Dunántúli Napló, 1973. február (30. évfolyam, 26-49. szám)
1973-02-11 / 35. szám
Öregek az iskolapadban Az oktatási intézmények költségvetési kiadása 1960-ban országosan 4,7 milliárd forint volt. Ez a tétel 1971-re több mint kétszeresére — 10,2 milliárd forintra emelkedett. Vagyis: minden lakosra évi ezer forint jut! Ebből a hatalmas összegből nemcsak a jelen kötelezettségeit fedezi az állam, hanem egyben régi mulasztásokat is kénytelen pó'.olni. Ismert tény, ho-gy a múltban ha zánkban — csakúgy, mint földrészünk többi országában is — sok volt az írástudatlan. Az igazsághoz tartozik, hogy még ma is akadnak ilyenek, de szerencsére egyre fogyatkozó számban 1930-ban még mintegy 900 eze írástudatlant tartottak számon az ország felnőtt lakosságából. A felszabadulást közvetlenül megelőző időben, hatszázezer körül járt a számuk. Még 1970-ben is 186 ezer olyan felnőttkorú lakosa volt Magyarországnak, aki aláírás helyett keresztjegyet volt kénytelen az okirat alá illeszteni. Mindez erősen szükségessé tette — a múltban csaknem teljesen hiányzó felnőtt oktatás bevezetését és szükség szerinti fejlesztését. Erre parancsoló szükség volt a haladó kor, egyre bővülő és egyre sokrétűbbé vált követelményei miatt. Ma már a puszta írás-olvasás tudása a legtöbb munkakörben nem elegendő a követelmények megértéséhez és teljesítéséhez. Az általános iskolákban a felnőttoktatás az 1963/64. tanévben volt a legnagyobb arányú. Az esti tagozaton a nevezett évben majdnem elérte a százezres számot, pontosabban 98 685 öreg tanuló pótolta a múltbeli hiányokat. 1971/72. tanévben 17 365 volt a felnőttkorú esti iskolások száma. A levelező tanulóké 1961-ben volt legmagasabb az általános iskolákban, 16 719, 197*2-ben 3684. Még nagyobb volt az esti és levelező tanulók száma a középiskolásoknál. Az 1971/72. tanévben a 351 636 különböző középiskolai típusban tanuló diák közül 122 ezer 787 volt az esti és levelező tanfolyamon tanulók száma. Ugyanebben az évben a 86 311 felsőfokú oktatásban részesülő hallgatónak több mint egyhar- mada, szóm szerint 29 971 került felnőttsorban az iskolapadba. Pécs fejlődésének modellje A napokban kinevezték a Magyar Tudományos Akadémia Dunántúli Tudományos Intézetének új igazgatóját dr. Bihari Ottó egyetemi tanár személyében. Tudjuk, hogy az idén éppen három évtizede fennálló, tisztes hagyományokkal rendelkező intézmény nagy fejlődés, jelentős változások előtt áll. Ezeknek jellegéről, mibenlétéről érdeklődtünk dr. Bihari Ottótól. — Az intézet alapításának célkitűzései, szerepe mennyiben változik, avagy marad meg? — A harminc év előtti intézet-alapítás összefügg a bölcsészkar hiányával — kezdte válaszát dr. Bihari Ottó. — Az intézet alapítói azt a tudományosságot igyekeztek ezen a módon fenntartani, amely a bölcsészkar megszűnésével csorbát szenvedett. Mindenekelőtt a történelem és földrajz művelése volt mindvégig jelentős. Az intézet 1955-től az Akadémiához tartozott, feladata az volt, hogy tájjellegű kutatásokat végezzen. Akik itt dolgoztak, mindenekelőtt Szabó Pál Zoltán és Babies András, prófétai munkát végeztek. Pécs értelmiségi közvéleménye sokáig nehezen mondott le a bölcsészkar reményéről, a 60-as években azonban már nyilvánvalóvá vált, hogy ezek a remények irreálisak. Közben pedig fokozatosan egy erős társadalom- tudományi bázis alakult ki Pécsett. Fő jellegét a közgazda- sági és jogtudomány adta. Ugyanakkor Dél-Dunántúlnak is kialakult a maga helye az országos tudományos munka- megosztásban. Figyelembe véve tehát oz itt létrejött kedvező viszonyokat, az itt tevékenykedő kutatókat, a fejlesztés szükségessé és lehetővé vált. A párt tudománypolitikai irányelvei — amelyek a társadalomtudományok fejlesztését hangsúlyozzák - és a tudományos élet decentralizálásának megfogalmazott célja egyaránt hozzájárultak egy társadalomtudományi, regionális intézet létrehozásához. Lényegében tehát a Dunántúli Tudományos Intézet olyan irányú továbbfejlesztéséről van szó, amely megőrzi az intézet eredeti jellegét, hagyományát, de meghatározott új kutatási célokra koncentrálja tevékenységét. A DT1 új feladatai Interjú dr. Bihari Ottó igazgatóra!- Mivel foglalkozik tehát e jövőben a Dunántúli Tudományos Intézet? — Az Akadémia meglevő kutatóintézetei tudományági intézetek, amelyek egy-egy területen nagy mélységekig foglalkoznak a problémákkal. Kifejezetten komplex kutatásokat szolgáló intézet eddig nem volt. Az Akadémia kereste a lehetőséget erre, mert ismert, világszerte jelentkező gond, hogyan lehet a határterületekre tartozó kutatásokat, több tudományág művelését összefogni egy intézményben, egy szervezeti keretben. Intézetünk tehát bizonyos mértékig kísérleti intézet, amelyben ezt a módszertani „újítást" valósítjuk meg, s amelyben a kutatások fő témája: a területi fejlesztés kérdései. Közgazdászok — tervmatemoti- kusok —, gazdasági és természeti földrajzosok, szociológusok, demográfusok, jogászok - közigazgatással, szervezéstudománnyal foglalkozók — és esetleg más kutatók egy cél dóul egyik első feladatként Pécs fejlesztésének bizonyos modelljét kell kutatni. — Hogyan, milyen tempóban történik majd az intézet személyi, tárgyi fejlesztései — Ehhez el kell mondanom, hogy tevékenységünk három formában valósul meg: az intézeti kutatók révén, külsők foglalkoztatásával és más in- tézmériyekkel való kapcsolat formájában. Az intézeti kutatók száma 30—40 fő lesz, egyelőre csak néhány státussal, aztán fokozatosan többel emeljük a létszámot. Nagyon fontos lesz a másutt dolgozó szakemberek bevonása a munkából Az intézetnek sosem lesz olyan belső kapacitása, hogy minden részterületet maga kutasson. Fontos viszont az a szervező tevékenység, amelyet végezni kívánunk. Ehhez szerencsésen kapcsolódik a Pécsi Akadémiai Bizottság mind erősebb tudományszervező működése, amelynek az intézet is igen nagy hasznát látja. Ami a tárA Dunántúli Tudományos Intézet épülete érdekében történő kutatásairól van tehát szó. A cél az, hogy tudományos módszerrel vizsgáljuk a tényleges hatóköröket, területi központokat, urbanizációs hatásokat, problémákat, hogy azután a megfelelő következtetések levonása révén a tervezés is hasznát vehesse eredményeinknek. — Az intézet kutatásai hogyan kapcsolódnak a helyi igényekhez? — Nem alapkutatásokat végzünk, de az alkalmazott kutatásoknak is több stintje van. Ha mi a területi fejlesztés általános tudományos meghatározóit vizsgáljuk, ezt nem tehetjük a különböző területeken végzett részkutatások nélkül. Ezek egy része bizonyára azonnal „használható” lesz. Az általános tudományos célok mellett sok részfeladat megoldásában is segíthetünk. így pélgyi feltételeket illeti, orra van ígéretünk, hogy a teljes épületet megkapjuk. A Magyar Tudományos Akadémiának regionális Intézeteként működött Pécsett a Dunántúli Tudományos Intézet. Most, amikor nagy fejlődés előtt áll, leszögezhetjük, hogy hagyományait megőrzi a jövőben is. Profiljában ugyan módosulások történnek, de továbbra is rendelkezik majd — a témájában nélkülözhetetlen — természettudományi bázissal és nem mond le olyan nagy hagyományú kutatások támogatásáról sem, mint például a történettudományi kutatás. S hagyományainak legfontosabb- ját őrzi meg mindenekelőtt: a tudomány új, ismeretlen területei meghódításának vállalását. fl E. Politikai küzdelmek a Dél-Dunántúlon 1944—1946 között Ati ____■ - ««? H 1- | I stván jelentős szerepet szánt ennek a tájnak, az e tájon élő népeknek. I. Lajos 1367-ben egyetemet alapított Pécsett, mert ye terület kiválóan alkalmas a tudomány és a kultúra művelésére'. Ht porladóinak a mohácsi horcmezőkön, nemzeti létünk ,nogy temetőjében', a feltárt és még feltáratlan tömegsírokban a törők elleni harcokban elesett hősök. A szigeti .sárfészek' hosszú időn keresztül állta a török ostromát, s a hazaszeretet iskolai példái lettek országszerte a kirohanó bátor vitézek. A Siklós környéki jobbágyok e tájakon futomítot- ták meg a császár katonáit. Az .ozorai példa' 1848 dicsőségéé őrzi. A forradalmi cselekvés élvonalában küzdöttek Latinkóék 1919-ben, s a kaposi megyeházán lobogó vörös zászló fennen hirdette a táj népének ókorát- és tettvágyát” — indítja az Akadémiai Kiadó gondozásában (1972-ben) megjelent könyvét Fehér István, főiskolai tanár. A mű öt fejezetben vizsgálja szűkebb hazánk e rendkívül izgalmas, sorsdöntő két évét, szervesen beágyazva nemzeti történetünkbe, de kiemelve mindazokat a specialitásokat és különbségeket, amelyek e tájra jellemzőek voltak. Az első fejezet — mintegy száz oldal terjedelemben — elemzi a Dél-Dunántúl gazdasági, osztály- és nemzetiségi viszonyait a második világháború alatt, foglalkozik az ország német megszállása következményeivel, és részletesen elemzi a haladó és reakciós erők harcát az ország felszabadulásáig (külön kitérve a haladó németek Volksbund-ellenes küzdelmére). A következő rövid fejezet a Dél-Dunántúl felsza bóduló sóval foglalkozik, leírva a harcok mozgását elemezve a háború pusztításai, emberi áldozatainak és anyagi veszteségeinek következményeit Bár e fejezetben — csakúgy mint a könyv egészében — rendkívül gazdag forrásanyaggal dokumentálja mondanivalójót sőt forrás krrti- koi elemzést is végez, ennek ellenére azonban — miután nem használja fel a rendelkezésre óTló összes forrásokat —, néhány, kellően meg nem alapozott adat is bekerült a könyvbe (pl. 104. oldj. A mintegy 130 oldatos harmadik fejezet a népi demokratikus fórra dokim kibontakozását valamint a forradalomellenes erők ellentámadását vizsgálja a felszabadulástól az 1945-ös választásokig. Foglalkozik a meg- és újjáalakuló pártok szervezeti kiépülésével és politikájával, e népi szervekben folyó osztály- és pártharcokkal, valamint a földreformért és a földreform megvédéséért a volksbundisták, a földesúri és közigazgatási reakció, a klérus elleni harccal. Elemzi — három megyére kiterjedően — az újjáépítés gazdasági, társadalmi és politikai feladatait, a pártoknak az újjáépítésben elfoglalt helyét és szerepét, valamint a választások eredményeit Megtudjuk, hogy míg országoson az MKP és az SZDP 17—17 százalékot kapott, addig a Dél-Dunántúlon 11, illetve 13 százalékot. Ezzel szemben a Független Kisgazdapárt az országos 57 százalékkal szemben vidékünkön 68 százalékot kapott, azonban a mecseki bányaterületeken az MKP 57, az SZDP 28 százalékkal részesedett (még Pécsett is a munkáspártok a szavazatok több mint felét megszerezték). Árnyalton mutatja be a szerző a hórom megye közötti különbségeket is (kiemelve egyes, jellegzetes társadalmi szerkezetű járások adatait). A választások következtében — megerősödött pozíciójából — a jobboldal támadást indított e baloldali erők ellen, amelynek nyíltan bevallott célja az voll hogy „elszigeteljék, hogy kiszorítsák a hatalomból a demokratikus erők vezetőjét, a Kommunista Pártot és vele a munkásosztályt, a dolgozó parasztságot is”. Ezt, valamint a baloldali erők ellentámadását vizsgálja — rendkívül gazdag korabeli dokumentumon yog orlop- jón — a negyedik fejezet Végül e mű ötödik fejezete a népi demokratikus forradalom del-dunántúli sajátosságaival foglalkozik — szervesen beágyazva az országos folyamatba. A mű értékeiből — a már említett forrásgazdagságon kívül (amit dokumentál az, hogy az óiig 300 oldalas könyv mondanivalóját több mint 1200 lóbjegy- *■* — hivatkozás — támasztja aló) — mindenekelőtt világos, szabatos, s and tudományos műveknél elég ritka: élvezete« stílusát emeljük ki, emel) olkoi- mos orra, hogy a kutatókon, szakembereken, tanárakon kívül e szélesebb közvélemény is megismerje — e helytörténeti kereteket túllépő, éj tudományé« eredményeket k teimutatő — munkát Külön érdemének tartjuk, begy — helytörténeti jellegét végig megtartva — Igen eredetien és szmvonaloson vizsgálja o Déi- DunántúH és az országos pofi- líko • rendkívül mozgalmas két evének társadalmi, gazdasági és politikai összefüggéseit Beitke József Kétszáz hamisítvány A RESTAURÁTOR A fésűk sem halhatatlanok — az egyik csontból készült hojfésülőt majd nyolcszáz esztendővel ezelőtt vette régenvolt ismeretlen nejének a régenvolt ismeretlen Duna menti férfi, valahol Mohács tájékán. Az idő eljárt, most mór Bessenyei Vendel bizony hürnmögve dolgozik rajta — hátha meg lehet menteni az utókornak. Hadd lássák a huszadik századi leányok, mivel gavollérkodtak nyolcszáz évvel ezelőtt. Van vagy negyven ilyen fésű, aztán sokféle egyéb dolog, mind a feketekopui ásatásokból való. Kiss Attila kutatta fel ezt a hétszáz sírból álló temetőt. S hála az ősi szokásnak, a holtakkal eltemették használati tárgyaikat is, ezért nagyon sok ilyen eszközt restaurál Bessenyei Vendel. Hogy melyik a legérdekesebb? — Nehéz eldönteni. Talán az a szék, amire azt mondják a régészek, hogy csak Olaszországban lelhető fel. Restaurálni? — Ragasztani, gyúrni, tisztftgatni, sőt főzni. Mindezt jelenti Bessenyei Vendelnek, a Pécsi Janus Pannonius Múzeum régészeti restaurátorának munkája. — Hogyan tudja összeragasztani a régi anyaggal a mait, hogy a kiásott tárgyról hiányzó részt eredetihez hasonlóan pótolja? — Van olyan anyag, amelyik megengedi ezt s van olyan, amelyik nem. Attól füg, mennyi ideig, s milyen talajban volt. Talán legfontosabb a sótartalmának a kivétele. Ezért főzzük, sokszor félnapig s utána többnyire sikerül is a ragasztás, a régi anyag nem dobja le magáról az újat A cél: szemlélhetővé termi a kiállított tárgyat. Méghozzá úgy, hogy minél jobban az eredeti formáját adja. Nem könnyű dolog. Különösen olyankor, ha a lelet sokáig vizes talajbem őflt mint például ez a Mohács menti, amit majdnem egy évezredig áztatott a vizenyős talaj. Az ezüstlemezeit bizony már nagyon vékonyak ebben a feketekopui leletben, a vas meg még vékonyabb. Egyedül az arany maradt meg eredeti vastagságában. Nemes fém, a legnemesebb, így eltűrt közel ©gy évezredet, hogy most az 1973. esztendőben Bessenyei Vendelnek éppesak le kell mosnia és máris eredeti fényben ragyog. Az arany' örök divat örök kincs, és ami a restaurátor számára a legfontosabb: hamisítani nem lehet Mert más tárgy esetében olyon is van, hamisítvány. Még egy hitvány korsót is képesek némely csalók úgy formálni, hogy évezredesnek tűnjék és persze — pénzt adjon érte a múzeum. mureüCMfra iss’r •sss*© ebben a szép munkakörben — mondja a restaurátor — és azóta vagy kétszáz hamisítványt kellett lelepleznem. — Nehéz volt? — Nem könnyű, hiszen alti rászánja magát az többnyire sok kísérlet után igen megtévesztő hamisítványt készít Nem akarom most azt mondani, hogy a jó restaurátor szeme mindent észrevesz, bár ebben is sok igazság van. A legfőbb buktató azonban minden hamisító számára a tárgy anyaga. A legtöbb esetben szinte képtelenség ugyanolyan anyagot, például szakasztott olyan színű, összetételű földet szerezni, mint a kétezeréves korsó készült Az igazság kedvéért azonban meg kell mondani, hogy nem minden hamisítvány rossz szándék eredménye. Gyakran a megtalálója konokul Hisz benne, hogy tagi értéket lelt s rettenetesen letörve, sértetten távozik, amikor közöljük vele a számára szomorú igazságot Hiába, kincset lelni mindenki szeret mégha az a kincs nem is pénz, hanem csak egy tagi-régi» tárgy. — Régi párat gyakran termi silónak? — A leggyakrabban. Huszonhét éves pályám kétszáz hamisítványának többsége pénz volt — Melyik évben, időszak- bon hamisítottak a legtöbbet? — Arányoson minden időben. A pénz, amit a múzeum fizet, meg a dicsőség, omi a leletért kijár, mindig vonzó. Huszonhét év — egy kis egyetem régész szakon. Art mondják, hogy a restaurátor nem él meg a régész nélküL Du ugyanúgy őfl « mondás tefditva is: a régész sem nél- kütözheti a restaurátort Bessenyei Vendel tejből sorolja a korokat a jellemzőiket a formáikat o szokásaikat Most a hetszáz sírból álló feketekapui lelet is sokat mesél neki: tagi asszonyokról, akik furcsa, de szép tűket temettek maguk mellé, remek fülbevalókat öv- vereteket viseltek, és a korpe recük is csodálatos. Huszonhét éve a pesti főrestaurátor sem tudott összeállítani egy bronzkori kerámiát — neki sikerült Először maga sem hitte eL Most pedig a feketekopui, meg a sok más vidékről való lelet nemcsak neki, hanem nekünk, múzeum járó, légi kincsekben gyönyörködő husza- dikszázodi városlakóknak is élmény. Ehhez azonban Bessenyei Vendel és minden restaurátor tudása, munkája szükséges. FöTdessy Dénes
