Dunántúli Napló, 1973. szeptember (30. évfolyam, 230-259. szám)

1973-09-09 / 238. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek! Dunántúl napio XXX. évfolyam, 238. szám 1973. szeptember 9., vasárnap Ara: 1 forint Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja A munkásélet becsülete A legutóbbi évek adatai sze­rint évente kereken hetvenezer­re tehető az iparban és a mező- gazdaságban szakmunkásvizsgát tett fiatalok száma. Szakmun­kás-bizonyítvánnyal a kezükben, nagy tervekkel, nem kevés re­ménységgel indulnak el az élet­be, bizakodva, hogy beilleszke­désük a felnőtt társadalomba zökkenőmentes lesz: tisztességes megélhetés, az előmenetel lehe­tősége, megértő munkahelyi kö­zösség várja őket. Abban a tu- v datban, hogy tanáraiknak iga­zuk volt, amikor a szakmai tud­nivalókkal egyidóben beléjük ol­tották azt a meggyőződést, hogy munkásként érvényesülni napja­inkban nem jámbor óhaj, ha­nem vonzó realitás. Ami a megélhetést illeti: biz­tató és folyamatosan javuló helyzetről vallanak a személyes tapasztalatok. Eredményes in­tézkedések történtek a különbö­ző foglalkozások anyagi elisme­rése közötti aránytalanságok mérséklésére. Az egyes szakmá­kon belül ugyanakkor fokozot­tan érvényesül a differenciáltság elve, a korábban sűrűn tapasz­talt egyenlősdivel ma már rit­kábban találkozunk. A végzett munka minősége szerinti java­dalmazás — az elveket tekint­ve általános érvénnyel — kü­lönbséget tesz jó és kevésbé felkészült szakmunkás között, növelve a munkás személyes ér­dekeltségét, egyéni boldogulá­sával kapcsolatos bizakodását A fiatal szakmunkások — de nemcsak ők, hanem azok a tár­saik is, okik érettségi után, egyetemi felvételre várva ideig­lenesen választották a fizikai munkát — meggyőződhetnek ar­ról is, hogy ma nem hat frázis­ként. ha azt mondjuk: a mun­kás a termelés főszereplője. Nem véletlen például, hogy újabban sokan kérik felvételüket a munkás szocialista brigádjai­ba a műszaki értelmiségiek kö­zül is. Hiba lenne azonban a mun- kóssorsok alakulását kizárólag a bérkategóriák szerint vizsgál­ni. Van másfajta előmenetel is, amely — amellett, hogy lénye­ges mértékben kihat az anyagi boldogulásra — a tanulással, önképzéssel függ össze. A fiatal szakmunkások, akiknek közel fe­le egyébként már az úgyneve­zett emelt szintű képzésben ré­szesül, nem szabad, hogy ab­bahagyják a tanulást, hiszen ez előrehaladásuk végét jelenti. Sokan ismerik egyik, Japánban járt szakszervezeti küldöttségünk tapasztalatát egy ottani nagy­üzemben, ahol az udvart söprö- gető munkásokról kiderült hogy néhány éve még szakmunkás­ként dolgoztak. A nagyiramú műszaki fejlődéssel azonban nem tudtak lépést tartani, s ré­gebben szerzett szaktudásuk el­avult feleslegessé vált, újat nem tanultak, így számukra csak az udvartakarítás lehetősége ma­radt Ilyen veszéllyel nálunk ma még ritkán kell szembenézni, de a jövő nem érhet senkit készü­letlenül. A mai szaktudással hol­nap már nem lehet érvényesül­ni; az öt-tiz év múlva szüksé­gessé váló új szakismeretet csak szüntelen tanulással lehet meg­szerezni. Fiatalok érvényesüléséről lé­vén szó, különösen fontosnak kell tartanunk a munkahelyi kö­zösségek emberformáló szere­pét A közvetlen környezetre gondolunk elsősorban, azokra az idősebb munkásokra, akik mellé a pályakezdő szakmunkást először beosztják. A művezetőre, aki az első önálló feladattal megbízza. A műhelybizalmira, az ifjúsági vezetőre, aki először érdeklődik a körülményei, tervei, elképzelései felől. A brigádra, amellyel először ül le fehér asz- tahoz egy pohár sörre — mind­azokra, akik az összetartozás tu­datával foglalkoznak vele. S ap- ródonként avatják be mindabba, amit az iskolában nem tanult, nem is tanulhatott, amelynek neve: munkásélet. Aki ezt nem ismeri meg színével, fonákjával együtt, az soha nem tudja meg, mit jelent munkásként érvénye­sülni. „Azt jelenti, hogy becsületei szerzünk a munkának, mert így lesz becsületünk nekünk is. Ha úgy adódik, bele kell szólnunk a nagyok dolgába, de úgy, hogy ne csak a magunkét fújjuk, hall­gassuk meg a másikat is. Ügy éljünk, hogy ne csak másokra tartsuk kötelezőnek a munkás­élet szabályait, hanem minde­nekelőtt magunkra nézve .. Egyik nagyüzemünk szocialis­ta brigádvezetóje ajánlotta mindezt a figyelmembe. Koro­sabb ember, aki részt vesz az üzemi vezetők fontos döntései­nek meghozatalában. Vélemé­nye mindig a közhangulatot tükrözi, állásfoglalásaiban mun- kástórsai véleménye is megmu­tatkozik. Minden szavában kife­jezésre jut a hűség azokhoz, akikhez 'tartozik, akikért szót emel. Kovács Imre Ha tartja záróülését az el nem kötelezettek csúcsértekezlete Az ef nem kötelezett orszá­gok álgíri csúcsértekezlete va­sárnap délelőtt tartja záróülé­sét —, jelentette be a szombat délelőtti ülés után rendezett sajtóértekezleten Saalat, a kon­ferencia algériai főtitkára és szóvivője. Az eredetileg szombatra ki­tűzött záróülés időpontját azért kellett módosítani, mert még a szombat délutáni ülésen 18-an jelentkeztek felszólalásra —, mondotta a főtitkár. Az állam­főkre valószínűleg a késő éj­szakába nyúló ülés vár, mivel a felszólalások után még meg kell vitatniuk a politikai és a gazdasági bizottság által elé­jük terjesztendő dokumentumo­kat. A szombat délelőtti ülésen •^beszédet mondott Szelim AB Megindult a cukorrépa átvétel Négyezer hektárról több mint 150 ezer tonna termés — Új gépsorok állnak munkába — A VOLÁN is bekapcsolódik a répaszállításba A TARTALOMBÓL Ismét nagy a fejlesztési kedv a mezőgazdaságban Miért sok a hibás áru a kereskedelemben? „Kiegyenesítik" a Dunát Körkép a tanév elején Cigány szakmunkások Rabló, o Jemeni Népi Demok­ratikus Köztársaság Elnöki Ta­kácsának elnöke, aki az el nem kötelezett országok előtt álló feladatokról szólva rámutatott, hogy az imperializmus elleni harc sikere érdekében fokoz­niuk kell együttműködésüket a szocialista országokkal. Rabia méltatta a szocialista országok jelentőségét, kiemelve a fejlő­dő országok gazdasági és tár­sadalmi haladásához tett hoz­zájárulásukat és a felszabadító mozgalmaknak nyújtott segítsé­güket. A délelőtti felszólalók szinte kivétel nélkül éles szavakkal ítélték el Izraelt és az Egyesült Államokat, határozott döntése­ket sürgettek az izraeli agresz- sziö visszaverésére. Szeptember 10-én, holnap in­dul a gyártás a Kaposvári Cu­korgyárban, ahol már az első órákban is Baranyában termelt répát dolgoznak fel. A gyár kör­zetének megyénk a legnagyobb és legfontosabb partnere, hisz a Kaposváron ez évben feldol­gozásra kerülő 230 ezer tonna nyersrépából több, mint 130 ezer tonnát Baranya megye 30 állami gazdasága és termelő- szövetkezete szállít le. A répa szedése a hét elején kezdődött és szeptember 5-én indult az átvétel a szigetvári, a magyarbólyi, a bólyi és a gór- csönyi körzetekben. Az ávétel eddig gyors és zavarmentes. Ki­tűnően szervezte meg a szállí­tást a lippói Béke Őre Tsz, amely saját gépjárművel na­ponta 500 tonna répát szállít le és ad át. A termés zavartalan elszállítását nagymértékben megkönnyíti, hogy a cukorgyár a Pécsi Volán Vállalattal együttműködési szerződést kö­tött, közvetlenül a szántóföldről szállítják el a répát, így nem szükséges az utakra hordani. Ez nagyon meggyorsítja a betaka­rítási munkát. A s/entegáti Állami Gazdaságban 10, a sezntlórinci Úttörő Tsz-ben négy Volán gépkocsi dolgozik máris, de egyre több nagyüzem érdek­lődik az új szállítási forma iránt. Bár a várható termésátlag a kedvezőtlen időjárás, az au­gusztus—szeptemberi szárazság miatt a tavalyitól elmarad, a hektáronként „csak” 330 mázsa várható, a nagy területfelfutás következtében minden eddigi­nél nagyobb répamennyiség be­takarításával kell megbirkózni. Megyénk derekasan kiveszi ré­szét a cukorprogram végrehaj­tásából, hisz az 1971. évi mély­pont után — ekkor mindössze 1862 hektár volt — 1973-ra meg­duplázódott a vetésterület s most 4500 hektárról, vagyis több, mint hétezer kotasztrólis hold­ról kell o termést betakarítani. Az elmúlt évhez képest 30 szá­zalékos volt a területnövelés s a most folyó szerződéskötések tapasztalata szerint 1974-ben újabb 30 százalékos felfutásra kell számítani. A legnagyobb fejlesztést a Szervtegáti Állami Gazdaság hajtja végre, amely az idei 285 hektáros cukorrépa­területét jövőre 500 hektárra - 868 katasztrális holdra — emeli. Intenzív fejlesztést hajt végre a szentlőrinci Úttörő Tsz is, amely tavaly még egyáltalán nem foglalkozott cukorrépa-ter­mesztéssel, az idén 175 hektá­ron termelt, s 1974-ben 270 hek­tárra növeli a területét. A fejlesztés gyors ütemét nemcsak a jó répaárak — má­zsánként 60 forint alapárat és o több évre szerződött partne­reinek plusz 5 forint felárat fi­zet a gyár — diktálják, hanem a gépesítés is. A cukorprogram céljainak megfelelően kialakí­tott répaár az idei 330 mázsás átlagtermés mellett hektáron­ként 21—22 000 forint árbevételt tesz lehetővé az üzemnek. Ahol magasabb az átlagtermés — Szentegáton és Lippón például hektáronként 400 mázsás ter­mést takarítanak be - ott ter­mészetesen ennél jóval több a bevétel is. A cukorrépa-termesztés gé­pesítésében Baranya országo­san élen jár. Most a répasze­dés megkezdésére új nyugati — NSZK betakarító gépsorokat vá­sárolt és állított üzembe a Bó­lyi Állami Gazdaság, a szent- lőrinci, a mozsgói, a somogy- apáti és a drávafoki termelő- szövetkezet Hazai — Szakszót­dón gyártott — gépsorokat állí­tott munkába a mohácsi, a b<*- barci, a magyarbólyi, a villányi, a nagydobszai, a nagypeterdi, a vejti és a hoboli tsz. A cukor­répa betakarítását oz idén már 100 százalékban gépekkel vég­zik Baranyában s ez szi ite egyedülálló oz országban. Az 1974. évi fejlesztést oz üzemek a CPS zárt rendsz°re keretében végzik el. Az elsősor­ban a szigetvári járás tsz-eire vonatkozik, amelyek egyidejű­leg tagjai a szentegáti AGRO­KÉMIAI társulásnak is. A mozs- gói tsz 120 hektárról 250 hek­tárra, a hoboli, a nagypeterdi és a patapoklosi tsz 56 hektár­ról 125 hektárra növeli jövőre vetésterületét. A CPS és az AGRO­KÉMIAI társulás lehetővé teszi ezeknek az üzemeknek, hogy 100 százalékban önjáró, illet­ve vontatott gépekkel, gépso­rokkal folytassák a répaterme- lést, a legkorszerűbb hormon- készítményekkel és stimulátorok- kal végezzék a répalevél védel­mét és a levél trágyázását. Megyénk üzemei tehát elsők e téren az országban s ez fő­ként a cukorgyárral kialakított jó együttműködésüknek köszön­hető. Mind a harminc cukorré­patermelő üzemünk tagja pél­dául az urebetin társulásnak. A cukorgyár most bővített urebe­tin üzeméből valamennyi bara­nyai partnerét ellátja fehérje­pótló koncentrátummal, amit a borjak, a tejelő tehenek és a hizómarhák takarmánytápjaiba kevernek be. A Kaposvári Cukorgyár kitű­nően integrálja megyénk a cu­korrépa-termesztést s ennek kö­szönheti, hogy ma már mara­déktalanul ellátják nyersanyag­gal, s annyi év után újra teljes kapacitással dolgozhat. Sokat tett a gyár az elmúlt években az átvevőhelyek korszerűsítésé­ért is. Ebben a szezonban egy új átvevőhelyet létesítettek Szentlőrincen, kettőt korszerűsí­tettek. Drávafokon átadták az ’000 négyzetméteres új raktár- területet s az idén épített 240 méter hosszú vágányszakaszt, szigetvári átvevőhelyet 3000 négyzetméter rakterülettel bő­vítették, — Rné — Péter János hazaérkezett Lengyelországból Szombaton Péter lános kül­ügyminiszter hazaérkezett Len­gyelországból, ahol háromna­pos hivatalos baráti látogatást tett, lengyel kollégája, Stefan Olszowski, a LEMP Politikai Bi­zottságának tagja, külügymi­niszter meghívására. Péter ja- nos fogadtatására a Keleti pá­lyaudvaron megjelent Marjai József külügyminiszter-helyettes. Ott volt Jerzy Zielinski, a buda­pesti lengyel nagykövetség ide­iglenes ügyvivője. Castro a VDK-ba látogat Fidel Castro, a Kubai Kom­munista Párt KB első titkára, a forradalmi kormány miniszerel- nöke kubai párt- és kormány- küldöttség élén ellátogat a Vi­etnami Denjokiatikus Köztársa­ságba - jelentették be szombat este Havannában. Brezsnyev magas bolgár kitüntetése A Bolgár Államtanács a Bol- I gór Népköztársaság Hőse címet adományozta Leonyid Brezs- nyevnek, az SZKP KB főtitkárá­nak a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom kiemelke­dő személyiségének a békéért és a népek barátságáért folyta­tott küzdelemben, a bolgár- szovjet barátság megszilárdítá­sában és elmélyítésében szer­zett kiváló érdemeiért, a hitleri fasizmus felszámolásában voló aktív részvételéért, az SZKP alapvető lenini irányvonalának kidolgozásához és megvalósítá­sához voló személyes hozzájá­rulásáért, a szocialista közös­ség, a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom összefogá­sa érdekében kifejtett fáradha­tatlan tevékenységéért. Vége! ért a szocialista fővárosok Ifjúságának budapesti találkozója Di. Maróthy László, a KISZ Központi Bizottságának első titkára délben fogadta a talál­kozó résztvevő tíz szocialista fő­város küldöttségének vezetőit. A találkozó záróünnepségét késő délután tartották a MÉ- MOSZ-székház kongresszusi ter­mében. Bulgária felszabadulásának 29. évfordulója alkal rúzási ünnepség volt Harkányban. A Bolgár Nép tében Sztoio Sztanoev nagykövet és Todor Dacs a hazánk felszabadítása során életüket vesztett emlékezésen jelen volt Czégény József, az MSZ Vida Sándor, a Siklósi Járási Pártbizottság első nács VB-titkára, Oláh József, a Külügyminisztéri Népfront Baranya megyei mából tegnap — szombaton — délelőtt kosza- köztársaság budapesti nagykövetsége képvisele- ev vezérőrnagy katonai attasé megkoszorúzták bolgár katonák emlékművét. A tiszteletadó meg- MP Baranya megyei Bizottságának titkára, dr. titkára, dr. Hazafi József, a Baranya megyei Ta- um főosztályvezetője, Sztergár János, a Hazafias Bizottságának titkára. A

Next

/
Thumbnails
Contents