Dunántúli Napló, 1974. január (31. évfolyam, 1-30. szám)
1974-01-13 / 12. szám
Üj oktatási gyakorlat a Műszaki Főiskola épülettervezési tanszékén Félezer magyar színész a szinkron szolgálatában Környezettervezés Színhely: a Pollack Mihály Műszaki Főiskola épülettervezési tanszéke. A beszélgetés részvevői: dr. Müller Ferenc tanszékvezető és Lantos Ferenc adjunktus. A tanszék a következő tárgyak gazdája: ábrázoló geometria, szin-, forma- és térismeret, építészettörténet és „környezeti rendszerek tervezése". Ez utóbbit nevezik a rövidség és a hagyományok okán épület- tervezésnek. Beszélgetésünk témáját úgy is meghatározhatnánk: mit keres egy képzőművész egy mű- szgki főiskolán? Mit tanít, s miért? Mi szükség rá? Vagy: mi köze a képzőművészetnek az építészethez? Hogyan, milyen új módon kapcsolódhat egybe o kettő? r Uj szemlélet’ Dt, Müller Ferenc, aki a budapesti műegyetem tanári karából vált ki s vállalta el fiatalon a tanszék vezetését, új elgondolásokkal indult: — Mi környezeti rendszerek tervezéséről beszélünk. Újfajta szemlélet kialakítására törekszünk. Egy tervezőnek első dolga a logikus előkészítés, valamennyi tényező számbavétele, c variációs lehetőségek vizsgálata a feladat szempontjai alapján. A részletes műszaki ismeretekre és információkra csak ezután van szükség. Ennek megfelelően terveztük meg úgy az oktatást, hogy tanítjuk a konkréton túl az elvont oldalt is, a gondolkodás módszereit, és próbáljuk elsajátíttatni az ismeretek és a megfelelő gondolkodásmód szuverén alkalmazását egy adott feladat érdekében. Eltérünk tehát attól a gyakorlottól. hogy a tervezés szétbom- lik különféle részterületekre, a tervezendő épület rendeltetése szerint. Az építésznek véleményünk szerint korunkban megnőtt a szerepe, felelőssége, gondolkodásmódjában is szükség van tehát tógabb horizontra, a meglévő formulák és normák mechanikus használata helyett az új kérdések önálló vizsgálatára. Egy hallgató terve lehet ehhez az illusztráció. A feladat: egy ipari csarnok megtervezése, amelyhez megadták a gépek számát, fajtáit s a gyártás folyamatát. A „gyerek" számítógép segítségével kiszámította a legjobb gépösszeállítási, gép- kihasználási struktúrát. Az optimális gépelrendezést egy rajz is tükrözi, ezen a szállítási irányt is bekalkulálták a tervezésbe, omi már alapterületet, végső soron forintmegtakaritást is jelent De mellette „feltette” a fiatal tervező a színstruktúrót is. feltüntette, milyen színeket javasol az épület kialakításánál. A végeredmény egy igen jó — mert a célnak ideálisan megfelelő, takarékos, <Je szellemes és kellemes! — üzemcsarnok. Építész ~\- képzőművész — Bár a főiskola elsősorban gyakorlati szakembereket képez az ipar számára — mondja dr. Müller Ferenc —, azért nem haszontalan a tervezés ilyen oktatása. Egyrészt azért nem, mert a legtehetségesebb hallgatók később még egyetemi szinten továbbtanulhatnak és belőlük is válhatnak tervezőmérnökök. De főképpen azért nem, mert ennek a gondolkodásmódnak a kialakítása a gyakorlati szakemberek számára is fontos! Aki így jut el a környezetformálás új és korszerű szemléletéhez, az nem építhet olyan ablakot, amelyen befolyik a víz ... Lantos Ferenc egészen máshonnan indult, most mégis „egy nyelven beszél” építész és képzőművész. Lantos vizuális módszertani rendszere már évek óta épül, egyes részeit a nagyközönség is láthatta kiállítót TERVEZÉS BÚTOROZÁS Z1MRE ERZSÉBET MA 221 Kevesen tudják, hogy hazánkban már csaknem négy évtizeddel ezelőtt, 1935—36-ban komoly kísérletek folytak a szinkronizálásra. Balogh Béla és Karlo Béla irányította a munkát, amelyek azonban nem hozták meg a kívánt eredményeket, s így a szinkronfilmgyártás megszületésének időpontja 12— 13 évvel későbbre tolódott. A rendszeres — s most már eredményes — munka kereken negyedszázada, 1948-ban kezdődött meg, s elsőként a szovjet Viktor Ejszmont Varjag cirkáló című filmjét látták el magyar hanggal. Az elmúlt 25 évben azután mérföldes léptekkel fejlődött a hazai szinkronfilmgyártás, amelynek igazi fellegvára a Pannónia Filmstúdió. Tizenkét szinkronrendező dolgozik itt stábjával, s négy műteremben éjjel-nappal folyik a munka. Méreteire jellemző, hogy ebben az évben a Pannónia „termése" előreláthatólag eléri a hetven mozi- és a 250—300 TV- filmet. 1970-ben már mintegy kétszázötven volt a közreműködő színészek száma, 1973-ban azonban már jóval meghaladja a félezret, sőt feltehetően ez évben eléri a hatszázat. A szinkronrendezők érdekes tapasztalata, hogy az esetek nagy- részében a megközelítően azonos életkorú, hasonló testalkatú színészek hangja közelít leginkább a „magyarosításra váró" külföldi színész hangjához. Jól bevált gyakorlat az, hogy ugyanazt a művészt rendszerint azonos magyar művésztársa szinkronizálja. Szabály, de erősítő kivétel persze előfordul. A nemrégiben bemutatdtt retrospektív Gerard Philipe-sorozat felejthetetlen főszereplőjének hangját három magyar színész tolmácsolta. sok formájában. Lényege, hogy visszatér a vizuális alapfogalmakhoz — pont, vonal, folt, szín stb. — és új módon keresi, építi fel logikájukat, vonatkozásaikat, Ezen az úton eljuthat e vizuális esztétikum megértéséig és élvezetéig az is, aki „botfülű”, ha festményekről van szó. Erről az egybegyűjtött anyagról bebizonyosodott, hogy arra is alkalmas, hogy leendő építészek számára megközelíthetővé tegye az építészet esztétikai vonatkozásait. Lantos Ferenc ennek az anyagnak az alapján oktatja a főiskolán a szín-, forma- és térismeretet. — Koncepciónk eleinte hiányosnak látszott — mondja Müller Ferenc — mert a „hűvös” műszaki oldala ugyan egységes volt, de hiányzott az az oldal, amit az építészet intiutív oldalának nevezhetnénk. Akkor eszembe jutott egy pécsi festő, okinéi egy évtizeddel korábban szinte véletlenül fordultam meg, s aki akkor szerkezetek elemzésével foglalkozott, például, emlékeztem rá, egy suszterbogár hátának rajzolatát elemezte. Szerettem volna tudni, mi lett vele, meddig jutott ezekben az izgalmas kísérletekben. Akkor aztán kiderült, hogy Lantos már a tervezőknél dolgozik, s nemcsak hogy folytatta kísérleteit, de komoly eredményekre jutott így hívtuk meg a főiskolára, vállalja el a tervezési tanszéken ennek a tárgynak az oktatását, amelyet szín-, forma- és térismeretnek neveztünk el. A kor színvonalán... A tantárgy — hallgatói tervekben, elemzésekben, rajzokban kifejeződő — eredményei nemcsak meggyőzőnek, de csaknem lenyűgözőnek látszanak. Hogy a leendő építészek — akár tervezők, akár kivitelezők lesznek — pontosan ismerjék a színstruktúrát az egyes színeket tudatosan alkalmazzák és variálják, ez hatalmas változást jelent ahhoz képest, hogy korábban mindössze néhány általános ismeretet hallhattak az egyes színek „hangulatáról”. Vagy a formák hagyományos alkalmazásával szemben most a formák egymáshoz való viszonyrendszereit, variációs lehetőségeit elemzik, ezek tudatos alkalmazása pedig azt jelenti a gyakorlatban, hogy az így nevelkedett építész magótól- értetődő természetességgel és helyesen találja meg egy adott forma legmegfelelőbb helyét egy adott térben, vagy más formák környezetében. — Hajdan a képzőművészet és az építészet egyenrangú félként, együtt tevékenykedett a környezetformálásban — mondja Lantos Ferenc. Amikor aztán, a századforduló táján az építészet kezdte felvenni az ipar jellegzetességeit, a képzőművészet viszont egy analizáló időszakába lépett s szétesett izmusokra, akkor megszűnt ez az egység. Az építészet egyre inkább a sorozatgyártásra rendezkedik be, s rá is vonatkozik az, hogy korunkra az ipari sorozatgyártás és a komputer a meghatározó. Régóta keresik, hogyan lehetne ismét funkcióba helyezni a képzőművészetet. Véleményem szerint a környezet- tervezés és -alakítás az a hely, ahol s képzőművészet megtalálhatja funkcionális szerepét. S még azt sem szabad felejteni, hogy a képzőművészet korábban mindig a kor technológiájának szintjén mozgott. Az utóbbi évek kísérletei arra mutatnak, hogy korunkban is eljuthat erre a szintre. — Másfelől — veszi ót a szót Müller Ferenc — az építészetnek, amely a népgazdaság egyik ága, meg kell hogy legyen a kapcsolata, csatlakozási pontjai a népgazdaság valamennyi többi ágával, de más művészetekkel, így elsősorban a képzőművészettel is. Az azonos gondolkodásmód, azonos szemlélet nélkülözhetetlen. Vegyünk egy közeli példát: a DÉDÁSZ székházat krómacél csavarokkal szerelték össze, fehér köpenyben. Vajon hogy illene ide valami illusztratív dombormű? Az a zománcfriz ugyanabban a szellemben fogant, mint amelyben maga az épület — Ugyanolyan törvényszerűségei vannak annak, — teszi hozzá Lantos Ferenc —, hogy két színt vagy foltot miért lehet egymás mellé tenni, mint annak, hogy két homlokzati panelt miért lehet vagy nem lehet egymás mellé helyezni. Valami elkezdődött Az együttműködés — a közös szemlélet és közös munka — hamarosan újabb, konkrét eredményeket is hoz. Egy könyvet szeretnének készíteni, a mai kornak megfelelő tervezésről és kapcsolódó részeiről, ilyen analizáló mű ugyanis eddig egyáltalán nem jelent meg. A másik területen, a gyakorlati tervezésben ugyanilyen közös munkákra készülnek: máris kaptak egy megbízást a dunaújvárosi rendelő és a dunaújvárosi turista- szálló teljes belsőépítészeti megoldásaira. Valami elkezdődött a környezet tervezésben, aminek következményei talán elöbb-utóbb jelentkeznek majd környezetünk célszerűségében, kényelmében és esztétikai hatásában is. Halloma Erzsébet Bárdosi Németh János Á csillagok oly dolgokról tudnak A csillagok oly dolgokról tudnak nem örök életed szép napja lehull a hegy mögé ahonnan fénye kibukkant egykor aztán eszeveszetten égni kezdett felperzselte a világot megváltó álmokba lobbant bele káprázatokat látva zengett a sohase-múlóról pedig a fűben cirpelt már az elmúlás tücske ez hát a való készülj a végső viadalra melyben téged hagy el életed & hűtlen fojedetau sz«ret6 — mesejátéka „Szürkeanyu és Szűrkeapu, o nyúlszülők eleinte könnyen találtak nevet csemetéiknek: Nyuszóka, Szuszóka, Puhaláb, Tapsika, Pufáka ... de itt megakadtak Szürkeanyuék, mert a többi lap hiányzott a salátanaptárból. Ugyanis a szomszéd néni egyszer kölcsönkérte és megette a végét A hetedik nyuszigyerek csupa fül volt. így lett belőle Csupafül, „aki” mint minden kisgyerek — néha falánk, néha irigy, néha figyelmetlen, lusta, néha haszontalan barátjára, Alamuszira hallgat, de Tüskeböki figyelmeztetését is meghallgatja és így végül is minden baj jóra fordul..." FÉSŰS ÉVA „Tüskeböki akármelyik kisgyerek is lehetne ...” Fotó: Gyertyás László A hivatalban Ugye ismerős ez a néhány sor? A Magyar Rádió „Esti mese” sorozatában hallhattuk, van annak már hat-nyolc éve is. A Csupafül-sorozatot azután (Váradi Hédi hgngjával) megismételték, öt éve kötetben is megjelent. Az akkori óvodáskorúak ma már nagyocskák, de a kötet valahogy ott maradt a polcon. Szívesen belelapozunk, ha kézügybe kerül, miként az elhangzó történetekbe is szívesen belefeledkeztünk. Ahogyan jómagam, emlékszem, először a „mesének" kijáró „felnőtti", kissé lekezelő mosollyal, majd egyre inkább o szépre, az irodalmi értékre való róta- lálás igazi örömével. S azután is mindig, ha a műsorban fölleltem vagy a Rádióban, Televízióban elhangzott: „Fésűs Éva mesejátéka”. Egy kicsit fémjellé is vált ez a három szó. függetlenül a Mcgyar Rádió nívót Kaposvári írónő — „Palacsintás király" szerzője díjától és oz írónő hallatlan termékenységét jutalmazó számos elismeréstől. Fésűs Éva — Temesi Lajosné. Okleveles gyors- és gépíró, adminisztrátor a Somogy megyei KÖJÁL egyik irodájában. Aktákat gyárt naponta nyolc órahosszat, és közben sok minden eszébe jut. Egy-egy ötlet, jelző, kis állatfigura, amit gyorsan följegyez egy kockás füzetbe. A füzetet lopva visszacsúsztatja a táskájába, azután szorgalmasan veri tovább a gépet, számol, átmásol, kávét főz, mint minden kötelességtudó titkárnő. Késő este pedig, otthon, mikor elnyugszik a ház, még sokáig világít íróasztalán a kislómpa. Az ötletből szinopszis, a szinopszisból egy új mese. a jelzőből egy kedves gondolat, a kis állatfigurából pedig talán egy új rádió- vagy TV-játék magja születik a gyerekek és mindannyionk örömére. ...és otthon Kaposvárott a Ríppl-Rónoi utcában, a város egyik hangulatos és talán legcsendesebb utcácskájában élnek Temesiék. Azaz most már nem teljes állandóan a család. A három gyerek közül Balázs már egyetemista, Kriszta most érettségizett, Rita 12 éves. Mindhárman közeli tanúi voltak a soksok gyerekvers, mese és forgatókönyv születésének. Következésül az otthoni mesélésből rendre kimaradtak, hiszen anyu dolgozik és különben is „édes gyerekem ott a rádió, hallgassátok szépen!...” Temesiné elmosolyodik: — Jobb szeretem, ha színész mondja a mesét. Nem vagyok jó előadó. Nekem még a nagymama mesélt Sokat és jól. Talán innen a népmese iránti mély elkötelezettség bennem. Tágas, nagy ebédlőben ülünk. A sarokban a nagy íróasztal, fölötte könyvek. Talán ez az egyetlen, ami arra utalhat, hogy a házban írással foglalkozik valaki. Egyébként aligha gondolná bárki, hogy ez a szoba fontos tanácskozások színhelye, hogy a Rádió vagy a TV szerkesztői, rendezői olykor naponta csörgetik a lakást új megrendelések, dalszövegek, színészkiválasztás, forgatási napok stb. ügyében. Fésűs Éva 1958 óta ír rendszeresen meséket és gyermek- műsorokat a Rádiónak. Lánykorában Budapesten drogista segéd volt évekig, majd a Nehézipari Minisztérium képesített gyorsírója. Dolgozott különböző kaposvári hitelintézeteknél, vállalatoknál is. Első verse diákkorában, 1943-ban jelent meg egy fővárosi napilapban, „természetesen” filozofikus költemény volt. Azután csak magának költött verseket, és soha nem gondolta volna, hogy valaha meséket ír majd. Hogyan kezdődött? önmaga előtt is szinte megfoghatatlan. Egyszer azon kapta magát, hogy megírt egy-két gyermekverset, kisebb mesét. A Rádió elfogadta» jrtég kértek. Megírta első mesejátékát (Toppantó királyi kisasszony), amely Váry Ferenc zenéjével hangzott el. összesen 19 mesejátékét közvet/tetto a Rádió, közülük többet a TV is feldolgozott. Hét zenés darabja közül a Gulyás Lászlóval készített Szeplőcske című gyermekoperát háromszor ismételték meg. Legsikeresebb volt a kétszer 13 részes „Csupafül”- sorozat és ennek folytatása, az Endrényi Magdával közösen alkotott Róka Móka bábszínháza, amely öt évig volt a Rádió kisiskolásainak legnépszerűbb műsora. Egy-két ismert bájos állatfigurája mostanában is gyakran megszólal o rádió „Ezeregy délelőtt” című gyermekműsorában. 1961 óta az óvodás műsorok jobbára névtelen szerzői között is állandóan jelen van Fésűs Éva. Eddig 130 — egy-egy dalocskára épülő — műsort készített és a Róka Móka-sorozat folytatásaként a gyerekek két kis kedvence Tüskeböki és Csacsi Tóni nyolcvanszor, Mókus Panni és Teknős Béla pedig — az óvodások, ,.fgy kel! járni P* című közlekedési műsorában — százszor bukkant fel eddig a hétfői „Ezeregy délelőtt” adásokban. Több meséjét, játékát, a prágai, a pozsonyi és újvidéki rádió is átvette. Írói szándékáról így vallott: — Kis állatfiguráim burkolt emberi tulajdonságok hordozói. Mókus Panni, Tüskeböki vagy Teknős Béla lehetne bármely kisgyerek is. Mindegyikkel szeretnék — a gyerek egész személyiségének alakítása szempontjából — valami fontosat elmondani. S így, ebbe a színesebb mesevilág miliőbe és mai körülmények közé helyezve a „tanmese” — úgy gondolom — már nem tanmese ... A másik: ezek az állatmesék, és dro- matikus játékok népi ihletésűek. Versben, mesében egyaránt szeretnék szépen magyarul szólni a gyerekekhez, beleszőve ahol lehet egy-egy, a népköltészetből vett friss, üde nyelvi fordulatot ... TV-mesejáték Másfél évtizedes munkássága alatt a jó hagyományú, de a ma is méltatlanul kevés ügyeimet élvező magyar gyermekirodalom sajátos, egyéni hangú íróegyéniségévé forrott ki Fésűs Éva. Legújabb munkájával a Csaló az üveghegyen című zenés rádiójáték forgatókönyvével és dalszövegeivel most készült el, oz ismert Palacsintás királyt pedig —, amelyet a Rádió ötször tűzött műsorára — Katkics Ilona rendezésében, To- mássy Zdenkó zenéjével most karácsonykor mutatták be két részben a Magyar Televízió műsorában. Forgatásán a nyáron, a vóc- rátóti botanikus kertben két kislányával az írónő is részt vett. Nagy élményként említette azt, hogy színművészeink milyen boldogan keresik és vállalják a játék és a mese igaz örömét. Wallinget Endes „
