Dunántúli Napló, 1973. január (30. évfolyam, 1-25. szám)
1973-01-28 / 23. szám
Nagy László: A repülő árnyéka Nagy hangszer, négy-motorú emelkedik s vagy a zsákmánya. Árnyéka, kereszt jele marad nekem, ráég az ágyra. Meghalt a dorombolás, már fáj a szivfelöli oldal, de te repülsz, csak repülsz ujjad hegyén piros cukorral. Könyöklők márványlapon, téged az Isten, ő se ér el. Emléked eszem s mit ér? Tömöm a torkom hóeséssel. Minden éj feketedő eszmével a márványba írva. Kell, hogy jöjjön a mosoly, kö-jegyzetemet fölborítsa. Kell, hogy a Vénusz felöl közelíts landolva az ágyra, kell, hogy a kereszt helyén kitárt kézzel te légy az ábra. Czine Mihály: „Versben bujdosó”- Nagy László újabb lírájáról — (RÉSZLET) Második gyűjteményes kötetét az olvasók és a kritikusok is örömmel fogadták. Tüneményesen szép, mondták ünneplőn, amit cselekedett: káromkodásból katedrálist épített, s a sok kórtól gyötört modern lírát egy elementáris létezésélmény törzsére oltotta. A szigorúbban mérők is csak azt „kifogásolták", hogy tétovázik a kereszt- utnál, nem küzd a végsőkig költői szuverenitásáért Azóta hét esztendő teft el. Azóta sok minden történt a világban: ember szállt a Holdra, s még több lett a gyilkosság a földön. Sok minden történt itthon is: új létesítmények születtek, s szinte teljesen befejeződött a „korosztály behajózása”. Barátok távoztak, éneklő ravatallal lett teljesebb a leltár. Személyes útján azóta több a virág: Kossuth-díj jelzi többek között az elismerést és a strugai költőfesztivál ara-nykoszorúja. Azóta tűz is volt, víz is volt: lehetett puhulni és kardot csókolni. Volt alkalom O sátorverésre is: letanyázni napfényes helyre, megerősíteni őrséggel a szállást. Nagy László csendben dolgozott. A feléje nyújtott virágokat épp csak tudomásul vette, s ment a maga választotta csillagok útján. Csalódban, szerkesztőségben úgy élt, mint a köznapok embere, munkásán, szelíden, látványos lobbonások nélkül, a költő azonban a világteremtés lázában égett... A lehető legegyenesebben vágott a magasságnak; szikláról sziklára lépve. Magával vitte szülőföldje és kis népe gondjait, de szíve immár az egész emberiségért fáj, s a jelen dolgain túl a jövőért is vacog. Az ifjúság napfényes tájai elmaradtak, zuzmarás sziklákon, holdbéli tájakon keresztül vezet az útja; véres hósuhogás, rongylobogásra dermedt álmok a kísérői. Sziklák közt halad, száll botjával, szikrázó fehérségben, olyan magasan, ahol a tél örök, s zsoltárok is alig úsznak a levegőben. S olykor mintha már-már a sziklák fölé is emelkedne, s frontális feszületté átfordulva — mint egyik versbe írt álmában — nézne vissza a lent nyüzsgő világra. Mintha már Illés szekeréről jönne a szó; az éghez közelítő magasból... VASÁRNAPI MELLÉKLET Keresztury Dezső: Egy Egry-arckép vázlataiból (RÉSZLET) EGRY JÓZSEF RAJZA Vékony csontú, keveset evő s keveset beszélő, soványságában is erő*, rugalmas mozgású, bár szívesen üldögélő ember volt. „Proli?” Engem még külsejével is inkább azokra a látszólagos törékenységükben is szívós, szegény parasztemberekre emlékeztetett, akiket nem engedett elhizni-hasasodni a sok munka s a vékony étel. Arca, mikor megismerkedtünk, már megso- vónyodott, de rendkívül eleven, kifejező volt; szeme inkább éles figyelmével, ha tetszik: szúrósságával, mrnt színével tűnt fel; mint a sokat napén járó, szemüveget nem használó embereké, összevont, két mély ránccal elválasztott szemöldökei alatt, némi hu- nyorgással a szokottnál szőkébbre zárult. Csak igazán jó barátok közt csillant meg benne az a hamiskás-gunyo- ros vidámság, amely ilyenkor, mint a halk szél a hullámbarázdázta víztükrön — arcának ezernyi ráncán is át- suhqnt A dunántúli nép mélységéből jött: Zalaújlakon született, színmagyar vidéken, szegény parasztok gyermekeként; onnan azonban legfeljebb alkati elemeket hozhatott magával, hiszen nagyon kis gyermekként Pestre került szüleivel együtt. A legendák első nyomai is feltűnnek persze az emléktáblával nemrég megjelölt tanácsház körül gyülekező gyakori játszótársak, vissza- emlékezők legalábbis kétséges nyilatkozataiban. Rokonai meglátogatásáról, s hogy azoknál jól érezte magát, megemlékezik ugyan, de azt gondolom, hogy a paraszti valósággal is igazában a Balaton-partján találkozott: halászokkal, szőlőművelőkkel; pásztorokkal, szántóvetőkkel inkább csak látomásaiban. Legmélyebb és feljegyzéseinek tanúbizonysága szerint: legfájdalmasabb gyermek- és ifjúkori élményei valóban a proletárvilághoz, még pontosabban, az öntudatosság nélküli prpletárnyomorhoz kötődnek. Külvárosi szállások férgei, elhagyott udvarok, utcák szenrtye, félvad, részeges emberek sebző durvasága, éhség, fagyos- kodás: ezek a mindújra visszatérő mozzanatok tűnnek fel idevágó feljegyzéseiben. Nyilvánvaló, hogy nem érezhette jól magát az akkori „úri társaságban”. Volt, oki mogorvának, gőgösnek nevezte. Okkal. Mert hiszen a Badacsony szívében hangadók közé nem járt, s ha mégis érintkezett velük, úgy érezhette magát köztük, mint élő ember a bábok között, mint Gulliver Liiiput- bon. Helytelen lenne művészetének egyre mélyebb magányát, az elesettek iránti részvétének újra meg újra, egyre fojtogatóbb reménytelenséggel feltörő forróságát, látomásvilágának kitágulását csak társadalmi indítékokkal magyarázni. Bizonyos azonban, hogy világszemléletének, életérzésének kialakulására döntő befolyásuk volt az ő egyéni létkörét sebzően, sértően, elutasítóan vagy ellenségesen körülvevő ' társadalmi mozgásoknak, kisugárzásoknak. A Balaton melléki társadalom említett rétegei is ilyen szerepét kaptak. Ezek nagyon erősen hatottak ónnak óz Egry magatartását szátlan is jellemző művészgőgnek kialakulására, amely a* ő ^setében iga. zán indokolt, védekező, önigazoló visz- szahatás volt „Az igazi afkotő, mindegy, hogy milyen származású, proli vagy herceg, a rangja isteni" — jegyezte fel egyszer, nyilván sóé mély seb gyógyító orvosságául. Mert ö. joggal, igazi alkotónak, valami újat öntörvényeikkel a lét nagy törvényszerűségeibe kapcsolódó műveket létrehozó embernek tudta magát De ismerte a rang felelősségét is. „A magasrendű művészet magasrendű embert kővetél’’ — folytatta az előbb idézett jegyzetet oly korban, amely szívesen függetlenítette o művet az embertől. Annok a közönséges-lapos és hazug formulának jegyében, hogy egy óra járását néni befolyásolja, vajon készítője részeges tolvaj volt-e. A művész felelőssége nem azonos az óragyártóéval. Különösen Magyarországon nem. Roppant válságokkal. áldozatvállalással, szenvedéssel teljes élete a bizonyíték, hogy Egry meg is küzdött művészi s emberi rangjáért. Arató Károly: Szélduzzanatok Szélduzzanatak szétkővér vitorlák sikló gyolcsháromszögek a tószint fölött csak fél-arasszal sejtésnél alig magasabban merülő buvárhegyek az égben ha a siklás megkezdődik füzérpartok között rengő szabadság üres palackokkal fedélzetén csörömpölve szétguruló • tűnődve kikortyolt egy hajtásra kiivott nyarakkal Bertha Bulcsu: Interjú Nagy Lászlóval (RÉSZLET) Foggal született, azt kell hinnem... Évek óta figyelem az arcát. Tudó és talányos. Néz valamit, lát valamit, amit mi nem látunk. Érti az ősi szel- lemparancsot és közvetíti hozzánk a lényeget. Lélekőrző ... Foggal született, azt kell hinnem, mint a többi sámán az Ob-púrtjón .., A manysik, hantik, csukcsok. ugorok. Csak nem Ázsiában, hanem a Somlyó tövében, pontosan ott. ahol a Marcal, a Hólyagos és a Torna szelíden átöleli a tájat. A sámándobot, mely egyben ló is, korán megszerezte. Bejárta vele az alsó és Telső világot, a dunántúli csipkeerdőket, s süppedő ősi folvakat, a falvakban a kamrákat, félszereket, padlásokat, szénában aludt, s holdvilágos éjszakákon fehér menyétek énekeltek neki menyétországról. Lova, mely egybén dób is volt, átúszta a folyókat átugrotta a hégyeket. sörénye hófelhőket kavart, s amikor megpillantotta a puha fehér várost, léereszkedett. A városlakók azóta gyakran hallják a furcsa dobszót és össZé- néznek, megölik egymást, máskor megrettennek és sírva kifohartnök a Duna-partra, mert úgy hiszik, a fólyá hátán vagy 0 folyón túl törtéhik VötO- mi, arái nélkülük mór nem történhet meg. A dob aztán elhallgat, á városban nem történik semmi, a csend lyukakat éget a dobhártyákra, Nagyért nagy a csend, felriadnak a dérteVé- rék. Vakon szállnak á város felett, mint a lelkek. Összeverődnek. Zavar támad a tornyok körül. Aztán egy jeges, téli hajnalon a dóbszá újra szétárad a város ereiben. Amikor a tömeg nagy orra megérzi a nyírfára feszített nyers állatbőr szagát, morajlás tárnád, megindul az élet. A fülek kinyílnak az újabb üzenetre és befogják azt Érthető. Nagy László foggal született, mint a többi sámán, csak nem az Ob-partján, hanem a Marcal, q Hólyagos és a Torna ölelésében, Felsőíszkázon. Ez 1925-ben történt, valószínűleg július 17-én. A só- mándob megszerzése előtt répát egyelt, kaszált, marhákat őrzött és csikót nevelt A városban sokat tanult A váró« befogadta. Meg jelént tizenöt könyve. 1950-ben, 1953-ban és 1955-ben József Attila- díjjal tüntették ki. Később 1966-ban a Kossuth-díjat is megkapta. 1968-ban pedig Strugában á költői fesztivál ái- kaItViával á nemzetközi zsűri • arqny- kószorúját is elnyerte egyik versével. Nagy László lakásó tele van jelképekké!. Az dblák előtt egy zabla lóg. valaha kedvenc csődére viselte, szenvedte, a könyvespolc szélén festett főtáblák sorakoznak. Egyiken zöld ló, ó másikon piros ló zöld réten, a harmadikon árórty mezőben szeretkező lófejek találkoznak, a negyediken kitörő, szilaj Iá, s a lovászok láthatók, akik megfékezik. Az ágyón színes suba- szórtyeg. kecskészórbóL vagy birka Lovász Pál: Újszülött Üvegen át láthattam csak Oklömnyi fej: / cézárt akarat, a kapun nyílást tört, / világot tárt Zsugorított istenarc: / percek, napok simítják, ékesítik, s rálengetik / a báj varázslatát Az ujjak máris / célt szorítanak, lágy végükön homályos gyöngysor, / tíz apró köröm, évmilliók harcának / édesded szégyene A szem bentről nyitott, / iveit körén örök sugár szivárog, s egyetlen csöppben csillan az eljövendők tengere Vietnam Csecsemő: „tej, álom, anyaíP Visszhang: — — — — — — (a nincsnek nincs szava) JELENKOR UltllHI ÍS «ÍTÉSZÉT! FIITÍIIIT -11)1 Á Jelenkor februári száma váltoxotas tartalommá!, értékes szépirodalmi és tanulmany-anyaggal jeleni meg e pécsi folyóirat új számgo A szám élén Nagy László ét kóltöményét olvashatjuk Ezt követi Bertha Bulcsúnak a költővel készített interjúja és Czine Mihály tanulmánya Nagy László újabb verselréL A lírai rovatban többek között Bertók László, Galambosa László, Illyés Gyula, La* rósz Pál és Yénagy Sándor költeményei, továbbá Weöres Sándor műfordításai kaptak helyei, A szépprózai Írások sorában Oyurkovics Tibor és Kampfs Péter elbeszélését, valamint Vgrkonyi Nándor Pergő évek eintfi önéletrajzi írásának új részletét olvashatjuk. Egy hamarosan megjelenő Egry József» breviárium anyagából ad ízelítőt Keresztár? Dezső tanulmánya. Ehhez kapcsolódik g szám gazdag illusztrációs anyaga: Egry József vázfatfüzeteinek fotó reprodukciói. „Oj párizsi napló** címeit közli a folyó ivat Bajomi Lázár Endre froneíáországi úti» beszámolóját. A februári szám kritikai rovatának élén Berták László új kötetéről olvashatunk elemző írást. Emellett több frissen megjelent könyv* rói tájékoztat a folyóirat. gyapjúból sodorva. Nyers népi munka, érezhető, hogy valahol a Balkánon készült. Az egyik szekrényen köcsögduda áll, odább egy másik köcsögbén virágok. De a modem világ jelképei is fellelhetők a szobában. Az ablák előtt modem íróasrtol álL az qsztal felett egy házilag konstruált lámpa függ, melyet csúszó ólomgolyókkal lehet szabályozni. A szoba két oldalát könyvespolcok borítják. Az egyik könyvespolc peremén piros teléfóh nyugszik. A földön egy villéhyhősugárző áll, és átforíósítja a levegőt. Az ajtó közelében égy szábólytalan olákú asztal látható, százéves fa törzséből készült, a fa naturális kéresPbVietszete maga az asztállap. Valami azonban hiártyzik Nagy László dolgozásiéba jóbal : á szék. Pontosabban a székek. Az egész szobában egyetlen szék te-: lóiható, az is az íróasztal előtt áll. Az asztalon egy üveg tihanyi vötős-' bor áll (Céhemet), dz üvegen túl dohányfüst szürkül, a füst mögött Nagy László ül és talányos árccál á semmibe mered. Néz valamit, lát váló mit. qrtirt sem én, sem mások nem láthatnák. Kint a rtóvembervégi szél dermesztő hidegen süvöltőz, s a szobában néha huzat támad, megmozdulnák a bíbor- rüggónyők. Nebíz ilyenkor megszólító.
