Dunántúli Napló, 1973. november (30. évfolyam, 291-319. szám)

1973-11-17 / 306. szám

V Jövőre könnyűbúvárok fesznek SAKK Nagyszerű évetzárt a mohácsi víziklub A Tatabányai Bányász Pécsett Nem változik a PMSC összeállítása Érdekes mérkőzést ígér a két jól szereplő vidéki csapat találkozója Két jól szereplő vidéki csapat találkozik ma délután a PVSK pályán. A PMSC—Tatabányai j Bányász találkozót élénk érdek­lődés előzi meq. A Tatabánya sokat javult az -j elmúlt évhez képest. Dr. la- j kát Károly edző átszervezte a csapatot, ennek eredményeként í megszilárdult a védelme, a kő- * 1 2 zéppályán hasznosabb, érettebb I . lett a tatabányaiak játéka, a támadósoruk pediq lényegesen j eredményesebben játszik. Nem véletlenül kerültek hétről hétre { a bányász labdarúgók feljebb i és feljebb a bajnoki táblázaton. ! A PMSC is jól szerepel. A pécsiek a középmezőnyben ta­nyáznak, de szorosan ott vannak a vezetőcsapatok nyomában. A hazai pályán áprilistól, amióta dr. Dunai János irányítja a pécsi csapat munkáját, a piros­feketék nem találtak legyőzőre. És még valami! Az NB I. 16 csa­pata közül a pécsiek őrzik leg­hosszabb idejei veretlenségüket, ! a PMSC utoljára szeptember j 1ó-án Szegeden kapott ki. Sikerül-e a pécsieknek meg­őrizni hazai veretlenségüket a mai találkozón o Tatabányai Bányász elleni mérkőzésen? A PMSC vezetői bizakodóak. — Jó mérkőzést várok — mondotta dr. Dunai János, hisz nemcsak a tatabányaiak, de mi is szeretnénk bizonyítani. — Mi lesz a csapot össze- álliiása? — A legutóbb Salgótarján­ban szerepelt játékosokból állí­tom össze a ma délután a Tatabányai Bányász ellen pályá­ra lépő eqyüttest. Bízom a fiúk­ban hoav mind a két pontot Péc- tartják. A tatabányaiak is nagyon fel­készültek a mai mérkőzésre, már pénteken délután Pécsett vol­tak. A vendégek nem titkolják legalább egy ponttal szeretné­nek hazatérni. FÓKUSZ ' A SZAMOK TÜKRÉBEN A 33, Pécs—Tatabánya találkozó Az ttodig fe játszott harminckét mérkőzés összesített eredménye a Pécs sjemszögéből: . 32 10 6 16 32:53 26 <sak Pécsett: 17 9 4 4 16:12 22 Az előző bajnokság két mérkőzésé* *ek összesített eredménye: 2 1 1 — 1:0 3 Az utolsó hat Pécsett lejátszott mérkőzés eredménye: 1967-es baj­nokságban 2:1, 1966-as bajnokságban 1:0, 1969-es bajnokságban 1:0r 1970 71-es bajnokságban 0:0, 1971—72- es bajnokságban 1:1 és 1972—73-as bajnokságban 1:0. At utolsó hazai győzelmét (1:0 arányban) az ér áp­rilis 14-én a következő összeállítás­ban érte el a pécsi csapat: Rapp — Hernádi, Kocsis, Koncod I., Kincses II, — Farkas, Köves (Tüske), Tóth I. — Rónai (Kincses I.), Jánosi, Zom- feori. A gólt Zombori szerezte. A Ta­tabányának eddig a legtöbb pécsi flAuuWi pai dr. és Rádi (hórmot-hÖr- im?.l) lőtte. A jelenlegi játékosok kö- zuí ( Jánosi kétgólos. A két csapat tegutóoj&’i hazai, illetve idegenbeli eredményei: Pécsi Munkás SC (ott­hon) : Győri Rába ETÓ 1:0, Buda­pest} Vasas 0:0, MTK 3:1, Zalaeger- xzeqí TE 3:1, Újpesti Dózsa 0:0 és Győri Rába ÉTO 2:0. Tatabányai Bá­nyász (idegenben): VM Egyetértés 1:1, Győrt Rába ETO 1:2, Szombat­helyi Haladás 1:1, Csepeli Vasas 1 ;0, Budapesti Honvéd 1 ;3, és Sze­ged? EOt 1:1„ A 3. MAV-DAC (Győr)—Komlo találkozó Az eddig lejátszott két mérkőzés összesített eredménye: 2 — 2 —• 4:4 2 esek Győrött: f — f ~ 3:3 1 Tehát eddig egyik csapat sem ttfr dett diadalmaskodni a másik felett. A komlóiak négy gólját o következő játékosok érték el: Pataki Í-, Pataki II., Bodai és öngól. A két csapat legutóbbi hazai, illetve idegenbeli eredménye: Győr: MÁV-DAC (ott­hon) : Szolnoki MTE 2:2, Egri Dózsa 2:1, Pénzügyőr 4:1, Debreceni V5C 5:0, Békéscsabai Előre 0:0 és Kecs­keméti SC 2:0. Komló? Bányász (ide­genben) : Pénzügyőr SE 1:2, Békés­csaba: Előre 0:2, Kecskeméti SC 0:0, Eari Dózsa 1:2, Budafoki MTE 0:3 és Diósgyőri VTK 0:0. Az 5. Tatabányai KOMEP—Pécsi VSK találkozó Az eddig lejátszott négy mérkőzés összesített eredménye: 4 2 — 2 2:2 4 csak Tatabányán: 2 1 — 1 1:1 2 A két csapat legutóbbi hazai, il­letve idegenbeli eredményei: Tata­bánya; KOMÉ® (otthon) : Kaposvári R-kóczi 3:1, BKV Előre 3:0, és NIKE Fűzfői AK 3:1. Pécsi VSK (idegen­beli; NIKE Fűzfői AK 0:2, Szombat- helyi SE Dózsa 1:1, Veszprémi' Ba­kony Veqyész 3:0 és Dunaújvárosi Építők 1:5. Az 1. Maza-Szászvár— Székesfehérvári MÁV Előre találkozó A két csapat legutóbbi hazai, il­letve idegenbeli eredményei; Máza- Szásrvári Bányász (otthon): Tata­bányai KOMÉP 1:0, Szombathelyi SE Dózsa 4:1, Soproni Textiles 0:0 és Gvőri Elektromos 3:2. Székesfehérvári MÁV Előre (idegen): Kaposvári Rá­kóczi 0:4, Győri Elektromos 3:0, Győ­ri Dózsa 0;2 és Szombathelyi Saba- pia 1:2. ^ Ai NB I. állása (csak hazai potyán elért eredmények alapján) Sikeresen szerepelnek a pécsiéit a területi úszó-seregszemlén Űszóberkekben, q „vidék" legjobbjai között tartják számon a mohácsi úszószakosztályt. így hát nem volt nehéz az úszók­ból könnyűbúvárokat toborozni. De mindjárt az elején ne tú­lozzuk el a dolgot. Eredetileg ugyanis az MHS2»íziklubot ala­kított — jópár évvel ezelőtt — aminek keretében az úszók, úgyneyézett vendég sportolók­ként edzenek, versenyeznek. Es mind eddig csak a víz fölötti uszonyos úszást űzték verseny­szerűen, Ez tehát még nem könnyűbúvárkodás. De annál inkább biztos alap­ja, utolsó lépcsőfoka a könnyű­búvár sportágnak. A közel negy­ven fős mohácsi gárdának nem okoz különösebb megterhelést az átállás. Az eddig elért ered­ményeik is erre engednek kö­vetkeztetni, Ez év augusztusá­ban jól szerepeltek oz országos könnyűbúvár versenyen, < amit Egerben rendeztek meg. A ser­dülők figyelemre méltó ered­ményeket értek el a 20 méteres víz alatti úszásban. A száz és a négyszáz méteres víz feletti uszonyos versenyen Koltay Lász­ló neqyedík helyezést ért el. — Ugyancsak tehetséges sportoló Ruff László, aki a víz fölötti uszonyos számokban eddig igen jól szerepelt. A Kecskeméten megrendezett Hírős Kupa verse­nyein a mohácsi serdülők és oz ifjúságiak nem egy „A" kate­góriás csapatot kényszerftettek maguk mögé. Szükséges meg­említeni, hoqy oz országban egyedül csak g mohácsiaknok vgn „B" kategóriás minősíté­sük. örülnénk, hg a jövőben már nem így lenne. Az eddigi eredmények annál értékesebbek. Az idén, decem­I ■ Télen is versenyeznek a pécsi úszók. Az utánpótlás legjobbjai Vár- konyi Kati, Filisiár Gabi, Julies Ági, Dombi Ági, Kindl Ági. Most j vasárnap a fiúk és lányok Kaposváron versenyeznek, a jövő va­sárnap Zalaegerszegen találkoznak ismét az úszók. A kaposvári és zalaegerszegi | fedett uszodákban novembertől ; hétről hétre kerülnek sorra az j egyes korosztályok területi úszó I seregszemléi, melyen a Pécsi Sportiskola versenyzői sikeresen szerepelnek. A legutóbb Zala­egerszegen a delfinek mező­1. Tatabánya 7 5 2 — 14- 7 12 2. Rába STO 6 5 1 —. 11- 5 11 3. Bp, Honvéd 6 4 — 2 15- 8 8 4. Pécs 5 3 2 — 8- 2 8 5. Salgótarján 6 3 2 1 7- 6 8 6. Ferencváros 5 3 1 1 12- 5 , 7 7. Zalaegerszeg 5 3 1 1 6- 7 7 8. Úipesti Dózsa 5 3 — 2 16-11 6 9. MTJC 6 2 2 2 8- 5 é 10. Csepel 7 2 2 3 9- 9 6 fi. Videoton 6 2 2 2 8- 9 6 12. Haladás 7 1 2 4 8-11 4 IS. Bp. Vasas 7 — 4 3 4- 8 4 14. Egyetértés 6 — 4 2 4- 9 4 Dorog 7 1 2 4 4- 9 4 W Szeged 5 1 1 3 8- % 1 A hét vége sportműsora NOVEMBER 17., SZOMBAT Labdarúgás, NB I. mérkőzés: PMSC —Tatabányai Bányász, PVSK pálya, 13.00. Labdarúgó NB I tartalékmér­kőzés ; PMSC—Tatabánya, PVSK pá- lyq, 11.00. NB III. mérkőzés: Szek­szárdi Vasas—Volán 12. SC, Szek- szárd, 13.Q0. Megyei mérkőzés: Gáz­gyár—Kesztyűgyár, Dinamó-pálya, 13.00. Asztalitenisz. A pécsi felsőoktatási intézmények közötti versenyek első napja, Egyetemi Tornacsarnok, 14.00. Röplabda. Osztályozó az NB ll-be jutásért. A Tanárképző Főiskola női, és Steinmetz SE férfi csapatai rész­vételével, Veszprém, 9.00. ökölvívás. Az. országos vidéki ser­dülő egyéni bajnokság a pécsi ver­senyzők részvételével, Hatvan, 16.00. Kosárlabda. NB II. mérkőzés: Ta­nárképző Főiskola—Szekszárdi Vasas, női csapatok, Műszaki Főiskola, 17.00. NOVEMBER 18., VASÁRNAP Labdarúgás. NB 1. B mérkőzés: MÁV DAC—Komlói Bányász Győr, 13.00. — NB II. mérkőzések: Máza­Szászvári Bányász—Székesfehérvári MÁV Előre, Szászvár, 13.00. KOMÉP —PVSK Tatabánya, 13.00, — NB III. mérkőzések: Barcs—Véménd, Barcs, 13.00. BTC—Nagymányoki Brikett, Bőr­gyár-pálya, 10.30, Kaposvári Vasas— Mohács, Kaposvár, 10.30, PEAC—Me­zőfalvi MEDOSZ, Pécsújhegy, 13.00, Bátaszék—Steinmetz SE, Bátaszék, 13.00. Porcelángyár—Nagyatádi Ki­nizsi, Porcelángyár pálya, 10.30. — Megyei 1. osztályú mérkőzések: Sá­torhely—István-akna, Sátorhely, 13.00, Szigetvár—’Boly, Szigetvár, 13.00, Pos­tás—Sásd, Postás-pálya, 10.45, Siklós —Szentegát, Siklós, 13.00, Sellye Beremend, Sellye, 13.00, Mágocs Vajszló, Mágocs, 13.00, Kinizsi—Va­sas II. Bányász, Sörgyár pálya, 10.00. ökölvívás. A vidéki serdülő egyéni bajnokság, pécsi versenyzők részvé­telével, Hatvan, 9.30. Röplabda. Osztályozó az NB ll-be jutásért a Tanárképző Főiskola női és a Steinmetz SE férfi csapatai rész­vételével, Veszprém, 9.00. J Vívás. A pécsi Sportiskola nevem- | bér 7. emlékversenye, Egyetemi Torna- csarnok, 8.00. Teke. Tizekbajnoksága, Épitők-te- rem, Üjmecsekalja, 9.00. Kosárlabda. NB I. mérkőzések: PVSK—Baja, férfi csapatok. PV5K- csarnok. 11.00. PVSK—Székesfehér­vári Építők, női csapatok, PV5K- esarnok. 9,40. Szigetvári ÁFÉSZ— Főkert HSC, női csapatok, Szigetvár, 9.40. NB il. mérkőzések: Gödöllő PMSC, férfi csapatok, Budapest. 13.00. ZTE—Komlói Bányász, női csopatok, Zalaegerszeg, 10.45. nyében Jelics Ágnes öt egyéni versenyszámban győzött, Hor- vágh Gábor megnyerte a 200 méteres vegyesúszást. A kislá­nyok 4x100 méteres vegyes vál­tóinak versenyében a Pesti, Horváth, Jelics, Gyimesi össze­állítású csapat első. a Kelbert, Verese, Papp, Erdősi csapat harmadik lett. A váltócsapatok tagjai az egyéni versenyszá­mokban is sok helyezést szerez­tek. Vasárnap a gyermekkor­osztály Kaposváron sorra ke­rülő versenyében a fiúk közül Ragoncsától és Germertől, a lányok közül pedig Kovács Ma- rianntól, JeJicstől és Gyimtesi- től várható eredmény. KOSÁRLABDA NB I. Vidéki rangadó az KO i-Sien Érdekes, izgalmasnak Ígérkező találkozót játsza­nak vasárnap délelőtt 11 órakor a PVSK-csarnokban. A PVSK férfi csapata az egyik legjobb vidéki együt­tes, Baja csapatát látja vendégül. Az előmérkőzés- ként a PVSK—Székesfehér­vári Építők NB I. női talál­kozót láthatják az érdeklő­dők, a pécsi lányok győzni szeretnének. Szigetváron o hpzai csapat a FŐKÉRT HSC-t fogadja a vasárnapi fordulóban. beiben még egy szereplésük lesz. Idényzáró versenyt ren­deznek Egerben. Erre az orszá­gos bajnokságra 16 fős csa­pattal neveztek be. A gyermek, o serdülő és az ifjúsági kor­osztályúak között sok tehetség akad, mint például Ruff Tibor, Dezső Attila, Gung! Jenő, Eller Attila, Dóczi Mária, Somogyvá- ri Judit, Jánity István, Véber János és még sorolhatnánk. Az edzéseket Éva József ve­zeti, akit egy éve neveztek ki a klub titkárának. Ami a ter­veiket illeti, elmondotta, hogy jövőre kilépnek ebből a cipő­ből. Fokozatosan áttérnek a könnyűbúvár edzésekre. Három felszerelésük már van, de szük­séges a további fejlesztés. Sze­retnének vásárolni egy három lépcsős kompresszort is. Jövőre már sor kerül a tájolás edzé­sekre, az ehhez szükséges mé­rőműszert házilag készítik el. — Üjabb eszközök vásárlására ter­mészetesen spórolással teremtik elő a pénzt, mégpedig a költ­ségvetésből, ami évente 15 ezer forintot tesz ki. A sikeresen zárt év után a mohácsi MHSZ víziklub tagjai bizakodva tekinthetnek a jövő­be. Ám az újabb sikerekhez alapozásra lesz szükség, A sza­badtéri medence üres. Edzé­sekre nincs lehetőség, A torna­termi foglalkozások megkezdé­sére egyelőre csak ígéretet ka ptak, Miklósváry Tibor RÖVIDEN LABDARÚGÁS. Hétfőn. no­vember 19-én lesz az MLSZ- ben oz MNK-nagydöntő máso­dik fordulójának sorsolása. Délután 13 órakor a 16 NB l-es klub és a 16 alacsonyabb osz­tályú együttes képviselőjének jelenlétében kerül sor az ünne- ! pélyes aktusra. * KOSÁRLABDA. Hétközben | Baranya megyei rangadót ját- I szóltak a kosárlabda NB II. J csapatai. A Műszaki Főiskolán a Komlói Bányász 59:45 arány­ban győzött a Tanárképző Fő­iskola ellen. NŐI LABDARÚGÁS. Vasár­nap délelőtt 11 órai kezdettel ■ Üjmecsekalján a PMSC női labdarúgó-csapata a Magyar Kábelgyár női csapatával ját­szik barátságos mérkőzést. Az utóbbi hetek gyengébb teljesítménye ellenére jól sze­repel a PMSC sakkcsapata az OB l-ben. Az alábbiakban vét .1 csapatbajnoki játszmát muta­tunk be. BENŐNI VÉDELEM Krisztián—Kluger 1. d4 Hfó 2, c4 c5 3, d5 g6 4. Hc3 dó 5, Hf3 Fg7 6, e4 0-0 7. Fe2 e5 8. Fg5 bő 9. Fe3?l (9. — Hg4 miatt nem szeren­csés. Számításba jön 9. Fd2 Hh5 10. Vei Kh7. 11. h4 Hf4. 12. Ff4, ef4: 13, Vf4: f5. 14. Vd2. 14. — fe4: 15. ef5: Ff5: 16. Fd3 Fg4. -17. 0—0—0 világos job­ban áll, vagy 9. Fh4 g5 10. Fg3 Hh5 11. h4 Hg3: 12. fg3: gh4: 13. Hh4: Vg5. 14. 0—0 egyenlő állással.) 9. — aá. 10. 0—0 Hh5? (Jobb 10. — Hg4) 11. Vd2 Kh7 12. Hel Vh4 13. Hf3 Ve7 14. He1 Hfá. (Sötét nyerni akar. A szöveglépésre azonban fejlődési hátránya nyomasztó­vá válik.) 15. f3! Hg8 16. Ha4! Ve 7 17. b4!l Fd7? (továbbtart­ja az állást 17. — bó 18. bc5: bc5: 19. Bb1 Hd7) 18. Vc2 b5? (18 — bő még mindig jobb). 19. cb5: ab5: 20. Hc3 c4 21. a4 ba: 22. b5! a3 23. be: (Sö- tét végképp beszorult. Világos győzelme már csak technixaí kérdés.) 23. — Vc8 24. Hb1 f5 25. Bg3: 26. Ha3: fe4: 27. fc4; Bfl:+ 28. Ff 1 : c3 29, Hbl Hfó 30. Hc3; Hg4 (20 lépéssel ezelőtt jó lett volna, most már ez sem segít). 31.*Hd1 Vf8 32. Fd3 Ff6 33. Vc7 Kh8 34. Hf3 (34. b7 is nyer). 34. — Fa4 35. b7! Hd7 (35: — Fd1: 36. Vc8 Kg8 37. Vf8 Kf8: 38. Fa7 Hd7 39. Fb5 nyer). 36. Fa7 Fd8 37. Vd7: Pbár 38. Fbó; Fd7: 39. Fc7 Fo* 40. Hc3 Vf4 41. b8Vf Kh7. 42. Va7 Fe8 43. Fd6:f Kg8 44, He2 és sötét feladta (1 :0). SZICÍLIAI VÉDELEM Kádár—Szabolcsi­1. e4 c5 2. Hf3 Hcá 3. d4 cd: 4. Hd4: d5? (Csak meglepetés­nek jó.) 5. cd Vd5: 6. Fe3 Hf6 (6. — Hd4; 7. Hc3: 6. — Hd4: 7. Fd4:? e5!) 7. Hc3 Va5 8. Fb5 Fd7, 9. Vf3 Bc8 10. 0—0 g6? (10. — eő még tartotta volna az állást). 11. Hb3 Vc7 12. Fg5 Hg4 (Nem jöhetett 12. — Fg7 13. Ff6: Ffá: 14. Hd5 Vdá 15. Hfőt Vfá: 16. Vfő: ef: 17. Beit Kf8 18. Hc5 miatt). 13. Ff4 Vb6 (13. — e5 14. Bel Fg7 15. Hd5) 14. Bad1 h5 (14. — Hfó 15. Fg5) 15. Bfel Fh6 (fenyeget 16. — Hf2;) 16. Be7:fl! He7: (16. — Ke7:? 17. Hd5+) 17. Fd7+ Kf8 18. Fh6:+ Hhő: (18. — Bhő: 19. Fc8: Hc8: 20. Hd5, majd 21. h3 nyer). 19. Fc8: Hc8: 20. Hd5 Vcá (fenyegetett 21. Vc3). 21. Hd4 Vd7 22. Hf6 Ve7 23. Vc3! Vf6 24. Hf5!! Vf5: 25. Vh3:t Hg8 26. Bd8-fj Ke7 27. Vg8: Vc2: 28. Ve8f Kf6 29. Vei és világos nyert (1:0). j Koszorús Pál /zinház 1 mozi f rádió 1 televízió SZÍNHÁZ Nemzeti Színház: A lebegő Atlasz (du. 3 órakor) Csiky-bérlet. Tévedé­sek vígjátéka (este fél 8 órakor) Somlay-bérlet. MOZI Park: Álljon meg a menet... (6, 6. 8). Petőfi: West Side Story (4, 7). Kossuth: West Side Story (10), Y—17 (2, n5), Fellini — Róma (f7, hn9). Fekete Gyémánt: Nincs idő (4, 6) Jószerencsét: Várunk, fiú! (5, 7). Rá kőczí: Rómeó és Júlia (5). Május 1. Bye, bye Barbara (f6). Harkány: Bal eset a tengerparton (f7). Mohács A betörés (6, 8). Sellye: Az utolsó völgy (7). Siklós: Lányok pórázon (7). Szigetvár: Lázadás a buszon (8). Pannónia Bár: Éjféltől Mini vaiieté. Nyitva 22—04 óráig. RADIO KOSSUTH RADIO 4.25—7.59: Jó reggelt! A Kossuth rádió reggeli műsora. Körben: 7.45: Turisták. 8.00: Hírek. Időjárás. 8.05; Műsorismertetés. 8.15: Budapest és a vidék kulturális programjából. 8.20: Lányok, asszonyok. 8.41: Lemezmú­zeum. 9.00: Népi zene. 9.24: Beetho- ven*művek. 10.49: A Rádió Kabaré­színháza. Novemberi műsor a Mik­roszkóp Színpadról. 12.00: Déli Kró­nika. 12.20: Zenei anyanyelvűnk. 12.30: Magyarán sró!va. 12.45: Meló­diakoktél. 13.50: Túlterhelés ar Isko­lában. 14.00: Körkapcsolás bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről. ti. félidő. 15.00: Hírek. 14.05: Kis magyar nép­rajz. T5.10: Csak fiataloknak! 15 J8? Reklám. 16.00: 168 óra. Közben: 17.00—17,05; Hírek. Időjárás. 17.30: Közvetítés a Bp. Honvéd—Vasas és az 0. Dózsa—Rába ETO bajnoki labdarúgó-mérkőzés II. félidejéről. 18.23: Üj Zenei Újság. 18.58: Hall­gatóink figyelmébe. 19.00: Esti Kró­nika. 19.25: Öt perc sport. 19.30: Mi újság. A Magyar 'Rádió és az Új­vidéki Rádió közönségszórakoztató műsora az újvidéki ,,M”-stúdióból. 20.40: Gyurkovics Máriára emléke­zünk. 21.29: Mozart:, B-dúr zongora- verseny. 22.00: Hírek. Időjárás. 22.15: Sporthírek. 22.20: A beat kedvelői­nek. 23.05: Romantikus zene. 24.00: Hírek. Időjárás. 0.10—1.58* Melódia- koktél. Közben: 0.55—1.00; Hírek. Időjárás. PETŐFI RADIO 4.25—7.59: A Petőfi rádió reggeli műsora. Közben: 7.50: Múzeumi hír­adó. 8.00: Hírek. Időjárás. 8.05: Népdalok. 9:00: Hírek. 9.03: Helge Roswa énekel. 9.20: Jelképek erdején át. 9.30; Magyar fúvószene. 9.40: Válaszolunk hallgatóinknak. 10.00: A Zene hullámhosszán. Közben: Kb. 19.30—19.35: Néhány szó zene köz­ben. 11.00—11.05: Hírek. Időjárás. 12.00: Zenekari muzsika. 12.52: A szökevény szerelem. Versek. 13.00: Hírek. 13.03: Magyar szerzők kórus- művei. 13.25: Körkapcsolás bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről. 13.50: Idő­járás- és vízállásjelentés. 14.05: Nap­raforgó. 14.50: Éneklő Ifjúság Buda­pesten. 15.00: Orvosok a mikrofon előtt. 15.05: Közvetítés oz FTC—Sal­gótarján bajnoki labdarúgó-mérkőzés II. félidejéről. 15.30: Prága, Ham­burg. 15.57: Műsorismertetés. 16.00; Hírek. Időjárás. 16.05: A hét műso­rából . . . 17.45: Gémek raktáron. 1S.00: Hírek. Időjárás. 18.10: Kalan­dozás. 19.20: A rock mesterei. 19,50: Jó estét, gyerekek. 20.00: Hírek. Idő járás. 20.10: öt perc sport. 20.15: Új könyvek. 20.18: Kénytelen mulatsáq. Daljáték. 21.39: Népdalcsokor. 22.20; Prokofjev zeneszerzői arcképe,, 23.00: Hírek. Időjárás. 23.15: Szólista­parádé. 24.00—0.10: Hírek. Időjárás. 3. MŰSOR 12.00: Déli Krónika, 12.20: Műsor- ismertetés. 12.23: Magyar századok. 13.02: Operarészletek. 14.01. Üj le­mezeinkből. 15.15: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. Szász József hegedűi. Füle-, mile Tibor fagottozik. Közben: Kb. 16.00—Í6.05: Hírek. Időjárás. 16.50: ötórai tea. 18.00: Hírek. Időjárás. 18.10: Operarészletek. ^9.10: A Bé­csi Szimfonikus Zenekar hangversenye a Bécsi ünnepi Heteken. 20.51: Tűz. Epizódok Barbusse regényéből. 21.23: Bigband-felvételek. 21.52: Magyar előadóművészek felvételeiből. 23.00— 23.15: Hírek. Időjárás. PÉCSI RÁDIÓ 17.30; Magyar nyelvű műsor „Tavaszom, vigságom Téli bú­ra vált . . .” Csokonai-műsor, születésének 200. évfordulóján 17.50: Szabad szombat Kaposvárott 18.30: Dél-dunántúli híradó 18.45: Puccini operáiból 19.00: Szerb-horvát nyelvű műsor Baranyán át — Hírek, tudósí­tások, riportok — Hallgatóink kérésére. Zene 19.30: Német nyelvű műsor Zenés hétvége — Közben: A hét krónikája és Neue Zeitung előzetes 20.00: Műsorzárás. MAGYAR TV. 8.20— 8.55: Filmesztétika (Vözépísk. I. oszt.) 9.20— 9.50: Kémia (középlsk. I. oszt.) 9.50: Műsorismertetés 9.51: Tízen Túliak Társasága (ism.) 10.40: Az árnyak délben tűnnek el. Szovjet tévéfilmsorozat. !. rész. A Vörös Marja (ism.) 12,00—12.50: Megmérettünk és nehéz­nek találtattunk . . . (ism.) 13.38: Műsorismertetés 13.40; Rólad van szó. Fiatalok ön» ismereti műsora (ism.) 14.10: Nő — három szerepben. Ol» vasni jó . . . (ism.) 14.30: öveges professzor legkedve­sebb kísérletei. A csavart lab­da titka 14.50; Szándék és valóság. II. rész 15.20: Salto Mortale. NSZK tévéfilm­sorozat. Vili. (befejező) rész. Bécs 16.20: Reklámműsor 16.25: Bp. Honvéd—Vasas bajnoki labdarúgó-mérkőzés közvetítése Kispestről 18.20: Hírek 18.25: Lovak és kisfiúk. Szovjet rövid­film egy ifjúsági lovasverseny­ről 18.35: Ki minek mestere? A számítás- technika ifjú alkalmazója I» rész 19.00: Zománc . . „ 19,20: Cicavízió 19.30: Tv-híradó 20.00: Magyarázom magunkat... XII., rész. Háziember 20.10: A Televízió Kabarészínháza 21.20: A dal iroda lom gyöngyszemei» Schubert: A téli utazás —» dalciklus. I. rész 21.40: Tv-híradó — 2. kiadás 21.50—23.15: Éjszakai előadás. Szind- bád. Magyar film (16 éven felülieknek!) JUGOSZLÁV TV 17.30: Labdarúgás. Dinamo—Partfrán —- közvetítés. 19.15: Színház a ház­ban — humoros adás. 19.45: Rajz­film. 20.30: Show-müsor. 21.20: Való­ság és ábránd — amerikai film. 2. MOSOR 20.30: Tv-dráma. 22.30: A zenélés öröme. 23.00: Huszonnégy óra.

Next

/
Thumbnails
Contents