Dunántúli Napló, 1974. január (31. évfolyam, 1-30. szám)
1974-01-04 / 3. szám
p SPORT> a legjobb magyar asztaütenlszezOk Pécsen Mérlegen g kosárlabda NB II. Sikerült a bentmaradás a PMSC-nek A vártnál jobban szerepolt a Komló — Kiesik-e a Tanárképző? A kosárlabda NB ll-ben Baranyát két női és egy férfi csapat képviselte. A legjobb teljesítményt a Komlói Bányász női gárdája nyújtotta, ötödik helyen végeztek. A Komlói Bányász éveken keresztül a bentmaradásért küzdött és az 1973-as évet is azzal kezdték, hogy a kék-fehér együttes elkerülje a kiesést. Nos, a tervet alaposan túlteljesítették. a csapat fennállásának történetében először értek el ilyen előkelő helyezést. Különösen a tavaszi fordulóban volt eredményes a Bányász. Ősszel nem tudták megismételni a tavaszi teljesítményt, de a 16 győzelem elegendő volt az ötödik helyhez. Igaz, ősszel Koszper Zalaegerszegre távozott, csak a mérkőzéseken vett részt és ez eredményességében is megmutatkozott. A legjobb teljesítményt Eklerné, Bakk, Laczkó és tavasszal Koszper nyújtotta. A Komlói Bányász nagy gondot fordított az utánpótlás nevelésére is. A fiatalok tehetségesek és a csapat könnyen megismételheti a következő években az 1973-as évi teljesítményt. A PMSC férfi csapata újonc volt az NB II. nyugati csoportjában. A csoport rendkívül erős, ezért nem sok esélyük volt a bentmaradásra. A tavaszi forduló hajrájában azonban jól kijött a lépés és felcsillant a remény. Nyáron Orfűn alapoztak és bizakodva tekinthettek az őszi szezon elé. Darázs és Kovács azonban bevonult katonának és az ő kiválásuk sokáig gondot okozott Egyed Mihály edzőnek. Döntőnek bizonyult a riválisok elleni eredményesség, öt mérkőzésből négyet megnyertek és a 10. helyen zárták az évet. Egyénileg Metzing, Darázs (tavasszal), Tóth, Bálint, Varga és Lovas teljesítménye emelhető ki. * A Tanárképző női csapata érdekes helyzetbe került. A bent- maradóst nem sikerült kiharcolni, de még nem biztos, hogy kiesnek oz NB II-bői. A FŐKERT HSC NB l-es csapata ugyanis megszűnt és helyére valószínűleg a legjobb kieső, a Székesfehérvári Építők kerül. Ebben az esetben viszont az NB II. nyugati csoportjának legjobb kiesője is bentmarad és az a Tanárképző Főiskola csapata. A kérdésben hamarosan döntést hoz a Magyar Kosárlabda Szövetség. A Tanárképző az év elején négy új játékost igazolt és az egységes csapat kialakítása időbe tellett. — A tanulmányi elfoglaltságok miatt néha akadályoztatva voltunk a felkészülésben — mondotta Pásztory Attila, a csapat edzője. — De ez természetes is, hiszen a lányok elsősorban hivatásuk gyakorlására készülnek fel. Az őszi forduló jobban sikerült, mint a tavaszi, a hajrában 6 győzelmet arattunk. Sajnos, ennek ellenére a bent- maradásunk csak a közeli napokban dől el. Ha a játékosok teljesítményét értékeljük, akkor Biró, Csaba, Kővári, Balsay és Jankovics érdemel dicséretet. A legeredményesebb játékosunknak Biró bizonyult 471 pontjával. L. L. VIVAS Nincs megállás A vívóknál nincs holtidény. A versenyidény közepén tartanak. Legutóbb Budapesten a sportiskolák országos bajnokságán szerepeltek a pécsiek, 11 sportiskola vívói versenyeztek, 300 indulója volt a háromnapos viadalnak. A női tőrvívásban a pécsi Regéczi az előkelő második helyet szerezte meg. A fiú tőrvivók versenyében Vető hetedik lett. A pontversenyben a pécsiek ugyancsak hetedik helyen végeztek. Szombaton és vasárnap Dunaújvárosban versenyeznek a vivők. Négy fegyvernemben rendezik az országos vidéki junior bajnokságokat. A PEAC versenyzői mellett a sportiskolások is rajthoz állnak. Az egyetemisták közül a legjobb szereplést Körösitől és Maleticstől várják a szakemberek, a sportiskolások közül Vető, Danka, Török, Regéczi és Bogolin kerülhet döntőbe. Baranya legjobb ifjúsági sportolói 2. Sápi Zoltán RÖVIDEN KOSÁRLABDA. Raffel Zoltán a magyar ifjúsági kosárlabda válogatott edzője vette át főfoglalkozásban a PVSK NB l-es női csapatának irányítását.' Az eddigi .edző Mánfai Zoltán munkahelyi elfoglaltsága miatt | mondott lé az edzői tisztségről. | Raffel Zoltán a PVSK mellett i továbbra is edzője marad a magyar női ifjúsági kosárlabda válogatottnak. JÉGKORONG. Befejeződött a nemzetközi ifjúsági hatos jégkorong-torna a Kisstadionban. A torna váratlan magyar bra~ várral zárult, az első helyet ugyanis Magyarország válogatottja szerezte meg. KOSÁRLABDA. Az Országos j Ifjúsági Kupa döntőjében 5. j helyen végzett a nők, mezőnyé- . ben a Pécsi Sportiskob együt- j tese. ASZTALITENISZ. A Mohácsi I járás asztalitenisz csapatbajnokságát Boly nyerté Lánycsók és Borjád előtt. LABDARÚGÁS. A Mohácsi Járási Labdarúgó Szövetség já- tékvezzt'ii tanfolyamot indít. Jelentkezés január 20-ig a járó-, si testnevelési és sportfelügyelőségnél. (Mohács, Járási Hiva- toU Elsőéves ifjúsági létére már Baranya legjobb ifjúsági sportolói között a második helyet szerezte meg. A PMSC tehetséges öttusázója megérdemelte az előkelő helyezésit hisz 1973- ban figyelemre méltó eredményeket ért el. Tagja lett az év elején a magyar ifjúsági válogatott keretnek és a Pécsett megrendezett Ifjúsági Barátság Versenyen a magyar C válogatott színeiben rajthoz is állt a szocialista országok öttusázóinak nagy találkozóján. Sápi Zoltán a várakozásnak megfelelően szerepelt. Egyéniben a középmezőnyben végzett, csapatban pedig Magyarország C válogatottja a negyedik lett. A PMSC öttusa csapata a pécsi öttusa-sport történetében kiemelkedő eredményt ért el 1973-ban. Az országos ifjúsági csapatbajnoksáaon a pirosfeketék a dobogó harmadik fokára állhatták. Ennek a csapatnak tagja volt Sápi Zoltán is. aki nagyban hozzájárult a szép sikerhez. Sápi jó eredményeinek elérésében szerepet játszik az is, hogy szorgalma növekedett az előző évekhez viszonyítva. Egykét évvel ezelőtt nem egyszer előfordult, hogy ki-kihagyott edzést, 1973-ban erre nem volt példa. Az IBV eredményhirdetése utáni napon már két edzést is tartott. Az 1974-es év nehéz feladat elé áIIítja Sápi Zoltánt. Az idén érettségizik és szeretne továbbra is tagja maradni az ifjúsági válogatottnak. Áz év első nagy versenye Pécsiek a vidék legjobbjai között Az év első jelentős pécsi sporteseménye lesz az asztaliteniszezők dr. Kőhalmi László emlékversenye. A PEAC január 12-én és 13-án az elmúlt évben tragikus körülmények között elhunyt asztaliteniszezője dr. Kőhalmi László emlékére or. szágos versenyt írt ki. A kétnapos viadalon előreláthatóan a teljes magyar élmezőny rajthoz áll. Az első nevezések már megérkeztek. A magyar női bajnokcsapat a Statisztika legjobbjait küldi Pécsre. Kisházi, Magos, Loteller nevei szerepelnek a nevezési listán. A pécsi asztaliteniszezők a múltban, de most is a vidék legjobbjai között szerepelnek. Az NB l-ben a PMSC az elmúlt évben a legjobb vidéki csapatként a hetedik helyen végzett, a BTC lányok második, a PEAC fiúk a harmadik helyet szerezték meg az NB ll-ben. Az Ist- ván-aknOi Bányász az NB Ill- ban ezüstérmet nyert. A PMSC az elmúlt év elején újra játékra jelentkezett rutinos Aratóval és mindinkább magukra találó fiatalokkal Haiser- ral és Bertával kiegészülve egységes csapatot alkotott. Balázs, dr. Horváth és Szederkényi is bebizonyították, lehet még rájuk számítani. A iövő szempontjából feltétlenül bíztató a fiatalok előretörése. A PMSC-nél is hozzákezdtek szervezett keretek közt. a fiatalokkal való tervszerű, gondos foglalkozáshoz. Ennek eredménye már az elmúlt év versenyein is megmutatkozott. A naqyok közül hárman, Arató, Balázs és dr. Horváth I. osztályú minősítést szerzett. Arató nagy országos versenyeket nyert és a nemzetközi bajnokságon is jól szerepelt. A BTC lánvok már kétszer állottak az NB I. kapóiéban. Ai elmúlt évben is a BTC-nek állt a bajnokság az NB ll-ben, csakúgy, mint az azt megelőző esztendőben, A sorsdöntő mérkőzésen azonban csak döntetlenre tellett erejükből a rivális BEAC ellen. Ez kevés volt a bajnokság megnyeréséhez. Mindössze néhány labdán múlt az első hely. Raffai és Hartai- né hiába remekelt, Joós és Hildebrandt gyenge napot fogtak ki. A csapat erőssége Raffai volt, az egész bajnokság alatt mindössze két mérkőzést vesztett. Hartainé méltó társának bizonyult. Mausz a jövő játékoBalázs, a PMSC versenyzője is rajthoz ál! az emlékversenye«. sa. Még nincs 10 éves, de már nagy országos versenyeken is bebizonyította tehetségét, A BTC-nél nagyon elkelne még egy-két teljes értékű játékos. Néqy ember kevés a bajnokság megnyeréséhez, pedig megérdemelnék az NB l-et. A PEAC Ragoncsa, Kenyeres, Németh, Pálosi, Csibra, Szita játékosokból kikerülő férfi együttese az NB II. nyugati csoportjában a legfiatalabb csapat vált. Jó az utánpótlás a PEAC-nál. Kenyeres János két éve foglalkozik intenzíven az utánpótlás nevelésével, hogy milyen sikerrel, arról az eredmények tanúskodnak. A megyei serdülő és ifjúsáqi egyéni és csapatbajnokságokon egyik győzelmet a másik utón szerezték a PEAC fiataljai. A legtehetségesebb Szita László, tagja a serdülő, ifjúsági Európa bajnokságra készülődő magyar válogatott keretnek. Bérezi, Barna, Hábel, Tóth és Erdélyi sokat ígérő tehetségek, akik a jövőben avakran hallatnak majd magukról. Hegyi István YB-EB csoportbeosztás Kupasorsolás Január legérdekesebb labdarúgó eseményei kétségkívül a sorsolások. Január 5-én, szombaton Frankfurtban kerül sor a világbajnokság 16-os mezőnyének csoportbeosztására, amelyen a DPA jelentése szerint mintegy 900 vendég vesz részt. Ott lesznek a hesseni stúdióban a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) képviselői, a VB-döntőben szereplő országok labdarúgó szövetségének vezetői, a legtöbb szövetségi kapitány, újságíró, rádió- és tv-ri- porterek, valamint meghívott tiszteletbeli vendégek. A sorsolást a tv-ernyők előtt körülbelül 800 millióan láthatják; hiszen 21 órától az öt kontinens 32 országába sugározzák, amikor a kis nyugatnémet fiú Detlef Lange benyúl majd a fagolyókért az urnába... Még* a „Zaire hanqja" rádiója is külön kommentátort küld Frankfurtba az eseményre. Hírügynökséqi jelentések szerint Haiti küldöttségét Duvalier elnök vezeti. Az olasz küldöttség vezetője, dr. Artemio Franchl az Olasz Labdarúgó Szövetség és az UEFA elnöke. Skóciát Willie Allan, a skót szövetség titkára és Willie Ormond, a skót válogatott szakvezetője képviseli a sorsoláson. Frankfurt után par nappal az európai labdarúgó világ már Párizsra tekint. Itt rendezik meg ugyanis január 16-án a BEK, a KEK és az UEFA kupa negyeddöntőinek sorsolását, valamint a következő, az 1974-— ! 76 közötti felnőtt és utánpótlás Európa-bajnokság csoportbeosz- ! tását. A felnőtt EB-re 32 lország nevezett, 8 csoportot állítanak fel j négy-négy részvevővel. A cso- I portküzdelmeket oda-visszavágó alapon 1976. január 31-ig kel! lebonyolítani. A negyeddöntők, re 1976 április—májusában kerül sor, míg a döntőt előreláthatólag júniusban rendezik meg. Az utánpótlás EB-re 23 ország jelentkezett, a lebonyolítási rend hasonló a felnőttekéhez, a csoportküzdelmeket itt 1975. december 31-ig kell befejezni. TERÜLETI LABDARUGÓ NB-S IFI BAJNOKSÁG ŐSZI VÉGEREDMÉNYE 1. Komló I. 10 8 1 1 «3-13 17 2. PMSC II. 10 6 3 1 37-11 15 3. Sz. Dózsa 10 5 3 2 35-12 13 4. U. Rákóczi 10 4 4 2 29-27 12 5. PVSK I. 9 4 2 3 14-31 10 6. PVSK II, 10 2 1 7 16-34 5 7. Komló II. 10 1 2 7 9-23 4 8. Szászvár 9 1 — 8 8 40 2 ÖKÖLVÍVÁS. A PVSK két tehetséges fiatal versenyzője Schwab és Gerebitz január 6- ig az ifjúsági válogatott edzőtáborában készül. A felkészítésben részt vesz Horváth Géza edző sí, ’’ í'\ mu/or SZÍNHÁZ Nemzeti Színházi Tévedések vigjáté- Ica (este 7 órakor). Szabó S. bérlet. MOZI Park: Elefántkirály (f4. fó, t8) Petőfi: Nyílhegy és aranyöv (3, hn6, f9) Kossuth: Farkashorda (10, 12, f7, f9), Bob herceg (f3, f5) Fekete Gyémánt: Lázadás a buszon (6) . Jószerencsét: Jó megjelenésű ausztráliai feleséget keres (5, 7). Rákóczi: Nápolyi látni és... (5, 7). Kodály K. O.: A hegytetőn zöld fenyvesek (6). Május 1.: Kis nagy ember (ró). Komló, Május 1.: Twiggy, a sztár (f4> 6, f9). Komló, Zrínyi: Lila ákác (4, 6). Boly: „Saturnus” csapdájában I—!í. (7). Harkány; Ne csalj, kedves! (f7). Mohács: Modern idők (6, 8). Pécsvárad: Ártatlan gyilkosok (7). Sásd: János vitéz (7) . Sellye: Megvárom, míg ölsz (7). Siklós: Mónika (7). Szigetvári Fellini—Róma (6, 8). Pannoni«» bár;; Éjféltől Mini-varieté. Nyitva; 22—04 óráig. RADIO KOSSUTH RADIO 4.25—7.59: Jó reggelt! A Kossuth rádió reggeli műsora. Közben: 7.45: Mit főzzünk? 8.00: Műsorismertetés. 8.15: Budapest és a vidék kulturális programjából. 8.20: Zenekari muzsika. Közben: 9.00: Felelet. 10.00: Hírek. Időjárás. 10.05: Macóka és a mézeskalács. 10.24: Édes anyanyelvűnk. 10.29: Beethoven kawfanazene- *tőueÍbóL iSXŐ&s fcottóttadaéRyefc. 11.00: Változó világtérkép 11.10: Jenine Michesu és Jurij Mazurok énekel. 11.49: Kritikusok fóruma. 12.00: Déli Krónika. 12.20: Ki nyer ma? 12.30: Reklám. 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Dallal, tánccal a világ körül. 13.59: Gépkocsivezetők, — II. rész. 14.14: Csicseri bolt 14.39: Utazás Csillagvárosban. 15.00: Hírek. Időjárás. 15.10; Wanda Landowska felvételeiből. 15.32: Kóruspódium. 15.44: Magyarán szólva. 15.59: Hallgatóink figyelmébe! 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05: Nőkről nőknek. 16.45: Friscóban elszabadult az ördög. 17.00: Hírek. Időjárás. 17.05: Külpolitikai figyelő. 17.20: Magyar zeneművek. Közben: 17.50: Dalaim. 18.40: Népdalok. 18.58: Hallgatóink figyelmébe! 19.00: Esti Krónika. 19.30: Sporthíradó. 19.40: Az istenhegyi székely leány. 20.30: Hírek. 20.33: Láttuk, hallottuk. 20.53: Egy óra dzsessz. 21.53; A Rádió Hangmúzeumából. A téli esték. 22.00; Hírek. Sport. Időjárás. 22.20: Félóra sanzon. 22.50: Meditáció. 23.00: Bartók műveiből. 24,00: Hírek, Időjárás, 0.10—0.25: Operett. PETŐFI RADIO 4.25—7.59; A Petőfi rádió reggeli zenés műsora. 8.00: Hírek. Időjárás. 8.05: Verbunkosok, népdalok. 9.00; Hírek. 9.03: Ezeregy délelőtt. 10.00: A zene hullámhosszán. Közbeni kb. 10.30: Néhány szó zene közben. 11.00: Hírek, Időjárás. 12.00: Az MRT szimfonikus zenekarának felvételeiből. 13.00; Hírek. Időjárás. 13.03: Petőfi angolul. 13.18: Claudia Mu- zio és Jan Kiepura operaáriákat énekel. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Kettőtől hatig ... A Petőfi rádió zenedélutánja. 18.00: Hírek. Időjárás. 18.05: Külpolitikai fiqvelő (ism.)„ 18.20: Üj könyvek. 18.23: Zoltán Aladár: Köröndi táncok. 18.35: Katedra. 18.55: Jó estét, gyerekek! 19.00; Kapcsoljuk a Szegedi Nemzeti Színházat, Gounod?: Faust ooom- Kőibe»« 50b. 19.55: Hírek. Időjárás. Kb. 21.00 Asszonyok a munkaügyi osztályon Kb. 21.10: ,,Fürtös gondjaimban ősz tozkodó társam . . .” Kb. 21.50: Meg váitoznak az agyhullámok. Kb. 22.50 A Jereb-együttes játszik. 23.00: Hírek Időjárás. 23.15: Nóták. 24.00—0,10 Hírek, Időjárás. 3. MOSOR 18.00: Hírek. Időjárás. 18.05: Iskola- rádió. 18.25: Erika Köth énekel. 18.50: A KGST 1973-ban (ism.). 19.00: Üj Eterna lemezeinkből. 19.35: Spirituálék. 20.24: Hírek. 20.27: Hangfelvételek — felsőfokon. 21.45: Kamarazene-hangverseny magyar szerzők műveiből. 23.00—23.20: Hírek, Sport. Időjárás. PÉCSI RADIO 17.30 18.00 Magyar nyelvű műsor Ritmus és dallam A szocialista humanizmusról. Dr. Kiss István egyetemi tanár előadása Liszt: A munka himnusza. Előadja a pécsi Bartók Béla férfikar, Vezényel: Ligeti Andor Idegenforgalmi tervek 1974-re. Beszélgetés dr. Takács Józseffel az IBUSZ Baranya megyei igazgatójával Louis Armstrong és Danny Kay éneke! Dél-dunántúli híradó „Csillagok ragyogjatok . . .” A Pécsi Pávakör műsorából 19.00: Szerb-horvát nyelvű műsor A bajai tamburazenekar játszik — Budapesti tudósítónk, Markovics Márk jelenti — Hírek — Krunoszláv Szlabinac énekel — Beszélgetések az anyanyelvről. Dr. Mokuter Iván műsora — Zenével búcsúzunk hallgatótoktól 18.03: 18.20: 18.30 18.45 rádió televízió 19,305 Német nyelvű műsor A hétköznapok hőse. Riport «= Tengerészdalok — Régi ném@$ népszokások nyomában. Olasfc — Ritmus és dallam 20.00: Műsorzárás. MAGYAR TV 9.30: Műsorismertetés 9.31—11.30: Szünidei matiné 17.28: Műsorismertetés 17.30: Hírek 17.35: Szünidei foglalatosságot III. rész 18.05: öt perc meteorológia 18.10; Nő — három szerepbe«. A fogápolás 18.20: Érdek és érdektelenség 19.05: Reklámműsor 19.10: Esti mese 19.30: Tv-híradó 20.00; Sólyom ö Sasíészekbeit, Tévéfilm !. rész 20.55; Beszédtéma — beszél)ür>fi róla I 21,45: Tv-híradő •— 2, kiadás. 2. MŰSOR 20.00: Műsorismertetés 20.01: Ütirajzfilm Japánról. V. rés* 20.35: Tv-híradó — 1. kiadás (fsm.) 21.05—21.45: A 30-as évek zenéjét. Olasz film. JUGOSZLÁV TV 16.40: Magyar nyelvű tv-napló. 17.408 Adás gyermekeknek. 18.30: Népi mu« rsika. 19.00: A kultúra ma. 20.3ÖS Do-re-mi — zenei, vetélkedő. 21.308 Férfi a házban — filmsorozat. 2. MŰSOR 1 21.30; Ó25 vonalon. 22.50; ZoűnBt! t adás. 23.10; Huszonnégy -ótOu 1