Dunántúli Napló, 1973. augusztus (30. évfolyam, 200-229. szám)

1973-08-19 / 218. szám

Tanévkezdés, öltözködés, dohányzás, testnevelés A tanév rendjében lényeges változás lesz, Hogy ezentúl nem szeptember 1-én kezdődik a ta­nítás, hanem szeptember, első hétfőjén — az idén tehát 3-án, hétfőn. ízléses öltözködés A diákok sok vitát kiváltó öl­tözködésében is állást foglalt a Művelődésügyi Minisztérium. A szoknya hosszát, a nadrág szárának bőségét, s a ruha fa­zonját nem kívánja szabályoz­ni. Az iskolákban azonban meg kell követelni minden tanulótól a tiszta, kulturált, a jó ízlést nem sértő öltözködést. A mi­nisztérium külön felhívta a fi­gyelmet arra, hogy — elsősor­ban neveléssel, de szükség ese­tén egyéb eszközökkel is el kell érni: ne forduljon elő a szülők jó anyagi helyzetével visszaélő, ízléstelen, a szocia­lista erkölccsel összeegyeztet­hetetlen, másokat sértő és meg­alázó vetélkedés a ruházkodás­ban. A legjobb megoldásnak lát­szik az iskolaköpeny viselése. Az alsófokú oktatási intézmé­nyekben . általánossá kívánják tenni, a középiskolákban pedig kötelezővé. Tilos a dohányzás és a szeszes ital fogyasztása! Szeptembertől kezdve a kö­zépiskolákban is tilos a tanu­lóknak dohányozni. A tilalom nem vonatkozik a KlSZ-rendez- vényekre, valamint a sok te<in- tetben családi szerepet betöl­tő kollégiumra. De a tanítás ideje alatt, az iskola épületé­ben, még szülői engedéllyel sem dohányozhatnak a tanu­lók, s a meggyőzés minden esz- vekkel együtt. Ez a füzet az új közét fel kell használni arra, hogy az iskola falain kívül Is minél kevesebben hódoljanak e káros szenvedélynek. Ugyancsak az idei tanévtől kezdve tilos a tanulóknak az összes alkoholtartalmú ital lo- gyasztása az iskola falain be­lül. Ebben nincs kivétel, az is kólái klubban, vagy a diákbá­lokon sem ihatnak szeszes italt A tornafelszereles A testnevelési órák száma ősztől minden iskolatípusban heti kettőről háromra emelke­dik. E harmadik órát összevon­va spórtdélutánokkal, csapat- játékokkal, esetleg kirándulás­sal is eltölthefik a gyerekek. Az a legfontosabb, hogy több időt töltsenek a szabad levegőn, mégpedig testmozgással össze­kötve. Az utóbbi években sok <rta volt a tornafelszerelés körül — ezért ebben is állást foglalt a minisztérium. Tulajdonképpen csupán önmagában a testne­velés kötelező. Ha a szülő anyagi gondjai miatt nem tud megvenni bármilyen felszere­lést, csinálhat maga is. Egyéb­ként mert, tornanadrágot, tor­nacipőt és zoknit igényelhetnek a szülőktől a tanárok és nem baj, ha különféle színű. Egysé­ges színről csak a szülők bele­egyezésével dönthetnek a taná­rok. Tájékoztató a szülőknek Az új tanév a tananyagcsök­kentéstől, az új rendtartásig és egyéb intézkedésekig, sok vál­tozást hoz. A Művelődésügyi Minisztérium abból kiindulva, hogy tájékoztatni kell minden új intézkedésről a szülőket, kü­lön kiadványt jelentet meg. Az 1 forintért árusított füzetet a szülők megvehetik a tamcöny­Öregek, fiatalok — egy lakásban Ritkán fordul elő, hogy az öregek, fiatalok egyetértés­ben élnek, ha egy lakásban kényszerülnek lakni. Miért? Szeretet hiánya? Nem. A szeretet megvan, csak el­fojtják az indulatok, ame­lyek az együttlakásból adó­dó kisebb-nagyobb viták miatt keletkeznek. Egy idő után a mérleg az indulatok oldalára billen. Mi a hiba a szülőknél? A legtöbb szülő nehezen tud­ja megszokni, hogy gyerme­ke már az önállóság útjá­ra lépett Gondolatvilágá­ban úgy él, mint régen, amikor még minden lépésé­re ő vigyázott Szeretné to­vábbra is egyengetni útját tanácsaival ellátni. Pedig a szülőknek is tiszteletben kell tartani az új család alakulását Nem sza­bad a fiatalokra erőltetni olyan gondolkodást, amelyet azok már nem igényelnek, vagy legalábbis nem olyan mértékben, ahogy a szülő azt szeretné. Ez nem jelenti azt, hogy gyermekük érzel­mileg eltávolodik tőlük. Meg kell azonban érteni a fiata­lokat is. Nem lehet unifor­mizálni a családi életformá­kat nem lehet ugyanolyan életvitelt kívánni a fiatalok­tól, mint amilyen annakide­jén megfelelt. Bele kell nyugodni, hoqy a fiatalok önállóságra törekednek, sa­ját elgondolásuk szerint ala­kítják családi életüket, egy­máshoz Igazodnak a házas­ságban. Ezt a mélytartalmú egymáshoz tartozást nem szabad kívülről megzavarni, ez minden családnak leg­bensőbb ügye. Ha a fiata­loknak tanácsra van szüksé­gük, úgyis az idősebbekhez fordulnak, és tanácsaikat szívesen fogadják. A fiatalok leggyakrabbon ott követik el a hibát, hogy eleve mindent maradinak tartanak, amit az időseb­bek tanácsolnak. Kellemet­lennek tartják a szülők be­avatkozását, veszélyeztetve érzik önállóságukat, egyéni terveiket Nem tudják, de talán nem is akarják meg­érteni az idősebbek menta­litását türelmetlenek velük szemben. Sokszor tiszteletle­nül hárítanak el minden szerető közeledést tanácsot Talán ez fáj legjobban a szülőknek, akik idősebb kor­ban még jobban igénylik a törődést, s nagy örömet je­lent nekik a szeretet bár­milyen csekély megnyilvánu­lása is. A fiatalok gyakran nem értékelik azt az áldoza­tot sem, hogy a szülők meg­osztják velük az otthonukat abban a reményben, hogy a fiatalok szeretetéből nekik is jut valami,, ami beara­nyozza életüket öreg nap­jaikat Hogyan lehet ezen segí­teni? Van-e megoldás? Nem elérhetetlen vágyálom a jó együttélés, de sok tapintat és kulturált magatartás, al­kalmazkodás szükséges hoz­zá. A jó együttélés fő szabá­lya, hogy a rokoni kapcso­latok nem mentesítik egyik felet sem, a kulturált együtt­élés szabályainak, az egy. más életformájának tiszte­letben tartásától, amit mind az időseknek, mind a fiata­loknak szigorúan be kell tartani. Ez az alapja a jó együttélésnek. intézkedések ismertetésén kívül tartalmazza az általános isko­lákban használatos tanszerek jegyzékét is. A meghitt családi légkör — Úgy szeretem a vasárna­pokat, - mondta lelkendezd az egyik kis el}ősöm, - mert akkor együtt lehetek anyuká­val, apukával, a testvéreimmel és beszélgetünk egymással. Az őszintén kitörő vallomás ismét elgondolkoztatott. A gyer­mekek kívánják, ‘ hogy a csa­ládban olyan légkörben élhes­senek, amit nemcsak a vasár­napok adnak meg. Ha a gyermek kis korában megszokja, hogy mindig és min­dennap őszintén elmondhatja szüleinek örömét, bánatát, ak­kor majd kamaszkorban, de később is hozzájuk fordul. Erre kell, hogy legyen idő. Egy édesanya elmondta, hogy a meghitt hangulatú csa­ládi beszélgetésre mindig sza­kit időt. Van úgy, hogy ö va­sal, főzéshez készül, vagy varr és közben érdeklődéssel hall­gatja 11 éves kisleánya és 6 éves kisfia élménybeszámoló­ját. Egymás szájából kapkod­ják a szót, s ő türelemmel le- I lelget nekik. A későbben ha­zaérkező édesapának is elsők i a gyermekek és nem a televí­zió, rádió, újság, könyv vagy egyéb szórakozás. Ott, ahol napirenden van a békétlenség, a yita, a veszeke­dés a szülök között, ott nem nevelődhetnek olyan gyerme­kek, akik nyíltak, beszédesek, örömeiket, gondjaikat őszintén feltárják. A rossz családi életet élő szülők gyermekei elhúzód­nak, zárkózottak, nem érzik iái magukat otthon, később csa­vargókká, esetleg bűnözőkké is lehetnek. Jó lenne, ha minél több olyan gyermekünk lenne, aki nemcsak vasárnap érzi, hogy „olyan iá beszélgetni egymással", ha­nem a hétköznapokat is szép­pé tenné számára és a szülők­nek az a jó hangulat, amit a közös örömök, közös gondok, közös tervezgelések, közös ün­nepek tesznek azzá. Ne záriuk ki ezekből a gyermeket. Érezze kiskorában is, hogy tagja a családnak. örüljünk együtt velük, segítsük könnyebbé ten­ni az ő kis gondjaikat, hogy szívesen siessen hozzánk haza és érezze jól magát otthon, a családban. G. K. Merre tart a bútordivat? is at A Brno-í nemzetközi vásáron mindig nagy érdeklődés kíséri a nemzetközi bútorkiállítást. Évek óta itt adnak egymásnak találkozót a finn, az NDK, az osztrák, a jugoszláv nagy bú­torgyárak képviselői, bemutat­ják újdonságaikat Lemérhető, merre tart a bútorgyártás. Nincs szobagarnitúra Megszoktuk, hogy ha a bú­tort említjük, általában szoba- garnitúrákra gondolunk. Szek­rények, ehhez tervezett kárpito­zott fekhelyek és kiegészítő fo­telek, székek tartoznak ebbe a fogalomba és ezek mindig azo­nos színben, mintával készül­nek. Az utóbbi években ez az egységes kép megbomlott A lakásépítési programok kereté­ben gyors ütemben szerelik össze a tizenkét tizenöt szin­tes házakat Ezek lakásai kis­méretűek, esetleg háromszobá­sak. Ez késztette a bútorterve­zőket hogy felhagyjanak a garnitúrák tervezésével. Általá­ban színes szekrény-, de még- inkább polcsorokat láttunk. Ez természetes, hiszen a lakások­ban beépített gardrób-szekré­nyek vannak. A polcok, ame­lyekre a könyveket a televíziót rádiót dísztárgyakat stb. rak­nak, nagyobb szerephez jut­nak, sót, modern formában is­mét megjelent a vitrin. A bútor- tervezők szerint mindenki gyűjt valamit Könyvet porcelánt csipkét emléktárgyakat Ezeket üveg alatt jobban meg lehet óvni és díszítő szerepe így is érvényesül a lakásban. Hódít a műanyag A kiállítás egyik meglepetése volt, hogy a csehszlovák terve­zők a fiatalok szobáiba habszi­vacs kockákat terveztek a kár­pitozott bútorok helyett. Ezek a tarka huzattal bevont és heve­derrel összekapcsolható kisebb nagyobb kockák a lakó ízlése és igénye szerint alakítható fekhellyé, fotellé. A habszivacs kockáknak mintegy húszféle variánsát mutatták be a terve­zők.. A műanyag nemcsak az epe- dát és rugókat helyettesíti, de a fa bútorszerkezeteket is. A finnel^ például olyan kanapét és fotelt mutattak be, amely­nek váza formába öntött és préselt műanyag. Ebbe rakják a műanyaggal töltött kordbár­sony párnákat és kész az ülő­garnitúra, a kanapé és a fotel. Nem konyha, műszeres laboratórium Az osztrákok Regina elneve­zésű beépített konyhabútora na­• v.-v... v ... 1-vC rancs, piros, zöld színeivel, a szekrényelemek közé felrakott csillagképeket ábrázoló csem­pesorával a kiállítás egyik lát­ványossága volt Feltűnést kel­tett a konyhabútor műszere­zettsége. Inkább laboratórium- nak nézte a látogató a beépí­tett Siemens villanytűzhellyel és páraelszívóval, hűtőgéppel és gombnyomásra működő grill- és egyéb infrasütőkkel felsze­relve. A Bmo-i kiállítás egy kissé bepillantást engedett a lakbe­rendezés és a konyhatechnika jövőjébe. „Süssünk, főzzünk otthon”! Pefőfi sertésszelet A Mecsekvidéki Vendéglátó Vál» falat „Pacsirta" éttermének főszaká- csa, Vágó Imréné az alábbi étele­ket ajánlja kedves háziasszonyaink­nak: Ebéd: 1. Almaleves, 2. Petőfi ser­tésszelet burgonyalángossal. 3. Ma­zsolás szelet. Vacsora: 4. sonkatekercs francia salátával. 1. Almaleves: hozzávalók: három­negyed kiló alma, 2 deci tejszín, 2 deci tejfel, 2 deci fehéi bor, 10 de­ka cukor, kevés egész fahéj, szegfű­szeg, citrom, só, liszt. A meghéjazott, szeletekre vágott almát feltesszük vízzel főni. Kévés cukorral, sóval, citrommal, szegfű­szeggel és fahéjjal ízesítjük. Ha az alma megpuhult, tejfeles habarással sűrítjük, majd fehérbort öntünk hoz­zá. Lehűtve, tejszint keverünk bele és hidegen tálaljuk. 2. Petőfi sertésszelet burgonyalán­gossal: hozzávaiok: 60 deka hús, IS deka zsír, só, egy fej vöröshagy­ma, majoránna, pirospaprika, 10 cie- ka szalonna, zöldpaprika, paradi­csom, 1 kiló burgonya, 40 deka üsz^ fél deka élesztő, kevés tej, cukor. A sertéshúst felszeleteljük, gyen­gén kiverjük, besózzuk. Kevés zsír­ban elősütjük, majd a húst kiszed­jük és a zsírjában apróra vágott vö­röshagymát pirítunk, kevés pirospap­rikával megszórjuk s a húst vissza­rakjuk az edénybe. Majoránnát szó­runk rá és friss paprikát, paradi­csomot teszünk hozzá. (Télen lecsót). Kevés vízzel felöntjük, pároljuk. Ha a hús puha. a levét lisztes haba­rással sűrítjük. Közben szalonnából kakastaréjt sütünk, (a szalonnasze­letet bevagdaljuk és mikór süla olyan lesz, mint a kakastaréj) mely­nek a zsírjából egy keveset a hús szaftjához öntünk, sóval ízesítjük. Burgonyalángos: A héjában főtt burgonyát megtisztítjuk, áttörjük, majd a cukros tejben áztatott élesz­tővel a kihűlt burgonyát összekever­jük. Kevés sót és annyi lisztet ve­szünk hozzá, hogy egy közepes lágy- ságú tésztát nyerjünk. Osszedagaszi- juk, kinyújtjuk és nagy pogácsákat szaggatunk. Forró, bö zsírban a meg­nyújtott fánkokat kisütjük. (A fánko­kat kicsit meghúzzuk, mielőtt a zsírba tesszük, hogy hosszúkás legyen.) 3. Mazsolás szelet: hozzávalók: 40 deka liszt, 1 csomag sütőpor, 4 tojás, 28 deka cukor, 15 deka ma­zsola, 22 deka zsír, egy kanál rum. késhegynyi fahéj. A lisztet a sütőporral elkeverjük, hozzáadunk 4 tojássárgát, 8 deka porcukrot, 22 deka zsírt, egy kanál rumot, késhegynyi fahéjat és jól ösz- szegyúrjuk, majd a tepsibe egyen­letesen elnyújtjuk. Forró sütőben fé­lig megsütjük. A félig sült tésztát barackízzel megkenjük, melyre 15 de­ka mazsolát szórunk, majd erre a 4 tojás fehérjéből és a 20 deka por­cukorból felvert kemény habot rá­kenjük és visszahelyezzük a sütőbe és készre sütjük.. Ha megsült, koc­kára vágjuk. 4. Sonkatekercs franciasalátával: hozzávalók: 20 deka gépsonka, ne­gyed kiló vegyes zöldség, 15 deka burgonya, 1 alma, 10 deka cukor­borsó, bors, só, mustár, 2 deci tej­fel, 1 tojássárga, citrom, cukor. A cukorborsóval megpároljuk az apró kockára vágott zöldséget. A burgonyát héjában megfőzzük és ap­róra vágjuk, az almát nyersen szin­tén kockára vágjuk, majd az 1 to­jássárgát citromlével, kevés cukor­ral, mustárral, sóval, borssal ízesít­ve hozzáadjuk, a 2 deci tejfellel jól összekeverjük és ráöntjük az össze­vágott zöldségekre. Az egészet újból megkeverjük, ezzel a sonkaszelete­ket megtöltjük és összecsavarjuk. Tá­lalásnál a megmaradt franciasalá­tát a tekercsek alá tesszük. Az örökbefogadásról A csalód csak gyermekkel lehet teljes és egész. A gyer­mektelen asszonyok jó része minden áldozatra hajlandó, hosszas és fájdalmas kezelés­nek is aláveti magát, hogy szül­hessen. Hála az orvostudo­mánynak, egyre több meddő­nek tartott nő gyógyul meg és válik termékennyé. De akik nem szülhetnek, azok sincsenek meg­fosztva az anyaság örömétől. Számos példa mutatja, hogy az örökbefogadott gyermek b „édessé" válik, mert ugyanany- nyi érzelmet, gondoskodást kí­ván és ugyanolyan szeretetet ad, mint a vérszerinti. Nagyon sokan szeretnének örökbefogadni kisgyermeket, jóval többen, mint amennyi az érintett gyermekek száma. Évről évre kevesebb gyermeket ad­nak állami gondozásba. Első­sorban a szégyentől, a bot­ránytól félő leányanyák monda­nak le csecsemőikről. Az örökbefogadás hivatalos eljárása viszonylag egyszerű, de rendkívül körültekintő, és mindenkor a gyermek érdekeit szolgálja. Az örökbefogadónak a tanács gyámhatóságát, illet­ve a nevelőintézeteket kell fel­keresnie. A jelentkezőknek ál­talában már határozott kíván­ságuk van: körülbelül milyen korút, fiút vagy lányt szeretné­nek. Ha kiválasztották a kis­gyermeket, akkor az intézet megkeresi a gyámhatóságot és intézi az ügyeit. Megkérdezi a vérszerinti szülőt, hozzájárul-e a gyermek örökbefogadásához. Ha hozzájárul, akkor azzal min­den joga és kötelezettsége megszűnik. (Előfordul olyan eset is, hogy a szülő, bár hosszú ideje nem látogatja gyermekét, nem törődik vele, mégis ellen­kezik. Ilyenkor indokolt eset­ben, alapos kivizsgálás után a gyámhatóság az ő beleegyezé­se nélkül is örökbe adhatja a gyereket.) Nagyon fontos szabály, hogy a vérszerinti szülő sohasem tudhatja meg az örökbefogadó nevét és címét! Ezt a törvényt a gyermek érdekében tilos megszegni. Az örökbefogadó anyát minden olyan jog és ked­vezmény megilleti, mint a szülő nőt: szülési szabadság, gyer­mekgondozási segély, stb. Ha­sonlóképpen, minden szem­pontból — például vagyonjogi, öröklési — „édes” gyermeknek számít az örökbefogadott. Milyen iratok szükségesek az örökbefogadáshoz? Az örökbe­fogadó, illetve a gyermek szü­letési, illetve házassági anya­könyvi kivonata, ha a gyermek szülei nem élnek, a halotti anyakönyvi kivonat: kereseti és vagyonjogi kimutatás: orvosi bizonyítvány mind az örökbe­fogadó, mind a gyermeki egész­ségi állapotáról és természete­sen személyi igazolvány. A gyámhatóság minden eset­ben gondosan mérlegeli ^önté­sét, környezettanulmányt folytat, mielőtt örökbeadja az állami gondozott gyermeket. Ha a gyermek tizenkét évesnél idő­sebb, őt is meghallgatják. Az örökbefogadást elvileg fel le­het bontani, de az ilyen esetek száma elenyésző. A gyámhatóságok embersé­ges és gyors ügyintézésükkel azt a célt szolgálják, hogy mi­nél több kisgyermek kerüljön gondos, szerető családi otthon­ba. btíti [VASÁRNAPI [MELLÉKLET E 1 A t

Next

/
Thumbnails
Contents