Dunántúli Napló, 1973. március (30. évfolyam, 50-80. szám)
1973-03-11 / 60. szám
Népi építészet Baranyában... „Széni a szaimÉniiylÉ küszöbe!” Ki ne átkozzanak a szent jelző használatáért, miként az csaknem megtörtént — valahol és valamikor Magyarországon ' (talán éppen Pécsett) - mert a Petőfi-idézetet egy népi építészeti műemlék fényképe fölé közszemlére kitették. Petőfinél a szabadság, a forradalom, a szerelem, a hazaszeretet, a nép, a szalmakunyhók szeretete szent volt. Népi műemlékeink megőrzése is szent feladat - nehezebb, ellentmondásosabb ügyet szolgálni egy újfajta közgondolkodással és közízléssel szemben csak apró sikerekkel biztat. De az is megéri a fáradságot... Ügy tűnik a kétszázötven lelket számláló Páprád tetszhalott ezen a télvégi, esős déleiőttön. Persze, Vajszlón a termelőszövetkezet, az iskola, a tanács, az Ormánság-széli községben majd csak koraeste élénkül egy kicsit az élet. Csak éppen addig, amíg a téglajárdán végigsietnek a hazatérők. A kocsiúton sártenger, félkeréknyi mélységű kocsinyomok, vontatókerék szántotta árokban áll a víz, ftt-ott zölden csillog, talán még az ősszel járt erre az erőgép. A házak csaknem mindegyikén a „Tiszta udvar — rendes ház” felirat Pedig csak néhány szem- pernovás, a mész fontos festőanyag még ebben a községben. A templom — évszázadosnál dősebb — az elmúlt esztendőben újították fel. A kutyák megugatnak, az egyik udvarban gé- meskút hajlik a kútkávára, az öreg paraszt nem húzza fel a vödröt, míg a Bráda ház felől kérdezősködünk. A Fő utcai 27. fehérre meszelt oszloptornácos ház. Az építész úgy határozná meg: a magyar klasszicizmus népi változata.-Csodálatos stílusegységben fent- maradt épület, amelyen a díszítőelemek a szükségszerűségből, a praktikusságból születtek. A ház külső képe egészében a nyuqodt, tiszta szerkezeti tagozódásé, egyenes vonalú (népi copf stílusú — ha van ilyen stí’ luskategória). A ház külső ajtaja népi motívumokkal, fafaragásokkal díszített. Pókháló fonja be. Esztendeje már, hogy meahalt az idős bácsi, a nénike pedig gyerekeihez költözött. A házzal szemben kicsi istálló — harmados bérlők voltak az öregek, talán eqyetlen tehenük lehetett valamikor. A ház végében düledező fészer, az udvarban homokkupac (mintha tatarozáshoz készülnének), orgonafa ága simul egy oszlophoz, nyesetlen akácfa tartja a korhadt, bedőlt léckerítést. A tornác keletre néz, (vaqy délre,’ most amikor visz- szaidézem a látottakat, kissé elbizonytalankodom: az viszont biztos, hogy valamennyi tornácos házat e két égtáj valamelyike felé tá'olják), egyik célja ugyanis az árnyékolás volt. A másik: paprikaszárítósra, kukoricafosz- tásra, qyümölcsaszalásra, öleskor hurka-kolbászkészítésre a leaiobb hely. Nem lehet eqykönnyen elszakadni a háztól. A tető nyerge közéoen behailik, a vályogról sokhelyütt lepergett a mész. Tíz . esz*ende;e fedezték fel a népi műemlékeket felkutató építészek — azóto bizony aggá roskadt az üres épület. Az az érzésem, ha eqy kicsit meglökném, összedőlne. Az építész art mondja: így igaz. De ebben a pillanatban még meg is lehetne menteni. A tornácon villanyvezetékek lógnak ki egy deszkaszekrény- ből, melyen még friss a gyalu nyoma, s még őrzi a fenyő illatát. * Páo-ád'ó! Pécsig fglusi há- zakró' - faluképről beszélgetünk, óz'''építésszel. Három közTalpasház Bogdásán (VASÁRNAPI melléklet m ségben, s a Pécshez tapadt faluvároson - Mecsekalján - robogunk át. Boksán még felfedezhető néhány ház - tornácos, oszlopsoros —, melyet legalább az udvar felől nem alakítottak át, de az utcafelőli homlokzatok mindenütt szem- pernovásak, fülesek, lilák, pirosak, zöldek, kékek és kékek- pirosak, liták-sárgák, mozaiklaposak, absztrakt, pop.art mintásak, csíkozottak. A tornácok legtöbb helyen beüvegezettek, így aztán eredeti funkcióját elvesztette, újat még nem sikerült kialakítani a fűtheteélen, barátságtalan csőhelyiségnek. A fülek — a ház utca felőli frontján — azokat a kis toldalékokat jelentik, melyek a régi házaknak a homlokzat felől némi városias jelleget kölcsönöznek, meghosszabbítják (látszólag) a ház homlokzatát. Aztán vannak szép házak, igazán városba, a Rózsadombra illők... S aztán vannak az új házak, az egyforma kockaházak. Az első után- utcasornyi nőtt, az első építkezőt követték a szomszédok, aztán a vakolásnál már különbet akartak: így születtek a szín- kavalkádok, a pöttyök, körök, sokszögek, csíkok a mintázatban. Görcsönyben például városi környezetet idéző faluközpont épült Kérdem az építészt, .mit szól hozzá? Azt mondja: hát ez lett... Mecsekalján, az út déli oldalán — tucatnyi új ház épült, rendetlenebb házsort aligha találni. A párkányok, ereszek rendetlen összevisszaságában nincs egy szintmagasság, amely megközelítően is összefűzné a házsort. Az utcafrontra csak véletlenül fordul párhuzamosan egy-egy ház homlokzata, jobb- ra-balra nézeqetnek, mint a figyelmetlen diákok... Az Élet- és Irodalomban Gulyás Mihály az elmúlt hetekben „A ház kinézi gazdáját” című írásában szenvedélyes és okos hangon ostorozza a falusi élet-' formának nem alkalmas építkezést. „A kockaház és lakója között - írjb - a hagyományos életmód szül antagonisztikus ellentmondásokat, ez az életmód kényszeríti arra, hogy nyári konyhát toldozzon palotája mellé, vagy a szuterénben töltse életének nagyobb részét... Talán egyetlen tsz-tag közösből származó jövedelme sem elég arra, hogy a munkából hazatérve ledobja munkaruháját, papucsba és köpenybe bújva, kényelmesen élvezze városias otthonát. Az udvar tele baromfival, az istálló, disznóól . . ." Gulay István ugyancsak az ÉS-ben nem kevésbé szenvedélyes hangon tesz ellenvetéseket: ,, . . . öröm az, ha két nagy szoba és kicsi konyha alkotja a házat — írja. — öröm, ha a nagy szobába este, malacetetés és fejés után leül a család és a gyerekek csendben mesét, az apa újságot, az asszony vagy a nagylány pedig esetleg Petőfi- verseket vagy Jókai Mórt olvas!” A felkiáltójelet, úgy gondolom, akár azonnal is felcserélhetjük a kérdőjellel. Létezik-e ma Magyarországon ilyen idillikus falusi, életforma? Nem a városiasodást, g hármasablakot, a fürdőszobát, a vezetékes vizet kérdőjelezzük meg — a falusi életformában legjobban funkcionáló-régi parasztházak megújított, a falu, a táj, a hagyományok képét legjobban meg őrző, de azért kényelmes otthont nyújtó házat hiányoljuk ... Egy cserdi építőmestertől nemrégiben levél jött a szerkesztőségbe, hasonló problémákról írt: „ . . . nem véletlen, hogy a módosabb gazdák — ahol sok volt az állat — az L-alakú 'épületeket szerették és építették. Az ágyból is láthatta éjszaka az udvart, az istállót.” „ ... szent a küszöb, melyen beléptem én — Oh szent a szalmakunyhók küszöbe! — Mert itt születnek a hagyok, az ég — A megváltókat ide küldi be ..." így szól a teljes Petőfi-idézet, mely önmagában is vitát kavart. Egy kis kitérő után térünk vissza a népi építészethez, felbecsülhetetlen értékű, s éppen az elmondottak miatt viharos sebességgel pusztuló emlékeinkhez. A népi építészet sajátosságai szembetűnően másak Baranyában, mint mondjuk az észak-magyarországi falvakban. Az éghajlat, a táj, a népszokások testet öltöttek a házakban, a díszítő elemek pedig már-már a népművészet elemeit is feldolgozták. Egy mondat erejéig ismét az ÉS-t idézem: (Gulyás Mihály) „ . . . úgy tetszik mindez a múlté. Az eltérő sajátosságok beleolvadtak egy országos divat mértani uniformisába .. ." Talán a gondolatsor nem válik túlságosan elméletivé, amikor a népi építészeti emlékeink megóvása érdekében írt sorok közben — az új faluképek, s új házak mellett — a hazaszeretetei is megemlítem. Az új, a korszerű, a kétségtelenül változó életforma mellett is emlékeztetnünk kell, hogyan éltek ősapáink, csak néhány házat, csak a falu vázlatos képét őrizzük legalább meg...! Hogyan fedezték fel elődeink a környék kincseit: a fát, a követ, az agyagot, a nádat? Hogyan formáltak belőle házakat, kerítéseket, gazdasági épületeket, templomokat, kálváriákat, pincéket és hidakat... A földdel, az erdővel, szokásainkkal együtt ezekből fakad a hazászeretet. — Ha hagyjuk el-, pusztulni, a haza szeretetét is* megöljük ... Szigetvári János, a Pécsi Tervező Vállalat munkatársa. Füzes Endrével — szintén a PTV tervezője — évtizede kutatják népi építészeti emlékeinket. Vázlatokat, fényképeket, leírásokat készítenek róluk. Fehér kartonokon őrzik az élőket, s ago- nizálókat — sárgán a holtakat. — Nem lehet a falusi embertől elvitatni a jogot, hogy nagy ablakot tegyen a házára, hogy a városi ember körülményeihez hasonlót teremtsen magakörül. Sajnos, ez a törekvés azt jelenti, , hogy az egyetemes kultúra számára elvesznek népi építészeti emlékeink. Pedig Baranya — német, horvát, magyar — építészeti emlékeit őrzi, illetve egyre kevésbé érzi. Pettenden — Szigetvár mellett — tíz esztendeje még öt talpasház volt, ma már csak a sárga kartonok jelzik őket. Az elmúlt ősszel ismét végigjártuk azokat a falvakat, Dr. Szász János felvétele ahol egy évtizede még közel háromszáz népi építészeti emléket találtunk. Kétszáz még mindig megvan! Kimondottan védett népi műemlékünk, műemlék jellegű és faluképi védettséget élvező épületünk azonban már csak egy tucat van. Tíz épület, egy templom és egy hombár. • — A többit is védenünk kellene — folytatja a tervező — az Országos Műemléki Felügyelőség évente két-háromezer forintot fizet a tulajdonosnak az értékek fenntartására, nagyon értékes házaknál egyszeri huszonötezer forintos építési segélyt is adhat ...- Két utat követhetünk: a legértékesebbeket összegyűjtjük, s felépítjük egy skanzenbá — ez egyrészt nagyon sokba kerül, másrészt ezek a házak olyanok lennének, mint a kimosdatott, csokornyakkendős, jól fésült cigánygyerekek, ak.k nem tudnak hegedülni. A helyén, a tájba illeszkedve, s funkcionálva kellene legalább falunként egy-egy házat megőrizni . . . A Bráda gyerekek szülei tanítók voltak Páprádon, a nagyszülőknek volt talán 20 hold földjük — az ő harmadosaik éltek a Fő utca 27 ben. A gyerekek messze kerültek Baranyából. Tibor tanár — az Iparművészeti, vagy a Képzőművészeti Főiskolán — Lajos Leninvárosban dolgozik, Elek egy Pest környéki vállalat igazgatója. Tőle érkezett levél a közelmúltban Páp- rádra Tóth Lajosékhoz: ,;... ha vennétek építőanyagot.” Vertfal kerítést szeretne, kúpcseréppel a tetején, hogy zárt legyen az udvar... Bár Tóthék azt mondják, hogy Páprád környékén régen mindenkinek volt egy kis erdőrésze, így aztán a léckerítés volt divatban ... Mindegy, a népi építészet ezt a szépséges alkotását a vertfal kerítés sem rontja. Fő, hogy a Bráda testvérek megpróbálják apránként rendbehozni. Az évi kétezer forintra is számíthatnak, melyet az OMF a ház fenntartására ad. Úgy tűnik, az ország távoli vidékein élő gyerekeket is összeköti az oszloptornácos ház, ott az Ormánság szélén. Lombos! Jenő Mi kell a közönségnek? Népművelők örökös fejtörése, milyen kulturális programmal csalogassák-hívják a művelődési házakba az embereket? „Mézescukor" kell-e a kultúrafogyasztók- nok vagy a komoly művek nehezen élvezhető „inyenc- falataival” kell táplálni őket? A válasz látszólag egyszerű: inkább tápláljuk! Vagyis, olyan művelődési programot kínáljunk, amitől az emberi szellem és lélek erői gyarapodnak. Könnyű ezt mondani. De ki dönti el, hogy egy adott közönségnek mi jó és hasznos? Hol az a küszöb, ahol a közművelődés kézenfogja emberét és a hellyel-közzel értékes szórakozástól elvezeti a szórakoztató valódi értékekig? KI A MOV ÉLT SÉG IDEÁL? Kikiálthatja-e önmagát műveltségideálnak a népművelő, holott neki éppen az a feladata, hogy — akár a képzett muzsikus — a népművelés mélyebb és magasabb „fekvéseiben” egyaránt tisztán játsszon? Márpedig, ha a műsorpolitikát egyszemélyben dolgozza ki, akaratlanul is önmaga válik a művelődés mércéjévé. Egy-egy község, vagy város műveltsége többszörösen rétegezett: ami az egyik ember számára magas kulturális követelmény, az a másik számára már alacsony. Az „egyfogásos” kínálat amazt elkedvetleníti (mivel meghaladja képességeit), emezt pedig visszafogja a szellemi továbblépésben. Az előbbit kirekeszti, az utóbbit pedig megre- keszti. A művelődési házak programja tehát épp olyan sokarcú legyen, mint közönségük. S ennek megbeszélésére, kidolgozására — a népművelő helyismerete mellett — a legjobb fórum a helyi művelődési bizottság. Nem véletlenül szorgalmazzák ezek aktivitását a megyei művelődési központok. Mért'elszomorító, ha ezek éppen csak léteznek, de nem szólnak bele alkotóén a közművelődésbe. AZ ÉRTÉK „VARÁZSPÁLCÁJA“ A közművelődés értékrendje (hasznossága) nem azonos a művek, az ismeretek értékrendjével. Az előbbi maga az út, mely az embert elvezeti a magasabb műveltséghez: az utóbbi pedig e felfelé vivő útnak megannyi lépcsőfoka. Ha a népművelő nagy ugrással próbálja magaslatra vinni embereit, meglehet, mgasságiszonyt kapnak. Képtelenek lesznek átélni, befogadni a kulturális érték szépségeit. A közművelődés értékét az határozza meg: mennyiben fogant meg az emberben a magvetés? Az előadás, a zene, a színdarab, a vers, a festmény élményét képes volt-e befogadni, s ez az átélés a jobbá-többé válás, önmaga változtatásának irányában hatott-e? Ä népművelő tevékenységében mindig azon kell lemérnie műsorpolitikájának - ha úgy tetszik: művelődéspolitikájának - helyességét hogy elsajátítható-e közönsége számára, s ez az első- , játítás valamivel gyarapítot- ta-e emberét? LEGSZEBB EMBERI SZÁNDÉK Már a művelődési konte- recia hangoztatta o művelődés helyi jellegét, s a köz- művelődés eszményképéül a tettre képes embert állította. E gondolat magva a legszebb emberi szándék: a változtatási... Az a marxi tétel, hogy a marxista filozófia nem csak magyarázni akarja a világot, hanem megváltoztatni —, a kultúrára is érvényes. A közművelődés az ember változtatására — ismereteinek, képességeinek, jellemének, egész egyéniségének gazdagítására — törekszik, hogy olyan embereket ne- veljen-műveljen, akik - önmagukat változtatva — egyben az élet megváltoztatására képesek. Mi következik ebbőt? Az. hogy a népművelőnek fel kell ismernie: a kultúra nagy kincsestárából, kinek, mire van szüksége ahhoz, hogy a maga alkotói (szakr mai, emberi, társadalmi) tevékenységét jobban végezze? A kultúra terjesztésének hasznossága nem a közönségtoborzó feladatban van, hanem a személyi szükségletek szerinti kultúra kiválasztásában, valamint az elsajátítás, feldolgozás segítésében. A művelődés csak így lesz alkotó, befogadás csak így lesz alkotói Az ember igy lesz több a művelődés óltol. Ml SZORAKÖZTATt Sokhúrú hangszer a közművelődé!,: a szórakozástól a magas művészetekig hangolható. S mivei a szórakoztatás gyakran nem Igényes — olykor igen olcsón szellemeskedő —, nehéz tetten érni: hol található a kultúra „öv alatti" területe? Pontosabban: honnan ismerhető fel az álkultúra? Az a „mű”, mely az alkotói elsajátítást nem teszi lehetővé — mivel nincs semmi mondanivalója az ember számára, s a közhelyeknél megreked — az fércmunka. Nem tartorik a kultúra nagy családjába. A tartalmasság és szórakozás nem mostohatestvérek. Ami valami érdekeset, hasznosat, nemeset közöl velünk — persze, kinek-ki- nek az érthetőség nyelvén — az feltétlen szórakoztató. Az élmény, a felfedezés újszerűsége, az ismeretgazdogí- tás öröme mindig szórakoztat. Ne idegenkedjenek tehát népművelőink a szórakozás közönség kívánságától. Csupán arra kell vigyázniok hogy ez rejtse magában az elgondolkoztatás legalább parányi magvát. A műveltség bármely konkrét foka — akármily alacsony foka — sem akkora veszély, mintha valaki végleg megreked megáll a művelődésben. Balogh Ödön Pályázati felhívás! Egy település fejlődésének története A Magyar Történelmi Társulat hazánk felszabadulásának 30. évfordulójára a társadalomtörténeti kutató- és feldolgozó munka elősegítésére és fejlesztésére pályázatot hirdet a Magyar Tudományos Akadémia, a Művelődésügyi Minisztérium, a Hazafias Népfront, valamint az MSZMP KB Párttörténeti Intézete által felajánlott pályadíjakra. A pályamunkák témája egy magyarországi település (megye, járás, község, város vagy városrész) társadalmi tagozódásának, illetve társadalmi fejlődésének története, vagy e fejlődés egy pontosan körülhatárolható fejezete, különös tekintettel az ott élő munkásosztály kialakulásának, struktúrájának, életmódjának, társadalmi tudata feilődésének ábrázolására. A pályázaton mindenki részt- vehet. Pályázni lehet minden, a pályázat kiírása után megjelent vagy kiadatlan, egyéni, vagy kollektív, új tudományos eredményeket felmutató, összegező monográfiával, történelmi ta-. nulmánnyal, ' tanulmánygyűjteménnyel, a témára vonatkozó historiográfiai feldolgozással vagy annotált bibliográfiával. A pályadíjak a következők: I. díj 15 000 Ft (1 db) II. díj 8 000 Ft (3 db) HL díj 4 000 Ft (5 db) A pályamunkákat a Magyar Történelmi Társulat által alakított bíráló bizottságok értékelik. A pályázatot kiíró szervek a kiemelkedő pályamunkák megjelentetését elősegítik. A pályaműveket 1974. szeptember Í5-ig kell beküldeni a Magyar Történelmi Társulat címére (Budapest, 1014. I. Úri u. 51—53.) Eredményhirdetés: 1975. március 21. A részletes pályázati feltételekről és a téma kutatásának helyzetéről szóló útmutató 1973. május 1-től levélben vagy személyesen a Magyar Történelmi Társulatnál igényelhető. L
