Dunántúli Napló, 1974. január (31. évfolyam, 1-30. szám)

1974-01-24 / 23. szám

I DUNANTOU NAPLÓ 1974. Január 24. 1974. JANUAR 24 CSÜTÖRTÖK Gábor Andor K' ' ilencven évvel ezelőtt, 18£4. január 24-én született és 1953-ban, 69 éves korában halt meg Gábor Andor, harcos és nagytehetségű kommunista ’ró, újságíró. Már fiatalon feltűnt írói és műfordítói tevékenységével. Az első világháború előtt Mistral eposzának, a Mireiónak mesteri fordításával hívta lel magára a figyelmet. Először sanzonjaival, humoreszkjeivel, vígjátékéival (jséldául a Dollárpapával) vált ismertté. VersesKöteteiben (Tar­ka rímek, Világomlás) Urai te­hetségnek bizonyult. Regénye­ket is irt (Doktor Senki, Hét pil- * tangó), A könnyed humorizálás mindinkább kíméletlen, metsző gúnynak, éles szatírának, egyre szenvedélyesebb társadalombi- rátatnak adott helyet műveiben. Tevékenyen részt vett az 1919-es Magyar Tanácsköztársaság köz­életében, s a Tanácsköz társa­ság megdöntése után már for­radalmárként emigrált. A Bécsi Magyar Újság, valamint a Pro­letár című lapok közölték éles­hangú cikkeit, amelyekben a „ Horthy-rendszert bírálta szenve­délyes gúnnyal (Bécsi levélek). Publicisztikai munkássága fon­tos kordokumentum, és ugyan­akkor a magyar irodalom mara­dandó értéke is. Cikkeit, pamf- letjeit gondolatgazdagsag, szenvedély, könnyedség, gyilkos irónia és nyelvi egyszerűség jel­lemzi. Később a Szovjetunióban szerkesztette a magyar emig­ránsok irodalmi folyóiratát, az Új Hangot. , > Hazatérve évekig a Ludas •t’0'Matyi főszerkesztője volt. Álla­munk életművét Kossuth-dijjal jutalmazta. Emlékére 1958-ban róla elnevezett dijat alapítottak, amellyel fiatal írókat tüntetnek ki. — A Kommunista Ifjúsági Szö­vetség meghívására szerdán Bu­dapestre érkezett Jorge Pereira, oz Argentin Kommunista Ifjú­sági Szövetség Központi Bizott­ságának első titkára, öt napot tölt hazánkban és tárgyalásokat folytat a két ifjúsági szövetség kapcsolatairól, a nemzetközi if­júsági mozgalom időszerű kérdé­seiről, a közös tennivalókról. EE-05-07 Heves megyében Poroszló és Besenyőtelek között Kurucz Jó­zsef 28 éves gépkocsivezető, Hajdúszoboszlói lakos tehergép­kocsijával elütötte Csörgő Ist­vánná, 48 éves háztartásbeli, besenyötelki lakost, aki a bal­eset következtében olyan súlyo­san megsérült, hogy a helyszí­nen meghalt. A felelősség meg­állapítása szakértő bevonásával folyamatban van. Szeretette' köszőnt/ük névnapiult alkalmából TIMÓT nevű kedves olvasóinkat • A Nap kél 7.11, nyuguik 14.32 órakor. — A Hald kél 7.22, nyugszik I7.S3 órakor. A Hazafias Népironl Országos Elnökségének ülése Szerdán Kállai Gyula elnökle­tével ülést tartott a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöksége. Az elnökséq S. He­gedűs László országos titkár, valamint dr. Pál József az Or­szágos Szövetkezeti Tanács tit­kárának előterjesztése alapján megtárgyalta a Hazafias Nép­front, az Országos Szövetkezeti Tanács, a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsa, a Fogyasz­tási Szövetkezetek Országos Ta­nácsa és az Ipari Szövetkezetek Országos Tanácsa által kidol­gozott tervezetet a népfrontmoz­galom és a szövetkezeti mozga­lom együttműködéséről. — Vezetőségválasztó taggyű­lést tartott tegnap a Tudomány és Technika Házában a Geofi­zikusok Egyesületének Dél-du­nántúli Csoportja. Elnöknek Sza­'bó János, titkárnak Gerzson Ist­ván geofizikusokat választották. — Felsőoktatási intézmények 1974 címmel az egyetemi és fő­iskolai felvételi feltételeket is­mertető tájékoztató jelent meg. s a könyvesboltokban beszerez­hető. A fővárosi és a Pest kör­nyéki fiatalok számára elkészült az 1974. évi pályaválasztási ta­nácsadó is, amely a továbbta­nuláshoz rendelkezésre álló tan­intézeteket és a jelentkezésre váró szakmákat ismerteti. — Százezer pár cipő Belgium­ba: Belga cégekkel kötött meg­állapodást a komlói Carbon Vál­lalat, melynek értelmében idén százezer pár férfi box cipőt szál­lítanak a megrendelőknek. Ez a szerződés, a vállalat első tőkés exportja, éves szinten közel 500 ezer dollárt jelent. A min­taszállítmány rövidesen útnak indul. A teljes mennyiség ez év második felében érkezik Bel­giumba. ♦ Hangversenykalauz A Mecsek Fúvósötös szerepel az Általános iskolai hangverse­nyen január 24-én, csütörtökön Sásdon reggel nyolc órakor, Komlón fél tizenegykor, 12-kor és fél kettőkor, A fúvósötös töb­bek között Bakfark Bálint, Ko- csár Miklós, Bach és Vivaldi műveiből szólaltat meg néhá­nyat. Balatinecy Márta régi ma­gyar dalokat énekel. A műsor­ismertető Ivasivka Mátyás. A Mecsek fúvósötös ugyan­csak oz Általános iskolai hang­versenyen játszik január 25-én, pénteken háromnegyed egykor Pécsváradon. Itt is az említett műsorukkal vendégszerepelnek. Tegnap történt Hogyan, milyen eszközökkel segítheti a népesedéspolitikai határozatok végrehajtását saját szakmai területén o szakszerve­zet? — Egyebek között erről ta­nácskozott szerdai ülésén az Orvos-Egészségügyi Dolgozók Szakszervezetének elnöksége. — A résztvevők hangsúlyozták, hogy a feladatok végrehajtásá­ban az egészségügyi szervezet j tagjai kulcsszerepet töltenek be. I Elsősorban reájuk hárul a fel- í adat, hogy érvényt szerezzenek ! a terhes nők, a többgyermekes anyák védelmét szolgáló rende­letek, utasítások végrehajtásá­nak, s rendszeresen ellenőrizzék a népesedéspolitikai határoza­tok érvényesítését. Az elnökség az eredményes munka feltételének tekinti a né­pesedéspolitikai határozatok végrehajtásában kulcsszerepet beltöltő egészségügyi dolgozók érdekeinek fokozottab védelmét, munkájuk nagyobb erkölcsi megbecsülését. — Dr. Betlej Sándor kohó- és gépipari miniszter-helyettes szer­dán a lengyelországi Bielsko Bialába utazott, hogy részt ve­gyen a magyar—lengyel gép­ipari összefoglaló munkacsoport ülésén. — Apad a Duna: Szerdán megkezdődött a Dunaremeténél 532 centiméteres magassággal tetőzött dunai árhullám apadá­sa. Mivel a Duna osztrák sza­kaszáról is hasonló jelentés ér­kezett, szerdán 18 órától meg­szüntették a korábban elrendelt elsőfokú árvízvédelmi készültsé­get —• Kallós Ödön, a Magyar Kereskedelmi Kamara elnöke szerda délután egyhetes láto­gatásra Belgrádba utazott Rudi Kóláknak, a Jugoszláv Gazdasá­gi Kamara elnökének meghívá­sára. Lángok hajnalban... Mély még a hajnal, amikor mélázok kifelé az ablakon, — mindig megfog a lustán ébredő város látványa. Egyszer csak az Ifjúság útja felöl, az öregesen guggoló házak közül hatalmas lángnyelv csap a magasba. Ide­gesen táncol, megnézi magát a szomszéd házak ablakaiban, visszahanyatlik, új erőre kap .. Röpke időre fogva tart a lát­vány, de már dolgozni kezd az agyam, s ha nem ülne rajtam ez a hajnali bambaság, már rég fellármáznám a házat, telefon után kapnék ... Hiszen biztosan baj történt, valami rendkívüli történt itt a város közepén .ezen a foszlott-szürke hajnalon ... ... Azután meglátom a tűz körül sürgölődő embereket, a szalmakupacot, amivel mindig új táncra biztatják a lángot — és már csukott ablakon keresz­tül is érzem a hajnali disznó- pörzsölések törkölypálinka illa­tát. Uramisten mennyire városó- kók lettünkI Hát persze: most hajnalban is még porzsolt a báltér, amikor dózerek jöttek, meg billenős teherautók, meg markolók, hogy elvigyék azt a föld-maradékot, ami a szom­széd három utca házaiból meg­maradt .,, — DKJ — Egy kis hely a nap alatt A rendőrség megköszöni A HÉT FILMJEI EGY KIS HELY A NAP ALATT A magyar film írója és rendezője Szász Péter. A filmalkotás társadalmi életünk fonákságait mutatja be, és egyebek között foglalkozik azzal is, hogy ki ma a forradalmár. Az operatőr Ra­gályi Elemér. A film férfi főszereplője a kolozsvári Bencze Fe­renc. A szereplők között találkozhatunk Margittal Agitál, Ion Boggal és Erdélyi Katival, egy hároméves kislánnyal. A RENDŐRSÉG MEGKÖSZÖNI A színes, szélesvásznú, szinkronizált olasz—NSZK bűnügyi film áttekintést nyújt a jelenlegi olasz társadalom belső bomlá­sáról, az erőszak növekedéséről a rendőrség és az ügyészség diszharmonikus viszonyáról. A filmet Stefano Vanzina rendezte. A szerepeket többek között Enrico Maria Salerno, Mariangela Melato, Mario Adorf, Franco Fabrizi játsszák. ÚjságirA—olyasA találkozók Újságíró—olvasó találkozó lesz január 28-án, hétfőn dél­után fél 6 órakor Kétújfalun, a Községi Tanács tanácstermében. Részt vesz: Pálinkás Györgjr új­ságíró, Szöllösy Kálmán író, Benked Tibor terjesztési előadó. Január 30-án, szerdán dél­után 5 órakor Szászváron, a Bányász Klubban. Részt vesz: Lombosi Jenő és dr. Bércesi Fe­renc újságíró, Katona László terjesztési előadó. — Férfi cfivatsélak, nő! szővetken­dők 40% árengedménnyel, import melltartók kis méretben 40% áren­gedménnyel, férfi fehér ing 36—38-as méret 40,—■ Ft, fehér nylon ing 75,— Ft-tól, férfi szőrme kucsma 63,— Ft, összecsukható ernyő 240,— Ft, nylon harisnya 10,— Ft-tól, gyermek haris­nyanadrágok 20% árengedménnyel. Leértékelt áruk boltja, Pécs, Sallai u. 6. <x) — A Centrum Áruház vasműszaki közületi raktára: Pécs, Rákóczi út 78. (x) — Megérkeztek az 1974. éves népi mintás textil naptárak. Méteráru Min­tabolt, Pécs, Kossuth L. u. 30. (x) — Áramszünet lesz 25. és 26-án 7—12 óráig Diósi út, Fürst S. u. észa­ki oldala, Puskin tér, Gyöngyössy u. által határolt területen. (x) — A „SYRIUS” EGYÜTTES Január 25-én 20 órai kezdettel a HOSSZÜ- HETÉNYI FILMSZÍNHÁZBAN hangver­senyt ad. Jegyek elővételben méq kaphatók 18—19 óráig. (x) — DISCO-SHOW Baranya m. Ven­déglátó KISZ-klubjában (Vak Bottyán u. 72.) minden csütörtökön és szom­baton fél «tó!. Vezeti: Bőczin László és Szülő T. Mario. Kórházi ügyesetek Gyermekgyógyászat: Gyermekkórház. Belgyógyászat, Sebészet, Traumato­lógia: Honvéd Kórház. Égési sérülések: Honvéd Kórház, gyermekek esetében: Gyermekkórház. Koponya- és agysérülések: Idegkli­nika. — A népesedéspolitikai hatá­rozatok megvalósításának segí­tésében az Egészségügyi Felvi­lágosítási Központra is jelentős feladatok hárulnak. Az EFK fog­ja össze az egészségügyi .neve­léssel kapcsolatos tennivalókat. Az érdekelt minisztériumok, a társadalmi és tömegszervezetek képviselőiből koordinációs bi­zottságot hoztak létre, amely az Egészségügyi Felvilágosítási Köz­pontban működik. A bizottság hatáskörébe tartozik egyebek közt a népesedéspolitikai té­mákkal foglalkozó különböző ki­adványok és rendezvények ösz- szehangolása is. — Női j.rser nadrág 295,— Ft, ta­veszi kosztüm 300,—■ Ft, bakfis bőr­kabát 1400,— ft. női átmeneti kabá­tok 560,— Ft-tól, leányka kabátok 6— 12 éves korig 150—350,— Ft-ig, női casmilon kötött ruha, extra méret 140,— Ft, női jersey ruha, csak kis méret 202,— Ft. kapható Pécs, Sál­lal u. 6. (x) — Elveszett 6 hóndpos fekete, sár­ga végtagokkal kan német juhász ku­tyám. „Betyár." Nyomravezetőt jutal­mazom. 7627 Pécs, Meszes dűlő 11. (x) FŰTŐOLAJ házhozszállítás 24 órán belül, VASÁRNAP IS 1 10361 , Pécsi Szállítási és Szolgáltató Ipari Szövetkezet állll 62. . I Az új-aradi réten még mindig áll a kilenc akasztófa. Ezek mellett ásták meg Lenkey Já­nos sírját. Február tizedikén reggelre tűzték ki a temetést. Mezítelenre vetkőztették az el­hunytat és ládába szegezték. Ü-rv re Voze : a várparancs­nok: -y a ládába zárt te­tem,- j vir szsmo cskocsTa szállítsa a megásott sírhoz. Papról nem gondoskodtak. El­lenben kirendeltek egy káplárt és két szuronyos őrt Lenkey Ká­roly mellé, nehogy szökésre ad­ja a fejét a kezén-lábán meg­vasalt fogoly. Érthetetlen, miképpen veszít­hette el ennyire józan eszét Howiger tábornok és Ernst törzshadbíró vak gyűlöletében. Legalább a látszat kedvéért óvakodniok kellett volna ettől a vérlázító hullagyaiázástól. Hi­szen az eljárás önmagáért be­szél; még azokat is megbotrán­koztatja, akik magyargyűlöletük ellenére mentesek az alantas ki du latoktól. A szemetet fuvarozó kocsis magasan felülmúlt bennünket erkölcsi érzékével. Ügy tett, mintha nem tudná merre van­nak a bitók. Pedig nagyon is jól tudta, sőt látta a havas me­zőből fölmeredő fenyőoszlopo­kat. Mégis, váltiq kérdezgette a szembe jövő civilektől, merre találja a magyar tábornokok vesztőhelyét. Érdeklődése fel­keltette a járókelők kíváncsisá­gát, ő pedig készségesen el­mondta, miért kell az akasztó­fákhoz mennie, Egyetérthetett vele a káplár és a két szuronyos őr, Lenkey Károly is szólhatott a civilekhez, mert másképpen zajlott le a temetés, mint ahogy a várpa­rancsnokságon eltervezték. Az új-aradi rét helyett a város el­lenkező végébe, a köztemetőbe hajtotta lovait a kocsis. Egyre többen kísérték a holottot Mi­vel a minorita rendhóz mellett haladtak el, beszóltak a szer­zeteseknek. Csodálatos, hogy mindez a város szemeláttára történt, mégsem siettek a besú­gók a városparancsnokságra. Mire értesült Howiger tábor­nok az esetről, Lenkey Jánost már eltemették rendes szertar­tással a polgárok, <j városi köz. temetőben. Habár fogcsikorgat­va, de tudomásul vette a tényt a várparancsnok és a törrshad- bíró. Ez utóbbi szűkszavú értesí­tést küldött Haynaunak: „Folyó hó kilencedikén az it­teni vár fogdájában a megőrült és az orvosok által már régen föladott Lenkey János lázadó főnök halál folytán fogyatékos­ságba jutott. Ezt <J legalázatosabban beje­lentem. A kőtelező formulát, hogy „a legalázatosabban bejelentem", magam is alkalmazni fogom hamarosan. Kérem a nyugdí­jaztatásomat. Életkorom épp úgy lehetőséget nyújt erre, mint a császári és királyi had­seregben leszolgált évek szá­ma. Napról napra keserűbb váz életkedvem ezen a meghódított földön. Sietnem kell innen. Le­sütött szemmel, a felejtés való­színűtlen reményével. Soha töb­bé nem térek vissza Magyar- országra. Erővel szerzett préda­ként akkor sem kellene, ha valódi hasznot húzhatnék belő­le. Vendégeskedni pedig barbár passzió ott, ahol nálunknál kü­lönb férfiakat akasztottunk. VEGE HORGÁSZÁT Rekord-csuka Az elmúlt év nyara bővelke­dett kapitális halak Fogásában, de nem múlhatott el az 1973-as év anélkül, hogy még az év utolsó napjaiban horogra ne kerüljön vizeink legfalánkabb ragadozói közül egy 12 kg-os súlyt meghaladó csuka. December 25-én csalta ki a szokatlanul szép idő a Pogányi- tó a Kirschner Jánost, a Pogá- nyi Mg. Tsz agronómusát, a Ta­vasz H. E. versenyfelelősét. A vizet borító jég olvadóban volt. A part a tó középtája felé jég­mentes volt 8—10 cm-es nagy­ságú sárkárászt tűzött oz acél- előkével ellátott háimas horgá­ra, melyet a 40-es főzsinórra erősített. A kb. két méter mély­ségű vízrészbe lendítette be a kárásszal felcsolizott horgát. Nem sokáig kellett várnia a ka­pásra, mely igen erőteljes volt. A bevágás után következő fá­rasztási munkát nehezítette az a törekvése a csukának, hogy mindenáron o jég alatti mé­lyebb vízbe igyekezett beúszni. Ezt sikerült megakadályoznia horgásztársunknak, s kb. 25 per­ces küzdelem utón sikerült part­ra vezetnie a nem kicsi raga­dozót. A nem mindennapi esemény­nek a tanúi együtt izgultak hor­gásztársukkal, nekik is szép él­ményben volt részük és öröm­mel segítettek a hal hazaszál­lításában,, mérésében és a fény­képezésben, s mint tanúk alá­írták a Magyar Horgász „rekord listájának” beküldendő jelen­tést. A megejtett mérések so­rán a hal hossza 105 centimé­ternek, súlya 12,10 kg-nak, tes­tének átmérője 58 centiméter­nek bizonyult. Felbontásakor két kg ikrát találtak benne, a mája pedig egy kiTó hatvan de­kagramm volt. Fejének prepa­rálására a múzeum preparáto- rát kérte fel horgásztársunk. Az | impozáns trófeához és a nem kevésbé impozáns zsákmányhoz ezúton is gratulálunk az ügyes és szerencsés horgásztársunk­nak. A KÖZGYŰLÉSEK ELÉ Minden év első negyedében kerülnek sorra egyesületeinkben az évi rendes közgyűlések, me­lyeknek előkészítésén már most dolgoznak a vezetőségek. A ve­zetőségi beszámolókból és a hozzászólásokból, bejelentések­ből értesülhetnek a tagok az el­múlt év eseményeiről, az eset­leges változásokról, valamint az egyesületek tagjaira váró fel­adatokról. Most, amikor szerve­zeti változások is vannak, külö­nösen fontos, hogy a tagok fel» tétjenül jelenjenek meg a köz­gyűléseken, hogy személyesen vegyenek tudomást arról, hogy egyrészt mit kíván nyújtani tag­jainak az egyesület az új év­ben, másrészt milyen feladatok­hoz kérik majd segítségüket. Egyébként az alapszabályok sierint a közgyűlésen való rész­vétel elsőrendű kötelessége is minden horgásznak. Időjárásjelentés Várható időjárás csütörtök estig: j Az ország ^ északi felén túlnyomóan borult, párás, fökéno éíszakn és rég­gel helyenként ködös idő, néhány he­lyen körlszitá'ással, hó«rá!lincjózással. Déíen kevesebb fe!hő, valószínűleg csapadék né'kü' G'en-e v—ry mérsé­kel, a Dun-'r»!'-,on 'ni kissé élénkebb, vá''o-é '• . n ’• ?- 'I Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet: 0—mínusz 4 fok, a legmagasabb nap- j pali^ hőmérséklet általában 3—7 fok . között, a tartósan ködös helyeken I 0 fok kese!ében.

Next

/
Thumbnails
Contents