Dunántúli Napló, 1972. december (29. évfolyam, 283-307. szám)

1972-12-17 / 297. szám

Ki Ö nekünk? M eve, munkássága — ugyanúgy, mint Bartók Béláé — mór fél, év­' ' százada állásfoglalásra hívta föl társadalmunknak szinte minden tagját. Igazságos, tárgyilagos volt-e Kodály híveinek rajongása, jogos volt-e bírálóinak szavas A szeretet és az ellenszenv legkülönbözőbb árnyalatainak az életben többnyire nem sok közük van a megfontoltsághoz, a tárgyilagossághoz. Nagyjaink közül Kodály Zoltán is azok közé tartozik, akit olyanok is bíráltak, elemeztek, akiért azok is rajongtak, akik valójában alig, vagy egyáltalán nem ismerték. Kodály az ember és a zeneszerző, a tudós az új magyar muzsika nagy tanára ma már nemcsak a zenei szakemberek­nek, hanem az átlagos műveltségű magyarnak, de az egész világnak is tanára és zeneszerzője. Hogy ezzé válhatott, azt emberi értékeinek, egyénisége . példás vo­násainak, adottságai kibontakoztatása érdekében vállalt hatalmas mun­kájának köszönheti. Napjaink és a jövendő magyarja a Mesterben első­sorban a nagy általános műveltséget csodálhatja. Érdeklődik minden iránt. Munkáiban mindig alapos, a lényegest megragadó. Rendkívül gaz­dag műveltségéhez erős akarattal végzett állandó munkával jut. Egyé­niségét a céltudatosság, a szűkszavúság jellemzi. A görög, a latin nyelven és irodalmon kívül jó ismerője o németnek, az angolnak, az olasznak és a franciának? A maga szakmájában nemcsak a hazai elő­döket ismeri alaposan, hanem a külföldieket is. Minden érdekli, amiről úgy véli, hogy azzal szolgálhatja népünk zenei műveltségének föl­emelését Kodály Zo r a i S zázhangú orgona a magyar népzene, mindenre van hangja, a szelíd tré­fától a tragédiáig . . . A nyugati népeknek a XIII. századig visszanyúló, gazdag, írott és nyomtatott gyűjteményeik maradtak. Nálunk ezt is a néphagyománynak kell pótolni. A ma­gyar „Monumenta Musicae" értékesebb része nem a kézirattárak porából, hanem élő forrásból, a nép emlékezetéből kerül ki. Hogy meddig ér ez az emlékezet, ma még nem tudjuk. De bizonyosan lóval előbbre a XVI. századnál. Ez a magyar zene- történet, céak meg kell tanulni olvasni benne. Húsz év alatt, mióta a gyűjtőmunka folyik, sokat kellett hallanunk ' annak hiá­bavalóságáról. Nem súlyos betegség tünete volt-e, hogy a legszebb dalokat, amelyeket a ma­gyar zenei géniusz ezer év alatt termelt, már csak cselédek és öreg parasztok tud­ták? Nem volt-e sürgős kötelesség azokat tőlük megtanulni és újra az egész ma­gyarság kezébe letenni? A falu most búcsúzik a régi hagyománytól. A fiatalsága már nem veszi át. Rajtunk a sor. A tűznek nem szabad kialudni. Kodály: A magyar népzene című beszédéből. Elhangzott az 1925. április 2-i magyar népdolest műsorában Előbb zenére tanítani, csak azután hangszerre...” A nagy műveltségű, a lényeglátó művész, a kitartó, a fáradhatatlan szellemi munkásnak is legszebb példaképe. Alig volt olyan perce, amely­ben nem dolgozott. Szinte mindenütt megfordult itthon és a világban, ahol az új magyar zene nagy ügyét szolgálhatta. Aligha tudná valaki megszámolni a Mesternek a népdalok fölkeresésére megtett kilométe­reit, a hangversenyekre, a kutatások érdekében megtett útjait! Vonzóan szép, szeretetet ébresztő volt a Mester érzelmi világa is. Szeretetet adott, példát mutatott gyermeknek, felnőttnek, öregnek egy­aránt Tisztelte, nevelte őket tettel, szóval. Igényességre szoktat minden­kit. Kevés gyermek dicsekedhetett a tőle kapott aláírással, ha nem tudott szolmizálni. Tanítványaiért sokszor rendkívül nehéz dolgokat vál­lalt. Akik pedig a magyar kórusmuzsikáért kimagasló eredménnyel dolgoztak, azokat, különösen sokra becsülte. Hány műve van, amelynek ajánlása egy-egy személy vagy együttes „zenei nemeslevele”?! Másoknál többet csak önmagától követelt. A magyar nyelv töké­letes ismerőjévé szívós, állandó munkával válik. Őre nyelvűnk tiszta­ságának. Jó ismerője hagyományvilágunknak, népünk értékeinek. Zenei életünk egyik átalakító óriása. Boldogságot, szépséget adott a maga népének és az egész világ­nak. A miénk volt, a mi jövőriké marad. Tudjuk-e mind, mi pécsiek, hogy mennyit köszönhetünk neki? Bár minél többen ismernék meg művészi és emberi értékeit, hogy gyarapodjanak, hogy hűségesebb őrei legyenek az Ö gazdag hagyatékának! Kodály nagy öröksége ez: a zene legyen mindenkié! Ezt az örökséget nem szabad elherdálni! A nagy örökhagyó megérdemli, hogy méltó helyet kapjon értelmünkben és szívünkben! Csak a népünkért vállalt szép tettek, az emberi haladásért vívott bátor harcok el nem hervadó virágai méltók emlékéhez. Dr. Vargha Károly Tudós, művész, nevelő Pécsi magvetés, 1945 Az idei Budapesti Művészeti Hetek rendezősége kísérletet tett arra, hogy az ünnepi hét rendezvényeit a ma­gyar népzene és a belőle táplálkozó műzene jegyében foglalja össze. En­nek keretében Kodály Zoltán szüle­tésének 90. évfordulóját ünnepelni kí­vánta és megkísérelte a Mester éle­tének és életművének legalább fő­mozzanatait egy országos kiállítással is felidézni. A kiállítás a budapesti Vármúzeum metszet-tárában nyílott meg. A páratlanul gazdag és értékes em­lékanyag befogadására a metszet-tár kiállítóterme kicsiny. A rendezők ezért arra törekedtek, hogy válogatott em­lékanyagot mutassanak be, A kísérő­szöveget lehető legszűkebbre fogták, de még a kiállítás menete legfőbb hangsúlyait kijelölő mondatait is Ko­dály műveiből idézték. Továbbá igye­keztek a tárlat képzőművészeti eleme­it is egyszerűen bemutatni. Keretet alkottak a kivételes nagyságú tudós, művész és nevelő személyiségét, szán­dékait és eredményeit jelző dokumen­tumoknak. A kiállítás főrészét Kodály művei­dnek kézirataiból kiadásaiból, a mű­vész emléktárgyaiból, az egyéniségé­nek, pályájának fontos pillanatait megörökítő fényképekből állítottak össze. Kodály pályája a nép világá­ból ívelt fel és oda tért vissza. Ezért foglalják keretbe a kiállítás során a Mester népzenei gyűjtőútjairól készí­tett eredeti felvételeket. Érdekes a népdajkutatás útvonalát jelző térkép is. Ezen Kodály kutatóútja Kassától Csik megyéig, Siklóstól Nyitráig kö­vethető. Az első kutatás időpontja 1905, a helye pedig Szeged és kör­nyéke, az utolsóé pedig 1950 és Mohács.' Megtudjuk még a kiállítás­ból, hogy Magyarországon 131 ének­zenei általános iskola működik, kül­földön pedig a következő városokban léteznek Kodály-intézetek - Boston, Freiburg (NSZK), Swansea (Anglia) és Tokió. A kiállítás anyagát Kodály Zoltán­ná, az Országos Levéltár és a Buda­pesti Történeti Múzeum bocsátotta rendelkezésre. 1945 szeptemberében neves ven­dég érkezik Pécsre. A magyar és a nemzetközi művészeti és zenetudomá­nyi élet kimagasló alakja, Kodály Zoltán. A polgármester meghívására jön — pihenni. Kipihenni a hosszú ostrom, a bujkálások, az éhezés meg­próbáltatásait^ Feleségével, Emma asszonnyal egy Burányi úti villa eme­leti lakásában kapnak otthont Élel- miszerjegyekről és élelemről is a vá­ros gondoskodik számukra. Három hó­napot töltenek Pécsett. Kodály több kórusművet ír és belekezd Balázs Bé­la szövegére készülő Czinka Panna című új daljátékába is. Ittlétéről ke­vesen tudnak. A Mester visszahúzó­dik, munkájába temetkezik fájdalmá­val: Pécsett éri utol Bartók halál­híre ... Később maga indult a városba. Ot- ját a Zenekonzervatórium felé vette. Aligha sejtette maga is akkor még, hogy ez a látogatás mennyire sors­döntő lesz régi terve, a magyar zenepedagógia — ahogy ma nevezik: „az iskolai ének-zenetanitás magyar módszere" (külföldön: „Kodály-sys- them”) - egész további jövője szem­pontjából. De szóljon erről a szem­tanú, Agócsy László tanár úr: — Kodály terveink felől kérdezett.II A beszélgetést pár nappal később egy ankét követte, amelyen részlete­sen tájékozódott a város zenei éle­téről, az iskolai énektanításról. Itt kaptunk ösztönzést Kodálytól orra, hogy kísérletképpen megindítsuk a ze­nei nevelésnek azt a módját, amely- lyel a hangszer tanulása előtt zenére tanítjuk a növendékeket; azaz fejleszt­jük zenei képességét. Néhány hét alatt hárman - Maros Rudolf, Weinin- ger Margit és magam — egy-egy cso­porttal igyekeztünk kialakítani az új módszer első lépéseit... A munkában a Mester is részt vett. Naponta bejárt az órákra. Véleményt mondott, irányított, segített. Néha di­csért is... Néhány hét múlva október 27-ér> Kodály előadást hirdetett, amelyre meghívta a pécsi muzsikusokat és a zenét tanuló gyerekek szüleit is. * Előadásában — az 0j Dunántúl tu­dósítása szerint — foglalkozott azzal, hogy Pécs zeneváros megfelel-e adottságainak. Hangsúlyozta: sokkal többet tehetnénk! A pécsi zeneélet alaphibája, kevés a kottaértő. Első kötelességünk tehát a magyar zenei anyagot alkalmas módszerrel megta­nítani. A módszer a relatív szolmizá- ( ció, amelyet ott, az előadáson gyakor­latban is bemutatott Agócsy László, a szolfézs-osztály növendékeivel. A zárda (ma: Leöwey Gimnázium) dísz­termében megtartott előadása Magyar zenei nevelés címmel — némi rövidí­téssel — pár héttel később 1945. no­vember 19-én, a tiszteletére rendezett Kodály-hangversenyen is elhangzott. Teljes anyagát egy ma már irodalom- történeti érdekességű pécsi folyóirat, a Csorbq Győző szerkesztette ív kö­zölte először. Idézzük fel néhány gon­dolatát! »A magyar zenéből e nemzetközi zene megértésére könnyű út vezet, fordított irányban nehéz, vagy semmi­lyen .. „Az Iskola már elindult a helyes úton, csak járja végig következetesen, az eredmény nem maradhat el. Nincs még annyira kidolgozva a hangszer- tanítás magyar módszere. Az itt elő­adásra kerülő „Gyermektáncok“ egy szerény próbálkozás ebben az Irány­ban. Azzal, hogy e darabokat a fővárosé megelőzően egy vidéki városban mu­tatom be, annak a meggyőződésem­nek akarok kifejezést adni, hogy a magyar zenei nevelés megvalósításá­ban egy ilyen városnak nagy szere­pe lehet, esetleg a {óvárosnak Is pél­dát mutató kezdeményező szerepe. Máris megindult Itt egy olyan pró­bálkozás, melyhez hasonló a főváros­ban sincs, és amelynek c/öntő fontos­sága lehet egész zenei nevelésünk­re A zeneiskola bevezető tanfolyo- mát értem, amely előbb zenére akar tanítani, csak azután hangszerre... Az eredmény elé nagy várakozással tekintek, és kérek mindenkit, akinek módjában áll, hogy e vállalkozásokat minden erejével támogassa. Ez az el­jövendő magyar zenei műveltség mag­vetése, A demokrácia ezen a ponton ket­tőt jelent: egyik a zenei művelődés eszközeinek hozzáférhetővé tétele mindenki számára, másik a nemzeti sajátosságok teljes érvényesítése. Mindkettőt munkálja a pécsi át­törési" Mi lett e magvetés sorsa? Dokumentumok tömege borítja oz íróasztalt Kották, kéziratok, levelek, Kodály kezeírásával. Agócsy László tanár úr ezek segítségével válaszol a kérdésre: — A folytatás: az egyéves .efófcép« zö" szolfézs-osztály bevezetése Pécs­ről fokozatosan szertegyűrűzik az or­szágban. Békés-Tarhoson, Kecskemé­ten, majd Budapesten megalakulnoli az ország első zenei tagozatú általá­nos iskolái. — Mi zeneiskolában, tehát hongsze­«es zenét tanítottunk. Feladat volt! hogy szolfézs oktatását kiterjesszük a hangszeres oktatásra is. Több társam­mal nekiláttunk, hogy erre a célra kidolgozzuk a megfelelő tankönyveket Négy alsó- és négy középfokú példo! tárt állítottunk össze. Ehhez állandó segítséget nyújtott Kodály. Tanácsok­kal. instrukciókkal, kézirartolvasássaU A teljes anyagot átnézte, korrigálta! így az ötvenes évek elejétől az or­szág zeneművészeti szakiskoláiban főj kozotosan megvalósulhatott a rela­tív szolmizáció”-ra épülő szolfézs ok­tatás a hangszeres tanszakokon is! Kodály később is több alkalommal eH látogatott Pécsre. 1954-ben, az első Pécsi Zenei Hetek alkalmával rádió- nyilatkozatban mondotta: -Ügy Iáié szik, most kezdik aratni, amit kttené éve vetettek... Ezek a gyermekkarok Is az új nevelési ehr alapján alakok tok, és ez meghallatszik nemcsak m zenei biztonságban, hanem a hang- szépségben is. Határozottan magad nívón vannak, és a fővárossal nemé csak kibírják az összehasonlítást, ho-> nem bizonyos tekintetbea kötötte m vannak.“ jj — A hatvanas évek-, e Hfeljeset#* időszaka. Megszületnek a magyar zeé neoktatás kötelezően előírt tantervé^ tankönyvei. Tökéletesítésük ma Is fo­lyik. És ma már mind szélesebb kör­ben érdeklődik iránta a külföld Is.' Többek közt Franciaország, Japán! Finnország, - itt már könyveket is ki­adtak a magyar zeneoktatás módszos réről — azután USA, Kanada, Auszt! ria, Olaszország és mások. Az éré deklődés növekvő arányait oz ismét­lődő kurzusokén: Kecskeméten és a pécsi ifjúsági zenei tábor rendezvé­nyein Is évente lemérhetjük. A gondoíot bejárja a vfTőgot A ka-’ dályi gondolat, amely most 27 évvel ezelőtt egy ódon pécsi iskolaépület­ben csendült meg, öltött formát elő! szőr és hullott rá értő szellemek lel­kes, fogékony humuszára. A gondolatmag — termőre fordult f W. L Villanások* „...még húszadik évüket sem töl­tötték be. Lelkesedésükkel vetekszik lelkiismeretességük: csaknem száz próbával készülnek a két koncertre. Először Kodály Szonátája, Zongora- muzsikája ‘ és Vonósnégyese hangzik el a pesti Royal-teremben 1910. már­cius 17-én, majd két nappal később Bartók művei szólalnak meg. Kevesen érzik át, még kevesebben értik meg e hangversenyek jelentő­ségét. Néhány lelkes fiatal sejti csu­pán, hogy az új magyar zene kettős születésnarván vehet részi A többség heves“" tiltakozik a művek, a stílus ellen |o-t n-,’inte raion-ás. vaay merév elutasítás - harmadik maga­(®Rás-!*síek F--*e László: Forr a világ... című köíítcbSI) vaSARna MEUÉKlE tartás alig képzelhető. Közömbösöket nem tűr ez a zene. Valósággal víz­választóvá^ lesz: hívei a haladás, a jövő megszállottái, ellenfelei a bevett szokások, a múlt rabszolgái. Párizsban a Zongoramuzsikát mu­tatják be ekkor, majd Zürichben a Vonósnégyest. így szinte egy időben lépnek az ország és a nagyvilág nyil­vánossága elé az „ifjú barbárok". Ezt a nevet Nyugaton ragasztják Bartókra és Kodályra, műveik erőtel­jes (az ottani füleknek kissé nyers) hangzása miatt. Am itthon is ez a vé­lemény róluk: barbárok, mert szakí­tanak a sablonnal, a szentnek hir­detett szabályokkal., Letérnek a járt útról, és meredek kaptatóra vinnék a közönséget. A koncertterem óporodott melegét friss szélként kergetik szél. No de hát akkor legyenek barbárok, ők vállalják! Hisz valójában dicséret ez. Annak elismerése, hogy nincsen /bennük semmi hanyatló, semmi de­kadens, vagy beteges. Hogy úttörŐK, akikben van elég erő a kezdemé­nyezésre. Forradalmárok, akik maguk alkotják törvényeiket. Igaz, Párizsban Is vitatkoznak fö­lötte. Két tábor alakul: a „Kodály- pártiak” és a „Kodóly-ellenesek” cso­portja. Sikere azonban vitathatatlan. Bartók így számol be róla: „Valósá­gos szenzáció volt estje, hiszen egy eddig teljesen ismeretlen ember tűnt fel benne, mint a legelsők egyike." Zürichben is elismerik művészetét. Itt­hon viszont a kritika pergőtüzébe ke­rül. „Tudatosan tévelygődnek neve­zik. Felróják neki, hogy „a gondola­tot és a melódiát megveti”, és, noha az összhangzattan tanára, „művei­ben” kerüli a „harmóniát.” Vannak, akik óvják, és vannak, akik ócsárol­ják tehetségét. Sőt olyan is akad, aki nem átall ékelődni rajta. A Nap című újság munkatársa „Kotkotkol- -kotkotkodály Zoltánka, ne komponály!” címmel tudósít a hangversenyről. Ilyenformán: „Bartók Béla ül a zon­gorához, és beleüt, hogy a rongyok repülnek. Megüti fönn: Pímm! Meg­üti lenn: Pamm! Megüti középen: Pimm-pamm! Vége! Ez egy valsette volt. Ilyent nem pipált, nem kompo­nált, nem kompipáit Európa .. Ez az ízetlenkedés - bár jellemző a közhangulatra — végül is arra jó, hogy meggyőzze őt: nem a három mű bukott meg, hanem a kritika. S azért az sem teljes egészében. Az egyik újságban például ezt olvassa: „Mint annak idején Arany Toldija az irodalmi köröket, úgy lepett meg ben­nünket ma este Kodály Zoltán költé­szete. Rendkívüli tudás, nagy találé­konyság, eredeti dallamok és szinma- gyar érzés jellemzik előadott művei­nek mindegyikét." A Nyugatban Csáth Géza, a kitűnő esztéta köszönti elis­meréssel, a Népszavában pedig Rei- nitz Béla méltatja szinte látnoki sza­vakkal: „Kodály neve ezután egyike lesz a legszebb magyar neveknek, együvé kerül a magyar kultúra ko­moly harcosainak neveivel." * A vihar akkor tőr ki újra teljes erő­vel, amikor Dohnányi 1921. január 10-én a Filharmonikusok hangverse­nyén bemutatja a pár éve komponált Két éneket. Hogyan, hát nem volt még elég ne­ki? - bosszankodnak a kritikusok. - Újra felüti a fejét? Nosza, csapjuk le gyorsan! Főleg, ha ezzel még ér­demeket is lehet szerezni az új re­zsim urai előtt. Márpedig lehet... Mi­nél kegyetlenebb a kritika, annál kellemesebben cseng bizonyos fülek­ben. „Érdektelenek, unalmasak” — mond­ja az egyik bíráló a Berzsenyi- és az Ady-dalról. „Zenei kubizmus — min­den, csak nem daff — fgy a másik. „Fárasztó és erőszakolt” — toldja meg egy harmadik. „Mesteriéit művészet, melyet a hang-vegytan szobatudósa lombikban hozott létre” - ítélkezik a negyedik. De mindez még hagyján. Miért csak a műveket szidjuk? - lép ki a sörből egy kritikus. Hatásosabb, ha egyenesen a komponista torkának ugrunk, s kijelentjük róla, hogy „ügyesen adminisztrálva magát, min­dig és mindenütt, mint Bartók egyen­rangú pályatársa igyekszik szerepelni. Ami Bartókban igazi genialitás, az Kodálynál benső meggyőződés nél­küli modorosság: ami ott nagyvonalú és erőteljesen egyéni, az itt verítékes erőlködés és eredetieskedés csupán.” Hát ezt is lehet? A hivatalos fóru­moktól nyugodtan: dehogyis korlátoz­nák ők a „sajtószabadságot” egy kis rágalmazásért — főleg, ha az az ő malmukra hajtja a vizet. Csak az ér­dekelt nem tűri. Nem a megtáma­dott: a megdicsért kér szót. Bartók Béla tiltakozik: „1. Nem igaz, hogy Kodály Zoltán személyemet bármikor is saját érvényesülésére használta volna ki; 2. nem igaz, hogy nekem keserűséget okozott volna, mert elő­ször is távolról sem tartozik utánzóim közé, másodszor, mert régi üldözte-. J

Next

/
Thumbnails
Contents