Dunántúli Napló, 1973. január (30. évfolyam, 1-25. szám)

1973-01-28 / 23. szám

„Csillagos, rozmaringos, hargacos... fi Csányoszrói „szövőidé" Dél-Baranya ... Erdő, mező, láp, „berök" és „fődek”. Lenfődek és ken- derfődek. Megannyi mindennapit megadó, te­rítő, ruhák anyagát megtermő hajdan volt határa a talu múlt századi em­berének. Űsfoglalkozások . . . Pár sor a tan­könyvekben. Eszközeit, emlékeit múzeumok rideg csöndje vigyázza. Néha — kiállításon -* rácsodálkozunk a népi alkotótehet­ség egy-egy különösen szép darabjá­ra, a „mestörség" egy-egy célszerű, okos szerszámára. Vagy szívdobbanás- nyira megállít a népművészeti bolt ki­rakata. Sok között is a rojtos szélű ormánsági szőttes térítők, díszítésének mélykékje, élénkpirosa. Vajon eszünkbe jut-e, hogy amit lá­tunk, az Dráva menti eleink életének része volt. és ahol ezek tormát kaptak, a szék, az egyszerű nyersfóból szer­kesztett szövőszék ma is az még, ame­lyen egykor dédszüleink, szépanyáink térítői, lepedői, díszes párnahuzatai készültek. „A szüőben” .. . Hihetetlen kézügyességgel és tehetséggel. „Olyan művészet ez, amire csak ezerszemű és ezerkezű asszonyok vállalkozhat­nak. Ormánság ma is tele van ilyen asszonyokkal" - írta róluk a vidék neves kutatója, Kiss Géza, a harmin­cas években. Idővel a táj arca is megváltozott. Közbeszólt a történelem és o fejlődés. Termelőüzemek épültek és gépek mun­kálják a hajdani erdők, mezők tala­ját. Körben elcsitult a „szüők" csat­togása .,. Évek, évtizedek múltak, míg egy­szer Vajszló mellett egy faluban új­ra fölesattant a szálakat egymáshoz préselő „bordchíj” sajátos kétszer el­hangzó ütése. De hogyan is történt? Nl,égy éve Csányoszrón szőnyegszövő részleget szervezett a vajszlói ÁFÉSZ. A szőnyegek külföldi megrendelésre készülnek a legkülönbözőbb színár­nyalatokban. „K”-valutát kapnak érte, nem is keveset. A' szövőszékeken 28 asszony dolgozik, egy részük bedol­gozó. A részleg vezetője odavalósi. Bene Máriának hívják. Ő kezdemé­nyezte az ormánsági szőttes újra élesztését, a népművészeti ág felújítá­sát. így emlékezett rá; — öszrőba« születtem, nagynénéw Aires szövőasszony volt, ó hagyta rám a tudományát. Az időben itt minden háznál szőttek. Ellestem, eltanultam; 10-12 évesen - talán 37-38-ban? — már kiállították egy térítőmét a nem­zetközi vásáron. Ez volt akkor a ló- nyok-asszonyok élete-sorsa ... Azután lassan kihalt a mesterség. Pedig so­kan jöttek, keresték; ajándéknak. Ak­kor elhatároztam, hogy össze kell gyűjteni a falu fiatalságát, meg az asszonyokat is, akik vállalják. 1968- ban kéthónapos tanfolyamot szervez­tem a kultúrházban. — Hogyan fogadták? — Eleinte nehezen ... Az asszonyok általában csak a simát tudták. A fiatalabbja meg nem is látott még szövőszéket. De szépen megtanulták. Ma már külön részleg működik, art ügyesebbjébőt meg külön csoportot szerveztem: ők nem szőnyeget, hanem eredeti mintázatú térítőkét szőnek. Ma már piac is van, kereslet is... Eszerint fejlesztünk majd. Most is van­nak jelentkező kislányok: tanulni sze­retnének ... Én meg szívesen foglal­kozom velük. Időközben a szőnyegszövő házból átérünk Makói Vilmosék házába, a másik „szövőidébe”. Egy szoba — öt szövőszék, őt asszony. Kezük, mint a motolla. Előttük szálak, fonalak százai, ezrei. Egy ideig követni is tudom csuklójuk villámgyors íveléseit, aho­gyan a pörgőről az áspára, onnan a gombolyftőra, majd csévél es utón a szövőszékre kerül a fényes fehér szál, amely a készülő terítő alapszínét és anyagát formálja meg. Közben hall­gatom Bene Mária szakszerű magya­rázatát: — Most lenyomta a nyomdikot, most átdobta a feher csévet, fölemeli a támasztó deszkát» most kíséri fehérrel, ami alapkötés, mert minden piros után fehér kötőszál jön. Ahány sor minta, annyi „kisnyüstje” van, azok a rojtos pálcák ott hátul... Ami csat­tan, az a bordahéj. Kettőt húz a keresztrúddal. így minden szál után az üti-préseli a szálakat be a soruk­ba ... Feladom... A látvány amilyen iz­galmas, érdekes, olyan bonyolult is. Inkább még szebb látványra figyelek: a mintás térítők halmazára, amit itt egyszerűen „készárunak" hívnak. Fal­védők, térítők, futók, párnák és egy négyzet alakú, rojtos szélű terítő, amit az öregek, ki tudja miért, „miliőnek neveztek.el annak idején. Fényes, fe­hér alapon egyszínű mélykék vagy sötétpiros mintázat Jó lenne mindet végiggyönyörködni, de hát egyik szebb a másiknál... Nézem és hallgatom a sok-sokféle minta - kerek, szögletes, hullámos, pontozott — eredeti ízekkel muzsikáló neveit: tulipános, csillagos, „hatpáros", „kerékrózsa”, rozmarin- gos, „szögfüs-csillagos” (ez az egyik legrégebbi minta), „hargacos”, nagy- pötty, kispötty és ki tudja még hány­féle; fő. motívumok és kísérők... Dí- srék, ahogyan valaha a pillanatnyi képzelet szülte őket és ahogyan most az összegyűjtött rajzok variánsaiként kirajzolódnak színeikkel és a népi ornamentika ezernyi formakincsével. Hogy a piros vagy kék szálakból ho­gyan lesz csillag o térítőn és hogyan apró és finom kis minták halmaza ezen a böhöm, széles nagyokat csat­tanó szövőszéken? Soha nem ^ fogom megtudni: ez szakma és művészet Népművészet amely eredeti és sza­momra megérthetetlenül bonyolult technikával születik itt az orrom előtt Én csak a „készterméket” látom, amely egyedülvaló, mert eredeti or­mánsági szőttes, eredeti piros-kék szí­nekkel. A mintázatot helyben és a környé­ken gyűjtötte Bene Mária. Lerajzolta. Az eredetit nem adták oda, pedig minden háznál von még egy-egy da­rab: kendők, térítők, vagy szőttes „kisümög”. Az eredetihez, a régihez ragaszVo- dik a gazdája. Emlék. Talán d déd­anyák, talán a szépanyák kezenyomát őrzi. Egy régen volt ősföglálkozás ereklye-emlékei vigyázzák a munkát — amíg a kender, a len a fonóba vagy a szövőszékre került — és az álmokat, melyekkel csöndes téli esté­ken csillagokba és tavaszi virágokba szőtték a szépet \ Wáffinger Emire ni. Valójában elcsodálkozom, amikor meghallom a saját hangomat — Ügy hallom, a napokban be te­téztél' egy újabb verseskötetet? — Igen .., Kérlek szépen ebben 66 vers van, tehát kisebb méretű versek, es benne van az Ég és föld, ez az oratórium. — Milyen tervek foglalkoztatnak? Milyen munkába kezdesz most? — Sokmindent kellene csinálnom ... Nagyon hamarosan le kéne fordíta­nom néhány osztják hőséneket. Aztán különböző verseket kellene forditunom. Elúsztam velük a könyv miatt Ijlagyobb vállalkozásaim is lennének. A Móro Könyvkiadó szeretne egy lorcát kö­zölni tőlem, de én nem vállaltam . . . Inkább verseket fogok írni, nagyon sokat fordítottam .., Egyelőre kipihe­nem magamat. A pihenés nem azt je­lenti, hogy fekszem az ágyon, hanem azt, hogy olyasmivel foglalkozom, ami felüdít. Van az alagsorban egy mű­helyem, annyi szép fa vár ott rám. Van , egy esztergám is. Ilyesmikkel felüdül­ni .. . Tavaly megvettem ezt az eszter­gát és mindig azon gondolkodtam. Most már ha va lantiba belekapok. mindig az foglalkoztat, belebolotidu- lok. Mégiscsak költő vagyok, és verse­ket kellene írnom,.,-— Hol dolgozol, Íróasztalnál Mi­lyen napszakban tudsz írni? —- Igen, asztalnál dolgozom, és fő­leg éjjel. Körülbelül kilenckor nekí- élíok és általában éjjé! egyig írok, de van úgy, hogy háromig. Amikor fiatal voltam, volt úgy, hogy ötig is fent szoktam lenni. Persze ez nem jelenti őzt, hogy nappal nem dolgoznék. Az Élet és Irodalom szerkesztőségébe nem megyek be mindennap. Szerdán egész nap szoktam dolgozni, szomba­ton, vasárnap szintén. Nagyon próbára teszi ez a szen/ezetét az embernek. — Ha leülsz írni. már tudod, hogy mit akarsz, vagy tollal a kézben gon­dolkodói? — Sokféleképpen ,.. Van úgy, hogy magamban hordok két-három szót vagy sort, és yárotn, hogy abból vers legyen. Van úgy, hogy nincs semmi belőle, amikor belekezdek. Csak ülök, és később jön valami, ami mintha mór meg lett volna, csak elrejtőzött a tu­dóiban. Még azt is hozzátehetjük, igaz. nem vagyunk fiatalok, de húsz-harminc e* előtti időkből annyi mindé» vast megiratlart. Izet félkész versek h le­hetnek. Versek akarnak lenni. Attól nem félek, hogy nem lesz mit írnom, de alkalom, lelkiállapot is keli hozzá. — Mit tartasz mint iró, felelős szel­lemi ember, a legfontosabb felada­todnak? Milyen elképzelések vezérel­nek? — En ilyen rangot nem adok ma­gamnak, és nem is így gondolkodom. Sőt, ho költészetről kell beszélni, fel­adatra nem is gondolok. Olyonféle feladatra, amit állandóan emlegetnek, hogy a költészet feladató ... Ellenben az a meggyőződésem, hogy a költé­szetnek eszményi célja van, a mi ere­dendően is megvolt. Beléhelyezett fel­adata nincs. Az ötvenes évek elején, amikor még fiatal költők voltunk, nem is tudtunk válna ilyent mondani a köl­tészetről. Art hittük, a költészet egyen­lő a filozófiával és a napi politikai problémákkal. Csakhamar rájöttünk, hogy ez nem költészet. De mint ahogy eredendően a költőkben bíztak az em­berek, s talán ma is, anrtá'k idején a költő mégiscsak a közösség torka volt. És vezére valamiképpen. Hangot adott 0 közösségnek. Es ezt ma sem vitatom el a költőtől. Magam is ilyen- félének tartom magamat Zöldarany Pákolifrz IsNán új verseskötete (MAGVETŐ KIADÁS) A szél a víz a rózsaág öröktől mondja önmagát- idétlen vak hivalkodás és bölcs nyilatkozat helyett dolgát teszi mást nem tehet így mondja hűen önmagát Ha mondod még ha mondanád Így mondhatod tovább­Ezek az ars poetica-szerű szép sorok bevezetői az „aranyőszi ég" ragyogású új Pákolitz verseskötet­nek. Az 1971-ben megjelent lel című válogatott verseskötete után a Zöldarany a tizedik verseskötete s ez a számadat mérlegelés is. Ismeretes, hogy Pákolitz költői pá­lyája későn kezdődött. Első ver­sei 1950-ben, Három költő című gyűjteménye pedig 1954-ben je­lent meg. De a késő kezdet nem vált hátrányára, termése gazda­gon beérett. Verseiről több értékelő tanul­mány jelent meg, (Bate Imre, Bertha Bulesu, Bécsy Tamás, Po- mogáts Béla, Szederkényi Ervin, Tüskés Tibor) és ezekben ponto­son kirajzolódik Pákolitz István helye és szerepe mai líránkban. Új kötetéről (a kötet szerkesztője) Csanádi Imre ezeket írja; „Nem népi és nem urbánus, nem konzer­vatív és nem modern, nem ösztö­nös és nem elvontan spekulatív- ezeken a kategóriákon Pákolitz túljutott, föléjük emelkedett. Vá­roslakó, mai ember, de nem ta­gadta meg plebejus! gyökereit, nyelve, közlési módja demokratiz­musát. Témában, hangban, for­mában, érdeklődésben igyekszik lépést tartani korával, de magától értetődő természetességgel nyúl vissza akár témáért, akár versfor­máért a távolabbi és közelebbi múltba, ösztönösség és tudatos­ság ugyancsak szerves egységbe fonódik költészetében.” Szinte az irodalomtörténet lap­jaira kívánkozó megállapítások. S örvendetes, hogy költészete állan­dó pezsgésben, fejlődésben van: a téma és megformálás további ki- teljesedésének vagyunk tanúi. Pá­kolitz lírájának sokféle a forrás- vidéke: az Írón Ileus, de mindig morális tartésű közéletiség (Gyér- tyagyújtás közben, Hivatkozások), a származás, e „szegénység köl­tészete" (Krétarajz anyámról, Nyol­cas, Vásárfia), az Arany Jánosion tiszta szerelem (Almafa), az em­beri tisztaság (sokszor biblikus témákban jelentkező) variációi, az „ajándék-idő” őszi zümmögés eb­ben a kötetben (nem először, de kertészetében hangsúlyozottabban jelentkezik külön témakörként. Em­lékezünk korábbi kötetében meg­jelent A sárga fal (minden bizony­nyál legnagyobb hatású verse) döbbent víziójára, melyben a kor betegsége mellett a benne búj- káló „hetvenhétféle nyavalyákról" beszél S ebben a kötetben az Infarctm eordfs, a Kelj föl és járj, Ajándék című versei már ennek a sejtésnek fájdalmas valósága, de kemény, férfias szembenézéssel: Két szívroham között uzsora-halgdéi a rettegő szünet.- Kibírtad: bírd ki még? S nem nyughatok bele, hogy nihps menedék. Az se nyugtatna meg, ha beleóyugodnék. De e „kései-biztató verőfény” újabb munkára serkenti s versek légiója születik „fölös, szép erői”- bői. A szerelem (amely már ko­rábbi verseiben is „ellenállás lesz, reszkető fájdalmasán szép tiltako­zás”) most is egészséges és biztos kapaszkodó: Virágok virága Virág a férfi - nyárba virágom virágom Termő gyümölcsös ágam Egyszer volt — ifjúságom Sggits át a halálon. De ne csupán ezekben az „őszi- kék”-beft lássuk a Zöldarany új­donságát, hánem azokban az izzó emberi felelősségtől átfűtött ver­seiben is, amelyek a címadó cik­lus, a Mélyvíz, Jeremiás, Agykopo­nyák hegye ciklusainak verseiben tovább Mondja „hűen önmagát”. Ez a költészet a társadalmi visz- szásságök, emberi gyarlóságok el­len az „emberi tisztesség” meg­valósításáért emelnek szót. Ilyen versek: Füiedi tavasz. Zöldarany, Bartók, Most is. De azért, angéla, Könnyebben címűek sokat hozzá­adnak Pákolitz közéleti lírájához. A Füredi tavaszban (a világ négy" sarkából összegyűlt költők talál­kozóján 1970-ben) így fogalmazó­dik meg a virágos gallyak, a fecskék érvelése után a „költők érvelése": Királyok legvégső érve helyett munkál bennük a lölbujtó remény jobb sorsra érdemes az ember / a világ S a Zöldarany-ban ugyanez a költői tanítás: „Megnyugtatóan nyugtalanít a zöldarany béke: hó- laisten, elég sok a féltenivaló” Nem belenyugvó, nyugtalanító, sistergő szavak ezek: nincs rend­ben a világ: A jót, mint mindig, most fc Ki kell találni újra. S „biblidi” témái Is mind átté­telesek, félreértés volna ezeket másként olvasni, mint mai vonat­kozásukban: Még hőst is játszatott veled a császárod, az istened és füstbe ment a jós szava hagy mit követel a haza ezzel vagy ezen egyszerű jeligéd hajszolva kövük sorsod eleve írva volt de nem lettél hős csak halott A Római sírban szovqi ezek, de a második világháborúban prédául dobott életek pusztításá­ról szólnak. A János dilemmájá­ban is a mai költő hivatástudata szólal meg: „És aki féli az igazságai, megállhatja-e, hogy ne beszéljen?“ 0 A kötet „nagy” versel a la­rathusztra és az Ikrek. Az előbbi­ben a „mindenki mindent félre­ért” és a mellébeszélés: a Más- kéntelnevezés forradalmának sza­tíráját fogalmazza meg. Legyen hót minden mindennek a fordítottja a szeretet: gyűlölet a jóság: gonoszság. § at Ikrek: Petőfi-Arany, Ady— Móricz, Bartók—Kodály, József At- tila—Illyés párhuzamában pedig c magyar történelem példáin mu­tatja meg: A halhatatlannak se könrryß elviselni a halhatatlanságot; mennyivel nehezebb az élőnek! Verseiben szívesen olvassuk az ..emberségre méretezett” igéket, de a költészet mégis a szép sza­vak művészetével válik szívünk vé­révé. Pákolitz István új kötetében is garmadával találunk rtye'n „szép versek”-et (Üjhold, Philé- mon és Baukisz, Tétova gally stb.) Képlátása színes, érzékletes: „mórványkék' menny”, „zöld szélű- szagú hajnal”, „bölcs mosolyú al­konyat”. „holdvilág kocsma”, „ko­rán kelő madár”, „rendülő jég- csap-cimbalom”. Szeretem (a gyermekkori táj és közös szárma­zás csendülését idéző „páskom” szavát, az „árnyas bakhátak”-at, ahol „pirrogva hangolnak a tücs­kök”. A kötet záróversében, a Dióin ban a faültetőről beszél, nki még „remélheti” a gyümölcsét de még szebb ha ki már biztos benne hogy nem ülhet árnvékába — — — és mégis ültet diófát A költő se más, mint ilyen faultéra reménytelenül és bizakodó, hoav a szépséq, amit elültet, mások szívében kihajt maid és megtermi gyümölcsét: a lélek örömét. Pákofitz István Zöldarany-o ilyen ajándékozó, szép örömszer­zés ma is, mindenkor, fogadjuk a szívű nkbe. Bárdost' Nemeth János

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents