Dunántúli Napló, 1973. október (30. évfolyam, 260-290. szám)
1973-10-08 / 267. szám
fielt ötöl — , fíctröig A nép' bizalmából Rövid, mindössze egynapos volt az elmúlt héten az országgyűlés őszi tanácskozása. Ezt a gondosan előkészített törvényjavaslatok, a lényegre törekvő felszólalások tették lehetővé. Pedig közéletünk, gazdasági fejlődésünk szempontjából fontos törvényeket fogadtak el a képviselők. Talán az újságolvasóknak, a parlamenti viták iránt érdeklődőknek arra sem maradt idejük, hogy alaposabban elemezzék az új törvények lényegét. Lapunk pénteki és szombati számában kiküldött munkatársunk parlamenti jegyzetéből, s megyénk országgyűlési képviselőjének, Novics János elvtárs felszólalásának közreadása nyomán megismeí- kedhettek olvasóink a statisztikai törvény jelentőségével. Az országgyűlés elfogadta a Minisztertanács tagjainak és az államtitkárok jogállásáról és felelősségéről előterjesztett törvényt is, mely igen jelentős alkotmányos államéletünk, a szocialista demokratizmus továbbfejlesztése szempontjából. Az új törvény bizonyára érdeklődést kelt a szélesebb közvéleményben, annak ellenére, hogy lényegében az elmúlt évek során kialakult, bevált szabályokat, gyakorlatot foglalja egységes keretbe. Amire érdemes visszatérni az az igazságügyi miniszter előadói beszédének egy része, mely a miniszterek társadalmi felelősségére, közéleti .tisztségük sajátos jellegére irányította a figyelmet. „A Minisztertanács tagjai - hangsúlyozta az előadói beszéd - és az államtitkárok is a köz szolgálói. Megtisztelő megbízatásukkal, magas tisztségükben a dolgozó nép hatalmát képviselik. Közéletünk állandó reflektorfényében élnek és dolgoznak. Tevékenységük, emberi magatartásuk jelentősen befolyásolja az állampolgároknak a szocialista államhatalomról alkotott álláspontját. A minisztereket ezért nemcsak hi- j vatali fegyelem köti, hanem a fokozott társadalmi, politikai és erkölcsi felelősség is. ^Mindennapos munkájukat úgy kell végezniük, hogy soha ne feledjék: a dolgozó j nép bizalmából kerültek ma- : gas beosztásukba, és csak | addig maradhatnak ott, : ameddig élvezik a bizalmat." j Fontos megállapítás ez, mely alapszik azon a széleskörű közérdeklődésen, mely- lyel a Minisztertanács munkáját, az egyes miniszterek tevékenységét az emberek figyelemmel kísérik. Éppen ennek tudatában, az elmúlt években lapunkban rendszeresen beszámolunk a Minisztertanács üléseiről, részt veszünk a miniszterek sajtótájékoztatóin és azokról tudósítunk, szélesebb olvasói rétegeket érintő kérdésekre közvetlenül, elsőkézböl kérünk választ tőlük. Minden esetben a legnagyobb segítőkészséget, megértést tapasztaltuk e vezető államférfiak részéről. Ügy gondoljuk, hogy az új törvény még több lehetőséget biztosít a sajtó számára is, hogy tájékoztató tevékenységét szélesítse, a maga eszközeivel hozzájáruljon, hogy a nép bizalma a kormány, s tagjai irányába erősödjék. Mitzkí Ervin E hónap végén: * Leeresztik az orfűi tavat A szennyvíz, a vegyszerek és a haltenyésztés koravénné tették — A népszerű üdülőhely megmentésének kulcsa a csatornázás Centrum hétfő! 1973, október 8-án Minden női és bakfis szövet átmeneti kabát 500,------m int 1630,— Ft-ig In on ÖL MII Centrum ty 4Ü fő hétfő! Ennek a megejtően szép fekvésű - de felszíni vizekben fö- löttéb szegény — Pécsnek szinte megváltást hozott az orfűi tó rendszer. Alig tíz-tizenkét esztendő alatt — ami egy tónál legföljebb csecsemőkort jelent a partvidék benépesült, megán- és vállalati üdülők, utak, kereskedelmi egységek épültek. Hétvégeken özönlik ki a nép buszokkal, autókkal, kerékpárokkal. Horgásznak, vagy folytatják a. víkendház építését, vagy éppen pihennek, akik már mindezen túljutottak. Vagy - vagy? A tórendszer azonban túl gyorsan kinőtte a „csecsemőkort”, úgyannyira, hogy már az elöregedés tünetei fedezhetők fel lépten-nyomon, A Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság laboratóriumának szakemberei nagyon gondos vízminőségi vizsgálatot végeztek az orfűi tavaknál. Az eredmény csak megerősítette azt az általános szabályt, miszerint egy üdülőtó hosszabb távon nem alkalmas horgászati tevékenységre, és fordítva sem. Márpedig az orfíji-tóban és a Pécsi-tóban strandolnak is, horgásznak is. A halállomány mesterséges táplálásakor jelentős mennyiségű takarmány, illetve műtrágya kerül a vízbe. Az így bejutott tápanyag gazdagítja a tavuk élővilágát (mikroszkopikus növényi, állati szervezeteket), erőteljesebb' az algásodás, megjelenik a vízfelületen a hínár. A fürdőzők bőrére eképpen lerakodó szennyeződés — egyelőre — csupán kellemetlen látvány és érzés. A túlzsúfolt tóban élő halak azonban megsínylik a vízbe jutott tápanyagok közvetett hatását, Az elhalt mikroszkopikus szervezetek sűrű rétegként leülepednek a tó fenekére, megkezdődik a bomlás, gázképződés, amely elvonja a/ oxigént a vízből. Az idén már például a Hermann Ottó-tóban — éppen oxigénhiány miatt — a süllőivadékok elpusztultak. Fertőző emésztőgödrök Súlyos gondot okozott a szennyvízcsatorna-hálózat hiánya is. A sok, hétvégi házakhoz csatlakozó emésztőgödörből a szennyvíz nagyon gyorsan eljut a tavakig a ritka, sziklás altalaj üregein át. Az orfűi szőlőhegyen és környékén erőteljes vegyszerezést folytatnak o gazdák, akik a szigorú előírásnak megfelelően az el nem használt védőszereket elássák Geológusok vizsgálata során azonban kiderült, hogy egye; helyeken — az üreges, köves tulajon át mindössze három óra alatt - esős bemosódás re vén — már a vízben jelentkezik a vegyszer, Mindezt elősegítet te az is, hogy a tavak környékén — különösen a Pécsi-ic mentén — alig található nő vényzet a vékony termőrétegen így a hordalék lassan, de biztosan tölti fel a tó medrét. A szemétszállítás is megoldatlo" a víkendtelepen, s a gödrökben, vagy a talajszinten tároh hulladék bomlásnak indul, az eső aztán gondoskodik arról, hogy a tavak szennyeződését ezzel is tetézze. Mindezek a tények sürgős megoldást igényelnek. De hogyan? Először is érdemes lenne azon gondolkodni, hogy az orfűi tó, illetve Pécsi-tó rendeltetését nem kellene-e módosítani? Méghozzá úgy, hogy mindkettő kizárólag üdülő-jellegű legyen, tehát csak fürdésre alkalmas, a Hermann Ottó- és a Kovácsszénajai-tó pedig csak horgászatra. Az orfűi tó leeresztése egyébként is a hónap második felében megkezdődik, a medrét megtisztítják a növényzettől és 1975 nyarára ismét feltöltik vízzel. Tehát soha jobb alkalom arra, hogy a tó a javasolt funkcióját megkapja, mellesleg szólva következő lépésként a nagyon is kritikus állapotban lévő Hermann Ottó- tó karbantartását kellene elvégezni, majd sorra a többiét. Az üdülő-tavak mentén feltétlenül több illemhelyet kell építeni, továbbá tusolókat, öltözőket. A kopár hegyoldalak — s ez különösen a Pécsi-tó környékére vonatkozik — erőteljesebb fásítását mindenképpen szorgalmazni kell, hogy az erodálás megszűnjék. A partszegély kikövezése pedig már csak azért is sürgős feladat, mert a hegyoldal mozgásban van, ez különösen a horgász-tanyánál tapasztalható. Egyedi szabálymódosítással meg lehet oldani a felhasználatlan vegyszerek megsemmisítését, vagy olyan szerek alkalmazásának előírását, amely a tavak, vizére kevésbé veszélyes. Az úgynevezett Bi^chwald- órokra, — amely a hordalékot szinte ömleszti a Hermann Ottó-tóba — hordalékfogót kellene építeni. csatornahálózat kiépítése nél- xül. A szakemberek egyöntetű véleménye, hogy a szennyvíz- tisztítást kémiai n^ódszerekke-l (azaz a .hagyományos tisztítás- technológiát az ún. III. fokozattal kibővítve), lehet biztonságosan megoldani. Az orfűi lórendszer megmentésének kulcsa tehát: a csatornázás. Az itt fentebb említett káros behe tások ma már oly nagymérték ben jelentkeznek, hogy ha sen - mi intézkedés nem történik, a tavak teljes elöregedése — s ->z ezzel járó használhatatlansága . — 10—15—20 éven belül végérvényesen bekövetkezik. Rab Ferenc Jersey kosztümben etette a sertéseket Áruházból áruházba jártak — lopni Piskor Imrénél júliusban a szék* szárdi Korzó Áruházban érte utol a tolvajok végzete. Klemm Rozália eladó észrevette, Hogy három jersey ruhát próbál jókora utazótáskájába begyömöszölni, de az akasztók miatt nem boldogul. Az eladó kiáltására Piskorné és társnője elmenekült. Piskor Imrénét az áruház dolgozói az autóbusz-pályaudvaron fogták el. Leányát, Fábián Rudolfnét tésényi lakásából vitte a rendőrség Szek- szárdra. A tésényi útnál a rendőrautó mozgó áruházhoz hasonlított. Benne értékes ruhák, jó minőségű fehérneműk, kabátok tömege. Ezek egy- részét Pirgi Ferencné 41 éves tésényi lakos, Piskorné fő orgazdája siratta. Augusztus derekán közölték a lapok a Szekszárdi Városi és Járási Rendőrkapitányság kérését a kereskedelem dolgozóihoz: Jelentkezzenek azok. okik segítséget nyújthatnak Piskor Imréné 41 éves és Fábián Ru- dolfné 22 éves tésényi lakos bűn cselekményeinek felderítésében. A Baranya és Tolna megyében publikált felhívás megjelenését követően gyors egymásutánban jelentkezett a pécsi Mecsek Aruház, a Sellyéi, a Szászvári, a Bonyhádi ÁFÉSZ, a szekszárdi Otthon Aruház. A Mecsek Áruházból érkezett információ különösen értékesnek bizonyult; cáfolhatatlanul megmutatta, mennyire nem szavahihető Piskorné. Az asszony azt állította, hogy a házkutatásnál lefoglalt szép Panofixet a pécsi piacon vette 2500 forintért. Ellenére szólt, hogy a 6500 forint értékű bunda hiányát éppen ebben az időben mutatták ki a Mecsekében leltározás alkalmával. Sorozatos lopásokért most Piskor- néva! és Fábiánnéval együtt kerül a Szekszárdi Járásbíróság elé Marell Istvánná, 46 éves és Horváth György- né 42 éves tésényi lakos. Négyesben dézsmálták a társadalmi tulajdont az említett helyeken, továbbá Komlón és a pécsi müanycgboltban. A BARANYAKER pécsi 175. számú boltjából a tolvajok úgy vitték ingyen a drága Clan House whiskyt, mint más a vizet a kútról. Piskorné jó dolgában — a tesényiek nem csekély megbotránkozására — jersey kosztümben etette húsz sertését. Eredményes munkát végzett tehát a rendőrség a társadalmi tulajdont 65 000 forinttal károsító bűncselekmény-sorozat felderítésével. Fáradozása annak ellenére eredményes lett, hogy a fiatalkorú P. Ibolya megsemmisítette a bűnjelek egy részét és az egyik tettes személyi igazolványát. Ä leány a többiekkel együtt bíróság elé kerül. (Borváró) ramEsssa hDncuEa 5EJ Időben cselekedni De a legnagyobb és legégetőbb feladat: a tórendszer környékének csatornázása. Köztudott tény, hogy az orfűi tórénd 'szer kiemelt üdülőterületté nyilváníttatott. Fejlesztéséről — de egyáltalán a tavak megmentéséről — szó sem lehet, a Motorkerékpárjával belerohant, egy álló autóbuszba Pécsett, az Engels 41 éves Pécs, Frankel Leó út 20-as szám alatti lakos. A szerencsétlen ember a helyszínen meghalt. Vasárnap hajnalban a Tolna megyei Koiazno községben Takács József, 19 éves diósberényi fiatalember motorkerékpárjával felbukott. A mentők agyrázkódással és fejsérüléssel a szekszárdi kórházba szállították. * Ittasan vezette motorkerékpárját tegnap délelőtt Kollár János, 19 éves magyarsarlósí lakos és Belvárdgyu- lánál az országúton felbukott, A motor vezetőjét fejsérüléssel, pótuto- sót, Gyúrok János, 20 éves magyarsarlóst lakost pedig rúzódásokka! a mentők a pécsi idegklinikára Szállították. — Fotóművészek kiállítása Kaposváron. Jávori Béla, Nagy László és Péter János Művészeti-díjas fotóművészek gyűjteményes kiállítása ma délután öt órakor nyílik o kaposvári Mit kérnek, mit kínálnak? Továbbra sem „cikk“ a használt autó — Trabant úton vasárnap délben Benitfi Ferenc. Feqyveres Erők Klubiában. A ( ^ 000, Mercédes 130 000 Ft-ért nt.A. D... E.nnlrAl I aÁ .*. 4 n C ... ... ... t két hétig látható ígtótárlatot Tóth János, a városi tanács elnökhelyettese nyitja meg. Majdnem több volt a parkoló leo 6 esi o tegnapi vásáron, mint az el* ? adó. A múlt hónapinál jóval keve♦ j, sebb, mintegy 600 gépkocsin igye7 keztek, lehetőleg jó áron. túladni. < Egy CH rendszámú 600-as Tro- r t « \ r ( bar,tot 22 ezer forintért kínált a tulavproqnózis eqy hétre lajdonos A kocsi, kora ellenére, jó ' ^ V állapotban volt, látszott hogy gondosan előkészítették o vásárra. Elég Névnapi vacsora vállalati pénzből így mulat egy magyar — bolti eladó Az István napi vacsora tálalva, a pincérek felsorakoztak, a zenekor tust húzott — a gazdagon terített asztalnál megkezdődött a dínom-dánom, A lakomát Mutávcsics István rendelte. A pénz nem számított, hiszen volt bőven. Hogy a vállalatéból mulattak? — ugyan kit érdekelt ez akkori A 19 éves fiatalember ez év nyarán Pécsett, a Doktor Sándor utcai Olcsó Áruk boltjában dolgozott. Mivel augusztus közepén az üzletvezető és a pénztáros is szabadságra ment — őt bítzák meg a mindennapos elszámolással, a pénz befizetésével. Augusztus 16-a jól indult: szép bevétel volt aznap, közel tízezer forint Zárás után Mutávcsics a postára indult a pénzzel. Ott azonban hosszú sor állt. Ennyit kell várni? — azt már nem. Zsebrevágta a csekket és a pénzt, sfütyörész- ve indult sétára. Útközben ösz- szetalálkozott barátaival. Mivel a beszélgetés mindjárt jobban megy ital mellett, presszókba tértek be, aztán a Nádor, az Olimpia következett. Aznap este végigjárták Pécs szórakozóhelyeit. A taxi természetesen mindiq előállt. Az átmulatott éjszaka után a tízezer forint ugyarícsak megcsappant az elköltött négyezer forinttal. S, hogy baj ne legyen, másnap hamis blokktömbbel korrigálta előző napi mulasztását — s az előző napi bevételt. Jött 18-a, amikor a magyat férfiak közül minden negyedik névnapját üli, vagy más'István névnapja ürügyén iszik. Ezen a napon Mutávcsics Istvánék csak délig tartottak nyitva, aztán a boltban elkezdődött a poharaz- gatás, olyannyira, hogy amikor a pénzt postára kellett volna adni, Mutávcsics már nem is gondolt ilyen apróságra. Zsebében az aznapi tízezer forintnyi bevétellel előbb haza Mohácsra, majd Majsra utazott — taxival. — Innen visszajött Péesre. Ötszáz forint borravaló a pilótának, a szórakozóhelyeken a cigány neki és társaságának húzta a dalokat —- éjjel kettőig. Akkor ugyanis nőismerősével a Hotel Touristban tért nyugovóra. A mulatozás másnap folytatódott: ismét taxival Mohácsra, majd, mivel ott már mindent végigjárt, a változatosság kedvéért a szekszárdi Gemenc szállóba is ellátogatott. Ott volt csak igazi dáridó, a pincérek bőven kaptak borravalót, s a zenészek sem jártak rosszul azon az estén ... csak neki muzsikáltak. A három nopos mulatozás véget ért — a következő munkanapon a visszaérkezett boltvezető kérdésére, hogy a feladott csekkszelvények hol vannak, Mutávcsics nem tudott mit válaszolni. Rosszullétére hivatkozva hazament — a vállalati rendész előtt azonban nem tagadott tovább, ügyét nemsokára tárgyalják c Pécsi Járás- bíróságon. R, É. ? szép számmai volt Trabant, a fia- S talabbaknak meg is kérték az árát. ) CY rendszámmal egy 601-es típus; ] 40 ezer forint. S A régi Wartburg 1000-es CF rend- ) számmal 42 ezer forint. Jóval fia- ■> talabb társa, IM rendszámmal 74 ezer forint. Sok volt a Skoda, a régi és úi típusok széles skálájával. CF-es Octavio 35 ezerért, at új S 100-ast UB rendszámút pedig 80 ezerre tartották. , , , I *• . *> Zsigulit is szép számmal kínáltak, legmagasabb nappali homer- < kü|önösen sok volt az egy évnél séklet 17—23 fok között var- C nem Idősebb. Például IX-es rendható. Jelentős mennyiségű (leg- i «ámú koaiért 81 ezret kértek, alább 5 milliméter) csapadék *..Yol‘ ore3’ Wrulbolül e3’'lds* Kevés felhő, száraz idő Ma estig kevés felhő, száraz, meleg idő várható. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet eleinte 4—8, később 8—12, o az ország területének mindösz- sze tíz százalékára várható. Távolabbi kilátások: o reggeli órákban párásodás, egykét helyen köd, mérsékelt, időnként kissé élénkebb északkeleti, keleti szél. Az éjszakai lehűlés kissé erősödik, nappal viszont egész héten meleg, napos időre lehet számítani. — Vidra-valuta. Az idei első külföldi szállítmány megérkezett a pécsi állatkertbe. Zürichből egy pár csüngőhasú sertés jött Pécsre repülőgéppel. Még ebben a hónapban ugyancsak a zürichi állatkertből egy nőstény puma és két emu érkezik Pécsre. Valamennyi állatot o Svájcnak szállított egy pár vidráért kapja a Mecseki Állatkert — Lángoló kukoricatábla. Tegnap délben kigyulladt a reménypusztai tsz pécsi, a keszüi út melletti két holdas kukorica- táblája. Bár a kivonult tűzoltók megakadályozták a lángok továbbterjedését, a kár így Is 4000 forint. Volga, az egyik 35, a másik 50 ezer forint. Valószínű, hogy ez utóbbit adják még alább is. Négy FIAT Coupé is gazdát keresett 75 ezertől 100 ezer forintig. Az „igényesebbek" számára volt egy — a tulajdonos szerint 60 ezer kilométert futott — BNW 1700-as, 120 ezer forintért és egy Mércédé? 220-as 130 ezerért. Ez volt a legdrágább. Mint általában, most is az volt o jellemző, hogy az emberek inkább } kíváncsiskodni, mint vásárolni mentek az autópiacra. Jó ütemuen készül az ófalu! bekötőút. A 18.5 millió forintos beruházás építése a tervek szerint halad, október 19-én lesz a műszaki átadás, október 24-én pedig ünnepélyes keretek között átadják a fon» gólomnak a kis községet a világgal összekötő utat. * Az őszi hetek egyik* a város közúti forgalma szempontjából jelentős munkája, a Szigeti várni csomópont építkezése lesz. A múlt héten a „Szigeti vám” kocsma kivételével megtörténtek a szanálások, s az útépítők megkezdhetik az új cső- mópont kialakítását. Egyelőre — a kocsma továbbüzemelése miatt ■ — szükségmegoldáskónt az abaligeti út Jelenlegi nyomvonalán alakítanak ki háromsávos, a 6-os útra csatlakozó útszakaszt. /