Dunántúli Napló, 1973. november (30. évfolyam, 291-319. szám)
1973-11-15 / 304. szám
I 1973. november 15, DUNÁN TOLI NAPLÓ Állami támogatás, kedvezmények Munkáslakás-épífési akció December 15-ig nevezhetnek be a vállalatok A Megyei és Városi Párt Végrehajtó Bizottság határozatának megfelelően a társadalmi szervezetek, a tanácsi szervek, valamint egyes vállalatok képviselőiből Szervező Bizottság alakult, melynek feladatát képezi Pécs városban o kedvezményes munkáslakós-építéssel összefüggő feladatok koordinálása és lebonyolítása. A Szervező Bizottság eddigi tevékenysége során azt tapasztalta, hoijy az akció lényege, a kedvezmények és az állami támogatás mértéke, valamint elnyerésének előfeltételei az érdekelt állampolgárok körében még nem kellően ismertek. Éppen ezért szükségesnek tartja az ide vonatkozó rendelkezések sajtó útján történő ismertetését, azzal a felhívással, hogy a vállalatok a még be nem jelentett igényeket legkésőbb 1973. december 15-ig juttassák el a Pécs megyei város Tanácsa V. B. Igazgatási Osztályához. A határidő után beérkező igényeket a Szervező Bizottság 1974 evre vonatkozóan már nem tudja figyelembe venni. A támogatás előfeltételei A rendelkezések szerint az alábbiakban részletezett kedvezményekben és támogatásban azok az állami vállalatnál dolgozó munkások részesülhetnek, akik számára a vállalat a lakásépítési alapjából a szociálpolitikai kedvezmény és az állami támogatás együttes összegével csökkentett építési költség vagy eladási ár legalább 20 százalékának megfelelő ősz- szegű kamatmentes vállalati kőltségtámogatást nyújt. A rendelet még további két feltételt is megállapít, nevezetesen, hogy a lakás telepszerű, többszintes Iormában, a jogszabályban meghatározott településeken valósuljon meg. (Baranyában ilyenek: Pécs, Komló, Szigetvár.) Ez utóbbi kettős feltétel azonban Pécs városában a Szervező Bizottság működésével eleve adottnak tekinthető. Külön ki kell emelni, hogy a vállalati támogatásnak legalább 20 százalékos mértékűnek kell lenni és annak a lo- kósépítési alapból kell származnia. Amennyiben tehát a vállalati támogatós ezt a mértéket nem éri el, a munkóslakás-épí- tésre vonatkozó kedvezmények nem nyújthatók. Az előírtnál alacsonyabb vállalati támogatás más alapból, vagy a vásárló saját pénzeszközeiből nem egészíthető ki. Az állami támogatás mérték* Amennyiben e többszintes lakóházépítés a fenti feltételek szerint történik, a lakást építtető (vásárló) munkást megillető állami támogatás összege a következők szerint alakul: ■a»h4i Irtás esetében « •» másfél stábét lakét esetében SS át kétszobás lakét esetében tt » két ét (él «»ebet lakit esetében 7* •«« torin« bárom és onnét több szobás lokát esetében SS ezer térink Az állomi támogatós összegét az épített (vásárolt) lakás szo- boszámának megfelelően, de esők a lakásigények mértékének felsó határáig lehet megállapítani. Ez ezt jelenti, hogy ha o vásárló jogos lakásigényének felső határa kétszobás loVállalatok, Isz-ek, figyelem! A GÉPKOCSI A TAKAtO A- TERÍTŐ A- KAZAIOZÖ A PARANCSNOKI kocsik«? poóyvékat, egyéni kívánság, s ígéret szerint vállaljuk, PÉCS-SZABOLCS, SZABAD5AGHARC UT 17. SZÁM kasra terjed ki, okkor is 60 ezer forint állami támogatásban részesül, ha történetesen három- szobás lakást vásárol. A szociálpolitikai kedvezmény és az állami támogatás együttes összegével csökkentett építési költség (eladási ár) 10 szó zalékát a munkásnak kell — előtörlesztés címén — megfizetni, 20 százalékát a vállalat biztosítja támogatósként, míg a fennmaradj 70 százalék ereiéig az OTP 35 évi lejáratra, évi egy százalékkal kamatozó kölcsönt nyújt. Ilyen kedvezmények mellett a munkás építtető (vásárló) által fizetendő előtörlesztés, valamint a havi törlesztésrészletek összege, az állami eszközökből megvalósuló tanácsi értékesité- sű (régi közismert nevén: szövetkezeti) lakásokéval közel azonos szinten alokul. További jelentős kedvezményként kell megemlíteni, hogy hó rom, vagy épnél több gyermek esetében a munkásnak a vállalatnál előterjesztett kérelmére — egyedi elbírálás alapján — az őt terhelő 10 százalék előtörlesztést részben vagy egészében — a lakásügy! hatóság — a vállalat javaslatára, szociális helyzetére figyelemmel — az állami költségvetés terhére elengedheti : — a vállalat pedig — műn- kaerőgozdálkodósi érdekeire tekintettel a munkás hgjyett lakásépítési alapja terhére vissza nem térítendő támogatásként megfizetheti. Ugyancsak a kedvezmények közé sorolható az a lehetőség is, hogy az építtető átmeneti anyagi nehézségeinek áthidalására az első három évben az OTP 150 forinttal csökkentheti a havi törlesztörészletét. Az így kieső összeget a kölcsön hátralévő törlesztési idejére elosztva kell megfizetni. Ezek után nézzünk konkrét példát a pénzügyi feltételek és kedvezmények alakulásának szemléltetésére. (A példában 2 szabás lakást, 360 000 forint építési költséget és a szülők által eltartott két gyermeket veszünk alapul.) AmennyftKM a krikés építési költsége 368 900 Ft Szociálpolitikai kedvezmény (gyermekenként 30 000 Ft) 00 000 Ft Állami támogatás 00 000 Ft Szociálpolitikai kedvezménnyel és állami támogatással csökkentett épitési költség 340 000 Ft A munkás részéröl fizetendő előtörlesztés (10 százalék) M 000 Ft Munkáltatói támogatás (kölcsön) 20 százalék 08 0M Ft OTF-kölcsön 70 rrérelék 108 000 Ft Kamat az OTP kölcsön irtán évi 1% Törlesztési idő 33 é*. Az igények elintézésének módja A munkásoknak Igényűket elsősorban vállalatuk szakszervezeti bizottságának kell bejelenteniük és kérni, hogy számukra a vállalat biztosítsa a legalább 20 százalékos mértékű kölesön- támógotást A vállalat Illetékes vezetője a kérelmet o párt, a szakszervezet ás a KISZ képviselőinek bevonásával bfrálja el. Ha a munkás kérelmét jogosnak és teljesíthetőnek találják, úgy az igényt a 20 százalékos támogatós vállalására vonatkozó nyilatkozattal együtt o Szervező Bizottságház kell eljuttatni. A Szervező Bizottság 0 hozzá beérkezett Igények kielégítését egyrészt at OTP saját beruházásában megvalósuló társosház- lakások vásárlása, másrészt a vállalati szervezésben és lebonyolításban, Illetőleg a lakásépítő szövetkezet keretében történő lakásépítés útján kívánja megoldani. A Szervező Bizottság úgy döntött, hogy amennyiben egy vállalattól 50, vagy azt meghaladó igény érkezik be, úgy azok kielégítését a vállalat szervezésében történő lakásépítés útján oldja meg, melyhez a vállalat részére közműves épitési területet bocsát rendelkezésre Bár cikkünk a munkáslakás- épitkezéssel elsősorban Pécs város szempontjából és helyzetéből kiindulva foglalkozott, az állami támogatásról, az egyéb kedvezményekről és azok félté- | teleiről adott általános jellegű j tájékoztatás a megye három kijelölt városára (Pécs, Komló, Szigetvár) értelemszerűen érvényes. Balatonyl Dezső, az OTP Baranya megyei Igazgatóságának igazgatója Hétszázezer forintért A Xavér utcai szociális otthon egyik szobája. Népi ellenerők vizsgálják: Tiszta város-e Pécs? / Ha nem — miért nem és mi a teendőnk? Éppen egy esztendeje alkotott új rendeletet a Pécsi Városi Tanács a város köztisztaságáról. Annak idején kifejeztük aggodalmunkat, miszerint eie- gendő-e egy rendelet ahhoz, hogy tisztább legyen a város, ha mi magunk, Pécs polgárai nem teszünk ezért többet. Ncs, látványos változásoknak nem lehettünk tanúi, Pécs utcái bizony szemetesek, a város köztisztasága körül van még mit tenni. Erre utal az is. hogy a pécsi városi és járási Népi Ellenőrzési Bizottság a Megyei Párt- bizottság kezdeményezésére megkezdte Pécs köztisztasági helyzetének vizsgálatát. Az indító megbeszélésen így fogalmazták meg o vizsgálat célját: „A Köztisztasági Szabályzat és az azt adaptáló 1972. évi 1. sz. tanácsrendelet hogyan érvényesül a gyakorlatban és miképpen kerül végrehajtásra a különböző vállalatok és tanácsi szervek tevékenységében". Hasonló témájú vizsgálatok voltak már Pécsett. Néhány évvel ezelőtt például megvizsgálták a népi ellenőrök a Pécsi Köztisztasági és Ütkarbantattó Vállalat munkáját A mostani több ennél, hiszen a vizsgálat túlterjed a Köztisztasági Vállalaton- A népi ellenőrök felkeresik a kerületi tanácshivatalokat a KÖJÁL-t a PlK házkeze- lóségeit, a Kertészeti és Parképítő Vállalatot a tanács költségvetési üzemét valamint a DEDÁSZ-t a Vízmüvet és a Gázgyártó és Szolgáltató Vállalatot. Nem zárták ki annak lehetőségét hogy o vizsgálatot kiterjesszék a MÁV-ra. a Volánra és az építőiparra, minthogy ezek tevékenysége is beleszól a város köztisztaságába. Részletes „haditervef" dolgoztok ki a vizsgálatban részt- yevő 17 népi ellenőrnek. A vizsgálati programban meghatározták azokat a kérdéseket amelyekre a vizsgált szerveknél feleletet kell kapni. A Köz tisztasági Vállalatnál például a'ra keresnek választ, hogy a tanácsrendelet végrehajtásának vannok-e belső, szervezeti ako- dályai, milyen külső akadályozó tényezőket észlelnek, milyen szervek, vagy magánszemélyek magatartása ütközik leggyak- , rabban a tanácsrendeletbe, ki- ! elégítő-e a szemétszállítás je lenlegi színvonala. A tanácsnak orra kell valasrt adnia, hogy a köztisztasággal kapcsolatos fel- ddatok ellátására szolgáló szervérét olkalmos-e az eredmé- éyes munkavégzésre, hogyan gondoskodnak a piacterek es 0 vásártér használat utáni takarításáról, milyen intézkedésekkel előzik meg az építkező seknél, bontásoknál, útfelvágá- soknál a szennyeződés keletkezését, mriysn szervezet végzi a kőztisrtaság folyamatos ellenőrzését, hogyan érvényesül az új városrészek köztisztasági igényeinek kielégítése. A PIK-nél azt vizsgálják, hogy a szemét- gyűjtési és tárolási rendszerek egészségügyi szempontból megfeielők-e, megakadályozható-e a tárolóhelyeken a szemétben túrkálós, hogyan tartható be a házirend. A KÖ1ÁL- nak a körtisztaság közegészségügyi hatásairól keli részletes tájékoztatást adnia. A közüzemi vállalatoknál azt vizsgálják, hogy azok saját tevékenységi körükben mit tehetnek azért, hogy közszolgáltatásaik kevesebb szennyeződéssel járjanak. A vizsgálatot dr, Szotyorl Árpád vezeti. Tőle kérdeztük: hogyan hajtják végre a népi ellenőrök a vizsgálatot} — Először Is felkeresik a vizsgálandó szervek vezetőit, ismertetik a vizsgálat célját és segítséget kérnek munkájukhoz. Ezt követően a helyszínen tanulmányozzák a köztisztaság jelenlegi helyzetét. Megfigyelik a szemétgyűjtést, az utak tisztítását (szükség szerint fényképeznek is) és tanulmányozzák a köz- tisztaság fenntartásában érdekelt szervek tevékenységét. A tényleges helyzetet kívánjuk feltárni és feleletet adni arra: mit lehet és kell tenni} Tudjuk, hogy a köztisztaság a lakosság állandó, éber ellenőrzése és tevékeny közreműködése nélkül nem valósulhat meg, ezért a vizsgálatban is szeretnénk számítani a pécsiek segítségére. A vizsgálat erekben a napokban már folyik, a tapasztalatok első, gyors összegezésére már a jövő héten sor kerül. Mit vár a pécsi köztisztaság NEB-vizsgálátótól? Ezt kérdeztük meg o köztisztaság kék „gazdájától". Tóth Zoltán, a Városi Tanács épíflési és közlekedési osztályának vezetője szerint: — ló lehetőség az ilyen célra szervezett vizsgálat ahhoz, hogy a kívülálló alaposságával vizsgálják munkánkat, s adjanak frissítő ötleteket. Pécs köz- tisztaságát egyébként így érdemes vizsgálni. Együtt és egyszerre kell nézni mindazokat a helyeket, amelyeknek részük van a közisztaságban, mert csak így láthatjuk, hogyan érvényesül a gyakorlatban az egyéves tanácsrendelet, Gyimesi László, a Köztisztasági és Útkarbontortó Vállalat igazgatója ezt mondta: — Nagyon sok olyan körülmény van Pécsett, amelyek a mi erőfeszítéseinkkel szemben o tiszlátalanság hatását keltik. Ezeknek a körülményeknek a feltárását várjuk elsősorban, hogy tudjuk, hol kell erősítenünk. A NEB-vizsgálatra lapunkban még több alkalommal visszatérünk és köszönettel fogadjuk olvasóink észrevételeit, javaslatait H. I. Bemutató szakembereknek Népességnyilvántartás számítógéppel A „Számítógép etc óHam- igazgatásban" címmel Pécsett megrendezett kétnapos kellőkvium második napja az egységes állami népességnyilvántartás pécsi kísérleti tapasztalati ismertetésének jegyében zajlott le. Dr. Go- labár Tibor, a Városi Tanács végrehajtó bizottságának titkára részletes tájékoztatást adott a pécsi tapasztalatok ról, amelyeket a népességnyil- vántartas országos megszer- vezese során célszerű figye lembevenni. Ismertette az élőkészületeket, az összeírás és az adatok felülvizsgálatának tapasztalatait, az információs rendszer niegszervézésével kapcsolatos feladötokqt (önnek jóságától függ, hogy rtdá- rckész lesz-e a nyilvántartói) és az adathalmaz számítógépre szavazásét. Külön foglalkozott q népességnyllvón- tortási rendszer szolgáltatásaival, amelyek jelentékenyen megkönnyítik aj igazgatási munkát. Dr. Boruzs Mihály, a KSH népességnyilvántartási munkobizottsáq titkárságának vezetője a Pécsi kísérlet’’tapasztalatainak országos méretű hasznosítási lehetőségeiről beszélt, Bindics Ferenc, a DEDASZ számítóközpontjának vezetője pedig a pécsi kísérlet számítógépes feldolgozó- , sóról adott tájékoztatást. A kétnapos kollokvium résztvevői részére szerdán délután a DÉDASZ számítóközpontjában gyákórlatí bemutatót tar- tettük a népességnyilvántör- tás pécsi kísérletéről. Otthonosabb szociális otthonok Felújítják Pécsett a Xavér, a Tüzér és a Tímár utcqi Szociális Otthont. így több mint négyszáz gondozásra szoruló idős ember mind megfelelőbb körülmények között élhet. A kivitelezési munkálatokat o Költség- vetési üzem végzi és a három létesítmény együttes építkezési költsége meghaladja a 700 ezer forintot, A legnagyobb arányú korszerűsítésre a Xavér utcai Szociális Otthonban kerül sor. Itt a teljes felújítási munkálatok tulajdonképpen már három éve megkezdődtek. Azóta az épület külső és belső arculata teljesen megváltozott. Több új betegszobát alakítottak ki, műanyag- padlóval látták el a termeket. Fürdőszobákat építettek a bentlakók és a dolgozók részére is, valamint újrq festették, mázolták a falakat, berendezéseket A/ intézetben kilenccel bővült Oz ágyak száma, A régi ebédlőből is újabb szobákat alakítottak ki, helyette egy kisebb, a célnak jobban megfelelőt építettek. Nagy gondot fordítottak az otthon parkjának rendbehozatalára, ahol is a gondozottak sétálhatnak és az idejüket eltöithetlk. A Xavér utcai intézet fekvőbetea jellegű. Ezért arfsarkban most alakítanak ki egy betegfektető pavilont. Itt napozhatnak majd a járóképtelen betegek a nyitott, de függönyökkel árnyékolható épületrészben. Az udvart balesetmentessé tették, az utak mellett pedig korlátokat helyeztek el. Az utóbbi időben cserélték ki a bútorzatot is, ezenkívül pe- diq a korszerűen felszeretéRendelőintézetben naponta látják el a betegeket. . - •••tr*yrí A Tüzér utcai Szociális Otthon jelenleg 180 férőhelyes. 1971-ben végeztek itt utoljára felújítási munkákat. Akkor alakítottak ki egy tizenhat személyes épületrészt, három épületet pediq korszerűsítettek. Víz- és csatornahálózatot fektettek le és ezzel egyidőben készültek a mosdóhelyiségek is. Most a negyedik pavilont újítják fel, a mosodát az eddiqi eqészséqte- len alagsori helyiségekből áttelepítették, de jelentősen bővítették a konyhát, ezenkívül pedig új irodahelyiséget építettek az élelmezésvezetonek. Az ebédlőt, a társalqót és az orvosi rendelőt is tatarozzák, újrafestík. Hamarosan hozzákezdenek a park rendezéséhez és újratelepítéséhez, amely tavaszra már kellemesebb környezettel várja az idős embereket, A Tímár utcai Szociális Otthon egy főépületből és egy belső pavilonból áll. Hetven fő részére nyújt elhelyezést. A korábbi Lét nyolcágyas szobát négy ágyasokra alakították ót, a meglévő helyiségekből fürdőszobákat építettek, valamint « srobákba bevezették a hidegmeleg vizet. Az udvarrészt itt is biztonságossá tették. A Tímár utcai ott- | hon körüéfnényeinek jqvulásá- hoz jelentősen hozzájárult az 's» hogy o szobák fűtőberendezéseit olajtüzelésre állították át. Mindhárom szociális otthon építkezési munkálatai jelenleg is tártanak. A korszerűsítések egy része méq ebben az évben elkészül, a fennmaradó építkezések pediq a jövő év tavaszára fejeződnek be. Megvételre Peresünk 3 db 8 m hosszú 500 vagy 600 mm hevederszélességű MÓZGATHATO GUMIHEVEDERES SZALUTOSZALAGÓT. Cím: M éhács, Farost lemezgyár, beruházási ositály Telefón; 393/143, Ügyintéző; Steindl László, Telei; 13-339, V