Dunántúli Napló, 1973. augusztus (30. évfolyam, 200-229. szám)
1973-08-12 / 211. szám
Heti jegyzeteink Megkezdődött! Természetesen a labdarúgó- idényről, az új bajnoki évről van szó. Megkezdődött, és mindenki többet, jobbat, szebbet vár az idei bajnokságtól, mint az elmúlt éviektől. Ilyenkorra szoktak elcsendesedni a viták is, amelyek rendszerint kitöltik a holtidényt, hogy azután később ismét fellángoljanak. De hát ebben semmi különös nincs. A futbcll világa, az már csak ilyen. És nemcsak a mi korunkban ilyen, hanem mindig is ilyen volt. Hiszen mást ne említsünk, szenvedélyes viták nyomán fogadta csak el a magyar labdarúgóélet a WM-rendszert, viták utón kellett rájönni minden illetékesnek, hogy csak intenzív edzésmunkával lehet korszerűbbé tenni a „szellemes magyar” futballt. Nem biztos, de valószínű, hogy éppen ez az állandó útkeresés, ami végeredményben állandó megújuláshoz is vezet, a legizgalmasabb az egész futballban. Az útkeresés mindenütt folyik. Mindenütt dúl a „csodaszer” utáni hajsza. Éppen a minap olvashattuk, hogy Franciaországban három gól ér egy pontot, még vesztes mérkőzésen is. Aki pedig netán 3:3 arányú döntetlent ér el, az két pontot is kaphat, ugyanannyit, mint egy 2:0 arányú győzelmet arató csapat A jó franciák méltán háborognak. Gondoljunk csak bele. Micsoda bundalehetőségek rejlenek ebben a csodálatos rendszerben. Csehszlovákiában pedig az igazolások megszorításával kísérleteznek. Elsőosztályból elsőosz- teznek, — Elsőosztályból elsőosztályba nem léphet át játékos. — A Trnavánek ez pillanatnyilag kétségkívül jő. De jó lesz-e majd néhány év múlva a csehszlovák labdarúgásnak? Lesz-e vajon nemzetközi mércével is mérhető jó klubcsapatuk. Mert az is őrök téma mindenütt, kellenek-e kiemelkedő tudású együttesek a jó bajnoksághoz, vagy elegendő a jó közepes átlag, favoritok nélkül? Nálunk természetesen a viták a válogatott teljesítménye körül gyűrűztek, de mindenkor a bajnokság színvonalához kanyarodtak vissza. Nos most megláthatjuk majd, mit hoz a bajnokság? Mit szeretnénk? Természetesen minél több magas színvonalú mérkőzést Minél több nemzetközi sikert, mi pécsiek és baranyaiak jobb szereplést az NB l-beru Mindemeneft sok újat b szeretnénk látni. Újat a szó valódi értelmében. Új és eredményesebb játékrendszereket, meglepő húzásokat, ne csupán any- nyi legyen az új a bajnokságban, hogy a kapusok nem fekete mezben védenek, őszintén egy kissé mindig lehangol, hogy a ma labdarúgásától a múltat kérjük számon. Végre — persze ezt nem a szakemberek hangoztatják elsősorban — be kellene látnunk, hogy a múlt felé fordulás nem hozhat újat. Még éppen az e hasábokon nyilatkozó Körner li-vel is szeretnék vitába szállni. Nevezetesen az ügyben, hogy „szisztéma nélküli" játékot szeretne látni. Hiszen ő maga sem szisztéma nélküli játékot játszott, hanem WM-rendszert, és az ő idején nagyra nőtt magyar válogatott éppen azért tudott a csúcsra jutni, mert merészen újítani mert. Túl azon, hogy akkor a magyar válogatottban világklasszisok rúgták a labdát, világszínvonalú „szisztéma” szerint is csinálták azt! Hiszen feltaláltuk akkor a hátravont kö- zépcsatáros játékot, és azt a „szisztémát” töltötték meg tartalommal az akkori válogatottak. (Mór ne vegye zokon Körner II. ezt a kis kitérőt.) Szóval valami ilyenfajta újat is jó lenne látni a pályákon... Mindamellett persze az új arcok sem esnépek rosszul, mert nem vitás, hogy új színt mind'g új emberek képesek csak vinni egy csapat összmunkájába. Reméljük, az újonnan igazoltak nekünk is, másoknak is meghozzák ezt az örömet... No, végül csak annyit: mi baranyaiak nem panaszkodhatunk a kezdetre. A Komió legyőzte az egyik riválisát Kökönyösön. Reméljük hát, hogy a folytatás ks ilyen lesz. Mindenütt. — K — Szeptember 14., 15., ló. Nehéz győzelem Komiói Bányász—Dunaújvárosi Kohász 3:2 (0:0) A 35. percben esett a döntő gól! Veszélyben a dunaújvárosiak kapuja. Szemben Tüske Csaba, aki első NB I. B-s mérkőzésén kitűnő teljesítményt nyújtott. Arató László felv. Komló, 2000 néző. Vezette: Szilvást. Komló: Buus — Tallósi, Kovács, (Készéi, a szünetben), La- hó, Tihanyi — Dárdai, Tüske, Pál — Cs. Kovács, Kolesánszky, Orosz (Bordács a 16. percben). Edző: Lantos Mihály. Dunaújváros: Papp — For- maggini, Fajt, Ruppert, Kerekes — Szabó, Mártha — Hrych (Bárányos, 68. percben) — Bartók (Vessző a szünetben), Gábor, Dombóvári. Edző: Palicskó Tibor. Góllövők: Dárdai (2), Kolesánszky, illetve Dombóvári (2). Az előmérkőzés (Komlói Bányász tartalék—PEAC 8:1), jó előjel volt, de a folytatás már kevésbé sikerült Az igaz, hogy negyedóráig lendületben volt a hazai csapat, a lövések nyomán többször felcsattant a taps, később azonban sok szabálytalanság (mindkét részről), kevés elképzelés, rengeteg eladott labda rontotta az amúgy sem magas színvonalú küzdelmet A vendégek ügyesen használták ki a kék-fehér védelem megingását: vezetést szereztek. A lelkesedés révén a Bányászok két perc alatt fordították meg a mérkőzést A Kohászok viszont nem adták fel a harcot kiegyenlítettek, de a 85. percben j egy ritkán látható kapáslövés eldöntötte a két pont sorsát I megérdemelten a hazaiak ja- i tékot hozott a két együttes párharca. A dunaújvárosiak ügyeden fékezték le a komlóiak lendületét. A Bányászok lelkesedés révén tudtak újítani, kétszer is. A két csapat legjobbjai: Tallósi, Lahó, Tihanyi, Dárdai, illetve Formaggini, Fajt, Ruppert, Dombóvári. Vízhányó Imre AZ NB I. B. TOVÁBBI EREDMÉNYEI Oroszlányi Bányász—Ganz MAVAG 1:0 (1:0). Kőbányai út, 700 néző, vezette: Hévizi. Góllövő: Máté (11- esből). Az első 45 percben az oroszlányiak ügyesebben, míg a Ganz MÁVAG igen bágyadtan, körülményesen játszott. Szünet után a Ganz MÁVAG feljavult, sokat rohamozott, de eredménytelenül. Az Oroszlány vitatható 11-essel érte el győzelmét. Szolnoki MTE—Budafok 1:1 (1:0). Budafok, 2300 néző. Vezette: Palotai, Góllövők: Garics, illetve Kolbert A nagy melegben is jó játék clakult ki, a vidékiek pontszerzése szerencsés. XIV. Mecsek Répa nemzetközi kerékpárosverseoy A Mecsek Kupa nemzetközi országúti kerékpáros versenyt első ízben 1960-ban rendezték. Az idén szeptember 14-én délelőtt 9 órakor a tizennegyedik alkalommal sorakoznak fel a kerékpárosok Pécsett a Széchenyi téri rajtnál. Pécs város mellett két megye, Baranya és Tolna és az OKISZ vallja magáénak az évenként hagyományosan megrendezésre kerülő nehéz, színvonalas nemzetközi országúti amatőr kerékpáros versenysorozatot, amely jól szolgálja a népek közötti barátság elmélyítését és a kerékpáros sport népszerűsítését A Mecsek Kupát az elmúlt években a legrangosabb hazai kerékpáros versenyként tartották nyilván. Az előjelek azt bizonyítják, az idén is az lesz. A szervező bizottság kilenc ország 12 csapatát hívta meg. A lengyel Start, a román Voica két szlovák együttes (Pozsony, Kassa) a belgrádi Partizán, az olasz SC Padovani, a berlini Dinamó, két nyugatnémet csapat, két osztrák együttes (ÖRB és AS- Vö), egy belga együttes Brüsz- szelből, készülődik a Mecsek Kupa idei versenyére. Rajthoz j állnak a legjobb magyar kerék- j párosok is. Az első hazai nevezések már megérkeztek a szervező bizottsághoz, a Bp. Va- j sas és a Csepel is jelezte részvételét és kérte a szervezőket, hogy a Csepel vendégeként tegyék lehetővé két csehszlovák csapat indulását is. A pécsi kerékpárosok legjobbja, Hirth István nagyszerű formában van, legutóbb Budapesten a Vasas háromnapos nemzetközi versenyén diadalmaskodott. A másik két versenyző, a pécsi csapatban előreláthatólag Józsa és Sturm lesz. A viadal szeptember 14-én, pénteken délelőtt kezdődik a hagyományoknak megfelelően a Pécs—Pécsvárad—Szekszárd közötti hármas csapatversenyre kerül sor, majd délután a Szekszárd—Pécs távon versenyeznek a kerékpárosok. Szeptember 15-én, szombaton a verseny második napján reggel fél 9-kor Pécsett az egyenkénti indításos versenyt bonyolítják le. Indítás a Székesegyháznál történik, a cél a Dö- mör-kapunál lesz. Szombaton délután a 165 km-es tömegrajtos egyéni és csapatversenyt tartják. Útvonal: Pécs, Mohács, Szekszárd, Bonyhád, Komló, Pécs. A harmadik versenynapon a mecseki körpályán a 25 kőröst 72 kilométeres kritérium versennyel fejeződnek be a Mecsek Kupa nemzetközi országúti kerékpáros verseny küzdelmei. A Mecsek Kupa elmúlt évi győztese, az SC Padovani együttese volt, az egyéni versenyt az Újpesti Dózsa kerékpárosa, Pet- termann József nyerte. Az egyéni győztesek között szép számmal találunk magyar versenyzőket, a csapatverseny legtöbb alkalommal külföldi együttes győzelmével ért véget, az olasz SC Padovani csapata hét alkalommal nyerte el a díszes serleget Hogy az idén ki lesz az egyéni győztes és hova kerül a Mecsek Kupa, azt előre megjósolni nagyon nehéz. H. L Ősszel minden másképpen sikerülhet vara. A várakozásnak megfelelően ; 1971-ben éppen, hogy csak bentmaradt az NB l-ben a Pécsi Bányász női kézilabda csapata, egy évvel később már az ötödik helyen fejezték be a bajnoki évet 1973-tól azt várták a szurkolók, szakvezetők és maguk a játékosok is, hogy még előrébb léphet a csapat, A bizakodás nem volt alaptalan, mégsem úgy történt, ahogy terveznagy küzdelmet sportszerű já- 1 ték. Tavasszal egy vergődő PéNo a pillanatnyi a jövőért dolgozzunk Beszé'getés Körner ll-vel, a negyvennyolcszoros osztrák válogatottal Legnagyobb sikerét 1954-ben érte el, tagja volt a svájci világbajnokságon bronzérmes osztrák válogatottnak. Számos Magyarország-Ausztria válogatott mérkőzés résztvevője volt és bizonyára sokan emlékeznek a szurkolók közül Alfréd Körner- re, vagy ahogy a pályán szerepelt, Körner ll-re. Pillanatnyilag nincs hivatalos kapcsolata a labdarúgással, 1969-ben felfüggesztette edzői ténykedését pár évre. Az edzői tisztséget csak főállásban tölthette volna be a Viennánál és nem akarta feladni munkahelyét addig, míg nincs meg a 30 éves munkaviszonya, vagyis nyugdíjjogosultsága. A Vienna pályán ő is csak nézőként jelent meg, még két évig dolgozik kulturális előadóként, aztán csak a foci. Ausztria válogatottjában 48 alkalommal szerepelt, játszott Londonban az olimpián, 1954- ben a VB-n, és ott volt 1958- ban a svédországi világbajnokságon is. Klubjával, a Rapiddal hétszer nyert bajnokságot és kétszer kupát. Mint balszélső, a magyarok közül a legnagyobb csatát Bíróval, Rudassal és Bu- zánszkyval vívta. Legnagyobb edzői sikere a Viennával elért második hely. Talán azért emlegetik oly szívesen a Vienna szurkolói nevét és várják visz- sza a kék-sárgákhoz. A Vienna-PMSC mérkőzésen legtermészetesebbnek tűnt, hogy beszélgetésünk témája az osztrák és a magyar labdarúgás volt. — Sajnos sem mi, sem régi riválisunk, Magyarország, nem M vW tartozunk már a legjobbak közé a nemzetközi porondon — kezdte a beszélgetést. — A különböző szisztémák csak ártanak a labdarúgásnak. Azokban az években, amikor nagy csatákat vívtunk egymással, nem sokat törődtünk a szisztémákkal, inkább fociztunk. Ha a visszaesés okait keressük, akkor feltétlen oda tartozik a türelmetlenség is, Sokat cserélgetik a játékosokat, pedig nagyobb lehetőséget kellene adni nekik. Nem máról-holnapra, hanem hosszabb távra kellene tervezni. Nem így teszik, mert a pillanatnyi siker érdekében felborítanak mindent. Az se hasznai, hogy az edzőket sűrűn váltogatják. Szerintem túlbecsülik az edző szerepét. Ha van jó játékos, akkor nem kell a trénernek világhírűnek lennie. Feleslegesnek tartom, hogy az atló- tikus képzést túlzásba viszik. Nem vitatom, szükség van a kondícióra, de a fő hangsúlyt a játékra kell helyezni. Sok olyan labdarúgót látok manapság, aki gyors és erős, de a labdával nem tud mit kezdeni. Továbbra is vallom, hogy szélsők nélkül nincs modern foci. A tömörülő védelmeket csak a széleken vezetett támadásokkal lehet széthúzni. A túlzott véde- dező játékot a szurkolók se kedvelik, ők is a gólokért jönnek ki a mérkőzésekre. A mi időnkben sokkal átgondoltabb volt a játék, most mindenki rohan előre-hátra. A szakvezetők abban is hibáztathatok, hogy nem hagyják a fiatalokat játszani, pedig azt kellene elérni, hogy örömük legyen a játékban, szívből csinálják. Hogy a világbajnoki selejtező csoportból továbbjuthat-e Ausztria? Csak elméletileg. A svédek nem hiszem, hogy kiengedik kezükből a lehetőséget. Ha visszatérek az edzői kispadra, megvalósítom-e elképzeléseimet? Feltétlenül, elméletemet szeretném a gyakorlatban is alkalmazni. És azt is szeretném, ha ismét igazi jó játékot hoznának a magyar és osztrák csapatok találkozói. De talán majd ha a fiam eljut odáig. Most került fel a Rapid serdülő csapatából az ifibe és jobbösszekötőt játszik. Egyébként nekem is van egy kérésem. Továbbítsa üdvözletemet magyar sportbarátaimnak. Lázár Lajos esi Bányász szerepelt és csők felvillanásokra tellett erejükből. A gyengébb játéknak számos oka volt, amire a csapat értékelésekor már kitértünk. Szó volt arról is, hogy oz irányító játékosoknak kiszemeltek várakozás alatti teljesítményt nyújtottak. Közéjük tartozott Lakiné Tóth Harsányi Katalin is. Az ő gyengébb tavaszi teljesítménye ösz- szefügg a csapat jelenlegi helyezésével. — Ha most visszagondolok a tavaszi fordulóra elszégyellem magam. Szinte hihetetlen, hogy tudtunk nem is egyszer olyan rosszul játszani. Pedig a felkészülési időszakban biztosra vettük, hogy a nagyoknak is méltó ellenfelei leszünk. Aztán jöttek az egyéni problémák, megromlott az összhang a csapaton belül és szinte minden ellenünk fordult. — Beszélték, hogy kialakult egy Zákányi—Lakiné ellentét. Igaz? — Valóban ellentétbe kerültem Zákányi Bálint edzővel, nemcsak szakmailag, hanem em- merileg is. A téli súlyos sérülésem után szinte elölről kellett kezdenem mindent, hisz sok volt a kihagyás és akkor robbant ki ki ez az ellentét. Két hónapon keresztül vitáztam magammal, mit tegyek. Már arra is gondoltam, hogy abbahagyom, vagy máshova megyek. El lehet képzelni, milyen nehéz helyzetben voltam, amikor még a játékra is undorral gondoltam, — pedig nekem mindenem a kézilabda. Aztán két hónapos vívódás után leültünk Zákányi Bálinttal és megbeszéltünk mindent. Tisztázódtak a problémák. De sajnos, amire megoldódott, addigra lezajlott a tavaszi forduló. Most utólag belátom, hibáztam, előbb kellett volna rendezni a problémákat. — Most, hogy pont került néhány vitás kérdésre, milyen szereplést várhatunk a bajnokság második felében a Pécsi Bányásztól? —■ Ősszel minden másképpen sikerülhet. Rendeződtek az egyéni problémák és megoldódott a munkaidő kedvezmény kérdése Is. A Tessedik Kupáa már jó! ment a csapatnak, nem beszélve a veszprémi edzőmérkőzésről. Három harmados mérkőzésen 8 góllal megvertük a Vegyészt. Ha a bajnokságon is olyan felfogásban játszik a csapat, mint Veszprémben, úgy odafigyelve és hangulatilag együtt, akkor nem lesz baj. Most mindenki érzi a felelősséget és ha a külső tényezők is kedvezően alakulnak, akkor őszszel előrébb lépünk a bajnoki táblázaton. L L Kézilabda Pécsi Bányász—Békéscsaba 37:15 (20:6). NB I. B. férfi-mérkőzés, Pécs- újhegy. V.: Horváth, Szabó. Kitűnően sikerült a Bányász őszi rajtja, győzelmük egy pillanatig sem volt vitás. Legjobb dobók: Csatár (11), Sudár (10), Juhász és Galgóczi (5—5) illetve Maród (6), Schweriner (3). Mai sportműsor Labdarúgás. Előkészület mérkőzés: PMSC—Máza-Szászvári Bányász, PV- SK-pálya, 17 órakor. Kézilabda. NB I. B. Férfimérkőzés: Komlói Bányász—Tatabányai Volán, Komló 10, NB II. férfiak: Siklósi Kesztyűgyár—MTK, Pécsújhegy, 10 órakor« Atlétika. Az országos utánpótlás bajnokság második napja a pécsi atléták részvételével. Népstadion, 9 órakor. Úszás. Országos vidékbajnokság, a pécsi úszók részvételével, Zalaegep* szeg, 10 és 16 órakor« l