Dunántúli Napló, 1974. március (31. évfolyam, 59-89. szám)

1974-03-02 / 60. szám

1974. márchn 2. DUMÄNTOtl NAPLÖ s A feladat: lépést tartani az ígéretekkel • 80 ezer pár sikesztyű exportra • Közgyűlés a Kesztyűs Kfsz-nél Ülést tartott a KNEB Ellenőrzik a lakóépületek kivitelezésének minőségét Súlyos felelősségrevonás pazarló gazdálkodás miatt A központi mérlegzáró és tisztújító közgyűlését tegnap délután Pécsett, a Doktor Sán­dor Művelődési Központ nagy­termében tartotta a Pécsi Kesz­tyű- és Bőrdíszműipari Szövet­kezet Néhány nappal ezelőtt került sor az 500 fős mohácsi és a közel kétszáz dolgozót fog­lalkoztató fonyódi üzemegység részközgyűlésére. A pénteki közgyűlésen a szö­vetkezet közel félezer dolgozója előtt Stettner Jenő elnök szá­molt be a vezetőség négyeszten­dős munkájáról, egyben ismer­tette az elmúlt év gazdasági eredményeit. Ezt követően a kü­lönböző közgyűlési bizottságok beszámolója hangzott el, me­lyet vita követett. Majd a tagság megválasztotta a 11 tagú veze­tőséget, melynek elnöke ismét Stettner Jenő lett. Sor került a különböző bizottságok: a szö­vetkezeti-, a felügyelő- a mun­kaügyi döntő-, valamint a nő­bizottság megválasztására is. A közgyűlésen metvelent Tár­nái Ferenc, a KISZ'OV elnöke, a TANIMPEX külkereskedelmi vállalat, valamint több társszö­vetkezet képviselője. Négy esztendő munkájáról beszélgetünk a közgyűlést köve­tően Stettner Jenővel, a szövet­kezet elnökével: — Az elmúlt négy esztendő Igen változó volt. Ugyanis szö­vetkezetünk csakhogynem tel­Január elején váratlanul hiánycikké vált a sokat reklá­mozott BIO mosószer-család s olvasóink panaszolták: eltűnt a népszerű ULTRA-por, s a fo­lyékony mosogatószereket is hiába keresik az üzletekben. — Mr okozta az ellátási za­varokat, mikorra várható javu­lást — érdeklődtünk dr. Lex Lajostól, a Baranya—Tolna me­gyei Élelmiszer- és Vegyiáru Nagykereskedelmi Vállalat igazgatójától. — A közismert nemzetközi események, az olajválság miatt — átmenetileg — nyersanyag­hiánnyal küszködött az ipar, szünetelt a termelés. Mivel utánpótlás nem érkezett, kész­leteink kifogytak. Folyékony mosogatószert a szokásos meny- nyiségben kaptunk, az ULTRA- por hiánya miatt azonban a TIP—67 és más mosogatószerek Iránti kereslet ugrásszerűen megnőtt A jövő hét elejére lé­nyeges javulás várható; már útban van Pécs felé egy na­gyobb szállítmány BIO-mo»ó- szer, de érkezik ULTRA is. Ez utóbbiból csak enyhül a hiány, változatlanul nem garantálhat­juk, hogy valamennyi üzletben mindig és minden mennyiség­MHyen legyen az MedH* szer­kezetű család, onyagi, vagy szemléletbei; okokra vezethető vissza a népesedé* kedvezőtlen alakulása, mit tart a közvéle­mény az egyén és a társada­lom érdekviszonyairól? Ilyen és hasonló közérdekű témákat vi­tatnak meg a Hazafias Nép­front új Baranya megyei ren­dezvénysorozata: a „Hétfő esti párbeszédek” keretében. Nyílt társadalmi fórumon, kötetlen beszélgetéseken, neves szakem­berek tájékoztatják az érdeklő­dőket, s szereznek személyes tapasztalatokat az irányító munka hatékonyabbá tételéhez. A „Hétfő esti párbeszédek" március és április havi prog­ramját tegnapi ülésén fogadta i jes egészében a külkereskede­lemre alapozott, ezen belül is a nyugati piacra. E piac „meg dolgozása" igen nagy munkát igényel. 1971-ben a kesztyűpia­con nagy dekonjunktúra volt, az azt követő években pedig pros­peritás. Az elmúlt évben már 520 ezer pár kesztyűt exportál­tunk. A hazai igények kielégíté­sére pedig 30 ezer párat. — Bizonyára változtak a piaci igények. — A munkaigényesebb kesz­tyűk részaránya növekedett Míg 1971-ben az egyszerű fa­zonú divatkesztyű iránt mutat­kozott a kereslet, addig tavaly és az idén inkább díszített di­vatkesztyűket és sportkesztyű­ket kértek. Egy adat: 1971-ben 14 ezer pár síkesztyőt vittünk külföldre, az elmúlt évben már 80 ezer párat — Milyen volt tavaly a divat, S milyen az idén? — Gyakorlatilag a két év kö­zött nincs nagy eltérés. Né­hány éve a díszített kesztyű uralja a mezőnyt, s ez vonatko­zik az idei esztendőre is. Ta­vasszal a színes és díszített kesztyűket keresik, az év többi időszakában a feketét — S most a síkesztyűkről né­hány szót. Az új termék beve­zetése komolyabb beruházással járt? — E kesztyűféleség gyártásá­nak bevezetése nem kevés pénz­ben kapható legyen. Legalább­is egyelőre. — Sérelmezték a vásárlók, hogy a pécsi és baranyai bol­tokban kifogyott a KAMA margarin és az étolaj. Alapvető élelmiszerekről lévén szó, 6z akadozó ellátást rendkívül so­kan tették szóvá. — Sajnos az említett két áru Is szerepel a hiánycikkek listá­ján, de nem azért, mert keve­sebbet kínálunk, mint koráb­ban. A kereslet olyan rendkí­vüli gyorsasággal nő, hogy a Rákospalotai Növényipari Vál­lalat nem győzi kapacitással. Margarinból 60, étolajból 30 százalékkal többet értékesítet­tünk tavaly, mint 1972-ben. Je­lenleg kevesebbet kapunk az ipartól, mint amennyire szük­ség lenne. Ezt természetesen megérzik a vásárlók is. Helyen­ként kifogy az áru. néhány napig várni kell a következő szállít­mányra. A gyártó céggel foly­tatott tárgyalások biztatóak: több árut ígérnek. Hangsúlyo­zom: nincs kevesebb margarin és étolaj, mint tavaly volt, de nem elég, egyre több kellene. Emiatt tűnik hullámzónak, aka- dozónak az ellátás. W. M. ef • Hazafias Népfront Bara­nya megyei Elnöksége. Hétfő esténként Pécsett, Komlón, Mo­hácson, Szigetváron, Sásdon, Siklóson, vó la mint Pécsvóradon, Szentlőrincen, Szederkényben, Bolyban, Magyarszéken, Nagy- peterden kerül majd sor eszme­cserékre, vitákra. A népesedés- politikai témákon kívül előadá­sok hangzanak el az érdekvi­szonyokról, aj állampolgárok jogairól, kötelezettségeiről, s a demokratizmusról. A beszélge­tések során — egyebek között — arra is választ vár a Haza­fias Népfront: miben látják megyénk lakói az elmúlt 30 év legkiemelkedőbb társadalmi, politikai, gazdasági eredmé­nyeit s mit várnak a jövőtől, be került. Három év alatt mint­egy másfél millió forintot fordí­tottunk gépi beruházásra. A sí­kesztyűk gyártása ezenkívül munkaszervezési intézkedések­kel is járt. A pécsi kesztyűs szövetkezet az elmúlt évben 39 országba juttatta el termékeit. A legré­gebbi üzleti partnereik a své­dek, a svájciak és a nyugatné­metek. Eléqedettek-e a nyugati partnerek a pécsi kesztyűkkel? - kérdeztük Kiss Lászlót, a TANIMPEX munkatársát.- Nincsen különösebb panasz a pécsi termékekre. A minőség megfelelő, s lépést tudnak tar­tani a gyorsan változó divat- irányzatokkal is. Az elmúlt esztendőben a Pé­csi Kesztyű- és Bőrdíszműipari Szövetkezet termelési értéke 94 millió forint volt, ötmillió forint­tal több mint 1972-ben. Az idén 20 ezet pár kesztyűvel többet termelnek exportra mint tavaly, azaz 540 ezer pár kesztyűt (Mécs) Vastaps után természetesen ismételni kell. a Liszt-terem kö­zönsége pedig vastapssal hi- talmazta az Országos Filhar­mónia felkérésére Pécsett hang­versenyező Néphadsereg Köz­ponti Művészegyüttese férfikará­nak előadását Az együttesnek 54 tagja von, közülük négy szólista. Az ala­pító tagok közül már csak nyol­cán szerepelnek, de a létszóm nagyobbik fele húsz évnél ré­gebben énekel a karban. Mind­egyikük hivatásos énekes, fő- foglalkozásukat a kórusban való éneklés jelenti. — Van-e lehetőség egyes ki­váló tehetségek előrelépésére, kiugrására? — Természetesen — vála­szolta Kiss István Liszt-díja« karnagy — ez a lehetőség biz­tosított. Együttesünk fennállása óta számtalan nagy tehetség vált ki az énekkarból és futott be sikeres pólyát. Csak a leg­híresebbeket említem: Boksái Árpád, Réti József, Palcsó Sán­dor. Nemcsak énekesekről tu­dok ilyet elmondani, karna­gyunk volt Lehel György, Vá­sárhelyi Zoltán és Ferencsik Já­nos. — Az Egyeteml-bérfet VI. hangversenye keretében önök Figyelem! TELEVÍZIÓ- ÜGYELET VASARNAP A VAROS TERÜLETÉN 9—13 ORAIO A 13-334-ES TELEFONSZAMON GELKA A Központi Népi Ellenőrzési Bizottság pénteken ülést tar­tott. Megtárgyalta és elfogad­ta a népi ellenőrzés 1973. évi munkájáról és ellenőrzési ta­pasztalatairól készült elemző je­lentést és felhatalmazta a KNEB elnökét, hogy a kormány elé terjessze. Uqyancsak a Mi­nisztertanács elé kerül a KNEB által jóváhagyott előterjesztés az ipari dolgozók üzemi, szo­ciális körülményeinek utóvizs­gálatáról. Negyvennégy minisztériumi irányítású nagy- és középkate­góriájú ipari és közlekedési vállalatnál mérték fel a népi ellenőrök a szociális ellátásban, s a munkahelyi körülmények­ben az előző vizsqálat óta be­következett változásokat, a né­pesedéspolitikai határozatból adódó követelményeket A KNEB megtárgyalta és el­fogadta a szocialista qépim- port fejlődését akadályozó egyes tényezők vizsgálatáról ké­szült jelentést. A KNEB elnök­sége a vizsgálat meqállapítá- sait és javaslatait intézkedések végett megküldi az Illetékes tárcának és főhatóságoknak. A bizottság jóváhaqyta négy, most kezdődő vizsgálat prog­hét előadást tartottak Pécseit A mai napon ez mór a harma­dik. Nem fárasztó a sok vidéki szereplés és ez a sűrített prog­ram? — Az előadások valóban szinte egymást érik, de ez álta­lában ritkán fordul elő. Vidé­ken nem töltünk annyi Időt hogy az fárasztó leqyen, éven­te legfeljebb két hónapot Mi­vel az ország egyetlen ilyen jel­legű énekkara vagyunk, elég sok meghívást kapunk és mind­nek nem tehetünk eleget. Gya­kori elfoglaltságot Jelentenek a budapesti szereplések, rádiófel­vételek, próbák Is. — Jelenleg Pécsett Leholka Gáborral közösen lépnek fel. Illetve ő kíséri az énekkart — Nem az első eset nem Is véletlen. Szeretünk Lehotkával együtt dolgozni, bizonyítják ezt a közös fellépések és rádiófel­vételek Is. — önök hivatásos művészek. Hogy történik az utánpótlás? Rendeznek-e hivatalosan meg­hirdetett felvételi vizsgákat? —■ Ezt csupán egyszer kísé­reltük meg, de sajnos nem volt eredményes. A felvételire na­gyon sokan jelentkeztek, és hosszas válogatás után Is alig találtunk köztük igazán tehet­MAGANOSOK ÉS KOZULETEK FIGYELEM! a pogány! „Tavasz" Mg. Tsz. központjában nagy fajta- és színválasztékban, kis és nagy tételben rózsa kapható. romját A fővárosban és nyolc megyében ellenőrzik a lakóépü­letek kivitelezési munkáinak minőségét és a garanciális munkák elvégzését. Áprilisban kerül sor néhány nagyobb ér­tékű tartós fogyasztási cikk — televíziók, rádiók, magnetofo­nok. hűtőszekrények, mosógé­pek és más villamos- és gáz­készülékek — termelésének, importjának és értékesítésének vizsgálatára. A KNEB elfogadta a belföldi turizmusnak és fel­tételeinek — a szállás, ellátás, közlekedés és egyéb szolgálta­tások helyzetének — vizsgála­tára készült programot, jóvá­hagyta a tervpályázatok lebo­nyolítási rendszere című vizs­gálat programját. A KNEB elnöke tájékoz­tatta a bizottságot két — beje­lentésekre indult — vizsgálat eredményéről. A Fővárosi Ás­ványvíz- és Jéqipari Vállalatnál végzett vizsgálatról készült je­lentést a KNEB elnöke meg­küldte a Fővárosi Tanács elnö­kének, kérve a felelőssé tett személyek fegyelmi felelősségre vonását; továbbá feljelentést tett a Budapesti Rendőrfőkapi- tánysáqnál Bágyi György igaz­gató, Rajnai Ferenc főkönyvelő, séges énekest. A továbbiakban nem fogjuk meghirdetni a vizs­gát, de természetesen aki je­lentkezik és a meghallgatás után tehetségesnek találjuk, nincs akadálya, hogy köztünk énekeljen. Az együttes Idén ünnepli fennállásának 25. évfordulóját E negyedszázad alatt négy kon­tinensen képviselték a magyar nép művészetét. Az európai szo­cialista országokon kívül hang­versenyeztek Algériában, Kíná­ban, Egyiptomban és Kubában. Ősszel NDK meghívásnak tesz­nek eleget, szó van egy esetle­ges Szíriái hangversenyről is. Zsalaki István Szokatlan zajra figyeltek fel I 1973. december 27-én Pécsett, a Kisfaludy utcában lévő tüdő­gondozó dolgozói. Az épület lépcsőházában egy fiatal pár hangoskodott, a férfi ütlegelte az asszonyt s szitkozódva verte a nő fejét a falhoz. A helyszínre sietőket rendkívül megbotrán­koztatta az eset, beavatkoztak, megakadályozva a további tett- legességeb A sérült és rendkí­vül rossz idegállapotban lévő fiatalasszonyt kórházba szállí­tották a mentők. A garázdaságért már koráb­ban büntetett Fenyvesi Gyula 22 éves segéd-gépkocsivezető Donkó Zoltán gyáregységvete­tő, Császár Frigyes műszaki osztályvezető és esetleges tár­saik ellen a gyártási, technoló­giai fegyelem sorozatos meg­sértése, pazarló gazdálkodás, a társadalmi tulajdon hűtlen és hanyag kezelése, a pénzügyi és a bizonylati fegyelem megsér­tése miatt Az egészségügyi miniszter tá­jékoztatta a KNEB elnökségét a Gyógyászati Segédeszközök Gyáránál folytatott vizsgálat alapján tett intézkedéseiről. A vállalat igazgatójának és igaz­gatóhelyettesének munkavi­szonyát megszüntette, több fe­lelős vezető ellen fegyelmi el­járást indított és a vizsgálati iratok alapján bűnvádi felje­lentést tett a legfőbb ügyész­nél, gondatlan és pazarló gaz­dálkodás és más visszaélések miatt A vállalat működésével szemben támasztott elváráso­kat átfogó és részletes intéz­kedésekkel biztosítják. W Uj szupernóva Magyar csillagászati felfedezés 0], fényes szupernóvát fede­zett fel Lovas Miklós a piszkéi- tetői obszervatórium Schmidt^ távcsövével. Az új szupernóva az Ursa Major galaxis-halmaz egyik galaxisában tűnt fel, fé-i nyessége 14 magnitúdó, Magyarországon tíz év« kez­dődött el a szupernóvák kuto-j tása. Az elsőt 1964. március 12- én fedezték fel. Az elmúlt tíz év alatt nemzetközileg Is elis­mert eredményeket értek el ezen kutatási területen a ma­gyar csillagászok; 16 szupemo-j vát fedeztek fel. — Ottörőtalálkozé Csertőn. Nemrégen pécsi, bükkösdi és szigetvári úttörők találkoztak Csertőn, az általános iskolában, a „Nem térkép e táj" akció ke­retében. Az összejövetel külön érdekességének számított, hogy a résztvevő pajtások zöme egy­kor a csertői alsótagozatos kis­iskola tanulója volt A tanulók a falu múltját jól ismerő idő­sekkel is elbeszélgettek. — Számítunk rád! — Ez a cime az Országos Ifjúságpoliti­kai és Oktatási Tanács kiadvá­nyának, amelyet a 14 éves fia­talok részére adott ki. Az aján­dékkönyvecske — amelyet a személyi igazolványok ünnepé­lyes kiosztásával egyidejűleg adnak át — a Magyar Népköz- társaság alkotmányával és az Ifjúsági törvénnyel ismerteti meg a fiatalokat A közeljövő­ben hasonló kiadvány készül a 18 évesek számára is, akiknek nagykorúságuk elérése alkalmá­ból történő köszöntését a tan-' intézetek és munkahelyek szer­vezik meg. Oz említett napon összeveszett feleségével, s az elmérgesedett vita az utcán is folytatódott. A Kisfaludy utcába érve a férj felszólította feleségét: kövesse a lépcsőházba. Ott aztán „rövid úton" véget vetett a szóváltás­nak, alaposan helybenhagyta a fiatalasszonyt Fenyvesi Gyula közösséget sértő magatartása felháboro­dást keltett, s a verekedő férj a Pécsi Járásbíróság elé került Visszaesőként elkövetett garáz­daságban mondottá^ ki bűnöd­nek és öthónapi, szigorított bör­tönben letöltendő szabadság­vesztésre ítélték. Az ítéiet jog-, erős, Egyperces Interjú A hiánycikkekről Ny fit társadalmi fórum „Hétfő esti párbeszédek" Pécsett és Baranyában Vastaps után A tárgyalóteremből Botrány a lépcsőházban öthónopi szigorított börtönre ítélték a garázda férjet

Next

/
Thumbnails
Contents