Dunántúli Napló, 1974. március (31. évfolyam, 59-89. szám)
1974-03-24 / 82. szám
Finnországba utazik március 31-én a Bóbita Bábegyüttes. Ebből az alkalomból mutatják be új produkciójukat — Egy kiállítás képei címmel. Felvételeink e színpadi produkcióról készültek. Fotó: Panyik István M ü vészportré Lionel Rogg Svájc a hazája — és a nagyvilág. A Genfi Konzervatórium orgona és ellenpont-tan professzora az év nagyobb részében - párnapos megszakításokkal — koncertezik. Európa szinte valamennyi országában, az USA-ban és Kanadában, mikor, hol. Nyáron orgona-kurzusokat tart amerikai és angol egyetemeken a világból összesereglett fiatal művészeknek, ott van és szerepel valamennyi fontosabb fesztiválon. Lemezein Bach összes orgonaműveit és a lő Höndel-művet szinte állandóan műsorukon tartják a rádióállomások: művészi fejlődését díjak, nagydíjak és fesztiváldíjak sora fémjelzi. Finom arcélű, vékony és kó- eos ember, szája szegletében egy állandó kis elnézéskérő mosollyal. Az a típus, aki első látásra „A Művész" benyomását kelti bennünk, ám akiben egyszerűsége és kurta, szinte elutasító válaszai mögött aligha sejtenénk, hogy a világ legjobb és legnépszerűbb előadóművészeinek egyikét tisztelhetjük — amíg ujjai és lábai nyomán fel nem csendül a muzsikája; amíg a hangszerek királyát meg nem szólaltatja. Szófukarsága szinte legendás. Koncertútjain alaposan felkészül az esti hangversenyre. Más város, más hangszer. Ismerkedik velük, órákon át, mindent maga csinál, nyugha- tatlanul mindaddig, amíg a sok száz féle hangszín-kombinádó, sípsor, láb és kézi kapcsoló, regiszterváltó, oktáv- és billen- tyűsor-ősszekötő gombok, szerkezetek, „redőnyök” és egyéb elektromechanikus berendezések működéséről meg nem győződik, amíg elő nem készíti, be nem programozza az este fölcsendülő művek részeinek és részleteinek elképzelt hangszínét, erősségét és színváltozatait. Néha egy félórás sétát enged magának, a városban, amiből a jó ég tudja, lát-e közben valamit, hiszen a félnapos autó- utakon is nézi a tájat — és memorizál. Vagyis muzsikál magában, készül o fellépésére, messze tekintve a világból, amelyben él. Ha ebből kizökken, úgy tűnik, bizonytalanná, feszültté válik körülötte a levegő. Kiesett egy közegből, amely élteti, mint bőséges napfény a filodendront Valami tudati légszomja lehet, ha nem muzsikál, valami különös oxigénhiánya; légterét és levegőjét alighanem az öröklétű barokk muzsika telten csillogó hangzataiban találja meg. Minden egyéb csak ez után létezik. Egy ilyen pillanatát értem el a Liszt-terem apró művész- szobájában. Megjött az orgonahangoló, abba kellett hagyni felkészülő elmélkedését. Valami pluszt szerettem volna megtudni róla, a prospektusok száraz adatain túl, valamit önmagáról. Udvariasan válaszol- gatott a tolmácsnak, miközben elmerülten tanulmányozta az épp ott heverő Pécsi Műsor márciusi számát... ... Igen, gyermekkorában, nyolcévesen kezdett zongorázni, 15 évesen orgonálni, s egy évvel később adta első önálló koncertjét Szülei nem muzsikáltak, hogy őt mi vonzotta ehhez a hangszerhez? Ki tudja, nem készült orgonistának, úgy „jött”... Bach, igen ő a legnagyobb, ez a muzsika előadóművészetének fő területe. Orgonista eszményképe nincs, nem is volt; Albert Schweitzer, igen, a maga korában valóban kiváló, de akkor még kevés nagy orgonista volt a világon. Azután jöttek mások, és az ő stílusa, felfogása a múlté lett Mai nagy előadóművészek? Sokan vannak, túl nehéz a kérdés ... A világ legjobb orgonái Hollandiában és Svájcban találhatóak, köztük sok régi barokk építésű remekmű. Ez persze relatív, hiszen ahány orgonista, mind másféle hangszert tekint kiválónak. Magyarországon nagyszerű a közönség, de az orgonák nem valami jók. Következésül az előadóművész sem adhatja teljességgel a közönségének azt, amit megérdemelne. (A tolmácstól tudom: Sopron 3 millió forintos új hangversenyorgonáján vasta2 on állt a por, amikor odaér- eztek ...) Ettől teljesen függetlenül Pécsett viszonylag az orgona is rendben volt, a hangoló is idejében megérkezett és a Liszt Ferenc hangversenyterem is zsúfolásig megtelt szerdán este Lionel Rogg hangversenyén. Egy kicsit jeléül annak is. hogy az orgonairodalom remekei, az orgonamuzsika iránt megnőtt az érdeklődés az utóbbi években. Az előadóművész, akit ma a világ talán legjobb orgonistájaként tartanak számon, J. S. Bach csodálatos remekműveiből játszott egyebek közt prelúdiumokat és fugákat; az Esz-dúr triószonátát, meg a G-dúr fantáziát; a Tamás templom karnagyának valóban halhatatlan remekműveit, egy kicsit a kor atmoszféráját is megidézve, és mindezt egy kicsit a mai ember lüktető életéhez igazítva. A ka- tedrálisok csillogó, gazdagon cizellált barokk muzsikája úgy gondolom, mindenki örömére és megelégedésére csendült fel a pécsi Liszt Ferenc teremben. Hogy L. Rogg orgonaművésznek a hangszere, és az orgona- irodalom tökéletes ismeretén túl apró emberi villanásai is vannak, azt a hangverseny második felében tudtam meg. A következő mű kottája bent maradt valahol a művészszobában. Taps, meghajlás, keresgélés — kotta sehol — lapozó el — a nézőtéren enyhe kacaj hullámzik —, a művész utána, hogy kisvártatva büszkén meglobogtassa a piros kötésű kottát: íme hölgyeim és uraim, a kotta nem vész el... Különben 38 éves, három gyermek atyja. Először jár Magyarországon, de nevét, muzsikáját jól ismerjük. S ha a vasárnap reggelenként fél 8-kor felcsendülő orgonaműsorban ott látjuk Lionel Rogg nevét, tiszta szívvel javasolhatjuk: érdemes bekapcsolni a készüléket. Világhírű művész nagyszerű muzsikáját hallhatjuk. f". e.) Korvin Ottó, a tárcaíró N yolcvan évvel ezelőtt, 1894. március 24-én született Korvin Ottó, a forradalmi munkásmozgalom vértanúja. Banktisztviselő volt, az I. világháború idején részt vett az antimilitarista mozgalomban, 1918-ban pedig a forradalmi szocialisták vezetője. A Magyar Tanács- köztársaság idején a belügyi népbiztosság politikai osztályának vezetője, a Tanácsok Országos Gyűlése által megválasztott Szövetséges Központi Intéző Bizottság tagja volt. Korvin Ottó, az ellenforradalmárok elleni harc egyik aktív vezetője a proletárdiktatúra bukása után Budapesten maradt azzal a céllal, hogy megszervezze a Kommunisták Magyarországi Pártját. Elfogták, s hosszas kínzás után 1919. december 29-én kivégezték. A máramarosi havasok között megbúvó Nagybocskó szülötte már diákkorában rajongott oz irodalomért és a művészetért. Legnagyobb hatást Ady Endre gyakorolt rá. Amikor utolsó napjaiban végigtekintett életén, börtönnaplójába ezt írta; „Köszönök Ady Endrének minden sort, omit irt, ő volt az első, aki bennem csendült." Kelen Jolán, Korvin Ottó sógornője „Töretlen úton” (Korvin Ottó élete) című 1955-ben megjelent könyvében a következőképpen jellemzi őt: „Ottó a felajzott szép szavak szerelmese. 18 éves korában maga is írni kezdett. írásai nem jelentősek, inkább egy érzékeny lélek lírai, kissé modoros megnyilatkozásai. „Sápadások” címen egy kis kötet karcolata is megjelent 1912-ben”. Ezután így folytatja jellemzését: .......Félénk érzékénys ztnek, zenék és álmok rezgése. Egy nagyon fiatal, kissé szentimentális ember útkeresése. De már ebből a kötetből is halkan, bizonytalanul kicsendül az elesettekkel, elnyomottakkal érzett szolidaritás. Ezzel a kötettel azután be is fejezte élete érzelmes korszakát.” Korvin Ottó írói szárnypróbálgatásai közben egyik baranyai lap szerkesztőségének is megküldte tárcáit. Abban az időben Siklóson, a Hosz- szú utca 8. szám alatt jelent meg a „Baranyai Polgár” című közgazdasági, társadalmi és politikai hetilap, amelynek felelős szerkesztője és tulajdonosa dr. Berky Gyula egykori országgyűlési képviselő volt. A lap szellemét tükrözi az 1911. december 17-én megjelent 1. számának vezércikke. Eszerint „ ... a polgári érdekeket kí- _ vánja szolgálni. Polgári közérdek alatt itt a józan, demokratikus fejlődést és az igazi liberalizmust kívánjuk érteni. Szóval a lap címe magában foglalja annak karakterét is. Politikáról is ír lapunk: ezen a téren is az igazi szabadelvűség és a köz java irányít bennünket,”. A Baranyai Polgár-bon egymásután láttak napvilágot Korvin Ottó tárcái. Az 1912. február 4-i szómban megjelent az „Elolvas", az április 8-iban az „Először”, az augusztus 18-i számban „Az őskor”, szeptember 29-iben pedig „A feketeruhás lányok” című tárcája. „Sápadások" című novel- láskötetének 13 elbeszéléséből a Baranyai Polgár című siklósi hetilapban is megjelent. Valamennyit még 1911-ben írta. Nem szerepel azonban novelláskötetében az „Elalvás”, valamint az „Először" című tárca, amely feltételezhetően a siklósi hetilapban látott először napvilágot “I“ árcóiban megtalálha- ■ tők az Ady-féle halálfélelem: refrénszerűen tér vissza nála az elmúlás gondolata. Utolsó feljegyzései szerint is: „A halál nagy nyugalom, miért okozna hát nyugtalanságot? A halál az örök Csend: mi, kik mindig a csendet szerettük, miért lázadozunk? Szent Béke a halál,' ím vége a harcnak.” Pusztai József Szendrey Júlia — operetthősnő?... Színházi levél Kaposvárról Nem tagadom: mindig kellemes érzés beülni a kaposvári színházba. Ez a kellemes érzés az utóbbi években alakult ki bennem és gondolom, hasonlóan a visszahódított közönség nagyobb részében is. Teltházas előadások és érezhető kontaktus, érezhető gondolati együttlélegzés innen és túl a színpadon. S azt hiszem, nincs is „titka” ennek. Egyszerűen, a néző évek óta szeptemberben már világosan tudja, mit ígérnek és mit kap a pénzéért az új évadban. Másrészt imponáló az a konzekvens eszmeiség, amellyel immár harmadik éve - a cselekvő humanizmus jegyében — kiválasztják és megvalósítják egy-egy évad műsorát és arányait: hat prózai és négy zenés darabot, amelyben mlndösz- sze kettő a hagyományos „nagyoperett”. (Négy-öt éve még fordított volt az arány: hat szórakoztató igényű darabot adtak, főleg Kálmán-, Huszko-, Lehár-operettet). S nem utolsósorban a várható produkció a kellemes érzés rugója. A néző abban a biztos tudatban ülhet a helyére, hogy tehetséges, jó színészgárdától gondosan előkészített igényes előadást láthat. S voltaképp akkor sem csalódik nagyot, ha egy-egy mű valahogy kissé „kilóg” az évad egészéből; ha egy-egy ígéretes téma és a jó csengésű alkotói nevek valahogy egészen mást nyújtanak, mint amire okkal számított. Az idei évad sorába (Romain Roland Farkasok, Brecht Kurázsi mama, Shakespeare Ahogy tetszik c. darabja és Delanay Egy csepp méz-e utón) jól Illeszkedett egy komoly és tiszteletébresztő vállalkozás: színpadra vinni Szendrey Júlia megrendítő alakját életének legválságosabb időszakában, és sorsa alakulásának feltehető indítékaival emberileg rehabilitálni őt a nézők előtt, a közvélemény előtt —, amely ma is sok keserű váddal illeti a „feleségek feleségét” — valamelyest pótolva abból, amit az irodalomtörténet csak részben teljesített még. Erre, egy romantikus dalmű bemutatására vállalkozott a kaposvári Cslky Gergely Színház. A dalmű címe: Fekete rózsa, szerzői: Szabó György, Behár György és Baranyi Ferenc. A szerzőhármas a Művelődésügyi Minisztérium musicalpályázatára küldte be a darabot és ezzel a támogatással Jutott el a kaposvári bemutatóhoz. Néhány szót a szövegkönyv írójáról. Szabó György irodalmi közéletünkben sokat szereplő neve mindenképpen választékos, igényes műveket ígér, bármit is veszünk kézbe sokrétű alkotásai közül. Aki az Élet és Irodalmat forgatja, gyakran találkozik tárcáival, képzőművészeti kritikájával. Irodalomtörténész és fordító, az Oj írás szerkesztője, az ELTE olasz tanszékének tanára, több esszé- és monográfia-kötettel a háta mögött. Néhány színpadi műve és legutóbb a Széchenyi meggyilkoltatása című tv-filmje is mai irodalmunk jelentős ígéretei voltak. A Fekete rózsa keletkezéséről azt vallotta, hogy a Petőfl-év olaszországi előadássorozatán érlelődött meg benne a gondolat — a „Szeptember végén” hatására —, hogy szembenézzen annak a tragédiájával is, akihez ezt a soha felül nem múlható szerelmesverset írta Petőfi. A darab szövegében több eredeti dokumentum is elhangzik. Részletek Júlia naplójából, kétségbeesett leveleiből: útlevélkérelmének hiteles szövege; Heyte ezredes jelentése Petőfi haláláról stb. Felbukkan az a motívum is, hogy Haynau kémkedésre akarta rábírni Szendrey Júliát, és voltaképpen élő személy volt a darab férfi főszerepévé igazított Lichenstein herceg (Haynau helyettese) Is. A cselekményt az oly sok gyásszal-könnyel kikövezett 1850-es év néhány hónapjába sűríti a szerző. Szendrey Júlia még mindig híreket remél a költőről, és hitelt ad minden felbukkanó újabb legendának. Elkeseredetten, konokul, szinte megszállottan keresi Petőfit. A császári önkény hatóságai ezt a lelkiállapotot igyekeznek kihasználni: és Júlia csapdába esik. Isztambulba szóló útlevelet kér, Haynau helyettese fogadja és közli, hogy ennek az az óra, hogy mosolyogjon és kedves legyen hozzá a várban zajló tiszti bálon. Júlia erre is vállalkozik. A bálon egy nagy teótrális jelenetben megalázzák, mivel tudtán- akaratán kívül — a darab kialakuló szerelmi háromszögének részese lesz. Az öregedő táborszernagy ugyanis kezd őszintén vonzódni a szép szomorú magyar asszonyhoz, meglegyinti annak tisztasága, őszinte emberi tartása és emberi tragédiája. Ez lenne az a meglehetősen gyönge „drámai mag”, amelyre a cselekmény bizony nem túl erőteljes szálakkal építkezik. Júlia egy hamis levél nyomán fölkeres egy Tisza-parti cigánytábort, amely bujdosókat rejt s ezzel nyomra vezeti a kopókat. Pest-Budán és az országban a legkülönbözőbb pletykák kapnak szárnyra „árulásáról", sőt erkölcstelen életmódjáról. Ezt ismét felhasználják ellene, a szerelmi háromszög harmadik „csúcsa", Lichenstein hercegnő ördögien asszonyi gyűlöletével kizsuppolási parancsot zsarol ki férjétől Szendrey Júlia ellen, aki a legszörnyűbb megaláztatást csak úgy kerülheti el, ha egy hirtelen házasságba menekül. Horváth Árpád — mint megtudjuk a zárójelenetben - feleségül veszi, vállalva ennek minden kockázatát és ódiumát. A darab minden jószándéka ellenére sem sikerülhetett. Felépítése — az arányaival is a kiemelt dramaturgiai szerepet vállaló zenével együtt — teljesen átcsúszott a szabvány operettsémák mezőire. A Júlia-Lichenstein konfliktus keletkezése pillanatában hitelét vesztette, főleg azáltal, hogy a herceg megrajzolt, zeneileg és a színészi értelmezéssel is aláhúzott figurája bizonyos rokonszenvet próbál kelteni. A mű számos egyéb hibája ellenére is maga az előadás minden elismerést megérdemel. Zsámbéki Gábor a kész helyzethez igazodva — operettet rendezett és ezzel sokhelyütt sikeresen palástolta a darab gyöngéit. Főleg külsőségekkel, látványossággal. Nemegyszer, tőle szokatlan módon „rá is tett egy lapáttal"; amiért kritikusai okkal bírálták. A szövegkönyv egyik szerzői utasítása szerint például amikor Szendrey Júlia találkozik a bujdosó honvédekkel s azok tüzes dalra fakadnak, egyikük - a lelkesedés eme fokán - előkap egy magyar zászlót és meglengeti. Zsámbéki zászlója betölti a színpadteret, nagyobb már nem is lehetne... Az előadás motorja, az aki a meglehetősen ingadozó arányokat is egyensúlyban tartja, Molnár Piroska, Szendrey Júlia szerepében. Nagyszerű művész. Egyszerűségével, emberi közelítésével, szép és kulturált hangjával — egyszóval: tehetségével — talán az egyetlen, akinek sikerült meggyőzni bennünket egy kevésbé sikeres darabban a szerzők szép és őszinte szándékáról. Valaki azt írta róla: megmentette a darabot, megmentette az előadást Igaza volt Wallinger Endre
