Dunántúli Napló, 1973. november (30. évfolyam, 291-319. szám)
1973-11-25 / 314. szám
Galambos! László: l Farkasok Farkasok a fejed fölött porlasztják az égi sziklát. Farkasok az éjszakában a melledet fölhasitják. melledet fölhasitják ezüstnyelű cigány-kések. Kolompok közt, csengettyűk közt csipkekendőt bont a véred. Csipkekendőt bont a véred, a virágot betakarja. Farkasok a fejed fölött, szírt a szirtet hasogatja. Szírt a szirtet hasogatja. Szerettél vagy nem szerettél: csipkekendőt bont a véred, kardot rejtő kútba estél. Kardot rejtő kútba estél. Fölfelelsz-e még anyádnak? Sisakodat lombositja, hadat üzen ö a gyásznak. Hadat üzen ö a gyásznak. Boldogságát nyitogatja. Erchangú a hajnal tornya. Bírs-szagú az ágy, a kamra. Birs-szagú az ágy, a kamra. Szárnyak közt a kancsó árnya; aranylámpa billeg, játszik, tölfénylik kék bóbitájaFölfénylik kék bóbitája gyöngysörényű lovaimnak. Kolompok közt, csengettyűk közt a farkasok lezuhannak. Ajánlás . Gyűljetek a máglya köré, há a hó a szirtet nyomja. / Ne ölje a jég a lángot Tűz hulljon a farkasokra. Tűz hulljon a farkasokra; szeretőkre barka bolyha. Bodzafürttel telt a holdfény, bodza ring a csillagokra. Babits Mihály, a pécsi diák Makay Ida: Nem hasonlítok Hátrálj, míg elég messze vagy! Nem hasonlítok asszonyodhoz. Arcom nem puha gyermekarc, Kin-véste, mély jeleket hordoz. Mellem nem hűvös lányoké: lappangó zsaráL Tűzzé lobban egy érintéstől. S eleven szén lesz már a kéz is, akit szoptat, fájdalmat nyel. Korán kiszárad. Csípőm nem boldog asszonyé, bronzurnája a tűzhalálnak. (A szerkezet rajt ótdereng már; domborműve a csontszobrásznak) Hátrálj, mig elég messze vagy! Nem asszonyokra: csontra, kőre hasonlítok én mindhalálig. Nem nő vagyok; a szerelem, emelhetetlen tömb, az egység. Nem osztható férfira, nőre. Kilencven évvel ezelőtt, 1883. november 26-án született Szek- szárdon Babits Mihály költő és műfordító, a „Nyugat” munkatársa és szerkesztője, a polgári irodalmi élet egykori irányítója, az európai humanista. Édesapja, ok) Szekszárdon bíró volt, Budapestre került, majd onnan mint ítélőtáblái bírót Pécsre helyezték ÓL A diák Babits, aki 1892-től 1901-ig tanult a Széchenyi téri, a mai Nagy Lajos Gimnáziumban, Pécsett jegyezte el magát az irodalommal. Már mint gimnazista élénken részt vett az önképzőkör irodalmi életében. VII—Vlll-os korában úgyszólván minden ülésen szerepelt. Előfordult az is, hogy egy ülésen szavalt, bírált és novelláját is felolvasta. A gimnázium önképzőköri jegyzőkönyvében érdekes és Babits, egyéniségére jellemző feljegyzéseket találunk önképzőköri szerepléséről. — Legelőször a „Pázmán lovag"-ot szavalta. de bírálója szerint tag- lejtései esetlenek voltak. Amikor a „Szép Ilonkát" szavalta, a bíráló megállapította, hogy előadása „vontatott" volt, de dicsérte azokat a részeket, amikor a leány hervadását tolmácsolta. Később, Kiss József: „Mese a nagy csizmáról" című versével lépett fel, de ezúttal sem dicsérték meg, sőt bírálója azt ajánlotta neki, hogy komikus verseket szavaljon. Babits Mihály nyolcadikos diákkorában is szorgalmasan szerepelt az önképzőkörben. — Október 6-án ő mondta a gyászbeszédeL A következő ülésen elfogadták pünkösdi rózsa“ című versét, év vége felé pedig Martiális műfordításait. Nyolcadikos korában az utolsó önképzőköri ülésen, mint a legjobb bíráló egy aranydíjat kapott. A gimnázium 18 irodalmi pályázata közül 17-et Babits Mihály nyert meg. egyet pedig Surányi Miklós, aki akkoriban verseivel aratott sikereket, Babits Mihály pedig h> leg prózai írásaival. Pécsi diákkorát Babits Mihály „Utca estefelé" cinig ver- / sével örökítette meg. Ebben többek között a 'következőket írta: . . , ...................„Ki látta p écsi utcán a kis Babits Misit, sötétedő pécsi utcán, a nagy rajztáblával, öt után, mert énekóra is volt? Szegény kisfiú — legkisebb az osztályban — ment szédülve haza fáradtan s izgatottan; nézte a lámpagyújtogató botját, s még fülében az énekóra foszlányai: „Este van már, késő- este — Pásztortüzek égnek messze." > „Emlékezés egy régi pécsi uszodára" című versében a Madarász-féle fürdőt énekelte mpg, „Isten kezében" c. versében a „keresztény makáma”, a pécsi belvárosi templom misztikumát örökítette meg. „Harmincéves pécsi érettségi találkozóra" című versében pedig egykori osztálytársainak üzent, akik Pécsett 1931-ben 30 éves érettségi találkozóra jöttek össze. ö maga nem jött el, mert attól tartott, hogy osztálytársai kiábrándulnak belőle. Pécsi élményei mély nyomokat hagytak Babits Mihály szívében. Negyvennyolc évvel ezelőtt, amikor a „Pécsi Napló” a költő pécsi emlékei iránt érdeklődött, Babits Mihály 1925 decemberében a laphoz a következő levelet intézte: „Sajnos, nem voltam Pécsett azóta, hogy leérettségiztem, noha alig van év, hogy ne terveznék egy pécsi utat. De a pécsi út mindig jövőre maradt. Eleinte. régi boldog békeidőben, a külföldet jártam, a fiatalember mohóságával, akinek még sürgősebb újat látni, mint a régit viszontlátni. A viszontlátás ösztöne később annál jobban felébredt bennem, — de Istenem! — háború, lorra- dalom, keserűségek és betegségek, hosszú, hosszú, véghe- tetten betegségek gátoltok azóta. Pedig kilenc évet töltöttem Pécsett, első tudatos benyomásaim, szellemi életem ébredése, egész diákkorom története odafűz. Mi a legkedvesebb emlékem? Alig tudnám megmondani: egy darab maradt ott az életemből. Édesanyám legújabb időkig leutazott Pécsre halottaink sírját megkoszorúzni. Egyébként rokonaim is vannak még Pécsett. En azonban tán idegen js volnék ott: az én Pécsem, a régi Pécs. Nem a jövőé: a múlté. Ezért nem is tudok semmit mondani a jövő Pécsről: csak azt. hogy nagyon szépnek, boldognak kívánomI Nagyon szépnek, boldognak szellemi életében is: mert Pér esett intenzív és ambiciózus szellemi munka folyik, az előttem innen a távolból is kétségtelennek tűnik fel. On azt kérdi tőlem: van-e egyáltalán vidéki irodalom. Csak azt felelhetem: nem tudom, hogy van-e, de hogy lesz, azt remélem. Es kivált remélem Pécsett, ahol minden garancia megvan arra, hogy ez nem valami ma- gyarkodó, specializált és inkább etnográfiai érdekessé gű tájirodalom tesz, hanem az egységes magyar szellem arcát fogjuk itt is új oldalról látni és mintegy friss tükörből vetítve." Pécsre 1931. június 10-én látogatott el, ahol a mai Tiszti Klub helyiségében részt vett a Janus Pannonius Társaság alakuló közgyűlésén. Ez alkalommal a társaság tiszteletbeli tagjának választotta meg és Babits Mihály a saját verseiből olvasott fel. Pécsi tartózkodását felhasználta arra, hogy felidézze diákköri emlékeit. Feleségével ellátogatott az Egyetemi Könyvtárba. Álmodozó tekintettel járt a hatalmas könyvtárban, amelynek nagyon sok könyvét még diákkorában olvasgatta. És megtalálta art a könyvet, amelynek egyik lapját még pécsi diákkorában ő tépte ki titokban. — Majdnem valamennyi könyvre ráismerek — mondotta mosolyogva a 43 éves, betegeskedő, Babits Mihály, azután sóhajtva tette hozzá: — Ezeken a könyveken nem látszik meg az idő múlása, mint rajtam. A pécsi Janus Pannonius Társaság 1941-ben fennállásának 10. évfordulóját készült ünnepelni, de 1941, augusztus 5» én Babits Mihály örökre lehunyta szemeit, a jubileumra már nem jöhetett el. Pusztai József Esti iskolások A Dolgozók önálló Gimnáziuma a pécsi Leöwey Gimnázium épületében működik. Amikor ott jártam, éppen némi kis fennakadás volt a helyszűke miatt! A folyosókon eltévedt szülők, az ajtók mellett cédulák: „A teremben tanítás van, kérjük, ne zavarják...” A Leöwey szülői értekezletet rendezett, a dolgozók gimnáziuma viszont emiatt nem qkart tanítási szünetet tartani. Kis Horváth Gyula igazgató elő is vette az augusztusban kötött megállapodást, amely kimondja, hógy „a Leöwey Klára Gimnázium naponta — szombat kivételével — 12 tantermet, ill. o hétfői napon 15 tantermet birtosit o Dolgozók önálló Gimnáziuma részére mindaddig, amíg az István téri Általános Iskolában a szükséges tantermeket ki nem alakítják. Ha az István téri iskolában a fenti építkezések befejeződnek, s csak egyműszakos — délelőtti — oktatás lesz, a tantermeket délután a napközis szobák kivételével a Dolgozók önálló Gimnáziuma használja. így az 1974—75-ös oktatási évre megoldódik a gimnázium átmeneti elhelyezése.” A jövő így biztosítva látszik, s voltaképpen a jelen is — hiszen a Dolgozók önálló Gimnáziuma már 1110 hallgatóval működik, s jövőre- kiegészül az esti és levelező negyedik osztályokkal is. önállósítása jónak bizonyult A legfontosabb érv mellette az, hogy az itt működő tanárok csak itt tanítanak — csak este —. nem pedig egésznapi tanítás után ráadásként fáradtan. Körülbelül ugyanannyi az esti, mint a levelező tagozatos. Általában több a nő, mint a férfi, De az is igaz, hogy míg a levelezők első osztályába 284-en járnak, a harmadikba mór csak 131-en. & Problémáikat terjesztik elő eppen az osztálytitkárok. Szó esik egy kesztyűgyári kislányról. A R l f aki nemrég ment , a Kesztyűgyárba dolgozni, s belépésekor megmondta, hogy esti gimnáziumba jár, amit folytatni szeretne. Megkapta az Ígéreteket de most, hogy elkezdődött a tanév, állandó délutáni műszakba tették. Nem tud járni egyetlen órára sem. Mit lehet tenni? Talán ha az ifjúsági törvényre hivatkoznának — véli az egyik fiatalember. De ha o gyár, az üzem kijelenti, hogy a termelés érdekei ezt vagy azt kívánják, nincs mit tenni — mondja másvalaki. Az igazgató rezignálton teszi hozzá: — A gimnázium csak általános műveltséget nyújt, s ez nem gazdasági érdek ... A szakközépiskolába járók mindenütt megkapják a 24 nap tanulmányi szabadságot. Az esti gimnazista évente hatot, a levelező tizenegyet, de ért sem köteles a munkahely biztosítani ... Igaz, ennyit többnyire megadnak. A lemorzsolódások okqi nem mindig maguk a lemorzsolódók... Néha egyszerűen lehetetlenné válik a tanulás. Hogy egy vagy öt vagy száz ember felnőtt fejjel megszerzi-e az érettségit — valóban, kinek közvetlen érdeke ez? * — Ny írja be a nevemet — mondja a vájár. — Tizennyolc éve bányában dolgozom és egyelőre szórakozásból tanulok. De hogy később mi lesz, aZt sose lehet tudni . ,. — Hogyan jutott eszébe, hogy gimnáziumba menjen? — Szeretek tanulni, szerettem én huszonhárom éve is, amikor még iskolába jártam, De aztán el kellett mennem dolgozni, mindegy mar, miért Legényszálláson laktam, ámbár pécsi gyerek vagyok, volt pénzem, fiatal voltam ,.. Szóvá! akköribart nem érdeket az ilyésmi. Én is hibás vagyok ilyen szempontból. Nyolc évvel ezelőtt aztán beiratkoztam, amikor a nagyobbik gyerek még kicsi volt. De akkor közbejött három hónap katonaság, családi dolgok . . . Most talán majd nem hagyom abbó. —- Mit szólnak « munkahelyén? — Semmit se szólnak. Azt, hogy ei tudjak járni, valahogy még mindig megoldottam. — Melyik a kedvenc tárgya? — A történelem. m * O. J. huszonkét éves és 196 centiméter magas. Lakatos, a Dohánygyárban dolgozik, most vonul be katonának. — De nem hagyom *abba! Már megbeszéltem, hogy majd magántanulóként levizsgázom. Csak meg lehet oldani valahogy azt a két évet! Az én apám bányász volt, négyesnél rosz- szabb tanuló sose voltam, de az építőipariba nem vettek fel, mert nem volt hely. Most gépmester vagyok, ez is jó munka, szeretem. Gondoltam, gépipariban tcfnulok tovább, de — megmondom, ahogy van —, járok egy kislánynyal, aztán ő is elkezdett estin tanulni, gondoltam, járjunk együtt ide is... . Nyfltarcú, jókedélyű fiú, kedvence a matematika és a kémia. Dr. Os. F.-nének még nincsenek kedves tantárgyai, inkább csak szorongásai. — így alakult az életem, hogy most, harmincéves fejjel kezdtem tanulni... Falusi gyerek voltam, édesanyám annak idején olyan depressziós állapotban volt, hogy emiatt ábba- hagytam az iskolát Ném akart elengedni, rettegett értem, helyben persze iskola nem volt Később aztán beiratkozhattam az ápólónőkép- zőbe. Férjhezmentem, von egy tízéves fiam, szép munkám — osztályon vagyok vezető asszisztens —, rengeteg társadalmi funkcióm. A férjemnek két diplomája van, a fiam most kezd olyasmiket tanulni, amik már bonyolultabbak. Nyugtalan lettem és elszántam magam. Dehát én falusi iskolába jártam húsz éwél ezelőtt! Egyes dolgokat szinte elölről kell kezdenem. Lassabban forog gz ember fejé. hiába, hogy a szakmájában megállja a helyét... Támogatják 6 tanulásomat, drukkolnak hekem, mégis, ahogy belépek az osztályba, olyan izgalom fog el ... Ezt csak az értheti meg, aki hasonló helyzetben van. 4 — Húsz éves vagyok, apám meghált, két nővérem felsőbb iskoláka1 végzett, én asrtálósszakmát tanultam, nem mintha nagyon rossz to. nuló lettem volna, mert hármasnál jobb, de a szorgalmam mindig kettes volt. Az igazság az, hogy apám még élt, mikor én már ipariskolába mentem, ő vezető beosztású ember volt, és a szüleim mindent megadtak nekem, talán túl Sokat is, talán jobb lett volna, ha kicsit szigorúbbak, de nem akartok erőltetni, csak aztán föl ne hánytorgassom nekik, mondták, én nem is hánytorgatom . . . Szóval szakmát tanultam. Ott elég jól pient, mert egy jóképességű falusi sráccal voltunk együtt, ő hajtott is, hát én se akartam nagyon lemaradni... Aztán most mégis eljöttem a gimnáziumba, már másodikos vagyok, az első év elég jól sikerült, igaz, hogy nem sok új anyag volt, amit ne hallottam volna már az ipariskolában. Mehettem volna talán faipari technikumba is, de azt csak levelezőn lehetett volna, és nem hiszem, hogy nekem lett volna lelkíeröm végigcsinálni, ha nincs az, hogy beiár az ember és ha már ott van, hát a felét felfogja az anyagnak az órán. Végül is ráér az ember, mert fiatal és nincs családja, nincs olyan erős elfoglaltsága, ami miatt ne érne rá, de másfelől az ember egyszer fiatal, szokták mondani, és az ember jól el tudná tölteni az időt mással is. Lehet hogy megyek majd tovább is, jogásznak, nem azért; mert a nővérem jogász ... Jólszabott farmerban, szürke vászöningben öl a széken, a faggatásra egy csillogó szemüveg válaszol: — Hogy nem szeretem a szakmámat? De, én eléggé szeretem, van is olyan ember, aki ennek a szakmának művésze, klassz dolgokat csinál, de mi szériamunkát végzünk, az ember üti-vágja^ hogy minél több legyen a pénz... Jó, persze, a jogon az is van, hogy jár véle á doktori cím, az azért mégis tetszik az embernek, de hát ha az anyagi szempontokat is megnézzük ... Lehet aztán, hogy mégse megyek jogásznak, de legyünk őszinték, az érettségi Máhapsóg ólyan alapvqlami, ami nem sokat jélértt... * Harmincöt éves asszony, az egészségügynek talán legnehezebb területén dolgozik — ideggondozóban. A kérdésekre gyötrődve, gggodáJVAS M f t i í
