Dunántúli Napló, 1973. október (30. évfolyam, 260-290. szám)
1973-10-14 / 273. szám
DUNANTOli NAPLÓ 1973. október 14. 24 óra a nagyvilágban P£T21 ♦ PHNOM PENH: „Rutinjellegű villámlátogatásra" érkezett szombaton reggel Phnom Penhbe Noel Gaylér tenger- nagy, a csendes-óceáni térségben állomásozó amerikai fegyveres erők főparancsnoka — közölte az Egyesült Államok Phnom Penh-i nagykövetségének szóvivője. A látogatás konkrét célját nem jelölte meg, csak annyit mondott, hogy óayler tengernagy Phnom Penhben „amerikai és kambodzsai tisztségviselőkkel fog találkozni". 4'TOKIÓ: Tokióban a délkoreai hírszerző ügynökség (KCIA) nemréq még nagyhatalmú főnökének, U Hu Rak-nak a bukását jósolják. Annak, — mutatnak ré, hogy a kémfőnök csillogó hanyatlóban van, fontos oka az a nemzetközi botrány, amelyet Kim De Dzsung ellenzéki politikus Tokióból való elrablásával robbantott ki a dél-koreai hírszerző ügynökség. Az utóbbi hetekben kiköltöztették a hírszerző ügynökséget egy fontos kormányépületből és elrendelték az ügynökök létszámának csökkentését. Japán politikai megfigyelők rámutatnak, a kémszervezet tekintélyének honyatlása kedvező visszhangra talál nemcsak dél-koreai kormánykörökben és a hadseregben, hanem japán berkekben is. ♦ TOKIO: Japán kormánykörökből származó értesülés szerint a jövő hét második telében parafái jók a japán—kínai kereskedelmi megállapodást, az első kormányközi szerződést a két ország között azóta, hogy tavaly szeptemberben rendezték a diplomáciai kapcsolatokat. ♦ PRÁGA; Prágában bejelentették, hogy október 15-i hatállyal leszállítják több hazai gyártmányú és külföldről behozott személygépkocsi árát. Az árleszállítás a Skoda típusú autóknál 7000 koronától 13 850 koronáig, a behozott gépkocsiknál 4 700 koronától 7000 koro- náiq terjed. Év) értékben kifejezve majdnem 1 milliárd korona. így például a Skoda 100 Standard az eddigi 56 750 korona helyett 45 000 korona, a Skoda 100 Lux árát 59 850-ről 47 000 koronára, a Skoda 110 Lux-ét 63 850-ról 50 000-re, a Skoda 110 Lux Super-ét 66 000-ről 59 000 koronára szállították le. A behozott kocsik közül a Zsiguli az eddigi 65 000 korona helyett a jövőben 58 000 koronába kerül, ♦ VARSÓ: A hitleristák lengyelországi bűntetteit vizsgáló , főbizottság nyilatkozatot adott ki, amelyben követeli a náci háborús bűnös dr. Jóséi Mangele bíróság elé állítását, A nyilatkozat emlékeztet arra, hogy Mengele jelenleg Paraguay ban él és 1959 óto paraguayi állampolgár. „Mengelét 1945-ben Lengyelország és Jugoszlávia követelésére és a bu- chenwaldi és auschwitzi koncentrációs táborokban elkövetett gaztettei miatt felvették a háborús bűnösök listájára — hangoztatja a nyilatkozat. — Lengyelországnak — ahol SS egyenruhában és fehér orvosi köpenyben példátlan gyilkosságait elkövette — megkülönböztetett joga van arra. hogy követelje Mengele bíróság elé állítását. ■* BELGRAD: A jugosrlóv sajtó közlése szerint Belgrad- bon rövidesen bíróság elé állítják’Julius Drasinovert, a Piackutató Intézet igazgatóját, akit a belügyi szervek augusztusban vettek őrizetbe. A vádirat szerint Drasinover a birtokában lévő bizalmas adatokat anyagi ellenszolgáltatásért különböző külföldi intézménynek, így többek között egy olasz, egy amerikai és egy nyugatnémet cégnek kiszolgáltatta, őrizetbe vétele előtt kezdte meg egy új vállalat szervezését, amelynek ez lett volna a feladata, hogy o szocialista országok gazdaságáról gyűjtsön adatokat ♦ WASHINGTON: A Névadói sivatagban pénteken föld alatti otomrobbantást hajtottak végre —- jelentette be az amerikai atomenergia bizottság. Az idén már nyolcadik ilyen nukleáris kísérlet robbanóereje mintegy húsz kilotonna volt, ♦ MOSZKVA: Minden idők | legnagyobb gabonatermését aratták le az idén a Szovjet- ! unióban. Az ország mezőgazda- ■ sága előreláthatólag túlteljesíti I mind gabonatermesztési, mind ! pediq állami felvásárlási tervét. | A rekordtermést pénteken este j jelentette be Dmitrij Poljanszkij, | az SZKP Politikai Bizottságá- j nak tagja, a Szovjetunió mező- j gazdaságügyi minisztere azon az ünnepi gyűlésen, amelyet Moszkvában tartottak a mező- gazdasági dolgozók napja alkalmából. ♦ GENF: Az ENSZ égisze alatt tartott genfi cukorértekezlet résztvevőinek nem sikerült létrehozniok az új nemzetközi cukoregyezményt, A kudarc több mint 70 ország delegátusainak Genfben folytatott tizhetes tanácskozása után következett be. Ennek az értekezletnek kellett volna megállapítani az új cukorárakat és az exportkvótákat. *■ BUENOS AIRES: Juan Perón, Argentina új elnöke pénteken, beiktatása után, rendkívüli biztonsági intézkedések közepette az elnöki palota erkélyéről érzelmes szavakkal szántotta fel az ország lakosságát az egységre, az országépitő munkára és a belső helyzet megszilárdítására. Az új államié meghagyta hivatalában a Raul Lastiri ideiglenes elnök kormányzása idején kinevezett nyolctagú kormányt és röviddel saját beiktatása után feleskette a minisztereket. f NEW YORK; Szombaton kedvelt napilapja, o New York Times nélkül maradt az Egyesült Államok legnagyobb városa. A nyomdaipari dolgozók sztrájkja miatt a lap — amely a múltban csak nagyritkán került késve az utcára — egyáltalán nem jelent^ meg. — A sztrájkolók magasabb béreket követelnek. Nixon döntött Ford az alelnökielölt Nixon kijelölte helyettesét. Az új amerikai alelnökjelölt: Gerald Ford. Nixon elnök pénteken este — magyar idő szerint szombaton hajnalban — élő tv-adásban közvetített fehér házi ünnepség keretében jelentette be az amerikai népnek, hoqy Gerald R. Ford kongresszusi képviselőt, a képviselőhöz republikánus kisebbségének vezérét jelöli az Egyesült Államok alelnöki tisztjére. Az esemény 48 órával azután történt, hogy az eddigi alelnök, Spiro T. Ag- nevv botrányos körülmények között lemondott. .A 25. számú alkotmánymódosítás értelmében (ezt az alap- törvénykiegészitést John F. Kennedy elnök meggyilkolását követően fogadta el a kongresszus) az elnök tesz javaslatot az új alelnök személyére, s e tisztségben valé megerősítéséhez o törvényhozás mindkét házában meg kell kapnia a szavazatok egyszerű többségét. Nixon elnök — mielőtt megnevezte volna jelöltjét ~~ kifejtette, milyen követelmények mérlegelése alapján esett választása Gerard Fordra, oki szőkébb pátriáján, Michigan S. számú választókerületén, illetve kongresszusi kollégáinak szűk körén kívül nem örvend különösebb ismeretség^ nek. Az ismérvek között említette Nixon, hogy az alelnökjelöltnek alkalmasnak kell lennie szükség esetén f az elnöki tisztség átvételére és osztania kell az elnök felfogását a külpolitika és a „védelem1* kérdéseiben A 60 éves Gerald Ford 25 év éta tagja a képviselőháznak, michigani választókerülete 13 alkalommal választotta meg képviselőjének. 1965 óta a ház republikánus törvényhozás pártcsoportjának vezére. . A forgalombakerült „nagy nevelt* mellőzésével és a „legszürkébb" kiválasztásával Nixon elnök nemcsak jelöltjének gyors kongresszusi megerősítését biztosította, hanem —■ mint bennfentesek ayanitják — saiót céljait is jól szolgálta. A Demokrata Párt elnökjelöltségre pályázó Hemy Jackson szenátor szerint „az elnök tudatosan olyan embert választott, aki nem árnyékolja be az elnöki hivatalt, Hogy ily módon mandátumának hátralévő évei „Nixon-évek” legyenek. Izraeli ellentámadás a Szíriái fronton Az egyiptomi csapatok erős védelmi állásokat építenek Harminc embert öltek meg a bombák a Nílus deltájában, amikor egy izraeli légitámadás során találat ért egy kávéházat. Kairó, Damaszkusz, Beirut, Tel Aviv: Az izraeli haderő pénteken, többnapos légi előkészítés után, nagy erők összevonásával offenzívat indított a sziriai front északi szakaszán, s ennek nyomán — mint egy Damaszkuszban kiadott közlemény hírül adta — „bizonyos sikereket ért el”. Nemhivatalos jelentések szerint a támadó izraeliek körülbelül 10—15 kilométert nyomultak előre az 1967. évi tüzszüneti vonalak mögött és heves harcot folytatnak a védekező sziriai-iraki erőkkel. Az izraeli előnyomulás célja állítólag Katana, az a település, ahol Damaszkusz előtt tsz utolsó nagy sziriai csoportosítás helyezkedik el. \ Kommandó-akciók a hátországban Szombaton hajnalban a Szíriái front teljes hosszában kiújultak a harcok. A jelentések szerint az izraeli légierő folytatta Damaszkusz környékének bombázását, izraeli kommandó egységek ‘ támadást hajtottak végre a sziriai fővárostól nagy távolságban az erősítésként érkező iraki konvojok ellen. Eközben az egyiptomi frontról csak tüzérségi és légi összetűzéseket jelentettek a hírügynökségek, jelezve, hogy a harcok súlypontja a hét végén nyilvánvalóan a sziriai frontra tevődött át. Katonai kommentárok szerint Izrdel arra törekszik, hogy először a sziriai haderő ellenállását törje meg, s azután minden erejét a Sinai-félsrigeten sikeresen operáló egyiptomiak ellen fordítsa. Számítva a fejlemények ilyen alakulására, az egyiptomi haderő — mint jelentik — igen erős védőállásokat épített és épít ki a Szuezi-csatorna keleti partján, illetve az Izraeltől visszahódított parii sávban. ■Egyes források tudni vélik, hogy az egyiptomiak „halálosan pontos” légvédelmi rakétákból is jónéhányat átvittek a csatorna túlpartjára. Jordánia továbbra is tétlen szemlélője a hadieseményeknek, habár a beiruti An Nahar szerint Husszein hadseregének egyes alakulatai „a legnagyobb titokban elindultak a sziriai frontra”. Ezt a hírt megfigyelők a legnagyobb kétkedéssel fogadják. Izrael mindenesetre pénteken, akárcsak az előző napok mindegyikén „óva intette" Husszein királyt, attól, hogy megnyissa „a harmadik frontot". Más jelentések beszámolnak arról, hogy Hindaui, Jordániái külügyi államminiszter pénteken magához kérette az arab országok Ammanban akkreditált nagyköveteit, és tájékoztatta ókét „Jordánia szerepéről a folyó eseményekben". Hogy voltaképpen mi Is a Jordániái szerep, arról nincs hitelt érdemlő információ. A Palesztin Felszabadítási Szervezet végrehajtó bizottsága „megalázónak és gyanúsnak" nevezte a Jordániái fegyverek hallgatását egyszersmind felszólította a Jordániái arab tömegeket kényszerítsék ki a harcok felvételét, ne engedelmeskedjenek „az ammani árulóknak". Oj fejlemény még a harcok által közvetve nem érintett arab térségből, hogy Kadhafi, Líbia elnöke, oki eddig csak „pénzét és olaját” ajánlotta fel a közös harc céljaira, Szódat egyiptomi elnökhöz intézett pénteki üzenetében országa „valamennyi tartalékát” megígérte. A hadieseményeket kísérő kommentárok közül a hírszolgálati Irodák a kairói AI Ahram szombati helyzetjelentésére hívják fel a figyelmet. A befolyásos lap katonai kommentátora szerint a Sinai-félszigeten tartózkodó egyiptomi erők legfőbb célja az, hogy minél nogyobb veszteségeket okozzanak az izraeli agresszornak, nem pedig az, hogy újabb és újabb területeket hódítsanak vissza. Ez a stratégia a szemleíró véleménye szerint eddig igen sikeresnek bizonyult: az izraelieket váratlan, erős csapósok érték, veszteségeik a felszerelésben, halottakban, sebesültekben és foglyokban nogyon nagyok. Szapir izraeli pénzügyminiszter szerint országa az ellenségeskedések kirobbanása óta 1 milliárd 200 millió amerikai dollárnak megfelelő összeget költött hadicélokra. Washingtoni hivatalos helyek — röviddel Kissinger külügymi- niszter sajtóértekezletének befejezése után közölték, hogy megkezdődött az Izraelnek szánt tüzérségi lövedék- és páncéltörő fegyverszóllítmónyok légihídon való továbbítása. A korábban beígért lőszereken kívül Izrael Sidewinder mintájú hőkereső rakétákat és Sparrow mintájú levegő-levegő rakétákat is kap. (Hét]) VI LAG HIR ADÓ HÉTFŐ: Breunyer—Miien QxenptvóiMsa e kíiellrtioti «Ílen»eg#sEedé- tek ügyében. —• A magyar kormány nyilatkozata at iiraali agrett- síióról, — Véget ért a Heath—Brandt találkozó, — Péter János beszéde az ENSZ közgyűlésen. KEDD: Genfben megtartották a szőriét—amerikoi hadászati fegyrerkorfá- tozásr tárgyalások esedékes ülését. — Trudeou kanadai külügyminiszter Pekingbe érketott. — Az NDK és Jordánia diplomáciai kapcsolatot létesített, SZERDA: Tanaka japán kormányfő befejeHe moszkvai tárgyalásait — A francia nemzetgyűlés nem szavazta meg a baloldal bizalmatlansági indítványát. — A Biztonsági Tanács tagjainak többsége tiltakozott Damaszkusz izraeli terrorbombázása ellen, CSÜTÖRTÖK: Agnew amerikai alelnök lemondott tisztségéről. — Jobert francia és Kissinger amerikai külügyminiszter tárgyalása a közel- keleti válságról. — Kurt Waldheim ENSZ-főtitkár felhívása a harcok befejezésére. FENTEK: Bejelentették, hegy Prága és Bonn között folytatódnak a tárgyalások. — Peking elismerte a chilei katonai rendszert. — Véget ért az ENSZ-kőzgyűlés általános politikai vitája. „Miérf’-ek a fiislfiiggöny mögött így látta a hetet hírmagyarázónk, Pátiy józsel: A Közel-Keleten dörögnek a fegyverek, természetes, hogy az elemi érdeklődés a hadiheíyzet alakulása felé fordul. Az is megszokott, hogy a nyugati hírügynökségek mindenekelőtt a harci cselekményekről zúdítják a jelentések özönét, mit sem törődve az ellentmondó részletekkel, a soha egybe nem vágó számokkal. A hírmagyarázók többsége is elsősorban az. ütközeteket, az előienyomuláso- kat és meghátrálásokat elemezgeti, A közel-keleti válság nagyobb összefüggéseit általában az ellenségeskedések kiragadott részeinek füstfüggönye takarja el ... Sok „miért" Vetődött fel ezen a héten: miért' éppen Szíriára összpontosítja szinte minden erejét az izraeli hadvezetés, miért Damaszkuszt érték a legkegyetlenebb izraeli légitámadások, miért a sziriai kikötők ellen vonult fel az izraeli haditengerészet és a légierő, vállalva még az olyan súlyos provokáció kockázatát is. hogy az izraeli rakéták szovjet hajót süllyesztettek el? A „miért”-ek egy másik csoportja a harcoktól távolmaradó arab országok magatartására vonatkozott: miért próbál kimaradni Husszein jor- dánioí király, aki csak másfél hónapja békéit meg Szádot egyiptomi és Asszad sziriai elnökkel? Miért nem segíti Kadhafi ezredes • Líbiája art az Egyiptomot, amellfe! annyi megegyezés a legszorosabb egységbe foglalta? Miért „nem ért egyet" o líbiai államfő Szódat elnök „stratégiájával”? A „míért"-eket sorolhatnák még. Többségükre még nem tudjuk, legfeljebb sejtjük e választ, vagy a felelet egy-egy elemét véljük kirajzolódni. Például abban, hogy Izrael ma fő ellenségének — Szíriát tekinti! Azt a Szíriát, amely a legtöbb segítséget adhatná — de csak ésszerű, megfontolt és meghatározott keretek között! — a palesztin felszabadítási mozgalomnak. Azt a Szíriát, amely antiimpe- riallsta intézkedéseivel annyi borsot tört már @ nemzetközi nagytőke urainak, — különösen o nagy olajtársaságok vezetőinek — orra aló. Azt a Szíriát, amely jó viszonyt tart fenn a Szovjetunióval és például szovjet segítséggel építi az Eufráte- szen az asszuáni gát sziriai megfelelőjét. Ami Husszein habozását illeti. egyformán feltételezhetjük, hogy amerikai—angol befolyás érvényesül ebben, illetve, hogy mindenekfölött a trónját félti. De vajon megtarthatja-e, ha még egy bizonyítékot szolgáltat arra, hogy semmibe veszi a közös arab ügyet? Mert Fejszál, Szaud-Arábia királya sem csinál semmit, nem küld katonákat, repülőgépeket, páncélosokat a közös arab parancsnokság rendelkezésére, de legalább megforgatja — az olaj fegyverét... Kilátásba helyezte, hogy adott esetben felére csökkenti az olajszállításokat az USA-nak és Nyugat-Európának. És mi rejlik Kadhafi különös magatartása mögött? Meglehet, hogy Tripoli ura radikálisabb, mint a kairói vezetők, s attól tart, hogy az utóbbiak, az első katonai sikereik birtokában netán hajlandók lennének a konfliktus békés rendezésére ... S itt jelentkezik a közel-keleti politikai helyzet mai furcsasága: Izrael az, amely nem hajlandó másként tárgyalni, csak ha az arab csapatok mindenütt visszavonulnak az 1973. október 6-i vonalra. Vagyis, most Izrael követeli annak a területnek a kiürítését, amelyet a Tel-Avivri kormánynak kellett volna kiüríteni, hiszen 1967-ben, az akkori háború eredményeként, izraeli csapatok szállták meg ezeket a korábbi arab (egyiptomi, Szíriái, Jordániái) területeket, A kulisszák mögött mindéit bizonnyal lázas diplomáciai tevékenység folyik, bár erről csak szűkszavú jelentéseket lehet olvasni. Art mindenesetre tudjuk, hogy legmagasabb szintű szovjet—amerikoi üzenetváltás történt. egy-egy külügyminiszteri találkozóról is hallani, például az amerikai Kissinger és e francia Jobert New York-i megbeszéléséről I