Dunántúli Napló, 1974. március (31. évfolyam, 59-89. szám)

1974-03-17 / 75. szám

Kél Jeílachich a pákozdí ütközetben ^848 49-; honvédek Pécsett, 1908-ban. Ülő sor (balról jobbra — Albert György közhonvéd, 77 éves, Bedő Mátyás őrmester, 83 éves, Péter Ferenc hadnagy, 80 éves, Horváth Károly főhad- 87 éves, Kämmerer Ferenc százados, 83 éves, Ráth Mátyás főhadnagy, 79 éves, dr. Jella- chich Károly hadnagy, 74 éves, Béé Mihály őrmester, 81 éves, A Dunántúli Napló múlt év október 6-án, a magyar törté­nelem e leggyászosabb és leg­fájóbb napjának évfordulóján — „1848-as relikviák a pécsi levéltárban" fő- — és „Miről tárgyalt Jellasics horvát bán, a pécsi főbíróval" — alcím alatt cikket közölt, amelynek szerző­je „tisztelgő em!ékezés”-sel idézi öt pécsi honvédtiszt, Ta- iián Károly honvédőrnagy, Jel­lasics Károly honvédorvos, Mes- terfi Márton kapitány, Hartl Ferenc hadnagy és Feszti Nán­dor emlékét, akiknek hamvai a pécsi köztemetőben nyug­szanak. Megemlíti a két Nentdvich-fiút, akik 1848-ban és 1949-ben a szabadságért har­coltak. Egyikük keresztnevét máig sem sikerült kideríteni, a másik Sándor volt, a város fő­mérnöke, a szabadságharc fő­hadnagya. Mindkettő a pécsi köztemetőben nyugszik. Külön kiemeli Jellasics János volt pécsi főbíró és fia, Károly, helytörténeti vonatkozásban ez időkből való szerepét. Kik voltak a Jellachichok? (A család nevét nem Jella­sicsnak írja). A horvát eredeti) nemesi család a Zágráb környéki Tu- ropoljéből származik. Egyik ága Magyarországon, Pécsett tele­pedett meg, századokkal előbb és városunk közéletében már az 1700-as években „törzsö- kös" családként ismeretes. Éles ellentét... A cikk szerzőjének ama meg­állapítása, hogy a horváth bán és a pécsi Jellachichok atya- fiságban, rokonságban állot­tak, helytálló. Sőt, találó az a megjegyzése is, hogy fájától messze esett az alma, mert bi­zony éles az ellentét, a bécsi kamarilla szolgálatában álló bán és a magyar szabadsá­gért, függetlenségért harcoló, a bécsi, udvar centralisztikus, elnyomó, hatalmával szemben­álló pécsi Jellachichok között. A csószárhű szolgálataiért gró­fi rangra emelt horvát bán az összmonarchia eszköze, sőt ágenseként igyekezett vérbe- fojtani szabadságmozgalmun­kat Liudevit Gaj által felkel­tett illír érzelmek ügyes felhasz­nálásával valójában nem a horvát függetlenség megvalósí­tására törekedett, hanem a bé­csi kamarilla divida et impera elvéből eredően a horvát és magvar nép egymásra uszítá­sából a császári Bécs érdekeit segítette. Az illír nacionaliz­mustól feltüzelt horvát szere- zsánokka! előbb elfoglalta a hafárőrvidéket és Fiúmét, mojd már 1848 júniusában megkísé­relte a drávai átkelést, de ezt a biagyar nemzetőrök sikeresen elhárították. A politikai helyzet Bécs magatartása következté­ben egyre rosszabbodott, szep­temberre a válság elérte tető­pontját. E hónap elején Ferenc Károlv főherceg, a kamarilla vezetője, a gyenge elmeiű Ferdinánd császártól parancsot csikart ki a bán részére, „a lázadó ország megrendszabá- Ivozá'ára". Erre Jeílachich bán 20—25 ezer főnyi hadseregével a Dráván átkelt, hogy Pest el­len vonuljon. A báni sereg a Belátón mindkét oldalán ellen­állás nélkül folytatta útját, mert a gróf Teleki Adóm ve­zette magyar csaDatok a csá­szári narancsra hivatkozó bán elleni harc elől kitértek. Útköz­ben Szemesen a közvetíteni óhajtó István főherceg nádor­ral a bán szóba sem állt, (ő a sikertelenség miatt végleq búcsút mondott az országnak). Akaddh'-a’anul Jutott a horvát sereg Székesfehérvárig, ahol a szer~zsánok folytatták a civi­lizált hadviselést megcsúfoló attrocitásaikat. Jeílachich nemzetőr... Időközben még Batthyány miniszterelnök és István főher­ceg nádor Teleki Ádám helyé­re Móra János altábornagyot, a pesti hadosztály parancsno­kát nevezte ki a magyar csa­A S Á lEU patok vezetőjévé, oki a fenye­gető veszély következtében Kossuth elnökségével megala­kult honvédelmi bizottmány sür­getésére és a bán kihívó ulti­mátumára szeptember 29-en megütközött, s az előrenyomu­ló bánt a Velencei tó északi partján, Pákozd és Sukoró kö­zött, 16 ezer emberből —• nagyrészt újoncokból és nem­zetőrökből — álló kis seregé­vel megverte. A pákozdí győ­zelmes harcban az 1833-ban született alig 16 éves Jelia- chich Károly nemzetőrként vett részt. A bán 3 napi fegyver- szünetet kért, amelyet arra használt fel, hogy vert seregét az erős komáromi várba vigye, és itt összpontosítva újabb tá­madásra készüljön fel. Ámde a komáromi városparancsnok bá­ró Majlényi alezredes a bánt nem engedte be, amire ő Győrön át Bécs felé vonult az országból. A báni sereg erősí­tésére vonuló Roth és Philipo- vics tábornokok vezette hor- vátság Perczel Mór ezredes és Görgey Artúr őrnagy előtt Ozo- ránál október 7-én tette le a fegyvert. (Görgey előbb, mint a Csepel-sziqet katonai parancs­noka gróf Zichy Ödönt hadi- törvényszék; ítélettel főbelövet- te, mert kocsijában Jeílachich bán kiáltványát találta.) Hadtörténészeink a pákozdí csatanyerést nagyra értékelik, és főleg a sebtében létrejött, nagy százalékában önként fegyvert ragadó nemzetőrök erkölcsi erejét emelik ki a si­ker fő tényezőjeként. Bár a pákozdi ütközet és az ezzel kapcsolatos események leírása nem tartozik a pécsi Jellachichok szorosan vett élet­útjának történetéhez, de úgy vélem, hogy csak e tények is­meretében lehet érzékeltetni az egy tőről származó Jel'a- chich család két sarjának an- tagonisztikus ellentétét. Egy fe­lől áll a horvát származású, császári zsoldba szegődött, né­pek szabadságát elnyomó gró­fi generális, míg a másik olda­lon a 16 éves Jeílachich Ká­roly áll, a még szinte gyermek­korban levő önkéntes nemzet­őr, a hazája szabadságáért vérét ontani kész magyar sza­badsághős. Ehhez még talán annyit, hogy a magyar és a horvát nép századokon át egyetértés­ben élt, a török elleni harcok­ban közösen ontotta vérét az idegen iga alóli felszabadulá­sáért. (Zrínyiek, Frangepánok, Jurisics Miklós és a sok ismert és ismeretlen horvát hős). Magyar lengyel Lengyelországban járó tu­ristáink többsége nem is sejti, mennyi magyar vonat­kozású emléket rejt a sok év­százada művelt, hatalmas só­bánya Wieliczkában, Krakkó­tól 13 kilométernyire. A kitermelés során keletke­zett üregeket, barlangokat a legendák és a képzelet alak­jaival népesítették be a len­gyel sóbányászok. Minden sóból készült. Só a padló, só a fal, só a mennyezet, só a szobor, sót a csillár is. Már az első barlangban, ahova az idegenvezető a lá­togatókat elkalauzolja, ma­gyar vonatkozással találko­zunk. A valóságot meghaladó méretben áll négy embéralak sóból kifaragva. A központi figura Kinga, IV. Béla leánya, Boleslaw király szűzi életű felesége, akinek a legenda szerint a sóbánya léte kö­szönhető. Mögötte egy-egy magyar, illetve lengyel pán­célos vitéz, a királynéval szemben pedig egy öreg len­gyel bányász, amint az első kibányászott sódarabot nyújtja felé. A következő barlangban a régi bányász eszközöket mu­tatják be. A fából készült re­gi szerszámok között, amelye­ket az évszázadok során vas­Feketelistán Jeílachich bán szerepe után nézzük a pécsi Jellachichok to­vábbi 48-as szerepét. Az ada­tokat a család birtokában ié- vő hiteles okmányokból merí­tem. Jeílachich János, volt pé­csi főbíró a DN fentebb hivat­kozott cikke szerint a szabad­ságharc leverése után Jella- chich bánhoz (ekkor már Win- dischgrötz hadseregének déli parancsnoka) deputációt veze­tett a városra kivetett 200 ezer forint hadisarc elengedése és a város tekintélyes polgáraiból szedett túszok hazabocsótósa érdekében. Hogy miről esett szó, — írja a szerző —, arról nem szól a krónika, de a tár­gyalás eredményes volt, mert a hadisarcot nem kellett meg­fizetni, és a túszok hazatérhet­tek. Ezzel kapcsolatban a csa­ládi okmányok nem tartalmaz­nak gdatokat. E sorok króniká­sa megjegyzi, hogy a szabad­ságharcot követően Jeílachich János még nem volt városi fő­bíró. Öt Cséby József (ugyan­csak neves pécsi család tag­ja) városi főbíró 1868-ban be­következett halála után tiszt­újító közgyűlésen választották meg a város főbírójává. Egyéb­ként a városhiázán kezdte köz­életi pályafutását mint aljegy­ző, majd városi tanácsnok és főbíró, s véqül' főügyészként fejezte be életét 1882-ben. A császári titkos rendőrség Jel- lachich Jánost ún. feketelis­tára helyezte, amint ez a bé­csi levéltári iratokból megálla­pítható. A Bach-korszakban rendőri megfigyelés alatt ál­lott. Nyilvántartási lapján ol­vasható bejegyzés szerint az­zal tette magát gyanússá. királylány bányában tagon bevonták a csillogó só­kristályok, ott a „magyar ku­tya", egy talicskaszerű alkot­mány, amelyet Magyaror­szágból honosítottak meg itt Egy másik barlangban fából készült hatalmas szerkezetet látni, magyar típusú ősi „bá­nyaliftet” amellyel annak ide­jén a súlyos sótömböket emelték ki. A magyar látogató számá­ra azonban a legnagyobb él­mény „Kinga temploma". A budai Mátyás templom bel- méreteivel vetekedő barlan­got sócsíllárok sora világítja meg. A „karzatról", ahova a turista érkezik, sóból fara­gott lépcsősorok vezetnek le a templom simára csiszolt, mintázott sópadlójára. A só­falakon sóból faragott dom­borművek örökítenek meg kü­lönféle bibliai jeleneteket, s a szentélyt a hívőktől sóból vágott korlát választja el. Az oltár főalakja itt is Kinga, a magyar királylány, a ma is legkedvesebb lengyel király­né sóból kifaragott szobra ... A wieliczkal sóbányában állandóan 6 és 10 fok között van a hőmérséklet, csak a mi turistáink szíve melegszik fel — ennyi magyar vonatko­zású emlék láttán .., Dr. Törők Zoltán hogy 1848-ban érintkezést tar­tott fenn Csányi kormánybiz­tossal, jelentést küldött arról, hogy horvát betörés fenyeget, informálta a kormánybiztost, a nemzetőrség létszámáról és fegyverzetéről. Tizenhat éves fejjel... Ennek a Jeílachich Jánosnak a fia volt Károly — aki azon­ban nem volt a szabadságharc honvédorvosa, mert az 1833- ban született. Károly a szabad­ságharc idején mindössze a 16. életévébe lépett. A Tolna megyei nemzetőr! zászlóaljnál önként jelentkezett és az 1. század beosztottjaként Perc>el Sándor kapitány parancsnoksá­ga alatt részt vett a pákozdi ütközetben. Ezt követőleg az 51. honvéd-zászlóaljban har­colt, végül egy utász században hadnagyként érte a világosi fegyverletétel. Honvéd pályafu­tását káplárként kezdte. Vilá­gosnál az összes tisztekkel az orosz hadsereg vette át, majd az osztrákok fogságában tiszti transzporttal Eszak-Olaszor- szógba — előbb Vicenzóba, majd Padovába — szállították. Itt a délceg honvédtisztet meg­kísértették az osztrák hadsereg tiszti rangjának felkínálásával, ö azonban önérzetesen vissza­utasította, mondván, „az oszt­rák császárt nem szolgálom". Ezért csak hosszabb fogság után tudott szabadulni szülei által lefizetett jelentős váltság­díj ellenében. Hazajövet a pol­gári életben az orvosi hivatást választotta. 1902-től magyar miniszterelnökségi rendelet Sokan vizsgálták már a magyar rovásírást, de ez az ősi írásmód újabb és újabb meglepetésekkel szolgál. Leg­utóbb Forrai Sándor gyors­írótanár fedezett fel hasonló­ságot a magyar rovásírás és gyorsírás rövidítési rendszere között. Erre a tényre ugyan már többen rámutattak, el­sősorban néhai Téglás Géza, a gyorsírás történelmének ki­váló kutatója, de tüzetesen nem vizsgálták meg. Természetéből fakadóan mindkét írás sok rövidítést, vonásmegtakarítást alkalmaz. A gyorsírót az idő, a gyorsa­ság kényszeríti rövidítésre, a rovót viszont az írásmód kö­rülményes volta késztette ugyanerre. (A rovásbetűket jobbról balra fapálcára met­szették, karcolták éles, he­gyes késsel, illetve kőbe, fémbe vésték, később tollal papírra írták.) A két írás rö­vidítési rendszerének hason­lósága első megközelítésben azzal magyarázható, hogy mindkettő ugyanazt a nyelvet rögzíti, tehát a hasonló tör­vényszerűségek kialakulhat­tak. íme, néhány párhuzamos­ság: Mindkét írás az esetek túlnyomó részében csak a mássalhangzókat jelöli; min­den mássalhangzónak külön önálló jele van. A magán­Ritzl Mihály tizedes, 78 éves. alapján, mint 48-as honvéd­hadnagy, nyugdíjat élvezett. Dárdán járási orvosként műkö­dött. Nyugdíjas éveit Pécsett töltötte, ahol 1921-ben, 83 éves korában halt meg. A pécsi köztemetőben nyugszik, sírkövé­re kívánságának megfelelően a család rávésette, hogy ó volt az utolsó 48-as pécsi honvéd­hadnagy. Udvari megbízásból... Eddig a pécsi Jellachichok élettörténete, amelyhez meg egy igen figyelemreméltó ada­tot kell hozzáfűznünk. E szerint a horvát és magyar Jellachi­chok közös őstől való szárma­zását igazolja az a tény, hogy dr. Visy László, volt pécsi fő­ispán, 1917-ben felkereste a Jellachich-családot, és „udvari megbízásból" közölte, hogy a Jellachichok grófi ága Hor- váthorszógban kihalt, és mert a pécsi Jellachichok azonos ősök ivadékai, kérhetik a grófi rangra való emelést.- Természe­tesen az ajánlatot a Jellachich- család, tradíciójához hűen, a leghatározottabban elutasítot­ta. Vénül még csak annyit, hogy a pákozdi szabadságharcos, a 48-as honvéd-hadnagy relikviá­it a pécsi múzeumnak ajándé­kozta, többek között az e he­lyen közölt pécsi 48-as honvé­dek csoportképét, honvédtiszti ruháját, és sok Kossuth-ban- kót. E tárgyak ma is emlékez­tetnek a pécsi Jellachichok hazafiúi szerepére. hangzóknak van ugyan ön­álló betűjük, de ha jelölik őket, ez főleg az előttük álló mássalhangzó valamilyen egyszerű, de nyilvánvaló mó­dosításával történik. Mindkét írásban kötelező jelölni a magánhangzót, ha a szó vé­gén áll, illetve ha a szóban hangrendszakadás van. Ha a mássalhangzó betűjét nem módosítják valamely magán­hangzó jelölésére, a rovás­írásban mindig e hangot keli elé olvasni. A gyorsírásban ilyen esetben utána kell e hangot ejteni. Bőven alkal­mazza mindkét írás a kiejtés szerinti (fonetikus) írást. A sziszegő hangot egyik írás sem hagyja el. A betűk ösz- szevonása egyetlen jellé — főleg a rovásírás sajátja, de ez a rövidítési mód megta­lálható a gyorsírásban is. Az írástörténet mai kutatói és a sztenográfia elméleté­nek legjobb ismerői azt sem hallgatják el, hogy a rovás­írás rövidítés-rendszere sok­kal szellemesebben és ár­nyaltabban alkalmazható, mint a gyorsírásé. S hogy a betűvetés hajnalán is alkal­maztak a késsel, vésővel dol­gozó krónikások olyan frap­páns rövidítéseket, amelyeket megirigyelhetnek mai gyors­író-utódaik. Kossuth Pécsett Nyolcvan esztendeje annak, hogy Kossuth Lajos 1894. már­cius 20-án, húsz évi száműze­tés után, hazájától távol, az olaszországi Turinban örökre lehunyta szemét. Halála előtt 5 évvel, 1889-ben egy pécsi cso­port Pap József törvényhatósá­gi bizottsági tag vezetésével tisztelgő látogatást tett a 87 éves „tu.ini remeténél”. A cso­port tag iái között volt többek között Ratkovics Ferenc, az Ipartestület képviselője, Lenkei Lajos, a „Pécsi Napló" fő- szerkesztője és a sellyei Faze­kas Sándor leánya. Kossuth könnyekig megha­tódott a pécsiek látogatásán. Szerény othonában vendégül látta őket, majd koccintáskor vezetőjük felé fordulva mon­dotta : „Isten éltesse a derék pécsieket. Én Pécs városának sokkal, de nagyon sokkal tar­tozom. Amikor ellenségeim azt híresztelték rólam, hogy notó­rius ... vagyok, akkor Pécs vá­rosa megválasztott engem or­szággyűlési képviselőjévé, ami óriási feltűnést keltett az egész világon. De mivel én a meg­bízatást el nem fogadhattam, Irányi Dánielt választották meg ajánlatomra." Kossuth Lajost a halála előt­ti években igen szoros szálak fűzték Pécs városához és an­nak polgárságához. A kalen­dárium 1846-ot mutatott, ami­kor a fiumei vasúttal kapcso­latos tárgyalásainak befejezé­se után Vukovárról Pécsre ér­kezett. Az egyemeletes „Ma gyár Király" szállóban száll: meg, amely annak idején az akkori Fő utca sarkán állott. Egy napot töltött Pécsett, ahol megtekintette a vasgyárat és a pécsi kőszénbányákat. Mindkét pécsi üzem elsősorban azért érdekelte Kossuthot, mert az volt a terve, hogy az épi tendő mohács—pécsi vasútvo nalat a fiumeivel kössék ősz- sze. Este, a mai Kossuth utcában, a fiatalok fáklyás menetet al­kottak és a zenekar hangjaira a „Magyar Király” szálloda elé vonultak. Éljenezték Kos suthot, akit Hainer Ignác, az ő egykori hű levelezője üdvözölt Utána a Rákóczi induló patto gó hangjai mellett Kossuthot a Nemzeti Casinóba, a mc Fegyveres Erők Klubjába kísér­ték, Kossuth itt pohárköszöntó: mondott Pécs város gazdasági felvirágoztatására. Pécsi láto­gatásáról az „Életképek” pécsi tudósítója azt írta, hogy. „életünk szebb s felejthetetle­nebb napjai közé soroztuk." A város lakossága első al­kotmányos képviselőjének An gyal Pál volt megyei főjegyző halála után, 1867 novemberé­ben Kossuthot Pécs város kép viselőjévé választotta meg Bubregh Mihály polgármester. Deák-párti jelölttel szemben A leggyalázatosabb kiegyezés évében, Pécs akkor 23 000 fő­nyi lakossága volt az első, amely mandátumot adott neki azzal a célkitűzéssel, hogy a szabadságharc vezéralakjának lehetőséget adjon a hazatérés­re. Kossuth azonban maqa he­lyett Szilágyi Virgilt (Berlin), Irányi Dánielt (Párizs) és So­mogyi Ernőt (Párizs) ajánlotté, mint olyanokat, akik emigráns létük ellenére sem tagadták meg politikai hitüket. Pécs város lakosságának Kossuth melletti harmadik ki­állása 1892. november 24-én volt. A „torony" alatt, Pécs vá­ros közgyűlési termében ek­kor választották meg ünnepé­lyes keretek között Pécs város díszpolgárává, mert benne kü­lönösképpen a népét határta­lanul szerető nagy hazafit, a népképviseleti rendszer ma­gyarországi megvalósítóját, a polgárság jólétének harcosát és a dunavölgyi népek konfö­derációjának szorgalmazójáí becsülték. Pécs város lakossága Kos­suth emlékét nemcsak azzal örökítette meg, hogy a Fő ut­cát, a mai Kossuth Lajos utcát róla nevezte el, hanem azzal is, hogy 1908. május 10-én az egykori piacon, az akkori Maj- láth téren felállította, illetve leleplezte szobrát, amelyen Pécs város ifjúsága 1848. már­cius 15. évfordulóján minden esztendőben elhelyezi a meg­emlékezés koszorúját Pusztai József Dr. Csertő Béla Rovásírással írt üzenetek

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents