Dunántúli Napló, 1974. március (31. évfolyam, 59-89. szám)
1974-03-03 / 61. szám
Kaszaverő. Szatyor Győzd linóleummetszete hazafelé... R eggel van, esős, ködös hétköznapi reggel... A város most nyújtózik, hogy véglegesen felébredjen. Ás'tó kapuk nyílnak. Az eső halkan dobol és ferdén csordul a pánás vonatablakon. Hazautazom. Szüleim várnak ... Magamban kóstolgatom a találkozás örömét és az otthon megszokott melegét. A vonat már a harmadik állomást is elhagyta. Előveszem a magammal hozott Úton, könyvet, amit már régóta el szerettem volna olvasni. Faragott pad támlájának fotója a borítón, s a cím: Nyár, erdő, kakukk. írója: Tüskés Tibor. Először a Zselic dombjai között barangolunk, a táj, az erdő, a múlt és jelen szerele- tével szívünkben. A Hegyhátat is megjárjuk, a Mecsek más tájain és falvain keresztül visz útunk. Ellátogatunk a Szársomlyó tövébe, megkóstoljuk a villányi vörösbort és utunkat a Dráva-partnak vesszük. Az örvénylő Dráva és az ősi táj mind-mind az elmúlt idők halász-pákász népére emlékeztet, s a hagyományok tiszteletére és megőrzésére kötelez. Emberekkel találkozunk, s a múlt mesél nekünk. Érdekes dolgokat tudunk meg a múltról és a természetről. Csodálatos világ ez — mindenkié lehetne — de nagyon sokan nem ismerik. A természetet elfelejtik dolgos hétköznapjaik során, és elszigetelődnek, pedig a természet vár reájuk. A természet mindenkié, mindenkinek szól, regél elmúlt időkről, tájakról, emberekről. Meg kell hallgatnunk ezt a regét, s lejegyezni, hogy fiainknak is elmondhassuk. A vonat zakatolva rohan. Ott érzem magam a ke- nyérszagú csendben, hol a kemencéből anyám most veszi ki az első kenyeret — megkopogtatja — hallgatja, hogy megsült-e már, majd vizes ruhával fényesre törli tetejét. Azután a kamrában teknőbe teszi, majd letakarja abrosszal. A madárzajos kertben tyúkok csipegetnek, kakas kukorékol, vadgalamb búg, seregélyek zajonganak, s valahol csengőn belekezd énekébe egy cinke. A verebek surranva szállnak, a disznóól kövére maradékot szemezgetni. Az utcán kocsi nyikorog, szénát visznek, a kanász nagyokat csőrdil ostorával, néha felvisit egy-egy malac, vagy hangosan röfög egy anyakoca. Emberek állnak a kapuban, nézik az elvonuló jószágot, beszélgetnek szántásról, vetésről, az időről és mindennapi gondjaikról. Sokszor átéltem mindezt. Már nem élek falun, de a falu bennem él. A természet, a tájak, az emberek itt vannak mindig velem. Szívemben őrzöm Baranyát, járom tálait, falvait. temetőit, gyűjtöm a porladó emlékeket, lejegyzem az öregek szavait, s lerajzolom pusztuló értékeit, hogy megőrizhessük még nagyon sokáig — talán örökre. A képzelet szárnyán szülőföldemre is eljutunk. Az Ormánságban járunk. Kóróson megnézzük a fakazettás mennyezetű templomot, Vajszlón Kodolányira emlékezünk, Kákicson Kiss Gézáról hallunk. Majd Sósverti- kére látogatunk Zsófi néni zsúptetős talpas házába. A sorok egyre fogynak a könyv lapjain és egyre melegebb lesz szivem a szülőföld és az emlékek szeretetétől. Már Sellyén iátok, a következő megálló falum állomása lesz. A vonat lassít, zökkenve megáll. Ligetes falu van előttem, a fák között fehérfalú házak villannak elő, a dombon magasan áli a régi templom. A házunk előtt vagyok, átmegyek az árok hidján, megemelve kinyitom a kiskaput... megérkeztem. Újra itthon ... a valóságban is. Nyikorgó, faragott támlájú széken ülve írom ezeket a sorokat, faragott asztalon fekszik előttem a papír. Az eső még mindig esik. A szobám. A sarokpodon üres szakajtó. A szökröny valamikor dédanyámé volt. Most fedele nyitva, szellőzik az ágynemű. Mellette a padlón régi rokka és ecetes korsó. A könyv előttem fekszik. '• Sorairól tűnődöm, s az író nagyszerű feladatáról. A könyvre gondolok, az íróra, > és az élményre, amit nekem adott. Csodálatos utazás volt. Szatyor Győző Pákolitz István: Busófarsang Ha] rege busó, fánkele fársáng, Itt vágták le tegnap az ártánytl Nem adják a máját. Csak a szalonnáját, De az is jobb, ami volt: Rossz szomszédnál furkósbofl Az a gazda nem jó gazda, lába kértük, mégse adta. Hát neki se adjon az Isten Reterátra-járó erőt sémi Ha] rege busó, ]ánkele fársáng, Itt vágták le tegnap az ártánytl Adják csak a máját. Ne a szalonnáját! Adjon az Úristen ennek a gazdának Négy szép ökröt, két jó lovat, Három bikaborgyut. Egy szamarat; Aranyostort kezébe. Aranyekét földjébe; Ezüstöt az erszényébe, Szép menyecskét az ölébal Jánkele fársáng, Levágták az ártánytl Adjon az Úristen a gazdaasszonynak Száz göbe-malacot, száz tikalja csibéiét; Legyen annyi tojásuk, mint csillag az égen, Tarka-farkú malacuk, mint fűszál a réten; Vastag legyen a szalonna, Akár a mestergerenda; Fonják a kerítést fokhajmás kóbászbóL A kapubálványuk legyen hátsósonkából; A kendtek lányának Fényes legyen szeme-gombja, Úgy pörögjön, mint az orsó; Csípőié búboskemince, Csicse: bugyos-korsó; Kis menyecskéjüknek sose legyen panasza, Mint a görögdinnye, gőmbölödjön a hasal Ha] rege hipp-hopp farsang van, Múlassunk a farsangban I Gazda ne bújj el, hozz boros iccét, Mert föltörjük menten a pincétl Usgyi, szaladj a padlásra, Friss pecsenyét tűzz a nyársra I Aki nem ád szalonnát. Beverjük az ablakát! Gazdasszony, keltsd a Julcsát, Keresse a láda kulcsát; Ha találna ezüst dénárt, Az a dénár pont nekünk jár; De megteszi a krajcár is, Aztán odébbállunk máris. Haj rege hipp-hopp, adja az Isten, Vigadjunk mindég jó egészségben; Jóborunk, búzánk legyen majd bőven, És békességünk minden időben! VASA« NAPI MEUEKIET M em tudom meg- ’ ' figyelték-e, mennyire megváltoznak az emberek a fizetés napján? Amikor zsebükben lapulnak a kék, zöld, lila bankók, más a tartásunk, viselkedésünk. Kezdődik a dolog a kifizetőhely, a pénztár előtt. Nem tolongunk egymás haját tépve: tessék csak, ráérek, addig is tovább az enyém a fizetésem, élcelődünk. Ezekben a percekben jókedvűek, felszabadultak vagyunk. Kissé változik a tartásunk, amikor átvesz- szük a fizetésünket Éber szemvillanás a végösszegre (hátha csoda történt, tudtunk nélkül emeltek, prémiumot kaptunk stb.) majd utána a levonások rovatához. Ha minden stimmel, akkor kezdődik a tőke elhelyezése - azaz szortírozása. A férfiak közül sokan gyorsan zsebre- gyűrik, olvasatlanul a kapott pénzt Ezek a nőtlenek, a csalódta- Ionok, vagy akiknek mór úgyis minden mindegy. Mások gondosan többször átszámolják, kétszer háromszor is a kapott pénzt Fizetésnap A nők még a krajcárokat is vizsgálgatják- egyezik-e minden? Amióta elterjedt a hír, hogy egy bérelszámoló a vezérigazgató fizetését csomagolta egy raktáros borítékos- csomagjába, mindenki hasonló csodára vár. Sajnos eddig nálunk ilyesmi nem fordult elő- bérelszámolóink túlságosan éberek. A férfiak, a súlyosan nősek szintén többször gondoson át- nyálazzák a fizetést Nyálazás után két részre osztódik az ösz- szeg. Az egyik részét- ez a vastagabb — hazaadják. A másik részét - sokszor nagyon vékony — „stiko- pénz” jeligével elrejtik. Akad aki többször is cserélgeti e két boríték tartalmát attól függően, mi jutott eszébe az osztás, szorzás közepette. Mert ilyenkor mindenki matematikussá is válik. Még azok is számolgatnak, akik kimondottan utálják a matematikát és megbuktak számtanból. Van aki öles listát készít: mit is kell vásárolnia? Van, aki álmait meséli, regéli mit is venne, ha mégegyszer ennyi fizetést kapna. Más töpreng, hogy megvárja-e az áruházi centrumhétfőt és akkor vegyen nadrágot, vagy költse az egész nadrág pénzt lottóra, így kavarognak a mondatok álmok, vágyak közepette. Később megérkeznek kedélyünk lehűtését ellensúlyozva a bélyegárusok, könyvrészletesek és adósságunk egyéb képviselői. A pulóveres néni, lottos bácsi, hitelezők karavánja. Többen a büfé árnyékában várják meg e karaván elvonulását Barátokká válnak néhány percre itt az ellenségek is, hiszen cinkos szövetségesek most menekülvén a hitelezők elől. Amikor a vihar elvonul, többen hamar szobájukba sietnek. Mf A távozási naplók megtelnek kiszállás, értekezlet, külső ellenőrzés bejegyzésével és házonkívül található sok, előbb még békésen kávézó kolléga. Igen, a pénz melen- getése oly hajtóerő is lehet, hogy nem munkára, hanem az ellenkezőjére indít egyeseket A többség megnyugodva a bérelszámolói tudásba, főnöki akaratba, tovább folytatja munkáját | it szól mind ezekhez a változásokhoz Őfelsége a Pénz? Érdekli-e őt az emberek hangulatváltozása? Figyeli-e fogadtatásának ezernyi megnyilvánulását? Sajnos, úgy látszik, nem túlságosan ér- * deklődő típus. Rövid ideig tartózkodik körűnkben. Alig-alig tartózkodik nálunk, máris visszakívánkozik az Otépék, bankok, áruházak széfjeibe, páncélszekrényeibe. Nagy úr. Luxuslakosztályban érzi jól magát igazán. Szerény zsebeinket, tárcáinkat tranzitszállásnak tekinti csupán. Abai Pál Kárpáti Kamii: Alkonyat A tető alámerült már. Gőzölög a hűlő cserép. Csak a kémény döfi a fénybe nyúlánk termetét. Kimondhatatlan messze a felhő. Már terebélyesül itt, mélyben a homály, Megülők sziklaegyedüL A tárgyakról szökik a fény. Szökik belőlük a meleg. Hallgasd velem a muzsikáját, mig halkan lebeg csuklóm körül, melyre állam súlyos göröngye nehezül. Szökő fény vagy sötétlő föld ez, ami hegedül? Glkönyvébe Télből a lobogó hasáb s a nyári vizringás te vagy. Megérkeztem színed elé s lekéstem a halálomat Van, van egy Hatodik Földrész. Veled én oda indulok. Bent és kint vizringás. Fogom a kezed. S kezemet fogod. Gyurkovics Tibor: Szabad szombat A lány hunyorgott a napban. Ludas-Magazint tartott a kezében, abból nézett föl, aztán visszakapta a szemét a viccekre. Nézte az idétlen piros-fekete rajzokat, almakeblű fiatal asszonyka tettetett meglepetést, hogy nem emelik a fizetését egy nap után. Piri nem értette, mi van ezen nevetnivaló. Télikabátja piszkos-barna anyagán átütött a kopás, mint valami kis szag. Három éve vette -» az olcsó műprém is megkopott a nyakánál. A villamos előtte kanyarodott a remízbe, a vezető kihajolt, mintha őt nézné. Piri visszakapta a szemét, ötödször nézte az almakeblű nőt. Ma nem megy sehová. Tanulnia kéne, majd tanul délután. A nap rásütött piros kezére, a friss levegő csípte az ujjait A hüvelykujja mellett ki volt kaparva a bőr az idegességtől. Mindig kikaparja, akárhogyan igyekszik visszatartani magát. Hogy eltakarja, középső és mutató ujja közé fogta a sebes hüvelyket Nézte a vicclapot, aztán az utca szürke, didergő ragyogását a februári szélben. Szél, nap, utca. Villamos. Nem akart beülni a férfival a vendéglőbe, de hát mit csináljon. Nézte a rózsaszín, friss férfit, aki könnyed kabátban magyarázott neki a gyárban uralkodó helyzetről. A művezetőt föléje tették - pedig képzettsége nincs, csak öreg. - öreg szaki, jó szaki, de ez nem minden - mondta a férfi.- Nem — mondta Piri meggyőződés nélkül, hüvelykujját tenyerébe szorítva. Körmével kaparta a kis fölhasadt bőrt az ujján. Két sört ittak - nem szerette a sört Keserű lett tőle a szája. Pilisszentivánon sem szerette a sört minek igyák én sört, gondolta mór Pilisszentivánon, nem érzem a szájam friss izét De a férfi csak töltött, ő is kortyolgatta.- Én technikus vagyok - mondta a férfi. Pistát mondott a bemutatkozásnál, technikus a Pista, gondolta. - És alá vagyok beosztva. Higgye el, szombaton vagyok boldog. Csak szombaton. A gyárban nem tudok mit kezdeni, pedig jó munkaerőnek tartanak. A söntésből sűrű füst áradt Egy vászonruhós férfi dőlt a pultnak, többek közt elnyűtt szép arccal, kezében a nagy- fröccs kemény üvegét szorongatva. Szemezett vele, de nem kihívóan, talán egyáltalán csak nézte őt: a lány orrahegyét megcsípte a hideg: hegyes kis orr; az arca nyersen érdes volt emberi szagú bőr. Nyaka meztelenül ugrott ki a pulóverból, sálja nem volt. A söntésben sok ember dőlt az állványoknak, köztük egy félszemét nagy ragtapasszal beborított, olajos arcú ember.- Ilyenkor szabad az ember. Nem gondol semmire. Igaz?- Igen. — Piri hangja gyámoltalanul tört elő a mezítelen nyakból.- Keresni akarok - mondta Pista. Haja szabályosan simult a kialakult koponyára, szép kis hullámokban rendeződött el, mereven. - De nem csak keresni. Élni. Tenni valamit Azért tanultam. De a művezető öregebb ... Piri fölemelte a szájához a poharat és nyelte a keserű sört Szép ez a fiú, nem is fiú, valódi férfi, szép. A söntésből nézte a vászonruhás, Piri önkéntelenül a nyakához emelte a kezét kikapart hüvelykujja szabadon remegett most a piszkos levegőben. Hagyta, hogy a fiú beszéljen az üzemről, biztos beszélnie kell. Kintről beugrott egy-egy szó — Albert a Köztisztasági Hivatal is tehetne valamit, ne haragudj, én állva akarok meghalni, mért épp Szekeres a műhelyfőnök, mért? - Piri nemigen tudott erre válaszolni magában. Kisöccse jutott az eszébe, Pilisszentivánon míg általánosba járt, neki kellett etetni, az csak kapkodott a feléje nyújtott kanál után. öcsi aztán mindig hozzábújt az ágyban, mintegy védelmet keresve, s ő melegen aludt el az iskolai felad», tok gőzével a fejében, anyja még este 11-kor is mosogatott A nap fényesen sütött be a vendéglő agyonmosott térítőjére, Pista még két sört kért Piri szájában összegyűlt a keserű íz. A szakiskolában egyszerűbb — műhelybe mennek, automata gépek szedik kecsesre az anyagot — eltelik a nap. Este iskola. Hazamegy, lefekszik, rendesek a háziak; a bácsi leánykámnak szólítja, háromszázötvenért. Olcsó. — Mindenki törekszik valahova. összeszedtem magam, az igaz - mondta Pista, a hab lerakodott jóívelésű szája szélére. — Van három rend ruhám, ez a nasztró - kidugta a lábát az asztal alól, a földet súroló trapéz halványlila színére is rásütött a nap. Csupa fény járta be a vendéglői asztallábakat Piri fehérszegélyes, megtört lakko- zatú félcipőjét, a vendéglő poros műanyag padlóját. - Ez a nasztró se rossz. Érti. De nemcsak erre van szükségem... Meg akarok állni a magam lábán. Már arra is gondoltam, hogy beállók egy autószerelő műhelybe, van egy haverom... De az olyan megalázó.- Meg - mondta Piri teljesen önkéntelen szájmozgással.
