Dunántúli Napló, 1973. augusztus (30. évfolyam, 200-229. szám)

1973-08-10 / 209. szám

Világ proletárja!, egyesüljetek! Du antuit XXX. évfolyam, 209. szám 1973. augusztus 10., pántok Ara: 80 fillér Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Egy „fehér szigetről“ A hírhedt apartheid földjén, m Dél-Afrikai Köztársaságon kí­vül a hivatalos faji elkülönítés másik, szomszédos államának vezetői is szívesen nevezik or­szágukat „fehér szigetnek a fe­kete óceánban”. Ezt a lírainak, sőt heroikusnak szánt fogalma­zást mind többen értelmezik Rhodesiában is a valóságnak megfelelően: úgy, hogy ez a sziget bizony mesterséges és partjait mind keményebben ost­romolják a legkülönbözőbb hul­lámok. Erről tanúskodik az el­múlt árakban Rhodesiából ér­kezett két hír is. Az egyik jelentés arról szól, hogy a Zambiába menekült szemtanúk az ottani kormánylap első oldalán számolnak be egy korábban, a fajüldöző rezsim katonái által elkövetett tömeg- mészárlásról. A beszámoló sze­rint Smith miniszterelnök fegy­veresei egész falvakat vettek körül „és százával öldösték le a lakosokat, nem kímélve az asszonyokat és gyermekeket sem". A másik hír szerint magában a rhodesíai fővárosban, Salis- buryban folytatódott az egyete­misták rezsim-ellenes tüntetés­sorozata és ennek során a rend­őrség 155 diákot őrizetbe vett. Bár kétségtelenül az első jelen­tés a megrázóbb, politikai érte­lemben a diáktüntetésnek tulaj­donítanak még nagyobb jelen­tőséget a megfigyelők. Ez ugyanis arról tanúskodik, hogy a rezsim elsőizben kénytelen szembenézni a saját ifjúsága elitjével — hiszen Salisburyben szinesbörű fiatal még az egye­tem környékére sem teheti be a lábát. Érdemes egy pillantást vet­nünk a rhodesiai rendszer tör­ténetére. A brit gyarmaton 1964. április 14-én — természe­tesen az elenyésző fehér ki­sebbség szavazataival — ha­talomra kerül lan Smith szélső­ségesen fajüldöző kabinetje. 1965. november 11-én ez a kor­mány, az érvényben lévő brit törvények szerint is kimerítve a felségsértés és a hazaárulás fo­galmát, egyoldalúan kikiáltja „függetlenségét” Londontól és ezzel a szinesbörű többséget még a képviseleti jog reményé­től is megfosztja. A következő napon a Biztonsági Tanács el­ítéli a döntést és a rezsim boj­kottjára szólít fel. Azóta az ENSZ többször is megismételte ilyen értelmű határozatát, de néhány NATO-tagállam, első­sorban Anglia, lehetetlenné tet­te a szanliciók komoly megvaló­sítását. A Rhodesiából érkező hírek nyomán érdemes emlékeztetni arra, hogy a Heath-kormány legelső külpolitikai gesztusa a Rhodesiával kapcsolatos fegy­ver-embargó látványos feloldá­sa volt. Fehér sziget? A négy és fél millió szinesbörű aligha tűrheti az idők végtelenjéig, hogy egy fasisztoid rendszer 200 ezer fő­nyi kisebbség nevében minden jogától megfossza a saját föld­jén, a diáktüntetések arra utal­nak, hogy ez a felismerés a ki­sebbség körében is terjed. Fock Jenő elvtárs Lengyelországba utazott Kotr Jaroszewicznek, a Len- I lyettese, Jozef Czyrefc külűgy­* TARTALOMBÓL Új kormány Chi'ében Mól épülnek a következő tervidőszak lakóházai i Ús üzemcsarnokok György-aknán Nem csodacser az Amolett Heti rádió­ét tv-műsor gyel Népkoztarsasag miniszter elnökének meghívására Fock Je nő, a Minisztertanács elnöke csütörtökön este Vorsóba uta­zott. Kíséretében van Vályi Pé­ter, a Minisztertanács elnökhe­lyettese, Drecin József, az Or­szágos Tervhivatal elnökhelyet­tese és Tordai Jenő külkereske­delmi miniszterhelyettes. A kormányfők áttekintik a két ország kapcsolatainak jelenlegi helyzetét, értékelik a legutóbbi tárgyalások óta elért eredmé­nyeket és meghatározzák az együttműködés fejlesztésének to­vábbi feladatait. Fock Jenőnek és kíséretének a búcsúztatására a Ferihegyi re­pülőtéren megjelent Fehér La­jos, a Minisztertanács elnök- helyettese, dr. Faluvégi Lajos pénzügyminiszter, dr. Szabó Zol­tán egészségügyi miniszter, dr. Várkonyí Péter államtitkár, a kormány tájékoztatási hivatalá­nak elnöke és Marjai József kül­ügyminiszter-helyettes. Jelen volt Tadeusz Hanuszek, a Lengyel Népköztársaság budapesti nagykövete is. A magyar kormány elnöke és a kíséretében lévő személyisé­gek fogadására a varsói repülő­téren megjelent Piotr Jarosze- wicz miniszterelnök, Kazimierz Olszewski miniszterelnök-helyet­tes, Kazimierz Secomski, az Állami Tervbizottság elnökhe­es Wladislaw Gwiazda kulke kedelmi miniszter-helyettes és Wlodzimierz Janiurek, a kor­mány sajtószóvivője. Jelen volt Kriston Károly, varsói nagykö­vetségünk ideiglenes ügyvivője. Varsóban pénteken délelőtt kezdődnek meg a magyar és a lengyel miniszterelnök tárgyalá­sai a kétoldalú államközi kap­csolatok további fejlesztésének témaköréről. Szeptemberben kezdődik az építkezés Az ország legnagyobb AFIT-szervize épül fel Pécsett Szeptemberben, Pécsett a Szigeti úton megkezdik az or­szág legnagyobb AFIT-szervizé- nek építését, A XlV-es Autó­javító Vállalat új szervizállo­mása a jelenlegi használtautó­telep helyén, a Szigeti út, az Acsádi utca és a Tarr Imre ut­ca által határolt területen épül fel. A jövő hónapban kezdik Nagyarányú állomás­korszerűsítést végez a MÁV Gyékényesen már épül a magyar—jugoszláv közös határállomás A vasúti személy- és áruszál­lítás fejlődése nemcsak a vasút­hálózat és a szállítóeszközök, hanem a fogadó és indítóállo­mások korszerűsítését, bővítését is szükségessé teszi. Jelenleg nyolc állomáson építkeznek. Záhony állomás és körzete fejlesztésének harmadik üteme a befejezéshez közeledne. Eb­ben az évben átadják egyebek közt a pályafenntartási telepet, az ömlesztett-áru átrakót, az ércmelegítőt, a fárakodó gépi berendezést, az anyagfejtő- és kazá ntelepet. Szolnokon meggyorsítják a személypályaudvar átépítését, hogy 1975-ben a város fennál­lásának 900 éves évfordulójára átadhassák az utazóközönségnek. Ezért ebben az évben a terve­zett 110 helyett 210 millió forin­tot fordítanak az állomásépület, a vágány közötti peronok és az aluljárórendszer kialakításá­ra. Jövőre 90 millió forinttal töb­bet használnak fel az építkezé­seken az eredeti előirányzatnál. Debrecenben az állomásépület előtt a következő hónapokban elkezdődik az új szigetperonos vágányok fektetése, és az utas­aluljáró építése. A növekvő idegenforgalom zökkenőmentes lebonyolítására négy határállomást is bővítenék. Rajkán 1975-re készül el a kö­zös magyar—csehszlovák állo­más épülete. Hegyeshalom ál­lomást tovább korszerűsítik és bővítik. Gyékényesen már épül a közös állomásépület, s 1975-ben a murakeresztúri átkelőhely bő­vítésének befejezése után kez­dődik a másik magyar—jugo­szláv közös határállomás létre­hozása. Budapesten a Déli pályaud­varon a régi helyén új, hat­szintes üzemépületet emelnek, a felszabaduló helyen három új vágányon járhatnak be a vona­tok az álloniás teljés hosszában. a földmunkákat s a tervek sze­rint még ebben az esztendő­ben hozzáfognak a csarnok .elő­regyártott, vasszerkezetű ele­meinek összeszereléséhez, A létesítményt két lépcsőben építik: először az új szerviz- csarnok készül el, majd a Fémipari Vállalat jelenlegi la­katosüzemét alakítják át. Az évi 400 ezer munkaóra kapa­citású szerviz elkészültekor az ország leqnagyobb és legkor­szerűbb autójavítója lesz. A ga­ranciális javítások és a lakos­sági iqények kielégítésére hiva­tott állomást a legkorszerűbb berendezésekkel szerelik fel: diagnosztikai sorral, mosó- és alvázvédő sorral, motorvizsgá­lókkal, futómű, fékberendezés, lengéscsillapító vizsgával. Ezen­kívül természetesen helyet kap a karosszéria javító és a festő­műhely is. A garanciális javítá­sokon tú| középjavításokat és karosszériajavításokat is vál­lalnak majd. Az ügyfelek a vá­róból üvegfalon keresztül figyel­hetik az á utój'avitást. A bontótelep eqyébként a Légszeszgyár utcába költözik, a Munkácsy Mihály utcai szerviz j sorsa még bizonytalan, de egv biztos: az alkatrész üzlet a Munkácsy utcában marad. • Az első lépcsőben építendő szervizállomást 1974-ben terve­zik átadni, a második lépcső­ben készülő átalakításra 1975* kerül i<5 sor. „Legalizálták“ a kambodzsai bombázásokat New York: A New York-i szövetségi fel- lebbvítelj bíróság szerdán sem­missé nyilvánította egy alsóbb- fokú bíróság július 25-j dönté­sét, amelyben alkotmányelle­nesnek minősítette a kambod­zsai bombázásokat, és elren­delte azok beszüntetését, A háromtagú fellebbvitelí bí­róság 2:1 arányban érvénytele­nítette a döntést, megerősítette, hogy a bombázások „legáli­sak”, és a kongresszus által ko­rábban megállapított augusztus 15-i határidőig folytathatók. r Évente 250 kilométer aszfaltút Az E—5-ös, az M—1-es és az M—4-es autőutakat korszerűsíti az Aszfalt útépítő Váll 3 lat — Uj utat építenek a Dráva-hídhoz Az Aszfaltútépítő Vállalat évente 220—250 kilométer utat épít az országban. A bitumen­termelés növekedése — a kő­olajlepárlás mellékterméke pe­dig lehetővé teszi, hogy a vál­lalat a jövőben minden évben 10 százalékkal növelje előző évi útépítő teljesítményét A vállalat építette át az M— 1-es főútvonalat, az M—7-es el­ágazásától Tatabányáig, ebben az évben pedig elkezdte a Ta­'.iB* ÁL Megkezdték a Rókus utca és a Szigeti út sarkán a Teendő Iparcikk áruház építését. A PTV ál­tal tervezett kétszintes, 2 ezer négyzetméteres áruházat a Baranya megyei Állami Építőipari Vál­lalat építi, i az 1974. decembet 31-1 befejezés után a BÁRÁNYAKER fogja üzemeltetni. tabánya—Győr 54 kilométeres szakasz korszerűsítését, erősíté­sét és szélesítését. 1977-re ké­szül el az út. A költségek meg­közelítik az 1,5 milliárd forintot. Az M—4-es átépítésén is az aszfaltútépítők dolgoznak, Abonytól Karcagig. Elkészült már a Törökszentmiklós—Kende­res szakasz. Augusztus 20-ára építik át Szolnokon a Kolozs- vári-híd környékét, az év végéig pedig elkészül az M—4-esnek az abonyi és a kisújszállás-kar- cagi szakasza. Az útszakasz a jövő évben elkészül. A forgalom növelése és gyorsítása érdeké­ben felvetődött, hogy Szolnok elkerülésére is új útszakaszt ter­veznek. Az Aszfaltútépitő Vállalat 12. számú építésvezetősége épít utat Baranya megyében, Har­kánytól az új drávaszabolcsi magyar—jugoszláv Dráva-hídig. Ez a 8 kilométeres út az átla­gosnál több munkát igényel, mert az ártérben nagyon sok a földmunka, a határátkelőnél pe­dig nagyterületű autóparkolót kell építem. A jövő nyárra ad­ják át a forgalomnak a hidat és egyúttal az utat is. A szegedi E—5-ös Alsónéme- di—Kecskemét szakasza az év végéig megkapja új burkolatát, amelyhez az ácsai aszfaltkeverő telepen olasz gép készíti elő az anyagot. Az utolsó három-öt ki­lométeres szakaszon kipróbál­nak egy angol zúzalékterítő gé­pet, amelynek segítségével ér- desebb, kevésbé csúszós, s tar- tósabb útfelületet kapnak. A si­keres próba után a gépet az M—1-esre költöztetik, ahol be­kapcsolódik a Tatabánya—Győr szakasz átépítésébe. Az Aszfaltútépítő Vállalat köz­reműködött Budapesten a Rákó­czi út átépítésében, a Déli pá­lyaudvar környéki utak kialakí­tásában, a Metró-állomások feletti aszfalt-munkákban. Pé­csett a városban és a 6-os út bejáratánál dolgoztak, jövőre Szegeden megépítik az E—5-ös betorkollósát és az 55-ös út sze­gedi kivezető részét. Dél-Vietnam Legsúlyosabb harcok a tűzszünet óta Dél-Vietnam különböző ré­szeiben szerdán súlyos harcok zajlottak le. A Reuter értékelése szerint a szerdai nap járt a legsúlyosabb veszteségekkel a januári tűzszünetj eayezmény óta. Binh Dinh partvidéki tar­tományban a saigoni rezsim kö­rülbelül egy zószlóaljnyi erőssé gű egysége vívott heves harca a felszabadító erőkkel. A sai gonj rezsim is 110 katona el estét ismerte be. Harcokat je lentettek a Központi Fennsíkról Pleiku térségéből, továbbá c Mekong deltájából in, Mtiumi lervoizoiuog einunne Csehszlovák — nyugatnémet tárgyalások Csütörtökön a déli órákbar hivatalos tárgyalásokra Prágábc érkezett dr. Paul Frank nyugat német külügyi államtitkár. Megérkezése után a bonn államtitkár újságíróknak elmon dotta, hoav a Jiri Götz cseh szlovák külügyminiszter-helyet tessel folytatott megbeszélése ken szóba kerülnek az úgyneve­zett humanitárius kérdések — (családegyesítés, utazási köny nyítések), s kidolgozzák Brand kancellár szeptember elejei prá gai látogatásának programját

Next

/
Thumbnails
Contents