Dunántúli Napló, 1973. június (30. évfolyam, 139-168. szám)
1973-06-20 / 158. szám
2 DUN ANTOLI NAPLÓ 1973. Június 20. 24 ora a nagyvilágban A lengyel párt- és kormányküldöttség Magdeburgban At NDK-ban hivatalos látogatáson tartózkodó lengyel pártós kormányküldöttség kedden Mogdeburgba látogatott. Edward Gierek, a LEMP első titkára és Piotr Jaroszewicz miniszter- elnök, a küldöttség vezetői a küldöttség többi tagjával együtt Erich Honeckernek, az NSZEP első titkárának és Horst Sinder- mann-nak, az NDK minisztertanácsa első elnökhelyettesének és az NDK más vezető személyiségeinek kíséretében megtekintette az Ernst Thalmann nehézgépipari műveket. A Thalmann művek jelenleg Lengyelország most épülő legnagyobb cementgyárához szállít berendezéseket és a kombinátban sok lengyel munkás is dolgozik. A gyárlátogatás befejezéseképpen tartott nagygyűlésen Piotr Jaroszewicz lengyel miniszterelnök és Horst Sindermann, az NDK miniszterelnökének első helyettese mondott beszédet, j Jaroszewicz egyebek között | hangsúlyozta: a két szomszédos j testvérország o LEMP VI. es az . NSZEP VIII. kongresszusa egy- | bevágó határozatainak szellemében egyre jobban kiépíti min- | denoldalú kapcsolatait. A kölcsönös előnyök alapján Szovjet—amerikai egyezményeket írtak alá ♦ MADRID; A Madridtól délnyugatra fekvő Badajoz tartományban az utóbbi napokban hatvanhat „kommunistagyanús" személyt tartóztattak le azután, hogy egy vidéki városka rendőrénél röpiratokot és folyóiratokat találtak. ♦ BRASILIA: Emilio Garvas- tazu Medici, brazil elnök kijelölte az Alianca Renovadore Nációnál 1974-től hivatalba lépő elnökjelöltjét Ernesto Geisel nyugalmazott négycsillagos tábornok személyében. ♦ RÓMA: Megoldáshoz közeledik az olaszországi kormány- válság. Római politikai körökből szerzett értesülések szerint Leone köztársasági elnök várhatóan 24 órán belül megbízást ad az új kabinet megalakítására. Általános' a vélemény, hogy Mariano Rumor kereszténydemokrata politikust, az Andreotti-kormány belügyminiszterét kéri lel kormányalakításra. Az új kabinetben valószínűleg részt vesz majd az olasz szocialista párt is. A MOSZKVA: Hivatalosan bejelentették, hogy Anker Jör- j gensen dán miniszterelnök a szovjet kormány meghívására október második leiében hivatalos látogatást tesz o Szovjet- | unióban. A- PAPEETE: Nem kizárt, hog a tervezett francia nukleáris ki serietekre a hét végén kerül so a Csendes-óceánon, a Mururor korallzátonyon. Erre mutat az is hogy több francia hadihajó mó elhagyta Papeete, a tahiti fővá ros kikötőjét. Bár úticéljuk isme rétién, valószínű, hogy a terve zett atomkísérletek térségébe tartanak. ♦ BUENOS AIRES: Peron, vöt argentínai elnök. 18 éve emigráció után szerdán tér visz sza Buenos Airesbe. Az új ar gentin elnök Campora ötnapa spanyolországi hivatalos tófoga fásának befejeztével Peron kisé rétében utazik vissza Argenti noha. ICS'D NVtÖ rElEPOTO A csehszlovák—nyugatnémet államközi szerződés narafálására Bonnba érkezett Bohuslav Chnoupek. csehszlovák küjügyminiszter. Képűnk: Walter Scheel, nyugatnémet külügyminiszter csehszlovák kollégájával. Folytatódik az aknátlanítás Az Egyesült Államok felújítja a VDK kikötőinek aknátlanitá- sót. E célból Haiphongba érkezett az amerikai szakértők első csoportja. • ♦ BECS: Ausztriában kedden valamennyi egyetemen és főiskolán figyelmeztető sztrájkot tartottak a professzorok és oktatók, fizetésük javítását kérve. A sztrájk miatt nem tartottak előadásokat és elmaradtak a vizsgák is. Bécsben ki/encszázan vonultak fel. A professzorok és oktatók küldöttségét fogadta Kreisky kancellár, Közölte velük, hogy a kormány gazdasági okok miatt egyelőre nem tudja teljesíteni kérésüket. * km\ kno!^Qnszero az NSZK-”aa? Mint Bonnban nyilvánosságra hozták, a szövetségi gazdaságügyi miniszter és a pénzügyminiszter tárgyalásokat folytatott a legnagyobb nyugatnémet kőolajfeldolgozó társaságok képviselőivel. A megbeszélések eredményeképpen kezdenek kirajzolódni az első nyugatnémet nemzeti kőolaj konszern körvonalai. A kormány indokolása szerint a különböző társaságok csoportosítására azért van szükség, mert a közel-keleti kőolajter- rnélő országok „egy országos partnert" keresnek. Dr. Gruenewald helyettes kormányszóvivő sajtóértekezleten hangsúlyozta, hogy szó sincs a nyugatnémet kőolajérdekeltségek óllamösít'ásáról, vagy a magánvállalkozók kirekesztéséről. : Mindenesetre a vállalkozás mag- í va a VEBA-konszern lenne, amelynek részvényeiben az állam 40 százalékig érdekelt. ♦ VATIKANVAROS: A vatikáni rádió azt tervezi, hogy oénzügyi nehézségeinek leküzdése érdekében hirdetéseket sugároz. Eddig a szentszék rádiója 3 vatikáni lapokhoz hasonlóan :ávoltartotta magát az ilyen .profán” módszerektől. A KAIRÓ: Újabb 56 személy illen emelt vádat az egyiptomi állambiztonsági ügyészség a múlt év végén, ez év elején le- tajlott diákmegmozdulások ügyében. A PÁRIZS: A VDK és az Egyesült Államok gazdasági vegyesbizottsága kedden Párizsban folytatta a hétfőn megkezdett tanácskozásokat. A bizottság keddi ülése csaknem két óra hosszat tartott, de részleteket sem hoztok nyilvánosságra. A gazdasági vegyesbizottság a június 13-án Párizsban Le Dúc Tho és Kissinger által aláirt közös közlemény értelmében július 1-ig minden nap ülést tart m mm * Minden erőfeszítés hiábavalónak bizonyult annak a két tudósnak megmentéséért, akik a hétfőn kiemelt mini-tengeralattjáró hátsó kamrájában tartózkodtak. A két másik tudósnak, akik az előtérben tartózkodtak, sikerült épségben elhagyni a tengeralattjárót A két kutató ozigénhiány miatt megfulladt Képünkön a kiemelt mini-tengeralattjáró. Újabb űrséta A Skylab amerikai űrlaboratórium két asztronautája — Conrad és Weitz — kedden 96 perces űrsétát tett, míg társuk, Ker- win az űrlaboratórium belsejéből segítette munkájukat. Conrad és Weitz kisebb szerelési munkákat hajtottak végre az űrlaboratórium külső felületén, összeszedték a filmkazettákat — összesen hat darabot -, amelyek 30 242 felvételt tartalmaznak, elsősorban a napkitörésekről. Az embernek első ízben nyílik majd alkalma, hogy fényképfelvételen tanulmányozza a napkitörések hatását a föld légkörére. Az űrhajósok pénteken érnek vissza a Földre. A Skylab következő „laboráns csoportja" a tervek szerint július 27-én indul. Nixon és Biezsnyev pohárköszöntője (Folytatás az 1. oldalról) nek elvégzésén jelenleg munkálkodunk, hogy érvényre juttassuk kölcsönös kapcsolataink Moszkvában lefektetett alapelveit. Az élet a legjobb tanácsadó. Az elmúlt év eredményei sugalmazzák o továbbhaladás irányát. Arra ösztönöznek bennünket, hogy mostani találkozónk folyamán újabb fontos lépéseket tegyünk, nagyobb szilárdságot adjunk o szovjet— omerikoi kapcsolatoknak, és ily- módon növeljük országainknak o béke és a nemzetközi enyhülés ügyéhez való hozzájárulását. — Szovjet—amerikai kapcsolatok újjáformálása természet- sze> "'-iö nem könnyű feladót. A dalcg bökkenője nem csupán abban o tényben rejlik, hogy o Szovjetunió és az USA társadalmi rendszere különböző. Arra Is szükség van, hogy le- küzdiük a „hidegháború” tehe’ 'omatékát, valamint o nemzetközi ügyekre és az gondolkodásmódjára gtyakoiolt utóhatásait, — Mindazonáltal az emberiség fejlődése pozitív és építő szellemű eszméket követel. Következésképpen meggyőződésem, hogy minél állhatatosadban és "vorsabban haladunk előre a szovjet—amerikai kapcsolatok kölcsönösen előnyös fejlesztésében, annál kézzelfoghatóbbá válnak gyümölcsei népeink számára, annál inkább növekszik az ilven irányú fejlődés híveinek száma, akik egyébként máris többségben vannak. Ezért vagyunk mi amellett, hogy a Szovjetunió és az Egyesült Államok kapcsolatai megfelelő nagy arányban és hosszútávú alapon fejlődjenek. — Mi azzal a szilárd kívánsággal jöttünk, hogy az Egyesült Államok vezetőivel együtt, új nagy ösztönzést adjunk a szovjet—amerikai kapcsolatok fejlődésének, pontosan ezekkel o megfontolásokkal egybevágóan. Az teljes összhangban van azzal a békeprogrammal, amelyet pártunk 24. kongresz- szusa fogadott el, — Elnök úr, a népek nagyon sokat várnak mostani találkozónkról. Úgy vélem, hogy kötelességünk megfelelni ezeknek a várakozásoknak. Az önnel itt a Fehér Házban folytatott első megbeszéléseink, úgy érzem, megerősítik, hogy ez mindkét fél kölcsönös kívánsága. Ebben az összefüggésben megkockáztatom annak o reményemnek, sót meggyőződésemnek kifejezését, hogy mostani találkozónk fontos szerepet fog játszani országaink kölcsönösen előnyős együttműködésének megerősítésében és az egész nemzetközi légkör megjavításában. —- Tárgyalásaink indulása —- és egyaránt gondolok tartalmukra és légkörükre — okot ad arra a reményre, hogy eredményei gyümölcsözőek lesznek, s a szovjet—amerikai kapcsolatok mérföldkövévé válnak. — Emelem poharam az Amerikai Egyesült Államok elnöke és Mrs. Nixon egészségére, az amerikai kormány minden jelenlévő tagjának egészségére, minden amerikai egészségére, oki támogatja a nemzetek közötti béke nagy és nemes üayét — fejezte be pohárkőszöntőjét Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára. Washingtonban Leonyid Brezs- nyevnek, az SZKP Központi Bizottsága főtitkárának és Richard Nixonnak, az Egyesült Állomok elnökének jelenlétében több szovjet—amerikai egyezményt Írtak alá. ♦ A kapcsolatokra, a cserékre és az együttműködésre vonatkozó általános egyezmény 19 cikkelyből áll, az aláírás napján — június 19-én — lép hatályba és 1979, december 31-ig van érvényben. Módosítható és meghosszabbítható a felek kölcsönös egyetértésével. Mint a dokumentum leszögezi: a Szovjetunió és az Egyesült Államok „serkenteni és fej- I leszteni fogja o kapcsolatokat, a cseréket és oz együttműkö- ) dést a tudomány, a technika, : a népművelés, a kultúra területén és más területeken az | egyenjogúság, a kölcsönös elő- nyök és a kölcsönösséq alapján. A felek minden szükséges intézkedést megtesznek, hogy biztosítsák a kedvező feltételeket nr ilyen kapcsolatok, cserék és eqyüttműködés megvalósításához . . A Szovjetunió és az Egyesült Államok — ahogy az egyezmény előírja —. ösztönözni fogja a tudományos dolgozók, szakértők, küldöttségek, tudományos és műszaki tájékoztatások cseréjét. Segítséget nyújtanak a kapcsolatok fejlesztéséhez a népművelés különböző területein, eqyebek között ösztönözni fogják az egyik ország nyelvének a másik országban való tanulását. A felek elősegítik majd a színházi, zenei és koreográfiái kollektívák, zenekarok és más színészi és művészi csoportok valamint egyes művészek cseréiét. Előirányozták a filmek kereskedelmi ciánon történő megvásárlósónak és bérbevételének kiszélesítését, valamint film- bemutatók és filmhetek megrendezését, és filmek együttes gyá rtá sót. Az eqyezmény előirányozza a kulturális küldöttségek és sportolók kölcsönös lótoaatásait, valamint kiállítások, könyvek és más kiadványok cseréjét. Kidolgozták az 1974—76-os évekre vonatkozó csereprogramot. A Szovjetunió és az Egyesült Államok elhatározta. hogy együttesen tanulmányozza és oldja meq a világóceán fontos Haovető és alkalmazott kutatási problémáit. Az eqyezmény nz aláírás napján — június 19- én — lép hatályba és 5 évig lesz érvém-bon. Megalakítják a világóceán kutatásával foglalkozó közős együttműködési bizottságot, — amely rendszerint évente egyszer ü| össze. A felek ösztönözni fogják a két ország intézményei, szervezetei és cégei ‘-'""i'ödésének és közvetlen kapcsolatainak fejlődését. Az eqyüttműködés az első szakaszban az alábbi területeken valósul meg: az óceán és o l"-ikör naavkiterjedésű kölcsönhatása, beleértve a laboratóriumi kutatásokat, oz óceáni Nixon szovjet újságírókat togadott Nixon amerikai elnök a Fehér Házban fogadta szovjet újságírók egy csoportját és válaszolt kérdéseikre. Nixon kijelentette, igen derűlátóan ítéli meg találkozóját Leonyid Brezsnyewel. „Nagyon meg vagyunk elégedve a szovjet—amerikai kapcsolatok fejlesztésében elért haladással. Ügy hiszem, hogy a mostani csúcstalálkozó sem lesz kevésbé termékeny, mint a tavalyi moszkvai tárgyalások. Remélem — hangoztatta az elnök —, hogy ez a találkozó még eredményesebb lesz.” Különösen fontos — folytatta Nixon —, hogy az Egyesült Államok elnöke és az SZKP KB főtitkára már ismerik és értik egymást Tavaly nem kevés idő» töltöttünk el azzal, hogy megismerkedjünk. Az, omit most már tudunk egymásról, nagyon jelentős a tárgyalások sikere szempontjából. Az idén sokkal gyorsabban tértünk rá az érdemi munkára. Nixon o továbbiakban kifejezte nagy megelégedését azzal kapcsolatban, hogy véget ért a vietnami háború, amely — mondotta — a múlt évben megmérgezte a szovjet—amerikai kapcsolatokat. Noha az Egyesült Államok előtt áll néhány megoldatlan probléma Délkelet- Ázsióban — folytatta —, de o legkellemetlenebb közülük — o vietnami háború — lekerült o napirendről. Ez kedvezőbb légkört teremtett a szovjet—amerikai tárgyalások folytatásához az idén — vélekedett Nixon elnök. kísérleteket és az „óceán-légkör" rendszer matematikai modellezését: az egesz bolygót felölelő óceáni áramlatok és az óceán dinamikájának más kérdései; a világóceán geokémiája és hidrokémiája; a világóceán geológiai és geofizikai kutatása, beleértve a tudományos célokból történő mélytengeri fúrásokat; a világóceán biológiai produktivitása és az egyes organizmusok és biológiai társulások működésének biokémiája; az oceanográfiai berendezések és módszerek méreteinek egyeztetése és szabványosítása. Az eqyezmény előirányozza a tudományos kutatási tervezetek és programok együttes megtervezését, kidolgozását és megvalósítását, tudósok és szakértők, tudományos-műszaki tájékoztatások és tapasztalatok cseréjét. A Szovjetunió és az Egyesült Államok az egyenjogúság, a kölcsönösség és a kölcsönös előnyök alapján fejleszti o világóceán kutatásában való együttműködést. Áz öt éves szovjet—amerikai mezőgazdasági együttműködési egyezmény előirányozza a szovjet—amerikai mezőgazdasági együttműködési közös bizottság megalakítását. Az együttműködés o kölcsönös előnyök, az egyenjogúság és a kölcsönösség alapján fejlődik majd. A Szovjetunió és az Egyesült Államok elősegíti a kölcsönösen előnyös együttműködést a legfőbb mezőgazdasági termékek termelésének, keresletének és fogyasztásának prognózis- készítése területén. A kölcsönös együttműködést fejleszteni fogják a növénytermesztés, az állattenyésztés, a talajtan, a mezőgazdaság gépesítése, a műtrágyák, a talajjavítás, a mezőgazdaságban a matematikai módszerek és az elektronikus szómítótechniko af- isa területén. Előirányozták az együttes tervek és programok megtervezését, kidolgozását és megvalósítását, valamint tudósok, szakértők, tudományos-műszaki és gazdasági információk és tudományos kutatási módszerek cseréjét is. * A Szovjetunió és az Egyesült Államok o június 19-én aláirt egyezménynek megfelelően foglalkozik majd a közlekedés és a szállítás konkrét problémáinak tanulmányozásával és megoldásával. Az egyezmény az aláírás napján — június 19-én lépett hatályba és öt évig lesz érvényben. Érinti az együttműködés fejlesztését, a vasúti, a légi, a tengeri és a gépkocsi közlekedés és szállítás területén. Az első szakaszban az együttműködés az alábbi területeken valósul meg; hidak és alagutak építése, beleértve a feszültség! helyzet ellenőrzésének és a létesítmények rongálódásának problémáit; a hideg éghajlati viszonyok közt történő építkezés különleges módszerei; vasúti közlekedés, beleértve a gördülőállomány, az út, a nagy sebességű mozgás, az automatizálás és az üzemeltetés problémáit hideg éghajlati viszonyok mellett; polgári repülés, beleértve a hatékonyság és a biztonság növelésének problémáit; tengeri közlekedés és szállítás, beleértve a tengeri szállítások technológiáját és a fehérárunak a kikötőkben való átrakodását; a gépkocsi közlekedés, beleértve a közlekedési biztonsáq problémáit Az egyezmény előirányozza a tudományos kutatási programok és tervezetek együttes megtervezését, kidolgozását és megvalósítását. valamint az együttműködés más formáit. A felek a kölcsönös előnyök, az egyenjogúság és a kölcsönösség alapján fejlesztik majd az együttműködést. ♦ Leonyid Brezsnyev és Richard Nixon újabb tanácskozása kedden középeurópai idő szerint a késő esti órákban megkezdődött a Fehér Házban. Mint előzőleg Nixon elnök sajtótitkára közölte ezt a munkaülést főként a két ország hosszútávú kereskedelmi és gazdasági együttműködése megvitatásának szentelik,