Dunántúli Napló, 1973. október (30. évfolyam, 260-290. szám)
1973-10-24 / 283. szám
f973. október 24. D U N A N T CLl I NAPLÓ 5 Könyvtárakat az új városrészekbe Tájkonferencia Kaposvárott a mánkások olvasóvá neveléséről (Tudósítónktól) Kaposváron zajlott le tegnap a Művelődésügyi Minisztériuiti könyvtárügyi osztályának táj- konferenciája, mely a munkások olvasóvá nevelésével és a hálózatfejlesztéssel foglalkozott. Négy megye, Baranya, Somogy, Tolna és Zala közművelődésének a vezetői, könyvtárosai vettek részt ezen. A felszólalók között Váradi Géza, d Pécs Városi Tanács közművelődési csoportvezetője megállapította, hogy továbbra is a könyvnek kell a népművelés középpontjában állnia. A szakszervezeti és o tanácsi könyvtárhálózat egyöntetű fejlesztését javasolta és indítványozta, hogy q minisztérium, amikor elkészíti határozatait, vegye figyelembe; ne épülhessen sehol az országban új városrész könyvtár nélkül. Utalt arra is, hogy az olvasóvá nevelésben bizonyos módszerek mór nem alkalmasak további eredmények elérésére, ezeken újítani kell. Ffalfár Rudolfné szóvá tette vajon kifejezi-e a munkásokkal való fokozottabb törődést az, hogy a Baranya megyei Építőipari Vállalat 4600 dolgozó művelődésének biztosításához csupán eqy függetlenített népművelőt alkalmaz, Szita Ferenc, a kaposvári Megyei könyvtár igazgató- helyettese hangsúlyozta, hogy a szakszervezeti és a tanácsi könyvtároknak együtt kell működniük az olvasóvá nevelésben. Mint a zárszóban is elhangzott; a vita sok segítséget adott o további munkához, tenniakarásról hallottunk minden felszólalásban. Horányi Barna Még Idei szállításra EO—2621 -es (E—1514-cs) típusú szovjet gyártmányú, hidraulikus, gumikerekes kis kotrógépet ajánlunk univerzális 0,25 nv'-es hegybontó és mélyásó kanállal és tolóloppol. Irányár: 370 C00,— forint VITEX Vízügyi Termelőeszközkereskedelmi és Export Vállalat 1024 Budapest, IV., Dunnsor 15. Telefon: 292-97C. Telex: 22-5121. Vezetők tanácskozása Pécsváradon Jubilál a kisegítő iskola Tudományos ülés Pécsett Hamarosan megltezdlk a Mecseki Természettudományi Stúdió építésé! Or. Nagy Józsefnek, a Baranya megyei Pártbizottság első titkárának elnökletével együttes tanácskozást tartottak tegnap a Megyei Pártbizottság vezetői, a járási, a járási jogú, és a városi pártbizottságok titkárai, valamint a Szakszervezetek Baranya megyei Tanácsának vezetői, a szakmai bizottságok titkárai, Pécsváradon, a községi pártbizottság épületében. A megyei szintű tanácskozás előzménye: az S2MT titkárai ez év tavaszán személyesen találkoztak a járási, városi pártbizottságok vezetőivel. Akkor vázolták a szakszervezet szakmai és ágazati felépítését. A tegnapi megbeszélésen összegezték a tapasztalatokat, eredményeket, vagy a méq meglevő gondokat, hogy ezáltal is ien- dületet kapjon a szakszervezeti mozgalom rr^nyenkben. Bogár József, az SZMT vezető titkára vitaindítójában vázolta o termelést segítő szakszervezeti munkát. Beszélt az érdekvédelmi tevékenységükről, valamint a XXII-ik kongresszus által meghatározott irányelvek teljesítéséről. A vitában felszólalt: Ambrus Lajos, a mohácsi Járási Pártoi- zottsóg titkára, dr. Petz Adóm, az Orvos-egészségügyi Dolgozók megvei titkára, Lukács iá- nos, a Pécs Városi Pártbizottság titkára, dr. Sziráki Ferenc, a Közalkalmazottak megyei titkára, dr. Vida Sándor, a Siklósi Járási Pártbizottság első titkára, dr. Nany József, a Baranya megyei Pártbizottság első titkára, Jávor. Antalné, a KPVDSZ megyei titkára. A tanácskozás dr. Nagy József zárszavával fejeződött be. Éoítsünk óvodát! Az MSZMP Pécs Városi Vég- | rehajtó Bizottsága által kezdeményezett óvodafejlesztési mozgalomhoz csatlakoztak az Országos Takarékpénztár Baranya megyei Igazgatóságának pécsi dolgozói is és októberi illetményük 2 százalékát ajánlották fel új óvodai helyek létesítésére. szép gondolat; szocialista hazánkban a gyógypedagógusok feladcta elsősorban az, hogy a nevelésükre szoruló fogyatékos gyermekekben reilő minden lehetőséget használják ki, számukra is hozzáférhetővé teg, ék tehát a világból mindazt, ami elsajátítható emberi, és megszépíti az életet. Szünet után Lovász Tibpr, r.z Országos Pedagógiai Intézet munkatársa tartott előadást a magyar kisegítő iskola múllió- ról. A jubiláló iskola énekkara adott szép kis műsort, 1 majd Csorba Tivadar, a Pécsi Városi Tanács művelődési osztályának vezetője köszöntötte a huszonöt esztendős intézményt, majd kitüntetéseket, jutalmakat adtak át. Délután a részvevők megtekintették a Kisegítő Iskolában rendezett jubileumi kiállítást. Ma réggel nyolc órakor folytatja munkáját a tudományos ülés. Dr. Mihály Ottó, az MTA Pedagógiai Kutatócsoportjának vezetője előadásával kezdődik a program, ennek címe: A kisegítő iskola célrendszerének problémái. Érdekes e’ő- adóst olvas fel Kovács Csongor, a G"ógypedagóqiai Tanárképző Főiskola tanára Illyés Sándor főiskolai docenstől — aki jelenleg Amerikában van — a kisegítő iskola céljáról, és a kisegítő iskolai tanulók pszichológiai sajátosságairól. Még két előadás hangzik el a mai napon. Dr. Sza'ay Györgyné, az Országos Pedagógiai Intézet munkatársa a kisegítő iskolai tanulók fejlesztésének lehetőségeiről beszél, Gémesy Tiborné, a Művelődés- ügyi Minisztérium csoportvezetője pedig a kisegítő iskola feladatrendszerében bekövetkező perspektivikus változásokról. A kétnapos tudományos ülés ma délben fejezi be munkáját.- kp Felépülése után Közép-Európa legmodernebb fizikai-kémioi- biológiai jelenségbemutató létesítménye lesz, ahol kiválóan lehet szemléltetni az anyag legkisebb részétől kezdve csil- lagok-világáig minden jelenséget, mozgást, változást (úgy is mondhatjuk, hogy a mikrovilágtól a makrovilágig). A stúdió segítségére lesz valamennyi baranyai kisdobosnak, úttörőnek, úttörőcsapatnak, iskolának a tananyag alaposabb szemléltetésében, elsajátításában, de a tananyagon túl az érdeklődőknek sok új ismeretet, érdekes látnivaló! nyújt a matematika, fizika, kémia, biológia, csillagászat világában. KISDOBOSOK, ÚTTOROK! A Mecseki Természettudományi Stúdió felépítése igen sok pénzt, sok munkát igényel. Nem nélkülözhetjük a társadalmi szervek segítségét, igy az úttörőcsapatok segítségét sem! 1972 tavaszán a baranyai úttörők Parlamentje határozatot hozott a Természettudományi Stúdió felépítésének támogatósára. Ennek értelmében kérjük Baranya megye valamennyi kisdobos, úttörő pajtását, úttörőcsapatát, ajánlja fel a közhasznú társadalmi munkaakciókból (pl.: hulladékgyűjtés) származó bevételei egy részét, s a mellékelt csekken fizessék be a megyei TIT-nek. A sok apró forint, melyet felajánlotok, egy-egy téglájává, felszerelésévé válik nagyszerű létesítményünknek. A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat megyei szervezete a felhívás alapján a legtöbbet felajánló húst úttörőcsapat részére (figyelembe véve a csapat létszámát) egy-egy darab csillagászati távcsövet ad jutalmul, és egy évig bármikor ingyen látogathatják a stúdiót. Az akcióban résztvevő valamennyi úttörőcsapat megkapja a TIT emlékplakettjét, egy éven keresztül négy alkalommal ingyen látogathatja a stúdiót. A felajánlásban élenjáró csapatok vezetőit külföldi utazással jutalmazzuk. A stúdió előcsarnokában az építkezésben közreműködők nevét — igy az úttörőcsapatokét is — pirogránitba égetve örökítjük meg. KISDOBOSOK! ÚTTÖRŐK! ÚTTÖRŐCSAPATOK! Csatlakozzatok a Megyei Üttörőparlament, a Megyei Úttörőelnökség és a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat felhiviy sóhoz járuljatok hozzá, hogy ez a számunkra igen hasznos, nagyszerű létesítmény minél előbb elkészüljön. Benkő Gyula Právicz Lajos megyei úttörőelnök TIT megyei titkár Kétnapos tudományos tanácskozást szervezett Pécsett a Magyar Pedagógiai Társaság gyógypedagógiai szakosztálya és a Dél-dunántúli Gyógypedagógiai Igazgatói Munkaközösség abból az alkalomból, hogy a pécsi Kisegítő—Fogta!!cozta*ó Iskola és Nevelőotthon húszon- öt esztendős. A tanácskozás, amelyen tudományos előadások hangzottak el, tegnao reggel kilenc órakor kezdődött a Earanva megyei Tanács pécsi járási hivatala nagytermében. Megjelent megyénk és városunk művelődési életének számos vezető személyisége - közöttük Takács Gyula megyei és Papp Imre városi tanácselnök-helyettes — Illyés Gyuláné, a Gvóqypeda- qógiai Tanárképző Főiskola főigazgatója. Papp Imre köszöntötte a tudományos ülésen megielent pedagógusokat. ma:d dr. Kálmán György, a Műveiő- désügyi Minisztérium főosztályvezetője tartott érdekes előadást arról, hogy milyén helyet ‘öltenek be a gyógypedagógiai intézmények közművelődésünk rendszerében. A részletes, minden oldalról témához közelítő előadás summája lehet ez a Munkaügyi kérdésekről tartottuk első őszi tele fonügyeletünket tegnap délután 4-től 6-ig. A 10-057-es telefonszámon feltett kérdésekre dr. Grabecz Ferenc, a Munkaügyi Bíróság elnöke, dr. Kupovics Gábor főorvos, a másodfokú orvosi bizottság elnökhelyettese, tihanyi János, az SZMT közgazdasági munkabizottságának vezetője és dr. Varga Kovács István, a Társadalom- biztosítási Igazgatóság igazgatója válaszolt. Az idős szaktársak tiszfe'efe Kedveskedés Elfelejtették a betegséget, a ráncokat nevetés simította, a reszketős kéz bátran emelte a poharat, tréfálkoztak és hátba- veregették egymást a találkozás örömére a Pécsi Epitö és Tatarozó Vállalat nyugdíjasai. Csaknem hetvenen gyűltek össze tegnap a vállalat kultúrtermében a már hagyományossá vált, évente megrendezett találkozóra. A főszakács ezúttal a Szak- szervezeti Bizottság titkára volt, a pincepörkölt öt dicsérte, az italos és a tálalói teendőket pedig az építésvezetői és más funkcionáriusok látták el. A terített asztalokat évről évre szívesen ülik körül az egykori kőművesek, asztalosok, tetőfedők, ácsok, festők és mázolok. A beszédtéma közös: a munka, az öregség, az elhunyt munkatársak, barátok.' — Még csak 78 éves vagyok — mondta büszkén Nóray Jenő bácsi, a vállalat egykori raktárosa, aki a mai napig reggel 8nyugdíjasoknak ra bejár dolgozni. - Délutánonként lottót árulok, hogy iobban teljék a nap, majd a szokásos séta következik. Petrovics Árpád kőműves, egy éve nyugdíjas, a Tatarozóknál több mint húsz évet töltött: — Nem tudnám megmondani, hány méter magas lenne az a fal, amelyet én húztam lel életemben. Lehet, hogy az égig érne. Lehet, de ha az égig nem is, még bizonyára állnak valahol. Szabadidejében Árpád bácsi az országot járja, ismerkedik a világgal, most van rá ideje. A Pécsi Építő és Tatarozó Vállalat vezetősége és Szakszervezeti Bizottsága ez alkalommal ünnepi műsort is rendezett, amelyen fellépett Szegváry Menyhért, ‘a Pécsi Nemzeti Színház művésze, valamint a Jqzsef Attila utcai óvodások, dallal, verssel kedveskedtek az idős embereknek. F. J. Megkérdez uk: | Miért vannak tócsák a Zso ncy-domfeon ? Gépjárművezetőktől érkezett bejelentés szerkesztőségünkhöz: a Zsolnay-dombnál, a 6-os főközlekedési úton napok óta tócsák vannak. Az úttest síkos, az arra haladó járművek fröcskölik a sáros vizet Ha beáll a fagy, az úttest síkossá, veszélyessé válik. Gogolák Lajostól, a Vízművek üzemvezetőjétől kérdeztük meg, mi okozza a szivárgást, és mit tesznek megszüntetése érdekében? — A 6-os főközlekedési út Zsolnay-dombi szakaszánál meghibásodott az arra haladó gerincvezeték egyik tolózára. A gerincvezeték táplálja az egész keleti városrészt ezért nem mindegy, hogy mikor zárjuk el, ezenkívül a 6-ós út forgalmát sem lehet bármikor korlátozni. Mindezt figyelembevéve csak kedden délelőtt kerülhetett sor a műszaki hiba elhárítására. A tolózárat kicseréltük, a forgalom és a keleti városrész vízellátása tegnap délelőttől ismét zavartalan. — b — — Terliszter mintabolt. Jókai tár 2. A Centrum Áruház kezelésében, (x) — Csipkefa. Csütörtökön 16 ófdkor mutatja be új önálló műsorát Sólyom Katalin, a Pécsi Nemzeti Színház művésznője, a Doktor Sándor Művelődési Központban. A népköltészeti alkotásokból összeállított műsor címe: Csipkefa. ■ mm r fsa rr • Férfi, női. segédmunkásokat alkalmaz a Pécsi Bőrgyár