Dunántúli Napló, 1973. január (30. évfolyam, 1-25. szám)
1973-01-09 / 6. szám
DUN ANTOll NAPlö 1973. január 9. 24 óra a nagyvilágban /'#. *.t ▼i Bit:;!» atá. •** Ceausescu elutazott Pakisztánba Bukarest. Nicolae Ceausescu, a Román Államtanács elnöke vasárnap hivatalos látogatásra Pakisztánba utazott, ahol január 12-ig tartózkodik majd Bhutto elnök vendégeként. Pakisztánból úton visszafelé a román államfő egynapos látogatást tesz Iránban. Ceausescut útjára elkísérte Macovescu külügyminiszter is. KATOLIKUS TÜNTETÉS Többszáz északír katolikus csendes tüntetéssel emlékezett meg Londonderryben az egy évvel ezelőtti „véres vasárnapról”, amikor 13 polgári személy vesztette életét a brit katonák gyilkos sortüzének golyóitól. Az emléktüntetés, majd az azt követő nagygyűlés incidens nélkül ért véget. ♦ BUENOS AIRES: Az argentínai Crespo marosban a napokban nagyszabású paraszttüntetés zajlott le. Többezer résztvevője követelte, hogy a kormány tegyen határozott intézkedéseket a külföldi monopóliumok kezében lévő földbirtok, mezőgazdasági felszerelések és gépek államosításáért 4 RÓMA: Olaszországban lanuár 2-töl új adórendszer lépett életbe: a Közös Piac többi tagországához hasonlóan itt is bevezették az értéknövekedési adót. Az intézkedésre tulajdonképpen már két évvel ezelőtt kellett volna sort keríteni. A belső nehézségek azonban pontosan háromszor kényszerítették arra Kómát, hogy halasztást kérjen a közős piaci szervektől. A kormánynak 1973. január 1-ével mindenképpen életbe kellett léptetnie a korábban már meghozott törvényt az értéknövekedési odóról. 4- GUYAOUIL: Ecuador kormánya felszólította a területén működő külföldi olajtársaságokat, hogy adják vissza az államnak az ország keleti részének olajvidékén bérelt 3,5 millió hektár kiterjedésű földterületet :a kőolaj és földgáz lelőhelyekre vonatkozó új törvény alapján. 4 BRÜSSZEL: Az Európai Gazdasági Közösség új, 13 tagú bizottsága —, amely a szervezet „kormánya" — szombaton este megtartotta első ülését, amelyen a tagok elosztották egymás között a „tárcákat". A három kulcsposzton Nagy-Brí- tannia, az NSZK és Hollandia osztozott 4 SANTIAGO: A chilei kormány — fölkészülve a reakció újabb támadására — rendeleti úton tiltotta meg az alapanyagfeldolgozó és létfontosságú cikkeket gyártó üzemek bezárását A tilalom azonnali hatállyal érvénybe lépett; érvényét nem korlátozták. HITLER AUTÓI Csaknem negyedmillió dollárért cserélt gazdát Hitler két egykori Mercedes gépkocsija, amelyeket ünnepélyes alkalmakkor vett igénybe. Az egyik egy- tonnás páncélozott járművet egy vidámpark tulajdonosa, a másikat egy alabamai vállalkozó vette meg, utóbbi kijelentette, hogy a Mercedest városának ajándékozza, amennyiben az hajlandó a kocsi számára múzeumot építeni. 4 NYUGAT-BERUN: Az NDK utazási irodája és a nyugat- berlini DER Utazási Iroda között létrejött egyezmény értelmében az idén sok új utazási lehetőség áll azoknak a nyugat-berlini lakosoknak a rendelkezésére, akik turistáskodás céljából óhajtják felkeresni az NDK-t. 4 MOSZKVA: Antanas Snieckust, a Litván Kommunista Párt Központi Bizottsága első titkárát 70. születésnapja alkalmából, a kommunista párt és a szovjet állam javára végzett kiemelkedő szolgálataiért a legmagasabb szovjet kitüntetéssel tüntették ki: megkapta a Szocialista Munka Hőse címet s egyidejűleg átnyújtották neki a Lenin-rendet, valamint a „Sarló és Kalapács" aranyérmet. ! 4- TORINO: A FIAT Művek j vezetősége elhatározta, hogy j február elsejétől „rugalmas" munkaidőt valósit meg valamennyi üzemében. Az új intézkedés körülbelül 25 000 személyt érint. A „rugalmas" munkaidő annyit jelent, hogy a dolgozók munkájukat reggel 8 és 9 óra között kezdhetik meg és a nap folyamán hosszabb, vagy rövi- debb pihenőt vehetnek igénybe, azzal a feltétellel, hogy napi összmunkaidejük eléri az ötnapos hétre vonatkozó megállapodásban rögzített 8 órát. ■4 SYDNEY: öt ausztrál diplomata vasárnap Sydneyből Pekingbe utazott, hogy ott részt vegyen az első ausztrál misszió felállításában. A nagykövetet még nem nevezték ki. HALÁSZATI HÁBORÚ .Est izlandi parti őrhajó elvágta két brit halászhajó vontatóhálójának köteleit Izland partjaitól mintegy húsz tengeri mérföldre. Előzőleg az izlandiak eredmény nélkül szólították fel a külföldi - főleg angol és nyugatnémet halászokat, hogy tartsák tiszteletben a felségvizek Reykjavik által egyoldalúan bejelentett 50 mérföldes határvonalát. ♦ •4 MOSZKVA: A kozmikus térség kutatási programiának megfelelően hétfőn moszkvai idő szerint 9 óra 55 perckor (magyar i Jő szerint 7 óra 55 perckor) a Szovjetunióban felbocsátották a Luna-21 automatikus űrállomást. Az űrállomás útjának alapvető célja: a Hold és a Hold körüli térség tudományos kutatásának folytatása. Az űrállomás földkörüli pályáról rajtolt a Hold felé és a ki számítotthoz közeli pályára lépett. ■A MANAGUA: A nicaraguai kormány szóvivője vasárnap közölte, hogy több mint 10 ezer halálos áldozatot követelt az a földrengés, amely december 23-án, csaknem teljes egészében elpusztította Managuát, Nicaragua fővárosát. A hivatalos bejelentések szerint eddig mintegy 10—12 ezer halottat ástak ki a romok alól. A halálos áldozatok pontos számát mindezidáig nem sikerült megállapítani. 4 PÁRIZS: A Párizs melletti Provins-ban vasárnap összeü'f a kormánypárt, az UDR országos tanácsa, s ezzel a gaulle- isták is megkezdték az előkészületeket a két hónap múlva esedékes nemzetgyűlési választásokra. Pierre Messmer miniszterelnök programbeszéde lóként a baloldal programjának bírálatára korlátozódott. KSfO. NAPLÓ, TELEFOTO Az amerikai New Orleans-ban legalább tiz embert öltek meg egy szálloda tetejéről az orvlövészek. Tettük indítéka egyelőre ismeretlen. A három orgyilkos közül eggyel már végeztek a rendőrség golyói, de a másik kettő továbbra is rémületben tartotta a hotel környékét. Képünkön: a különös vérengzés sebesült áldozatai. 4 BUDAPEST: Hétfőn reggel magyar küldöttség utazott Moszkvába, a KGST állandó bizottságok vezetőinek értekezletére. E tanácskozáson részt vesz dr. Horgos Gyula kohó- és gépipari miniszter, a KGST rádiótechnikai és elektrotechnikai ipari állandó bizottságának elnöke, dr. Szekér Gyula nehézipari miniszter, a színesfémkohászati állandó bizottság elnöke és dr. Dégen Imre államtitkár, az Országos Vízügyi Hivatal elnöke, a KGST vízügyi vezetők értekezletének soros elnöke. 4 TOKIO: Hasimoto Tom- szaburo, a hatalmon levő Japán Liberális Demokrata Párt főtitkára a párt vidéki vezetőinek értekezletén kijelentette• ha nem sikerül megállítani a szocialisták és a kommunisták választási sikersorozatát, fennáll annak veszélye, hogy „szocialista és kommunista diktatúra" jön létre Japánban. TANITÓSZTRAJK Philadelphiában hétfőd ebben a tanévben immár másodszor kezdtek sztrájkot az állami iskolák tanítói. A 13 ezer tagot számláló Tanítók Szövetsége azért hirdette meg a sztrájkot, mert a philadelphiai városi ha.- tóságok elzárkóztak a szakszervezet bérköveteléseinek teljesítése elől, s nem voltak hajlandók csökkenteni az egy oktatóra jutó átlagóraszámot sem. 4 PÁRIZS: Vasárnap este befejezte munkáját a Francia Szocialista Párt országos értekezlete. A tanácskozás résztvevői egyhangú határozatukban támogatásukról biztosították a párt központi szerveinek a baloldali pártok közös programjáért indított kampányát 4 TOKIO: Kurt Waldheim, az Egyesült Nemzetek Szervezetének főtitkára február 13—17 között a kormány vendégeként hivatalos látogatást tesz Japánban - jelentette be hétfőn o japán külügyminisztérium. KS/D. NAPIÓ. TELEFOTO Egy párizsi diákszálláson véres verekedés tört ki különböző politikai nézeteket valló kambodzsai diákok között. Képünkön: a diákszálló sebesült gondnoka elhagyja a rendőrök által körülzárt épületet. ÉLETMENTŐ NAGYAPA Hat és nyolc éves unokáját mentette meg a vizbefulladástól a bajorországi Traunstein közelében egy 55 éves férfi, a nagyapa és két unokája alatt korcsolyázás közben beszakadt a Waginger-tó jege. A két fiút a férfi mindaddig a viz fölé tartotta, amig egy közelben tartózkodó asszony partra nem segítette őket Közben azonban ereje elfogyott és ő maga a jeges vízben lelte halálát. Szódat egyiptomi elnök Yripoliba érkezett Anvar Szadat, egyiptomi elnök hétfőn kora délután hivatalos látogatásra Tripoliba érkezett, ahol Kadhafi líbiai elnökkel áttekintik a közel- keleti helyzet legújabb fejleményeit. Kairóban nagy érdeklődés előzi meg Szadat egyiptomi és Kadhafi líbiai elnök tripoli találkozóját, amelynek elsődleges célja — mint hivatalosan fogalmazzák — „az Izrael elleni hosszú harc előkészítése”. A két államfő ennek megfelelően behatóan tanulmányozza a Szíriái fronton kialakult feszült helyzetet, továbbá annak a lehetőségét, miként lehetne fokozni, pozitív irányba terelni a palesztin ellenállási mozgalom szerepét. Feltehetően a tripoli találkozóval függ össze az is, hogy — mint az AI Ahram jelenti — februárra halasztották az Egyiptomot, Líbiát és Szíriát magában foglaló Arab Államszövetség elnöki tanácsának január első felére jelzett soronkövet- kező ülésszakát A tripoli találkozó előzményeihez tartozik Kadhafi elnök újévi kijelentése, amely szerint elengedhetetlenné vált az ösz- szes arab erőfeszítések egyesí- , tése. Kadhafi hangoztatta, hogy J a palesztinai ellenállási szervezeteket egyetlen szervezetben kell összevonni, továbbá egységes vezetés alá kell helyezni az arab országokban élő pa- lesztinaiakat, kiterjesztve a harci előkészületeket az Izraelben élő félmillió palesztinaira is. A Palesztin Nemzeti Tanács kairói ülésszaka vasárnap és-4 HELSINKI: Finnország o Német Demokratikus Köztársaság után az NSZK-val is felvette a diplomáciai kapcsolatot. Az erről szóló megállapodást vasárnap Helsinkiben írták alá és azonalli hatállyal életbe is j Vályí Péter YCZCtésévet lépett. Egyidejűleg a helsinki / nyugatnémet, illetve a bonni finn kereskedelmi kirendeltség nagykövetségi rangot kapott. 4 BUENOS AIRES: Most van 55 éve annak, hogy megalakult az Argentin Kommunista Párt. A latin-amerikai kontinens nagy forradalmi tapasztalatokkal rendelkező pártja két hónappal az oroszországi Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelme után jött létre. hétfőn az ellenállási szervezetek egyesítését és a mozgalom politikai programtervezetét vitatta meg a palesztin felszaba- dítási szervezet végrehajtó bizottságának jelentése alapján. A végrehajtó bizottság előterjesztésében javaslatot tett az egyesített politikai és katonai vezetés felállítására. Kairóban úgy tudják, hogy Szadat elnök rövid líbiai látogatása után egy el nem kötelezett ország fővárosába utazik. 4 Több héten át tartó feszültség utón a javulás jelei mutatkoznak Egyiptom és Szudán viszonyában. A napokban tért vissza Khartoumból az Arab Szocialista Unió küldöttsége, amely Akhernek, az első titkár helyettesének vezetésével részt vett a szudáni függetlenségi ünnepségeken. Nimeri elnök két alkalommal is fogadta Akhert, majd személyes üzenetet intézett Szadat elnökhöz. SZfRIA-IZRAEU INCIDENS Hétfőn a kora délutáni órákban is folytatódott a fegyveres összetűzés Izrael és Szíria között a megszállt Golan-fennsik- nál húzódó tűzszüneti vonal mentén. Az izraeli légierő hat órán belül négy ízben küldte vadászbombázóit Szíria légterébe. A bombázások fő célpontjai a Golan-fennsik északi részénél fekvő szIrial katonai állások illetve gerillatáborok voltak, az egyik bevetésben azonban a török határ közelében, El-Ladhi- qrye (Latakia) város mellett a Földközi-tenger partvidékén levő katonai tábort is bombáztak. Magyar küldöttség utazott Varsóba 4 DAMASZKUSZ: A szíriai Homsban új mezőgazdasági gépgyártóüzem kezdte meg működését. Ez két éven belül fedezni tudja az ország eke- és egyéb talajmegmunkáló gép szükségletét és még export célokra Is termel majd. 4 LONDON: Nagy-Britanma közöspiaci tagságának első hetében jelentősen emelkedett a hús, a hal, a gyümölcs- és főzelékfélék ára. Ezenkívül 48 különféle élvezeti cikk áránál is emelkedés mutatkozik. A cipők, a ruházati és a háztartási cikkek ára is emelkedett. 100 ÉVES ZUKOR ADOLF A hollywoodi filmesek vasárnap ünnepelték a filmtörténet legidősebb élő pionírjának, Zu- kor Adolfnak a 100. születésnapját Zukor alapította meg 1917-ben a Paramount filmstúdiót, s legnagyobb sikereit Rudolf Valentino A sejk című filmjével, illetve a Tízparancsolattal aratta. A matuzsálemi korú producerről elmondják, hogy ló éves korában, a nadrágjába varrott 25 dollárnyi vagyonával érkezett szülőföldjéről, Magyarországról az Egyesült Államokba. A Paramountot öt évvel ezelőtt, 1967-ben adta el a Gulf And Western Industries cégnek, de továbbra is a filmtársaság tiszteletbeli elnöke maradt. Ebben a minőségben érte meg, hogy a Paramount minden idők legnagyobb kasszasikerét mutatta fel maffiáról szóló Godfather-rel illetve a Love story-vaL ♦ 4 LONDON: A téli influenzajárvány ezer ember halálát okozta Nagy-Britanrriában — közölte az Egészségügyi Minisztérium. Hivatalos helyen arra számítanak, hogy néhány körzetben a helyzet tovább súlyo- sodik; Londont, a fővárost, most érte el a járvány második hulláma. Hétfőn magyar küldöttség utazott Varsóba, a magyar— lengyel gazdasági együttműködési állandó bizottság 12. ülésszakára. A delegációt Vályi Péter, a Minisztertanács elnökhelyettese, az együttműködési bizottság magyar tagozatának elnöke vezeti, a küldöttségben helyet foglal Szurdi István belkereskedelmi miniszter is. A delegáció búcsúztatására a Nyugati pályaudvaron megjelent dr. Korom Mihály igazságügyminiszter, dr. Gál Tivadar, a Minisztertanács titkárságának vezetője, valamint Jan Jakubowski nagykövetségi első titkár, Lengyelország budapesti nagykövetségének ideiglenes ügyvivője. Az együttműködési bizottság áttekinti az előző ülésszak óta végzett munkát, s megszabja á gazdasági és műszáki-tudományos együttműködés további irányait. Várhatóan elsősorban a gépipari, a nehézipari és a vegyipari együttműködés témái kerülnek előtérbe, a két ország a következő időkben min. denekelőtt e területeken kívánja bővíteni a kooperációt, a szakosítást Megvizsgálják azt is, hogy a két ország tervhivatala hogyan halad előre az 1976—80-ra szó ló tervek koordinációs munkáival, megvizsgálják a múlt évi árucsere eredményeit és külkereskedelmi kapcsolataink 1973. évi kilátásait. Kommentár Egy villa Párizsban A világ ismét a francia fővárosra figyel: a hírügynökségek gyorshírben jelentették, hogy a Francia Kommunista Párt egy párizsi villájában megkezdődtek Le Due Tho-nak, a VDK-delegáció különleges tanácsadójának és Henry Kissin- gernek, az amerikai elnök nemzetbiztonsági főtanácsadójának újabb tárgyalásai. Jósolni természetesen lehetetlen. Az azonban tény, hogy az a derűlátás, amely a két magasrangú személyiség első tanácskozásai idején jellemezte a közhangulatot és a megfigyelők kommentárjait, mára múlté. A washingtoni politika véres vargabetűi óvatosságra késztetik a nemzetközi közvéleményt, amely a közelmúltban is túlságosan sok keserű csalódást élt ót Az emberek ilyen sorsdöntő kérdésekben nem felejtenek. Jól emlékeznek az örömre, amelyet akkor éreztek, amikor Kissinger hivataloson bejelentette, hogy a béke „kartávolsógnyira van" — és jól emlékeznek a felháborodásra, amikor kiderült, hogy a Fehér Ház ismét visszakozott. A világ egyértelműen békés karácsonyt várt és ehelyett az ünnepen is bombák hullottak, gyerekek haltak meg Hanoiban, Haiphongban és más vietnami városokban. A világ egyértelműen boldog, valóban békés új évet akart milliók remélték azt hogy 1972-ben végre befejeződik a modern történelem legszörnyűbb agressziója. Nem így történt, így nem csoda, ha az immár kiszámíthatatlan amerikai politika ismeretében óvatosak a megfigyelők. Magatartásukat indokolja a tárgyalások néhány közvetlen előzménye is. Például az, hogy Kissinger — nyilván elnöki utasításra — megérkezésekor nem győzte hangsúlyozni a bombatámadósokat: Hanoi és Haiphong ellen csak felfüggesztették és nem megszüntették. Ho ez a zsaroló hang nemcsak a sajtónak szólt, hanem folytatódik a párizsi villa tárgyalóasztalánál is, az nem sok jót ígér. Nem lehet tudni, mi történik ennél az asztalnál. Lehet, hogy végre amerikai részről is tiszteletben tartják a tények kérlelhetetlen logikáját, de lehet, hogy még most sem. A világnak és Vietnamnak mindkét lehetőségre fel kell készülni*. A