Dunántúli Napló, 1973. november (30. évfolyam, 291-319. szám)
1973-11-04 / 294. szám
Pályakezdő nevelők megyei tanácskozása Szókimondó parlament Százötven fiatol pedagógus 1300 társuk képviseletében tanácskozott a héten a Fiatal Nevelők I. Megyei Parlamentjén. Az eseménynek két különösen fontos értéke és tanulsága volt. Az egyik a felvetett problémák közérdekűsége, a másik a tanácskozás őszinte hangvétele. Szembenézni! Mi szükséges egy ilyen réteg-parlamenti tanácskozás sikeréhez? Mindenekelőtt a figyelmet a téma lényegére irányító vitaindítás. Bárdy László expozéja kiválóan teljesítette feladatát, mivel eléggé szokatlan (sajnos, általánosságban még nem jelentkező) szókimondással, kritikai szellemben a tények erejével összegezte a pedagógus társadalom valóságos gondjait, egyfelől a fiatal nevelők működésével, helyzetével kapcsolatban, másfelől az irántuk meglevő jogos elvárások oldaláról. A valóságos problémákkal való szembenézésre késztetett a témakör mai irodalmából vett néhány fontos megállapítás idézése. Szeretnénk itt is leszögezni: „A pedagógusok olvanok, amilyenné a magyar társadalmi és iskolai fejlődés elmúlt évtizedei formálták őket." Szembe kell néznünk azzal a ténnyel is, hogy társad jl- mat formáló korunk egyik legnagyobb erőtartalékában a fiatal pedagógusokban „sok lappangó energia marad kihasználatlanul a pályakezdőkkel való uniformizált és gyakran formális törődés miatt". . Döntő fontosságú, hogy a pályakezdő milyen feltételek között kezdi meg és végzi munkáját, ez döntő befolyást gyakorolhat a későbbi teljes életpályára. Arra kell törekedni tehát, hogy minden fiatal törés nélkül találja meg helyét, hivatását, értelmes rendeltetését a társadalomban. Nézzük. milyen képet láthatunk erről általában — és megyénkben! A szociológiai értelemben vett státus-fogalom lényeges változáson megy nálunk keresztül: a diókból pedagógus lesz. Gyakran ebből adódnak az első munkahelyi konfliktusok is: amikor a fiatal pedagógusban nem tudatosul új társadalmi zerepköre, amikor nem érzékeli, hoqy ha minden önkontroll nélkül ugyanúgy viselkedik, cselekszik, mint jelölt korában, akkor nem ugyanúgy ítélik meg ezért. Ugyanazt teszi, de nem ugyanabban a helyzetben nem ugyanazok tehát a hatások, társadalmi reagálások sem. i „Anyagiasság?' Egy neves szociológusunk szerint pályakezdő pedagógusaink beilleszkedése három fő státus-típusra bontható: A „megtalált státus” jellemző megyénkben is a nevelők többségére. Az, amikor a fiatal szakember hajlamának és érdeklődésének megfelelő munkát végezhet: amikor szakmai és emberi beilleszkedésének biztató lehetőségei adottak. Azzal együtt is, hoqy többségükben a szakmai feladatokon túl egyidejűleg kell meg- birkózniok a családalapítás, az otthon-teremtés gondjaival is. Baranyában ugyanis a pályakezdők 60 százaléka házas, 53 százalé'-a gyermekes anya! El- íté'h-t'uk-e őket, ha „anyagias” szemléletűek, pontosabban: egzisztenciális biztonságuk érdekében kénytelerek evilági kategóriákban gondolkodni. Annál is inkább, mivel többségük lakáshelyzete nincs megoldva és a pedagógus lakásépítési kölcsön — mint a szekcióülések felszólalásaiból is kiderü't — nem a pályakezdőknek, hanem elsősorban az anyagilag megelőzöttebb kor- osz'ályú nevelőknek kedvező. Érdemes tehát differenciálton, az egyén helyzete alapján megvizsgálni pályakezdőinknek ezt a vonását, mivel az eseték többségében nyilvánvaló, hogy nem anyagiassá torzult látásmódot, kispolgóriságot tükröz, banem egy indokolatlan racionalista szemlélethez igazodik, s általában jól megfér a szakma szeretetével. „Elfogadott státusúak" is jócskán vannak megyénkben is. Ők forma szerint betöltött munkahelyen dolgoznak, de perspektívájukat bizonytalannak érzik, várják az alkalmat a megfelelőbb cserére. Ehhez egy elgondolkoztató adat: megyénkben minden harmadik pályakezdő pedagógus tervezi munkahelyének megváltoztatását, többségük legalább egyszer mór ki is próbálta ezt a „megoldást" .., tanárjelölt csoportjáról készült. Eszerint „ ... közülük egyesek teljesen közönyösek. Kifejtették: egyáltalán nem érdekli őket a pedagógusi hivatás. . Ezeknél a hallgatóknál felül kellene vizsgálni, alkalmasak-e arra, hogy valaha pedagógusok legyenek . ..” Igen, de vajon nem eső után köpönyeg ez? Vajon miért sikerülhetett az ilyen emberek főiskolai felvétele — vetődhet fel bárkiben jogosad, anélkül, hogy a történtekért egyedül a felvételi biB««a»8Ígl3ÉBÉ m S Jr * i ft t'^Ü „Az elutasított státusúak" más pályán keresik boldogu'á- sukat. Ök sincsenek kevesen. Megyénkben 1959—1969 között 355-en hagyták el választott hivatásukat és tekintélyes azok száma is, akik friss diplomájukkal már nem is kívánnak e pályán elhelyezkedni. Egy 1973. októberi adat szerint Baranyában az idén 91 frissen végzett tanár működik más pályán. Döbbenetes szám, érdemes volna a forrásait külön is megvizsgálni. (S esetleg fontolóra venni a kötelező gyakorló év lehetőségét.) Egyötödük fásult, közönyös Ami a pályakezdők és munkahelyi közösségük kapcsolatait illeti, a felmérések szerint fiatal nevelőink kétharmad ré- szg elégedett ezzel, ami elsősorban szakmai és lélektani okokra vezethető vissza. Ezt alátámasztották a felszólalások pozitív és negatív példái egyaránt. Nem áll tehát az a könnyű ítélet, hogy az elégedettséget elsősorban a jó anyagiak eredményezik, összefügg ez természetesen a pályakezdők hivatásérzetével, önmegvalósításuk lehetőségeivel is. A megyénkben elvégzett vizsgálat alapján pályakezdőink több mint 80 százaléka szereti választott mesterségét, munkáját és abban eddig nem csalódott. Legalább annyira lesújtó azonban a másik 20 százalék véleménye. Vagyis az, hogy minden 10 fiatal nevelő közül kettőnek már kedvét -szegte valami — nem ritkán valaki — s a hivatással szemben közömbös, elfásult, elutasító lett a magatartásuk. És valahogy ide kívánkozik a vitaindítónak az a része is, amely a Megyei Úttörő Elnökség jelentését idézi. A jelentés a nyári mozgalmi vezetőképző táborok LAJOS LÁSZLÓ: PÉCS zottságot tenné felelőssé. Valahol másutt, valahol már a korábbi években kereshető a hiba főforrása. A tanárképzés kritikája Figyelemre méltóak a pedagógusképzésre irányuló vélemények is. A megyei fölmérés észrevételeinek többsége e'is- merő, ám a kritikai megjegyzésekkel sem fukarkodnak. (A parlament felszólalásain szinte csak ilyeneket hallottunk.) Óvodai, általános és középiskolai nevelők egybehangzó véleménye megyénkben, hogy kívánatos lenne a pedagógiai tárgyak arányát növelni és erősíteni azok gyakorlatiasságát. „Az is kólának nem történészre és fizikusra, hanem történelemtanárra és fizikatanárra van szüksége.” Szinte szó szerint ezt fogalmazták meg, illetve támasztották alá a parlament általános iskolai szekciójában hallott felszólalások. Néhányat idézek: „Idillikus elképzelésekkel mentünk ki tanítani... Nem voltunk eleget a gyerekek között ..." — „Nem vettük eiég komolyan, a főiskola pedig nem követelte eléggé szigorúan a pedagógiai tárgyakat..." Jó lenne felkészíteni a nehézségekre, hiszen nem mindenki gyakorló iskolába kerül . .. ,,Jobban meg kellene ismertetni az új módszereket még a főiskolán. Az első szakmai továbbképzésen hallottam először a matematikaoktatás Lé- nárd-féle és Varga-féle módszeréről ...” - „A gyakorló iskolában nemcsak a gyerekeknek, hanem elsősorban a vezető tanárnak folyik a tanítás, aki jegyet ad nekünk ..." A felszólalások egyértelműen megfogalmazták: ismertesse meg a főiskola jobban a valóságos körülményeket. Erre utalt a Neveléstudományi Tanszék képviselője is, válaszában elismerve a nagyobb gyakorlatiasság jogos igényét. Annál meglepőbb, hogy a hibák okát részben az „irányultsággal”, azaz valami eleve elrendeltseg- gel magyarázta. Eszerint az óvónő- és a tanítóképzőkbe „pedagógiai töltéssel", a tanárképzőkbe „szaktárgyi töltéssel" érkeznek a hallgatók, talán innen a hiányos pedagógiai felkészültség. A tétellel senki nem szállt vitába, így tisztázatlan maradt: mennyiben nevelési és mennyiben tudományos ez a nézet: továbbá mi történik a négy év alatt, ha az irányultság, illetve a „pedagógiai töltés hiánya” ilyen erővel képes „hatni" munkahetükön a fiatal pedagógusokban. Közéletiség — közérdek A szekcióülések felszólalásai arra is rávilágítottak, hogy ,ok esetben a falu közéletébe való bekapcsolódás sem megy töretlenül. Nem ritka az az eset, amikor a fiatal pedagógusnőre — népművelői tapasztalatok nélkül — rábízzák a művelőaesi otthont — és magára hagyják. Ilyenkor általában mindenki fellélegzik (végre!), a „kultúros kislány" pedig tele gátlással és problémával csinálja, ahogyan bírja, amíg bele nem fásui a részvétlenségbe. Itt a szekcióban is elhangzott ilyen pé'do és nyilván sok fiatal megjárta már ezt a kálváriát az utóbbi évtizedekben. Hiszen sok nagyszerű fiatal keresi helyét a nagyobb közösségben, és vallia, hogy „nem lehet életideálunk az, aki semmit sem tesz, de azt legalább tiszta lelkiismerettel ..." Sokan indulnak azzal a hittel munkahelyükre, hogy „a diploma nem csupán bizonyos tárgyak tanítására, hanem a környező társadalmi valóság átalakítására, szüntelen fejlesztésére is képesít és kötelez." Egyedül persze szélmalomharc a legnemesebb törekvés is. A legtöbb hozzászólás a továbbtanulási lehetőségekkel kapcsolatban hangzott el. Sokan egyetemen, mások kiegészítő szakon szeretnének továbbtanulni. Megbecsülésre érdemes őszinte és emberi vonásként jelentkezett a frissen szerzett tudás továbbfejlesztésének igénye. Kár, hogy többségben elrugaszkodtak a valóság talajáról. Volt, aki a „humanizmus hiányát” érzi abban, ha igazgatója nem írja alá egyetemi továbbtanulásának papírját. Pedig nem erről lehet szó. A realitásokkal itt is számolni kellene: általános iskoláinkban jólképzett általános iskolai tanárokra van szükség. A jólkép- zettség pedig feltételezi a szaktudomány, a szaktárgy fejlődésének ismeretét, a folyamatos önképzés belső igényét is. (Egy ismerősöm ezt így fogalmazta meg: Lachózán is lehet Párizst csinálni, de Párizsban is lehet mucsai módra élni...) Anyavédelem! A szociális körülmények témakörében nem kevésbé fontos észrevételek hangzottak el. Volt, aki mély szeretettel említette kollégáinak a kismamák iránti figyelmét és törődését, és volt aki azt kérte: ne lehessen a pályázatban lakhatónak feltüntetni a lakhatatlan, vizes szolgálati lakást!.,. Az emberek, a munkahelyi vezetők ezen a pályán is sokfélék. Hogy mennyire sokfé'ék, arra egy szép szőke fiatalasszony felszólalása világított rá a lepiobban: „Életem egyik legkeserűbb emléke az, hogy amikor néhány éve terhesen — második gyermekemet várva - jelentkeztem egy iskolaigazgatónál, az nem alkalmazott - holott korábban szóban felvételt nyertem -, hanem átpasszolt jelenlegi iskolámba. ahol azt a körülményt, hogy gyereket hordok, nem hátrányként tudták be; ahol a statisztika, az óraszám, a többletmunka felett úrrá lett az anya- és gyermeb/édelem... Nem magam miatt szólok én most, hanem azon társnőim helyzetén szeretnék segíteni, akikre megfelelő megértés hiányában hasonló probléma vár.., Ha csak egyetlen pedagógus kismamával vagy édesanyával bánnak e néhány gondolat hatására úgy, ahogy helyzetük és az emberi humanizmus megkívánja, akkor nem beszéltem hiába." Waliinger Endre Ságvári Endre Sokan élnek közöttünk, akik még személyesen ismerték Ságvári Endrét, a fiatal forradalmárt, a magyar munkásmozgalom kiemelkedő harcosát, a mártírhalált halt kommunistát. Élő kortársai még nem öreg emberek, hiszen Ságvári Endre ennek a napjainkban egyáltalán nem magas életkornak, a hatvan esztendőnek alig a felét érte meg. És mégis többet élt, harcolt, tanított, nevelt, mint mások évtizedek során. Akik ismerték, emlékeznek mosolyára. Azt mondják, Ságvári Endrét még a legnehezebb helyzetekben is valami egészen mélyről jövő, belső derű jellemezte. Rendíthetetlenül hitt a jövőben, a szocialista Magyar- országban. A munkásosztály hatalmáért harcolt, ezért áldozta életét, jóllehet ő maga nem volt munkás. Egyetemet végzett, Budapest székesfőváros elöljáróságán tisztviselőként dolgozott. Sorsát akár úgy is alakíthatta volna, mint tisztviselőtársai, őt azonban nem ilyen fából faragták. Már egyetemi tanulmányai idején szenvedélyesen érdekelték a forradalmi eszmék és ezek hatása az elnyomott néprétegekre. Nehézségek árán, marxista könyvekhez jutott, s a kellő elméleti felkészülés után kapcsolatot keresett és talált a gyakorlati munkásmozgalommal, az ifjúmunkásokkal. Röviddel az egyetem elvégzése után már előadásokat tartott, szemináriumokat vezetett a hetedik kerületi ifiknek. Később a szociáldemokrata párt Országos Ifjúsági Bizottságának munkatársa, s itt mindjárt bemutatkozásként nevéhez fűződik egy jelentős fegyvertény megszervezése. Abban az időben az erősödő fasizmus jeleként egymás után érték a nyilas támadások az ifjúmunkások különböző csoportjait. Ságvári Endre vezetésével 1936 őszén, több száz ifjúmunkás szétverte a Tompa utcai nyilas gyűlést, s ebben az akcióban kiderült, hogy Ságvári Endre — nemcsak a szavak embere, mert a harcban kiemelkedő személyes bátorságáról is tanúbizonyságot tett. A rendőrség több ifivel együtt őt is letartóztatta. Ekkor ismerte meg a Horthy politikai nyomozó osztály a fiatal forradalmárt. Priuszán az állt, hogy „fanatikus megqyőződésű, veszélyes felforgató". Nyolc hónapra ítélték. A börtön még inkább megerősítette elveiben. Szüleinek így írt erről: „A megpróbáltatások megértőbbé tesznek, de könyörtelenebbé is. Megérteni csak a szenvedőket és az elnyomottakat szabad, s minél inkább megértjük őket, annál keményebben és ellágyulás nélkül kell folytatni a harcot minden szenvedés okai ellen.” Kiszabadulása után Kulich Gyula közvetlen munkatársaként irányította tovább az Országos Ifjúsági Bizottság munkáját, előadásokat, vitákat szervezett és vezetett, kereste a kapcsolatot a kommunistákkal. Ekkor már világosan látta, hogy csakis a kommunistákkal együtt lehet eredményesen harcolni a fokozódó fasiszta veszély és a fenyegető háború ellen. Felvételét kérte a Kommunisták Magyarországi Pártjába. Mint kommunista szervezte meg az első nagyszabású béketüntetést 1941. október 6-án a Batthyány emlékmécsesnél, majd a Kos- suth-mauzóleumnál és a Petőfi • téren. A nagy visszhangot keltő demonstrációk nemcsak a háború, hanem a német és magyar fasizmus elleni tiltakozást is jelképezték, erőt adtak a további harchoz. Fél évvel ezután, 1942. májusában, amikor betiltották az Országos Ifjúsági Bizottságot, Ságvári Endre illega litásba vonult, ezer veszély közepette nyomdákat szervezett, itt készültek a párt mozgósító felhívásai, röplapjai, újságjai. A szerkesztésében megjelenő Béke és Szabadság egyik utolsó cikkében arról írt, hogy már nincs messze a szabadság, minden haladó erőnek össze kell fognia a demokratikus Magyarországért, amelynek kivívása a küszöbön áll. Igaza volt, de az új kort mór nem érhette meg. 1944 nyarán egy besúgó nyomára vezette a detektíveket. A csendőrnyomozók egy cukrászdában törtek rá Ságvári Endrére, aki illegális találkozóra érkezett. Ságvári nem adta meg magát, fegyverrel védekezett, két pribéket is leterített már, amikor halálos sebet kapott. Hősként, harcban halt meg. Az életéről készült film címe szerint harminckét neve volt. Lehetséges. De szíve csak egy volt és az mindvégig a szabad Magyarországért, a munkáshatalomért dobogott. A. I. Forradalom a szovjet költészetben A Tanárképző Főiskolának a „Népek Barátsága Hete” rendezvényei sorából kiemelkedett a november 7-e tiszteletére pénteken délután tartott Forradalom a szovjet költészetben című ünnepi, irodalmi műsor, amelyet N. A. Vilov docens, kandidátus állított össze. Közreműködtek a főiskola orosz tanszékének hallgatói. Onnepi beszédet mondott: Timur Alexandrovics Csi- kovani, a Szovjetunió Magyarországi Nagykövetségének kulturális tanácsosa. A bensőséges ünnepségen képviseltette magát a Drogobicsi Főiskola is. 1
