Dunántúli Napló, 1973. december (30. évfolyam, 320-348. szám)

1973-12-31 / 348. szám

j fndulá'a ponfosan olyan volt, mint a többi ezreké; egy volt I azok közül a névtelen munkás­p és parasztfiatalok közül, akik­nek az 1943—49-es években egy szép napon azt mondták: rád most másutt van ' szükség elv­társ . . . A munkapad mellől Csepelen dolgozott az idom­szer- és szerszámosztályon. Szí­nes és eleven volt a mozgalmi élet: csupán ebben az üzem­részben hétszáz párttag dolgo­zott a két munkáspárt egyesülé­sét követően. S aztán egy szép napon a legjobbak kirajzottak, mint a méhek. Ennek most 25 éve, Ambrus Jenő, Pécs város Pártbizottságának első titkára ezóta folyamatosan különböző pártfunkciókat tölt be, az elmúlt negyedszázad történelmének te­hát nemcsak részese, de egy ki­csit alakítója is volt, _v — A ryiupkapad mellől egye- ■, nesen -a- pártközpontba - kerül- : tem. Instruktor tettem, három megye tartozott hozzám - köz­tük Baranya. Hazudnák, ha azt - mondanám:, ez volt az ál­mom ,.. Hónapok múltak el, s én mindennap reggel azzal ébred­tem: ma aztán tényleg beme­gyek ez osztályvezetőhöz, $ megmondom: vissza akarok menni az üzembe ... A környe­zet, a munka is meglehetősen idegen volt, legjobban azonban a megszokott arcok hiányoztak, no meg persze a mindennapos kis sikerek. A gyárban reggel l elkezdett valamit az ember, s pár óra múlva már látta, mire jutott... A mozgalomban erről " szó sem lehetett. Idő kellett m!g az ember felfedezte ennek c munkának a szépségeit is, s megtanulta, hogy a kollektív __ munka sikereinek is lehet őrülni, sőt annak lehet csak igazán .. ­— ön nem pécsi, sőt nem Is baranyai... Illetve nagyon is az, mert szinte mindenki annak érzi, illetve hiszi... ' — 1951-ben Komlóra küldtek * ' — szervező titkárnak. Mint _ . instruktor már korábban is jár­tam a megyében, az igazi is­merkedés azonban ez az idő­szak volt ■— Ez a haskor kezdetének időszaka volt, 1952-ben amikor Komló neve iogaiom, sőt jelkép lett. '- Komló számomra ma is jelkép. Sok mindent rosszul csi­náltunk, nem egy dolog van, amit ma már semmiképpen se " csinálnék meq, de azoknak az éveknek a végk.ícsengése min- ” . dennek ellenére pozitív. Lehet “"bírálni Komlót. Nem szép — igaz. Nem is város — lehet. De az is biztos, hogy ezrek­nek adtunk kenyeret, lehetősé aet, emberhez méltó lakást. Megteremtettük annak a lehe­tőségét, hogy az alföldről, a pusztákról, tanyákról, városi nyomornegyedekből összesereg- lett fiatalok sokasága városi embe'ré fejlődjön, ipari mun­kássá legyen. Nem tűnődőm te­hát: szeretem Komlót. Szere­tek arra menni — igaz, én nemcsak o házakat, tereket, szobrrkot látom... Központi szervező, voltom, névszerint is- mertem minden olyan embert, ■ aki számított. Tudtam a csapát- vezetők, ácsok, aknarnélyítők ne­vét: hogy melyik fejtésben, váj­végen ki mikor dolgozik. Na­gyon nagy dolgokat csináltak akkor ott az emberek. Mit mond a fiataloknak ez a név például: Molnár István? Félek, nem so­kat. Nos, ő volt, aki elindította ■ a százméteres gyorsvágathajtó mozgalmat. Ma ez is nagyon egyszerűen hangzik, de való­ságos csata volt. 27—30 mé­tereket haladtak előre a csa­patok, s ezt p szakmai közvé­lemény nagyobbik része elég­nek, normálisnak tartotta. Ami­kor Molnárék munkához lát­tak, nagyon komoly szakembe­rek mondták: lehetetlen, nem szabad engedni, a minőség, a biztonság rovására megy . .. Olyan is volt, hogy „véletlenül" pont az ő munkahelyükön fo­gyott eí a tömlőkből a leve­gő.,, Vagy hogy éppen azok a motorok romlottak el, melyek őket voltak hivatva kiszolgál­ni, Nem volt tehát könnyű, de sikerült: 100 méter, 120 mé­ter, oztán még több. A szakmai konzervatizmus >falát áttörtük, s .ma mór mindenki számára ter­mészetes, hogy az ércbányák csapatainak sora haladja meg hónapról hónapra a száz mé­teres teljesítményt. De ez csak egy példa, mert nemcsak a bá­nyászatban voltak Ilyen front- áttörések. Építeni az újat — 1957-ben került ön ismét vissza, s immár végleg Baranyá­ba, illetve Pécsre. —- Pécset — Komlóról nézve •—, elaggott városnak, éreztem. De nem sokáig kellett itt él­nem, hogy észrevegyem szép­ségét, erejét, s itt mindenek­előtt szakembereire, órtelmlsé-. gére gondolok. Pécs egyszerre bányászváros, ipari város, kul­turális és művelődési centrum, s mindezzel együtt az egész régióra kisugárzó tájközpont. Mint a város egyik vezetője, azt érzem a legnagyobb feladatom­nak, hogy segítsem a régi kö­zepette megépíteni az újat. A holnapi Pécset. Meg kell őriz­nünk, sőt ki kell emelnünk ami régi, ami igazi érték, de ugyan­akkor el kell tüntetnünk, ami rossz, ami teher. Jó lett volna, ha néhány évvel ezelőtt a Szi­geti út házait lefényképezte vol­na valaki. Mert ma már talán az se hiszi el, aki látta, hogy milyen körülmények között éltek ott emberek. Mint pártmunkás ugyanakkor azt tartom a leg­fontosabb feladatnak itt Pé­csett, hogy maradéktalanul megvalósítsuk a párt szövetségi politikáját. Kevés vidéki város­ban működik ennyi felsőfokú tanintézet, kevés helyen él eny- nyi egyetemet végzett ember — s ez nemcsak nagy lehetősé­geket jelent, de felelősséggel és kö‘e!ezettségekkel is jár. Az el­múlt 15; év egyébként szövet­ségi politikánk nagy iskolája volt, s állítom, hogy nagyok az eredmények. — Tömegkapcsolatok, a kis­ember gondjainak ismerete. Beszélgessünk arról, milyen hát­rányokkal jár a párnázott ajtó... — Tompít, ez nem vitás. De ez így van párnázott ajtó nél­kül is. Ha elébünk tesznek egy kérdőívet, qz, ember megiga­zítja c nyakkendőjét, egy percig gondHkcdik, s csak aztán kezd írni. De ha a kollega kérdez valamit a qép mellett, senki se gondolkodik a válaszon. A ve­Huszonöt év az első vonalban... zetók kötelessége tehát az, hogy minden jelzést fogjanak, a leg nagyobb szóhalmazban is fel­fedjék a lényeget. A valós gon­dok megismerésének egyébként ezernyi módja van, s ezekkel élni is kell, valamennyivel. A taggyűléseken elhangzottakat, a beszélgetések keretében meg­tudott dolgokat nagyszerűen egészítik ki a különböző cél- vizsgálatok anyagai. Nemrégi­ben'például végeztünk egy vizs­gálatot, mely azt kutatta: mi­lyen a közérzetük a pécs-bá- nycteleoi nyugdíjas kommunis­táknak? Nos, a kapott kép na­gyon elgondolkodtató. Szinte minden válasz mélyén ott volt oz elkeseredettség. Ki azért ke­sereg, mert úgy érzi, elfelejtet­ték, ki azért, mert rossz a laká­sa, ki azért, mert a sarkon hó­napok óta nem ég a villany... Ez egy fiatalember számára nem téma, de egy olyan telepen, ahol zömmel öregek, nyugdíja­sok laknak, már-már a törődés, illetve nem-törődés egyedüli ki­fejezője. öregemberek, félnek az eleséstől, csonttöréstől — te­hát számukra nem egyszerűen egy villanykörte hiánya ez az ügy. Komolyan kell vennünk minden jelzést, s mindent a kö­rülmények figyelembevételével kell mérlegelnünk — ezt szeret­tem volna mindezzel elmondani. Tarta'mas évek — És ez elvezetett bennün­ket a pártvezetők munkastílusá­nak kérdéséhez. Mi tartozik egy pártmunkásra, mit nézzen, mibe szóljon bélé? — Komlón annak idején mindenbe bele kellett szólni — Molnórék vőjvégéről például közvetlen telefonvonal vezetett hozzám. Ha elfogyott az anyag, megállt valamelyik gép, én in­tézkedtem. Nos, erre ma nincs szükség, ez nyilvánvaló. Most a közgazdaság korát éljük, a szakszerűség a divat. Ez helyes is, már mint az, hogy tudomá­nyos igényességgel nyúlunk le­hetőleg minden kérdéshez, de a pártmunkásnak minden lépés politikai hatását, következmé­. nyelt is vizsgálnia kell — tehát többnek kell lennie egyszerű közgazdásznál. Részben ezzel függ össze a kollektív gondolko­dás szükségessége is. A hatá­rozatok elfogadását megelő­zően igenis vitatkozzunk. Ad­junk módot a lehető legna­gyobb körben a véleménynyil­vánításra, mert ha az előkészí­tésben tömegek vettek részt, ténylegesen tömeges lesz a végrehajtás segítése Is. — A pártmunka — szolgá­lat. De ez egyben lemondást is jelent.., — Szinte mindennap talá­lok egy-két ismerős nevet az új­ságokban. Velem egykorúakét, meg fiatalabbakét is, akiket an­nakidején mi beszéltünk rá: tanulj, mert tehetséges vagy, menj, vállald . .. Most kandi­dátusok, szaktekintélyek, igaz­gatók, főmérnökök, miniszterhe­lyettesek... Amíg ők tanultak, kibontakoztatták legjobb képes­ségeiket, mi agitáltunk máso­kat, gyűléseztünk, társadalmi munkát végeztünk. A pártmun­ka elmondhatatlanul sok él­ményt adott, sok szép, tartal­mas évet, de ugyanakkor az ifjúkori álmokról való lemondást is megkövetelte ... önnek milyen álma volt? — Az irodalom érdekelt; ver­seket, novellákat írogattam. 1— Es ennek vége... . — Bizonyos értelemben min­denképpen. Az irodalom termé­szetesen változatlanul sokat je­lent nekem. Úgy is, mint él­ményforrás, úgy is mint segítő. Nemcsak a tényeket, adatokat nézem, henem az érzelmeket is, s ha valakit meg kell győznöm valamiről, megpróbálok az ér­zelmeire is hatni. — Beszélgessünk a mai fia­talokról! Milyenek? Vajon képe­sek lennének-e megismételni az előttük iáró nemzedék teljesít­ményeit? — Azzal kezdeném, hogy ahogy nő a korunk, hogy emeljük fel tudatunkban a fiatalság hatá­rát... Húszéves a fiam, egy húszéves fiatalember tehát gye­rek ... A 30—35 éves ebből kö­vetkezően nagyon is tapaszta­latlan ... A negyvenéves, az igen, arra már rá merünk bízni valami komolyabbat is'.. . Azt hiszem, mondanom sem kell, hogy ez nincs így jól, s nem is maradhat így. Nem szabad könnyelműsködni a kinevezések­kel, de azt se szabad megvár­ni, hogy a repülni vágyó — és tudó — fiatalok szárnytollai el­kopjanak. Ami pedig a fiata­lokról általánosságban alkotott véleményemet illeti, csak azt mondhatom: nincs komoly baj. Egy kicsit velük is úgy vagyunk, mint az öregjeinkkel: minden­nek óriási jelentőséget tulajdo­nítanak, tehát minden jelzésü­ket komolyan kell venni — a legkisebbeket Is. Nem kérdéses számomra, hogy a mi fiatal­jaink igen nagy tettekre kéne­sek, s ezeket a tetteket véghez is fogják vinni. — Egy személyes kérdés: hisz-e a barátságban? — Hiszek,' "a barátság nagy dolog............................ — Erezte már magát magá­nyosnak? — A ml társadalmunk a leg­humánusabb társadalom, de ez nem jelenti azt, hogy az ember nem érezheti néha magát ma­gányosnak. Rohanás, protokoll, rengeteg munka ... A barátság nem elhatározás kérdése. A ba­rátság nem is társasanot jelent, s pláne nem a körülbelül azo­nos rangú .emberek örökös eqyüttlétét. A barátságok ese­tében nem számít, ki mit csi­nál; az igazi barátság nem szerződés, nem üzlet. Tehát ép­pen ezért védeni, őrizni kell ezt az érzést, s a gondok megosz­tásával, az élmények elfeleré- sével nap mint nap gazdagí­tani. Art szeretném... — ön huszonöt éve pártmun­kás, vezetőember. Fejezzük be ezt a beszélgetést a célokkal, tervekkel... — Magánéletemben nincs olyan, amit érdemes lenne em­líteni. Ami a nagy célokat illeti. Azt szeretném, ha a magyar, s azon belül a pécs-baranyai ipái legalább olyan minőségi válto­záson menne át, mint a ma­gyar mezőgazdaság, mely tény­legesen a dinamikus fejlődés szakaszába lépett Szeretném továbbá, ha mielőbb elérnénk, hogy minden család és. minden ember szocialista társadalmunk­hoz méltó életfeltételek közé kerülne, tehát megfelelő lakás­hoz, munkakörülményekhez, gyermekintézményekhez jutna. Szeretném — s ennek érdeké­ben pártbizottságaink nagyon sokat tesznek —, ha az anyagi felemelkedéssel párhuzamosán, azzal arányos mértékben való­sulna meg népünk szellemi fel- emelkedése is. Ma ugyanis fél­oldalas a kép. Túlzott igények az anyagi oldalon — könnyel­mű. lemondás, illetve igénytelen­ség a másikon... Van tehát még mit tennünk, s ez azt je­lenti, hogy az én feladataim is világosak. Békés Sándot'- Kiállítás - ------ --------- —-----­a József Attila Művelődési Házban Újságíró1 fényképezőgéppé •* r •• ■ '" £:. •. ■ . ;?■.* „ £-v.. ,v Ez, <3 „Hagyományos"'' fotó-' riporternél »jóval többet jelentő hivatás-meghatározás a lapki-, adás jelenének legkorszerűbb, már a jövő igényéit is' kielégítő tevékenységét jelöli. Egyre ége- 1 több szükség van olyan, ko­runk tömegkommunikációja ket­tős anyanyelvét jól beszélő szakemberekre, akik az iroda­lom és a fotó nyelvén egyaránt magas színvonalon — igénnyel Számolnak be hazánk és a nagyvilág eseményeiről. A tech­nika rohamos fejlődése- követ- I keztében szinte valamennyien kényszerítve vagyunk képekben gondolkodni — és egy jó fény- j; kép a lapban többet mondhat ! féltucat vezércikknél. Az igazi lotótudósitás ugyan- 1 is nem egyszerű tényközlés, tár- [I gyilagos dokumentáció csupán, hanem valamennyiünkhöz szó- i ló, minden nemzet nyelvén écí- I hető híradás, figyelemébresztés, j a szóval elmondhatatlan-leírha­tatlan világgá kiáltása. Nem • kell ezt hangsúlyozni annak, aki I ismeri világhírű hazánkfia, Ró­bert Capa döbbenetes fényké­pét a széttárt karokkal, szíven találva földre raskadó spanyo1 f szabadságharcosráí, aki látta a I hivatása teljesítése .során nem- ! régiben hősi halált halt fiata! japán tudósító világdíj-nyertes képsorán a gyermekei puszta életét úszva menteni igyekvő vietnami anya torokszorító gyöt­relmét Ä nemzetközi élvonalba tar­tozó lapok javarészének egy vagy több, kiemelkedő képessé­gű fotós-munkatárs ad „pro­filt" (egyben rangot-vonzást is) közreműködésével. Megbe­csülésüket jelzi többek között az Amsterdamban tizenhatodik éve megrendezett WORLD PRESS PHOTO, a világ fényké­pezőgéppel „író" tudósítóinak seregszemléje, amelyen 1973- ban 49 ország.612 szerzőjének 2463 kéne vetélkedett az első­ségért. Nálunk (nyomdatechni­kánk részbeni elavultsága miatt) még várat magára a fotós új- 'ságírők' ' sííhvőffátás “"munkájd-" naif. íq'érij/|ése';“''éftóhérésé.‘ B .'iátő 'úvéíéleKnel^’a&nbqrT n örül hetünk’'—' ef,. Ko*Végre f esett is munkába1 lép áí ofsz rotációs gép,' akkor' érvénye majd igazán áz olyan 'tértet'é igényes „kép-ífásá", mltit" ami iyen Szokolai Istváné. Közel másfél évtizednyi -mun ka • javával lépett először vá sunk,, nyilvánossága -elé-a ma gyár sajtó- ünnepén. Hangsúlyo­zott, (talán - túlzott) szerénvsé aével mély humánum és-g fény képezés határtalan szeretető • párosul. Számára a- fotó .pihe nés, kikapcsolódás is — Ilyen kor készülnek remek állatport réi, ihletett tájképet. - Erre azon ban ritkán jut idő: a politika; napilap munkatársa az esemé­nyek döntő pillanatainak kró­nikása, akinek munkaideje épp­oly meghatározatlan, mint szc bdd ideje, amely a hivatás igé­nyeinek,. a határidőknek], „függ­vényé. És ezek a határidők leg többször elképesztően rövidek, piinden szakmai előírásnak fitv- tyet hányó rapid-technikc: követelőek. A kettős 'felelős ség idő- és idegfeszültsé ge — kellő . időben ott lenni az- eseményen és- anno1 sikerült felvételét időben leadrv a nyomdának — olyan fizika és lelki terhelést jelent, amelye: csak részben ellensúlyoz a fo lyamatos találkozási lehetősé: a témák seregével, az állandó „fotóra-hangoltság" és felvé teli készültség előnye. A Józse* Attila Művelődési Házban tör tént bemutatkozás egyben di cseretes kezdeményezés i"s‘: "0 jö vőben rendszeressé váló pécs sajtófotó-kiállítások lehetősége- kívánnak biztosítani á képalko­tókkal történő személyes kap esolatteremtésre. Ahogy Békés Sándor a kiállítás megnyitójár hangsúlyozta: nem újabb szem léről, „rendezvény-sorozatról1 van szó, hanem néhány perce megállásról, találkozásról, hog megtanuljuk észrevenni, értékel ni és ezzel egyben segíteni egy más munkáját ..............-'©r.-Sxásí-Jómo* i \

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents