Dunántúli Napló, 1973. április (30. évfolyam, 81-108. szám)
1973-04-04 / 84. szám
DUN ANTÜLI NAPLÓ 1973. április 4* Jászai-díj Holl István 1962-ben Pesten az liabello ■i színházban játszották az presso Bongot. Volt benne egy nozgású, fiatal színész, egy- srre félelmetes és komikus, gy hangulatteremtő erővel, jó ekhanggal, könnyed tánccal és akkor csak ezt lehetett sgállapítani róla: vérbeli mu- alszínész. Az évtizeddel ko- bbi megállapítást most már kféle jelzővel kellene kiegé- teni, mert a musicalszínész ütött a Jászai-díjig. A „két gyerek" 1959-ben végit a főiskolán. Pásztor Erzsi Holl Pista ugyanis már akkor yütt jártak és azóta házastár- k. Most a Jászai-díj átvétele itt Holl István azon bosszan- dik: „Erzsinek Moszkvába keilt mennie, mindig együtt vol- nk életünk minden jelentős eményénél, s most nincs itt!” äbrecenben, Szolnokon, Pes- n játszottak együtt, és persze icsett is, mostmár lassan egy tizede. Ez az évtized út volt a musical-tál, a könnyebb játékoktól a tragédiáig, Dózsáig. — Változatlanul szeretek zenés darabban játszani. Ez a közönségnek is jó, hiszen ha egy színészt megszokott, megszeretett egy szerepkörben, akkor izgalommal figyeli, hogy a másik műfajban is jó-e. Aztán ha az a zenés játék tényleg jó, akkor nemcsak felüdülést jelent, hanem nagy művészi élményt is, mint például a West Side Story jelentett nekem. A nyúlánk, karcsú színész tehát eljutott a tragikus hős szerepköréig. Legfőképpen Illyés Gyula Testvérek című drámája nyújtotta ezt Holl Istvánnak. Nem könnyen persze. Először is nem volt biztos, hogy mit játszik benne. Aztán, amikor megtudta, hogy ő alakítjp Dózsa Györgyöt, eszébe jutottak a hagyományos Dózsa-figurák. Bessenyei, akinek alkata is van ezeknek a hagyományos alakoknak a megformálásához — és nagyon megijedt. A próbák alatt sokat beszélt a vékony termete miatti veszélyről — akkor még legalábbis veszélynek hitte — járt az utcákon, mondogatta magában Dózsa György hatalmas terjedelmű szövegét. És sikerült. Azt mondja: — Sokat segített, hogy Illyés Gyula most afféle kortalan hőst rajzolt meg, nem csak Dózsát, hanem a forradalmárt általában. Ez sok szabadságot engedett a színpadi alak megformálásában, de azért nem volt könnyű. Végig kellett játszanom egy olyan drámát, amelyben hatalmas párbeszédek vannak, játékkal is elmondanom a nemesveretű gondolatokat. — Mégis, hogyan sikerült? — Én nem is tudom ... Mi lehet hát az a kulcs, amit egy színész saját magáról sem tud, vagy talán nem mer megfogalmazni? — Számos előadás láttán — ebben a Testvérek is, és Holl István sok más alakítása is benne van — úgy látszik: a feszültség. Hollban mindig feszül valami, mindig robbanásra kész és ez igen erős töltetet jelent. Csak intellektuális ismereteit kellett hozzáadnia, s az alap megvolt. Meg persze játéktudását, szövegmondási kultúráját és a színész egyéb megfejthetetlen titkait. — Mit tart saját magára a legjellemzőbbnek? — Azt hiszem: az állandó lázadást. — Véleménye a közönségről? — Nem fővárosi színházban nagyon kell vigyáznunk, hogy a nézők meg ne szokjanak bennünket. Pesten ugyanazt a színészt évente sokkal kevesebb alkalommal látják, mint például Pécsett. Ezért is jó, ha néha kirándulunk más műfajba. — Mire gondol most, a Jászai-díj átvételekor? — Arra, hogy tudomásom szerint ritkán fordul elő egy színházban: egyszerre színész és rendező is megkapja ezt a díjat. Én legalább úgy örülök Sík Ferenc kitüntetésének, mint ő örül az enyémnek. Földessy Dénes Munkaérdemrend Dr. Sárvári János Már az is nagy szó volt, hogy iy MÁV-pályaőr tizennyolc ztendős fia egyáltalán állás- >z jutott, méghozzá egyenesen jegyzőségen, Majson, 1939- m. Sárvári János első tevékenysé- : nem volt éppen lélekemelő: küszöbönálló háború már cu- rjegyeket produkált, ezekkel ijmolódott és csak a háború án mélyülhetett el az „odó és Jtségvetési gazdálkodásban", ni végül is élethivatássá vált, amelyre - éppen a kérdés iatt kissé csodálkozva - azt ondta: Hallatlanul szép munka! A laikus képzelet redőnyös ekrények, kopott, barnára vagy ildre mázolt íróasztalok, csíkos íszonkötésű óriási adókönyvek, így éppen számokkal és hiva- li nyelvezettel teleirt terv- ogramok. kimutatások, költ- rgve . ajstromok közé állít- i az államapparátus kishivatal- skát És mindjárt feltételezi. hogy el van szakadva az utca emberétől, a mozgalmas hétköznapoktól, egyáltalán a külvilágtól, sorsa összefonódott a zöld lámpaernyővel, könyökvédővel, percegő töltőtollal. Dr. Sárvári János, az I. kerületi tanácshivatal elnöke megmosolyogja e fejtegetést.- Ha valahol, hát az állam- igazgatásban valóban az ember áll a középpontban. Ahhoz, hogy az emberek életét, sorsát végigkísérjük, hogy megteremtsük azt, ami létéhez szükséges, az ivóvírtől kezdve az úton, iskolán, üzlethálózaton, kultúrléte- sítményeken ót a lakásig, mindehhez pénz kell. És a pénzt „ki kell gazdálkodni”, előteremteni és felhasználni. Ez csak addig tűnhet unalmasnak, amíg papíron van, amíg csak iratokat, „aktákat" lát. De amikor a számok realizálódnak, akkor már minden látványos és természetes... Különböző szinten dolgozott a tanácsi apparátusban, két és fél esztendeje a II. kerületi tanács elnökhelyettesi tisztségéből kinevezték az I. kerület elnökévé. Most tulajdonképpen „mindennel” foglalkoznia kell, egy jó kollektíva segítségével. Az I. kerület a 48-as térnél kezdődik és tart Vasason át egészen a Hirdi Kenderfonóig. A város területének 42 százaléka I. kerület, a maga 45 ezer lakójával, s ahol Pécs 1300 fős átlagsűrűségéhez viszonyítva egy négyzetkilométerre csak 774 ember jut. — Ez a laza településszerkezet már eleve sok gondot okoz, gyenge a kommunális helyzet, nehézségekbe ütközik a megfelelő kereskedelmi ellátás is. Az aktív keresők 77 százaléka fizikai munkás, tehát már emiatt is „nagyon oda kell figyelni" az I. kerületre. Azt nyugodtan állíthatom, hogy minden elképzelésünk valóraváltásához meg is kapjuk a kellő támogatást, de persze gondjaink — azt hiszem - soha nem szűnnek meg ... — Mi az, ami egy tanácsi vezető tevékenységében a legfele- lelősségteljesebb? — A döntés. Azt mondják barátaim, hogy eléggé diplomatikus alkat vagyok. Valami igazság van is ebben. Ez a közel harmincnégy esztendő, amit államigazgatásban eltöltöttem, előnnyel is, hátránnyal is jár. Furán hangzik, de: a rutin előny, de a rutin hátrány is. A gyakorlat, tapasztalat nagy segítség az ember munkájában, de nem szabad mindig csak erre hagyatkozni. — Hogyan él mint magánember? — Feleségem gazdasági igazgatóhelyettes egy gimnáziumban, egyik fiam középiskolás, a másik építésztechnikus. Mit mondjak? — Családi örökségként hozzájutottunk egy kis telekhez, 320 négyszögölnyi az egész, szőlő van rajta, egy kis présház, pihenőszobával. Ások, kapálok, ültetek, telepítek, most Traminival szeretném „földobni” a rizlingemet, ami „eléggé rés”. Szóval van kint munka, mondanom sem kell, szívesen elvagyok a kertben, de azért... a gondokat nem sikerül a tanácsháza kapuján belül hagynom. Rab Ferenc Az alkotómunka Martyn Ferenc- Szeretném, ha megírná — mondta Martyn Ferenc —, ha már valóban ír valamit, hogy én úgy gondolom, a Kossuth- díj nemcsak nekem szól. Én vagy három évtizedet töltöttem itt, barátok, kedves ismerősök, támogató szervek, megértő vezetők között. Ha ezt a megértést és türelmet nem kaptam volna meg ... Én ezt nagyon komolyan gondolom. Beszélgetésünkkor még csak a meghívó feküdt az asztalán, amelyben fehér papíron ünnepélyes, szép betűk tudatják, hogy a Magyar Népköztársaság „grafikai és festészeti munkásságáért, életművéért” Kos- suth-díjjal tüntette ki. Meghívó a Parlamentbe. Belépés a főkapun. * A baranyai közönség lebecsülése lenne, ha Martyn Ferencről úgy kezdenénk beszélni, mintha nem ismernénk őt. Hisz tudunk gyermekkoráról (Kaposvár, Rippl-Rónai) és fiatalságáról (Párizs, az Abstration-Crea- tion művészcsoport) s legfőképpen erről az utolsó három évtizedéről, amikor nemcsak szív- vel-lélekkel dunántúlinak vallotta magát, hanem az is volt: a dunántúli művészeti élet szilárd tagja, szervezője, munkával példát mutató élenjárója, fiatalok tanácsadója, pályatársak biztatója. Ismerjük Don Quijote-köny- vét, Az apostolt, Bovarynét és más irodalmi rajzok sokaságát, legutóbb a Janus Pannonius- és a Petőfi-rajzokat. Festményeit, amelyek gazdag színeikkel ragadnak meg, s amelyekben titokzatos, új életre kelnek a dunántúli paraszti élet és múlt tárgyai, átlényegülnek tájak és természeti alakzatok. A Petőfi-rajzok Csorba Győző előszavával mappában fognak megjelenni, még az idei, jubileumi évben. Közben monográfia is készül Martyn Ferencről, éppen most, ezekben a hetekben gyakori vendégek nála a fotográfusok. Készülnék a reprodukciók az újabb és a régebbi Martyn-képekről. Negyvennyolc színes kép lesz a kötetben. * — Mint grafikus, nagyon tevékeny volt az utóbbi két-há- rom évben. És mint festő? — Két év alatt tizenkilenc képet festettem! Ez óriási teljesítmény. Most megint festőnek mondhatom magam, ez nem azt jelenti, hogy egyáltalán nem rajzolok, de most mégis inkább a magamnak kiszabott festői feladatokat kell megoldanom.- Az ilyen ünnepélyes alkalmak mindig csábítanak az értékelésre, a mérlegelésre, Most még a régebbi képek fényképezése, sorravevése is hozzájön. Hogy vélekedik saját munkásságáról? — Egy kicsit kényelmetlen, ha az embert még életében, hogy úgy mondjam, múzeumba helyezik. De ahogy a régi képeimet nézem, némelyik beérettnek tűnik. Nem rontott rajta az idő. Ez korántsem elégedettség, egyszerűen úgy látom: jobb, mint gondoltam. — Elnézést a kérdésért: Ont sokan vagyonos embernek tartják. Mi a véleménye erről? — Először is nem vagyok any- nyira vagyonos, mint gondolná. Tény, hogy gondtalanul élhetek. De én akkor is festettem, amikor hem volt pénzem, és most is festek. Sose voltak olyan ambícióim, hogy gazdag ember legyek, mert egyszerűen nincs szükségem pénzre. Minek? Vegyek még húsz ecsetet? — Meg tudná mondani, mi a hosszú élet titka? — Csak nem rám gondol?... Hosszú élet? Nos, hát a hosszú élet titka feltétlenül a munka. A szem arra való, hogy nézzünk vele, a fül, hogy halljunk vele, és így tovább. A munka, igen, nem a barkácsolás, hanem a komoly, megfeszített, tervszerű munka. — Tervszerű? ön, aki mindig „szabadúszó" művész volt, ezt hogyan értelmezi? — Tény, hogy egész életemben egyetlen percig sem voltam munkaviszonyban, de ennélfogva nem voltam szabadságon sem ... Mindig tervek szerint dolgoztam. Mindig terveket készítettem. És sose tudtam őket a terveimnek megfelelően valóra váltani... Viszont éppen mostanában került a kezembe egy ilyen régi irka, amibe a terveimet húsz éve följegyeztem. Az egyik most festett képem ott van az fkában. Húsz évig ott volt... — Most megint tavasz van. Jelent ez önnek valamit? — Mi festők a világosságot szeretjük, a sok fényt. A tavasz párbeszédet provokál, a méretek megnagyobbodását jelenti, a hosszabb napokat, a színeket, a fényt. Lehet festeni... Hallama Erzsébet Sik Ferenc lászai-díj Van egy kockás piros flanell- inge, amit csak félig gombol be. Többnyire ez a rendezői ing. Az ujját felgyűri, félig, úgy, hogy mindkét kézelő kicsit kalimpál. Nyakában egy láncon a stopperóra, jelenetidő számításra jó ha van. Nem érdekli sajátmagán ez a három kalimpáló tárgy, a lezser Sik csak egyre figyel: a gondolatra. Értelem és könnyedség - ez a kettő a jellemzője. Könnyű neki — mondják rá sokan — két diplomával és egy harmadik fajta művészetnek — a táncnak — a teljes ismeretében nem nehéz a könnyedség. Sik Ferenc ugyanis magyar-történelem szakon végzett tanár, majd az Állami Népi Együttes szólótáncosa, illetve tánckarának vezetője volt nyolc évig, s úgy ment a Színház- és Filmművészeti Főiskolára rendező szakra. Aztán két évig dolgozott Egerben, s azóta a Pécsi Nemzeti Színház tagja. Színészvezetése híres. A legkritikusabb helyzetekben is úgy tud valakit szidni, hogy az gurul a legjobban a nevetéstől, akit megszid, de mindjárt lítána szót fogad Síknek. Többféle színészvezetés létezik persze. A legáltalánosabb: a rendező egy előre elhatározott menetrend szerint dolgozik. Következetesen és konokul ragaszkodik ahhoz, amit otthon megtervezett. Természetes ugyan, hogy terv nélkül egyetlen rendező sem tud elindulni, de mit mond erről Sik Ferenc?- Én egy adott, meghatározott terven belül szabadságot szeretek adni a színésznek. Ha elfogadtatjuk egymással a végcélt, akkor a célhoz vezető utakban a lehető legteljesebb szabadságot biztosítom. Még a tévedés lehetőségét is megadom, de azzal a nem titkolt szándékkal, hogy a tévedések is járhatnak részeredményekkel. De ha elég biztosak vagyunk a végcélt illetően, akkor a tévedéseket, eltéréseket helyre lehet hozni. Tehát igazából azt szeretem, amikor biztos, világos a darab és az egyes figurák végcélja és ehhez jön a színészi improvizáé 4 i *
