Dunántúli Napló, 1973. február (30. évfolyam, 26-49. szám)
1973-02-21 / 43. szám
I Labdarúgó DNK &©*©jioti « tizenhatodik ÍcbUa»i*üö BiMWTntúlt Napló Kupa, kialakul* o »é^&ó sorrend, o csapatok átvették « dijakat. Ä sürgető újabb feladatok «tett eines lehetőség részletes értékelésekre, de a. hasznos tapasztalatok «teilet* nem lehet szó nélkül @1~ •nemű, hiszen « jövőben azok értékesíthetők, A szakemberek egyöntetű véiemé nyen voltak, a Ds*.v ezúttal is jól szolgálta a felkészülést. Az első napon a kellemeiíen hideg idő meg- nehezítette o csapa tok hely tétét, A második napon viszont keíiernes idő és jó talajú pálya állt rendelkezésre. A jugoszláv vendégeik nem okoztak csalódást, kitűnő edzöparinernek bizonyultak. Az edzők számára jó lehetőség nyílott a játékosok kipróbálására megfelelő erősségű ellenféllel szemben. Különösen jól jött ez a PMSC-nek, hisz egy nappal o kupa ©lőtt alakult az új csapat. Szakmai szempontból elegedettek lehetünk, sajnos probléma ezúttal is akadt. Feleslegesen türelmetlenkedtek c szurkolók, elfelejtették, hogy e csapatok a felkészülési idcszakonn vénnek, így nincs még valamennyi játékos csúcsformában. Bekiabálásaikkal, sértő megjegyzéseikkel csak érrtottak a csapatoknak. SPORT A PVSK is készülődik MNK-forduló A Komló a Kazincbarcikával, a PMSC a BVSC-vel mérkőzik Megalakult a PMSC szakosztály vezetősége Nehéz helyzetben Nincs szerencséjük a szigetvári ko- sárlaodás lányoknak. Vasárnap köny- nyen otthon tarthatták volna o két bajn oki pontot nagynevű ellenfelükkel szempert, A küzdőszellemmel és az akarattal ezúttal nem volt probléma, valamennyi szigetvári játékos teljes erővel küzdött. Már az ötödik jsércben megszerezték o vezetést és a hajlóig 4—5 ponttal vezettek. A mérkőzés végére kipontozódtak o játékosok, az utolsó három percben csak négy szigetvári kosaras maradt © pályán. Az utolsó másodpercben még így is egy ponttal vezetett az AFkSZ. Aztán egy távoli dobós eldöntette e két pont sorsát a Videoton javára Az újabb vereséggel ismét nehéz helyzetben van a Szigetvári ÁFÉSZ. Feladni a harcoí azon- , ban még korai lenne, a javításra még lehetőség. A Pedagógusok Szakszervezete Pécs Városi Bizottsága vasárnap rendezte meg a városi pedagógus asztalite gisz bajnokságot. Eredmények: 1» Cach Tivadar (Nagy Lajos Gimnázium) , 2. Pfféger Ferenc (Komarov Gimnázium). 3, Éliás Imre (Leöwey Gimnázium), 4. Kátai László (Nagy Lajos Gimnázium), A tavaszi bajnoki rajt előtt MNK mérkőzéseket játszanak csapataink. Szerdán 15, csütörtökön egy MNK mérkőzést játszanak. A 32 állva maradt csapat közül 16 NB l-es, 6 NB I. B-s, három NB ll-es, három NB III-05 és négy még alacsonyabb osztályú együttest találunk. A PMSC labdarúgói Budapesten a BVSC-vel játszanak a Komlói Bányász Kazincbarci-. kán szerepel. Az MNK mérkőzések mai programja: Szekszárdi Dózsa—SZEOL, Szekszárd, 14.30 Békéscsabai Előre Spartacus— Vasas, Békéscsaba, 14.30. Szolnoki MTE—Salgótarjáni BTC, Szolnok, MÁV-pálya, 14.30. Dorogi Bányász—Videoton, Dorog, 14.30. Dunaújvárosi Kohász—Ferencváros, Dunaújváros, 14.30. BVSC—Pécsi MSC, Szőnyi út, 14.30. Savária Cipőgyár—MTK, Szombathely, 14.30. Kazincbarcikai Vegyész—Komlój Bányász. Kazincbarcika, 14.30. Egri Vasas-Újpesti Dózsa, Eger, 14.30. Orosházi Kinizsi—Tatabánya Orosháza, 14.30. Zalaszentgróti Spartacus—VM Egyetértés, Za- laszentgrót, 14.30. Barcsi SC - Diósgyőr, Barcs, 14.30. Ságvári SE—Bp. Honvéd, Ságvári ligef, 14.30. Gödöllői Ganz Vasas- ZTE, Gödöllő, 14.30. Hajdúböszörményi Gépjavító—Rába ETO, Hajdúböszörmény, 14.30, ! Csütörtökön: Bp. Spartacus— Csepel, UFC-pálya, Bécsi út, 14.30. Az MNK mérkőzéseket az új szabályok szerint játsszák. Az eddigiektől eltérően, azonos osztályú csapatok mérkőzésén a vendégegyüttes számára nem elég a döntetlen. Ha mégsem jutnának döntőre a csapatok, akkor, kétszer 15 perc. hosszabbítás, esetleg 11-es rúgások következnek. Más a helyzet a döntőben. Amennyiben az első mérkőzés kétszer 15 perces hosr- szabbítás után. sem járna eredménnyel, új mérkőzést játszanak a csapatok. Újdonság meg: ezentúl nemcsak a védő jogosult nemzetközi szereplésre, hanem a döntő másik résztvevője is. A kupagyőztes a KEK-ben a másik finalista a KK-ban esetleg az UEFA Kupában indulhat. Még egy intézkedés: az az együttes, amelyik esetleg nem áll ki az MNK-mérkőzésre, nem a legjobb csapatát szerepelteti, vagy komolytalanul veszi a játékot, a bajnokságban meg szerzett pontjaiból veszíthet. A PMSC-nél tegnap megalakult a szakosztályvezetőság. A szakosztály elnöke Berki lóWi Ne várjanak tőlünk csodát" Villáminterjú Bódi Dezsővel, a PMSC ügyvezető elnökével A pénteken alakult nagy pécsi csúcsegyesület, a PMSC ügy- | ■tezetö elnöke Bódí Dezső, régi rutinos, jól képzett sportvezető. Antikor megkerestük és gratuláltunk neki, még a legutóbbi napok döntő jelentőségű eseményeinek hatása alatt állt j - Új megbízatás. Ogy gyök vele, mint amikor az év elején az ember kicseréli régi naptárát, még egyszer beletekint, átfut a sorokon, bejegyzéseken, melyekre már nem emlékszik, vagy kevésbé maradtak meg benne. — Sportvezető, azt megelőzően sportoló voltam. A nagykőrösi tanítóképzőben kezdtem, majd Pécsbányatelepre kerültem, FIámori, Wágner, Gyimesi, Krivanek és a többiek nagyszerű társaságában rúgtam a labdát. Voltam intéző, társadalmi edző, mindenese a bányász- sportnak. 1962 óta a Bányász elnöke. Onnét 10 év után kerültem az Ércbányászhoz. Munkám mindig az elnökséggel, a szakosztály-vezetőségekkel, a sportolókkal, a bányászokkal való baráti kapcsolatra épült. Most is innen indulok ki, csak ez lehet munkánk alapja. Bódi Dezső megbízatása nagyon friss. Tervezgetésre még nem jutott ideje. A riporter mégis megkérdezi, munkáját hogyan kívánja megkezdeni? — Az egyesület 21 szakosztály működését tervezte. Alapfeltétel,' hogy azok gondtalanul működhessenek, éppen azért azok összevonásával, elhelyezésével, az edzőkkel, vezetőkkel történő beszélgetéssel kell kezdenünk. A bajnokságok hamarosan indulna^. A jó kezdés nem elhanyagolható szempont. Hisz a szakosztályok jó szereplése adja az egyesület minőségét. — És mi lesz a sportolókkal? — Beszélgetni kívánunk a versenyzőkkel. Tisztában vagyunk azzal, hogy idő kell hozzá, míg néhány szakosztályban az új helyzetben a sportolók, megtalálják helyüket Ebben és természetesen a szakmai munkában számítunk edzőink jó hozzáállására, bízunk bennük, hisz mind nagyszerűen képzett szakemberek. — Milyen munka adódik elsősorban? — Hetven és egy, ahogy ezt ilyenkor mondani szokás. A gazdasági vezetőkkel a költség- vetés összeállításán tanácskozunk. Aztán itt van a leltározás. Sürgetnek a szerződések j megkötései. A létesítmények rendezése, a szövetségek meg- j keresése, az egyes csapatok ne- : vezése. És még ezer feladat j — A város sportközvéleménye jó eredményeket var az új csúcsegyesülettőí. Mi ezzel kapcsolatban a PMSC ügyvezető elnökének a véleménye? — Csodát né várjanak tőlünk. Néhány hét alatt a lemaradást képtelenek vagyunk behozni, és főleg a labdarúgók pontszámának növelésére nem vállalkoz- hatúnk. Azon dolgozunk, hogy e megtisztelő bizalomnak eleget tehessünk és reméljük, munkánk gyümölcse előbb vagy utóbb beérik. zsef, szakosztályvezető Bácsván János, szakosztály titkár Bendes Tibor, vezető intéző Szekeres Ambrus. A csapat kedden délután fél kettőkor indult Budapestre, ohol ma a Szőnyi úton az NB ll-es BVSC-vel játszik MNK mérkőzést. A szakvezetés továbbjutást ,vát a PMSC-től. A két edző — dr. Czibulka Mihály és dr. Dunai János — már összeállította a csapatot. A volt Ércbányász játékosok közül öten kapnak bizonyítási lehetőséget. A kezdő csapat: Rapp — Szabó, Konrád I., Tóth I., Kincses II. — Farkas, Borovácz - Rónai, Máté, Lubastyik, Zom- bori. Csereként készenlétben áll Pólyák, Kincses I. és Csőre. Még az elmúlt év végén szerzett sárga lap miatt Kocsis nem utazhat a csapattal. Hosszú útra indult kedden reggel a Komlói Bányász labdarúgó csapata. Az egyesület panorámás társasgépkocsijával — budapesti edzést: beiktatva — Kazincbarcikára utazott, a tavaszi idényben jobb szereplésre készülő kék-fehér gárda. Az ugyancsak ifjú, szocialista városban már más alkalommal is kaptak elhelyezést a komlóiak. Edzőmérkőzést Is kaptak az NB ll-es csapat pályáján. A körülmények tehát nem ismeretlenek szamukra. ' — Még nem tudjuk, hogy salakon, vagy füvespályán játszunk-e — mondotta Lantos Mihály edző a tegnapi indulás előtt. — Mindenesetre: két garnitúra cipőt viszünk magunkkal. Ami a felkészülést illeti, úgy érzem, hogy egy lelkes gárda mutatkozik majd be. Tudjuk, hogy kisebb képességű együttessel szemben sem lesz köny- nyű a helyzetünk, én azonban nagyon bízom a továbbjutásban. A Komlói Bányásznál Orsós sérült, ma nem* szerepelhet az MNK mérkőzésen. Egy új játékos, befejező csatár viszont szóhoz jut, legalább egy félidőn keresztül. A véméndí Dárdai Pálról van szó, aki most szerelt le: a Steinmetz SE-ből igazolták. A komlóiak várható kezdő csapata: Erdösi — Kátai, Kovács, Makrav, Csordás — Tresch, TaIlósí. Horváth — Bordacs, Juhász, Bencsik. A DNK mérkőzések mellett meg egy nemzetközi találkozó volt a hét végén Pécsett, A Bácskatopolya együttesét a PVSK fogadta. A jugoszláv NB ll-ben szereplő csapattól a pécsiek 2:1 arányú vereséget szén. védték, A vasutasok nem jót- szottak rosszul, de a góllövéssel hadilábon álltak. Jellemző volt o játékra, a második félidőben a vendégek mindössze egy lövést küldtek a PVSK kapujára és abból is gól lett. A vasutasok ezzel szemben/a helyzetek egész sorozatát hagyták kihasználatlanul. A PVSK színeiben az ősszel jól szereped játékosok léptek pályára. Báf méq csak a lormábahozó edzéseknél tartanak, de Balázs i, és Szabó máris jó teljesítményi nyújtott. Horváth László edző heti négy edzésen foglalkozik a játékosokkal, edzőmérkőzésekkel tarkítva. Ma, szerdán <* PVSK-pályán á BTC-yel játszanak fél 3-kor edzőmérkőzési, szombaton, ugyanebben az időben a Steinmetz SE lesz a PVSK vendége. A csapatban sérült nittcs. Viola is rendbejött, A játékosok szorgalmával elégedettek a csapat vezetői. Miért csökken a nézőszám? Javaslat a lesszabály módosítására Pálét Ede a bulgáriai nemzetközi játékvezetői tanácskozáson tékvezetók körében ismertetek, A játékvezetői ellenőrzésekről Fritz Seipel az UEFA JT elnöke beszélt. Sok új dolgot hallottam, erről is tortok előadást az országos keret valamint a megyei ellenőrök részére. A cél: minél egységesebbé tennj az ellenőrzést. — Volt-e javaslat a jelenleg szabályok módosítására? — Két javaslat hangzott el. amelyekben a szabályok módosítását kérték. A játék érdekesebbé tétele érdekében javasolták a lesszabály megváltoztatását. Az elképzelés szerint a 16-os vonaláig nem lenne les. A javaslók úgy vélik, hogy az esetleges módosítás után gólokban gazdagabbak lennének a mérkőzések. A kérdésben a FIFA dönt majd, A másik javas lat. a nézőszám csökkenésével volt kapcsolatos. Köztudott, hogy Olaszország kivételével a velünk szomszédos vagy közeli államokban jelentősen csökkent az érdeklődés a labdarúgó mérkőzések iránt. Konkrét javaslat nem volt a nézőszám emelésére, egyöntetű volt viszont az a vélemény, hogy újat kell hozni a futballban. A közeljövőben bizonyára megszületnek « módosító javaslatok. A napokban érkezett meg Bulgáriából Paldi Ede, a volt nemzetközi játékvezető, UEFA ellenőr, az országos JB utánpótlás albizottságának vezetője, A bolgár JT három napos tanácskozására 11 nemzet kapott meghívást, a magyar játékvezetői bizottságot Paldi Ede képviselte, ~r~ Számos érdekes előadás hangzott el a három nap alatt — mondotta Páldí Ede megérkezése után. —• A FIFA részéről Aston úr, a szabálymódosító bizottság vezetője tartott előadást. Beszámolójából a játékvezetők helyezkedésével és a testtel való játékkal kapcsolatos qondolatok emelkedtek ki. A témát fontosnak tartom, most készítem én, is beszámolómat, melyet először a baranyai jáAz első I. osztályú minősítésű vívó ?etÖ Ferenc, © Pécsi Sportiskola lehetséges. vívója szerezte meg a pécsi versenyzők körül 1973-ban ax első I. osztályú minősítést, A megemelt követelmények megnehezítik az I- osztalyű minősítés megszerzését.. Vető a vasárnapi pécsi versenyen igen jé napot fogott ki, a döntőben nem talált legyőzőre. Veretlenül nyert« © wersenyL A porba jtőmvó HentfcM a neki szokatlan fegyvernemben is igazolta tehetségét, a 2, helyen végzett. Huszonegy pécsi vívó rendelkezik l„ osztályú minősítéssel, ICiván= csiak vagyunk ex idén hánynak *1» kerül megerősíteni I. osztályú miwé-- sítését és hány áj I. osztályú minői sütéssel rendelkező vívónk lesz! RÖVIDEN SPORTLÖVÉSZEI, Megállapodás született az WHS’' siklósi járási vécét őség« és a Csányoszrói Községi Tanács között, A Honvédelmi Szövetség fennállásának 25. évfordulója tiszteletére g Községi Tanács fedett lőállásos lóteret építtet, Az átadást szeptember 29-ére © fegyveres erők napjára tervezik. Gyorsés gépírónőt FELVESZÜNK Jelentkei és; 5-ös ÉPFU, Megyeri ut 2é. sióm. Anyaggaidalkodav YWÁS - Szekszárdim & Bp, Honvéd, a BVSC, a Simontornyai BTC, Várpalota, ás a Pécsi Sportiskola fiataljai indultak a rendező szekszárdiak mellett a jól sikerült utánpótlási versenyen. A pécsiek, közül a serdülő fiúk versenyében Temen 3.» Megyeri 5., Bíró ő. helyen végzett, mindhárman III. osztályú minősítést, szereztek. A női ifjúságiaknál Regőczi 4-, a lány serdülőknélf_ Szőllósi 5- helyen végzett, A versenyen 90 vívó indult. KOSÁRLABDA. A hét véaen. szombatom és vasárnap rendezik, meg Komlón a hagyományos kosárlabda Komló Kupa mérkőzéseket. Négy | férfi és négy női .csapot találkozik, j A nőknél a Szekszárdi Vasas, a Pé~ i esi Tanárképző Főiskola, a Paks és a | Komlói Bányász, a férfiaknál a PEAC, j a Postás, © Szigetvár és a Komlói Bányász csapaton »ér&fc össze erejüket, autós élménybeszámoló. Pebruár 22-én a Baranya megyei Test- nevelési és Sporitanács székházában, Pécs, Megye u. 21. %z. alatt, 18 órai kezdettel Bálint Árpád film- I vetítéssel egybekötött autos élménybeszámolót tart. Mindenkit szívesen í Atqitoxvk. SZÍNHÁZ Nemzeti Színház; Balett-est (este 7 órakor) Babits-bérlet. HANGVERSENY Uszt-terem; Mesterbérlet ti hangverseny. Zempléni Kornél és Szabó Andrea kétzongorás estje MOZI Fari:; Lázadás s Bounty n 1—41, (£» fő), Egyetemi filmklub (9) Petőfi s Lázadás a Bounty« $—4L (3* f7> Kossuth: Betyárkapitány ftO, TZ, SS, f5), A kis lovag I—-II. (f7) Rákóczi; Bolondos újoncok (5, 7), Kodály Ko.s Valaki az ajtó mögött (6), Mohács; Nászéjszaka börtönben (fő), A bádogvaros lakói (f3). RÁDIÓ KOSSUTH RADIO 4.25—7.59: Jó reggelt.! A Kossuth rádió teggeli műsora. Közben: 7.45: Kertbarátok műsoro B.00; Hírek, Időjárás. 8.05; Műsorismertetés. 8 15: Budapest es a vidék kulturális prog romjából. 3.20; Payer András és S. Nagy István tanoda Sóiból. 5.35: Cseh, szlovák és német népdalok és néptáncok. 9.00: Indul a bakterház. 9.20: Dózsa György. Részletek Erkel operájából. 10.00; Hírek. Időjárás. 10.05: ..Nyitnikék” 10.40: Zenekari muzsika. 11.30: A -Szabó család. 12.00: Déli Krónika. 12.20, Ki nyer ma? 12.30: Reklám. 12.35: Tánc?©- eeú hatáséi -.3Níetói Válaszolunk ha Ü gatoi nknafc, $4.03: „Zúgni kezd a térkép tengere . . .** 14,30: Nőkről nőknek. 15.00: Hírek. Időjárás. 15.10: Harson a kürtszói 15.45: Decsényl János: Melódiáé hominis. 15.59: Hallgatóink figyelmébe! 16.00: Közvetítés MNK labdarúgó-mérkőzésekről (II. félidő). 16.20: Kóruspódium. 16.27: Színes népi muzsika, 17.00: Hírek. Időjárás. 17.05: Külpolitikai figyelő, 17.20: Fjodor Saljapin összes hangfelvételei. Vili. rész. 18.10: Az ítélet: gépesere. 18.25: A 101 Strings zenekar játszik. 18.38: Petőfi és a világirodo- lom, 18.58; Hallgatóink figyelmébe! 19.00: Esti krónika, 20.30: Kónya Sándor énekel., 20.39: Egy asztal mellett. 21.00: Hírek. 21.12; Híres zenekarok albuma. 22.00: Hírek. Időjárás. Kb. 22.15: Sporthírek. 22.20: Gilgames — napjaink zenéjében. 23.11: Mátrai Zsuzsa, Koös János és az Expressz együttes felvételeiből. 24.00: Hírek. Időjárás. 0.10—0.25; Janácek; A ravasz rókácska. PETŐFI RADIO 4.25—-7.59: A Petőfi rádió mggefí zenés műsora. Közben: 7.50: Múzeumi híradó. 8.00: Hírek. Időjárás. 8.05: Szimfonikus zene. 9.00: Hírek, 9.03: Kíváncsiak klubja. 10.00; A zene hullámhosszán. Közben: 10.30: Felhívjuk figyelmüket! 11.00: Hírek. Időjárás. 11.55: Néhgny perc: tudomány. 12.00. Raina Kabaivanszka és Richard Tucker énekel. 12.40^ Házunk tája, 13.00:: Hírek. Időjárás., 13.03: Huguette Dreyfus Rameau műveket csembalózik. 13.26; Egy pálya vonzásában, 13.40; Az egészség védelmében. 13.45; Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Klubrádió. Közben': 14.30, 15.30, 16.30: Hírek. 16.33. Műsorismertetés. 17.00-: Tuiis- ták öt|3erce, 17.05: ötórai tea. Közben 17.30: Hírek, 18.00r Hirek. Időjárás. 18.05: Külpolitikai figyelő (Um.). 'iScWr. Scbilleréko KÖ» | vetítés « Magyarország—Románia ‘ jégkorong-mérkőzésről. 19.45: Ifjúsá- \ gi könyvespolc. 19.54: Jó estét, gyerekek! 20.00: Esti krónika II. 20.25: Kis magyar néprajz. 20.30: Üj könyvek. 2Ö.33: Síppal, dobbal, nádi hegedűvel. 21.36: Belépés nemcsak diplomával! 21.56: Két vonósnégyes. 22.17: Klasszikus operettrészletek. 23.00: Hírek. Időjárás. 23.15: Romantikus zene. 24.00—0.10: Hírek. Időjárás. URH RADIO 18.00: Hírek, időjárás, 18.05: Ufeof©- rádió. 18.25: Csellóművek, 18.48: Visszatérés. 18.58: Mireilie Mathieu és Charles Aznavour énekel, 19.20: ] Zenei panoráma. 20.00: Abu Has?.- j szán. 20.30: Hirek, 20.33: Bemutat j juk Yehudi Menuhin és Wilhelm Kempff új Beéthoven-lerne/eit. IV rész, 21.32: A dzsessz kedvelőinek, j 21.43: Hangfelvételek — felsőfokon. 23.00—23.15: Hírek. Időjárás. PÉCSI RÁDIÓ | VfoS&z Magyesr nyelvű stiősotfv Hét közben. Aktuális riport- műsor, A tartalomból: Beszélgetés egy í, kerületi tanácstaggal, — A PMSC bölcsőjénél. — A cukorbetegek panaszai nyomában. — Muzsika mindenki kedvére, 18.38: Dél-dunántuli híradó. 18.45: Eisemann Mihály dalaiból. 19.00 c Szerb-horváf nyelvű műsor. Fogyó napok és egyre hos2- szabb éjek ... —* Lírai percek Csuka Zoltánnal. — Zenés összeállítás. H í rek. 1?,3ö; Német nyelvű műsor .Tanítási gyakorlaton. Beszel- j aetés pécsi főiskolásokkal. Dsziö«dí!| körépisbolásohícsfe, f Beiskolázás a pécsi német gimnáziumban. Riport. «Tánczene fiataloknak, 20.00 :Vlű 'lusorzaras. MAGYAR TY. 9.25: Iskolatévé. Orosz nyelv (középisk. fllí-—IV. oszt.) 9.30s Műsorismertetés. *.31: Delta (ism.). 9.55: Holtág. Tévéfiim (ism.). 11-15—'11.50: Az orángután bölcsessége. Japán kisfilm. (ism.) 16.30—16.55; Iskolatévé (ism,). 16.55; Irány az egyetemi 17.38: Műsorismertetés. 17,40: Hírek, 17.45: Reklárrtmú&of, 17.55; Perui változások, tlportfllafe 18.25; Ifjúsági telemagazín. 19.15; Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00; Farsangi 21.25: Helyűnk a világmindenség* ben, 21,55; Tv-híradó — 2. kiadás. KÍSÉRLETI (2.) MŰSOR 20.00-—22.10; Verdi; Erna ni, Opera 3 felvonásban. JUGOSZLÁV TV. 16.50; Magyar nyelvű adás. 17.45: Doktor Doolítlee — rajzfilmsoFOiat gyermekeknek. 18.30: Riport. 19.00, Rajzfilm, 19.15: Szórakoztató zene. 20.30: Kecske szarv — bolgár játékfilm. 22.00; Kortársak.