Dunántúli Napló, 1972. december (29. évfolyam, 283-307. szám)
1972-12-17 / 297. szám
Könyvévi gondolatok Martyn-kiállítással nyílik meg Állandó képtár létesül Kaposvárott A Somogyi Képtár létrehozásával állandó és a város, a megye képzőművészeti hagyományaihoz méltó képtára lesz Kaposvárnak — tájékoztattak bennünket a Somogy megyei Tanács művelődésügyi osztályán. Akik gyakori látogatók a szomszéd megye székvárosában, ismerik, hogy Kaposvárnak eddig kizárólag a Ríppl-Rónai Múzeum kisméretű és nem valami szerencsésen világított három szo.- bácskája volt egyetlen képzőművészeti kiállító helye. Másutt csak kis kamaratárlatokra nyílt lehetőség. Ilyenformán a Somogyi Képtár felállításával több évtizedes gondot szüntet meg e megyei tanács. A Somogyi Képtárat a várost kettészelő Fő utca (Május 1. utca) és az Irányi Dániel utca sarkán álló volt Nemzeti Bank épületében helyezik el. A kiállítási célokra való átalakítás tervei elkészültek, a belső munkákkal várhatóan két-három hónap alatt végeznek. A képtár megnyitása tavaszra várható: Martyn Ferenc festőművész gyűjteményes kiállításával. A megyei múzeumigazgató- lághoz tartozó új intézmény három nagyobb és két kisebb teremben működik majd. így azonos időben többdciállítást is lebonyolíthatnak majd. A berendezés munkálatait, a működtetést több kisebb helyiség, iroda, raktár, restaurátori műhely segíti majd. A Martyn-WáTTÍtás «»tán az áprilisban Pécsett látható mai somogyi képzőművészek tárlatának anyagát állítják ki a Somogyi Képtárban. Megkérdeztük ezt Is; né vér- kietó Rippl-Rónaí József Ráma- hegyi egykori alkotóműhelyével kapcsolatban? Elmondották: A Rippl-villót megvásárolta a Somogy megyei Tanács. Utat építettek az immár Irodalmi és művészettörténeti nekvizitumként tisztelt gesztenye fasorhoz, emeiy a házhoz vezet Az emeletes villa rekonstrukciós tervet elkészültek» a Rippl-emlékház előreláthatólag 1974-bee nyűik meg és várja látogatóit: állandó Rippl-festményanyoggaí. a «agy művész ereded tárgyi emlékeivel és berendezett egykori wtthorkwak A Somogy megyei Tanács a meglevő Rippl-Rónoi képanyaghoz újabb nyolc képet kíván megvásárol* megórsgyűjtomé- oryekbőL Nemzetközi könyvév ■ 1972 „Soha nem tapasztalt for- golom van a könjn/piacon. Amíg a korábbi években az utolsó két hónap forgalma 1 millió forint volt, oz idén előreláthatóan elérik a 2 milliót. (D. N. dec. 7.)" Lapunk ez év januárjától minden hónapban, a már ismert — és most, még egyszer, utoljára látható — embléma égisze alatt foglalkozott a könyvév pécsi, hazai és külföldi híreivel. Sorozatosan ismertetésre került minden nyilvános pécsi könyvtár, közöltük a Könyv Alapokmányát, majd „utazásokat" tettünk a könyv és a könyvkészítés birodalmában, s végül áttekintettük az emberélet olvasási időszakait Mindezen törekvések, írások a tartalmi mondanivaló mellett azt célozták, hogy szőkébb pátriánkban hónapról hónapra, újra meg újra felkeltsük a figyelmet egyfelől a könyvév eszmei célkitűzései, másfelől maga a könyv iránt A Hold-séták korában Köztudomású, hogy a nemzetközi könyvév meghirdetésének gondolatát az UNESCO 1970. évi közgyűlésén a Szovjetunió delegációja vetette fel. Nyilvánvaló, hogy ha a fejlett országok az elmaradt országokat a valóságos fizikai nyomorból ki akarják emelni, az nem sikerülhet csupán segélyszállítmányok útján, hanem abban is kell segíteni őket hogy szellemi nyomorukból, az analfabétizmus sötétségéből is kiemelkedhessenek. Döbbenetes az a tény, miszerint a huszadik század második felében is a világ lakosságának még több mint a fele analfabéta. Nincs jogunk sötét középkorról beszélni, ha az elektronikus számítógépek, a szuperszonikus repülőgépek és a Hold-séták korszakában Földünk kiterjedt részein az ábécét sem ismerik és a szellemi sötétség, a varázslatok világa éL Ám ml, ún. fcultóremberek tartsuk magunk elé a csodatükröt s kérdezzük meg, vajon csak az elmaradottaknak mondott népek élnek szellemi sötétségben? De furcsa dolgokról beszél ez a tükör!... A nyugati világ úgyszólván minden folyóirata rendszeresen közöl horoszkópot a csillagok állására alapított jóslásokat — vajon ez fejlettségűnk bizonyítéka? A benőin» a hash, m. LDS idegroncsoló mámoróbon hen- tergés, mely mór-mór egyes országokban népbetegség méreteket ölt — ez a magasabb- rendű ember sajátja? A sexörület, a hippiség, az emberből majommá visszaved- lők, a maguk-sem-tudják-mít- akarók, — vajon bizonyítják-e az „elmaradott" népek előtt fejlettségüket? Bizonyos, hogy a Szovjetunió nem a saját vagy más szocialista országok érdekében vetette fel a nemzetközi könyvév gondolatát, haném azért, hogy ráirányítsa a figyelmet a ma még szellemi tunyaságban, sötétségben élő tömegekre. De az is valószínű, hogy amikor a többi delegátus nagy lelkesedéssel csatlakozott az indítványhoz, akkor nem csupán Afrika és Ázsia még többé-ke- vésbé primitív népeire gondolt, hanem egy kicsit saját népeire is. S Hogy ez nem csupán fel- tételezés, arra következtethetünk a kiadott deklaráció azon részéből, mely megállapítja, hogy „a könyvek ma még tájoltál sem jelentik általánosan a napi élet elengedhetetlen tartozékát a fejlett ipari országokban sem".., „különböző vizsgálatok egyértelműen azt bizonyítják, hogy a nemolvasók a népesség nagy százalékát képviselik." így érthetőbb talán a lelkesedés, a felbuzdulás. Igen, volt mit remélni a könyvévtól a fejlett országoknak is. De — tegyük hozzá, — volt mit remélnünk nekünk is. Jóllehet hazánkról igazán elmondhatjuk, hogy „olvasó nemzet” vagyunk, a kommunikációs köziéstömeg mégis veszélyeztetheti ezt a ma még igazán örvendetes helyzetet S mert valóban veszélyeztetheti, ezért nem lehetünk elégöltek s ezért nem mondhatjuk, hogy nekünk a könyvév célkitűzései, az olvasás propagálása terén nincs mit tennünk. A könyv reneszánsza Nos, tettünk is, nem is keveset Ismeretes az a számos országos és helyi megmozdulás, amelyet különböző társadalmi szerveink a könyvtárakkal karöltve lebonyolítottak, kiállítások, ankétok, író-olvasó találkozók és más rendezvények formájában. A posta emlékbélyeget bocsátott ki, két nemzetközi kongresszus is volt fővárosunkban, Miskolcon új modem könyvtár nyitotta meg kapuit. A sokféle, néha igen leleményes, ötletes megmozdulás közül külön megemlítjük a „Kell a jó könyv” olvasó mozgalmat, mely nagyszerű eredménnyel ztemrég zárult. Általános vélemény, hogy a könyv hazánkban ez évben hallatlan sikert ért el, mondhatnánk úgy is, hogy nálunk nem csupán egyes könyvek bestsellerek, hanem maga a könyv lett azzá. Ma m^g nem összegezhetjük és még kevésbé értékelhetjük a könyvév eredményeit, sem hazai, sem nemzetközi vonatkozásban. Annyit azonban máris megállapíthatunk, hogy az érdeklődés hangsúlyozottan a könyv felé fordult. Am az igazi eredményt nem csupán az eladott könyvek százezret, a forgalmazott forint-milliók jelentik, hohem az, ha a megvásá rolt, ajándékozott könyveket el is olvassák. Jóllehet a meghirdetett nemzetközi könyvév „hivatalos" vonatkozásban december 31-én véget ér — úgy véljük — jogos a reményünk, hogy az emberek lelkében ez nem történik meg. Ezzel az évvel elindult egy olyan folyamat, amely a könyvet a világ népei érdeklődésének középpontjába állította, és ez a folyamat bizonnyal átcsap szilveszter éjszakáján is. Talán még azt is szabad remélnünk, hogy majdan erről a könyvévről úgy beszélnek utódaink, mint amely elindította a könyv reneszánszának korszakol Új irány tör át a lelkeken Kétségtelenül vannak jogos aggodalmak, amelyek a mai ember gyorsuló életritmusát, a kommunikációs eszközök nagymérvű terjedését okolják, hogy a ma emberének nem marad ideje az olvasásra. Ebben a hallatlan életiramban a könyv- év egy pillanatra szinte ólijt kiáltott: ember, ne feledkezz meg arról, aminek minden tudásodat, kulturális és technikai fejlődésedet köszönheted I S ha feltesszük a kérdést, hogy érdemes volt-e a könyvév sikeréért oly sokaknak oly sokat fáradozniok, akkor Vörösmarty Mihálynál találjuk meg erre a legszebb választ: És mégis — mégis fáradozni kell. Egy újabb szellem kezd felküzdeni. Egy új irány tőr át a telkeken: A nyers fajokba tisztább érzeményt S gyümölcsözőbb eszméket oltani, Hogy végre egymást szívben átkarolják, 5 uralkodjék igazság, szeretet. Borsy Károly HANQVERSENYKRÖNIKA SKHTNER TAMÁS vezényelte a legutóbbi bérleti zenekari hangversenyt, amelyen városunk két reprezentatív előadó együttese — a Pécsi Filharmonikus Zenekar és a Pécsi Liszt Ferenc Kórus — működött közre. A hangverseny is reprezentatívnak számít, hiszen a pécsi előadásokon túl Budapesten is elhangzott. A közönség kedvezően, a fővárosi kritika elismeréssel fogadta a hangversenyeket, ezek örömteli tudatában kíséreljük meg mérlegre tenni: milyen minőséget mutatott fel e pécsi zenei előadóművészet Haydn G-dúr (Ostdob) szimfóniája világos szövésű, üde- szép muzsika. Breitner Tamás legfőbb érdeme, hogy hagyta ezt a zenét a maga természetes egyszerűségében hatni. A zenekartól sem kívánt mást, „csupán" pontos és odaadó játékot. Mindezek nyomán gyönyörűen kidolgozott, pontosan „kiadagolt” hangzásokat és hangzásarönyokat élvezhettünk a variációs tételben, nagyszerűen karakterizált rusztikus táncot a menüett „da capó”-s részében. A zárótételben ragaVASÁRNAPI MELLÉKLET «Jatt meg leginkább Breitner Tamás zenei elképzelése, kár, hogy a biztonság kedvéért oz előadások során egyre csökkent a tempó és a lendület e fináléban. A fegyelmezetten, jól játszó zenekarban ezúttal is a hegedűsöket illeti elsősorban az elismerés. Két — máskor is előforduló — hibára fel szeretnénk azonban hívni a figyelmet Több gondot kellene fordítani a hangolásra, mert a különben viszonylag tisztán játszó vonóskar csaknem félhanggal mélyebben szól a fúvósoknál. Továbbá, érthetetlen, hogy két különböző szólam (pl. az elsőhegedűsök és valamelyik fafúvó) unisono dallama sok esetben miért nem szói valóban együtt. Sugár Rezső Hunyadi Jánosról szóló oratóriuma, a Hősi ének a Kodály utáni zeneszerző nemzedék talán legszebb, legnagyobb hatású, maradandó értékű remekműve. Nem avant- garde-modemségével hódít ez a zene, hanem költőiségével, drá- maiságával, kifejező erejével. Egyike az utolsó zenéknek, amelyek hisznek még a klasszikus formák és a dallamok hitelében. Romhányi József szép szövege nyomán megelevenedik előttünk a nándorfehérvári csata: az előkészületek, melyek során „a szív s a fegyverek felkészülnek a döntő nagy csatára", a hosszú, diadalmas ütközet a szeretett vezér halála és eJsiratása a győzelem után s végül a nép reménye, hogy „új fénylő hajnalon új Hunyadiak jönnek”. Szebbnél szebb áriák, Hándelt idéző kórusjelenetek, megrázó zenekari gyászinduló, a gyermekkar színeivel kibővült felemelő finálé. Egységes, hiteles és világos volt Breitner Tamás elképzelése és vezénylése, legfeljebb az igazán nagy pillanatok: csúcspontok és mélypontok megformálásánál nem éreztük eléggé szug- gesztívnek. Továbbá: a zenekari előjáték indítása a mélyvonósokon, majd a fúvóskaron ritmusban annyira pongyola volt, hogy ez az egész előadásra rányomta bélyegét. (Ismét remekeltek viszont, gyönyörűen megmintázott állásaikkal tűntek fel a fafúvós szólisták, különösen a klarinét.) Bántó volt a kürtösök bizonytalansága. A kórus (karigazgató Antal György) ezúttal inkább a líraibb részekben jeleskedett, a nehéz intonációs problémák zömét derekasan megoldotta. Több közös próbával bizonyára elérhető lett volna, hogy egységesebb és szárnyalóbb legyen a kórus hangzása a karmester keze nyomán. — Külön elismerés illeti a Liszt Kórust, hogy az elmúlt húsz év során mintegy tíz előadással népszerűsítette és vitte sikerre Sugár Rezső oratóriumát Szépen énekeit a Művészeti Szakközépiskola Leánykara (karigazgató Vönőczky Endréné), de ismét bebizonyosult, hogy a gimnazista leányok hangszíne nem különül e! eléggé a nőikarétól; jobban érvényesült a pesti előadáson szereplő általános iskolások csengő gyerekhangja. A népes énekes gárdából Réti Józsefet kell első helyen kiemelnünk. Ismét példát mutatott, hogy az énekes is csak a kottakép alázatos, hű életrekeltése által juthat el a megfelelő kifejezéshez. Jámbor László érces baritonja, egységes hangszíne atmoszférát teremtett az elbeszélő szerepében. Németh Alice és Mészöly Katalin csak részben közelítették meg gyönyörű „szerepük” zenei tartalmát; megítélésünk szerint Mészöly Katalin találta meg Inkább a szükséges kifejezési eszközöket Réti Csaba és Szabó Miklós énekelte még a tenorszólót. ♦ A BARTÓK VONÓSNÉGYES második hangversenyén talán az előzőnél is magasabb színvonalú, még kiegyensúlyozottabb muzsikálásnak voltunk sze* A vázlatrajzoktól az olajfestményekig Soltra Elemér kiállításán A kiáflrtáson a vázlatkönyv lapjaitól kezdve a nagyméretű olajképekig sokminderi jelen van. Soltra Elemér kedves témái: a víz és a kövek, az anya gyermekével, a föld ereje fölött érzett bámulat, a természet gazdagsága fölött érzett csodálat. Szürkék, feketék, tömör fehérek, kevés Ixi ma, s olykor-olykor arany, kék, narancs. Utóbbiak inkább az útiképekben. „Az az arany-csillogás, zsúfoltság, telítettség, naiv báj, amit az orosz műemlékek között éreztem meg._” Hagymakupolák, aranykapu, gazdagon ragyogó színek. A nemzetek összetalálkozása, a trikolor belopása a tájba — ez a lengyelországi nemzetközi művésztelep megfestett élménye. Az absztrakcióvá ala- kított-változott táj, amit a repülőgépről látunk ... Finnországi hóvihar szigorú, nyomasztó, emberi melegszívűséggel vegyített emléke a vásznon... Bánya-témák tucatjainak elvetése, elégedetlensége után az „öreg bánya” vastag ecsetvonalaiból fölépült, sötét, hatalmas erejű, mindig csak éppen- hógy-legyőzött világ ... Átlényegült, szimbálíkus kavicsok „A statikus és dinamikus formák közötti feszültség adja a kép feszültségét: íme, itt például a figura lett a statikus, a háttér pedig a nyugtalan, szenvedélyes mozgalmasság maga ,.Rajzok és tanulmányok vezetnek vissza helyenként az ötvenes évek klasszikus-rajz tanulmányaihoz, vázlatkönyv-lapok mutatják egy-egy téma megszületését, problémafelvetését, továbbfejlesztését^ Egy kiállítás, amely a festő jelenlegi „helyzetét”, arculatát akarja megmutatni, de e didaktikus betétekkel segíteni szeretné a közönségnek az eligazodásban. renesés részesei. Káprázatos technikával, mesteri kidolgozottsággal, nagyszerű együttmuzsikálni tudással, ugyanakkor az előadásmód érettségével és meglepő egyszerűségével tűnik ki ez a kamaraegyüttes. Álomszép volt előadásukban Mozart Esz-dúr . vonósnégyese (K. 428). A zárótételt különösen felejthetetlenül játszották. Kevésbé hálás feladatra vállalkoztak Kadosa Pál III. vonósnégyesének műsorra tűzésével. Bár az előadás ezúttal is kifogástalan volt, hatása meg sem közelítette az elmúlt vasárnapi Bartók-vonósnégyesét. Kadosa zenei világa még idegenebb közönségünk részére, bár a közeledést jól szolgálta a szuggesz- tív interpretáció. A legnagyobb élményt kétségkívül Beethoven e-moll vonósnégyese (op. 59. No. 2.) minden szempontból nagyszerű, emlékezetes előadásának köszönhetjük. Szép hangzás, telibe talált karakterek és tempók, el- mélyült-átszellemült lassú tétel, majd az egészen kitűnő ritmikus tartással játszott finálé révén egészen ritka zenei csemegében volt részünk e gyönyörű mű hallatán. Soltra Elemér — mint maga vallja — sosem tud egészen „megszabadulni” a benne Io» kozó pedagógustól. A Technika Háza nagytermében megnyílt kiállítása kapcson kiderült, hogy most tölti be ötvenedik életévét. Az ilyen határkő mindig csábít a mérlegelésre, ezúttal is mérlegelő kérdésekre csábított. —- Mit jelent önnek ez az ötven év? — A közvetlen környezetemben: hogy fejemre nőttek a gyerekeim, hogy mindennap több ráncot látok az arcomon, ha a tükörbe nézek. Azt jelenti, amit minden embernek... Másfelől itt-ott az idő furcsa játékait: hogy eszembe jut az a tanfelügyelő, aki engem először alkalmazott, s aki évek múlva levelező hallgatóként vizsgázott nálam a főiskolán... Hogy szeretném már nyugodtan leülve fölmérni, végiggondolni ennek az ötven évnek minden emlékét, tanulságát, szépségét — Pedagógusnak érzi magát elsősorban vagy festőművésznek? ■— Nálam ez elválaszthatatlan. Ezen is gondolkodtam: miért? Talán, mert mindkét helyen ugyanazt akartam megvalósítani. Pedagógiai pályafutásomnak máig legnagyobb élménye első két munkában töltött évem, 1948-tól a kaposvári központi fiúiskolában és még- inkább: a Dózsa-kollégium nevelőtanáraként. Míg a tanyákról bekerült gyerekek nem mertek az asztal „túlságosan szép” lapján enni, mi a marxista filozófiával, világnézettel ismerkedtünk, vívtuk első nehéz csatáinkat önnön téveszméinkkel, neveltetésünkkel . .. Egy életre elkötelezett ez a élmény: a művészet szocializálásának nagy célja mellett. — Mire a legbüszkébb e fél évszázad alatt? — Hogy átéltem ... a szinte gyerekfejjel katonáskodást, a szellemi emberréválást a megpróbáltatásokat — egyénileg. S a kort, amelyben gyerekkoromban paraszt-nagyapám detektoros rádiót barkácsolt s a falubeliek alig hittek a fülüknek... most pedig újabb embercsoport száll le a Holdon . .. Gyerekkoromban Hannibál korában szerettem volna élni, ma már tudom, hogy az nem lett volna izgalmasabb ... — Mit szeretne még megvalósítani? — A festészetben nem törekedtem' könnyen elérhető „egy stílus" elérésére, és igyekeztem elszakadni minden dogmától. A feladat határozta meg mindig a végrehajtás módját. Remélem, azért ebből is kialakul majd egy stílus, amit a végén összegezni lehet. Továbbra is festeni akarok, az általam felvetett és fontosnak érzett problémákat továbbra is tehetségem szerint megoldani. Pedagógiai munkámban a vizuális nevelés módszereinek kimunkálását folytatom, azokat, amelyek már megfelelő eredményekre vezettek a tanárképzésben, de amelyek még minden oldalról nem tisztázottak. Szóval a továbbiakban is: ugyanazt csinálni a katedrán, mint az állvány előtt: embertisztelő embernek lenni. r h.e j Szesztay Zsolt
