Dunántúli Napló, 1972. november (29. évfolyam, 258-282. szám)

1972-11-19 / 273. szám

jjj] Az ember és az olvasás Eleget olvasunk-e? Helyesen olva­sunk-e? Olvasási módszerünk megfe­lelően szolgálja-e akár szórakozási, akár többtudást igénylő törekvésein­ket? Úgy tűnik, hogy általános kultu­ráltságunk — gyakran büszkeséggel emlegetett — magas fokán is van még mit tennünk. Talán tekintsük át az emberélet „olvasó-útját”, és lássuk, hogyan fest olvasási kultúránk. KISGYERMEKKOR Az ember-palánta első könyve álta­lában még csak képeskönyv, szöveg nélkül. Kemény táblára ragasztott, ösz- szehojtható képsorozatok, melyek de­rűs színekkel mutatják be a házkörüli eszközöket, játékokat, háziállatokat. A kisbaba, aki csak ez időben kezdi las­san megkülönböztetni a színeket, for­mákat, a fejlődés nem jelentéktelen szakaszába lép, amikor a mackóját a képen lévő mackóval, vagy egyéb tár­gyakat, állatokat azonosítani tudja. A következő könyve már a mesekönyv. Egyszerű kis történetek, mesék, versikék kísérik a képeket, s szülei olvassák néki fáradhatatlanul, újra meg újra. Talán már ezen a ponton ébred fel valami, a könyv ,,titokzatossága ’ iránt, amely oly sok papírlapból áll, a mama csak forgatja és szebbnél szebb me­séket mond, olvas belőle. GYERMEKKOR A kis iskolásnak már tankönyve is van, olyan könyves amely elvezeti az eddig rejtélyesnek tűnő furcsa alakú valamik megfejtéséhez, megértéséhez. Mohó kíváncsisággal sajátítja el az olvasás tudományát, s a téli szünetben már a felfedezés büszke-boldog örö­mével betűzi, böngészi az addig néki csak felolvasott, vagy karácsonyra ka­pott új mesekönyveket. Az ember és a könyv viszonyában egy újabb nagy fordulatnak lehetünk ekkor tanúi. A képeskönyv, a felolvasott mesekönyv eddig csak tárgyi tulajdont jelentett számára, — most válik igazi, szellemi tulajdonná. A már olvasó gyermek rá­jön arra, hogy az eddig egyszerűen csak birtokolt könyvet az elolvasás ré­vén most már teljesen sajátjává tudja tenni. Ha elrongyolódik, vagy jslaján- dékozza, az elolvasott könyvből szer­zett ismeret, tudás akkor is elvehetet- lenül nála marad. Nagy lépés ez és ekkor kerül elő­térbe a szülők, felnőttek felelőssége, hogy a gyermek olvasási vágyát helyes irányba tereljék. Ismerünk gyermeket, ki szinte minden percét könyvet olvas­va tölti, még az annyira szükséges játszásról, szabadban mozgásról is le­mond, __de van olyan is, kinek könyv é lménye csupán a tankönyvre (mint szükséges rosszra 0 korlátozódik. A he­lyes mértéket megtalálni, a mit, meny­nyit, mikor és hogyan kérdésében a szülők, nevelők, felnőttek feladata. Ez­zel nem törődni olyan, mint a gyer­meket minden okítás nélkül nekien­gedni az utca forgatagának, amikor néha csak a véletlenen múlik, ha nem következik be tragédia. De ugyanígy rosszul járhat szellemi téren az a gyermek, aki irányítás, törődés nélkül botladozik a könyvek tömegének vilá­gában. Az általános iskola magasabb osz­tályaiban már jelentkezik az ún. „kö­telező olvasmányok” feladata, Nem szeretjük ezt a kifejezést, amely impe­rativ jellegével alkalmas arra, hogy eleve keserű szájízt adjon annak a gyermeknek, aki „kénytelen” elolvasni a Kincskereső kisködmönt, vagy a Hét krajcárt és így intézményesen meg­fosztjuk legszebb írásműveink élményt adó élvezetétől. Ez a tünet viszont arra is vezethet — és sajnos sokszor vezet is — hogy averziója általában a könyv iránt is kifejlődik. IFJÚKOR Az emberélet e harmadik periódusa az ember és az olvasás, az ember és a könyv viszonyában az egyik legfon­tosabb, leggazdagabb időszak. A ser­dülő korban elemi erővel tör fel a tudás-vágy, az érdeklődés a legkülön­félébb témák iránt. Az iskolai tanul­mányok (középiskola, főiskola) olyan megismerési szintet biztosítanak az ifjúnak, amelynek folytán számára úgy tűnik, hogy már mindent ért, neki min­dent lehet olvasni. Amilyen örvendetes ebben a korban ez a szinte töményen jelentkező olvasási vágy, — épp any- nyira lehet veszélyes is. Mert az ifjú hiedelmével ellentétben, gondos irá­nyítás hiányában nem a logikus tudás, a korhoz mért szinten jelentkezik, ha­nem éppen a fogalmak és izmusok kaotikus kavargásává fajulhat. Ekkor az ifjúra — hajlama szerint — a leg­különfélébb áramlatok hathatnak, és helyes irányítás hiányában néha a jövőjére is károsan kiható szemlélet rabjává lehet. Tagadhatatlan, hogy ez a kor nevelési szempontból is az egyik legnehezebb időszak, nehezen tűri el az irányítást és sok pedagógiai kész­ségre, tapintatra van szükség a helyes olvasási rendszer kialakításában. Az ifjúkor vége felé általában már eldől a pályaválasztás, s az ifjú meg­indul a valóságos élet útján. Eddigi tanulmányai, olvasmányai révén — egy bizonyos szinten — már igényt tarthat a művelt jelzőre. Erre az időszakra esik a magasabb szintű tanulmányok zöme, kiegészülve a fokozott olvasás­sal, — még sem jelent az oívasásban lezáródást, befejezést, hanem felkészí­tést, megalapozást a további életúthoz, FELNŐTTKOR Az emberéletnek ez az időszaka tulajdonképpen maga az élet, a „bi­zonyítás” időszaka. Bizonyítása annak, hogy a gyermek- és ifjúkor során szer­zett ismeretek jól megalapozottak-e és az életben helyet foglaló ifjú a társadalomnak milyen értékű tagjává fejlődött. A korábban magát művelő, és most már talán „kiművelt ember­főnek" számító egyén tudásának leg­javával igyekszik a társadalomban el­foglalt pozicóját hasznosítani. Jóllehet a korábbiakban elért egy bizonyos tu­dás és műveltséq szintet, mégsem áll­hat meg az ismeretszerzésben, mert körülötte a világ is fejlődik és halad. Régi mondás: aki megáll, az vissza­felé megy, és ugyanígy érvényes: aki megáll az olvasásban és elhanya­golja műveltségi és szakmai önképzé­sét, az elmarad korától és egy idő után azt veszi észre, hogy környezete tudásban, műveltségben túlhaladott rajta. Tehát olvasni kell. Ugyanakkor az ember életében olvasás szempont­jából — talán ez a legnehezebb kor­szak. Erre az időszakra esik a család- alapítás, a gyermek nevelése, a mun­kahelyi és különféle társadalmi köte­lezettségek, amelyekhez olyan kiter­jedt kulturális tényezők járulnak, mint hangverseny, mozi, és bizony nem kis mértékben a televízió. Mindezek mel­lett ugyan mikor jut ideje valakinek még olvasásra? A szakemberek felé az új meg új publikációk özöne árad, igen jelentős a hazai könyvtermésünk és nemegyszer hallunk panaszt, hogy lassan már a prospektusok átnézésére sem jut idő, nem hogy egyes művek elolvasására. A világirodalom klasz- szikus művei már kivonatolva is kap­hatók és hallunk ún. gyorsolvasási módszerekről is. A világ roppant fejlő­dési iramát lelassítani nem lehet, s ezért keresik, kutatják szerte a világon, miképp lehet a ma emberének isme­retszerzési, tudásgyarapitási gondján segíteni. Hát van kiút? — a pesszi­misták szerint nincs, a helyzet mindig rosszabb lesz, — az optimisták viszont bíznak abban, hogy a műveltségre, többtudásra igényt tartó ember — a fejlődés-nyújtotta technikai lehetősé­gek és módszerek igénybevételével — műveltségét és szakmai tudását képes lesz a kor színvonalán tartani. Nagy önfegyelemre, ökonomikus időbeosz­tásra van szükség, hogy találjunk időt az olvasásra is, időnként ellenállva az attól elvonó „csábításoknak”. ÖREGKOR Es elkövetkezik életünkben az az idő, amelyet sokan azért is igen vár­nak, mert remélik, hogy akkor majd Lovász Pál: GYURIKA Fáraszt ,az út. Elém szalad, arcán, szemén kacaj cikázik, vállán szárnyas sugár lebeg. „Játsszunk, gyere!” kiált, megállók, elejtek súlyt, lerázok árnyat; öröm buzog göröngyből, ágból, szikkadt testem szökellve indul, csodák szállnak, mesék susognak; ég földre fordul, föld az égre, haj, pilla csillagportól csillan, t hintázunk ketten föl-le, föl-le ráérnek ezt is, azt is elolvasni, amihez a dolgos-munkás, családgondokkal ve­sződő esztendők során nem jutottak. A megérdemelt pihenés, a csendes szemlélődés időszaka ez, amelyet akár csendes magányosságban, akár uno­kák körében tölt el valaki, — egy­képpen egy kicsit a múlt leltározásá­nak, az emlékek felidézésének kor­szaka is. Miért és mit olvasnak az öregek? — Van, aki nem szűnik meg érdeklődni tanult és művelt szakága­zatának fejlődése iránt, van aki csak azért olvas, mert így gyorsabban mú­lik az idő, s van, aki átvéve az el- fqglalt mama szerepét ő olvas fel me­séket tágra nyílt szemmel figyelő kis unokájának. De van olyan is, kinek egy hosszú élet munkájában megfá­radt szeme már nem látja jól a betű­ket és ő kéri meg kis unokáját, hogy olvasson fel neki. És ekkor eszébe jut, hogy visszatért ahhoz a korhoz, amikor rég porladó édesanyja őt ismertette meg a mesék, ha nem is igaz, de csodálatos világával . . . Borsy Károly A LIPCSEI FOTOKINOVERLAG kiadásában megjelent az 1972. évi Nemre*®-* Fotóévkönyv A világ minden tájáról beérkezett sok ezernyi fotóból a szerkesztő bizottság válogatása alapján másfél száz kép jelent meg a kiváló nyomdatechnikával készült, nagyalakú albumban. A Mecseki Fotóklubot dr. Szász János és két fia képviseli összesen öt képpel. Rajtuk kívül csupán két magyar fotós kapott helyet a kereken száz szerző között^ akiknek névsorában olyan, világszerte ismert fotósok szerepelnek, mint az osztrák Willy Hengl, a szovjet Lev Borodulin, vagy Hedy Löffler Romániából, Hubs Flöter sz NSZK-ból. báta­széki római léiét Amikor útrakeltünk Bótoszék felé. hogy közelebbről megnézzük a nap­fényre került római sírokat, amelyek­ből „marokszám szedik az aranyat", még barátságtalan, de száraz novem­beri reggel volt. Aztán kiderült, hogy amennyire nincs szó aranyakról, any- nyira nincs szó semmiféle napfényről. A Bátaszék határában épülő cse­répgyár szemre gpp olyan, mint min­den építkezés. Van itt takaros felvo­nulási épület, az irodák a későbbi szolgálati lakásokban üzemelnek, me­legít az olajkólyha, égnek a villanyok, tempósan megy a munka. De körös­körül tengernyi sár. S nem akármilyen — agyagos. Át egy kukoricáson, aztán át árkokon, agyag-hegyeken és agyag­szakadékokon: ott van az ásatás. Vagyis ott, a majdani agyagbánya te­tejéről letakarítandó „meddő” földré­tegben kerültek elő a római sírok. Mire mindezt megtudjuk, már rég elázott a környező vidék, ömlik az eső. ömlik az építkezésre, az agyag­dombokra, az árkokra, a félig nyitott sírokban fekvő réqi-régi csontvázakra. A gépek nem tudják folytatni a mun­kát, a régészek sem jöttek ki. Az eső és a szél kétségessé teszi azt is, lát­ható lesz-e majd valami a képen az ázott csontokból... Egy kölcsön-gumiesizma segítségé­vel a telep egyetlen telefonkészülékét is felkeressük, sikerül is a szekszárdi múzeummal beszélni. Várnak. Ott vannak a leletek is és a lelet­mentésben resztvettek egy csoportja. A bátaszéki római sírok feltárása ugyanis nem ásatás, hanem leletmen­tés. Azoknak, akik nem tudnák: az ásatást apróra meg szokták tervezni, szervezni. A leletmentés pedig az a dolog, amikor valami hirtelen előke­rül a föld alól s azt biztonságba kell helyezni. Tekintettel arra, hogy a föld­gépek szakadatlanul (esős napok ki­vételével .. .) dolqoznak a terepen, a régészeknek is állandóan ott kell len­ni és ahogy a sírok előkerülnek, úgy készíteni a régészeti térképet, csoma­golni, számozni a leleteket, s bizton­ságba helyezni a múzeumban. Feldol­gozásuk — még a jövő feladata. A legszebb leletek azonban ott vártak bennünket egy asztalra kitéve. Gyö­nyörű, majdnem teljesen ép kerámia edények. Kivételesen szép, sértetlen üvegkorsó (a képen a kisebbik). Bronz karperecek, kígyófejesek és becsatol­hatok, díszítésekkel. Díszes, egylyukú gyöngyök, amelyek összefűzve karpe­recként voltak eqyik halotton. (Hogy milyen anyagból' készültek, azt még nem tudni.) És érmek .. „ Az érmek nagyon fontosak, hiszen belőlük mindig meg lehet állapítani, mi az a kor, aminél korábbi nem le­het a sír. Ezúttal a III. századot hatá­rozták meg a pénzek: Maximianus és Constantinus császárok neve és arc­mása látható néhányon. Az érmek száma félszáz felé jár, de persze azt még nem lehet tudni, mennyi kerül elő. Láthqtó a legszebb tárgyak között még egy haqymafejes fibula, amely gazdag római hölgyek ruháját fogta össze és díszítette egyben, ez a darab bronzból van, biztosító-zárja is volt, de az ért szolgáló tű elveszett. Ez a tárgy már a munkásoktól került a mu­zeológusokhoz ... Itt hadd mondjuk el a római sírok előkerülésének rövid történetét. Meg­kezdték az agyagbánya előmunkála­tait, az agyagot borító földréteg leta- karftását. Egy középiskolai tanár, aki „külső” muzeológus is, történetesen a munkavezető sógora ... így tudódott ki. hogy a földből szép régi holmik bukkantak elő ... Ám jelenleg a mu­zeológusok csak a legnagyobb kész­séget, segítséget, tapasztalják a hely­színen. Erre nagy szükség is van. A szek­szárdi Béri Balogh Ádám Múzeum csak egy régészt tud biztosítani a le­letmentéshez, dr. Rosner Gyulát. Rajta kívül Gaál Attila, Gémes Balázs, Vá­mos Mária, Bucsányi Kálmán tártak fel sírokat — ők történészek, néprajzo­sok, restaurátorok. Az egyetemről két régészhallgató is lejött segíteni. Du­naújvárosból egy ásatásokban szak­értő brigádot ígértek, de ezen az esős napon nem indultak útnak. Római ko­ros régészek jönnek egy-egy napra. Minden segítségre szükség van, hiszen az idő sürget és a múzeum feltételei rosszak. A minisztérium 5000 forint gyorssegélyt adott az ásatás költsé­geire. S hadd írjunk le itt egy riasztó adatot az irgalmat nem ismerő bü­rokrácia garázdálkodásáról: a múze­umnak jelenleg egyetlen gépkocsija sincs! Hogy hogyan menjenek ki rend­szeresen, naponta olyan helyekre, aho­vá Megfelelő közlekedés sincs, az rej­tély. A bejelentések pedig egyre jön­nek. Míg ott voltunk, egy erdőmérnök szólt, hogy erdőirtás közben „gvanús” tárgyakat fordítottak ki a földből. Oda se jár ménetrendszerű autóbusz... Eddig 29 sírt tártak fel. Valószínű, hogy valamennyi része a temetőnek elpusztult, a meddőhányó már tíz mé­ternél is magasabb. A munka befeje­zésekor majd mégis lehet hozzávető­leges számot mondani a temető mé­reteiről. Talán az ugyanitt létezett te­lepülés méreteiről is. Valószínű, hogy huzamosabb ideig éltek itt emberek, erről tanúskodik két kemence-nyom, egy égető- (valószínűleg téglaégető-) és egy cserépkemence nyoma. Remé­lik, hogy a telep maradványai a még érintetlen földrétegekben vannak. Mindezek csak föltevések, remények. A fentebb elsorolt nehézségek miatt egyelőre lehetetlen a tudományos fel­tárás, a következtetések levonása. A vegyelemzések, restaurálás stb. még odébb van. Csak később derül ki pél­dául, hogy az egyetlen aranyozott tárgy, egy aranyozott bronz diádén» mennyire utak a gazdagságra- Ügy látszik, hogy e tárgy tulajdonosa, egy nő, akinek sírjából még gyöngysor, két csonthajtű és egy üveg is előke­rült, gazdag lehetett. Egy kislány-sír­ban tojásokat találtak, egyiknek még teljesen ép a héja. Ugyanitt óntálat, , gyöngyöt, vaskést Azt jelentik-e « gazdag sírok, hogy ez a település jó­módú, sőt előkelő római polgárok lakhelye volt? A római kereskedők például gyakorta megtelepedtek a provinciákban, de a kiszolgált kato­nák is, akik valami jó polgári foglal­kozásba kezdtek obsitos korukban. Va­lószínű, hogy „igazi” rómaiak sírjai voltak ezek, mert a lelet tipikusan ezt a képet mutatja. Még egy érdekessége lehet a fel­tárásoknak. Ismert, hogy a rómaiak nagy hadiútja errefelé ment Óbudá­tól (Aquincum) Eszékig (Mursa). Wo- sinsky Mór, a szekszárdi múzeum meg­alapítója, Tolna megye régész-kuta­tója olyan feltevéseket vetett papírra a század első felében, amelyek arra engednek következtetni, hogy a nagy római hadiút errefelé haladt, Báta­szék—Kövesdpusrta érintésével. Lehet­séges tehát, hogy a hadiút-menti egyik település került most napfényre. Azt tervezik, hogy kutatóárokkal próbálják meglelni az út nyomvona­lát. Néhány felszíni jelenség, korábbi szórványleletek is ezt támasztják alá. / H. E. I

Next

/
Thumbnails
Contents