Dunántúli Napló, 1973. december (30. évfolyam, 320-348. szám)
1973-12-24 / 343. szám
Hallama ^ z öreg Báli a Fekete-tengeren úszott, a tenger sűrű és fényes volt, alul mint az élőmére, fölül furcsán lebegő, talán légnemű,, vitorlák dagadoztak az öreg Báli körül, mintha egy kertben hajókázna, kötélen száradó dunnák között. Köröskörül minden meleg fényben fürdött, testét könnyűnek érezte, akár útnak is indulhatott volna a légáramlatok tetején, mint egy súlytalan madár. — Vendel! — szólt be a felesége a konyhából. — Ugorj már le egy fej káposztáért! Az öreg Bal! alatt megreccssnt a karosszék, hetvenöt kiló nyomta a rugókat, a tenger fölszivódott, mint napsütésben az esőfoltok. Az öreg Báli még sose látott tengert, ámbár áprilisban töltötte be a hetvenedik évét, minden gyereke összejött a születésnapra, zoknikat, új pizsamát és egy ezüstözött dóznit köpött. — Aludtál? jött be a felesége, s ment is egyenesen ,a sarokba,, hájölt a legkisebbik lányunoka fölé,‘ igazgatta a' takarót, az ágyrácsok közé akadt csörgőt — Egy fenét! Csak ültem .., — Csak ülsz, naphosszat csak ülsz! Inkább az ajtót kennéd meg, már két hete hogy mondom, az ember csak .,. , Az öreg Bálit elöntötte az epe. Szemhéjai mögött még ott pislákolt valami távoli fény, nem tudta, mitől van ez a fájdalom a homlokában, talán megint front- átvonulás, de néni igazi fejfájás volt, inkább valami halovány ‘ csillogás odabent, amitől fel tudott volna zokogni, — Hagyjál már békén azzal az ajtóval I — förmedt rá a feleségére. — Beszélsz, mint a... :— Ne ordíts! — mondta az asszony sértetten. — Fölköltöd a gyereket Az öreg Báli átment a konyhába, megfogta a cekkert, elment az ajtóig, visszafordult, tejet kell hozni vagy micsodát? — Káposztát — mondta a félesége, triár más hangon. ‘— Krumplistésztát csinálok, gondoltam, vágok' hozzá egy kis káposztát salátának, de ha látnál fejes-' salátát, azt se bánöm, abból tudnék egy kicsit talán a gyereknek is, ha megfőzöm és hozzákeverek...' Az öreg Bálit körülzümmögték a szavak, mint a szúnyogok, de nem szálltak rá, ahogy az igazi szúnyogok, se csípték , , rgeg soha, nem „szerették a vérét, . erre , .valamikor. büszke is. volt. a felesége mint valami védekező anyagot bpcsájtja ki jpagábp) ezt a sqk beszédet, .néha még magában is mondja és mondja, vagy a .gyereknek, a kis Csillának beszél, az persze nem érti, csak rámosolyog a nagyanyjára és ö nagyanyja . olyankor boldog.' — Ores a bukszám — mondta békes- ségesen az öreg Boti. 'Nem mintha ő nem lenne boldog a kicsivel, hát dehogynem. Elmegy égésién a kispiacig, hátha ott kap fejessalótát, és a Kápolna utcán jön majd haza, benéz a kerítések mögé, a rozsdálló szirmú őszirózsabokrok mögé, a kutyaólak mögé, az összegereblyézett szárazlevél-küpacok mögé... — Ne bámulj így! — szólt rá a félesége, olyan hangon, hogy sikolynak is beillett volna. — Néha olyan vagy, mint egy. ütődött vénember. Az öreg BaH réveteg pillantása a kezére szállt, tenyerében már ott feküdt a gyűrött húszas, bólintott, nem sértődött meq, csak elindult, lába rég hozzáidomult a keskeny lépcsőkhöz, sötétben is le tudptt menni, sose vétette el a lépést, • amikor a lépcsóház kijáratához ért, mégis könnyű, alig észrevehető szédülés fogta el, > mentében megérintette a falat, nem támaszkodott, csak a kezét húzta végig a vakolaton, a homokszemcsék végigkarcolták az ujjhegyét, s mire az utcára lépett, már semmi baja sem volt. De azért megijedt. Érdekes, az első .őszi napok óta van ez vele. FTát. rriegöréErzsébet: Nyár gedett mégis, vagy mi? Amikor a szőlőből hazaköltözött, mindjárt elkezdődött ez a barnbaság, el is ment a körzeti orvoshoz, a felesége ráhúzta a tiszta inget és kituszkolta az ajtón. Furcsa, kicsit di lisforma nő a körzeti orvos, sárgára festett haja csimbókokban lóg a szemébe, ha a receptet írja, bandzsít, az öreg Ba li megfigyelte. A doktornő örökké mosolyog, sőt, vihog, mint egy túlbuzgó iskoláslány, nekiront az embernek, vészesen vékony, csupacsont lábszárai imbolyog- nak, csoda, hogy össze nem rogyik, így papa, úgy papa, nyújtsa ki a nyelvét, nem kell félni, bekukucskálunk a torkába is, mutassuk őzt a hasikát, már csak az hiányzik, hogy azt mondja: legyen jó kisfiú. Az öreg Bálit megrémíti ez a hang, szorongva lép be a patikába, szorongva kapja be este a kis piros meg kis fehér tablettát, harmadnap már nem veszi be, Ippva megnézi magát a tükörben, sose szokta, de most megvizsgálja karjának leffedt bőrét, nyakán a ráncoKat, szétfeszíti a szemét és belenéz nedves, csupa ér árkaiba, kileli a hideg és másnap egész nap fekszik, a felesége faggatásé fa csak azt feleli, az időváltozás ráment a derekára, pedig a dereka nem is fáj... A kispiacon nem volt saláta, az öreg Báli északnak vette az útját, elhatározta, hogy elmegy egészen a nagy csemegeboltig, ahol mindig szokott lenni banán is, narancs is. Itt már új házak között futott a széles út. Karókkal megtámogatott, fiatal fák álltak a járda szélén, koronájukat tépte a csípős novemberi szél. Az öreg Báli ö barackfákra gondolt Janiék szőlőjében, jól becsavarta a kérgüket, talán, ha minden jól megy, nem rágják ki a nyúlok. Tavasszal, jó korán le kell majd permetezni a fákat, kérdés azonban, rá tudja-e beszélni a fiát, hogy időben kivigye, nem apa, amíg hűvösek az éjszakák, nem alhatsz kint, mit ojná ráztok ti engem, nem vagyok gyerek, anya, szólj rá apára, megfázik kint, nem akar hazajönni, képtelenség hetenkint háromszor majd kétszáz kilométert autózni,, csak mert apa ilyen makacs, nem hallod, mit mond a fiad, Vendel, olyan vagy, mint egy gyerek, semmi szükség rá, hogy kint maradj, semmi munka nincs már ott, majd még engem szólnak meg, hogy az apám egy deszkabódéban alszik egy deszkapriccsen, tudod te, milyen kényelmes ezen aludni? képzelem, apa, dehát értsd meg, nincs ott semmi sürgős munka, ami azokon az öreg szőlőkön terem, ugyan, majd egyik vasárnap ... Az .öreg Báli belépett a csemegeboltba,, végigballagott a zümmögő hűtőpultok között, a halkonzerv-piramisok és befőtthegyek között, elbámészkodott a soha- nem-látott italosüvegek tarka címkéin, megvette a salátát, egy asszony kávét datált a nagy kék villanydarálón, a daráló bőgött, majd elvékonyult a hangja, az asszon? megütöaette, a berregés fölerősödött, megint elhalkult és megint fölerősödött, tetszik még valami? kérdezte egy köpenyes kislány, nem, köszönöm, a kislány odébb ment, fapapucsai csattogtak, sárga térdzoknit viselt és egy köteg papírt vitt a kezében, az öreg Bálit újra elfogta a szédülés, de nem kellemetlenül, ahogy kinyitotta és behúzta maga mögött a npgy, fémkeretes üvegajtót, ö szédülés apró, megfoghatatlan fényköreiből a műhely egyik sarka bontakozott ki; besütött a nap egy obiakon, egy kékköpenyes, sovány lányka hatalmas söprűje nyomán por szállt a magasba, egymáshoz verődtek és hullámzottak a fémforgácsok, valaki hangosan nevetett, fölsivalkodtak és mély, egyenletes hangon búgtak tovább a után gépek, az öreg Báli érezte egy reszelő hűs, lapos, tenyérhez-simuló tapintását és mutatóujja idegvégződésein a reszelő szemcséit, szag csapta meg, a szédülés boldog fénykörei eloszlottak, s ő ott állt egy papírüzlet kirakata előtt, kezében egy cekker, abban két fej zöldsaláta, s mellette egy kisfiú azt mondta: öregem, te tiszta béna vagy, ez nem az a készle I Két gyerek tapadt az üvegre, amely mögött körzők, szinesceruzák, dobozok, festékek, mappák, naptárak, legyezőszerűen ágaskodó tollak és piros meg fekete műbőrbe kötött fényképalbumgk álltak, az öreg Báli tétován eltávolodott a kirakattól, megindult hazafelé és a fejében, valahol a szeme mögött megint nyilallott valami. Az öreg Báli már pontosan tudta, hogy ez ugyanaz a valami, mint a gyerekkorában érzett oktalan sírhatnék, ami sűrű, koromfekete estéken tört rá, amikor hársfavirág-illatot lebegtetett a szél és csontos gyerektérde sajgott a túlzásba vitt játék édes fájdalmától. Végigvonszolta magát a széles úton, ahol a karókkal megtámasztott fiatal fák viaskodtak a széllel. Az öreg Bálit is ci- bálta a szél, mégjobbán megnehezítette a járását, befújt a nyakába, az ing résén át petyhüdt, borzongó bőréig ért. Jani szőlőjében a deszkabódé falain a szél másmilyen volt, játékoskedvű muzsikus, bolondos táncosnő, lobogóhajú kamasz... Mit csinál, Báli bácsi, hernyókra vadászik? Hallja, Vendel bácsi, maga úgy ás, mint egy húszéves! Jónapot, Báli úr, átjöttem egy kicsit, ha nem dob lei, hoztam egy kis bort, saját termés, tavalyelőtti, kíváncsi vagyok, mit szól hozzá! Mi lesz ez; kertkapu? Az annyát magának, arany a maga keze, mi a fene volt maga, hogy ennyire érti ... Hasas felhők lógtak az égen, az öreg Báli érezte, hogy sötétedik, noha dél volt, fölnézett, talán esni fog, nehéz, hideg, őszi eső függönyzi el a várost, a távoli begyek is nyúlós ködhe burkolóznak, az ablakon se lesz érdemes kinézni . .. Ahogy az öreg Báli körülhordozta tekintetét a szürke novemberi utcán, megakadt a szeme egy házon. Ott állt a ház az új házak egyforma sorában, négyemeletes, néma ház volt, homlokzata gsupa átlátszó erkélyüveg, kihaltnak látszott a ház, csak az egyik harmadik, emeleti erkélyén állt egy öregember. Kicsi, fekete posztóba öltözött öregember volt, fején fekete . kalap, kezében egy pipa. Apróra zsugorodott, vén parasztember volt, áflt az átlátszó rózsaszínű üveg mögött a hideg erkélyeit egymaga, és nézte O kihalt Utcát. Úgy állt ott, mint egy kopjafa a temetőben, mint maga a megkövesült gyász, mint egy viilámsújtotta, holt fa a folyóparton. Pedig élt az öregember, az öreg Báli — aki talán a fia is lehetett volna a feketeruhás öregembernek — látta a moccanatlan bajusz és a kihűlt pipa fölött apró szemének parázsló pillantását. Az öregember, fent az erkélyen, nézte a karókkal megtámasztott fiatal fákat, amelyek tépetten állták az őszi szél megmegújuló rohamait. — Hol voltál ennyi j idéigl —■ Sopánkodott a felesége, de nem is neki mondta, a kislánynak , inkább,, akit a .karján hordozott, beszélt hozzá, míg egy fakanállal belenyúlt a fortyogó tésztalébe. — Látod, pirinyóm, azért rendes nagyapád van, elment-őzért- a salátáért a világ végére is, te Vendel, nem fagytál meg ebben az átkozott időben, mindjárt esik, ahogy innen bentről látom, vagy talán már esik is, még szerencse, hogy reggel ... A z- öreg Báli zsebkendő után mar- kolászott és megtörölgette a szemét, amit könnyesre, fújt a szél. Mohácsi Regős Ferenc: Karácsonyi öröm BARDOSI NÉMETH JÁNOS A régi utak A régi utak berekedtek, eltorlaszolták havak, jegek, csak a Hold csillog ezüst fényben a régi tájon, ahol éltem. Kék ködben áll a nagy havas ház, a szél a kéményen fuvolái, füstöl az is, az emlék lángja csillag-szikráit felém rázza. ■ Az a kis gyerek jön felém most,4 ki játszotta a cintányérost tündérvilága hajnalában, mikor az angyalt szállni láttam, csillagsiórós szép régi éden, ámulok most is a meséden, (ifj.) PÁLINKÁS GYÖRGY Hó száll feledésre szótlanul érkeznek a hiány résein \ nézem nézem türelmesen nézem kitartóan elhalkulva elhalkul elhal el szemembe hull kitartóan a szavak szélcsendjében számlálgatom őket Galambosi László: Szónút szalmacsomóktól bütykös gyeplőjébe fogva száguldanak a kutyák. Orruk sípjából villogó pálcikát hajtott a jég. line a sziklákrászögelt falu, hol csaholt cigányok hegedűjén a vonó hangokból növeszt aranyló ágat Nehezen veti árnyékbólvorrt hálóingét a mocorgói. A terelök elé szoktatott állatok.a meleg függönye mögött alszanak. A hajnal még nem hébérezte ki az ég hordójából a homályt. Még nem látja, hogy a kereszt markolatig szúr a fekete szél szivébe. Kövéredjetek barmok. Bozontos szátokig emelkedik a széna, a jászol púpozott edénye. ~ Valahol ordítás vágódik, vasbólfont ostor, az őrzök istállójának küszöbére. Szétszakad a köd fenyökkelbélelt mellénye. Állj meg hegy;öljövő! Kolomppal üzenő sekrestye mellől feléd biceg a harangozó. Gyertyáin vezeklő lángok, fehér lóherék. Viszik a tejeskannát, hogy lósörénybarna aulákon táncoljon a reklámszemüveges városig. Suhog az imnkö lyvhomlokú szülék kendője körül a roráte kék áradása, híva töltetnek gz aranykíjcsmcs, combíövigcsizmás lányok? ‘lem terelg'íik o nyájmeleg üdvösséget, hogy bebocsátásra árva leüljenek a menny kérdező harangja alá. Állók Szent .ásító szobrát nézve, kantáié apám mögött, a kisdedet kívánó impafényben. Fejét márványra hajtja a csordás. Tülkéből Sllvilj a.szalonna, az istenliöszöníö kenyér. Bajusza rövid r-3 lét'áfokán türelmesen kapaszkodik az imádság, a fogak pa ányi alabárdjai közül ki! jpö szomorúság. Döglött a kígyó. R O R AT E Gyémántsarkantyúk hasították fejét, sarlók aprították. Füstöl a tömjén, hadakozik a világvilágosságo. Homály röppen a lángot élesítő örőkmécs törpe szuronyára. Levetettük o rettegés gyíkruháját, indulunk magasba. Pókhálóuszonyu kóruserkély. Cipőnket fáradtan szaglásszák a sötétséghabból kinéző, barnacsörű csigalépcsők. Kéklábú fény kerülgeti az oltárt. A pöigettyűélü papsüveg árnya az ablakon át kiszáll a fákra. Tülekednek a szerelem szegfüiUatú kalitkájából. Ébred a kocsmárosné, kontyába akadt a szeszrekacsintó csillagok koronája. Száguldanak a kutyák a szánút szalmacsomóktól bütykös . gyeplőjébe fogva. Reggel: a lilagalléros minisztráns, okácmézsürü lényt csorgat a kancsóvá mintázott holdba. Könyököl műhelye ablakában a kovács. Háta mögött a mai-napra-való vasak liliomvirágzása. Erősebb lesz a kátyúktól legyőzött kerék. Estére eljön érte, ki akarja, hogy legyen új iramodása. Fordul felénk a Tüzrakó. Szekercéjét a Nap köszörűkövén serkentené az ács, a tetők messziről vándorolt, börkalápos fakopácsa. Toronyban szaporodik a denevérek borulása. Gerendákon meztelenhasú prémek feketéllnek. Isten talpa előtt megáll, majd újra szaladni készül az ének. A fújtató lány fején fehér krizántém, deres sapka. Ugrál a billentyű, apám keze alatt csontsárga halacska. Gágognak az ólbazárt ludak. Dobját a kisbiró leakasztja az ujjnyi szegről. Köpenye: kanárisárga, fordított tulipán, föl-fölszakad a lendülettől. Füstöl a tömjén. Fölnéz a parázs az öblös rézkupakban. Szent László fölemeli beföstött kardját. Egymásra bámulnak a dallamot zümmögő szobrok a zászlókkalszegett kölyukakban. Apró templom. Szülék Jézuskás háza. Beteríthet a pásztorok subája. Magasba emel a sziklákra kötözött falu. Nem őriz falándzsás kerítés, ércbőikalapált kapu. Hangjegyek szerecsenbabái, rekviem tudó hegedűk, messzire kísértétek, akit legjobban szerettem. Körülszimatolnak a kutyák. Madarak törik a hó hajlított palánkját felettem. Csőrök sípjaiban villogó pálcikákat mozgat a jég. Hullnak a hajnali lángok, ezüst lóherék. Üdvözlégy roráte! Orsóra pamut, rácsavarodik a hála. Csontsárga billentyűk, krizántémszagú fújtató, emlékezzetek apámra. i á
