Dunántúli Napló, 1973. szeptember (30. évfolyam, 230-259. szám)

1973-09-19 / 248. szám

Ha'crozás Fájdalommal tudatjuk, hogy kedves anyósom, nagymamánk, RENGERT ADAMNE, Szeitl Anno elhunyt. Temetése folyó hó 20-án ♦él 3 órakor lesz Vasas l-en, A gyászoló család. Fájdalommal tudatjuk, hogy drága édesanya, anyós, nagymama és déd­nagymama, BALAZS LAJOSNE Berecz Johanna 8* éves korában elhunyt. Temetése szeptember 21-én, pénteken 3 órakor lesz o pécsi köztemetőben. A gyá­szoló család Fájdalommal tudatjuk, hogy drága, jó férjem, édesapánk, nagyapónk, apósunk és testvérünk, KOVÁCS SÁNDOR péesújhegyi nyugdíjas, életének 67. évében hosszú szenvedés után el­hunyt. Temetése szeptember 21-ért, pénteken fél 4 órakor lesz a pécsi köztemetőben. A gyászoló család. Köszönet Köszönetét mondunk minden rokon­nak, szomszédnak, jóbarátnak, isme­rősnek, akik SPANDl ISTVÁN temetésén jelenlétükkel, koszorúk, vi­rágok küldésével együttérzésüket fö­leitek ki. A gyászoló család. » Hálós szívvel mondunk köszönetét , mindazoknak a rokonoknak, ismerő­söknek, akik felejthetetlen feleségem, édesanyám, nagyanyánk és dédikénk, RAJZ JOZSEFNE temetésen részt vettek, koszorúk és vi­rágok küldésével, részvétnyilvánitá- j sukkal mély gyászunkban osztoztak. Külön köszönjük az UNIVERZUM Vál­lalat vezetőségének és dolgozóinak a gyönyörű koszorút és az anyagi segít­séget. Rajz József és leánya, özv. Ernhaft Ferencnó. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik özv. DR. KOVACH BELANE elhunyta alkalmából őszinte részvétü­ket fejezték ki, a temetésen jelenlé­tükkel, virágaikkal, bánatunkban ve­lünk osztoztak. A gyászoló család. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen, drága halottunk, DOBOS ANDRÁS temetésén részt vettek, koszorúk és virágok küldésével fájdalmunkat eny­híteni igyekeztek. Külön köszönetét mondunk a Pécsi Bútorgyár vezetősé­gének és dolgozóinak, a KISZ alap­szervezetnek, a Műszaki Erdészet kol­lektívájának, valamint a jó szomszé­doknak, o kismélyvölgyi ismerősöknek, a sok jóbarátnak. A gyászoló család. Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik drága, jó férjem, testvérem, rokonunk, CSICSKAR JÁNOST utolsó útjára elkisérték. Koszorúk, vi­rágok küldésével fájdalmunkat eny- Iv’teni igyekeztek. Köszönet a roko­noknak, szomszédoknak, a villányi jó barátoknak, Ismerősöknek, a KIOSZ Szervezetnek. A gyászoló család. SIKLÓS ÉS VIDÉKE ALTALANOS FOGYASZTÁSI ÉS ÉRTÉKESÍTŐ SZÖVETKEZET m 5/1972. Bk, M. rendelet alapién a kémes vegyes-iparcikk boltjába pályázatot hirdet szakképzett boltvezetői munkakör betöltésére. Pályázat beküldésének határideje: 1973. szepi 22. Cím: ÁFÉSZ, 7801 Siklós, Széchenyi a. 10. Segédmajükást kőműves mellé felveszek, állandó munkára. Jelentkezés reg­gel 7-től. Pécs, Tolbuhin u. 86. ______________________ K isgyermek gondozását la­kásomon vállalom. Pécs, Nagyárpádj út 3. Bőr­gyárnál. Kis szoba, konyha búto­rozva gyermektelen házas­párnak azonnal kiadó, klajtényi P. 24.___________ K ülön bejáratú üres szo­ba, konyha, fürdőszoba igényesnek kiadó. „Me­csek” jeligére SallaJ u. hirdetőbe. Téli Időszakra Pécsen ví­kendliázban egy szobát bérelnék. ,,300” jeligére Sallai utcai hirdetőbe. Középkora dolgozó nő al­bérletet keres, Uránváros- ban, előre fizetéssel. „Me­leg otthon'' Jvii.géij lal utcai hirdetőbe.______ E gy szoba, fözöfü’kés la­kásomat elcserélném 1V» vagy egy szoba összkom­fortra. „Vf z, gáz bent” jeligére a Sallai u. hir- detőbe. Egyedülálló személynek külön bejáratú kis szoba kiadó. Ady Endre u. 23. Szoba-konyháé albérletet keresek 2 évre, 1 évet elő­refizetek, 1 gj Kinekkel. „I—II. kerület” Jeligére a Bem _ utcai hirdetőbe. Idős férfi gondozását vál­lalnám lakásért. „Meleg otthon” jeligére a Bem u. hirdetőbe. Előh&s-i anyakocák eladók, j szeptember bonap 26-lg j ellenek. 2b forint kg-ja. j Bibity József, Egerág, j Pozsony ut 1______________ E ladó 2 db új hármas ablak. I db új parkettás bejárati ajtó. Érdeklődni: 17 óra után. Szigeti út 8/B. Vili. 2.______________ S 3 hektoliteres szüretelö- kád eladó Tel : 13-080 Garanciális szekszárdi ab- lakos olajkályha, fehér füstcsővekkei eladó. III. Kac-sóh P u. 16. T. 6 Papírból művirág készíté­séhez présgép, kivágók és erezősablonok 12 féle nagy­ságban és formában el­adó. Keezánné, Sellye Vasút út 8. 24 I áj lábos, * Btere* fazék, 7u í zománcos bog­rács eladó. Pécsi, Alkot­mány u. 56._____________ P ianinó angol mechanikák eladó. Érdeklődni: Tele­ton: 19-478._______________ E ladó 17 hl-es sztiretelő- kád és gumikerekű spedi- ter. Pécs, Újhegy Bor u. 38._________________________ F élidős hasas göbe eladó. Füzes dűld, Kisék. 412-os Moszkvics 22 000 km-rel, most müszaklzik új gumikkal, rádióval 63 000. — Ft-ért eladó. Dr. Vajda János, Pécs, Ma­rosvásárhely u. 9. vagy 16-868 telefon. 403-as Moszkvics olcsón eladó, esetleg részletre Is. Négy óra után, Alsóbalo- kány u. 21,_______________ Komlói garazs fizetésköny- nyítcssel eladó. Érdeklőd­ni: Komló, Vörösmarty ut 18. sz. Papp László. 107-es felújított Moszk­vics minder elfogadható árért eladó. Adó, biztosító befizetve. Sikondai Szana- tórium, bűié. 12 000 km-t futott Trabant szgk! eladó. Érdeklődni.: 11-286 telefon. Szabó. 445-ös Skoda felújított motorral olcsón sürgősen eladó. Érdeklődni: Bolgár Néphadsereg u. 89. sz. (egész nap)._______________ J ó állapotban lévő 250 cm'i Jáwa motorkerékpár eladó. Megtekinthető 6 óra után. Felsőbalokány y. 6. 750-es ZASTAVA eladó Telefon: 13-456 Ruházati ipari újítások és találmányok kiállítása VÁROSLIGET, KÖNNYŰIPARI PAVILON NYITVA« 1973. SZEPTEMBER 11—22-IG NAPONTA 10—18 ÓRÁIG SZOMBATON ÉS VÁSÁR NAP ISI BÚTOROKAT VESZEK ES ELADOK. S t a b ó. Sallai utca 15. sz. Telefon. 16-579. „Buksi* kötőgép eladó. Érdeklődni: Neszmély, Pécs, Rákóczá út 9/1. 17 utam________________________ Pekingi kölyök kutya el­adó. Szendrey Júlia 42. Törzskönyvezett 3 hóna­pos Jagdterrler kotorékos kölyök kutyák eladók. Pereked. Fó út 62 Kiss, Borszőlő kis és nagy té­telben eladó. Érdeklődni: Szabó. Szigeti 0. 26. 16-6M Modern bútorok vétele, eladása. Sallai utca 15 Szabó. Telefon: 16-579 A Pamuftextilművek tolnai gyára felvesz 1, KÉPZETT SZÖVŐKET Z 16 ÉVET BETÖLTÖTT FIUKAT ÉS LÁNYOKAT 3 MŰSZAKOS SZÖVŐNEK (betanulási idő 3 hónap) 3. 16 ÉVET BETÖLTÖTT LÁNYOKAT 3 MŰSZAKOS CÉRNAZÓNAK ÉS LANCCSÉVÉLÖNEK (betanulási idő 6 hét) Kereseti lehetőség 1800—2800 Ft-ig. Vidékiek részére szállást biztosítunk. A naponta bejáróknak utazási térítést adunk, illetve Györköny—Nagydorog—Kaj- dacs—Borjúd—Kistormás—Kölesd—Jánosmajor—Szedres út­vonalon bérautóbusszal szállítjuk dolgozóinkat Kormányrendelet értelmében a szövőként ledolgozott idő nyugdíjazásnál korkedvezményre jogosít 8 év szövőként ledolgozott idő után 2 év minden további 4 év szövőként ledolgozott idő után 1 év korkedvezmény illeti meg a dolgozót Évente 2—3 alkalommal kedvezményes áruvásárlás a gyár termékeiből. Uj, modern gyárban kifogástalan munkakörülmények. Szakmai és állqmi oktatásban való továbbtanulás lehetősége biztosított Jelentkezni lehet: levélben vagy személyesen. PAMUTTEXTILMÜVEK 7130 Tolna, Új gyár, felvételi iroda. Kétéves, nagyon szép né­met juhász kan Igényes­nek eladó. Szetvtlórinc, Baja út 4. Bodor. Fogaskerék szivattyú ben­zinmotorral eladó. Vil­lanymotort vennék l—i,§ kW 1400 fordulattal. Pécs, Nagyárpád, Kiss János u. 1/A._______________ T áskairógép, amerikai Royal de Luxe 3500-ért eladó. „Gyors, munkabíró” jeligére a Sallai u. hir­detőbe. NAPOSCSIBÉRE előjegyzést felveszek Szederkényi ÁFÉSZ Bajcsy-Zsilinszky úti piaci pavilon, 15 után, 10-671-es telefon Trabant Hycomat gépko­csi Igényjogosultnak el­adó. Király Antal. Duna­újvaros, Welink Gy.__u. •. Kitűnő állapotban lévő MB. 1.000 Skoda eladó. Telefon: 81-816. Komló, Gorkij a 6. Papp._______ F EHÉR 601 -es T rabant nagyon Jó állapotban el­adó, esetleg 250-es mo­tort beszámítva. Érdek­lődni: Komló, Gorkij út t3. csak délelőtt. IG-s Wartburg de Luxe eladó. Telefon: 1-084. Nyereménye» Zsiguli szín- választással eladó. Érdek­lődni Hunyadi u. 66. du. 3-tol._______________________ J úniusban műszaki vizs­gázott 600 cm3-es Trabant Combi eladó. Pécs, I. kér. Tolbuhin út 33. L em. 1. Érdeklődni egész nap. Márciusban vizsgázott Sko­da Octávta Super eladó. Pécs, Tiborc u. 73. Ofi- vath, 17 óra után. Nyereménye» Zsiguli októ­berre eladó. „Választhat” jeligére Sallai utcai hir­detőbe. Dacia 1300-as eladó. Sely- lye. Petőfi S. u. 36. 403-as Moszkvics eladó. Polláck M. u. 8/B. Eller, este 18 óra után. _________ K ertvárosi, modern* fűthe­tő garázst elcserélitek urán városira. Telefon es­te; 18-983. INGATLAN Péesújhegy Nagykozárt út 20. sz. ház beköltözhetően eladó költözködés miatt. Érdeklődni: mindennap, délután 6 órától. Azonnal beköltözhető 80 négyzetméteres, minden célra alkalmas, kitűnő be­osztású magasföldszlnti öröklakás eladó. „Zsolnay szobornál” Jeligére a Bem utcai hirdetőbe.___________ M ecseki hegytetőn ríkeud- telkek 300 négyszögöl 20 ezer, út melletti 250 négy­szögöl kerttel villannyal' 50 ezer. Kétszobás csalá­di ház telekkel 130 000 fi­zetési könnyítéssel eladók. „Demetria” jeligére a Bem utcai hirdetőbe. Eladó terméssel együtt 390 négyszögöl újtelepíté- sö 5 éves szőlő. Do'nátus legszebb részén templom - tói 2 perc. ökörszem dű­lő 7/a. (Volt Csurgó dű­lő) Érdeklődni: Magyar- ürögl üt 46.______________ B alaton lelte Wefélefcs utcai tízemeletes társasházban ; kétszobás lakrészt ugyan­itt egyszobásra cserélnék. „Kati” jeligére a Hunya- dl úti hirdetőbe. Pálosok felett 286 négy­szögöles mezőgazdasági ingatlan beköltözhető kel­tőszobás házzal eladó. Le­veleket „Szép kilátás” Jel­igére a szombathelyi hir­detőbe. _____________________ E ladó kert Komión, Cse- resznyeág dűlőben príma 1600 négyszögöles parcelláz­va. Víztoronynál 500 négy­szögöl ebből 150 négyszög­öl szőlő. Érdeklődni: Kom­ló, Somágtető, Hunyadi út 7. Beck. Társasüdülőben lakrészt vennék. „I. emelet.” jel­igére a Hunyadi úti hir­detőbe. fr A baligei. tóparton víkendtelepáo. ♦élen, nyáron lakható nyaraló Igényesnek eladó. Érdeklődni: min­dennap du. 15 óra után I Pécs, Rét u. Sb. L em. , dr. Szilágyi. 116 négyszögöl konyhákért Kovács-telep alatt kúttal. faházzal eladó. Érdeklőd­ni: üránváros. Acsády L ut 6 VIII. 3______________ Családi ház eladó, azon­nal beköltözhető. Ktspe- terd. Rákóczi út 6. Monyoród, Kossuth u. 29. szám alatti ház gazdasá­gi épületekkel eladó. A gazdasági épületek tizem létesítésére is alkalmasak. Érdeklődni a helyszínen. Risse községben. Kossuth út 7. sz. nagy családi ház beköltözhetően eladó. Vil­lany. kút. 1200 négyszög­öl kert. Érdeklődni: hely­ben, Kossuth 17. vagy Téseny. Rákóczi út 6. sz. 500 négyszögöl szőlő ter­méssel olcsón eladó meg­osztva Is, Mecsek,s/.entk lá­tón. Érdeklődni: a Me­gyeri úti 181. ®. boltban. Gazdagnál. Isméi itt az őszi engedményes kerítésvásár október 31-ig (MÉM, telepein. NAGY VÁLASZTÉK, ÜJ FORMÁK, KEDVEZŐ ARAK KERESSE FEL TELEPEINKET Eladó 1000 négyszögöl sző­lő, szántó. felszereléssel, terméssel, pincével. „Pécs­hez közéi” jeligére a Bal­lal utcai hirdetőbe. Mezőszél utcai rét szoba Ö5«zkomfortos szövet kezet! lakásomat elcserélném családi házért. .Földszint” jeligére Ballal utcai hir­detőbe. Kettő szobás, nagy erké­lyei, távfűtéses, szövetke­zeti lakás eladó ke. 4- OTP átvállalás. „Tüzér utca” Jeligére Sallai ut­cai hirdetőbe, ______________ K ettő szoba komfortos öröklakás eladó. . Ga­rázzsal” Jeligére Sallai utcai hirdetőbe. Dolgozókat felvesznek A KOKOV pécsi üzeme felvesz gépko­csivezetőket különle­Pécaváradon, kis család’ házamat 200 négyszögöl kerttel elcserélném pécsi főbérlcti lakásért.. Azon­nal elcserélhető” Jeligére a Ballal utcai hirdetőbe. Olimpiától 6 percre 245 négyszögöl fiatal barackos eladó. Tel.: 17-962. Becefán, Szigetvártól 3 km-re eladó 730 négy­szögöl szőlő épülettel, pincével, felszereléssel. Buszjárat van. Érdeklőd­ni: helyben 138-as szőlő P-aranyainé, v. Pécs, Szi­lágyi D. a. 26. Baranyai- né. Harkányi .vfkendtelepen 80 négyszögöl telek olcsón eladó. Körül beépítve. Ér­deklődni: Pécs. Nap u. 35 H em. 16. II éra után. Zsi gmond utca 24. szám alatt levő kis családi ház azonnal beköltözhetően el­adó. Érdeklődni: Vadász u. S7. sz. Palkenyán két szoba, két konyha, pince, Istálló. 670 négyszögöl földdel el­adó. Fö u. 22. VEOhnfS Egytfiágyaa félautomata kötőgép eladó! Érdeklőd­ni: 4 után. Kertváros, Rózsa u. 3. Mosógépet, centrifugát ve­szek. üzemképtelent is. 12 V-os akutöltó eladó. 3 éra Után 17-759 telefo­Vescck és eladok olajkály­hákat, mosógépeket, cent­rifugákat, varrógépeket, heverőket, csőganiitúrákat. konyhabútorokat, ágybeté­teket. hagyatékot, hár- masszekréryeket. Koltay, Rákóczi ut 61. Csöveskukoriua, rézhenge­res fürdőkályha csaptelep­pel eladó. Táncsics M. u. 66 TÖBBSZÖRÖS munkavizsgás önyörű dobermann győztes szülőktől gyönyörű dobermann köly­kök kaphatók. Érdeklőd­ni egész nap. Pécs, Tán- csic.s u, 48. Galina János. 500 tégla. 100 db hornyolt cserép eladó. Pécs, Alkot­mány u. 56. Villamos hajsütővas szabadalmi gyártója Amrein műszerész Szigeti út 63/1. sz. Nyitva minden du. Telefon: 18-859. Vidékre utánvéttel szállítok. Balatonföldvár legszebb helyén a benzinkúttól jobbra 210 négyszögöles telkemet sürgősen eladnám „Családi ház” jeligére a Bem__utcai hirdetőbe. ____ C serkút, Nagymái dűlőben 750 négyszögöl parlag el­adó. Érdeklődni lehet: Ma­gyarnál, Pécs, Déryné u. 20. sz. Este 5 után Uránvárosi kétszobás, szö­vetkezeti lakás eladó. — „Telefon” jeligére a S&l- lal utcai hirdetőbe. Eladó Postavölgyben 1 kh. szőlő, gyümölcsös, szántó megosztva Is. Lakható épü­lettel, víz, villany van. Tel­jes felszerelés. Életjára­dékra is. Érdeklődni n. kér. Virág a. 20.________ F fáromszobás összkomfortos garázsos családi ház III. kerületben sürgősen eladó. „Irányár” jeligére a Bem utcai hirdetőbe.____________ Egy szoba összkomfortos, balkonos, nagvi'éretű örök­lakás belvárosban beköl­tözhetően eladó. József u. 23. m. em. 19. Megte­kinthető 10—18 óráig. Gazdálkodásra alkalmas családi báz Igényesnek eladó. Görcsöny, Kossuth u. 5. 2 szoba összkomfortos, távfűtéses, földszinti szö­vetkezeti lakás TJránváros- ban eladó. Ajánlatokat ..80 ezer OTP 4 Kp.” jeligére a Bem utcai hir- rietóbe. Szilváson gazdálkodásra alkalmas családi ház el­adó. Érdeklődni: Kelemen, Görcsöny.__________________ 3 62 négyszögöl hatéves lugasszőlő pince felszere­léssel Szentmiklóson el­adó. Érdeklődni: Pécs, Kapáes u. 9. PVSK pá­lya mellett.________________ Azonnal beköltözhetően el- adó. Háromszobés, távfű­téses. földszinti öröklakás az Uránvárosban. ..Csen­des otthon’ jeligére r Bem utcai hirdetőbe. Haláleset miatt eladó két- szobás, két konyhás csa­ládi báz. Nagykpzár, Pe tőfi u. 8. sz. alatt. Ér­deklődni : Nagykozár. Kosr SUth L t 17. Repedt öntöttvas kazán- elemek javítása. Mátyás. Pécs, Mártírok útja 20. Eryedülálló 45—60 év kö­rüli nénit keresünk, aki kisgyermekeink nevelésében és háztartásunkban segí­tene, falura. „Családtag­ként Is” jeligére Sallai u. hirdetőbe. Száras mellékhelyiségek raktározás céljára kiadók. Érdeklődni: 16-900-as te­lefonon. Magyar, orosz, német sza­kos tanárnő korrepetálást vállal. Telefon: 17-962. Nyelvtanítás németből, franciából, oroszból min­den fokon. Korrepetálás. „Komoly munka” jeligére a Bem utcai, hirdetőbe. Általános Iskolások korre­petálását matematikából, fizikából, kémiából válla­lom. „Főiskolás” jeligére a Bem utcai, hirdetőbe. DUNÁNTÚLI NAPLÓ Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: M Hz U Ervin Szerkesztőség: 7601 Pécs, Hjnyadl út 11 Telefon: 15-000, 15-762. 15-852, 15-245, 15-264. Szerkesztőségi ügyelet 8-től 20 óráig 10-053, 20 óra után 15-726- Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Káról« Kiadóhivatal: 7601, Pécs, Hunyadi út 11 Telefon: 15-000, 15-762. 15-852, 15-245. 15-264. Telexszám: 12-320 Kéziratot nem őrzünk meg és nem adunk vissza SZIKRA NYOMDA 7621 Pécs, Munkácsy M. u. 10 F. v.: Melles Rezső Terjeszti: a Magyar Posta Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra 20 PL Indexszám; 25 054-imirntfttl 9e% g®pkeie,öi ZnUnvwg] gával rendelkező gép kocsivexetöt rako­dógépre, takarítónőt, lángvágókat és *elepi segédmunkásokat. Jelentkezés; Pécs, Légszeszgyár út 30. Üzemvezetőnél. (2432) FÉRFI asztalost« la hét nyugdíjas is, és segédmunkást felve­szünk. Jelentkezés: 45. sz. Bútorbolt ve­zetőjénél, Pécs, Bem utca 16. (2427) SZALLHASI előadó munkakörben — szállítási és tarifőrí bizonyít­vánnyal — gyakorlattal rendelkező dolgozót felveszünk. Jelentkezés személyesen. Mecsekvidéki Pincegaz­daság, István tér 12. Szállítási cso­port (2428) SZABADSZENTKIRALYI üzemünk­höz betanított fémcsiszolókat, pécsi üzemrészeinkhez fiatal^ segédmunká­sokat felveszünk. Jelentkezés: Pécs, Zsolnay V. u. 9. Munkaügy. (2425) MOTORKERÉKPÁRRAL rendelkező mozgóőrt keresünk éjszakai munkára. DÉLVtÉP; Pécs, Mártírok útja 16. Je­lentkezés: fél 8— fél 9 között. (242ó) A KŐBÁNYÁI Textilmüvek ULTRA MODERN LEÁNYOTTHONÁBA felvé. telt hirdet Felveszünk 16 év feletti lányokat fonodái betanított munkára. Kollektív szerződésben foglalt ked­vezményekről levélben részletes tájé­koztatást adunk. Cím: Kőbányai Tex­tilművek, 1103. Bp. X. Gyömröi út 90. Munkaerőgazdálkodás. (5041) A CSŐSZERELŐ IPA. Rl Vállalat sürgősen BUDRP£cr?T felvételre keres du­nántúli, illetve vidéki munkahelyre az ország egész területén lakatos, hegesztő szakmunkásokat és segéd­munkásokat. Kedvezményes étkezés, szállás., Dolgozóink részére rövid időn belül lehetővé tesszük a kül­földi munkára való kiküldetést i*. Jelentkezés: Budapest, Vili., Kisfalu, dy u. 9—11. (2283) FIATAL munkaerőt felveszünk 8 órai elfoglaltságra. Pécsi TEMPÓ Sokszo­rosító Üzem, Perczel u. 14. (1888) RAKTÁRI segédmunkást azonnali belépéssel felveszünk 8 órai elfog­laltságra. Pécsi Tempó Sokszorosító Üzem, Perczel u. 14. (1888) KAZÁNFŰTŐ szak- vagy betanított munkaerőt keres a Nádor Szálloda. (2360) SZAKKÉPZETT Rftszerelőf alkalmaz a Pécsi Bőrgyár. — Jelentkezés az energiaosztályon (2411) BUDAPESTI szövetkezet megyeszék­helyen lakó üzletkötőket (mellékfog­lalkozásban) alkalmaz. Életrajzos je., lentkezéseket kérjük „Szolgáltatóipar, süraős 5160” jeligére az újpesti hir­detőbe (5160) A BARANYA—Tolna megyei Tégla. • pari V. Görcsöny !. sz. Téglagyára férfi és női segédmunkásokat felvesz, jelentkezés a helyszínen, (68833) NŐI segéd munka sokai felvételt« keres a Pécsi Sütőipari Vállalat, Pécs, Zsolnay V. u. 61 sz- (2434) IRODA- és nagytakarítási munkára takarítónőket felveszünk. Jelentkezés a Pécsi Köztisztasági és Útkarban­tartó Vállalatnál, Pécs, Rózsa Ferenc u. 17. sz. alatt (68834) VEZETŐ beosztású dolgozó mellé gyakorlott gyors- és gépírónőt kere­sünk. Jelentkezéseket „Precíz” jel. igére o Hunyadi úti hirdetőbe kér­jük. (2433) A MECSEKVIDÉKI Vendéglátó VáF lalat női konyhai segédmunkásokat keres azonnali belépésre. Jelentke­zés; Pécs, Perczel u. 8. Munkaügyi osztályon. (68832) FŰTÉSSZERELŐK és kőművesek mek- lé segédmunkásokat, valamint vizs. gázőrt olajkazánfüiöket felveszünk. Pécsi Építő és Tatarozó Vállalat, Pécs, Timár u. 23. (260699) DÉLELŐTTI műszakos takarítónőt felveszünk. Lehet nyugdíjas is. Leány- kollégium, Dr. Heim Pál u. 4. (260598) SZERB-HORVAT Oiákotthon 3 órás takarítónőt keres azonnali belépés­sel, lehet nyugdíjas is. (260584) 55 órás munkahétre éjjeliőrt felve. szünk. Pécsi Villanymalom. Pécs, Szi­geti út 69. (260594) FIATAL, kezdő női dolgozókat két- műszakos gépkönyvelői munkakörbe felveszünk. Számítástechnikai és ügy* viielszerverő V. Pécs, Tüzér u. 3. (260532) A B. m. Tanácsi Magas- és Mély­építő Vállalat felvesz szobafestő szak­munkásokat. Jelentkezés: Pécs, Ver­seny utcai telep, szakipari építésveze­tőség. (68824) A KESZTYŰGYÁR 1-es üzeme - Péc*, Hőerőmű — kesztyűk géoi von rásának betanítására átképzősőket al­kalmaz. Az átképzés idejére havi 800 forint biztosított bért fizetünk. Vidé­kiek és 8 általánost végzettek is je­lentkezhetnek. — Felveszünk továbbá egy női dolgozót éjszakai takarítónak, műhelyek és irodák takarítására. (260499) A MECSEKI Szénbányák Pécs-Bánya- üzeme liftszerelő elektrolakatost fel­vesz. Jelentkezni lehet István-aknán a munkaüayi vezetőnél. (68828) A MECSEKI Szénbányák Építési Üzeme vizsqázott fűtőt és takarítónőt felvesz. Jelentkezés: 7630. Pécs, I., Buzsáki Imre utca 22. szám alatt. (68827) RAKTÁRI senédmun- kast keres növényvé- dőszer raktárába at Agroker Vállalat. Je­lentkezés ar osztály vezetőjénél- Pécs, Megyeri út 64. (2437) FÉRFI és női dolgozóké* könnyű fizikai munkára alkalmazunk ’ecem- ber hó végéig. Jelentkezés: Textil Napyker. Vállalat lerakató, Megyeri út 78. (2435) FESTŐT, aki kisebb kőműves jnun- kában Is jártas, felvételre keresünk. Jelentkezés: Textil Nagyker. Vállalat lerakató. Megyeri út 78. (2436) Tegvelíe mar az m olajcshordóját? I'fllg-'. NE varja meg a telet A' tyr " leiepeken új .... és hasznait fÜZEMANYAGHORDOK KAPHATOK í :*r-v-. ' • , ... .................... & A

Next

/
Thumbnails
Contents