Dunántúli Napló, 1973. június (30. évfolyam, 139-168. szám)
1973-06-07 / 145. szám
2 DUNANTOLI NAPLÓ 1973. fQnhn 71 24 ora a nagyvilágban Bitz miniszter Brezsnyev látogatásáról A közel-keleti helyzet a Biztonsági Tanács előtt Washington: Leonyid Brezsnyev közelgő washingtoni látogatásáról nyi- lakozott a TASZSZ hírügynökség tudósítójának Earl Butz amerikai földművelésügyi miniszter. Elmondotta, hogy az SZKP Központi Bizottsága főtitkárának küszöbönálló látogatása és Ni xon elnökkel folytatandó megbeszélései tovább javítják majd a légkört a Szovjetunió és az Egyesült Államok közötti együttműködéshez. Butz rámutatott, hogy a két ország együttműködése mezőgazdasági téren egyebek között a tudományos kutatásokban, valamint az új tudományos ismeretek és technológiák bevezetésében valósul meg. Meggyőződésem, hogy országaink ebből nagy hasznot húznak, ezek a közös erőfeszítések i előmozdítják a kapcsolatok j általános javulását a Szovjetunió és az Egyesült Államok között - hangoztatta végezetül Butz. 4 HELSINKI: A helsinki nagyköveti tanácskozás szerdán már az európai biztonsági ér tekezlet összehívásának idő pontjáról tárgyalt, döntést azon ban még nem hozott Az or szágok egy része július 2., má sik része július 3. mellett fog Iáit állást 4 MOSZKVA: Hacsaturjónt, az ismert szovjet zeneszerzőt 70-ik születésnapja alkalmából a Szocialista munka hőse címmel tüntették ki a szovjet zeneművészet fejlesztése terén szerzett kiemelkedő érdemeiért. Sroviel olaj Kyittjat-Eerhimek? Nyugat-Berlinben nagy érdeklődést keltett az NDK kormányának az a javaslata, hogy építsenek kőolajvezetéket az NDK-beli Schwedt és Nyugat- Berlin között, hogy azon az NDK kőolajat szállíthasson Nyugct- Berlin energiagondjainak enyhítésére. Mint ismeretes, az Odera mentén fekvő Schwedt a Szovjetunióból jövő „Barátság” kőolajvezeték NDK-beli határ- állomása. Nyugat-Berlin már évek óta energiagondokkal küzd. A vá-^ rosban jelenleg évi 2,5 millió tonna kőolajat és kőolajterméket használnak el, s ebből 900 000 tonnát máris az NDK, ezenkívül 300 000 tonnát más szocialista országok szállítanak. 4 WASHINGTON: Kenneth Rush, amerikai külügyminiszter- helyettes kedden beszédet mondott az amerikai hadsereg magasrangú tisztjei előtt. Hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok nem mond le a világ különböző részein vállalt katonai kötelezettségeiről, de nem hajlandó újabb kötelezettségeket vállalni. Kijelentette azonban, hogy az európai biztonsági értekezlet a csapatcsökkentés és a SALT tárgyalások sikere megváltoztathatja az amerikai elkötelezettség természetét. 4- BELGRAD: A jugoszláv sajtó közlése szerint a belgrádi Dunav Filmvállalat pártszervezete kizárta tagjai sorából Dusán Makovejev és Dejan Gyur- kovics filmrendezőket és több más rendezőt, illetve a filmgyár dolgozóját különböző pártbüntetésben részesítette. A belgrádi filmvállalat vezetőséqe és pártszervezete — mint ismeretes — már hosszabb idő óta vizsgálja annak okait, hogy a megelőző években miért esett vissza a jugoszláv filmgyártás és kik felelősek azért, hoqy nem bemutatható, antiszoc'alista és ,,ön- iooz-o^ás-ellenes’’ filmeket is készítettek. 4 NEW YORK: Három nappal 67. születésnapja után és kilenc éves szünet után ismét fellépett New Yorkban a Jolies bergere" egykori ünnepelt sztárja, losephine Baker. Szereplése valóságos diadalünneppé lett. A nézők egyöntetűen állapították meg, hogy losephine még mindig a régi. A Carnegie hallban rendezett „nemzetközi revü“ egyben a művésznő színpadi szereplésének ötvenedik évfordulója. 4 ASUNCION: Kedden este a rendőrség letartóztatta Francisco Solano Patino argentin labdarúgó edzőt, mert felmerült a gyanú, hogy ő térítette el a kolumbiai légitársaság Electro nevű repülőgépét. A gép szerdára virradóra nyolc percig tartózkodott az asuncioni nemzetközi repülőtéren. New York: Jakov Malik, a szovjet küldött elnökletével szerdán délután a Biztonsági Tanács megkezdte a közel-keleti helyzet vitáját, Kurt Waldheim ENSZ-főtitkar megnyitó beszédében megálló pította, hogy no'no 1967 novembere óta jelentős erőfeszítések történtek a békés rendezés érdekében, ezek az erőfeszítések eddig nem sok eredményt hoztak. Eddig még sem az érdekelt feleknek, sem más kormányoknak nem sikerült megfelelő, hatékony módszert kidolgozni a rendezésre — mondotta. Mohammed El-Zajjat egyiptomi külügyminiszter, a vita első felszólalója kérte a Biztonsági Tanácsot: szólítsa fel Izraelt, hogy csapatait azonnal és feltétel nélkül vonja vissza azokra a vonalakra, ahonnan 1967 júniusában a támadást megindította. Zajjat kifejtette, hogy elengedhetetlennek tartja a palesztin nép jogainak tiszteletben tartását, és hogy azoknak az országoknak, amelyek Izraelt elismerték, hasonlóképpen kell eljárniuk a palesztin nemzettel kapcsolatban is. A szerdai ülésen felszólal még Izrael és Jordánia képviselője is. A PR AGA: Oldrich Svestka, Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának titkára szerdán Prágában fogadta az MSZMP KB küldöttségét, amelyet Óvári Miklós, a KB titkára vezet A megbeszélésen kicserélték az ideológiai tapasztalatokat és megvitatták o két párt ideológiai együttműködését érintő kérdéseket ♦ MOSZKVA: Mihail Solo- hovnak a „Csendes Don", a „Feltört ugar’’ és más világhírű müvek írójának odaítélték a „Kiril és Metodij érdemrendet”. Az egyik legmagasabb bolgár kitüntetést szerdán, a moszkvai bolgár nagykövetséq épületében nyújtja át az írónak Di- mitr Zsulev nagykövet. Heinemann aláírta a két német állam alapszerződését Bonn. Gustav Heínemann szövetségi elnök szerdán reggel aláírta a két német állam alapszerződéséről és az NSZK ENSZ-csatla- kozásáról szóló törvényt Az NDK és az NSZK kapcsolatait szabályozó szerződés akkor lép életbe, mihelyt megtörtént a ratifikációs okmányok kicserélése. Erre azután kerülhet sor, miután az NDK Népi Kamarája is törvényerőre emelte a szerződést. A karlsruhei bíróság kedden este nyilvánosságra hozott ítéletében visszautasította őzt a keresetet, amelyben a bajor kormány a ratifikációs eljárás felfüggesztését követelte. Az alkotmányjogi panaszt a bíróság június 19-én vizsgálja meg és másfél hónappal később, július 31 -én mond ítéletet. Ez azonban már egyáltalán nem akadályozza az alapszerződés életbelépését, mert a közbeeső Időszakban o kormánynak joga van a ratifikációs eljárás teljes lezárására, azaz az okmányok kicserélésére. 4- LONDON: Csi Peng-fej kínai külügyminiszter szerdán négynapos hivatalos látogatásra Nagy-Britanniába érkezett, ahol kollégájával Alec Douglas Home-val és Edward Heath miniszterelnökkel folytat megbeszéléseket. A kínai külügyminiszter Londonból húsz főnyi kíséretével Párizsba utazik, ahol ugyancsak négy napot tölt. 4- VARSÓ: Lengyelországban befejezték a Pilica folyó Sule- jowonál elzáró gát építését, s megkezdődött a 18 kilométer hosszú, 1.5 kilométer széles mesterséges tó feltöltése. Az új mesterséges tavat a lengyel sajtó „Lodzi Balatonénak nevezi. Létrehozása rendkívül nagyjelentőségű a háromne- gyedmililó lakosú Lodz vízellátásának megjavítása szempontjából. Partján üdülőket építenek. A lengyel újságok szerint a sulejowoi mesterséges tó alakja rendkívül hasonló a Balatonéhoz. Magyar—amerikai konzuli egyezmény Washington: Szerdán az amerikai külügyminisztérium épületében William Rogers külügyminiszter és dr. Szabó Károly washingtoni magyar nagykövet kicserélte a magyar—amerikai konzuli egyezmény megerősítő okmányait és aláírta az erre vonatkozó jegyzőkönyvet. Az egyezményt Péter János magyar külügyminiszter és Wil üam Rogers írta alá 1972, július 7-én az amerikai külügyminiszter budapesti látogatása alkalmával. A ratifikációs okmányok ki- cseréiével a magyar—amerikai konzuli egyezmény hatályba lépett. Ezután került sor Rogers külügyminiszter és a lengyel, illetve a román nagykövet között a lengyel—amerikai, illetve a román-amerikai konzuli egyezmény ratifikációs okmányainak kicserélésére. 4 LONDON: A brit gépgyárak munkásainak sztrájkja megbénította az iparág számos vál- lalatát. A többtizezer sztrájkoló béremelést és a munkakörülmények megjavítását követeli. ♦ BECS: Bruno Kreisky osztrák kancellár — aki hétfőn és kedden Párizsban tartózkodott — szerdán megkezdte hivatalos látogatását Málta szigetén, La Vallettában, Merényletkísérlet Los Angeles: Két bombát találtak az „Island Princess” nevű norvég lobogó alatt hajózó személyszállító hajón. Az egyiket a parancsnoki hídon, a másikat a gőzös géptermében tették ártalmatlanná. Az FBI közlése szerint a 850 amerikai turistát Los Angelesből Mexikóba szállító hajó kapitányát azonnal utasították, dobja tengerbe a bombákat és vegyen irányt a part felé. A hajó tulajdonosa több fenyegető telefonhívást kapott, hogy hajóját felrobbantják, amennyiben nem fizet 250 000 dollár váltságdíjat az utasok biztonságáért és a bombák helyének megjelöléséért. A hatóságoknak a váltságdíj ávételére megjelölt helyen sikerült őrizetbe venniök Gerald Priddy 53 éves reklámszakembert, amikor éppen magához akarta venni a pénzt. A törvények értelmében 20 évig terjedhető börtönbüntetés szabható ki. 4- BELGRAD; A jugoszláviai Nasice (Szlavónia) közelében új olajlelőhelyet találtak, mintegy 1900 méter mélységben. A szakemberek véleménye szerint a most felfedezett olaj része a Benicsancinál lévő és az eddig leltárt legnagyobb jugoszláv olajmezőnek A szakértők az új lelőhelyet igen gazdagnak tartják. 4 REYKJAVIK: Kedden befejezte munkáját a Béke Világtanács elnökségének az európai biztonsággal és együttműködéssel foglalkozó bizottsága. A PÁRIZS: Brigitte Bardot a francia rádiónak adott nyilatkozatában közölte, hogy visszavonul a Ilimtől, mert „elege van belőle". A híres színésznő — mint mondotta — úgy határozott, hogy „elkezd élni“. 4 DJAKARTA: Az indonéz tó- jékoztatásügyi hivatal szerdai jelentése szerint a Bali-sziget- től keletre április óta 1500 halász pusztult el hurrikánok, esőzések és árvizek következtében. 4- KAIRO: Tűzharcban vesztette életét Mohamed Szaleh Ajub kábitószercsempész, aki il- tegális üzelmei révén 3 millió Iont értékű vagyonra tett szert. A veszedelmes csempészt halálra ítélte a bíróság, de sikerült megszöknie a börtönből. Amikor titkos rejtekhelyén rajtaütöttek, tüzet nyitott a rendőrökre. A hatóságok lefoglalták a bűnöző vagyonát, amely egyebek között tíz értékes ingatlanból és több aranyrúd- bál állt. 4 RÓMA: Szerdán újabb görög tengerésztiszt a 23 éves Konsztantinosz Kosztakisz kért menedékjogot az olasz hatóságoktól. Elmondotta, hogy egy görög aknaszedő hajón teljesített szolgálatot. Hajója a múlt héten részt vett a NATO Földközi tengeri gyakorlatán, majd az olasz La Spezia kikötőjében horgonyzott le. Kosztakisz eltávozást kért, Rómába utazott és csatlakozott a Velosz hadihajó már menedékjogot kapott parancsnokához és 30 főnyi csoportjához. 4- GENF: Szerdán a Nemzetek Palotájában megnyílt a nemzetközi munkaügyi szervezet hagyományos évi munkaügyi világkonferenciája. A június tőig tartó konferencián a szervezet 123 tagországa 1300 küldöttel képviselteti magát. Az idei napirend lő témái a gyermekmunka, ezen belül a gyermekfoglalkoztatás új alsó korhatárának megállapítása, a műszaki haladás szociális kihatásai a kikötőkben, a fizetett tanulmányi szabadság és a rák, mint foglalkozási betegség. Ma iavftják Houston: A Skylab amerikai űrlaboratórium három asztronautája szerdán orra az űrsétára készült, amelyet Charles Conrad parancsnok csütörtökön tesz majd az „égi laboratórium" külszíni megjavítására, a beszorult rtap- elem-szórny kiszabadítására. Kedden, miután a NASA mór megadta az engedélyt az űrsétára, csaknem lefújták a csüFolytatta tanácskozását a KGST 27. (Folytatás az 1. oldalról) a jelenlegi szükségleteinkkel és lehetőségeinkkel is. Koszigin jelentős figyelmet szentelt a termelés szakosítása és a kooperálás kérdéseinek, valamint a szocialista tervezés problémáinak a gazdasági integráció fejlesztéséből eredő feladatok fényében. Most, amikor minden KGST-tagóllam megkezdte az 1976—1980-as évekre szóló népgazdasági tervek egyeztetését, kialakulnak a legkedvezőbb feltételek e kérdések sikeres megoldására, A szónok foglalkozott a KGST tagállamoknak a fűtőanyag és energetikai iparágak, az atom- energetika stb. fejlesztése terOülésszaka létén való együttműködése megszilárdításának kérdéseivel. A KGST-hez tartozó szocialista országok teljesen új utakon haladva, gazdag tapasztalatokat halmoztak fel a gazdasági együttműködés fejlesztése területén. Ez az együttműködés következetesen az egyenjogúság, a kölcsönös tisztelet, a bizalom és a kölcsönös segítség- nyújtás elveire, a szocialista internacionalizmus elveire épül. Mi — az együttműködésnek erre az alapjára támaszkodva — kétségtelenül megoldjuk majd azokat a kérdéseket, amelyek felvetődnek szervezetünk tevékenységében. Az élet mindenkor újabb és újabb feladatokat állít majd elénk. Megkezdődött Le Due Tho- Kissinger tanácskozása Párizs. Szerdán délelőtt 11 órakor megkezdődött Le Dúc Tho és Henry Kissinger újabb megbeszélés-sorozata a vietnami békemegállapodás végrehajtásáról. A megbeszélésen részt vett Ronald Ziegler, a Fehér Ház sajtótitkára is. A megbeszélés öt és fél órát tartott és ma folytatódik. Washington. William Rogers, az Egyesült Államok külügyminisztere, kedden az amerikai képviselőház külügyi bizottságában —, amely most a külföldi államok katonai segélyezésére vonatkozó törvénytervezetet vitatjo meg — nyilatkozott a Le Dúc Tho—Klssinger-találkozó várható eredményeiről is. Úgy vélekedett, hogy a szerdán kezdődött tanácskozásoknak „szilárd” tűzszünetre kell vezetniök egész Indokínában, így Kambodzsában is. Ennek kapcsán élesen bírálta a kongresszus két házának legutóbbi állásfoglalását, a kambodzsai amerikai bombatámadások folytatásával szemben. Hangsúlyozta, „amíg a jelenlegi helyzet áll fenn Kambodzsában, az Egyesült Államok fenntartja politikai jelenlétét ebben az országban és folytatja a bombatámadásokat”. Tömeggyűlés Santiagóban Allende kormánya mellett Kedden este a son bog ói elnöki palota előtt több tízezer dolgozó szolidaritási gyűlést rendezett az AJlende-kormány támogatására. A tömeggyűlésen felszólalt Jorle Godoy, a chilei dolgozók egységes központjának (CUT) elnöke és Manuel Dioamarca, a CUT főtitkára. Godoy kijelentette: a Luis Figueroa munkaügyi és népjóléti miniszter, valamint a Sergio Bi- tor bányaügyi miniszter elleni alkotmányjogi vád beterjesztésével az ellenzéknek az a célja, hogy bármi áron megakadályozza a népi egység által meghirdetett szociális és gazdasági program megvalósítását. A reakció úgy állítja be a dolgot, mintha a két miniszter bűne lenne, hogy még nem rendeződött az El Teniente rézbánya dolgozóinak sztrájkja. Dinomar- ca főtitkár hangsúlyozta, hogy a jobboldali erők szakadást akarnak előidézni o munkás- mozgalomban és a szakszervezeti mozgalomban. Az El Teniente 12 000 bányásza közül hétezren sztrájkolnak. A chilei legfelsőbb bíróság vádat emelt Anibal Palma, a kormány főtitkára ellen, aki a múlt héten hat napra betiltotta az Agriculture ellenzéki rádióadást. A rádió rágalmazó híreket sugárzott a népi egység kor- monyáról. A legfelsőbb bíróság törvénytelennek minősítette Palma döntését. A kormány kedden bejelentette, hogy bizalmatlansági indítványt terjesrt a törvényhozás elé a bíróság 13 tagja ellen. Vizsgálják a TU 144-es katasztrófájának körülményeit Párizs Vizsgálják a TU—144-es repülőgép katasztrófájának körülményeit. A francia sajtó ezzel kapcsolatos cikkeiben rámutat, hogy a légikatasztrófák kivizsgálásánál általában döntő tényező a repülőgépen elhelyezett úgynevezett „fekete doboz”, amely automatikus regisztráló berendezéseket tartalmaz, egyebek között magnetofonszalagot és filmszalagot a repülés mozzanatainak rögzítésére. Mint az AFP francia hírügynökség jelenti, ezt a fekete dobozt megtalálták nyitott állapotban az egyik ház kertjében, a Skylabot törtökre tervezett kockázatos vállalkozást. Az orvosok ugyanis I szívrendellenességeket véltek felfedezni Conrad parancsnoknál, aggályaik azonban alaptalannak bizonyultak. A program szerint az űrhajó parancsnoka csütörtökön közép- európöi idő szerint 18.37 órakor kezdi meg űrsétáját és 19.45 órakor lát hozzá a megrongálódott napelem-szárny kijavításához. nem messze attól a helytől, ahova a pilótafülke zuhant. A film- szalag azonban fényt kapott. A magnetofonszalagot tovább keresik. Maróéi Dassault, a neves francia repülőgépgyáros véleménye szerint a pilóta megpróbálta elkerülni, hogy a repülőgép lakott területre zuhanjon. Emlékeztetve arra, hogy a gép alacsonyan repült, Dassault kijelentette: ha a repülőtér területe megfelelő nagyságú lett volna, a gép szerencsésen földet érhetett volna. A UPI amerikai hírügynökség francia szakértői körökre hivatkozva a következőket írja: Lehetséges, hogy Mihail Kozlov, a szovjet gép pilótája feláldozta a saját és társai életét, hogy ne a közönség közelében kelljen kényszerleszállást végrehajtania. A szovjet repülőgép bemutatóját körülbelül háromszázezer ember figyelte a repülőtér körzetében. Moszkva: A Szovjetunió Minisztertanácsa határozatot hozott és abban megbízza a megfelelő szovjet szerveket, hogy a megállapított nemzetközi normáknak megfelelően térítsék meg a TU—144-es repülőgép óltol Franciaországban okozott kórt és 500 000 frankot biztosítsanak a károsult lakosság egyszeri segélyezésére. «