Dunántúli Napló, 1974. január (31. évfolyam, 1-30. szám)
1974-01-31 / 30. szám
1974. Január 31. DUNANTOLI NAPLÓ 5 A hiba a szemléletmódban van? Nagyító alatt a pécsi köztisztaság Rizses hús repüli ki az álltákon flz ist o'ában kell keztieir. Korszerűbb ’esz a (élpormenles szemétszállítás Az elmúlt év novemberében— decemberében a népi ellenőrök azt vizsgálták, hogy milyenek Pécsett a köztisztasági viszonyok. A vizsgálatról annakidején írtunk lapunkban, s elmondtuk: ez az első eset, hogy a téma ilyen összetett módon, minden érdekelt szervre és intézményre kiterjedően került az ellenőrzés kereszttüzébe, hiszen a korábbiaktól eltérően most városi szinten tanulmányozták a köztisztaság kérdéseit. A tapaszlatokat összegező jelentés a közeljövőben kerül megvitatásra a Népi Ellenőrzési Bizottság elé, ahol bizonyára fontos javaslatokat tesznek majd arra, hogyan lehetne többet tenni a tiszta Pécsért, Cikkeinkre, amelyekben a vizsgálattal foglalkoztunk, számos levelet kaptunk. A levélírók hasznos és figyelemreméltó észrevételei közül a legjellemzőbbeket továbbítottuk a Köz- tisztasági és Útkarbantartó Vállalathoz. Az alábbiakban Gyi- mesi László igazgató válaszait közüljük. „Tessék megnézni fiatal városrészünk, Ujmecsekalja hétemeleteseinek környékét — olvassuk az egyik (sajnos, névtelen) levélben. — A lakók az ablakon (!) dobálják ki a szemetet. A rizseshústól kezdve a zsebkendőig szinte minden megtalálható." — Szemléletben fogyatékosságról van itt szó. Ez nehezíti leginkább a város tisztaságáért folytatott harcot. Meg kell mondani, hogy hasonló jelenséggel találkozni már a Kertvárosban Is. De er tulajdonképpen ugyanaz. mint amikor a Jókai utcában valamelyik házfelügyelő a jando szemetét az úttestre söpri, vagy amikor a FE 99—68-as tehergépkocsi vezetője egy marék narancshéjat a Széchenyi téren szór ki a kocsiból... A szemlélet megváltozására lenne szükség, ennek pedig már az iskolában el kellene kezdődnie. Foglalkozunk olyan gondolattal, hogy jutalmat ajánlunk fel a pécsi általános és középiskolák közül azoknak, amelyek az oktatásba is beépítik a köztisztasággal való foglalkozást, s amelyek el is érik, hogy körzetükben javul a köztisztaság. Vannak más elképzeléseink is a szemlélet megváltoztatásának elősegítésére: reméljük, találunk a megvalósításhoz partnert „Minden sreméthordás után (hetenként kétszer) csatatérhez hasonlít az utcánk — írja Somkúti Sándorné, a Buzsáki Imre utcából. — A tartályokat csak ledobálják, őssze-vissza hevernek, amelyek így hamar tönkremennek. Miért nem lehet itt is, mint a belvárosban, nagyobb gonddal eljárni?" — A félpormentes szemét- gyűjtést korszerűsítjük. A napokban érkeztek meg az új szovjet kocsik, amelyek a közeljövőben munkábaállnak. Ezek bizonyos mértékig tömörítik is a szemetet, s olyan a konstrukciójuk, hogy az edényt nem kell a magasba emelni, így a lerakásnál is nq- gyobb gondossággal lehet eljárni. Az öt új kocsi segítségével kiterjesztjük a város újabb területeire is a félpormentes szemétgyűjtést. Itt említem meg azt is, hogy a BOBR szemétgyűjtőket is olyan új emelőszerkezettel látjuk el, ami alacsonyabbra' veszi fel a tartályt. Mártírok útján lakók. — Természetesen a vállalatunk emberei — válaszolták a Köztisztasági Vállalatnál. Ez az, ami eddig egyszer sem történt meg." — Az országos jogszabályok alapján alkotott városi köztisztasági tanácsrendelet 4. §-ának (7) bekezdése kimondja: „A szemétfuvarozó jármű személyzete a szemetet elszállítás céljából az ingatlan bejárata előtti közúton veszi ót, a szemétgyűjtő tartályoknak oda- és visszaszállításáról a tulajdonos gondoskodik". Minthogy a pormentes szemétgyűjtés elterjesztése c célunk, a rendeletnek ezt a kitételét érdemes megjegyezni. „Környékünkön nagyon elszaporodtak a patkányok — telefonálta Széna Béláné a János utca 5/1-bői. — Próbálkoztunk az irtásukkal, eredménytelenül. Szervezzék meg az intézményes patkányirtást". — Előrebocsátom, hogy az esetenkénti, vagy egyes városrészekre kiterjedő irtás nem sokat ér. Az újmecsekaljai patkányirtás után kb. egy évig nem volt panasz, de most már kezdenek megjelenni ismét ezek a rágcsálók. Ha a KÖJÁL elrendeli az általános irtást, mi elvégezzük, rendelkezünk a megfelelő, hatékony méreggel. A felkészülés azonban legalább fél év. sei, következetesen alkalmazott szabálysértési eljárásokkal.. — Ha autóbuszon jegy nélkül utazom, egy vállalati ember nyomban megbüntethet. Ha az utcán szemetelek, a Köztisztasági Vállalat embere legjobb esetben csak figyelmeztethet. A közvetlen felelősségrevonás módszerét kellene alkalmazni, de legalább is azzal a joggal felruházni vállalatunk ellenőreit, hogy tettenéréskor a személyi igazolványt elkérhessék. De ha ez sem megy, legalább a rendőrök figyelmeztetnék az eddiginél is gyakrabban a szemetelő- ket... „A város szeméttelepe nagyon sok bosszúságot okoz az itt lakóknak — írja a Nagybányaréti völgyben lakók nevében Gur Antal, s állítását még 15 család aláírása erősiti meg. — A szeméttelepen át vezet az egyetlen út a városba, boltba, iskolába. A helyzetünk egyre rosszabbodik és ezt sokáig nem lehet már elviselni.,." — Most folyik a szeméttelepnek alkalmas területek vizsgálata. Elképzelhető, hogy ha ennél megfelelőbbet találunk, akkor 1975-ben lezárjuk a Nagybányaréti völgyben levő telepet. Nagyobb a valószínűsége azonban annak, hogy továbbra is fenntartjuk, de akkor az ott lakók elhelyezéséről gondoskodni kell, mert a szemét előbb-utóbb a házakig ér. ; Határidő előtt Befejeződött I a Rákóczi úti pince l tömedékelése t Tegnap, szerdán távolították el a korlátokat a Rákóczi* út 70-es számú ház közelében az úttestről, ahol november végétől éjjel-nappal, vasárnap és ünnepnapokon is, megfeszített tempóban dolgoztak a Bányászati Aknamélyítő Vállalat Mecseki Körzete pécsi üzemének dolgozói. Az útbeszakadás óta kétszáz köbméter földet mozgattak meg, minteay hatszáz köbméter betont és követ építettek be, ezenkívül száznyolcvan köbméter cementtejet injektáltak az alagútba. Ezáltal a Rákóczi út déli oldalán egy csaknem harminc méter hosszú pincerendszer tömedékelését végezték el. A munka befejezésének eredeti határideje február 28. volt, s az, hogy egy hónappal előbb elkészültek, az itt dolgozók áldozatvállalásá- sának és a jó munkaszervezésnek köszönhető. Nagy károkat okozott a tél az utakon Baranya idei közútfejlesztési programja 78 millió forint a főúthálózatra 25 kilométer új bekötő út Fontossági sorrendben szélesítik az alsóbbrendű utakat „Nemcsak a Köztisztasági Vállalattal van baj, hanem az emberekkel is, akiknek legtöbbje közömbös, nemtörődöm. De úgy vélem, közömbösek a szabálysértési jogkörrel rendelkezők is. Ne várja azt senki, hogy szép szóval minden rendbejőn. A rendet meg kell követelni — mindenkire kiterjedő ellenőrzésSöprik a pécsi utcát A szakemberek szerint tavaszra a felfagyások miatt várhatóan sokkal erősebben megrongálódnak az utak, mint az elmúlt években. A sok csapadék és a gyors hőmérséklet-változás már a tél közepére nagy kárt tett az útburkolatokban. Ezért a KPM Pécsi Közúti Igazgatósága idei tervei között az első helyen szerepel az útburkolatok megóvása, kijavítása. A megye főúthálózatának korszerűsítésére 1974-ben 78 millió forint áll a Pécsi Közúti igazgatóság rendelkezésére. Idén befejezik a pécsi felüljáró építését, valamint a drávaszabolcsi hidat és az átkelőhelyet a hozzá csatlakozó úttal együtt. Ebben az évben sor kerül az udvari határátkelő korszerűsítésére is; leállósávokat alakítanak ki, S csakúgy, mint Drávaszabol- eson, itt Is mérlegelőhelyet építenek. A túlsúlyos tehergépkocsikat ugyanis csak <j büntetés megfizetése után engedik tovább. Szőnyegprogram A vállalati útjavítási keretből az úgynevezett szőnyegprogra- mot hajtják végre. A 6-os úton folytatják a tavaly megkezdett burkolatfelújításokat. A töredezett betontáblákat Mecsekná- dasd környékén aszfaltszőnyeggel vonják be, s az emelkedőkön — a lehetőségekhez mérten — kiépítik a jól bevált ko- paszkodósávokat. A 6-os út pécsi, városi szakaszán is dolgoznak majd: részben a felüljáróhoz csatlakozva kisebb útkorrekciókat hajtanak végre a Rózsa Ferenc utca, valamint a Lég- szeszgyár utca Rákóczi út kereszteződésnél, Tavasszal megkezdik a Szigeti várni csomópont, az eredeti tervtől eltérő, egyszerűbb változatának kialakítását A nagyabb munkák közé sorolható a pécs—kaposvári út tavaly megkezdett felújításának folytatása és részbeni befejezése, Sásd és Kaposvár között már kész is néhány kilométer, s a munkát a tavasszal folytatja a Kaposvári Közúti Építő Vállalat. Idén Magyarszék és Sásd között is megkezdik a szélesítést, de várhatóan csak jövőre fejezik be. Egyébként ezen az úton is kapaszkocósávokat építenek a nehéz járművek részére. Az 56-os út a sátorhelyi elágazástól az udvari határátkelőig kap új aszfaltszőnyeget. Az 57-es, pécs—mohácsi út felújításának befejezéseképp a lánycsóki kanyarban súj hidat építenek, ezzel együtt a kanyart is korrigálják. Két új hid készül 1974-ber> a nagynyárád—bólyj összekötő úton. Szélesednek az utak Saját fenntartási keretből idén többet fordíthat az utakra az igazgatóság, mint tavaly. Országos program keretében 1985-re hazánkban minden alsóbbrendű utat két forgalmi sávúra, azaz legalább 5,5—6 méteresre szélesítenek. Fontossági sorrend alapján kezdődik meg a program végrehajtása. Befejezik a pécsvárad—perekedi út szélesítését, kiszélesítik, s helyenként korrigálják a harkány—Sellye— darányi és a szigetvár—dráva- fokj utat. Folytatják a tavaly megkezdett szélesítést a me- csekrákos—tekeresi úton, valomint a pécsi kempingtől Árpád- tetőig vezető út Lapistól Árpád- tetőiq terjedő szakaszán kiszélesítik a veszélyes, keskeny kanyarokat. Ugyancsak ebből a keretből — mely 53,5 millió forint — jut a forgalomtechnikai ^tételek javítására. Folyamatosan javítják és cserélik a közúti jelzőtáblákat, tisztítják és javítják o széljelzőket, felfestik az útburkolati jeleket. A bekötőútprogram S végül o bekötőútprogram: idén elkészül az óbónyai, a dinnyeberki, a kishárságyi, a szilvási, a peterdi, oz erdősmároki, s valószínűleg a kispeterdi bekötőút. Az összesen 23 kilométer új bekötőút 80 millió forintba kerül. „ Pár hónapja a Mártírok útját is bekapcsolták a Kuka- rer ' ' szemétgyűjtésbe. Eddig m ’ 'on család marra rakta ki a szemetesedényét, most több lakó gyűjti egyben. Ki fog/a ezeket kirakni? — kérdezik a T izenkét éve, síma vátl-tap- pal, próbarendőrkent kezdte a szolgálatot Rózsahegyi Ferenc. Több mint hat évig Újmecsekalján ügyelt a közrendre, közbiztonságra, — öt éve pedig a Széchenyi tér és környékének rendjét vigyázza. Törzsőrmester lelt azóta. — Hogyan látja az utca rendjét a „gyalogos rendőr", mivel telik el a nyolc óra szolgálat? ■— Legyen a járőrtórsam, kísérjen el szolgálatba, sétaközben beszélgethetünk, meg aztán látnivaló is akad bizonyára jócskán. Ezen a héten reggeles műszakban vagyok — mondja. Együtt állunk a Centrum Aruház előtt. A reggeli csúcsforgalom mór lefutott, — benépesültek a környék hivatalai, intézményei, — a pult mögé álltak a boltok, üzletek dolgozói is. — Most körülbelül tíz óráig nyugalmasabb lesz az utca, aztán ismét megnő a forgalom — mondja. — Pillanatnyilag semmi különös intézkednivaló nincs, — az éjszakás váltótársam rendkívüli eseményt nem adott ót... Idős férfi áll meg mellettünk. — Megint nem sikerült a totó törzs elvtárs — mondja. — Ezek oz olasz csapatok kiszúr- | nak a totózókkal ,.. — Tolón a meglepetésekre kellene tippelni, akkor nagyobb lenne a remény — válaszolja o törzs. — Na, majd legközelebb ..; — Ügy, persze, majd legközelebb — mondja beletörődve, aztán „na jómuhkát” köszönve elmegy. Rendőr az utcán Arról beszél, hogy vérmes szurkolók jönnek össze ezen a sarkon, megbeszélik, vitatják a sporteseményeket — Mindössze egyszer kellett csak közbelépnem régebben. — A Dózsa itthon játszott és ide, a hazaiak tábora közé véletlenül bekeveredett a vendégcsapat egyik szurkolója, aki a saját győzelmükről biztosította a dózsásokat... Kissé felizzottak a kedélyek ... Közben figyeljük a gyalogosok, gépjárművek „áradását'', a város legnagyobb gyalogosforgalmú zebráját — Az átkelőhely alatt pince húzódik — mondja. — Talán felhasználható lenne aluljáró megépítéséhez. Sokat jelentene mind a gyalogos-, mind a gépjárműforgalom meggyorsításában. Előbb-utóbb, valami ilyesféle megoldáson kell gondolkodni, mert a forgalom Itt egyre nagyobb, torlódnak a gépjárművek ... A Kossuth Lajos utcában sétálunk. B emegyünk o „kiscseme- gébe”, ahol az üzletvezető panaszkodik: „megint elvittek két zacskó tejet". A tejszáilítók hajnalban lerakják a tejet az üzlet elé, hogy mór nyitásra ott legyen az áru. Az őrizetlen tejet dézsmálják időnként. — A múltkorában tetten értem egy .reggeliző" emberi — mondja a törzsőrmester. — Innen tejet vett el, a szemben lévő üzlet elől pedig zsúrkenye- ret vételezett hozzá ... A Kossuth mozinál »okai* várják a tíz órát, az első előadás kezdetét. Mint mondja, rendszeresen elsétál errefelé is. Vannak itt törzsvendégek, akik gyakran járnak a délelőtti előadásokra. Ismeri úgyszólván valamennyit, sokat közülük név- szerint is. — Télen egy-két munkakerülő, refes melegedőnek használja a mozit — mondja, miközben beérünk az előcsarnokba. — Na, art a férfit megnézem, még nem láttam itt — folytatja és a fényképeket nézegető gumicsizmás, szürke overálos fiatalember felé int fejével. Néhány pillanat múlva kiderül, „jó szeme volt”, mert a fiatalember személyi igazolványa nincs teljesen rendben. Or. fűről jött, „munkát keresek, ígérték is az egyik helyen, hogy felvesznek, délután kell oda visszamennem, addig, gondoltam itt ütöm el az időt". A „törzs" noteszt vesz elő, felírja az adatait, aztán visszaadja az igazolványt, „jó lesz mielőbb munkába állni” — tanáccsal. „Eddig sem volt, ezután sem lesz velem semmi probléma" — ígéri a fiatalember, aztán bér megy a moziterembe. Sétálunk vissza a Széchenyi tér felé, miközben elmondja, hogy csők az avatatlan szemnek tű«hét a rendőrjárőr munkája sétának, ácsorgásnak ... Mindig nyitott szemmel kell járni, ügyelni. Szolgálati ideje alatt a körzetéhez tartozó valamennyi szórakozóhelyre bemegy egy-két szóra. — A múltkor a Jókai presszóban ült az asztalnál egy társaság — mondja. — Gyanúsnak tűnt egy nő közülük, — mintha hasonlított volna egyik országos körözötthöz. Igazoltattam, — a gyanúm alapos volt... A Kórház-tér és a Sétatér felé kerülünk, — oz ő körzete ez is. Elmondja, hogy az elmúlt öt év alatt sokat fejlődött a város közbiztonsága. Korábban gyakori volt például a garázda jellegű bűncselekmény, — ez most lényegesen kevesebb, de korántsem szűnt meg. Nőket támadnak meg, erőszakoskodnak velük. — A megelőzést segítené a város közvilágításának javítása — mondja. — Az erőszakos cselekményeket legtöbbször a sötét utcákban követik el. Mindenütt nem állhat rendőr, a jól világított utcákban viszont mégiscsak nehezebb elkövetni különböző bűncselekményeket, — Éjszaka, nem unalmas a szolgálat? — Nem. Éjszaka Is figyelni kell, még talán jobban, mint nappal. A múltkórában például éjjel — itt a Sétatér közelében, ahol most járunk — gyanús férfira figyeltem fel, a fal mellett osonva nehéz bőrőndöt cipelt Megállítottam, kérdem mit, visz, honnan? Letette o bőröndöt, eztán flegmán felelt: „nézze meg, ha akarja”. Persze nem hajoltam le, — még fejbe is vághat, — mondtam, nyissa ki. Egy csomó szappan, mosópor volt benne. A vizsgálat során kiderült, betörésből származó áruk... De jó „unaloműző" éjjel többek között a különböző búvóhelyek, kapualjak ellenőrzése is ... Aztán a présházakból hazatérő vidám társaságokkal is beszélgetni kell, — néha csitítani őket... Legtöbbször van foganatja a szép szónak. A csontrészegeket pedig várja a kijózanító állomás. Megáll, cigarettára gyújtva magyarázza, hogy este, éjjel nyitva van o detoxikáló, de nappal alig tudnak mit kezdeni az utcán összeesett részegekkel. Hova vigyék? Legtöbbször az őrsre, de az őrs sincs berendezkedve ittas emberek gyógykezelésére. Sókat segítene, ha a kijózanító állomás nappal is működne. 0 Á ltalában kétszer kerüli meg körzetét, — egy szolgálat alatt elsétál vagy tíz kilométert. Gyódon lakik családjával. Ha letelik a szolgálat, hazamegy, de a községben is van tennivalója: tanácstag, a Hazafias Népfront helyi titkára. Szolgálatban, szolgálatén kívül is közügyekkel foglalkozik. A Közbiztonsági Érem, a Tízéves szolgálatért érdemérem kitüntetései jó munkájának elismeréséi. Garay Ferenc