Dunántúli Napló, 1973. április (30. évfolyam, 81-108. szám)

1973-04-19 / 98. szám

Wr*. április 19. DUNANTOLI NAPLÓ 5 NAPIRENDEN: Az ifjúsági törvény végrehajtása Ülést tartott a KISZ megyei végrehajtó bizottsága A tanári szemléletnek is változnia kell Üj tankönyvek a hetvenes évek végén Véget ért a megyei pedagógiai ankét Általános tapasztalat: az if­júsági törvény Végrehajtási uta­sításának helyi szintű alkalma­zása. „aprópénzre váltása" so­rán a gazdasági vezetők vártak a párt, a KISZ és a szakszer­vezet kezdeményezésére. A Kommunista Ifjúsági Szövetség ebben az időszakban a legfon­tosabb ifjúságpolitikai feladatá­nak tartotta a helyi végrehaj­tási utasítások elkészítésének hathatós segítését, — elsősor­ban az MSZMP megyei Bizott­ságának qazdaságpolitikai osz­tálya. a Szakszervezetek Megyei Tanácsa és o Megyei Tanács illetékes osztályának hathatós támogatásával. A végrehajtási utasításokból adódó sajátos feladatok termé­szetesen más és más megol­dást kívántak az ipar, a mező- gazdaság, a szolgáltatás terü­letén és a tanintézetekben. A végrehajtási utasítások előké­szítése során szerzett tapaszta­latokról, s a következő időszak ezekből adódó feladatairól tár­gyaltak tegnap délelőtt a KISZ Baranya megyei Bizottsága VB ülésén, amelyen részt vett és felszólalt dr, Szalmási Lajos, a Megyei Pártbizottság tagja, me­gyei főügyész, Erdős Endre, a KISZ KB és Kutas Antal, a Me­gyei Tanács képviselője. Az állami mezőgazdasági üzemek szakszervezeti és KISZ titkárai részére, — az SZMT közreműködésével — megyei tanácskozást szerveztek, a ter­melőszövetkezetek elnökeit, párt- és KISZ titkárait pedig járásonként hívták össze és tá­jékoztatták az ifjúsági törvény végrehajtási utasításával kap­csolatos időszerű feladatokról. A tapasztalatok szerint a tör­vény végrehajtási utasítását ál­talában jó| ismerik, helyesen értelmezik, — és jellemző volt a gazdasági vezetők segítő­készsége is. A megye ipari üzemei- vál­lalatai is megfelelő seqítséget, módszertani útmutatást, javas­latokat kaptak az intézkedési tervek elkészítéséhez. Néhány általános jellegű megállapítás a tanácskozásokon, a viták so­Előadás a politikai akadémián Az MSZMP Baranya megyei Bizottsága politikai akadémiá­jának soron levő előadását teg­nap délután tartották az Okta­tási Igazgatóság nagytermé­ben. Az elnöki tisztet Rameisl Ferencné, a Megyei Párt-végre­hajtóbizottság tagja, az SZMT titkára töltötte be. „A Baranyá­ban élő nemzetiségiek helyze­te. A nemzetiségi kérdés me­gyénkben" címmel Takács Gyu­la, a Baranya megyei Tanács elnökhelyettese tartott előadást. A „Rendkívüli Füles — Tavast *73" című ‘ :á;iy ,,?5 kicsi nyúl" húsvéti mova k -v.•/."„tatára több mint 35 ezer megfejtés érkezett. A pó’yázók között a Füles szerkesztősége 25 élő, fehér szőrű, piros szemű kisnyulat sorsolt ki, s mindegyik nyulacska mellé 300 forintos vásárlási utalványt is adott. A szerencsés nyertes egyike cekete Tí't’o tV’a'ónos iskolásdiák­lány. ö látható fénykénünkön az élő nyereménnyel. Fotó; Kórodi Gábor rán elhangzottak alapján: a gazdasági vezetők sok esetben megkésve és gyakran csak o KISZ, illetve a szakszervezet kezdeményezésére kezdtek hoz­zá a végrehajtási utasítások el­készítéséhez, Nagyvállalatoknál, trösztöknél a gyáregységek ké­sőn kapták meg a központi in­tézkedési terveket, — de volt olyan nagyvállalat, tröszt is, ahol a részlegektől várták az utasítások elkészítését s ezeket akarták összesíteni. A gondos és sokoldalú előkészítő munka ellenére még sok olyan alap­szervezet van o megyében ahol a vezetőség nem ismeri megfe­lelően a rájuk vonatkozó minisz­teri végrehajtási utasítást, — így a vállalati intézkedési ter­vek kidolgozásakor a fiatalok nem tudtak kellő mértékben élni a rendeletben biztosított jogaik­kal, Ebben nyilván közrejátszik az is, hogy a tárca-szintű ren­delkezésekben megállapított határidő — március 31, — túl­zottan rövid volt az intézkedési tervek alapos kidolgozásához, annál is inkább mert ilyen ter­vek készítéséhez méq nincse­nek konkrét tapasztalatok. Az ifjúsági törvény a tanuló- ifjúságra vonatkozó rendelkezé­sei az iskolára vonatkozó elő­írásokban — rendtartások, szer­vezeti szabályzatok stb — va­lósulnak meg. A Munkaügyi Mi­nisztérium rendtartása már el­készült, ebben figyelembe vették Színvonalát tekintve akár or­szágos borversenynek is beillett a szövetkezetek tegnap végét­ért I. országos borbemutatója, amelyet április 16—18-a között rendezett meg a TOT és a Veszprém megyei Területi Szö- vetséq Keszthelyen a művelődé­si házban. A három napiq tar­tó borbemutatóra, 180 terme­lőszövetkezet és húsz háztáji gazdasáq 580 bormintát küldött be az ország minden részéből. A benevezett 580 bormintából 379 hegyvidéki és 201 alföldi bort bírált el a zsűri, melynek elnöke Katona József, az Orszá­gos Szőlészeti és Borászati Ku­tató Intézet igazgatója volt. Baranyából a villányi, a kis- harsányi, siklósi, bólyi, belvárd- gyulai, szigetvári és szederké­nyi termelőszövetkezetek, vala­mint a villánykövesdi, palko- nyai és kisharsányi háztáji gaz­daságok neveztek be a verseny­be, amely sok tekintetben eltért a szokásos versenyektől, A ren­dezők a bemutató jelleget hangsúlyozták, mert bár díjakat ezúttal is adtak ki, a résztvevő­ket az elért pontszám alapján nem rangsorolták. A cél: a szö­vetkezetek szőlő és bortermelési színvonalának felmérése mellett, az eredményeken keresztül is felhívni a figyelmet az ágazat fejlesztésére. Ezt különösen ak­tuálissá teszi a Minisztertanács­nak a szőlőtermelés és borgaz­daság állami támogatásáról szóló március 29-i határozata. A tegnapi eredményhirdeté­sen 199 aranyérmet, 283 ezüst­érmet és 62 bronzérmet adtak át. S bár rangsorolás nem tör­tént, kihirdették az első orszá­gos szövetkezeti borbemutató három legeredményesebb részt­vevőjét, köztük egy Baranya megyei közös gazdaságot a kisharsányi Kossuth Termelő­szövetkezetet. A három szövet­kezet három történelmi borvidé­ket reprezentál: a Veszprém me­gyei káptalantói tsz a hét arany és 1 ezüstéremmel a balatoni borvidéket, — egyébként ez o szövetkezet nyerte el a TOT kü- löndíját — a kisharsányi tsz a j villany—siklósi történelmi bor- ! vidéket és a Heves megyei I abasóri tsz a gyöngyösi bor- I termő tájat. A kisharsányi tsz, mint leg- I eredményesebb baranyai ver­a törvény végrehajtási utasítá­sát, A középiskolák rendtartás- tervezete kidolgozás alatt áll. A pórt, a KISZ és a szakszer­vezetek segítségére a további­akban is nagy szükség van, hiszen a törvényben lefektetet­tek csak ezután realizálódnak. A Baranya megyei VB a további feladatokról, o segités miként­jéről határozott, majd az 1972. évi megyei diákparlament hatá­rozatainak megvalósításáról tá­jékozódott és egyéb ügyeket tárgyalt. Némi zavarokkal ugyan, de tegnap mégis bevezették az új forgalmi rendet Pécs belváro­sának nyugati felében. Történt ugyanis, hogy tegnap a kora délelőtti órákban több olvasónk hívta szerkesztőségünket tele­fonon: „Kérem, önök azt írták, hogy mától új forgalmi rendet vezetnek be a belvárosban és még sehol sincsenek új táblák. senyző — a díjkiosztás elhúzó­dása miatt a többiek eredmé­nye lapzártáig nem érkezett be — öt aranyérmet hozhat haza Keszthelyről. A díjakat Nagy Ferenc, a szövetkezet elnöke vette át, aki mint háztáji szőlő­termelő — társával Kurucz Jó- . zsef tsz-tagga| — saját borával is elindult a versenyen, öt év­járatból nyolc mintát neveztek be: a kisharsányi olaszrizlinget, bánáti rizlinget, chardonay és leányka fajtákot. Katona József zsürielnök ér­tékelésében különösen hangsú­lyozta, hogy a rossz 1972-es év­járat borai is megállták a pró­bát, ami azt mutatja, hogy a szövetkezetek már nemcsak a szőlő termelését végzik szak­szerűen, de egyre nagyobb szakértelemről tesznek tanulsá­got a borkezelésben is. Néhány hete „kibújt a föld­ből” a pécsi sportcsarnok. Igaz, hogy egyelőre csak a deszka­zsaluzat mered az ég felé, de már ez is valami. Hónapokig tartó kemény munka után jutottak el idáig az építők. A legkomolyabb fel­adat az építési terület talajvíz­től való mentesítése volt. A be­épített szivattyúk ma is dolgoz­nak és percenként egy köbmé­ternyi beszivárgó talajvizet tá­volítanak el, így aztán a maj­dani küzdőteret három oldalról övező alagsor előmunkálatai zavartalanul folynak. Eddig mintegy 800 köbméter faanya­got használtak fel a zsaluzás­hoz, mintegy 45 tonna betonva­sat építettek be és a résalapok megfejeléséhez, valomint a talpgerendákba 200 köbméter­nyi betont dolgoztak be. A kö­zeli napokban kezdik meg a külső alagsori fal betonozását, s ezzel megkezdődik a munká­Megkezdödtek a pótjelölőgyüiések Az Országos Választási El­nökség közleményéből ismere­tes, hogy összesen 27 helyi ta­nácsi választókerületben (23 községi, 2 városi, 2 főváros ke­rületi) nem választották meg a tanácstagjeiöltet. Ezekben a választókerületekben a pótvá­lasztást április 30-ig kell meg­tartani, s előtte természetesen az újabb jelölőgyűléseket is le­bonyolítani. Három Zala megyei község - Zalabaksa, Csörnyeföld és Miklósfa - egy-egy választó- körzetében került sor az első pótjelölőgyűlésekre. Ezekben a községekben április 22-én, va­sárnap zajlanak le a pótválasz- tások. Aki olvasta az újságot, az új rend szerint akar közlekedni, aki nem, a régi szerint.” Hát igen . . . Nem mentségként, csu­pán magyarázatként annyit: a Városi Tanács és a kivitelező, azaz a Pécsi Köztisztasági és Útkarbantartó Vállalat megál­lapodott, hogy a mai nap fo­lyamán, azaz tegnap kicserélik a táblákat, felszerelik az úja­kat. Arról viszont nem tájékoz­tattak bennünket, hogy mind­ez nem reggel, hanem ,-,a mai nap folyamán” történik, így mi is, olvasóink is abban a hitben ültek reggel járműbe, hogy az új rend szerint kell közlekedni. Végül minden megoldódott: dél, re kihelyezték az új táblákat. Hogy sikerült a premier? Bi­zony sokan közlekedtek meg­szokásból, ném nézvén a táb­lákat. így aztán nem egyszer előfordult, hogy az ellenkező irányúvá vált egyirányú utcá­ban — ,például a Sallai utcá­ban, a Jókai utcában — szem­be találkoztak az autók. Rövid vita után kiderült, kinek van igaza, a szabálytalankodó el­nézést kért és jó irányba for­dult. Persze, ezek az esetek végződhettek volna rosszabbul is... Nagy úr a megszokás, ezért ismételten kérjük a járműveze­tőket: különös gonddal figyel­jék a táblákat és azok szerint közlekedjenek. S az első na­pokban nem árt a túlzott óva­tosság sem, számítani keil a ré­gi rend szerint közlekedőkre ... Annál is inkább, mert-a közel­jövőben — május 1-ig — a bel­város többi részében is életbe lép az új forgalmi rend, s egy csomó utcában újabb táblákat helyeznek el. Az újabb változá­sokról egyébként bevezetésük előtt tájékoztatást adunk. Nemcsak egyes utcák iránya változott a tegnapi nappal, ha­nem módosították a parkolási, nak az a szakasza, amelyet jú­nius végéig kell befejezni. Ad­dig készen kell lennie a teljes alapozásnak és az alagsori fö­démnek. A panelüzemben rö­videsen hozzákezdenek a hom­lokzati panelek gyártásához, de oz elemek beemelése már a második félév programjába tar­tozik. Decemberig állni fognak a csarnok falai, helyükön lesz­nek a rácsos tetőtartók, s egy­szerű szigeteléssel a tetőpane­lek is, hogy hozzá lehessen lát­ni a belső munkához. Látszatra tehát 1973 végén úgy néz ki majd a pécsi sport- csarnok, mintha már kész is lenne, holott ezután következik o munka dandárja: a majdani fedett uszodával összekötő csar­nok építésétől a lelátók meg­építéséig és a többi, a falak mögött folyó munkákig. A va­lóság az, hogy 1975 végéig kel- , lene elkészülnie a sportcsar- i noknak, ha a város anyagi erő­Aprilís 18-án, szerdán befe­jeződött az V. megyei pedagó­giai ankét. Az első nap vitain­dító előadásait követték a má­sodik nap szekciógyűléseinek és konzultációinak vitái. Fontos következtetés volt, hogy az 1972. évi júniusi párt- határozat megismerésének, egységes értelmezésének szaka­sza lezárult, megkezdődött a közoktatáspolitikai párthatáro­zat végrehajtásának időszaka. A sok téma, probléma közül megállási rendet is. Az új, meg­állóst és várakozást tiltó, vala­mint a kijelölt várakozóhelye­ket jelző táblákat tegnap dél­után helyezték el. S még egy megjegyzés: a lapunkban meg­jelent rajztól eltérően egyelőre nem egyirányúsitják a Bem ut­cát. Az új forgalmi rend — ha „be- olajozódik” — minden bizony­nyal gyorsítja a pécsi belváros lassú közlekedését. Egyelőre sajnos még zavart okoznak a gázvezeték-fektetés miatt fel­ásott utcák. — így például a Ja­nus Pannonius utca kényszerű egyirányúsítása, a Perczel utca és a Káptalan utca zsákutcává nyilvánítása, — de ha ezeket a munkálatokat befejezik, gyor­sabban lehet megközelíteni és elhagyni a városközpontot. Az új forgalmi rend nagy erénye, hogy megszűnt a zsúfoltság — különösen csúcsforgalomban — a Bem utca és a Jókai tér ke­reszteződésében. Az új forgalmi rend alkal­mazhatóságát, az elgondolások helyességét a gyakorlat igazol­ja majd. A Szakszervezetek Baranya megyei Tanácsa hatáskörébe tartozó művelődési intézmények tartalmi munkájának és gaz­dálkodásának tapasztalatairól, Dallas Nándor és Mokkái Ar- pádné, az SZMT tisztségviselői, az MSZMP és a SZOT nőpoliti­kái határozata alapján készült intézkedési terv végrehajtásá­nak tapasztalatairól pedig Ra- meisl Ferencné, az SZMT titká­ra adott tájékoztatót a tegnap tartott elnökségi ülésen. A vi­tában felszólalt Déri írnőné. a forrásai ezt lehetővé teszik. A kezdet kezdetén úgy nézett ki, hogy 28 millió forintból megva­lósulhat a városnak oly fontos sportlétesítmény; később a ki­vitelezés kezdetén a tervezésnél nem látott nehézségek miatt 43 millió forintra emelkedett a várható költség, ma pedig az árváltozások hatásainak figye­lembevételével a tervezett költ­ség meghaladja a 73 millió fo­rintot. Minthogy a Megyei Ta­nácstól és az OTS-től várható 15 milliós hozzájárulás összege nem változik, a költségnöveke­désből eredő többletet a vá­rosnak egymagának kell fedez­nie. Miért ne lehetne ebben se­gítségére Pécs lakossága? Ha­sonló létesítmények megvalósí­tásából igen aktív módon vet­te ki részét több vidéki vá'os lakossága. A hozzájárulás va­lamilyen formájával bizonyára a pécsiek is egyetértenének. érdekes a csökkentett tanonyo- gú oktatás, mely szeptember 1-től indul meg. A csökkentés kb. 15-18 százalékos. Felesle­ges, hogy ugyanazt a gondola­tot több tantárgy, tananyag is­métli anélkül, hogy új megvilá­gításba helyezné az ismeretet, vagy gyakori hangsúlyozásával legalább készségszintre emelné. Hogy mi a lényeges, tanítandó anyag, — ennek megértéséhez a tanári szemléletnek is változ­nia kell. Az új könyvek csak a hetve­nes évek végén jelennek meg. Ezért a tankönyvekben találha­tó anyagok tanításához útmuta­tásokat adnak ki. Az útmutatás a gimnáziumi tananyagokban négy szerkezeti részt állapít meg. így a kötelező törzsanya­got, amelyet oktatni kell, ebből osztályozás van. A kiegészítő tananyag tanórán előadható, de ebből számonkérés nincs. A tájékortatóanyag figyelemfel­keltésre szolgál pl. az apróbe­tűs részekkel, a grafikonokkal, statisztikai adatokkal. Végül van az elhagyandó anyagrész. A párhuzamos ismétlődéseket is kiküszöbölik. Pl. a fizikában és a kémiában is megtalálha­tó a hőtani rész. Most már csak fizikából kell elsajátítani ezt a fejezetet. Matematikából elma­rad a kombinatorika. Ez is bi­zonyítja, hogy témaköröket hagynak el. A szakközépiskola elsős történelméből erősen tör­lendő az ókori rész. A római históriából is sok témakört ki­hagynak, csak az olvasmányok alapján szükséges ismerkedni az említett korokkal. A túlzott szülői és tanári kö­vetelések is maximalizmushoz vezethetnek. (Rendkívüli tárgyak sokasága.) Túlterhelést okozott a sok írásbeli és szóbeli házi feladat. Ezért csak heti egy al­kalommal adható házi feladat magyarból, idegen nyelvből, matematikából. A kétnapos an- kéton kb. 250—300 pedagógus és szülő vett részt. Az ankéton először találkoztak szülők, pe­dagógusok megyei szinten ilyen formában. SZOT nőbizottságának munka­társa is. A választott testület tagjai meghallgatták a kollektív szer­ződések 1972. évi végrehajtásá­nak tapasztalatairól készített jelentést — melyet Tihanyi János ismertetett -, majd az elnökség javaslatot tett a megyei mun­kaügyi bíróság ülnöki tisztségét betöltendő személyekre, akiket a Baranya megyei Tanács vá­laszt meg alakuló ülésén. * A tagszövetkezetek területi gazdálkodási versenyét érté­kelte tegnap Mohácson a Du­na és Karasica menti Tsz Szö­vetség elnöksége. Az 1972. évi versenyben többek közt a hal­mozott termelési érték, a szö­vetkezeti bruttó jövedelem, és az állattenyésztési árbevétel alapján pontozták a szövetke­zeteket, s a versenyszabályok­nak megfelelően külön prémi­um-pontokat adtak a tíznél alacsonyabb aranykoronás föl­deken gazdálkodó üzemeknek. A végleges helyezési sorrend kialakulásában meghatározó szerepet játszott az előző há­rom évhez viszonyított fejlődési dinamizmus. A legkiemelkedőbb ered­ményt a lippói, a sombereki és a babarci termelőszövetkezetek érték el, a szövetség elnöksége mindhárom tsz-t országos díja­zásra terjesztette lel. A Terüle­ti Szövetség - az elnökség teg­napi döntése alapján - az áp­rilis 27-én sorra kerülő közgyű­lésen hat termelőszövetkezetet részesít jutalomban, az első he­lyezettnek járó dijat megosztva kapják meg a mohácsi Üj Ba­rázda és a pogányi Tavasz Tsz. A területi verseny további helyezettjei a következők: má­sodik lett a mohács-szigeti Du- navötgye Tsz, harmadik a bor­zad/ Úi Élet, negvedik a duna- i szekcsöi Dunagyöngye. végül j ötödik az újpetrei Petőti Terme- * lőszövetkezeb öt aranyérmet kapott a kisharsányi tsz Sikeresen zárult az I. országos szövetkezeti borbemntató A pálma a Balaton-felvidéki, a villány-siklósi és a Gyöngyös melléki boroké Átállás, kisebb zökkenővel Bemutatkozott az új forgalmi rend Különös figyelmet a tábláknak! — Óvatosan az új egyirányú utcákban! Év végére tető alatt lesz a pécsi sportcsarnok Társadalmi segítség biztosíthatná az 1975-ös befejezést Tegnap történt *> net f \

Next

/
Thumbnails
Contents