Dunántúli Napló, 1973. augusztus (30. évfolyam, 200-229. szám)

1973-08-09 / 208. szám

1 legharmonihDsabb mozgás Ai úszás egyike a leghar* nr.onikusabb, legeszményibb mozgásnak, ahol szinte va­lamennyi .izom együttesen dolgozik, $ a szív és a tüdő is nagyobb munkára kény­szerül. Ugyanakkor az úszó tetszés szerint választhatja meg a távot és az úszás ne­mét, vagyis a szervezet munkáját. A kevésbé edzet­tek rövidebb távolsággal és kényelmesebb tempóval is beérik, míg a rendszeres gyakorlás után képesek lesz­nek a gyorsabb haladásra, a táv hosszabbítására, vagy pedig a nagyobb energiát igénylő úszásnemek kipróbá­lására. Aki ebben a sportágban versenyezni kíván, annak már gyermekkorában kell elkezdeni az edzéseket, szakképzett oktató irányítá­sával, s bizony naponta sok­sok kilométert szükséges le­úszni ahhoz, hogy elérje a kívánt gyorsaságot. A stran­dok és fürdőhelyek közönsé­ge inkább sportszerű foglal­kozást kíván, kielégíti egész­séges mozgásigényét, élvezi a napfényt, a jó levegőt. Ennek ellenére is hasznos, ha a strandolást felhasznál­juk arra, hogy fokozatosan megkíséreljük bizonyos tá­volságok leúszását. Abból indulhatunk ki, hogy lemér­jük, mennyit tudunk nagyobb fáradtság nélkül úszni. A továbbiakban, ha módunk­ban van rendszeresen foly­tatni edzést, néhány napos időközönként kevéssel told- iuk meg ezt a távolságot. Esetleg az iramot is növel­jük olykor. Vigyázzunk azon­ban arra, hogy ne tűzzünk magunk elé olyan célokat, amelyeket nem tudunk elér­ni, vagy pedig kimerültséget okoznak. Akik légzőszervi, vagy keringési betegségben szenvednek, előbb kérjék ki orvosuk tanácsát SPORT Reflektorfényben a kajakosok Dobogós helyezések a vidák- bajno'ssápn Orfűn a kajakosok edzésén vidám hangulat fogadott ben­nünket. A Tatán megrendezett vidékbajnokságon nagyszerű eredményt ért el a csapat. A sportiskolások 9, a PMSC ver­senyzői két számban kerültek a döntőbe, négy dobogós helye­zéssel tarsolyukban tértek hoza. — Pedig még a szerencse is elpártolt tőlünk — panaszkodott Csaba András edző. — A viha­ros erejű szél miatt biztos pon­tot hozó versenyszámban két egységünk borult: a 4x500 as váltó harmadik embere és a K—1-es női ifjúsági 500 m-en Pejk Szilvia hajóját a rojt pil­lanatában keresztbe fordította a szél. A szép eredmények ellenére a kondíció edzésen semmi kör.y- nyítést sem engedélyezett Csa­ba András. Alapos szárazföldi bemelegítés után kiadta a pa­rancsot: - vízreszállni! Egyből mozgalmas lett a nyugodt tó. Szinte pezsgett a víz a sok la­pát nyomán. Egy kis bemelegítő kör után — még kimondani is Bécsben sikerült, . Győrben nem Utóhangok a 3:0-ról és a 0:4-51 Hórom nap alatt két nehéz mérkőzést játszott a PMSC NB l-es labdarúgó csapata. Az el­ső, a Bécsben lejátszott Vienna elleni találkozó öregbítette ez egyesület hírnevét, a győri ve­reség viszont tanulságként szolgálhat Bécsben helyenként folyama­tosan, gördülékenyen játszó csapatot láthattunk. Különösen az első félóra és a mérkőzés hajrája volt kielégítő. Voltak viszont szürke negyedórák, ami talán a felkészülési időszakban érthető is. Dr. Dunai János ed­ző a Vienna ellen az első fél­időben a bajnoki rajtra terve­zett csapatot szerepeltette, szü­net után jutottak szóhoz azok, akik a készenléti emberek. Az edző az egyéni teljesítménye­ket így értékelte: — Elsősorban annak őrülök, hogy egyre folyamatosabb a játék. Bencsik, Juhász és a szünetben beállt Katzirc játé­kát emelem ki. Bencsik és Ju­hász játékán látszik, hogy is­merik egymás gondolatait is a pályán. A többiek küzdőszelle­mével elégedett vagyok, de ná­luk a jó megoldások mellett még előfordultak hibák. Győrben Dunai dr. bevetet­te a friss erőket, azok is szó­hoz jutottak a kezdő csapat­ban, akik Bécsben csak a kis- padon ültek. Az összeállítás kissé merésznek tűnt és később kiderült, valóban kockázatos volt az elképzelés. Kovács és Telek ügyes játékosok, de nj- tintalanok és egyszerre két kez­dőt beállítani a háromtagú csa­társorba merészség. Ráadásul c középoálvásoktól se kaptak megfelelő támogatást. A hát­védsor tagjain meglátszott a fáradtság és ez elsősorban az­zal magyarázható, hogy egy- szer-kétszer ki-kihagytak, amit az ETO csatárok ügyesen ki­használtak. A második félidő­ben már egységesebb volt a csapat, fölényben is játszottak, de 0:3-ról nehéz szépíteni. A győri vereség szerintünk nem annyira súlyos, mint az az ered­ményből kitűnik. A csapat egy fárasztó út és egy kiadós edzés után lépett pályára nem a leg­szerencsésebb összeállításban. A PMSC csapata reális körül­mények között ennél lényege­sen többre képes. RÖVIDEN OJ SPORTLÉTESÍTMÉNY. Mai­son az általános iskola részére tornatermet építenek. Az épít­kezéshez a termelőszövetkezet és a kisiparosok 100 ezer forint értékű társadalmi munkát aján­lottak fel. SPORTLÖVÉSZET. A Pécsi Érc­bányász MHSZ versenyzői Sze­geden az ünnepi hetek alkal­mával rendezett lövészversenyen indultak. Nyolc város sportolói vetélkedtek. A pécsiek jól szere­peltek. Elnyerték a Tisza Kupát LABDARÚGÁS. A PEAC lab­darúgói is megkezdték felké­szülésüket a bajnokság őszi rajtjára. Sok új játékos került az egyetemi csapathoz. A PEAC gárdája Kertész Tibor edző irá­nyításával Komlón látott mun­kához, ahol a játékosok edző­táborban napi két alkalommal dolgoznak. MOTOR. A PTTE motoros túra­szakosztálya jó rendezésben tar­totta meg a Mecsekrákosi Mo­toros Mecsek Rallye ügyességi versenyét, melyen szép számmal szerepeltek a motorosok. A PMSC, a KTE, Szabadka, a ren­dező PTTE és JAMK motorosai indultak. Az első napi lgssúsági verseny győztesei: I. kategória: Antal Lóránt PTTE. II. kategó­ria: Boros Gy. Imre, Szabadka. III. kategória: Hecks Tibor JAMK. IV. kategória: Csicsey Tibor KTE. ügyességi Rallye győztese: I. kategória: Fejes Tóth Gábor PMSC. II. kategória: Liszi Tibor Szabadka. III. kate­gória: Vasvári Nándor PTTE. IV. kategória; Kovács István Sza­badka. A Sportiskola és a PMSC kajakozói az edzés kezdetén. Arató László felvétele sok — 20 km táv a mai fejadag. Pejk Szilvi szállt vízre utol­jára. — Sírtam, amikor megfor­dította a szél a hajómat — mondja bánatosan. — Pedig a vidékbajnokságon dobogós he­lyezést vártam egyéniben is. Egyedül az vigasztal, hogy pá­rosban harmadik, K—4-esben pedig második helyezett lettem. Sajnos, ebben az évben nincs szerencsém. Az országos baj­nokságon egy hajó hulláma fordított el az iránytól. Ennek ellenére ebben az évben sze­retném elérni az ifjúsági arany­jelvényt, amitől tíz pont vá­laszt már csak el. Az edző a stégen áll és le sem veszi szemét a gyerekekről. Gyurasits Erika, a másik leg­eredményesebb versenyző sik­lik tova előttünk. — Nagyon tehetséges kislány — mondja róla. — A vidékbaj­nokságon K—1-esben negyedik lett, párosban harmadik. Remé­lem, így fejlődik tovább. Szá­momra a legkellemesebb meg­lepetés mégis a serdülő fiú K— 4-es második helye — fűzi to­vább a gondolatot Csaba And­rás. — Az országos bajnokságon űz előfutamban kiestek, igazán nem várt szép siker ez a má­sodik helyük. Lassan leevezik a gyerekek a 20 kilométert. Ezzel azonban nincs vége még az edzésnek. Súlyzózás, gumikötelezés követ­kezik, mintegy levezetésként. A ragyogó idő és a festői orfűi környezet segít elviselni a fá­radtságot, arról nem is szólva, hogy állandó beszédtéma a tomperei világbajnokságon el­ért óriási magyar kajak-kenu siker, ami ugyancsak ösztönző­en hat a versenyzőkre. A világ­bajnokok is ott voltak a vidék­bajnokságon. Ez is jelzi, hogy milyen szép eredmény a baj­nokság 26 résztvevője közül a Sportiskola 10. helye az egye­sületi pontversenyben és az egyes kategóriákban elért négy dobogós helyezés. Bérezési Fere*« Röplabda: Nehéz mérkőzések várnak a listavezetőre Harkányban a röplabda NB II. nyugati csoportjának 3. he­lyezettje ráijesztett c PEAC lá­nyokra. Az NB l-et megjárt pé­csi egyetemi csapat az NB II. tavaszi listavezetője vereséggel hagyta el a pályát a Szombat­helyi Spartacus elleni mérkőzés után. A PEAC edzője, Szuchovszky Tamás reálisan értékelte csa­pata teljesítményét. — Jól ismerjük a szombathe­lyieket. Kitűnően képzett fia­tal csapatukban nem egy igen tehetséges játékos szerepel, akikről még hallani fogunk. To vasszal nekünk nagyon kifutóit a játék. Kiütöttük a szombat- helyieket. Most, Harkányban fordult a kocka. A szombathe­lyiek leptek meg bennünket. A lányoknak nem ment az ütés, nagyon megérezték Kucsanda hiányát. De jókor jött a vere­ség. A lányok láthatják, még nem ülnek páholyban. Az NB II. tavaszi idénye után a PEAC áll a bajnoki táblázat élén egy vereséggel, az MHG Vasassal Budapesten nem bírtak a pécsi lányok. — Pécsett a 3. helyezett Szombathelyi Spartacus mellett legyőztük a 2. helyezett Kapos­várt is, de most ősszel nagyon rázós mérkőzéseink lesznek — fűzte hozzá Szuchovszky Tamás —, o riválisok szorosan ott van­nak a nyomunkban, két-két ve­reséggel követ bennünket a Kaposvári Dózsa és a Szom­bathelyi Spartacus. A bajnokság sorsa a három vezető csapat között dől el. A PEAC lányok sorsolása kedve­zőtlen. hiszen mindkét rivális­sal idegenben kell játszaniok. — A sorsolás szeszélye úgy hozta — magyarázta az edző —, hogy már az első három őszi fordulóban eldőlhet az elsőség kérdése. Első mérkőzésünket Pécsett a Győri Dózsávol vív­juk, majd utána Kaposváron és Szombathelyen kell játszanunk. Érthető, hogy a PEAC lányok az őszi idényre nagyon készül­nek. Hét közepén, szerdán, a csapat Szuchovszky Tamás ed­ző vezetésével Siótokra utazott, ahol tíz napos edzőtábort tarta­nak napi két edzéssel. A felké­szülést már július 20-án meg­kezdték. Az őszi bajnokság rajtja előtt MNK mérkőzéseket játszanak. A PEAC vezetői a kedvezőt­len sorsolás ellenére is biza­kodva várják az őszi mérkőzé­seket. A játékosokban van ony- nyi, hogy a tavaszi idényhez hasonlóan az őszi találkozókon is sikeresen szerepeljenek. A PEAC jó formában bármelyik csapatot legyőzheti az NB II- ben. A Rózsa, Mészáros, Füzes, Kucsanda, Schönberger, Ren­dek összeállítású kezdő csapat mellett a fiatalok Nagy-Varoa, Dicenti, Major, Csokonai, ör* lös is mind jobban magukra találnak és megfelelő játékru­tinnal, szorgalmas és lelkiisme­retes edzésekkel még sok-sok örömet szerezhetnek a röplab­dasport pécsi kedvelőinek. — hl — Előkészületi mérkőzés Komlói Bányász—Steinmetz SB 2:0 (1:0) Pécs. Vezette: Hámori. Kom­lói Bányász: Buús — Tallósi, Kovács, Lahó, Tihanyi, (Csor­dás), — Dárdai, Tüske, Pál, (Készéi) — Cs. Kovács, Pole- sánszky, Orosz, (Bordács). Végig kemény ellenállást ta­núsított a Steinmetz SE. Há- .rom nappal a rajt előtt nem valami meggyőzően játszott az NB I. B-s együttes. Helyezkedé­st hibák és a balszámy nem kellő foglalkoztatása, Orosz passzivitása feltűnést keltett Tresch után Erdósi is megsérült az első mérkőzésen egyikük,e sem számíthat a szakvezetőség. Góltövő: Dárdai (2). LABDAROGAS, A Pécsi IQn». zsi ifjúsági csapata játékos le- borzát tart a Kinizsi-pályán (Ko- váestelep), augusztus 10-én, pénteken 1A.30-ko«. Várják • ! labdarúgás iránt érdeklődő fto. I tolok jelentkezését A TEKE NB L AlLASA E HETI totótippjeink 1. Debrecen—Szekszárdi X 1 1. BKV Előre 12 9 -* 3 62:34 18 2. Diósgyőr—MÁV DAC 1 t FTC 12 8 — 4 65:31 16 3. N. Olajb.—Eger 2 X 3. Pápai Vasas 12 8 — 4 60:36 16 4. Kecskemét—Bp. Spartacus 1 8 4. Győri Rich. 12 8 — 4 52:44 16 5. Várpalota—Pénzügyőr 1 5. Csepel 12 7 — 5 56:40 14 6. Békéscsaba—Kossuth KFSf I 8. Pécsi Gáz 12 7 — 5 54:42 14 7. Keltez—Láng 8 7. MOM 12 é — 6 47:49 12 8. Kecskemét—111. kér. TTVE f 8. Szegedi VSE 12 5 — 7 47:49 10 t. Kistext—ÉPGÉP f 8 9. RF. Építők 12 5 — 7 37:50 10 10. Esztergom—Gyöngyös 8 1 10. ESMTK 12 5 — 7 37:59 10 11. Nyíregyháza—Rudabánye 1 X 11. Egri Sport. 12 4 — 8 40:56 8 12. Szolnoki MÁV—Ceglédi VSI X I 12. Szegedi Ep. 12 3 ­9 34:62 6 13. Szf. MÁV—Törekvés X 13. Vasas Ikarus 12 3 — 9 33:63 6 14. Bp. Vegyim.—Gázművek 1 1 Nemzet szabadság « f 1 * 8 1 ■ 1 8 • 8 1 8 X 1 1 8 1 ■ 1 1 I 8 1 t 8 1 1 8 1 8 1 1 1 8 « « Pannónia Bár: Mini-varieté. Közremű­ködik a Spirituálé Quartett. (Nyitva: 22—04 óráig.) MOZI Park: Buck és a Prédikátor (fél 4, háromnegyed 6, 8). Park-Kert: Anna Karenina (fél 8). Petőfi: Buck és a Prédikátor (4, ne­gyed 7, fél 9). Kossuth: Katonazene (10, 12, fél 7, fél 9), Legenda (fél 3, fél 5). Fekete Gyémánt: Hívd a férjem ta­lálkára (6). iószerencsét: Onibaba (5, 7). Rákóczi: A kardforgató nő (5, 7). Május 1.: Meglepő fordulat (fél 6). Boly: A kegyelet pillanata (8). Har­kány: A nagy mesemondó titka (7). Mohács: Vakmerőség (6), A boszor­kánymester (8). Sásd: Nápolyt látni és... (fél 8). Sellye: Szelíd moto­rosok (8). Siklós: Kincskereső kisköd- mön (6, 8). Szigetvár: Látszólag ok nélkül (8). RÁDIÓ KOSSUTH RADIO 4.25—7.59: Jó reggelt! A Kossuth rá­dió reggeli műsora. Közben: 7.45: Orvosi tanácsok. 8.00: Hírek. Időjá­rás. 8.05: Műsorismertetés. 8.15: Bu­dapest és a vidék kulturális program­jából. 8.20: Zenekari muzsika. 9.20: A bűn nyomában. IV. rész. Viktimoló- qia. 9.45: Madrigálok. 10.00: Hírek. Időjárás. 10.05: A képzelet varázsló­ja. Epizódok Verne életéből II. rész. 10.33: Kamarazene. 11.38: Mi és a nemzeti múlt. 12.00: Déli krónika. — 12.20: Ki nyer ma — Keszthelyen. Já­ték és muzsika tte percben. 12.30: Reklám. 12.35: Melódiakolctél. . 14.00: Miért oszlott fel a mároki szocialista brigád. 14.20: Kóruspódium. 14.30: Vidám fúvósok. 14.41: Zongoraművek. 15.00: Hírek. Időjárás. 15.10: Szom­szédasszonyok Rostockban. — 15.59: Hallgatóink figyelmébe. 16.00: A vi­lággazdaság hírei. 16.40: Csiripszó- tár. 17.00: Hírek. Időjárás. 17.05: A közönség kérdez, a muzsikus vála­szol. 17.35: Foglalkozása: segédmun­kás. Riport. 18.00: Népdalest. 18.48: Miért igen, miért nem? Zenéről tíz percben. 18.58: Hallgatóink figyelmé­be. 19.00: Esti krórika. 19.25: Közgyűlés után. 20.13: Puccini: Tosco. Három- felvonásos opera. Közben. 21.02: Hí­rek. 21.05—21.16: Kritikusok fóruma. 22.00: Hírek. Időjárás. Kb. 22.15: Sporthírek. 22.20—22.30: Tíz perc kül­politika. 23.00: Tánczene. 0.10—0.25: Éji zene. PETŐFI RADIO 4.25—7.59: A Petőfi rádió reggeli ze­nés műsora. Közben. 6.40: Az MRT Közönségszolgálatának tájékoztatója. 8.00: Hírek. Időjárás. 8.05: Kedvelt régi melódiák. 9.00: Hírek. — 9.03: Szovjet szerzők ooerettjeiból. 10.00: Zenés műsor üdülőknek. — Közben: 11.00, 12.00 magyar, 10.30 német, 11.05 angol, 11.30 orosz nyelvű hírek. 10.17—10.19: Reklám. 11.45^11.50: Néhány szó zene közben. — 12.33: Könnyűzenei híradó, (ism.). — 12.33: Nem tudja a jobb kéz ... — 12.43: Schubert: B-dúr trió. 13.00: Hírek. Időjárás. 13.03: Nyíregyházi stúdiónk jelentkezik. 13.20: Gottlob Frick éne­kel. 13.45: Időjárás- és vízállásielen- tés. 14.00: Ifjúsági randevú — kettő­től hatiq . . . Közben: 14.30 és 15.30: Hírek. 15.33—16.18: Csők fiataloknak. Tánczene. 16.30: Hírek. 16.33—16.36: Milsorismertetés. 17.30—17.33: Hírek. 18,00: Hírek. Időjárás. 18.10: A tábov­»ok, akinek golyó von a fejében. Rá­diójáték. 19.02: OJ könyvek. 19.05: Jó estét, gyerekek. 19.10: Kapcsol­juk a 6-os stúdiót A Magyar Rádió Szórakoztatózenei Hete. Közben: Kb. 20.00—20.20: Esti krónika. II. Kb. — 21.10: Verbunkosok, nóták. — 22.00: Déry Gabriella és Palócz László éne­kel. 22.30: A heroikus avagy a krea­tív pszichoterápiáról. 22.40: Könnyű­zene. 23.00: Hírek. Időjárás. 23.15: Csajkovszkij: I. szimfónia. — 24.00— 0.10: Hírek. Időjárás. 3. MOSOR 18.00: Hírek. Időjárás. 18. UH Beszél­gessünk zenéről. 18.30: Ben Webster kvintettje játszik. 18.50: Beethoven: Missa Solemnis. 20.12: Századunk zenéjéből. 20.59: Hírek. 21.02: A Stú­dió 11 felvételeiből. 21.42: Az MRT énekkarának és gyermekkórusának Kodály-felvételeiből. 21.57: Respighi: Róma kútjai — szimfonikus költemény. 22.17: Schubert: B-dúr trió. 22.52: Sárai Tibor—Váci Mihály: Diagnózis 69 tenorra és zenekarra. 23.00—23.15: Hírek. Időjárás. PÉCSI RADIO 17.30: Magyar nyelvű műsor. Kedvelt melódiák. 17.45: Munka és morál. — Dr. Kiss István előadása. 17.50: A Művészeti Szakközépiskola leánykara énekel. 18.00: Felbontott utak. — Riport 18.15: Boczán Béla népdalokat éne­kel. 18.30: Dél-dunántúli híradó. 18.45: A Metró-együttes és Sztevano- vity Zorán lemezeiből. rádió televízió 19.00: Szerb-horvót nyelvű műsor. Horvát népdalok és táncok. Mohácsiakkal a Vili. Zágrábi Nemzetközi Folklórfesztiválon, — Filákovity Brankó riportja* nak II. része. — A split! fesz* tivál dalaiból. — Hírek. —• Lapszemle. — Vidám népi rtfc musok. 19.30: Német nyelvű műsor. A földekről jelentjük (riport, műsor). — önök kérték (zené; műsor). 20.00: Műsorzárás. MAGYAR TV. 17.48: Műsorismertetés. 17.50: Hírek. 17.55: Sakk-matt 18.15: Kaláka. A szövetkezeti lakás­építkezésekről. II. rész. 18.45: Tízen Túliak Társasága. 19.10: Reklámműsor. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: ötszemközt dr. Palló Imrével, 21.00: Rómeó és Júlia. Csehszlovák balettfilm. 22.00: Tv-híradó — 2. kiadós. JUGOSZLÁV TV. 16.45: Magyar nyelvű tv-napló. 17.45: Adássorozat gyermekeknek. 18.30: Krk sziget szokásai — népi muzsika. — 19.00: Találkozások. 19.45: Rajzfilm. 20.30: Foglyok. Dráma (Tv-Pristina) 21.30: Visszatérés a dzsesszhez. 22.10: Koldic. 22.50: Dubrovnik: Balkaniá- da — úszás, felvételről. MÁSODIK MŰSOR 20,20: Kör. 21.15: Hagyjátok őket el' ni. 21.30: Filmsorozat A

Next

/
Thumbnails
Contents