Dunántúli Napló, 1973. október (30. évfolyam, 260-290. szám)

1973-10-28 / 287. szám

Baalbeck — részlet Fotó; Nádor Katalin CSORBA GYŐZŐ Igló, 1880. október 13. Tivadar a patikus-segéd sok kenőcsőt port folyadékot kimért becsomagolt már most délutánra csökkent egy kicsit a forgalom a principális a napi bevételt számolgatja Tivadar a pult szürke márványlapjára könyököl s az ajtó és az ablak nagy üvegtábláin át a szűk utcára bámul... „Vedete vedete e non vedete niente” néz néz semmit se lát semmit se lát még aztán ki tudja honnét hirtelen egy szekér áll meg az utcán tinós szekér csendesen bóbiskoló olyan akár a többi és Tivadar keze elindul vény-papírt húz maga elé köpenye zsebéből ceruzát kotor ki és rajzolni kezd és lát már lát élesen lát kész is a rajz keze megáll _ vállán ütést érez a principális szólal meg a háta mögül: „ ... maga festőnek született!" zavartan s örömmel néz rá Tivadar és zsebébe rejti a rajzot Később a principális elmegy s Tivadar az utcára lép előszedi a rajzot boldog s váratlanul bal tenyerében egy háromszögletű kis fekete magot pillant meg s felülről hátulról szót hall: „Te leszel a világ legnagyobb napút festője nagyobb Raffaelnél” Tivadar szédül a magra mered az duzzad egyre_duzzad roppant törzs bomlik ki belőle széles lapátvégü lombógok nyárshegyü csonkok: irtózat fenség és magány A fa-sudár az égbe vész a terebély a világ négy sarkáig ér s Tivadar a festő a volt patikus-segéd nincs már sehol t az Iglói utcán az októberi délután csipősödő tompulatában egy tepettségében is diadalmas óriás-cédrus koronája közt hujjogat a kárpáti szél. AUTÓ KAROLY Jelentés a szökésről Kosztka Tivadar patikus tégelyekből, fiolákból emelt erődből holdfényhágcsón menekült — „Napút”-ro lelni csontvárak, romok, Selmecbánya hegyeinél irdatlanabb kudarcok között váltófutással szurokfáklyával szemeiben ínalt a gyógyszerész kitartón. Szökése közben kurjongatásaikat lengető csikósok hortobágyi viharban, sehol-sincs tengerparton kényes pára-paripákon ügetők, alkonytekintetü tanitó Marokkóból elröppenés előtt galambcsontú nők Mária kútja mellett, Názáretben, sirós-nevetős álarcú színészek kathartikus hiánya Taorminában, Panaszfal előtt széltől ingatott panaszkodók, ujholdnál athéni álomkocsizók bújtatták, adták egymásnak rejtegetve — Zenitig nőtt cédrusmagánya suhogó ágán gunnyaszt, füstölög magában, elérhetetlenül. Németh Lajos: Gondolatok Csontváry művészetéről — Részletek ­Só érzés, hogy Csontváz­ról írván nem kell már ismer­tetni különös életét, Paliasz Athénéként született művé­szetét és müvei keletkezési körülményeit. Beigazolódott az, amiről 1963-ban Fülep Lajos oly szépen írt: Csont­váry életművének a szellemi birtokbavétele megtörtént, a nemzet művésze lett, mint ahogyan az Petőfi, Munkácsy vagy Ady és Bartók. Szocio­lógiai felmérések bizonyítják, hogy a „Magános cédrus” a körtudatban a „Siralomház” és a „Majális" mellett áll. Sőt, Csontváry nemcsak a nemzeti kultúra vetületében vált klasszikussá, Az a gesz­tus, őrhely az 1958-as világ- kiállítás alkalmával, a nem­zetközi hírű művészettörté­nészek által válogatott „50 év modem művészete” című kiállítás nyitóképének tette Csontváry „Tengerparti séta- lovaglós”-át — Csontváryt a modern művészet úttörőjévé, a posztimpresszionista nem­zedék egyenrangú társává avatta, mint ahogy nem egy elfogultsággal vádolható magyar művészettörténész, hanem a frbncia akadémia tagja, Marcel Brion hason­lította műveit a művészet tör­ténelmének a legjobbjaié- hoz. Lehet szeretni, vagy nem szeretni művészetét, de a leg­szigorúbb esztétikai mérték­kel is megítélhető értékeit már nem lehet kétségbevon­ni. Épp azért érdekes művé­szete az egyetemes művé- srettörténelem aspektusából is, mert néhány nagy kortár­sához, a posztimpresszionis- ta-szimbolista nemzedék tag­jaihoz hasonlóan, az ő mű­vészetének a dimenziója is nagyobb, művészetének je­lentésstruktúrája differenciál­tabb, mintsem hogy csupán stílustörténeti kategóriákkal vagy pedig pusztán festői, formai minőségek felsorolá­sával jellemezhető lehetne. Fülep Lajos mondotta egy- izben, hogy egy műből, ha az valóban mű, az esztétika minden problémája kibont­ható. Csontváry művészeté­nek a nagysága is abban rejlik, hogy a benne körvona­lazódó problematikának a dimenziója túlnő egy elhatá­rolt életmű keretein, a szá­zadforduló, e nagy művészet- történeti korforduló úgyszól­ván minden problémáját érinti és egyéni mádon vá­laszolja meg. A valóság páratlanul ér­zéki, konkrét jelenitése, ugyanakkor a látvány szub­jektív átírása és mindezt a szubsztanciára vonatkozta­tott kompozícióban való ösz- szefogása, majd ennek a pszichózisból fakadó mági- kus-dereisrtikus világképe szolgálatába állítása és ez­zel mitikus szintre emelése — mind oly probléma, amely az európai festészet fejlődésé­nek kardinális kérdései közé tartozik. Hogy mindezt újra felvetette és összefogásukra vállalkozni mert, abban két­ségkívül szerepet játszott a tudattalanok bátorsóqö is, az esztétikai gondolkodás ittho­ni elmaradottsága, a szerves tradíció hiánya. Ha Csontvá­ry műveltebb vagy számítón józanabb, eleve maga ítélte volna kudarcra vállalkozását, igy azonban engedte kibon­takozni inspirációit és intui­tív megérzéseit, amelyek csal­hatatlanul a művészet adott fejlődési szakaszának g köz- Donti problémáira tapintot­tak. Művészete, stílusa nem volt naiv — bármennyire pró­bálják is néha a naivok kö­zé sorolni -, esztétikai tájé­kozódásában azonban az volt, ám épp ez tette lehető­vé, hogy ellentétes dolgokat is egybefogjon. Ugyanakkor hallatlanul szuverén látása megóvta attól, hogy az ered­mény csupán eklektikus kom- pilóció legyen. Kevés művésznek adatott meg. hogy életműve ennyire Jánusz-arcú legyen, mint Csontváryé. őrá csákugyan hivatkozhatnak a realizmus hívei, minősíthetik szimbolis­tának, joggal nevezhető ex­presszionistának és nem volt önkényes gesztus, mikor a szürrealizmus előfutáraként elemezték a mítosz határ- mezsgyéjén levő cédrus-ké­peit - és sorolhatnák még tovább. Itt nem csupán ar­ról van szó, hogy általábon a nagyformátumú, bonyolult jelentésstruktúrájú életművek ritkán sorolhatók egy vagy két stílus keretébe, diménzió- juk nagyobb az iskolák, stí­lusok dimenziójánál. Az ő művészetében korszakok ta­lálkoztak. a reneszánsztól in­duló fejlődés, a mimézis sa­játos problematikája és a modem művészet attól elté­rő, merőben új problemati­kája egyszerre, gyakran egy­azon képen belül jelentkezik. Ilyen távlatokat, szertefutó kérdéskomplexusokat össze­fogni, elhihető erővel egybe­szervezni — művész és ember kellett ehhez. Csontváry bír­ta lélegzettel. BARDOSI NÉMETH JÁNOS Látomásokban Látomásokban bibliai fényt lát magányosat és tömeget szorongást egek nyugalmát egy ecsetbe fogve sugallatodra áll a Cédrus Tenger Tátra tetői — belső hang az arcon megváltást-váró tűz a szem hunyorban mutatják Raffaelhez méltó meredekeit oma pillanatnak megszületett az Isten viselőse kiben kin keserv üdv öröm ragyog opál-kék-piros lángokközt A Nagy Tar patak a Tátrában — részlet Fotó: Nádor KataBa PÄKOLIT2 ISTVÁN Posztó m usz-üdvözlet Üdvözlőm a fenkölt stilü Academía-t S minden vaskalapba-gyömöszölt-fejü fiát Én a félbolond sőt egésznek minősitett Autodidakta pogány kiközösitett Mérhetetlen vásznam kifeszült az egeken Mennyei vitorla: irgalmatlan kegyelem Volt időm rogyásig mit tehettem volna mást Üstökön ragadtam minden kusza látomást El-elbabrálgattam velük ahogy jólesett Igy játszott az Ur is alkotva földet-eget Egy kicsit tüntetve egy kicsit menekülőn Fojtó szorongásban hogy melyőnké a különb Gyűjtöttem fejemre égő-eleven szenet Ettől lobogott az égi-meszelő ecset A Mostar-i hidrái láttam Isten homlokát De a Panasz-falnál sose jutottam tovább Mária kútjánál vihogtak a leányok Tán magam sem tudtam mi ez amit csinálok Bolondnak dilettáns dilettánsnak meg bolond: Képletemet szertekuszálja a horizont Holdvilágba mártva koptattam a pénzűmét Rendhagyó a Müvem az ám de még mennyire Csak éppen ki kellett bírnom a sajnálkozást: — Hadd csinálja hagyjuk úgyse tud csinálni mást Ernyedt Figurái bámulnak rezignálton Mint kölyök-mázolta maskarák az irkában Nem árt nem is használ ez a szegény Tivadar 3olond futózáporként jön és megy is hamar —■ Pedig én találtam ki az iszonyú Magányt Amit nem feledtet se pénz se bor se a lány Félelmetes ákom-bákom amit itt hagyok Vegyétek-egyétek belevásik fogatok — Félőrült Pingáló a Szabálytalanszabály — Igy kacsint szemembe ki mentséget nem talál Mivel mestersége sose válik vérévé Ulepében hordja mucsai tehetségét Hát én voltam tébult hogyha az lettem volna Minden jöttment-őrült mázolómester volna A nagyeszű értők biggyesztése biztogat Akarnok nemértők szimatolják titkomat Lidércfényü csillag riadt sorson fölött ég Cédrus-magányomhoz zarándoklók örökké Zelk Zoltán Irigység CTgyszer mór Irigyeltem o pécsieket Budo- pest árván maradt kávéhóza, a Hungária bezárása idején, irodalmi estre utaztunk Komlóra, Pécs főterén megállt gépkocsink, s Lázár Ervin egy fejjel magasabbra nőve, mint kocsibaszállás- kor, úgy lépett a járdára, látszott rajta, ő csak Pécsett van igazán otthon. Gondolom, ha mos­tani, pécelí lakása ablakán kihajol, ott is a pécsi dómot látja, a torony fölött pedig nem a napot, hanem a híres pécsi kapus, Rapp kopasz fejét. Ment előttünk Lázár Ervin, jelezve, kövessük őt. S hova vezetett? Kávéházba. Ha nem is akko­rába, mint a hajdani budapesti kávéházak, de Igáziba, mert olyanba, ahol nem egymás hótónak támaszkodva ülnek az emberek, sőt: ahol az asztalokat márvónylqp födi. S a napsütötte ciga­rettafüst rezgő ösvénye az ablaktól a hátsó faligI Azon az ösvényen mintha ifjúkoromba indultam volna. Kinéztem is magamnak azt az ablakot, ha Pécsett élnék, abba az ablakba ülnék verseket írni. Amit eddig mondtam, art is komolyan. De iga­zén most Irigylem csók a pécsieket: olyan aján­dékot kaptak, amilyennel a világ kevés városa dicsekedhet Állandó Csontváry-kiállítás! Gondol egyet q pécsi ember, s ha kedden, ha csütörtö­kön, ha vasárnap, beléphet a termekbe, melyek falain álmot, mesét, színekkel írt verseket, a va­lóság tündöklő visszfényét láthatja I Láthatja az elmúlt évezredeket s azt amit a pécsiek folyó­irata visel homlokán: a jelenkort A jövőt nem? Azt is. Mert a nagy művészet az olyan nagy mű­vészet mint a Csontváryé, évszázad múlva is jelenkor. Köztudott a Mecsek alja szelíd éghajlata sok olyan növényt fölnevel, amik az ország zordabb tájain elpusztulnának. Most már azon se csodál­koznék, ha Csontváry Magányos cédrusa meg­unva az öröklét magányát, a Mecsekre köl­tözne. Ott változna gyásszá, amikor választott s halandó társai elpusztulnának mellőle; s ott válna örömmé, amikor új társak zöldje köszön­tené. Hiszen magyar fa oz a cédrus, hiszen egy nagy magyar festő vásznán növekedett Ismerik Csontváry önarcképét, s azon a ké­pen a világmindenséget fürkésző tekintetét? Tudom, s hiszem, a pécsiék is tudják, az a soha nem múló tekintet már ott van, s ott lesz min­dig is városuk egén, a városén, amely Csont­váry festményeivel a világ egyik leggazdagabb városa lett A Delenkor novemberi száma CSONTVÁRY KOSZTRA TIVADAR születésének 120. évfordulója és mü­veinek októberben nyílt állandó pécsi kiállítása alkalmából ünnepi össze­állítást közöl a folyóirat. A gazdag összeállításban tizenhat Csontváryhoz kapcsolódó verset —• köztük a Pécsett élő ARATÓ KAROLY, BARDOSI NE­METH JANOS, BERT6K LÁSZLÓ, CSORBA GYŐZŐ, PAKOLITZ ISTVÁN és PÁL JÓZSEF költeményét —, emel­lett számos tanulmányt, jegyzetet, cik­ket olvashatunk, DÉVÉNYI IVÁN le­véldokumentumokat közöl, HARS ÉVA írása a Csontváry Múxeum létrejötté­nek körülményeit, a gyűjtemény cnyaqát és a gyűjtemény bővítésének terveit ismerteti, NÉMETH LAJOS el­mélyült tanulmányban méltatja at életmű helyét az euróoai képzőművé­szetben. TUSKÉS TIBOR pedig a „Ró­mai híd Mosztárban” c. képét elenv zi. Érdeklődésre tarthat számot a Csontváryrol szóló korábbi kritikákból összeállított idézet-válogatás. Az összeállításhoz kapcsolódik a szám képanyaga, Csontváry Pécsett kiállított müveinek, Hl. q művek rész­leteinek a borítón, 12 oldal műméi« lékleten és a szöveg között elhety&> tett hiisz-egynéhány reprodukciójáé

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents