Dunántúli Napló, 1973. augusztus (30. évfolyam, 200-229. szám)
1973-08-29 / 227. szám
1973. augusztus 29. DUNANTOU NAPLÓ ora a nagyvilágban . Koszigin—Strougaí tárgyalás Brandt ellenzi a bérsztráikot Alekszej Koszigin, az SZKP I B Politikai Bizottságának tag- | i, a Szovjetunió Minisztertaná- | iának elnöke kedden a Kreml- j en találkozott Lubomir Strou- I allot, Csehszlovákia Kommu- ’ ista Pártja Központi Bizottsága | Inökségének tagjával, a cseh- i :lovák kormány elnökével. A két kormányfő pozitívan ér- j ‘kelte a Szovjetunió és Cseh- ] Jovákia népgazdaságfejleszté- terveinek összehangolására , égzett munka első eredmé- j yeit. Megoldották az 1976— 980-as évekre szóló szovjet— sehszlovák gazdasági együtt- lűködés számos nagyjelentősé- u kérdését. Megállapodtak továbbá azokon a fő irányokban, amelyekek megfelelően a tervbizottsá- ok és a minisztériumok foly- j jtják a népgazdasági tervek roros összehangolásának mun- áját, a szovjet—csehszlovák gyüttműkődés hatékonysága, a tocialista és a kommunista építs adta feladatok sikeres meg- Idása érdekében. A találkozón létrejött megál- ípodás elősegíti majd az SZKP özponti Bizottsága, o CSKP özponti Bizottsága, a két or- tág kormánya, valamint a kom4 DAMASZKUSZ: Kurt Wald- isim, az ENSZ főtitkára kedden :ét és fél órás eszmecseréi olytatott a közel-keleti helyeiről Asszad sziriai elnökkel. \z ENSZ főtitkára újságírók érdeseire válaszolva kijelen- ette, hogy a sziriai vezetőkkel olytatott eszmecseréje hozzáárult a közel-keleti helyzet óbb megértéséhez. Waldheim Oamaszkuszból Beirutba érkezett. 4 MOSZKVA: Egy taskenti udományos kutató intézetben iLyqn különleges szérumot álli- ‘óttak elő. amely eg)'szerre alkalmas három kigyófajta — a kobra, a levantel vipera és az úgynevezett efa vipera — marásának hatástalanitására. rájfun a YDK-ban Hétfőn este közleményt adott I ti a VDK miniszterelnökségi hivatala az ország központi tartományai fölött átvonult tájfun ousztításáról és az okozott ká- ok helyreállításának megkezdéséről. A közlemény szerint a tájfun :öbb tartományban, valamint Haiphong városban jelentős ká- ■okat okozott, főleg falusi lakóépületekben és a mezógazda- ióaban. A tájfun nyomán lezúdult csapadék mennyisége több tartomány területén meghaladta 3 száz millimétert Kisebb megszakításokkal Hanoiban is hó- -om nettón át esett az eső. A rizsföldeket sokhelyütt elárasztották a belvizek, a helyreállításon és a mentésen ezeken o területeken mintegy ötezer főnyi polgári védelmi erő és katonai egységek dolgoznak. A gengszterek megadása Kedden a késő esti órákban megadta magát o két gengszter, oki péntek este óta négy tússzal ílbarikádozta magát a svéd főváros központjában egy banképületben, s az utóbbi napokat o bank páncélkamrájában töltötte. A hírügynökségi jelentések szerint a rendőrség nagy erők bevetésével és a tűzoltók közreműködésével gázt fuvatott be a páncélkamrába. Néhány perccel a rendőrségi akció megindulása után megadta magát Jón Erik Olsson, aki pénteken az akciót kezdeményezte. Olssont megbilincselve vezették ki az épületből. A négy túszt — egy férfit és három nőt, valamennyien bonk- tisrtviselők — és Olsson társát, Vlark Olofssont. akit a gengszter követelésére engedtek szabó dón egy vidéki börtönből, hordágyon vitték ki az épületből. A rendőrség közleménye szerint senki sem sérült meg. munieta és munkáspártok vezetői Krím-félszigeti találkozóján elfogadott elvi határosatok megvalósítását, a KGST tagállamok szocialista gazdasági Integrációjának további elmélyítését, gazdasági együttműködésük minden módon való fejlesztését illetően. Nyers Rezső fogadta Miloslav HrusNovicot Nyers Rezső, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a KB titkára kedden hivatalában fogadta Miloslav Hruskovicot, Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága Elnökségének póttagját, a magyar—csehszlovák együttműködési vegyes bizottság csehszlovák tagozatának elnökét. A baráti eszmecserén jelen volt dr. Ajtai Miklós, a Minisztertanács elnökhelyettese, az együttműködési vegyes bizottság magyar tagozatának elnöke, valamint Frantisek Dvorsky, Csehszlovákia budapesti nagykövete. 4- VARSÓ: A Kielce közelében történt vasúti szerencsétlenség okait tanulmányozó lengyel kormány-bizottság jelentést terjesztett a LEMP Politikai Bizottsága elé. A bizottság eddigi vizsgálatai szerint a katasztrófát elsősorban az okozta, hogy néhány vasutas szembetűnően elhanyagolta szolgálati kötelezettségének teljesítését. — Ezek ellen a főügyészség eljárást indított Willy Brandt nyugatnémet J kancellár kedden este állást | foglalt a fémipari munkások j bérsztrájkja ellen és tárgyaláso- i kát sürgetett a szakszervezetek és a munkáltatók között. A szövetségi kancellár rövid televíziós beszédében nyugtalanságának adott hangot amiatt, hogy egyes üzemek dolgozói szerinte nem tartják be a „bevált játék- szabályokat” és ezzel a „társadalmi rendet fenyegetik". Anélkül, hogy a spontán sztrájkokat kiváltó drágulás tényleges okait megnevezte volna, nyomatékosan kijelentette: a szövetségi kormány ragaszkodik stabilizációs intézkedéseinek végrehajtásához és ezért elvárja, hogy ezt a célt ne veszélyeztessék. 4- BUKAREST: Nicolae Ceau- sescu, a Román Kommunista Párt főtitkára, a román államtanács elnöke kedden egyhónapos latin-amerikai kőrútjának első állomására, Kubába repült. Ceausescu Kubában, Costa Ricában, Venezuelában, Kolumbiában, Ecuadorban, Peruban, I Chilében és Argentínában tesz látogatást. 4 NEW YORK: Hatvan éves korában az USA Maryland államának Chevi Chase városában elhunyt dr. Lotz János magyar származású nyelvész, egyetemi tanár, az anyanyelvi konferencia védnökségének tagja, akit a Magyar Tudományos Akadémia ez év tavaszán tiszteletbeli tagjává választott, 4 TEHERAN: Dt iráni katonatiszt, köztük a hadsereg két nő taaio vesztette életét, amikor repülőgépük Chalus közelében a Kaszpi tenger partján lezuha nt. Megállapodás India és Pakisztán között India és Pakisztán képviselői I kedden megállapodást írtak alá a két ország között 1971-ben lezajlott háborúban foglyulejtett katonák, valamint hontalanná vált polgári személyek hazatelepítéséről — jelentette be kedden délután az indiai fővárosban a tárgyalásokon részt vevő indiai küldöttség szóvivője. A két ország küldöttségei 11 nappal ezelőtt kezdtek tárgyalásokat a majd két évvel ezelőtt befejeződött háború következtében támadt emberiességi problémák megoldására. A most megkötött megállapodás értelmében hamarosan hazatelepítik a még Indiában lévő mintegy 90 ezer pakisztáni hadifoglyot. Pakisztánból 160 ezer bengáli tér haza Bangla- desbe. A megállapodás intéz kedik a Bangladesből Pakisztánba áttelepülni kívánók sorsá- J ról is. A nyugatnémet szakszervezetek vezetői óvakodtak a napokban kibontakozott „vadsztrájkok" támogatásától, jóllehet a megmozdulásokért elsősorban a munkáltatókra hárították a felelősséget. A sztrájk hétfőn estére Észak-Rajna-Vesztfáliáról átterjedt egyes Schleswig-Hol- stein-i üzemekre is, sőt egyes jelek arra mutatnak, hogy a fémipari dolgozók akcióját a vegyipari munkássáq megmozdulásai követik. Kedd délutáni sajtóértekezletén Grünewald kormányszóvivő kijelentette, hogy a kancellár kívánatosnak tartja a bértárgyalások megindulását, ám közvetítő szerepet nem vállal a munkások és a munkáltató között. 4 DACCA: Himlőjárvány tört ki Bangladesben az India határán fekvő Khulna környékén. A bangladesi hirügynökség jelentése szerint a járványnak eddig húsz áldozata van. 4 HOUSTON: Harmincadik napjukat töltik a világűrben a Skylab amerikai űrállomás 2-es számú kutató-csoportjának tagjai. A keddi programban különböző orvosi kísérletek szerepelnek, majd a napteleszkóp segítségével felvételeket készítenek a Napról. ♦ BEIRUT: A libanoni fővárosban és az ország más nagyobb városaiban kedden 24 órára beszüntették a munkát a szervezett dolgozók. Közel-Keletnek ebben a lüktető központjában gyakorlatilag megbénult az élet. A sztrájkkal a dolgozók a megélhetési költségek gyors ütemű emelkedése ellen kívánnak tiltakozni. 4 BELGRAD: A szarajevói kerületi bíróság ellenséges propa- gandátevékenység hiiatt hatévi szigorított börtönbüntetésre Ítélte a 35 éves Bozso Markovicsot. Markovics 1972 őszén az NSZK- ból ellenséges tartalmú leihívást csempészett Jugoszláviába. A röpirat arra szólította lel a hor- vátokat, hogy harcoljanak az ország szocialista rendszerének megdöntéséért. 4 RÓMA: Jelentős nemzetközi tanácskozás kezdődött kedden Rómában a léoi kalózkodás megfékezésére: 128 ország képviselői gyűltek össze a nemzetközi polgári repülésügyi szervezet rendkívüli közgyűlésére. Céljuk, hogy megszigorítsák a légikolózkodást sújtó, nemzetközi jogi érvényű büntető rendelkezéseket. A nemzetközi enyhülés a fejlődő o Dr. Bognár József akadémikus, az Országos Béketonács tagja, a Világgazdasági Tudományos Tanács elnöke a magyar békemozgalom képviseletében az elmúlt napokban Moszkvában járt. Részt vett az október végére összehívott béke-világkongresszus egyik előkészítő bizottságának ülésén, ahol előzetesen megvitatták a nemzeti függetlenség kérdéseit. Hazaérkezése után Bognár professzor válaszolt Tóth Ferencnek, az MTI munkatársának kérdéseire. Hogyan készítették elé a világ- kongresszusra a gazdasági fejlődés és nenvteti függetlenség témáját? — Mintegy háromezer delegátust és meghívott vendéget várnak ősszel a béke erőinek világtalálkozójára a szovjet fő-* városba. A részvevők nagy száma miatt o világkongresszus, — a tanácskozás nyitó és záró plénumától eltekintve, — témabizottságokban végzi majd oz érdemi munkát. Tizenöt bizottságot alakítottak. Egy-egy testület vitat majd meg olyan témákat, mint például Európa biztonsága, az ázsiai biztonság, a gazdasági együttműködés kérdései. — Abban az egyfelől gazdasági, másfelől politikai, nemzetközi — a gazdasági fejlődés és a nemzeti függetlenség kérdéseit felölelő - témában, amelyszögök javát nek elemzésében most jómagam is részt vettem, elsőrendűen a fejlődő országok érdekeltek. így bizottságunkban már most nagy számban tevékenykedtek indiaiak, afrikaiak és latin-amerikaiak is. Témánkról előzetesen vitaanyagot készítettünk, ezt a bizottsági tagok hozzászólásai alapján módosítva elfogadtuk, s a dokumentumot így terjesztjük o vilógkongresz- szus elé, ahol egy külön szekció foglalkozik majd vele. A jelek szerint ennek a fórumnak mintegy 300 részvevője lesz, ezért a vitát esetleg újabb albizottságokra tagoljuk, hogy érdemibb lehessen a munka. I Mennyiben érint bennünket Wr- *« ti énül ngt viszonylag küzelrél' et a nagy, átfogó jellegű témát — A fejlődő országok szívós küzdelmet folytatnak azért, hogy gazdaságilag szabadabb keret nyerjenek a saját fejlődésük kibontakoztatásában. Ennek különböző feltételei vannak. így például az, hogy országuk természeti kincseiről ők dönthessenek, még akkor is, ha ez a döntés esetleg átmenetileg külföldi tőkével való kooperációt jelent. Fontos az is, hogy gazdasági fejlődésük más területeken - egyéb, különböző gazdasági kérdésekben is - « kormányzat, illetve a gazdasági tervek is szolgálja az adott ország gazdaságpolitikai koncepciója szerint menjen végbe. Ezt a fejlődést azonban nagyon megkérdőjelezik az úgynevezett multinacionális gazdasági vállalkozások, a nemzetközi monopóliumok. Ezek hatnak — és tegyük hozzá negatívan — a nyugati országok munkásosztályára is. Ahol ugyanis a bérkövetelések erősek és a bér- színvonal magas, onnét általában „elviszik" a termelést: miután oz Hyen nagy monopóliumoknak olykor 40—50 ország is lehetőséget jelent arra, hogy a termelést oda telepítsék, és gyakran a fejlődő országokba viszik a tőkét. Más oldalról viszont ezek a monopóliumok - mint rendkívül erős gazdasági tömörülések és gazdasági hatalmak — gyakran erősebbek, mint egy adott fejlődő országnak a kormánya. Ezért valamiféle olyan rendszernek a megvalósítására kell törekedni, amely rendszerben ezeknek a multinacionális nagy vállalkozásoknak bizonyos nemzetközi ellenőrzése megtörténik. Mert néhány ember kezében nem hagyható ekkora gazdasági hatalom. amely a világ összes gazdasági erőforrásainak, tőkéjének és termelésének olyan nagy százalékát jelenti, mint most a multinacionális vállalkozásoké. Ismét új kormány Chilében A kiskereskedők ú abb sztrájkot kezdtek Kedden az éjszakai órákban I teszik közzé a népi egység J újabb kormányának névsorát, j Ennek bejelentésével egyidő- ben Santiagóban közölték, hogy lemondott a chilei kormány pénzügyminisztere, Raul Monte- ro tengernagy, s a lemondást Allende elnök elfogadta. Montéra távozásával immár nincs katona minisztere a chilei kabinetnek. Mint ismeretes, Al- lende elnök két héttel ezelőtt döntött úgy, hogy a fegyveres erők tag iáit is bevonja kormányába. A reakció ezután féktelen rágalomhadjáratot indított Carlos Prats tábornok, a fegyveres erők főparancsnoka, hadügyminiszter ellen. A hadsereg soraiban pedig — mindhárom haderőnemnél — a jobboldali érzelmű tisztek engedetlenségre bujtogatták társaikat. Ä dolgozók egységes központja keddre tömegfelvonulást hirdetett, s felhívta 650 000 tagját, hogy utcai tüntetésen fejezze ki szimpátiáját a lemondott Carlos Prats tábornok iránt. A chilei fegyveres erők szárazföldi csapatainak tábornoki kara testületileg lemondott, hogy szabad kezet adjon Au- gusto Pinochet főparancsnoknak Sú'yos fö’drengés Kedden, a kora hajnali órákban súlyos, percekig tartó földrengés rázta meg Közép-Mexi- kót. A Richter-skála szerint előbb 5,5, majd 7 fok erejű földmozgást jelzett, amelynek központja a fővárostól mintegy 200 kilométerre délkeletre fekvő Orizaba város volt. A főváros lakosait a földrengés álmukból riasztotta fel, de az eddigi jelentések szerint ott súlyosabb anyagi károk nem keletkeztek. Többhelyütt megszakadt az áramszolgáltatás és kisebb tüzek keletkeztek. Az egyelőre ellenőrizhetetlen hírek riasztó számadatokat közölnek az ország más vidékeiről. Egy Vera Cruz-i jelentés szerint Orizabában 300 ember lelte halálát a romok alatt. Az UPI jelentése szerint az 50 ezer lakosú Orizaba teljesen elszigetelődött a külvilágtól. Az AFP úgy értesült, hogy Puebla állam Cerdan nevű városában több mint 100 a halottak és eltűntek száma. A Reuter legfrissebb jelentése szerint a halálos és a sebesült áldozatok száma meghaladja az ezret. A neimetköri •nyhiílá* miként szolgál a fejlődő országok jövőre Is»- Behatóan elemeztük Moszkvában, hogy a kelet-nyugati enyhülés és a fokozott gazdasági együttműködés milyen hatással lesz az úgynevezett harmadik világra, a fejlődő országokra. Olykor jelentkezik a fejlődő országokban, a harmadik világ egyes politikusaiban olyan érzés, hogy a kelet-nyugati együttműködés esetleg az ő „hátrányukra" alakul. Ilyen vélemény azoknál adódik, akiknek az a gondolkodásmódjuk, hogy a segélyek és o nekik nyújtott támogatás igen nagymértékben összefüggtek a nemzetközi feszültséggel. Ezzel szemben mi orra törekszünk — s azt hiszem ez már teljes vagy legalább :s nagy mértékben sikerült — hogy megértessük: minden nemzetközi feszültség először fegyverkezést jelent, a fegyverkezés viszont elvonja a gazdasági erőket más feladatoktól, és kevesebb gazdasági erőből így nem adható több segély. Ennek következtében nyilvánvaló, hogy a nemzetközi enyhülés javára van a fejlődő országoknak is. így nagy súlyt kell helyeznünk arra, hogy a jelenlegi formák és keretek között is megtaláljuk a fejlődő országokkal való kereskedelmi és gazdasági együttműködés módjait. — Mindennek az elemzésére, a gazdasági fejlődés és a nemzeti függetlenség összefüggéseinek részletes kifeitése jó alkalmat ígér a béke-világkona- resszus Moszkvában - fejezte be , nyilatkozatát dr. Bognár József. • az általa szükségesnek tartott személyi változtatásokhoz. Mint közölték a húsz magasrangú tábornok lépése a hadsereg elén történt személycsere következménye, de nincs politikai háttere, hanem természetes és a hadseregen belüli szervezeti kérdések megoldását szolgálja. Clodomiro Almeyda külügyminiszter közölte, hogy a chilei belpolitikai helyzetre való tekintettel Allende elnök esetleq lemondja szeptember első hetére tervezett algériai látogatását. A végleges döntést valószínűleg az új kormány megalakítása után hozzák meg. A chilei reakció támadás- sorozatának újabb fejleménye a kiskereskedők keddre meghirdetett 24 órás sztrájkja. A 250 000 főt számláló kiskeres- I kedő szövetség a kormány gazdaságpolitikája' ellen tiltakozik a munkabeszüntetéssel. Az elmúlt héten ugyanez a szervezet 48 órás sztrájkot tartott. A haza és szabadság nevű fasiszta szervezet hétfőn pokolgépes merényletet követett el kubai diplomaták lakása ellen. Személyi sérülés nem történt, az anyagi kár jelentős. Mir és Kraszin valemésa Moszkva : Moszkvában kedden Pjotr Ja- kir kihallgatásával folytatódott a Jakir—Kraszin-ügy bírósági tárgyalása. Jakir lényegében megerősítette vádlott-társa korábbi vallomását. Kijelentette, hogy az úgynevezett demokratikus mozgalom programját és taktikai tételeit nyugatról szivárogtatták be a Szovjetunióba, majd a külföldi hirügynökségek, lapok és televiziós társaságok úgy állították be, mintha azokat a Szovjetunióban fogalmazták volna meg. Jakir a továbbiakban elmondotta, hogy tudomása szerint a programot Garanyin, a „népi munkaszövetség” egyik vezetője dolgozta ki. Ebben a szövetségben, amely a szovjet rendszer megdöntését tűzte ki céljául, született a „demokratikus mozgalom” kifejezés is. Hozzáfűzte: oz a körülmény, hogy ezt most nekik tulajdonítják, egyszerűen provokáció. Ök csupán eszközei voltak a szovjet állam ellen irányuló felforgató cselekményeknek. A vádlott beismerte, hogy akármilyen demokratikus „eszmét” próbáltak terjeszteni, ar- ■ ól előbb-utóbb kiderült, hogy az a „népi munkaszövetség” eszméje. Néhány burzsoó lap, így például a londoni Times azt állította, hogy Jakir a rá gyakorolt nyomás eredményeként ismerte be bűnösségét és megbánást tanúsított. Jakir a bíróság előtt kijelentette, hogy ez nem felel meg a valóságnak, mert a nyomozás rendkivül korrekt volt. Jakir és Kraszin — akiknek o kihallgatása befejeződött — beismerték, hogy hamisításaikhoz nagymértékben felhasználták a „Szabadság" és más ellenséges rádióállomások adásait. A vádlottak — még mielőtt kapcsolatba léptek volna a „népi munkaszövetség” elnevezésű emigráns szervezettel, a burzsoó sajtó számos szervének képviselőivel léptek kapcsolatra. Mindkét vádlott tagadó választ adott az ügyésznek arra a kérdésére, hogy felelősséget vállalnak-e azoknak az információk» nak a helytállóságáért, amelyeket rendszeresen továbbítottak a Moszkvában tevékenykedő külföldi tudósitóknak. Jakir és Kraszin azt is közölte a bírósággal, hogy sok külföldi tudósító ellátta őket olyan anyagokkal, amelyeket a „népi munkaszövetség Majna-Frakfurt-i kiadója jelentetett meg. Ez a kiadó kezdte megjelentetni az ő koholmányaikat. „Először megtévedtünk, aztán rátértünk a bűnös cselekményre" — Kraszin így jellemezte a bíróságon tevékenységüket. Megkezdődött a tanúk kihallgatása. P t