láto­gatott el Újmecsekaljára Lju- bán Kom;anovicsnak, az iskola igazgatójának vezetésével. A 25 horvát pedagógus beszélge­tett a Bánki Donát utcai Álta­lános Iskola vezetőivel és ta­náraival. Az eszéklek ugyanis a Bánki Donát utcai Általános Iskolával szeretnének rendszeres kapcso­latot kiépíteni. Megtekintették az újmecsekaljai iskola rajz-ki­állítását, majd a székesegyház­ba, a Zsolnay Múzeumba láto­gattak el, végül felmentek a TV-toronyba. Az eszékiek a ma­gyar néprajz, népzene és népi ének kultúra iránt érdeklődtek és felajánlották, hogy azoknak a gyerekeknek az írásait, akik a legszinvonalasabban írnak a magyar néprajzról, illetve nép­művészetről, — publikálják Hor­vátországban, természetesen fordításban. Az eszéki Borisz Kidrics iskola vezetői felaján­lották évente mintegy 20 tanuló csereüdültetését a Balatonon, illetve az Adriai-tenger partján. A későbbiek során megszerve­zik maid a gyermekrajzkiállí- tások cseréjét is, valamint az egyes tantárgyak oktatásának módszertanáról rendeznek ta­pasztalatcserét, elsősorban a rajz tanításáról és a nyelvi la­boratórium használatáról. Pécsi Újságíró SMó A Pécsi Újságíró Stúdión hét­főn délután 5 órakor a stúdió lapját fogjuk megszerkeszteni. A foglalkozás helye a TIT Bar­tók Klubja. Komlón délután 5 órakor Gallusz József, a Városi Tanács elnöke tart sajtótájékoztatót a Városi Tanács kis vb-termében. — Tanári hangverseny. A Pécsi Állami Liszt Ferenc Zene­iskola tanárainak hangverse­nyét rendezik meg március 12- én este hét órakor a Liszt Fe­renc hangversenyteremben. A műsoron többek között Bach-, Beethoven-, Mozart-, Händel-, Haydn-, Liszt- és Prokofjev- művek szerepelnek. — Mészöly Katalin dedikál ma, március 10-én a Pécsi Nemzeti Színházban a Gül Ba­ba délutáni előadásának szü­netében az emeleti dohányzó­ban. Útlezárás — A „Dalos fecskemadár” című műsorával lép fel Pécsett, a József Attila Művelődési Ház­ban holnap, március 11-én este hat órakor a Pécsi Pávakör. A dalos estén a magyaregregyi Népi Együttes lakodalmast mu­tat be. A rendsrség Itlliívasi A Pécsi Városi és Járási Rendőrkapitányság nyomozást folytat — több személy sérel­mére elkövetett — csalás bűn- I tettének alapos gyanúja miatt Lakatos Istvánná, Pécs, Nagy­várad u. 18. sz. alatti lakos el­len. Lakatos Istvánná Pécsett és környékén használt ruhaneműt vásárolt hitelbe, erről elismer­vényt adott — esetleg Nagy Istvánná néven —, de a pénzt nem fizette meg. Azok a személyek, akik szin­tén adtak el hitelbe használt ruhaneműt — antik tárgyadat — Lakatos Istvánná részére, azok jelentkezzenek a Pécsi Vá­rosi és Járási Rendőrkapitány­ság Pécs, Kilián György u. 3. sz. alatti panaszirodáján — La­katos Istvánné által adott el- Ismervénnyel együtt — 8.30 órától 17 óráig. Beszakadt az úttest tegnap délelőtt Pécsett, a Kisflórián ut­ca 8-as számú épület előtt és 2 méter mély üreg keletkezett. Emiatt a Kisflórián utcának az Anna és a Kulich Gyula utca közötti szakaszát a városi ta­nács építési és közlekedési osz­tálya a közúti forgalom elől le­zárta. — Az Országos Középiskolai Fotókiállítás nyilvános zsűrizése ma délelőtt 9 órakor kezdődik a Nagy Lajos Gimnáziumban. A forradalmi ifjúsági napok ke­retében meghirdetett sereg­szemlére a hazánk minden ré­széből érkezett közel ezer fény­kép értékelését, c díjak oda­ítélését a Magyar Fotóművészek Szövetsége, a Népművelési In­tézet és a Mecseki Fotóklub tagjoiból alakult öttagú bíráló­bizottság végzi. — Az „OLIMPIA"" márciusi bér- műsoréba»1» a ,,BALATONI”, ,,RON­, DINI” bűvész új produkciókkal, az „ANDRÁSSY DUÓ”. Meszléry Judit és Sótonyl Karola lépnok (x) Kórházi ügyeletek Gyermekctyógyász«*!: Gyermekkórház* Bel gyógyászát* Sebészet* Trauma!»* i légié: 4C0 áf.ya Klinika. ! Égési sérülések: Hcnvéd K6rhéz3 gyermekek esetében: Gyermekkoriéi, Koponya- és agysérülések s ideg­sebészet Lottó Ä Sportfogadási és Lottó Igazgató­ság tájékoztatása szerint a 10. héten Öttalálatos szelvény nem volt, négyes találatot 49 fogadó ért el, nyeremé­nyük egyenként 107 203 forint. Hármas találata 6311 fogadónak volt, nyess- ményük 403 forint. Kóttalálatos szel­vények száma 197 011 darab, ezekre egyenként 17 forintot fizetnek. A nyeremények a nyereményifletéfe levonása után értendők. A közöl! adatok tájékoztató jellegűek. — Kiállítás a Kisgalériában. Hartmann-né Borakonyi Klára grafikai alkotásaiból nyílt ki­állítás 11-én 17 órakor a pécsi Kisgalériában a Színház téri Hírlapolvasó termében. Meg­nyitó beszédet Pandúr József fő­iskolai adjunktus tart. Közremű­ködik: Szegváry Menyhért szín­művész. — Gyermekorvosi rendelés Kertvárosban. Hétfőn reggeltől ideiglenes helyen — a Varsány utca 14. számú épületben — kezdődik meg dr, Matusovits Emőke gyermekorvosi körzete számára a rendelés. Rendelési idők: délelőtt fél 8-tól 10 óráig és 15-től 16 óráig. Telofonszám: 11-721. Hétfő esti párbeszédek A beremendl kultúrházban hétfőn este 6 órakor Az egyén és a társadalom érdekviszonyai i című témakörben rendezik meg a Hazafias Népfront hétfő esti ! beszélgetését. A beszélgetésen j részt vesz Földes Andrásné, a Megyei Pártbizottság Oktatási j Igazgatóságának igazgatója. ! Siklóson a községi tanács ’ tanácstermében ugyancsak 6 órakor a népesedéspolitika kér­déseiről folyik a beszélgetés. A beszélgetést dr. Horváth Mi­hály, a Gyermekkórház igazga­tója és Dékány Gézáné, a Ha­zafias Népfront megyei elnök­ségének tagja vezeti. — „Ifjúság a forradalomban" elnevezésű vers- és prózamon­dóverseny Mohács járási dön- j tőjét rendezik meg ma, már­cius 10-én délelőtt Bolyban, az Ifjúsági Klubban. — ILYEN MEG NEM VOLT! A pé­csi ÁFÉSZ Hol téri Ruházati boltjá­ban olcsóbbak lettek a jersey mora- dékok! 150—170 cm széles, sima és mintás jersey 153—350 Ft-ig. (x) Időszerű növényvédelem Márciusban a kertészetekben megkezdődik a paradicsom és paprika palánták nevelése. Magvetés előtt a melegágyi földet fertőtlenítsük formáimnál. Általában 1 köbméter föld fer­tőtlenítéséhez 2,4 liter 40 %-os kereskedelmi formaiint számít­sunk, s ezt o talaj nedvessége szerint vízzel hígítsuk 10—25 li­terig. A kiterített földet az ol­datta! öntözzük be, lapátoljuk át, és 2—3 napig fóliával ta­karjuk le. A magvetést csak a fertőtlenítés után 2 héttel sza­bad végezni. A vírusbetegségek visszaszorítására a magvakat a vetés előtt csávázzuk 1,5 %-os nátronlúggal 10 percig, majd folyóvízzel öblítsük és szűrőpa­pírra fektetve szárítsuk. A palántadűlés elleni véde­lem szempontjából elengedhe­tetlen a magtakaró föld vegy­szeres fertőtlenítése, melyhez Bercema Ferbam 50 4—5 dkg, TMTD porcsávózó, vagy TMTD ■+• Lindán poresóvázó 4— 6 dkg/m2 használható. A para­dicsom nagyon érzékeny a fel­sorolt vegyszerekre, ezért ott a magvetéseket a palóntadőlés ellen 0,5 %-os Zineb 80 oldat­tal öntözzük be, vetés után 2,5 liter/m2 adagolással, A metszés és fatisztogatás után borackosunkban feltétlen végezzük el o télvégi lemosó permetezést. Az őszibarack és icajszifákná! ez a védekezés a levélfodrosodés, levéllyukocso- sodós, pajzstetvek és a levélte­tű tojások ellen hatásos. A per­metezéseket rügyfakadás előtt mindig fogymentes időben, áz- tatásszerűen végezzük. A véde­kezésre, amennyiben a rügyek még teljesen zártak, a Krezonit E 0,8 %-os vagy a Novenda 2 %-oe oldatát használjuk. Rügypattanás idején ezek a szerek már a növényt is káro­sítják, és rügypergést okoznak. Lemosó permetezéshez használ­hatjuk még a Neopol 5 %-os oldatát, vagy 5 %-os téli hígí- tású mészkénlevet. Ez a két szer még rügypatta nőskor is károsítás nélkül alkalmazható. Egyik olvasónk a petrezse­lyem kártevőjével kapcsolatban fordult kéréssel hozzánk, Mivel a közölt tünetek alapján a kó- rosítót nem lehet egyértelműen meghatározni, így szaktanácsot ezúton sajnos nem tudunk adni. Kérjük, hogy amennyiben olva­sóink növényvédelmi szaktaná­csot kérnek, forduljanak a Nö­vényvédő Állomáshoz (7751 Szederkény, Petőfi u. 7.}, vagy a Bm. Tanács Járási Hivatalai­nak növényvédelmi szakemberé­hez, A tanácskérő levelükhöz lehetőleg minden esetben mel­lékeljenek a beteg növényről szedett mintát, és a levélben tüntessék fel címüket, hogy szükséq esetén a helyszínen is vizsgálatai végezhessük. Ezt halljuk! A PÉCSI STUDIO JOVÖ HETI MŰSORAIRÓL „Egy hét Mágocson" címmel jelentkezik e hót minden nap­ján 10—10 perces riportösszeál­lítással a pécsi stúdió. E soro­zat alkalmat ad arra, hogy a hegyháti nagyközség életét, örömeit és gondjait bemutassa. A hétfői „A Hegyháttól a Zseticig" című összeállításban még egy figyelemreméltó ri­portösszeállítás hangzik el, me­lyet dr. Nádor Tamás készített és a szigetvári járásban élő ci­gánylakosság életkörülményeit mutatja be. A műsor zenei ré­szében hallhatjuk a Pécsi Népi- zenekart, a komlói Lyra és a pécsi Chaps-együttest. A zenei szerkesztő csütörtökön elhang­zó műsorában beszámol Mo­zart: Figaro házassága című operájának pécsi előadásáról és szó lesz a Szekszárdon meg­rendezésre kerülő országos Liszt Ferenc zongoraversenyről. A pénteki műsorban olyan ze­neművek csendülnek fel, melye­ket Ivasivka Mátyás vezényel. A szombati adásban a Pécsi Nemzeti Színház művészei — Győr/ Emil, ifj. Kőmíves Sándor, Sólyom Katalin, Szegvári Meny­hért, Vajda Márta és Vörös Eszter verseket mond a tavasz­ról és sanzonokat énekei. A szerb-horvát nyelvű adás­ban hétfőn dr. Mokuter Iván tanszékvezető levelekre vála­szolva a földrajzi nevek kétnyel­vű írásáról beszél. A zenei blokkban horvát operettszerzők műveiből közvetítenek részlete­ket. Gyakran hallani manap­ság: a közös gazdaságok leg- rentábilisabb befektetése a fiatalok iskoláztatása. A korsze­rű gazdálkodás korszerű tudás nélkül elképzelhetetlen. Errol szól a „Tsz ösztöndíjasok” cí­mű riportműsor. Szerdán az or­szágos, sőt, világviszonylatban is figyelemreméltó eredménye­ket elért Bólyi Állami Gazdasá­got mutatják be a „Világszín­vonalon” c. riportműsorban. Csütörtökön a szomszédaink életéről szóló mozaik mellé ajándéktekercsen érkezett ze­néből válogatnak. Pénteken Miákovics Mihály pártiskolci tanszékvezető írása hangzik el, majd beszélgetés következik Zvonko Bogdan dalszerzővel, aki saját szerzeményeiből ad elő. A megye időszerű kérdé­seiről szól a „Baranyán át” c. szombaton sugárzásra kerülő összeállítás. Ugyanezen a na­pon teljesítik a hallgatók zenés kéréseit. A vasárnapi 45 perces zenés összeállítás címe: A hét hetedik napja, A műsorban „Az ön véleménye" címmel új soro­zat indul, melyben olyan érde­kes témákról lesz szó, mint az értekezletekről, a társadalmi munkáról, mi a luxus falun stb. A német nyelvű Hétfői ma­gazinban beszélgetés hangzik el Georg Kronawitter főpolgár­mesterrel, az olimpia utáni Münchenről, továbbá tudósíta­nak az NDK és magyar germa­nisták Szegeden megrendezett háromnapos konferenciájáról. Kedden időszerű hírblokkal je­lentkeznek, szólnak a Lipcsei Vásárról és „Indulnak a gépek” címmel riport hangzik el. Az utóbbi időben örvendetesen megnőtt a nemzetiségi anya­nyelvet oktató óvodák száma. A szerdai ifjúsági műsorban a nagyon jól dolgozó vókányi né­met óvodát mutatják be. A műsor második része: Hoffmann Antal beat-összeállítása. „Fa­lusi kisüzemek” sorozatban csütörtökön a bólyi szőnyegkö­tő üzembe látogat a német szerkesztőség munkatársa, Szalay Mónika, majd a hallga­tók kérésére sugároznak zenés összeállítást. A pénteki Kulturá­lis magazin témái: Goethe em­lékházak. Riport dr. Detlev Lüders-szel, a frankfurti Goethe- ház igazgatójával, kulturális hírek és Bodo Ulse NDK író 70. születésnapjára emlékeznek- Szombati heti krónikával, lap­szemlével és vidám, zenés ősz- szenilitással jelentkeznek. Va­sárnap „Vendégünk volt” cím­mel beszélgetés hangzike! Röckl Józseffel, e Magyarországi Né­metek Demokratikus Szövetsé­gének alelnökével. — A MEOE Pécsi Szervezete zast-w zésében e Bécsben <974. Június 6- 9-én megrendezésre kerülő Mentse közi Kutyakióüításres 3—4 napos tű« szervezünk, melyre minden kutyáéért és kutyabarát jelentkezhet kutyává Illetve kutya nélkül. Jelentkezés MEOE .-ácsi Szervezete klubjába (Percre! %. 21/A.5 kétfős Mi ál Ifcjfcjn

Next

/
Thumbnails
Contents