Dunántúli Napló, 1972. december (29. évfolyam, 283-307. szám)

1972-12-03 / 285. szám

2 DUNANTOLI NAPIO 1972 decembír Z. Eredményes tárgyalások Helsinkiben Eredményesen zárult Helsin­kiben az euróipci biztonsági és együttműködési konferenciát előkészítő missziőj/ezetöi tanács­kozási első teljes munkahete. A hét első felében sikerrel fejez­ték be az űgyrevnd kérdéséről folytatott tárgyalásokat, s en­nek alapján elfogadták a ta­nácskozás tízpontos ügyrendjét. A hét második felében pedig megkezdődött az álttiSános poli­tikai vita az európai1 biztonsági és együttműködési konferencia napirendjéről, ügyrendjéről, összehívásának helyésől és idő­pontjáról. Az ügyrendi vita egy hetet vett igénybe - de ez a körül­ményekhez képest teljesen in­dokolt: a helsinki misszióvezetöi tanácskozáshoz hasonló diplo­máciai konferencia ugyanis ed­dig még nem volt o nemzetközi diplomácia történetében, s ezért nagy gonddal kellett meghatá­rozni, hogy milyen eszközökkel, módszerekkel történjék a dön­tések meghozatala, a határoza­tok elfogadása. A vita első feléfcen felszólalt szocialista nagykövetek általá­ban rendkívül konkrét javaslato­kat tettek az európai biztonsági és együttműködési konferen­ciára vonatkozóan. Javasolták, hogy ezt a konferenciát 1973. júniusára hívják össze Helsinki­ben. Ugyancsak javasolták, hogy a konferencia napirendjé­re tűzzék oz európai biztonság általános elvi kérdéseit, a gaz­dasági, kereskedelmi, tudomá­nyos-műszaki, kulturális együtt­működés fejlesztésének gyakor­lati kérdéseit és végül a biz­tonsági konferencia hozzon lét­re állandó szervet az európai biztonság és együttműködés problémáival való foglalkozás­ra. Az eddig elhangzott nyugati felszólalások általában egyet­értettek a szocialista országok által javasolt napirend azon pontjával, amely az együttmű­ködés problémáinak tanulmá­nyozására irányul. Ugyancsak egyetértettek azzal, hogy a WASHINGTONI MENETREND ' A VIETNAMI MEGÁLLAPODÁSHOZ Nixon elnök szombaton flori­dai üdülőjében adott „végső eligazítást” nemzetbiztonsági fő­tanácsadójának, dr. Henry Kis- singernek, aki hétfőn folytatja Párizsban a november 25-én felfüggesztett tárgyalásokat Le Duc Tho-val, a VDK küldöttsé­gének különleges tanácsadójá­val. A Fehér Ház félhivatalos sugalmazáso alapján amerikai hírmagyarázók szombaton egy­behangzóan azt jósolták, hogy a december 4-én kezdődő tár­gyalási szakasz most már való­ban „az utolsó forduló" lesz. Szerintük még a jövő hét folya­mán végső formába öntik az USA és o VDK képviselői a megállapodást, amelyet azután a saigoni rezsimnek, „tetszik, vagy nem tetszik, el kell fogad­nia". A kiszivárogtatott hírek szerint a Fehér Ház legújabb menet­rendje: dr. Kissinger és Le Dúc Tho jövő héten elérendő meg­egyezése után Kissinger vagy helyettese, Alexander Haig tá­bornok Saigonba repül a meg­állapodás szövegével Thieu „jó­váhagyásáért”. S december 15- ig — akár beleegyezik Thieu, akár nem — az USA és a VDK aláírja a tüzszüneti megállapo­dást •0 NEVERS: A (ronciaország Nevers-ben négy gyereke szü­letett a 30 éves Rose Compos asszonynak egy év leforgása alatt. Január 21-én ikreket szült, azután, a múlt héten, megint ikreket. ♦ LONDON: A londoni Al­bert hall-ban pénteken a húsz­éves, mézszőke ausztrál manö­kent, Belinda Roma Greent vá­lasztották meg az idei év „vi­lágszépévé”. Az új világszépe 170 centiméter magas, további „paraméterei" 85—61—85 — (de- rék-esípő-mel!.). Green kisasz- szony mögött a második helyen egy norvég a harmadikon egy Izraeli lány végzett. biztonsági konferenciának meg kell vitatnia az európai biz­tonság kérdéseit, azonban nyu­gati részről szemmelláthatóan ragaszkodnak ahhoz, hogy a vi­ta keretében bizonyos katonai vonatkozásokat is megtárgyal­janak. Ugyanakkor a nyugati orszá­gok felszólalói általában hang­súlyozták, hogy a katonai kér­désekkel egsy eljövendő külön- tanácskozásnak kell foglalkoz­nia, amely a kölcsönös és ki egyensúlyozott csapatcsökkentés problémáit tárgyalja majd meg. A nyugati országok közül ed­dig egyedül Dánia foglalt állást amellett, hogy a biztonsági kon­ferenciát a jövő év júniusára a finn fővárosba hívják össze. A többi nyugati felszólaló általá­ban azt kívánja, hogy az elő­készítő tanácskozáson előbb vi­tassák meg részletesen a napi­rend kérdéseit és csak ezután hozzanak döntést arról, mikor és hol üljön össze gz európai biztonsági konferencia. Szinte teljes egyetértés mu­tatkozik az eljövendő konferen­cia ügyrendjével kapcsolatban. A résztvevők általában elfogad­ják azt a korábbi francia javas­latot, amely szerint a biztonsági j konferenciát három szakaszon j kell megrendezni: előbb a kül­ügyminisztereknek kell összeül­niük, majd a munkát szakbizott­ságokban kell folytatni, s végül újabb magasszintű találkozóra kell összegyűlni az érdekelt or­szágok képviselőinek. A szocia­lista országok azt javasolják, hogy ez a találkozó a legma­gasabb — kormányfői, államfői — szinten menjen végbe. A nyugati országok általában ezt a harmadik szakaszt is külügy- J miniszteri szinten szeretnék meg­rendezni. A konferenciához közelálló j körök szerint a nagyköveti ta- ! riácskozás körülbelül december J 15-ig folytatódik, majd — ka­rácsonyi és újévi szünet után — januárban ül ismét össze a finn fővárosban. K50> NAPLÓ, TELEFOIO Berlinben kicserélték a magyar—NDK konzuli egyezmény ratifi­kációs okmányait, A képen: Oskar Fischer NDK külügyminiszter­helyettes (jobbról) es Kovács Imre nagykövet aláírja az okmányokat + MANILA: Erős földlökések rázták meg szombaton reggel a Fülöp-szigetek központi és déli j körzeteit. Az Egyesült Államok­ban,. a Colorado állambeli Boulder földrengésjelző köz- I pontjában a műszerek az idei i legmagasabb értékig - a Rich- ] ter-skálán mért 7.7-/g - leng- í tek ki, ami valószínűvé teszi, | hogy Mindanao szegitén a földrengés anyagi károkat oko­zott. Ugyanezt az értéket jelen- ! tette a japán meteorológiai in- i tézet is. Bővebbet a Fülöp- szigeti fővárosban, Manilában , sem tudnak.-f KEY BISCANEY: A Fehér Ház szombaton hivatalosan be- j jelentette, hogy Nixon új elnök­ségének időtartamára Henry I Kissinger megtartja posztját és további négy évig lesz az ame­rikai elnök nemzetbiztonsági ta- í nócsadója. ALÁÍRTAK A FINN—MAGYAR KONZULI EGYEZMÉNY MEGERŐSÍTŐ OKIRATAIT Szombaton a külügyminiszté­riumban Nagy János külügymi­niszter-helyettes és Martti Ing- man, a Finn Köztársaság buda­pesti rendkívüli és meghatalma­zott nagykövete kicserélte a Magyar Népköztársaság és o Finn Köztársaság között Helsin­kiben, 1971. augusztus 24-én aláirt konzuli egyezmény meg­erősítő okiratait. Az eseményen jelen volt dr. Szilbereky Jenő igazságügyminiszter-helyettes, továbbá a Külügyminisztérium és a f’mn nagykövetség több vezető munkatársa. A KAIRÓ: Befejezte nagysi­kerű egyiptomi vendégszereplé­sét a Pécsi Nemzeti Színház balettegyüttese, amely Kairó­ban három, Alexandriában két előadáson mutatta be a a Nyári este, a Fölszállott a páva és a Magyar babák című tánc­játékokat. A Pécsi Balett va­sárnap a MALÉV különrepülő- gépén utazik haza Budapestre. + LONDON: Írország Kom­munista Pártja november 25­26-án a köztársaságban műkö­dő szervezetek részvételével or­szágos kongresszust tartott. A kongresszusi határozatokról Michael O. Riordan, a párt fő­titkára számolt be a londoni Morning Star szombati számá­ban. A párt harcra szólított Ír­ország és a szocialista országok diplomáciai kapcsolatainak megteremtéséért, amit „a brit tory nyomás" akadályoz, ♦ SZÖUL: A legújabb jelen­tések szerint a szöuli tűzvész­ben legkevesebb harminchaton vesztették életüket és mintegy százan megsebesültek. A rend­őrség szerint sokan még a ki­égett épületben vannak, való­színűleg a romok alatt s nagy erővel kutatnak utánuk. A tűz oka egyelőre ismeretlen. ♦ TOKIO: Délkelet-ázsiai po­litikai megfigyelők arra számí­tanak, hogy a közeljövőben több ország diplomáciai vi­szonyt létesít a Kínai Népköz- társasággal. Európai személyiségek felhívása a vietnami háború ellen A Humanité szombati számá­ban közli azt a nyilatkozatot, amelyet 11 európai o?!zág ne­ves kulturális és közéleti sze­mélyiségei írtak alá, s mely a következőképpen hangzik: „A vietnami nép évek óta ke­gyetlen háború áldozata. Területére már eddig is több bombát és tömegpusztító szer­kezetet dobtak le, mint o má­sodik világháború valamennyi hadszínterére­E népgyilkos háború senkit sem kímél, sem a nőket, sem a gyermekeket, sem az aggastyá­nokat. Vietnam és egész Indokína népei, akárcsak a világ vala­mennyi népe számára biztosí­tani kell a lehetőséget, hogy szabadon dönthessenek sorsuk­ról, függetlenségben és béké­ben. Felhívunk minden earópai f férfit és nőt," hogy emelje fel szavát és jelentse ki velünk együtt: Csak az Egyesült Államok po­litikai és katonai beavatkozá­sának megszüntetése állíthatja meg a háborút és vethet véget borzalmainak." A nyilatkozat aláírói: Rafael Alberti író (Spanyolország), Louis Aragon író (Franciaor­szág), Burhop professzor, a Tu­dományos Dolgozók Világszö­vetségének elnöke (Nagy-Bri- tannia), Dmitri j Sosztakovics zeneszerző (Szovjetunió), Dé^y Tibor író (Magyarország), Jan Dobraczynski író (Lengyelor­szág), Melina Mercouri szín- művésznő (Görögország), Mar­tin Niemöller lelkész (NSZK), Henri Rolin államminiszter (Belgium), Anna Seghers írónő (NDK), Luchino Visconti film­rendező (Olaszország), I ♦ NICOSIA: Makaiiosz cip­rusi elnök Nicosiában sajtóér­tekezletet tartott, amelyen az j ország belső helyzetével fog- j lalkozott. Az elnök hangsúlyoz- I la, hogy a Crivasz tábornok ve­zette illegális szervezetek tevé­kenysége a szigeten fokozza a \ belső front megosztottságát, ami felettébb kedvezőtlen kc- [ vetkezményekkel járhat Ciprus | jövője szempontjából, ♦ PÁRIZS: Párizsban közle- j ményt hoztak nyilvánosságra | Andrej Grecsko marsallnak, a : Szovjetunió honvédelmi minisz- I terének npvember 27 és de­cember 2 között Franciaország- j ban tett látogatásáról. A szov- ! jét—francia kapcsolatok fejlesz- ! tése fontos jelentőségű a nem- j zetközi feszültség enyhítése 1 szempontjából - állapítja meg a közlemény. Tömegesküvő Mexikóban pénteken az embe- > riség történetének. teltebe,főleg f legnagyobb tömegesküvőiét ren- dezték meg. A huszonkilenc sző- * vétség/ állam fővárosaiban ősz- szesen 123 ezer pár mondta ki — S ha egy kicsit késve is ■— az ) igent. A ,,fiatal" párok java té- l s/e évek óta ,.vadházasságban" *S élt, gyermekeik születtek, okikét ) velük együtt most vettek első t Ízben anyakönyvbe. A kampány- ) szerű házassági hullámot Eche- ) verria elnök felesége kezdőmé- k nyezte, nem annyira erkölcsi, ) mint inkább szociális okokbóU ) ■védeni ugyanis csak azokat az anyáknak és gyermekeknek lehet a jogait, akiket hivatalosan anyakönyvbe vettek. Az újdonsült férjek és feleségek eddig azért nem mentek onyakönywezetőhöz, mert vagy nem volt pénzük rá, vagy írástudatlanok voltak. A mostani szertartás viszont egy fillérjükbe sem került, az állam vállalta a költségeket. 1970-ben Mexikóban körülbelül 2,5 millió férfi és nő élt ,,vad házasság ban". *■ SZÓFIA: Szófiában szom­baton közleményt adtak ki Luis Corvalannak, a Chiiei Kommunista Pált Központi Bi­zottsága főtitkárának bulgárioi látogatásáról. A felek kifejez­ték készségüket a BKP és a Chilei KP közötti testvéri barát- ság, a két ország közötti poli­tikai és gazdasági együttműkö­dés kiszélesítésére. Luis Coí- valan szombaton befejezte há­romnapos bulgáriai látogatását és elutazott Szófiából, + OTTAWA: Szombaton Lon­donba utazott Pierre Trudeau kanadai miniszterelnök. Tru­deau három napot tölt maid Angliában, vasárnap a min- denkori brit miniszterelnök Chequers-i nyaralójában Heath kormányfővel folytat megbeszé­léseket, hétfőn pedig Erzsébet angol királynő vendége lesz a Windsori kastélyban. AU5ZTRALIA: MUNKÁSPÁRTI GYŐZELEM A Gough Whitlam vezette | munkáspárt nyerte meg az j ausztráliai választásokat s így j 23 év óta először munkáspárti kormány alakulhat a kontinens- ; országban. McMahon, a liberó- | lis és az agrárpárt koalíciós kormányának miniszterelnöke már az utolsó szavazatok beér­kezése előtt elismerte vereségét, s gratulált Whitlamnak és párt­jának. Az új parlamentben a mun­káspártnak a liberális—agrár­párti koalíciónál tízzel több képviselője tesz. Az Olasz Kommunista Párt I Központi Bizottságának meghí­vására Aczél Györgynek, a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottsága tagjának, a Központi Bizottság titkárának vezetésével pártküldöttség uta­zott Rómába, az olasz testvér­párt tömegpolitikai és kulturá­lis tevékenységének tanulmányo zására. A küldöttség tagjai: Nagy Miklós, a KB tudományos, közoktatási és kulturális osztá­lyának vezetője, Tóth Dezső és Pálos Tamás, a KB osztályveze­tő-helyettesei. HiTliVILÁGHIRADÓ HÉTFŐ: Budapestre érkezik a Brezsnrev vezette szovjet párt- és kormányküldöttség Helsínkiber folytatódott az európai konferencia előkészítése KEDD: SALT-ülés Genfben, tárgyalások munkabizottságok alakításáról Nixon hozzákezdett kormánya új tagjainak kinevezéséhez SZERDA: Az ENSZ-közgyülés megkezdte a közel-keleti vitát Választások Hollandiában CSÜTÖRTÖK: Nguyen Phu Dúc, Saigon „Kissingere" Washingtonban tárgyal Allende chilei elnök elindul külföldi látogatókörútjáro PENTEK: A magyar —szovjet tárgyalások befejeződése Bejelentik a két német állam alapszerződésének december 21-én történő aláírását SZOMBAT; Grecsko marsall befejezi francioersxági látogatásét Harcok Dél-Vietnamban, bombázások a VDK-ban Budapest és Helsinki A világsajtó jelentéseiben, tudósításaiban az elmúlt héten különösen sokszor szerepelt Bu­dapest neve. A magyar—szovjet tárgyalások, a közös közlemény megállapításai, Leonyid Brezs- nyev és Kádár János csepeli beszédei méltón álltok a nem­zetközi figyelem előterében. A kétoldalú kapcsolatok témakö­rén túl, jelentős visszhangot kaptak a világproblémákkal, s különösképpen az európai ki­bontakozás lehetőségeivel kap­csolatos megállapítások. Ezekét az értékeléseket tá­masztották aló a Helsinkiből ér­kező jó hírek is. A hatszögletű tárgyalóasztal mellett helyet foglaló nagykövetek túljutottak saját munkájuk megszervezésén és hozzákezdhettek érdemi fel­adataik megoldásához. Az alaphangot az elsőként felszó­laló szovjet képviselő adta meg, aki célravezető, konkrét javas­latok egész sorával állt elő. Ezek szerint 1973 júniusában kellene megtartcAii az európai biztonsági és együttműködési konferenciát. A napirenden földrészünk biztonsági rend­szerének elvi és gyakorlati ki­alakítása szerepelne, beleértve az együttműködés számos olyan fontos oldalát, mint a gazda­sági és kulturális kapcsolatok, környezetvédelem, turisztika stb. A konferencia különböző szin­teken folytatná megbeszéléseit, de a végső szakasz minden­képpen a kormányfők közre­működésével zajlana, s ésszerű volna valamilyen állandó, intéz­ményesített szervezet létrehozá­sa. Természetesen lehet vitat­kozni a részleteken, o lényeg azonban az, hogy közben mi­nél előbb összeálljon i- a Le Monde kifejezésével élve — Ho­tel Európa étlapja. A szocialista országok hatá­rozott kezdeményezéseivel szemben a NATO tagállamai egyelőre még nem kapcsoltok a második sebességre, s noha magához o konferenciához el­vi hozzájárulásukat adták, elő­készületi tempójuk nem túl gyors. Lehetséges, hogy néhány nap múlva Brüsszelben meg­tartásra kerülő atlanti tanács­ülés idejére felfüggesztik majd a helsinki megbeszéléseket, re­mélhetőleg azért, hogy utána még gyorsabban haladhassunk. Javítja oz európai légkört, hogy a héten megegyeztek: de­cember 21-én aláírják a két német állam alapszerződését A diplomáciai naptár olyan zsú­folt volt, hogy ezúttal nem ke­rülhet sor Berlinben kormányfői találkozóra, a tárgyalástörténet- bál jól ismert államtitkárok, Kohl és Bohr aláírják az okmá­nyokat. Mint Berlin, mint Bonn részéről egyöntetű kívánság nyilvánult meg ugyanis, hogy még karácsony előtt tegyék fel a pontot az I betűre. Svédor­szág máris bejelentette, hogy december 21-én elismeri az NDK-t és diplomáciai kapcso­latokat létesít vete. Dátum meg­nevezése nélkül, hasonlóképpen foglalt állást Dánia, Norvégia, Izland'és Ausztria is, Előrelát­hatólag rövid időn belül ala­posan megnő azoknak az álla­moknak a száma, amelyek dip­lomáciai viszonyba lépnek az NDK-val. (Jellemző volt a fran­cia külügyminiszter minapi nyi­latkozata: Párizs sem akar ez utolsó lenni ...) Kontinensünk mozgásával sok tekintetben ellentétben áll a két legfontosabb válságterület. Az ENSZ' a hét derekán úgyon megkezdte a közel-keleti vitát, de reálisan tekintve a tényeket, fordulatot vagy különösebb eredményeket nem várhatunk. Sajnos, már oz előjáték sem tartogatott kedvező mozzanato­kat: kuwaiti értekezletükön ma­guk az érdekelt arab államok sem voltak képesek megegyez­ni p hatékony és egységes ál­lásfoglalásban. Az arab-kelet legbiztatóbb eseménye a héten az volt, hogy a nemrég még határháborút folytató két Je­men megegyezett egymással. Párizsban szerepcsere tör­tént: csütörtökön a négyes Viet­nam konferencia ült össze, amely az előző héten, a bizal­mas tárgyalások miatt elma­radt. A megbeszélés legfeljeLb arra volt alkalmas, hogy a szembenálló felek jobban ki­fejthessék nézeteiket. Hiszen ezeket a napokat tulajdonkép­pen „gondolkodási szünetként” iktatták be a bizalmas eszme­csere folyamatába, s úgy Washingtonban, mint Hanoiban intenzív konzultációk folytok. A holnap kezdődő tárgyalások a jelek szerint döntő szakaszuk­hoz érkeztek. Korai lenne elébevágni az eseményeknek, de kedvezőtlen jelként hatott, hogy Thieu sai­goni elnök bizalmasa, Nguyen Phu Dúc Washingtonba sietett, s ott állítólag csúcstalálkozót sürgetett Nixon, illetve a dél­vietnami amerikabarát rendszer vezetője között. Ez újabb ha­lasztást, időhúzást jelentene, megint kitolná az esedékes alá­írás dátumát. Amerikai lapok már az év végéről beszélnek, sőt forgalomba került január 20-a, Nixonnak az újabb elnöki időszakra történő beiktatási napja is- (Az érvelés úgy hang­zik, hogy az Egyesült Államok elnöke így mégiscsak teljesít­hetné 1968-as választási Ígére­tét, amely a háború felszámo­lását helyezte kilátásba négy év alatt.) Mindezzel ellentétes viszont, hogy az amerikaiak egyelőre „befagyasztották" a további csapat-visszavonásokal. így tehát 27 ezer emberük ma­rad DéLVietnambon, s csok- nem százezer a környező bázi­sokon, javarészt a légierők ka­tonái. A vietnami veszteség listákra pedig tovább íródnak a nevek. Ha az amerikaiak teljesítik el­ső kötelezettségvállalásukat, akkor ma lehetne már a béke harmincnyolcadik napja ... 4 / Pártküldöttség utazott Rámába

Next

/
Thumbnails
Contents