Dunántúli Napló, 1972. december (29. évfolyam, 283-307. szám)
1972-12-17 / 297. szám
Ki Ö nekünk? M eve, munkássága — ugyanúgy, mint Bartók Béláé — mór fél, év' ' százada állásfoglalásra hívta föl társadalmunknak szinte minden tagját. Igazságos, tárgyilagos volt-e Kodály híveinek rajongása, jogos volt-e bírálóinak szavas A szeretet és az ellenszenv legkülönbözőbb árnyalatainak az életben többnyire nem sok közük van a megfontoltsághoz, a tárgyilagossághoz. Nagyjaink közül Kodály Zoltán is azok közé tartozik, akit olyanok is bíráltak, elemeztek, akiért azok is rajongtak, akik valójában alig, vagy egyáltalán nem ismerték. Kodály az ember és a zeneszerző, a tudós az új magyar muzsika nagy tanára ma már nemcsak a zenei szakembereknek, hanem az átlagos műveltségű magyarnak, de az egész világnak is tanára és zeneszerzője. Hogy ezzé válhatott, azt emberi értékeinek, egyénisége . példás vonásainak, adottságai kibontakoztatása érdekében vállalt hatalmas munkájának köszönheti. Napjaink és a jövendő magyarja a Mesterben elsősorban a nagy általános műveltséget csodálhatja. Érdeklődik minden iránt. Munkáiban mindig alapos, a lényegest megragadó. Rendkívül gazdag műveltségéhez erős akarattal végzett állandó munkával jut. Egyéniségét a céltudatosság, a szűkszavúság jellemzi. A görög, a latin nyelven és irodalmon kívül jó ismerője o németnek, az angolnak, az olasznak és a franciának? A maga szakmájában nemcsak a hazai elődöket ismeri alaposan, hanem a külföldieket is. Minden érdekli, amiről úgy véli, hogy azzal szolgálhatja népünk zenei műveltségének fölemelését Kodály Zo r a i S zázhangú orgona a magyar népzene, mindenre van hangja, a szelíd tréfától a tragédiáig . . . A nyugati népeknek a XIII. századig visszanyúló, gazdag, írott és nyomtatott gyűjteményeik maradtak. Nálunk ezt is a néphagyománynak kell pótolni. A magyar „Monumenta Musicae" értékesebb része nem a kézirattárak porából, hanem élő forrásból, a nép emlékezetéből kerül ki. Hogy meddig ér ez az emlékezet, ma még nem tudjuk. De bizonyosan lóval előbbre a XVI. századnál. Ez a magyar zene- történet, céak meg kell tanulni olvasni benne. Húsz év alatt, mióta a gyűjtőmunka folyik, sokat kellett hallanunk ' annak hiábavalóságáról. Nem súlyos betegség tünete volt-e, hogy a legszebb dalokat, amelyeket a magyar zenei géniusz ezer év alatt termelt, már csak cselédek és öreg parasztok tudták? Nem volt-e sürgős kötelesség azokat tőlük megtanulni és újra az egész magyarság kezébe letenni? A falu most búcsúzik a régi hagyománytól. A fiatalsága már nem veszi át. Rajtunk a sor. A tűznek nem szabad kialudni. Kodály: A magyar népzene című beszédéből. Elhangzott az 1925. április 2-i magyar népdolest műsorában Előbb zenére tanítani, csak azután hangszerre...” A nagy műveltségű, a lényeglátó művész, a kitartó, a fáradhatatlan szellemi munkásnak is legszebb példaképe. Alig volt olyan perce, amelyben nem dolgozott. Szinte mindenütt megfordult itthon és a világban, ahol az új magyar zene nagy ügyét szolgálhatta. Aligha tudná valaki megszámolni a Mesternek a népdalok fölkeresésére megtett kilométereit, a hangversenyekre, a kutatások érdekében megtett útjait! Vonzóan szép, szeretetet ébresztő volt a Mester érzelmi világa is. Szeretetet adott, példát mutatott gyermeknek, felnőttnek, öregnek egyaránt Tisztelte, nevelte őket tettel, szóval. Igényességre szoktat mindenkit. Kevés gyermek dicsekedhetett a tőle kapott aláírással, ha nem tudott szolmizálni. Tanítványaiért sokszor rendkívül nehéz dolgokat vállalt. Akik pedig a magyar kórusmuzsikáért kimagasló eredménnyel dolgoztak, azokat, különösen sokra becsülte. Hány műve van, amelynek ajánlása egy-egy személy vagy együttes „zenei nemeslevele”?! Másoknál többet csak önmagától követelt. A magyar nyelv tökéletes ismerőjévé szívós, állandó munkával válik. Őre nyelvűnk tisztaságának. Jó ismerője hagyományvilágunknak, népünk értékeinek. Zenei életünk egyik átalakító óriása. Boldogságot, szépséget adott a maga népének és az egész világnak. A miénk volt, a mi jövőriké marad. Tudjuk-e mind, mi pécsiek, hogy mennyit köszönhetünk neki? Bár minél többen ismernék meg művészi és emberi értékeit, hogy gyarapodjanak, hogy hűségesebb őrei legyenek az Ö gazdag hagyatékának! Kodály nagy öröksége ez: a zene legyen mindenkié! Ezt az örökséget nem szabad elherdálni! A nagy örökhagyó megérdemli, hogy méltó helyet kapjon értelmünkben és szívünkben! Csak a népünkért vállalt szép tettek, az emberi haladásért vívott bátor harcok el nem hervadó virágai méltók emlékéhez. Dr. Vargha Károly Tudós, művész, nevelő Pécsi magvetés, 1945 Az idei Budapesti Művészeti Hetek rendezősége kísérletet tett arra, hogy az ünnepi hét rendezvényeit a magyar népzene és a belőle táplálkozó műzene jegyében foglalja össze. Ennek keretében Kodály Zoltán születésének 90. évfordulóját ünnepelni kívánta és megkísérelte a Mester életének és életművének legalább főmozzanatait egy országos kiállítással is felidézni. A kiállítás a budapesti Vármúzeum metszet-tárában nyílott meg. A páratlanul gazdag és értékes emlékanyag befogadására a metszet-tár kiállítóterme kicsiny. A rendezők ezért arra törekedtek, hogy válogatott emlékanyagot mutassanak be, A kísérőszöveget lehető legszűkebbre fogták, de még a kiállítás menete legfőbb hangsúlyait kijelölő mondatait is Kodály műveiből idézték. Továbbá igyekeztek a tárlat képzőművészeti elemeit is egyszerűen bemutatni. Keretet alkottak a kivételes nagyságú tudós, művész és nevelő személyiségét, szándékait és eredményeit jelző dokumentumoknak. A kiállítás főrészét Kodály műveidnek kézirataiból kiadásaiból, a művész emléktárgyaiból, az egyéniségének, pályájának fontos pillanatait megörökítő fényképekből állítottak össze. Kodály pályája a nép világából ívelt fel és oda tért vissza. Ezért foglalják keretbe a kiállítás során a Mester népzenei gyűjtőútjairól készített eredeti felvételeket. Érdekes a népdajkutatás útvonalát jelző térkép is. Ezen Kodály kutatóútja Kassától Csik megyéig, Siklóstól Nyitráig követhető. Az első kutatás időpontja 1905, a helye pedig Szeged és környéke, az utolsóé pedig 1950 és Mohács.' Megtudjuk még a kiállításból, hogy Magyarországon 131 énekzenei általános iskola működik, külföldön pedig a következő városokban léteznek Kodály-intézetek - Boston, Freiburg (NSZK), Swansea (Anglia) és Tokió. A kiállítás anyagát Kodály Zoltánná, az Országos Levéltár és a Budapesti Történeti Múzeum bocsátotta rendelkezésre. 1945 szeptemberében neves vendég érkezik Pécsre. A magyar és a nemzetközi művészeti és zenetudományi élet kimagasló alakja, Kodály Zoltán. A polgármester meghívására jön — pihenni. Kipihenni a hosszú ostrom, a bujkálások, az éhezés megpróbáltatásait^ Feleségével, Emma asszonnyal egy Burányi úti villa emeleti lakásában kapnak otthont Élel- miszerjegyekről és élelemről is a város gondoskodik számukra. Három hónapot töltenek Pécsett. Kodály több kórusművet ír és belekezd Balázs Béla szövegére készülő Czinka Panna című új daljátékába is. Ittlétéről kevesen tudnak. A Mester visszahúzódik, munkájába temetkezik fájdalmával: Pécsett éri utol Bartók halálhíre ... Később maga indult a városba. Ot- ját a Zenekonzervatórium felé vette. Aligha sejtette maga is akkor még, hogy ez a látogatás mennyire sorsdöntő lesz régi terve, a magyar zenepedagógia — ahogy ma nevezik: „az iskolai ének-zenetanitás magyar módszere" (külföldön: „Kodály-sys- them”) - egész további jövője szempontjából. De szóljon erről a szemtanú, Agócsy László tanár úr: — Kodály terveink felől kérdezett.II A beszélgetést pár nappal később egy ankét követte, amelyen részletesen tájékozódott a város zenei életéről, az iskolai énektanításról. Itt kaptunk ösztönzést Kodálytól orra, hogy kísérletképpen megindítsuk a zenei nevelésnek azt a módját, amely- lyel a hangszer tanulása előtt zenére tanítjuk a növendékeket; azaz fejlesztjük zenei képességét. Néhány hét alatt hárman - Maros Rudolf, Weinin- ger Margit és magam — egy-egy csoporttal igyekeztünk kialakítani az új módszer első lépéseit... A munkában a Mester is részt vett. Naponta bejárt az órákra. Véleményt mondott, irányított, segített. Néha dicsért is... Néhány hét múlva október 27-ér> Kodály előadást hirdetett, amelyre meghívta a pécsi muzsikusokat és a zenét tanuló gyerekek szüleit is. * Előadásában — az 0j Dunántúl tudósítása szerint — foglalkozott azzal, hogy Pécs zeneváros megfelel-e adottságainak. Hangsúlyozta: sokkal többet tehetnénk! A pécsi zeneélet alaphibája, kevés a kottaértő. Első kötelességünk tehát a magyar zenei anyagot alkalmas módszerrel megtanítani. A módszer a relatív szolmizá- ( ció, amelyet ott, az előadáson gyakorlatban is bemutatott Agócsy László, a szolfézs-osztály növendékeivel. A zárda (ma: Leöwey Gimnázium) dísztermében megtartott előadása Magyar zenei nevelés címmel — némi rövidítéssel — pár héttel később 1945. november 19-én, a tiszteletére rendezett Kodály-hangversenyen is elhangzott. Teljes anyagát egy ma már irodalom- történeti érdekességű pécsi folyóirat, a Csorbq Győző szerkesztette ív közölte először. Idézzük fel néhány gondolatát! »A magyar zenéből e nemzetközi zene megértésére könnyű út vezet, fordított irányban nehéz, vagy semmilyen .. „Az Iskola már elindult a helyes úton, csak járja végig következetesen, az eredmény nem maradhat el. Nincs még annyira kidolgozva a hangszer- tanítás magyar módszere. Az itt előadásra kerülő „Gyermektáncok“ egy szerény próbálkozás ebben az Irányban. Azzal, hogy e darabokat a fővárosé megelőzően egy vidéki városban mutatom be, annak a meggyőződésemnek akarok kifejezést adni, hogy a magyar zenei nevelés megvalósításában egy ilyen városnak nagy szerepe lehet, esetleg a {óvárosnak Is példát mutató kezdeményező szerepe. Máris megindult Itt egy olyan próbálkozás, melyhez hasonló a fővárosban sincs, és amelynek c/öntő fontossága lehet egész zenei nevelésünkre A zeneiskola bevezető tanfolyo- mát értem, amely előbb zenére akar tanítani, csak azután hangszerre... Az eredmény elé nagy várakozással tekintek, és kérek mindenkit, akinek módjában áll, hogy e vállalkozásokat minden erejével támogassa. Ez az eljövendő magyar zenei műveltség magvetése, A demokrácia ezen a ponton kettőt jelent: egyik a zenei művelődés eszközeinek hozzáférhetővé tétele mindenki számára, másik a nemzeti sajátosságok teljes érvényesítése. Mindkettőt munkálja a pécsi áttörési" Mi lett e magvetés sorsa? Dokumentumok tömege borítja oz íróasztalt Kották, kéziratok, levelek, Kodály kezeírásával. Agócsy László tanár úr ezek segítségével válaszol a kérdésre: — A folytatás: az egyéves .efófcép« zö" szolfézs-osztály bevezetése Pécsről fokozatosan szertegyűrűzik az országban. Békés-Tarhoson, Kecskeméten, majd Budapesten megalakulnoli az ország első zenei tagozatú általános iskolái. — Mi zeneiskolában, tehát hongsze«es zenét tanítottunk. Feladat volt! hogy szolfézs oktatását kiterjesszük a hangszeres oktatásra is. Több társammal nekiláttunk, hogy erre a célra kidolgozzuk a megfelelő tankönyveket Négy alsó- és négy középfokú példo! tárt állítottunk össze. Ehhez állandó segítséget nyújtott Kodály. Tanácsokkal. instrukciókkal, kézirartolvasássaU A teljes anyagot átnézte, korrigálta! így az ötvenes évek elejétől az ország zeneművészeti szakiskoláiban főj kozotosan megvalósulhatott a relatív szolmizáció”-ra épülő szolfézs oktatás a hangszeres tanszakokon is! Kodály később is több alkalommal eH látogatott Pécsre. 1954-ben, az első Pécsi Zenei Hetek alkalmával rádió- nyilatkozatban mondotta: -Ügy Iáié szik, most kezdik aratni, amit kttené éve vetettek... Ezek a gyermekkarok Is az új nevelési ehr alapján alakok tok, és ez meghallatszik nemcsak m zenei biztonságban, hanem a hang- szépségben is. Határozottan magad nívón vannak, és a fővárossal nemé csak kibírják az összehasonlítást, ho-> nem bizonyos tekintetbea kötötte m vannak.“ jj — A hatvanas évek-, e Hfeljeset#* időszaka. Megszületnek a magyar zeé neoktatás kötelezően előírt tantervé^ tankönyvei. Tökéletesítésük ma Is folyik. És ma már mind szélesebb körben érdeklődik iránta a külföld Is.' Többek közt Franciaország, Japán! Finnország, - itt már könyveket is kiadtak a magyar zeneoktatás módszos réről — azután USA, Kanada, Auszt! ria, Olaszország és mások. Az éré deklődés növekvő arányait oz ismétlődő kurzusokén: Kecskeméten és a pécsi ifjúsági zenei tábor rendezvényein Is évente lemérhetjük. A gondoíot bejárja a vfTőgot A ka-’ dályi gondolat, amely most 27 évvel ezelőtt egy ódon pécsi iskolaépületben csendült meg, öltött formát elő! szőr és hullott rá értő szellemek lelkes, fogékony humuszára. A gondolatmag — termőre fordult f W. L Villanások* „...még húszadik évüket sem töltötték be. Lelkesedésükkel vetekszik lelkiismeretességük: csaknem száz próbával készülnek a két koncertre. Először Kodály Szonátája, Zongora- muzsikája ‘ és Vonósnégyese hangzik el a pesti Royal-teremben 1910. március 17-én, majd két nappal később Bartók művei szólalnak meg. Kevesen érzik át, még kevesebben értik meg e hangversenyek jelentőségét. Néhány lelkes fiatal sejti csupán, hogy az új magyar zene kettős születésnarván vehet részi A többség heves“" tiltakozik a művek, a stílus ellen |o-t n-,’inte raion-ás. vaay merév elutasítás - harmadik maga(®Rás-!*síek F--*e László: Forr a világ... című köíítcbSI) vaSARna MEUÉKlE tartás alig képzelhető. Közömbösöket nem tűr ez a zene. Valósággal vízválasztóvá^ lesz: hívei a haladás, a jövő megszállottái, ellenfelei a bevett szokások, a múlt rabszolgái. Párizsban a Zongoramuzsikát mutatják be ekkor, majd Zürichben a Vonósnégyest. így szinte egy időben lépnek az ország és a nagyvilág nyilvánossága elé az „ifjú barbárok". Ezt a nevet Nyugaton ragasztják Bartókra és Kodályra, műveik erőteljes (az ottani füleknek kissé nyers) hangzása miatt. Am itthon is ez a vélemény róluk: barbárok, mert szakítanak a sablonnal, a szentnek hirdetett szabályokkal., Letérnek a járt útról, és meredek kaptatóra vinnék a közönséget. A koncertterem óporodott melegét friss szélként kergetik szél. No de hát akkor legyenek barbárok, ők vállalják! Hisz valójában dicséret ez. Annak elismerése, hogy nincsen /bennük semmi hanyatló, semmi dekadens, vagy beteges. Hogy úttörŐK, akikben van elég erő a kezdeményezésre. Forradalmárok, akik maguk alkotják törvényeiket. Igaz, Párizsban Is vitatkoznak fölötte. Két tábor alakul: a „Kodály- pártiak” és a „Kodóly-ellenesek” csoportja. Sikere azonban vitathatatlan. Bartók így számol be róla: „Valóságos szenzáció volt estje, hiszen egy eddig teljesen ismeretlen ember tűnt fel benne, mint a legelsők egyike." Zürichben is elismerik művészetét. Itthon viszont a kritika pergőtüzébe kerül. „Tudatosan tévelygődnek nevezik. Felróják neki, hogy „a gondolatot és a melódiát megveti”, és, noha az összhangzattan tanára, „műveiben” kerüli a „harmóniát.” Vannak, akik óvják, és vannak, akik ócsárolják tehetségét. Sőt olyan is akad, aki nem átall ékelődni rajta. A Nap című újság munkatársa „Kotkotkol- -kotkotkodály Zoltánka, ne komponály!” címmel tudósít a hangversenyről. Ilyenformán: „Bartók Béla ül a zongorához, és beleüt, hogy a rongyok repülnek. Megüti fönn: Pímm! Megüti lenn: Pamm! Megüti középen: Pimm-pamm! Vége! Ez egy valsette volt. Ilyent nem pipált, nem komponált, nem kompipáit Európa .. Ez az ízetlenkedés - bár jellemző a közhangulatra — végül is arra jó, hogy meggyőzze őt: nem a három mű bukott meg, hanem a kritika. S azért az sem teljes egészében. Az egyik újságban például ezt olvassa: „Mint annak idején Arany Toldija az irodalmi köröket, úgy lepett meg bennünket ma este Kodály Zoltán költészete. Rendkívüli tudás, nagy találékonyság, eredeti dallamok és szinma- gyar érzés jellemzik előadott műveinek mindegyikét." A Nyugatban Csáth Géza, a kitűnő esztéta köszönti elismeréssel, a Népszavában pedig Rei- nitz Béla méltatja szinte látnoki szavakkal: „Kodály neve ezután egyike lesz a legszebb magyar neveknek, együvé kerül a magyar kultúra komoly harcosainak neveivel." * A vihar akkor tőr ki újra teljes erővel, amikor Dohnányi 1921. január 10-én a Filharmonikusok hangversenyén bemutatja a pár éve komponált Két éneket. Hogyan, hát nem volt még elég neki? - bosszankodnak a kritikusok. - Újra felüti a fejét? Nosza, csapjuk le gyorsan! Főleg, ha ezzel még érdemeket is lehet szerezni az új rezsim urai előtt. Márpedig lehet... Minél kegyetlenebb a kritika, annál kellemesebben cseng bizonyos fülekben. „Érdektelenek, unalmasak” — mondja az egyik bíráló a Berzsenyi- és az Ady-dalról. „Zenei kubizmus — minden, csak nem daff — fgy a másik. „Fárasztó és erőszakolt” — toldja meg egy harmadik. „Mesteriéit művészet, melyet a hang-vegytan szobatudósa lombikban hozott létre” - ítélkezik a negyedik. De mindez még hagyján. Miért csak a műveket szidjuk? - lép ki a sörből egy kritikus. Hatásosabb, ha egyenesen a komponista torkának ugrunk, s kijelentjük róla, hogy „ügyesen adminisztrálva magát, mindig és mindenütt, mint Bartók egyenrangú pályatársa igyekszik szerepelni. Ami Bartókban igazi genialitás, az Kodálynál benső meggyőződés nélküli modorosság: ami ott nagyvonalú és erőteljesen egyéni, az itt verítékes erőlködés és eredetieskedés csupán.” Hát ezt is lehet? A hivatalos fórumoktól nyugodtan: dehogyis korlátoznák ők a „sajtószabadságot” egy kis rágalmazásért — főleg, ha az az ő malmukra hajtja a vizet. Csak az érdekelt nem tűri. Nem a megtámadott: a megdicsért kér szót. Bartók Béla tiltakozik: „1. Nem igaz, hogy Kodály Zoltán személyemet bármikor is saját érvényesülésére használta volna ki; 2. nem igaz, hogy nekem keserűséget okozott volna, mert először is távolról sem tartozik utánzóim közé, másodszor, mert régi üldözte-. J
