Dunántúli Napló, 1973. december (30. évfolyam, 320-348. szám)

1973-12-31 / 348. szám

DUNANTOU NAPI© 1973. december 31 *> ni* ísvárf Maiyar álfomiérfíak távirata Kuba nemzeti iinnepe alkalmából DR. FIDEL CASTRO RUZ ehrtársnak, c Kubai Kommunista Párt Központi Bizottsága első titkárának, a Forradalmi Kormány elnökének, DR. OSVALDO DORTICOS TORRADO elvtársnak, a Kubai Köztársaság elnökének Havanna Kedves Elvtársak I A forradalom győzelmének napja a kubai nép nagy nemzeti ünnepe alkalmából az MSZMP Központi Bizottsága, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa, kormánya'és dolgozó népe nevé­ben szívélyes elvtársi üdvözletünket és őszinte jókívánságainkat küldjük önöknek, és önökön keresztül a testvéri kubai népnek. A kubai nép a forradalom győzelme óta eltelt 15 év alatt sikeresen védte meg országa függetlenségét, nagy eredményeket ért e! a szocialista társadalom építésében, g gazdaság és kultúra felvirágoztatásában. Történelmi eredményeik őszinte elismerést váltottak Ttf a magyar dolgozókban, a szocialista országokban, az imperializmus és a neokolonializmus ellen harcoló népekben és az egész világ haladó közvéleményében. A Kubai Köztársaság dolgozóinak hősi helytállásából erőt merítenek egész Latin-Ame- rika népei. Nagy öröm számunkra, Hogy népeinknek a proletárinterna- donalizmus elvén alapuló testvéri barátsága és országaink sok- ■ oldalú együttműködése napról napra erősödik. Meggyőződésünk, \ hogy pártjaink, kormányaink, társadalmi ás tömegszervezeteink :: 4- BEIRUT: Mint az Arab­szoros kapcsolatai tovább fejlődnek népeink, a szocializmus és a öböl és Oman felszabadításáért világbéke javára. í küzdő népi front Beirútban köz­A forradalom győzelmének 13. évfordulóján pártunk, népünk j zótett nyilatkozatából kitűnik, és a magunk nevében szívből kívánjuk az eg^sz kubai népnek, $ Kabusz Bin Szaid ománl szultán hogy kommunista pártja vezetésével újabb nagy sikereket érjen > csapatai külföldi zsoldosok tó­éi a Kubai Köztársaság szocialista jövője építésében és nemzet- / mogatásával az elmúlt napok­.................. ) j3an átfogó támadást, indítottak a hazafiak állásai ellen Dhofar tartomány felszabadított körze­teiben. A támadásra közvetle­nül a CENT-országok haderői­nek az Arab-öböl térségében végrehajtott provokációs manő­verei után és azt követően ke­rült sor, hogy az amerikai VII. Púja Frigyes külügyminiszter a Kubai Köztársaság nemzed \ flotta hadihajói megjelentek az ünnepe alkalmából táviratban üdvözölte dr, Raul Roa Gardát, j ovez«tben. a Kubai Köztársaság külügyminiszterét. A Hazafias Népfront, az > . . Országos Béketanács, a SZOT és a KISZ szintén táviratban fejezte • ,... STOCKHOLM.- A kőolajel- ki jókívánságait kubai partnerszervezeteinek- í '°tas . fondokrój tanácskozott \ Stockholmban Danta, Norvégia, . Svédország, Izland és Finnor­szág képviselője. A részvevők tá­jékoztatók egymást az energia­gondok enyhítésére országaik­ban hozott intézkedésekről Meg. állapították, hogy a legnagyobb olajhiányban Dánia szenved. A TASZSZ tudósítójának értesülé­se szerint konkrét határozatokat nem hoztak. közi tekintélyének növelésében. Budapest, 1973. december 31. KADAR JANOS, az MSZMP KB első titkára, L050NCZI PAL, FOCK JENŐ, a Magyar Népköztársaság a Magyar Népköztársaság Elnök! Tanácsának elnöke, Minisztertanácsának elnöke. KS;D NAPLŐ, TELEFOló Havannai a Forradalom tere 4 MOSZKVA: Az újabb szov­jet-török hatérokmányok alá­írása arról tanúskodik, hogy jó­akarattal a bonyolultabb állam­közi problémák, köztük a határ­problémák is megoldhatók — állapítja meg a Pravda vasár­napi kommentárjában a szom­baton végétért szovjet-török ha­tártárgyalósok kapcsán. A két ország, mint ismeretes, több­éves fáradságos és aprólékos munkával elvégezte a folyómed­rek áthelyeződése és a korábbi pontatlan határkijelölések követ­keztében kérdésessé vált határ- szakaszok pontosítását. 4- MOSZKVA; Szombaton « kuznyecki-medencében meg­kezdte működését a Raszpadsz- kaja-szénbánya. A tervek, szerint. ez a lelőhely termeli a jövőben a legtöbb szenet a Szovjetunió­ban. A bánya termelőkapacitá­sa napi 20 ezer tonna, a mun­kafolyamatok . teljes egészükben gépesítve vannak, a szakembe­rek csupán a berendezések karbantartásáról és a felszere­lés működésének ellenőrzéséről gondoskodnak, A Központi Sta­tisztikai Hivatal közlése szerint a szovjet szénbányászok húsz­millió tonnával teljesítették túl az 1973, évre előirányzott 640,7 millió tonnát. E nagyszerű ered­mény elérésében oroszlánrészt vállaltak a kuznyecki- és a Do- nyec-medence kitermelő egysé­gei. Az ötéves terv végére, 1975-re a szovjet szénkiterme­lés mintegy 700 millió tonnára emelkedik. 4- HELSINKI: Finnország ía- kosága a legutóbbi adatok sze­rint négymillió 666 ezer fő. Hel­sinkiben 551 500-an élnek. Finn­országban jelenleg huszonnyolc, százévesnél idősebb ember él, jövőre huszonnégyen érik el ezt a magas kort. Az ország leg­idősebb lakosa a helsinki Ama­lia Valehius '•asszony, aki idén augusztusban > ünnepelte 107. születésnapját. ■ *■ SAO PAULO; Sao Paulá­ban 1973-ban 500 gyermek halt meg kiszáradás következtében. A város egészségügyi intézmé­nyeiben 197 653 ilyen megbete­gedést regisztráltak, ebből 24 ezret február folyamán. 4- RIO DE JANEIRO: Külö­nös, sok évtizedes hdoyományt „ápolnak” a brazil hivatalno­kok: újév előtt megszabadítják irodáikat a felesleges, papírok,, tói, kidobják őket az utcára - egyenesen dz ablakon keresz­tül. Idén is hívek maradtak a szilveszteri szokásokhoz, s így a főváros utcáit sok helven fél­méteres papírréteg borítja. 4 LIMA: Lima naofényes ut­cáin megjelent a vidám öreg­ember: a perui télapó, öltöze­te is különleges: a Latin-Ame­rikában közkedvelt ponchót, rö­vid nadrágot és szandált visel, fején bojtos süveget. Csak ha­gyományos hosszú szakálla em­lékeztet a mi télapónkra. Ke­zében hímzett zsákkal járja az üzleteket, tanácsokat ad a vá­sárlóknak az újévi ajándék ki- választásához. 4- TOKIÓ: Sokan vannak Ja­pánban, akik számontartják, hogy a beköszöntő 1974-es esz­tendő a kínai kalendárium sze­rint o tigris éve lesz. A tokiói jövendőmondók azt jósolják, hogy a tigris éve a kackiás me­nyecskéknek, a katonai agresz- szoroknak és általában azok­nak kedvez majd, akik egyrészt erőszakos természettel, másrészt éles nye/we/ bírják. A gyerme­ket váró családok azért fohász­kodnak, hogy ne lány, hanem fiúgyermekük szülessen 1974- ben, mert köztudott, hogy a tig­ris évében születő lányok erő­szakos természetűek és nagyon nehéz férjhez adni őket. 4- HELSINKI: A TASZSZ je­lentése szerint a szovjet—finn földgázvezeték építését befejez­ték és szombaton — egyelőre csak kipróbálásként — megin­dult a vezetéken a szovjet föld­gáz áramlása Finnországba. A gázvezetéket hivatalosan 1974. január 9-én avatják fel és ad­ják át rendeltetésének. 4- HOUSTON: A Skylab két utasa, Carr és Gibson szomba­ton este — közéo-euróool Idő szerint 10 óra felé — befejezte űrsétáját, és visszatért úrhaió- juk fedélzetére. Az amerikai asztronauták csaknem három és félórán át tartózkodtak az űr­ben, s idejüket a Kohoutek üs­tökös fényképezésével és külön­féle technikai jellegű kísérletek­kel töltötték. 4- KAIRÓ: Egyiptom, Szaúd- Arábia, Kuväit, Abu Dhabi és Katar szombaton részvénytársa­ságot alapított a Szuezt Ale­xandrával összekötő olajveze­ték felépítésének finanszírozá­sára — jelentették be az egyip­tomi fővárosban. A részvénytár­saság alaptőkéje 400 millió dollár, amelynek felét Egyiptom fizeti. Szaúd-Arábia, Abu Dha­bi és Kuvait 60—60 millió, Ka­tar pedig 20 millió dollárral já­rul hozzá a vállalkozáshoz. Az egyiptomi kormány októberben ! egyezményt kötött a Bechtel ... amerikai céggel az olajvezeték j elnök noveret azért tar­4- WASHINGTON: Szíria ak­kor kíván majd csatlakozni a genfi békeértekezlethez, amikor a tárgyalások az arab—izraeli konfliktus rendezésének komoly szakaszába jutnak — jelentette ki a Washington Postnak adott nyilatkozatában Mohamed ta­karta Iszmail, sziríai külügymi­niszter-helyettes. 4- TOKIO: Miki Takeo minisz­terelnök-helyettes most végétért tizenkilenc napos közel-keleti körútja a japán diplomáciá­ban egy minden eddiginél te­vékenyebb szakasz nyitánya volt E szakasz jelentőségét az sem csökkenti, hogy az újfajta, a korábbinál lényegesen önál­lóbb diplomáciát a nemzetközi energiaválság kényszerítette Ja­pánra. 4- SANTIAGO: A chilei junta letartóztatta és több napon ke­resztül fogsáqban tartotta a meggyilkolt Salvador Állandó chilei elnök nővérét — közölték vasárnap tájékozott chilei for­rások. A jelentések szerint AI­kivitelezésére. Az olajvezeték érdekessége, hogy a Szuezi- csatoma alatt is áthalad. 4- MOSZKVA: A Pravda va­sárnapi számában élesen elítéli Saigon magatartását, amellyel akadályozza a két dél-vletnaml fél Párizs környéki tárgyalásai­nak menetét. A Thieu-rezsim képviselői a DIFK konstruktív ja­vaslataira, amelyek arra Irá­nyulnak, hogy minden akadályt elhárítsanak a párizsi békemeg­állapodás teljesítésének útjából, obstrukciós taktikával válaszol­nak — írja Valerian Szkvorcov, a lap szemleírója. KS/D. NAPLÓ. TELEFOTÓ A kaliforniai Monterey közelében a flotta egyik hajója össze­ütközött egy (ibériai zászló alatt közlekedő teherhajóvol. Személyi sérülés szerencsére nem történt táztatták le, mert csomagot akart bevinni fiának, aki Ecua­dor santiagói nagykövetségén kért menedékjogot a fasiszta katonai junta üldözése elől. 4 PHNOM PENH: A kam­bodzsai felszabadító erők va­sárnap a kora hajnali órákban rakétával lőtték a fővárost, Phnom Penht. Az egyik rakéta az elnöki palota közelében csa­pódott be, súlyos anyagi káro­kat okozva. Találat ért továbbá egy katonai tábort, és ott két személy életét vesztette. 4- BRÜSSZEL: Hollandia az új évben valószínűleg emeli a Közös Piac más tagállamainak szállított földgáz árát, hogy arányba hozza azt a nyersolaj világpiaci árának növekedésé­vel. A hágai kormány azonban döntését attól teszi függővé, hogy sikerül-e legalább elvi se­gítséget kapnia a Közös Piac többi tagállamától energia­problémáinak megoldásához. 4 SANTIAGO: Santiagóból származó értesülések szerint j egyre inkább nyilvánvalóvá vá­lik, hogy viszály van a chilei fo- ! siszta katona! Juntán belül. A I hadrengerészeti flotta szerint | például a szárazföldi erők túl nagv hatalmat kaparintottak a kezükbe. A chilei fővárosban ! ugyanakkor azt beszélik, hogy ! Jose Toribio Merino Castro a ; haditengerészeti erők főpa­rancsnoka, a junta egyik he­lyettes vezetője csaknem nyíl­tan arra törekszik, hogy elfog- j lalja Augusto Pinochet tábor- ! nők helvét Január másodikén folytatják a genfi békeértekezletet A közel-keleti konfliktus ren­dezéséről folytatott genfi béke­értekezleten El-Magdub tábor­nok vezetésével résztvevő egyip­tomi katonai küldöttség vissza­érkezett Kai. óba, és vasárnap beszámol Ahmed Ali Iszmail egyiptomi hadügyminiszternek a csapatok szétválasztása ügyé- j ben folytatott eddigi megbeszé- j lésének eredményeiről. Szombat este visszautazott Tel Avivba a tanácskozáson részvevő Izraeli katonai küldöttség is, amelyet Gu: tábornok vezet. Gur tábornokkal egy repülő­gépen utazott Tel-Avívba Enslo Siilasvuo tábornok, a KŐzei-Keu létén állomásozó ENSZ-esapa- tok főparancsnoka Is. A genfi békeértekezlet Itató, nai csoportjának következő ü'é- sét, mint ismeretes, január má­sodikéra tűzték ki. Kairóban közölték, hogy Isz­mail Fohmi külügyminiszter Asz- szuánban szombaton jelentést tett Szadat elnöknek a genfi békeértekezlet előkészítő szaka­szán elért eredményekről. A külügyminiszter néhány napig még Asszuánban marad, hogy a közel-keleti helyzetről tanács­kozzék több ország, köztük né­hány arab állam képviselőivel. VILÁGHIRADÓ I HÉTFŐ i A PFSZ átvet» Kuvaitban a támal ropOléUr! t&negméuórlés tetteseit — Long Bérét a kambodrsa! Len Nsl-reulm (ÍJ teh niiztaralnülHL KEDD' As «rab olajtermalö arttágok anyhítattafc as «.kai®**« b«í»éa. — Maghalt Uzmet Inönü volt tűrök állom- és kormány!*, SZERDA- Nixon alnöfc Kissinger jelenlétébe« mogbexEéléct folytatott Dobrínyin szovjet nagykövettel. — Sikeresen lészállt a Sxojus—II. CSÜTÖRTÖK: Egyiptomi—Ixroeli katonai tárgyalósok CVsnfben. — Le Dac Tho elutazott Párizsból. PENTEKj Venexuela 81 százalékkal emelte az ©le| árát — Tokiéi beje­lentés a japán külügyminiszter pekingi útjáról, SZOMBAT: A spanyol miniszterelnök kijelölésével foglalkozott a feoro»i»- tanács Madridban. — Chilei—svéd diplomáciai feszültség. Diplomáciai mérlegkészítés Az esztendő utolsó napjai ál­talában már az év első diplo­máciai mérlegének felállítását hozzák: így volt ez most is. A sort az amerikai külügyminisz­ter nyitotta meg, aki washingto­ni sajtóértekezletén megpróbál­ta áttekinteni az USA szempont­jából az 1973-as évet. A leg­fontosabb kijelentése a kelet- nyugati enyhülési politika távla­taira vonatkozott, amelyeket „körülhatárolt derűlátással” tu­dott és akart felrajzolni. A szov­jet—amerikai hadászati fegyve­rek korlátozásáról már évek óta tartó tárgyalások most folyó má­sodik szakaszának lezárását már nem ígérte határozottan a jövő esztendőre, pedig ezt a szovjet—amerikai csúcstalál­kozón kilátásba helyezték. Kissinger elismerte, hogy el­hamarkodotton hirdették meg Washingtonban 1973-ot „euró­pai évnek”, amelynek során az Egyesült Államok és nyugat- j európai (NATO-beli, közös ! piae-bell) szövetségeseinek vl- ; szonyót új alapokra helyezik. E 1 kapcsolatok szempontjából az 1 amerikai külügyminiszter a most véget érő évet inkább csalódást | keltőnek nevezte ... E sorok írójában felidézódik a brüsszeli NATO-Olés emléke:- a folyosókon egy magas rangú személyiség szűk körben azon háborgott, hogy „soha ennyit méa nem hazudtak egymásnak a részvevők egyetlen minisztert tanácsülésen sem ..s példa­ként egy amerikai Igényt, s egy nyugat-európai választ idézett: az USA mór évek óta sürgeti partnereit, hogy vállaljanak na­gyobb részt a fegyverkezés ter­heiből, most a NATO-ban az úgynevezett Európa-csoport azt bizonygatta, hogy száz- és száz­milliókkal (dollárban 0 többet fordít a NATO létalapját Jelen­tó fegyverkezési hajszóra ... az említett személyiség hevesen ki­fakadt: „összehordanak min­dent, ami a régen elfogadott, már Javéban megvalósuló ter­vekben benne van. s újdonság- ■ ként, új óldazatvállaláskénttün- tetik feli” Persze egyhamar készen volt az ellenvetés; „és az Egyesült Államok? Hegyan segítette, ho­gyan segíti Nyugat-Európét, például a* olajválságban?” Az 1973-as esztendő nemzet­közi mérlegében kétségkívül rendkívüli tétel az úgynevezett „olajháború”: az olajtermelő országok — és nemcsak az arab országoki — most alkalmazták először az olajfegyvert a legfej­lettebb tőkés országok ellen. Megnövelték a bevételüket, hi­szen emelték az olajárakat, de ezen felül első ízben Bujtatták meg erejüket és bizonyos egy­ségüket is. (Azt ma még persze nem tudjuk lemérni, hogy meny­nyiben sikerült az olajtermelők­nek megosztaniok a tőkés tá­bort, miként tudtak annak egy'k részére támaszkodni a másik el­lenében, vagy hogy egészen pontosan mi volt az USA sze­lepe oz egészben? Mert míg egyfelől Kissinger kesereg az olajembargó miatt, másfelől ép­pen az USA-nak kedvez a nvu- gat-európaí országok olajgon­dok miatti riadt magatartása, más kérdésekben tanúsított visz- szaközásc”.) Világos, hogy az olajproblé­mát átviszi a tőkés világ a jövő évre is. Mint ahogyan az 1973. as mérlegben a közel-keleti kér. dés is olyan tételként szerepel, mint amely még nem értékelhe­tő igazán: legfeljebb azt lehet csak megállapítani, hogy a 101- es kilométerkőnél, majd pedig Genfben a békekonferenciával, Illetve az egyiptomi—izraeli ka­tonai tárgyalásokkal a problé­ma tulajdonképpen elmozduHa holtpontról — a rendezés irá­nyába. (Az amerikai külügyml- niszter említett sajtóértekezletén hangoztatta, hogy a genfi ér­tekezlet első szakaszában a Szovjetunió hozzájárult a pozi­tív légkör kialakításához és olyan konstruktív szerepet lát­szott, amelyet az értekezlet minden résztvevője elismert.) A Genfben lehetséges fo- vóbbhaladós attól függ, hogy milyen álláspontra helyezkedik az Izrael! kormány. Illetve hogy egyáltalán milyen Izraeli kor­mány képviselői foglalnak majd helyet januárban a tárgyaló­asztal mellett? Hétfőn szólítják az urnák elé Izrael választópol­gárait, most kerül sorra az O tör­vényhozási választás, amelyet már októberben meg kellett vol­na tartani, de a háború alkal­mat adott az elhalasztására. A választások játékszabályai — s ezt no feledjük —* lehetővé teszik, hogy valaki egy szájból fújjon hideget és meleget, hegy egy pórt -vagy egy politikai sze­mélyiség egyszerre tűnjék „hé­jának” és „galambnak”, hogy a háború és béke híva! kQlön- kOlön rászavazzanak. Gold« Meir miniszterelnök és Oajam hadügyminiszter egyformán hir­detheti békés szándékait, hivat, kozva a tényre, hogy Izrael kül­döttel megjelentek Genfben, és — az expanziós eólok további szolgálatát, hiszen katonai al­kudozásokban csakúgy, mint « Szuezi-csatomo mellett kialakult tűzpárbajekban á „kemény kéz’5 politikája mutatkozott meg. jógát 4 « 4

Next

/
Thumbnails
Contents