Dunántúli Napló, 1973. december (30. évfolyam, 320-348. szám)
1973-12-31 / 348. szám
Kolozsvári Grandpierre Emil Két szomorú levél, két tragédia, más az egyik, más* a másik,- de mérföldkő mindegyik a levélíró sorsában. Ilka néni, hivatalos nevén özvegy Borszé- ky Bálintné egyetlen életben maradt rokonával, Nórával tudatta a maga szűkszavú egyszerű módján az utolsó tragédiát, mely lesújtott rá. Miután elvégezte a négy polgárit, Ilka néni feleségül ment Borszéky Bálinthoz, egy viszonylag jól kereső orvoshoz, aki nagy hazafi volt, következésképpen izzón németellenes, így aztán a náci megszállás alkalmával az elsők között hurcolták el. Hírt többé nem kapott felőle. Három gyereket szült, ezek közül o legkisebb a Don-ka- nyarban pusztult el, a fagy végzett vele, a másikat Lavocsne határában temették, tífuszban halt meg. Csak a középső gyerek tért vissza, csaknem teljesen magatehetetlenül. Ezt az emberi roncsot ápolta-gondazta Ilka néni kifogyhatatlan szeretettel, gyöngédséggel, s azzal o titkos reménnyel, hogy egy napon csoda történik, a béna föláll és járni kezd. Egy reggel hiába szólogatta, azon a játékosan-hízelgő hangon, ahogy kisgyerek korában: — Lacika, Lacika. Megismételte a hívást, most mór más hangon. Furcsa gyön- geség szállotta meg, nem mert közelebb menni, hogy sejtéséről megbizonyosodjék. Leroskadt a székre az ágytól távol, úgy lesett a paplan fedte domborulatra, s arra a feketés foltra, amennyit Borszéky Laci tarkójából látott. Feje lehorgadt, összekulcsolt két keze az ölében. így akadt rá a társbérlő, akivel a nyomor rúságos budafoki paraszthózat megosztotta. Nagy garral jött, vastag combjait csapkodta, mintha a legyek ellen védekezne, mindig így szokta, a kívánságát, hogy tojásra volna szüksége, ha lehet négyre, utcahosszat hallhatta mindenki, csak Ilka néni nem mozdult. Akkor sem, mikor a termetes asszonyság, miután előbb az ágyhoz lépett, feléje fordult éi most már nem a tojásról beszélt, hohem a gsfászhírt közölte, ..harsány m'egindultságga'l: — Meghalt a kedves fia . . . Nohát ilyet, pedig hogy gondozta . ., Mindent megtett érté ... De hiába, a halár éllen nincsen orvosság... Belenyugszunk Isten akaróiéba. Választ, vagy valami jelzést várt, hiába. Ilka néni belefagyott a megrendülésbe,"“bele abba az űrbe; melyben nyomtalanul eltűnt mindaz, ami' eddig megtöltötte tartalommal a napokat, a .heteket. Nem sírt, lenyomta a súly, melyet eddig, ha nem is.játszya, nem.is köny- nyedén, de valahogy mégis elviselt. Inkább gyanította, mint tudia, hogy cselekedni kellene, a feladat azonban, ami el- yégzésre várt, oly gyökeresen különbözött eddigi tevékenységétől, hogy felmérni sem bírta, nemhogy hozzákezdjen. — Majd én — mondta Ga- lambosné és minden további magyarázat nélkül a közértbe ment, vásárolt egy csomag tojást. azután a körzeti orvost kereste fel, soron kívül beerőszakoskodott; nem törődve a haraggal, amit a kezelésre váró betegek körében élesztett. Amióta a férje az építőipar kedvéért búcsút mondott sovány keresttel járó állásának a kátéészben, Galambosné „jó passzban" volt, látóhatárát úgyszólván eltorlaszolta az építendő családi ház, melyre — miután a gyerekek kiröpültek — jócskán gyűjtött már. Túlcsorduló erőiből arra is tellett, hogy Ilka nénin segítsen. Nemcsak a haláleset bejelentését, jóformán mindent ő intézett helyette. Ö faggatta, kik és hol élnék a rokonai. Galambosné ismételt unszolására szánta végül rá magát az öregasszony és írt levelet Nórának, akivel lazán ugyan, de tartotta a kapcsolátot. Utolsó sorai így szóltak: „Most, hogy Isten elszólítot- tq tőlem az én drága kis Lacikámat, olyan egyedül maradtam, mint az ujjam. Érzem, hogy lassan elszáll belőlem az élet és ez jól is van, mert mit kezdhet egyedül a világon egy öregA Black Panthers gitáregyüttes (RÉSZLET) asszony, aki nemsokára betölti a hetvenet. Én csak az én szegény, nyomorékká tett Lacikámra gondoltam, aki olyan szép fiúcska volt. Magamra soha. Most látom csak, hogy férjhez kellett volna mennem. Csak azért írok neked, Nóri- ka, hogy a drága Galambos- nén kívül is tudjon róla valaki, hová jutottam. Sokszor csókol szerető nénéd llko" Az aláírás cikornyás volt; hogy olyan lett, abban a szándék és az öreg kéz bizonytalansága egyformán közrejátszott. Ugyanebben az időben, ta-‘ Ián ugyanazon o napon dobta be Nóra az Ilka néninek címzett levelet Székesfehérvárott a postafiókba. Nóra levele a következő sorokkal kezdődött: „Kedves Ilka néni! Még mindig nem tértem magamhoz a meglepetéstől. Nem is fogok soha. Egy zaklatott életben ennyi csapás! De ez az utolsó a legérthetetlenebb és méltatlan hozzám is, hozzá is, ha ugyan ezek után egyáltalán lehet méltóságról beszélni. Hát méltó-e az emberi névre az, aki tizenhat évi házasság után egy nap fogja magát és elhagyja feleségét, gyerekeit? .. Ilka néni szeme megakadt a soron, az értelme visszautasította, amit a szavak közöltek vele. Hiába latolgatta, megmagyarázhatatlannak látta, hogy Vilmos, a szelíd, pontos és lelki- ismeretes Horváth Vilmos, oki ugyan nem vitte sokra mérnöki szakmájában, de közmegbecsülés övezte, nem ivott, nem kártyázott, nem nőzött, egy nap mégis Pestre költözött, az ellenséges nagyvárosba, a biztonságot nyújtó fészekből a bizonytalanságba. Hogy miért, arra vonatkozólag Nóra levele nem tartalmazott magyarázatot. „Este — írta Nóra — a gárdonyi yityillóról beszélgettünk, Vilmos hirtelen felugrott, elment, éjjel nem jött haza, har- madnap küldött be egy ismerős vasutast, a holmijáért és egy levelet, abból tudtam meg, hogy Pesten "lakik édesanyjánál és eszébe sincs hazatérni.” Vilmos zárkózott ember volt. Környezetét először azzal lepte meg; hogy jóformán minden előzmény nélkül megkérte Nóra kezét. A gyerekeit valahogy úgy csinálta, hogy közben nem nagyon figyelt oda, mert valójában csak Nóra akart gyereket, ő nem. Az első gyereknél meghatódott, a másodiknál elszo- ! morodott, a harmadikat fásultan fogedta. Inkább mellettük, mint velük élt, mindamellett szerette őket és ragaszkodott Hozzájuk. A tárgyaláson kijelentette, -hogy mind a három gyereket akarja. Vagy mind a hármat, vagy egyet sem. Nagyjából ezt kívánta Nóra is. A bíróság neki adott igazat. Mindenki abban a híszemben volt, hogy nő miatt hagyta ott a családját. A rokonság szimatolt, de eredményre nem jutott. A kérdésekre, hogy miért tette, tömören annyit válaszolt, hogy „tovább nem lehetett bírni". — Mit? — kérdezték. Csüggedt legyintéssel válószolt. Habár gyászjelentést az özvegy nem nyomtatott, Borszéky Laci halálának híre a levél szövegének tanúsága szerint már eljutott Nórához. Levele végén Nóra kéréssel fordult Ilka nénihez, olyan hangnemben, mintha kegyet gyakorolna. Hívta, hogy költözzék őhozzájuk, vezesse a háztartást, ő állásba megy, eltartja nagynénjét, az égvilágon semmi gondja nem lesz. Ezen felül, ott van a gárdonyi vityilló, ott üdülhet majd a nagyvakáció idején, a szabad természetben. Hát lehet ennél többet kívánni az élettől? Ilka néni foltos kötényébe ejtette a levelet és elábrándozott fölötte. A gondviselés keze, gondolta. Váratlan segítség a végső veszedelemben. Barátnői részben elhaltak, sokat közülük Lacika betegsége riasztott el, az egyetlen emberi lény, akivel érintkezett, a combját csapkodó Galambosné volt Megmutatta néki a levelet — Nahát — rikkantott föl a termetes asszonyság, —, Isten áldása, hogy unokahúgát nem korábban hagyta el a férje. Az öregasszony értetlenül pillantott a társbérlőre. — Mert akkor mi vettük volna meg a lakósrészt, és annál kevesebbet tehettünk volna félre a saját házra. Tetszik érteni? — Nem ez az én gondom . .. — Amíg a házunk felépül, guggolva is kibírjuk — folytatta Galambosné —, de azért mégsem mindegy, hogy kivel lökünk egy fedél alatt. Olyan aranyszívű társbérlőt, mint a nagyságos asszony, nem találunk. De majd én eladom a lakásrészt. Tessék rámbizni. — Azt tanácsolja, hogy fogadjam el a húgom meghívását? — rebegte Ilka néni félhangon. — Miért? csapott a combjára Galambosné. — Tud valami jobbat? ság oázisára a hányattatások sivatagában. Galambos vödül hajtott, hogy a házra mihamarabb összegyűljön a pénz. Hétköznap a vá.ialatnának dolgozott, szombat—vasárnap maszekolt, s majd kétannyit végzett két nap alatt, mint hat nap folyamán hivatalosan. így hót ketten maradtak. A tévé-híradót kötelességszerűen megnézték, néha a játékfilmet is. Többnyire azonban a ház előtt üldögéltek és Galambosné ösztönzésére söröztek. Eleinte úgy, hogy Galambosné többszöri kínálására llko néni elfogadott egy fél pohárral. Később váltogatva látták egymást vendégül. Az öregasszony félpohara Igs- sankint egész pohárrá, majd egész üveggé gyarapodott. Néha a lombok susogóso elnémította őket, figyeltek, mintha figyelmeztető jel érkezett volna Lantos Ferenc rajza Nem, nem rázta meg ősz fejét az öregasszony, az arca csupa alázat. — A kettőjük nyugdíjából is alig tudott kijönni. Most csak a magáé marad. Abból megélni nehéz, de éhen halni annál könnyebb. Vagy rosszul mondom? Mozdulatlanul, rebbenéstelen szemmel, az öregasszony merőn szembenézett Nyomorúságával. Amit látott, fokonként feloldódott, elmosták az utolsó találkozások benyomásai. Nóra, amint lomposan benyitott a kapun, nyomában a három kedves kölyök: — Balázs, Tivadar, Béla. Félszegen settenkedtek be az ajtón, minden mozdulatukon látszott a figyelmeztetés. Nóra, elmondta, hogy halálos beteg van a házban, csendesen viselkedjenek. Alig-alig mukkantak, félszeg félmosollyal ültek a széken, és felelgettek is- kolósi buzgalommal Laci bácsi kérdéseire. Egymásba folytak az évek, egy éve látogatták meg vagy már öt, nem tudta volna megmondani, sem azt, hogy a gyerekek hol tarthatnak növésben, iskolában. — Vajon mi lesz belőlük? — Nem a maga gondja — legyintett Galambosné. — örüljön, hogy van egy tisztességes ember a családjában, aki gondol magára. Mert az öreget manapság legszívesebben a kukába szórnák, mint a szemetet. Néhány nap múlva Ilka néni köszönettel elfogadta Nóra húga meghívását. A költözködés lebonyolításáig még csaknem másfél hónap múlt el, másfél szelíd, őszi hónap. A temetés mintegy lezárt egy szakaszt, a halott magával vitte a koporsóba fojtott nyögéseit, ájult panaszait, már az ágy seht emlékeztetett rá, a szoba valahogyan világosabbá vált, az árnyékok elkísérték szegény Lacit, a maradékukat Ilka rásöpörte a lapátra, a porral, a kenyérmorzsákkal, az elhullott legyekkel együtt. Később már betegen, elhasználtam kimerültén, Ilka néni úgy emlékezett vissza erre a másfél hónapra, mint egyetlen nyugodalmas estére, a boldogvalahonnan. Aztán megindultak témáik régi kijárt csapásain. Galambosné az új házát rendezgette. Ilka a régi székesfehérvári házat idézte elő a múltból, benne a férjét, a gyerekeket. Csak a fekete macska dolgában nem egyeztek meg. Ilka néni szerint a fekete macska nemcsak akkor jelent szerencsétlenséget, ha keresztben fut át az úton, hanem akkor is, ha hosszában. Vagyis, ha ők ketten, Gaiambosnéval az előkertben ülnek, s a fekete macska elszalad a ház előtt, az is baljós jel. — Már, hogy mondhat ilyent, Ilka néni? — pattant föl a termetes asszony. — Jól néznénk ki, ha keresztben is számítana! — Nekem úgy is számított — Elismerem, hogy ném volt szerencséje, de maga meg ismerje el, hogy nem a macska végett Ilka néni megadóan bólogatott: — Igen. A háború, a háború ... — Na, látja. A macskából nem lesz háború. A macskából az lesz, hogy kifut a tej, odaég a rántás. De háború, oz nem. Még csak az kéne. Egy kéz — Ilka nénié — gépiesen kinyúlt az üveg után, gépiesen megbillentette, egykét csepp pöttyent ki belőle. — Ores — hangzott a kiábrándult megállapítás. Galambosné a combjára csapott: — Hozom a tartalékot — Ne! Na, igazán ne. Elég volt ennyi is. Még nem ért véget a hosz- szúra nyúló vénasszonyok nyara, már sor került o költözködésre. Reggel teherautó fordult be a ház udvarába, először a vezető szállt ki belőle, utána Nóra, pecsétes mackóban, rendetlen hajjal, utána legidősebb fia, Balázs, Blue gins-ben: — Csókolom — pillantott Ilka nénire, a hangja olyanformán hangzott, mintha a szája teli volna rágógumival. — Hogy megnőttél! — fakadt ki a csodálkozás az öregasszonyból. Balázs felrántotta vállát, ami azt jelentette, hogy megtörténik mással is, senki nem tehet róla, aztán tovább morzsolgat- ta a rágógumit, ami talán nem is volt a szájában. Tizenötödik évében járt ekkor, kelevény- szerű pattanások éktelenitették e' egyébként hamvas bőrét, hangjában egy jövendő basszista vitatkozott egy halálra ítélt, de létéért makacsul küzdő eunuchhal. Bal lábon álltában a jobb lábát bokában-térdben megmeghajlítva állandóan rezeg- tette. — Mi akarsz lenni, Balázska? — kérdezte Ilka néni. A kérődző állmozgatósa megszűnt, Balázs úgy megdermedt, mintha a galaktikák keletkezéséről faggatták volna. — Éééén? — visszhangozta nyújtottam — Hullamosó. Az is ember. Vagy nem? — Te, Horváth Vilmos és Kö- veshóthy Nóra fia, akinek minden rokona diplomás, te ilyen pályára akarsz menni? Ez a kis szónoklat benne ragadt Ilka néniben. A megdöbbenés odahajtotta Nórához, aki hivatalosan a költözködést vezette, valójában úgy elmerült a Gaiambosnéval való beszélgetésben, hogy fel sem tűnt volna neki, ha a munkások a nagynénijének holmiját egy másik kamionra hordják és elporoznak vele. Magafeledten lubickolt a termetes asszony jókedélyéb—i. Ilka néni lábujjhegyen settenkedett oda hozzá, és ijedten kérdezte meg: — Balázska azt mondta, hogy hullomosónak készül. Te ezt hagyod? — Ha ahhoz van kedve — válaszolt az asszony habozás nélkül. A homlokára ütött: — Miért nem segítesz a költözködésnél, Balázs? — szólt oda. — Azért hoztalak magammal. — Ja — hangzott a válasz. — Minden rendben van? Nem maradt itt semmi? — fordult Galabosnéhoz és nogy- nénjéhez egyszerre. Nem várta meg a választ: — Még látjuk egymást — mondta és barátságosan megszorongatta Galambosné kezét — Nagyon örültem. Atellenben feltűnt a szomszédok fekete macskája, Ilka néni elsápadt, aggodalmasan leste, hogy az állat jobbra veszi-e az útját — ez lett volna a kedvezőbb eset —, vagy balra, amint történt Rosszul kezdődik — hajtott fejet megadóan a balsors előtt. Ügy ült be a kocsiba, mintha vesztőhelyre vinnék ... A Jelenkor januári száma a Pécsett uerkesxtett irodalmi és művészeti folyóirat új «zárnának lírai rovatában fűként fiatal pécsi és baranyai költők — többek között Botár Attila, Kerék Imié, Melioriu Béla és Pálinkás György — verseit találjuk. Értékes vers-ősx- szeállítást közöl emellett a folyóirat mai svéd költők müveiből Weöres Sándor forditósában. A szépprózai írások sorában ol- vashatjuk Kolozsvári Grandpierre Emil: A Black Panthers gitái együttes c. elbeszélését, valamit Hernádi Gyula; Anti-Döniken c., a tudományosfantasztikus irodalom határán mozgó írását. Ez utóbbihoz Bodnár György és K u c z k a Péter elemző-tájékoztató jegyzetel kapcsolódnak. Az új szám közli Lantos Ferenc írását „Természet — Látás — Alkotás" e. kiállítás-sorozatának elvi kérdéseiről, abból áx alkalomból, hogy a közeljövőben mutatják be Pécsett a sorozat második részét, F u t o k y Hajna, a Pécsi Nemzeti Szinháx, Tainei Ernő pedig a budapesti színházak új .. magyar bemutatóit elemzi. A $ színházi beszámolókhoz egy dráma-szemelvény is csatlakozik; ,*A halhatatlanság iskolája" címen Fekete Sándornak, a Tartuffe új budapesti bemutatójához készített szellemes előjátéka. Az irodalmi tanulmányok, jegyzetek közül figyelmet érdemel G y e r g y a i Albert Írása Kardos László irodalmi és szerkesztői munkásságáról, valamint Domokos János jegyzete Miroslav Krleiáról. Ez utóbbi megnyitó bő- szódként hangzott el a Petőfi Irodalmi Múzeum múlt évi Krleia- kiállításán, Gazdaa kritikai rovat és é hagyományos Krónika zárja a Jelenkor januári számát Bárdosi Németh János: Szép hálámat Szép hálámat, mint az aranyat kirakom eléd nem cseléd — örömmel, egész szívvel. Tudom, te tudtad ezt, egész sziveddel tudtad, utat így mutatott galambszárny-suhogásod. , Azért tetted egyetlen lapra életed, mert tenni kellett, magodat elfogyasztva virágtalan tavaszba. Nyárba, őszbe, egemet betetőzve, hálámat érte így adom cserébe, csillagokkal, a csillagtalan éjbe. ARATÓ KAROLY: Egyre áttetszőbb Egyre áttetszőbb lesz a táj, mig tekintetem világítja át: mint vázlatot, megsejtett ereinek sötét hálózatát, már derengeni hagyja hús csontjait, forgó ízületeit, tűként sikló madarait s az eget, mit fátyolként fölvetíL Mutatja túlsó oldalát, rám fordítja tükrét a levegő, melynek közepéből e nyár, mint hasonmáson, sugárzik elő. S eztán szárnyalni kezd. Tudom, meddig repül, milyen határokig, melyeknek sövénye előtt visszanéz majd és leborul porig. Meliorisz Béla; Árnyék szalad Árnyék árnyék szalad a havon vonalak e homlokomon Harangtornyokból száll a madár kertünk körtefája didergő király Viták szőgesdrótjoín déli szelekben feszülnek a szavak A havon árnyék árnyék szalad De az aljnövényzet $ fölfelé törő gallyak őrzik türelmem lassú egyszerű délutánokra Kerék Imre: Radnóti csikószabadság emléke barakk — éjszakák idegőrlő némasága sejtrobbanások vérebek vadak tébolyában egy szempár tiszta lángja a homlok súlyos boltíve alatt szavak kristályrács-renddé összeadva zuhogó fémek hamusivatag fatörzséből kiszakított ág magánya tagolatlan idő se éj se nap ütött madárszárny béna mozdulat a drótokon túl is csak a halál van der springt noch auf csak ölni szabad folyó hangafű béke megszakadt árra ser a mindenség noteszában