Dunántúli Napló, 1973. szeptember (30. évfolyam, 230-259. szám)
1973-09-19 / 248. szám
1973. szeptember 19. DUNANTOLI NAPLÓ 5 Gáspár Sándor látogatása a Land'er Jenő MÍV járműjavító özemben Gáspár Sándor, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a SZOT főtitkára kedden látogatást tett a Landler Jenő MÁV járműjavító üzemben. Társaságában volt Lantos Zoltán, a XV. kerületi pártbizottsáq első titkára, Pataki Béla, a XV. kerületi tanács elnöke, valamint a kerület több más vezetője. A vendégeket Fenyvesi István, az üzem igazgatója és Petővári László az üzemi pártbizottság titkára fogadta. Gáspár Sándor meglátogatta az üzem néhány egységét, közöttük a mozdonyosztályt, a kocsiosztályt, a kovácsműhelyt és a kormányszelep műhelyt. Beszélgetett a helyi gazdasági és mozgalmi szervek vezetőivel, a szocialista briqádtagokkal. A látogatás után az üzem dolgozói a Landler Művelődési j Ház színháztermében naavgyű- lésen találkoztak a vendégekkel, amelyen Gáspár Sándor beszédet mondott. Végső búcsú dr. Bereszlóczy Miklóstól Az Országgyűlés, a kormány, o Hazafias Népfront, az Országos Béketanács, a püspökkari konferencia, a papi békemozgalom vezetőinek és tagjainak, családtagjainak és tisztelőinek mély részvétével búcsúztatták dr. Beresztóczy Miklós címzetes prépostot, az országgyűlés alel- nökét, az Országos Béketanács katolikus bizottságának főtitkárát kedden a farkasréti temetőben. A gyászszertartáson ott voltak más egyházak magasranqú képviselői, s részt vett a diplomáciai képviseletek több vezetője és tagja is. A társadalmi gyászszertartás előtt dr. Ijjas József kalocsai érsek, a magyar katolikus püspöki kar elnöke pontifikálta a főpapi gyászszertartást, majd a ravatalozóban dr. Cserháti József pécsi megyés püspök, a magyar katolikus püspöki kar titkára végezte el az egyházi szertartást. A fekete drapériával bevont, koszorúkkal övezett ravatalnál az Országgyűlés, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa és az Országos Béketanács nevében dr. Troutmann Rezső, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa elnökségének tagja, a Népfront budapesti bizottságának elnöke adta meg a végtisztességet. „Meseszínpad" a FEK-ben Kedden délután Pécsett, a Fegyveres Erők Klubjában Beregi Péter vezetésével gyermek- színjátszó csoport alakult. A „Meseszínpad" gyerekek közreműködésével, gyerekdarabokat ad elő. Az első nyilvános bemutatkozásra jövő év márciusában kerül sor. A csoportba még lehet jelentkezni a FÉK művészeti vezetőjénél. MEZŐGÉP Gyáregysége, TÁB fölvesz: — erősáramú villamos- mérnököt, vagy technikust, beruházások kivitelezését előkészítő technológust; — gépészmérnököt, vagy technikust qyártóeszköz- nezdálkodási csoportvezetői munkakörbe Házaspár előnyben 2 szoba összkomfortos lakás biztosított Jelentkezés írásban a Gyá'°nység igazgatójánál Levélcím: 8660 Tab Pf. 10. / A zárt rendszer a jövő útja a cukorrépa-termesztésben Bemutató a Szentegáti Állami Gazdaságban A bemutató résztvevői megtekintik a cukorrépa-betakarító gépsort. 4 Erb János felvétele Országos tanácskozásra készülnek a magyarországi délszlávok Gyúrok György megbízott főtitkár nyilatkozata Hogyan lehet hektáronként 526 mázsa cukorrépát termelni? Mindenekelőtt ez a kíváncsiság vonzotta kedden délelőtt a Szentegáti Állami Gazdaság bemutatójára a baranyai szakembereket, mert ezzel az eredményével Szentegát tavaly országos első lett az állami gazdaságok között. A bemutatóra az Agráregyesület növénytermesztési szakosztálya és áz Állami Gazdaságok Országos Központja hívta meg a cukorrépatermesztő szakembereket azzal a céllal, hogy a szentegáti zárt cukorrépa termesztési rendszer megismerésével a tapasztalatok átvételével növeljék hozamaikat, s így mielőbb megoldódjanak az ország cukorgondjai. Szentegát azzal alapozta meg szakmai tekintélyét, hogy már a termelés mélypontján 1969-ben új utakon kezdte meg a fejlesztést. Ekkor vetették el végleg a Termékismertető előadásokat tartottak tegnap Pécsett a MTESZ előadótermében a Víz- gépészeti Vállalat szakemberei. Többek között Bánvölgyi István csoportvezető számolt be a szennyvíztisztító zsebtelepek hazai kísérleteiről. A szennyvíztisztító zsebtelepek, amelyek 3X6 méternyi területen elférnek, elsősorban kis települések, üdülőhelyek, kórházak szennyvizének tisztítására alkalmasak. A mini-berendezések kialakítása rendkívül egyszerű — előregyártott, acél- szerkezetű elemekből készülnek. üzemeltetésük olcsó, a kezelő személyzet csak ellenőriz. A szennyezett vizet olyan mértékben tisztítják és fertőtlenítik, hogy az — a tisztítás után — bármilyen természetes vízfolyásba bevezethető. Egy ilyen telep létrehozása — amennyiben egy 100 személyes lakóterületet számítunk - 320 000 forint. Nagyobb lélekszámú lakóterületnél ez a költség csökken. A hagyományos telepek kialakítása — ugyanilyen nagyságrendben — 500 000 forintnál kezdődik. A zsebtelepek eleven iszapos rendszerrel tisztítanak. A hagyományos telepekhez hasonlóan - kicsiben - itt is az elő- ülepítők, levegőztető berendezések, utó-ülepítők és az iszaptároló medencék alkotják a berendezést. Hazánkban 3 év óta foglalkoznak a szakemberek a szennyvíztisztító zsebtelepek fejlesztésével. Visegrádon, a Kútfúró Vállalat üdülőtelepén és a pilisi erdőgazdaság egyik üzeménél már alkalmaznak egy svéd, illetve egy osztrák gyártmányú telepet. Az Országos Vízüqyi Hivatal pályázatot hirdetett a magyar szakembereknek hazai zsebtelepek készítésére. A beérkezett pályaművek közül Petkó Zoltán pécsi vegyészmérnök tanulmányát fohagyományos kisüzemi módszert; a kézi egyelést és áttértek az úgynevezett „fellazításos" vetési módra. Egycsírájú drazsi- rozott magvakkal 11 centiméterre állították be a tőtávolságot és így két éve a répájukat nemhogy egyelni, de még ritkítani sem kell. Szeghy Sándor igazgatóhelyettes a tegnapi bemutatón elmondotta, hogy jövőre további fellazítást végeznek s a répák egymástól való távolságát 15-16 centiméterre állítják oe vetéskor. A területet is megnövelik, az idei 288 hektárról 500 hektárra fejlesztik fel, ez lesz a legnagyobb üzemi felület a megyében. Cukorrépa fajtakísérleteket is végeztek, leginkább az M-102-es fajtával elégedettek, ezt termelik és ajánlják a többi üzemnek is. Az árrendezés mellett a zárt termelési rendszernek köszönhetik, hogy ma egyik legjövedelmezőbb növényük lett a néhány gadták el. A Vízgépészeti Vállalat legyártotta a berendezést és a pécsi szennyvíztisztító telepen üzembe is helyezték a konstrukciót. A gyakorlati tapasztalatokat összegezve jelenleg értékelik a szakemberek, hogy a pécsi mérnök minitelepe alkalmas-e a továbbfejlesztésre és a gyártásra. Környezetünket, természeti értékeinket törvények védik éppúgy, mint műemlékeinket. A Somogy megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága és a Hazafias Népfront Somogy megyei Bizottság Elnökségének tegnapi együttes ülésén ez a fontos kérdés került napirendre. A védésre szoruló természeti területekről nincs korszerű nyilvántartás Somogy megyében. A meglevő ada*ok hiányosok, másrészt elavultak, 1945 előtti leírásokból állanak. A szükséges hatósági tevékenységet ilyen módon nem lehetett biztosítani. A jelentés képet ad arról, hogy milyen szerteágazóak a feladatok és a határozati javaslatok alapján a tennivalókat is összegezi. A ielentésből megtudni, hogy a VATI már dolqozik Somogy megye jelentős környezeti értékeinek számbavételén. Eddig öt kötet készült el róluk. A fonyódi Balaton partról, Fonyód környezetéről, Marcali nyugati és keéwel ezelőtt még erősen ráfizetéses cukorrépa. Míg 1967-ben még a hagyományos termesztésben a cukorrépára mázsánként 5 forint 40 fillért fizetett rá a gazdaság, addig 1972-ben 36 forint és 27 fillér tiszta nyereséget értek el mázsánként és a 169 hektárról 3,2 millió forint össz-nyereséget produkáltak. Ezt a nagy eredményt a magcs hektáronkénti 526 mázsás hozamnak és az alacsony önköltségnek köszönhetik. A BARRAULT REPINE francia betakarítógépek beállításával mindenekelőtt a répa betakarítási költségeit sikerült csökkenteniök. Azzal, hogy a két nagyteljesítményű gépsor napi 40 vagon répát képes emberi kéz érintése nélkül felszedni és kocsiba rakni a mázsánkénti betakarítási költség — a szállítást is bekalkulálva — tavaly 3 forint 34 fillérre csökkent le, s az idén nehezebb körülmények között sem fogja meghaladni az 5 forintot Sopronfalvi Hugó, az Agráregyesület szakosztály titkára felhívta az üzemek figyelmét, hogy a Szentegáton látott gépsorok kihasználtságát csak a minimum 300—500 holdas terület biztosítja. Továbbá, hogy a zárt rendszerre történő áttérésnek nem elég pusztán a gépi feltételeit megteremteni. A feltételek komplex biztosítására ven szükség, beleértve a korszerű fajták; vegyszerek használatát és a szaktudást is. A zárt rendszer sikere a technológiai tegyelem szigorú betartásán áll, vagy bukik, a szentegátiak sikere is ebben gyökerezik túl a látottakon. — Rné — leti körzetéről, valamint Csurgó körzetéről. Az adatgyűjtés a többi területen is folyik. A védett területeket pedig felülvizsgálták, hogy mennyiben őrizték meg régi állapotukat. A jelentésben is olvashatunk néhány olyan területről, melyeket talajvédelmi körzetté szükséges nyilvánítani. Ilyenek: a barcsi ősborókós, a zselicsegi ezüsthársas-bükkös, a gyertyános, tölgyes növénytársulás. A Nekota - Martinos nevű — Bu- zsák, Táska, Somogyszentpál községek határában levő — 500 hektár körüli őslápmarad- vány, a Kis-Balaton somogyi részén lévő 3000 hektáros terület. Somogybán a fellelhető nagy számú kastély és egyéb parkok élőfagyűjteményének véderté nyilvánítását is el kell végezni. (Rippl-Rónai oark, a niklai Berzsenyi Emlékmúzeum kertje többek között.) A környezetvédelem tennivalói közül kiemeljük az erdők területének további növelését, So- i Novemberben tartja kongresszusát a Magyarországi Dél- [ szlávok Demokratikus Szövetsé- l ge; az előkészületekről nyilat- !• kozott Gyúrok György megbízott j főtitkár oz MTI munkatársának: — A délszláv nemzetiségű Igkosság nagy érdeklődése közepette készülünk országos tanácskozásunkra — mondotta. — Külön örvendetes, hogy a most zajló kongresszusi jelölőgyűléseken a lakosság nemcsak a helyi gondokat, bajokat veti fel, hanem országos problémákban is hallatja szavát. A megbeszélések így — a szocialista demokratizmus biztosítása mellett — lehetőséget teremtenek a helyi körülmények megismerésére, alaposabb feltárására is. A párt-, tanácsi és állami szervek fokozott érdeklődéssel kísérik, támogatják tevékenységünket. A jelölőgyűlések, amelyek október 11-én fejeződnek be, legkorábban Vas megyében kezdődtek. — A Magyarországon élő 100—110 000 délszláv — horvá- tok, szerbek, szlovének - aktívan részt kívánnak venni a továbbiakban is a szocialista Magyarország építésében. Ez ugyanakkor biztosítja számukra anyanyelvi kultúrájuk ápolásának lehetőségét, történelmi hagyományaik, sajátos nemzetiségi kincseik megőrzését, fejlesztését. Különösen jó eredményeket értünk el az elmúlt években az oktatás területén. 1968-ban mindössze tíz szerb-horvát óvoda működött 249 gyermekkel, tíz pedagógus felügyelete alatt. 1972-ben már 500 kisgyermekre 20 óvónő ügyelt 15 Intézményben. Valamelyest nőtt a tanulók száma a nemzetiségi tanítási nyelvű általános iskolákban, s ugyancsak ez tapasztalható a kétnyelvű általános iskolák esetében is. — Az elmúlt években megélénkült a közművelődési éleAz előkészítő megyei békeparlamenteken és a budapesti békekonferencián megválasztott mintegy 580 küldött — közte az Országos Béketanács 200 tagja — s valamennyi társadalmi és tömegszervezet képviseletében meghívott száz vendég részvételével csütörtökön összeül a Vili. magyar békekongresszus. Az Országház kongresszusi termémogyban a meglevő 144 300 hektár erdőt 2000-ig 39 480 hektárral szükséges gyarapítani. Ugyanilyen fontos feladat a Balaton zöldövezetének kialakítása, melynek húszéves tervét a MÉM elkészíttette és a VATI a területfejlesztési tervet most készíti. Kaposvár környékének rendkívül kedvező az erdősűrűsége, kivétel csupán a város belterülete, ahol még 444 hektár fásitandó terület van, a megyeszékhely fásítására 1973-ban 1,2 millió forintot terveztek. A légszennyeződés további csökkentésére szolgál a városi gázprogram megvalósítása, a belvárosban ennek keretében javasolják o Szakszervezetek Megyei Tanácsának, hogy térjenek át a központi fűtés gázenergiával történő üzemeltetésére. A VB fölkéri a Magyar Államvasutak Pécsi Igazgatóságát, hogy q kaposvári vasútállomáson minél előbb valósítsák meg a dieselesítést. Horányi Barna tünk. Általában elmondhatjuk: az anyanyelvi kultúra Irodalmi szintre való emelésében, az általános műveltség megalapozásában sokat köszönhetünk a műkedvelő tevékenységnek. Jelenleg a Magyarországi Délszlávok Demokratikus Szövetsége 28 énekkart, 23 zenekart, 31 néptánc-csoportot és 18 színjátszó csoportot tart számon, omelyben több mint kétezren foglalkoznak rendszeresen kulturális hagyományaink ápolásával, életbentartásával. A VI. kongresszusunk óta eltelt négy év során nyelvművelő céllal 20 klub alakult, többek között Po- mázon, Mohácson, Battonyán, amelyek lehetőséget teremtenek az anyanyelv megőrzésére, csiszolására. A Magyar Úttörők Országos Szövetségével közösen vers- és prózamondó versenyt is szerveztünk az idén. Ezen csaknem 900 gyermek vett részt — Különösen fontosnak tartjuk azokat a kulturális csereakciókat, amelyeket a Művelődésügyi Minisztérium támogatásával a Juqoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság illetékeseivel közösen rendeztünk. Ma már nyugodtan elmondhatjuk, a jugoszláv kulturális szervek támogatásával rendszeresen sor kerül Magyarországon jugoszláv színházak vendégszereplésére. Ezeket a rendezvénysorozatokat természetesen mindenütt felhasználjuk g népeink közötti barátság elmélyítésére, egymás jobb megismerésére. Magyar részről is jónéhány együttes, szólista utazik ki a baráti or- száaba. Különösen jól szolgálják a jugoszláv és a magyar nép barátságát a határmenti találkozók, népünnepélyek. Említésre méltó az is, hogy évente 50 szerb-horvát pedaqógus vesz részt nyelvi továbbképzésben Jugoszláviában, s könyvtári állományunk jugoszláv adományokkal gyarapodik. ben sorra kerülő eseményről kedden tartott sajtótájékoztatóján Sebestyén Nándorné, az Országos Béketanács főtitkára elmondta: — Békemozgalmunk nagy fontosságú eseményén összegezik azokat az eredményeket, amelyeket hazánkban a békeszerető emberek egész társadalmat átfogó mozgalma elért az elmúlt 25 év alatt — á szervezett békemozgalom kibontakozása óta — kiemelve különösen az utóbbi (1969-ben tartott) országos béketanácskozás óta végzett munkát, a közelgő béke világkongresszus jelentőségét. Egyben előretekintés is lesz békemozgalmunk országos méretű konferenciája; számba veszi, hogy a nemzetközi helyzetben a világméretű békemozgű- lomban jelentkező új helyzetből milyen új feladatok fakadnak. A hazai békemozgalmot képviselő százakkal együtt neves külföldi vendégek is érkeznek az országos tanácskozásra, köztük Romes Csandra, a Béke Világtanács főtitkára. Azt várják békemozgalmunk vezetői az országös tanácskozástól. hogy a plenáris üléseken és a — szám szerint: hat— szekcióban folyó eszmecsere alkotó módon hozzájárul a hazai és a nemzetközi békemunka további teendőinek kimunkálásához. Az elmúlt évek békemozgalmát értékelő beszámoló után a kongresszusi szekciók a következő témákkal foglalkoznak: békés egymás mellett élés és a nemzetközi együttműködés; biz- tonsáq és leszerelés; válsággócok a nemzetközi politikában; nemzeti függetlenség és a békemozgalom; az ifjúsáq békére nevelése; a békemozgalom negyedszázada Magyarországon, Pécsi vegyészmérnök nyerte a pályázatot Szennyvíztisztító „zsebtelepek“ Húszéves terv készül a Balaton zöldövezetének létrehozására Városi gázprogram Kaposváron Környezetünk, természeti értékeink védelméről tanácskozott a Somogy megyei Tanács VB Csütörtökön összeül a Vili. magyar békekongresszos i