Dunántúli Napló, 1972. november (29. évfolyam, 258-282. szám)
1972-11-19 / 273. szám
jjj] Az ember és az olvasás Eleget olvasunk-e? Helyesen olvasunk-e? Olvasási módszerünk megfelelően szolgálja-e akár szórakozási, akár többtudást igénylő törekvéseinket? Úgy tűnik, hogy általános kulturáltságunk — gyakran büszkeséggel emlegetett — magas fokán is van még mit tennünk. Talán tekintsük át az emberélet „olvasó-útját”, és lássuk, hogyan fest olvasási kultúránk. KISGYERMEKKOR Az ember-palánta első könyve általában még csak képeskönyv, szöveg nélkül. Kemény táblára ragasztott, ösz- szehojtható képsorozatok, melyek derűs színekkel mutatják be a házkörüli eszközöket, játékokat, háziállatokat. A kisbaba, aki csak ez időben kezdi lassan megkülönböztetni a színeket, formákat, a fejlődés nem jelentéktelen szakaszába lép, amikor a mackóját a képen lévő mackóval, vagy egyéb tárgyakat, állatokat azonosítani tudja. A következő könyve már a mesekönyv. Egyszerű kis történetek, mesék, versikék kísérik a képeket, s szülei olvassák néki fáradhatatlanul, újra meg újra. Talán már ezen a ponton ébred fel valami, a könyv ,,titokzatossága ’ iránt, amely oly sok papírlapból áll, a mama csak forgatja és szebbnél szebb meséket mond, olvas belőle. GYERMEKKOR A kis iskolásnak már tankönyve is van, olyan könyves amely elvezeti az eddig rejtélyesnek tűnő furcsa alakú valamik megfejtéséhez, megértéséhez. Mohó kíváncsisággal sajátítja el az olvasás tudományát, s a téli szünetben már a felfedezés büszke-boldog örömével betűzi, böngészi az addig néki csak felolvasott, vagy karácsonyra kapott új mesekönyveket. Az ember és a könyv viszonyában egy újabb nagy fordulatnak lehetünk ekkor tanúi. A képeskönyv, a felolvasott mesekönyv eddig csak tárgyi tulajdont jelentett számára, — most válik igazi, szellemi tulajdonná. A már olvasó gyermek rájön arra, hogy az eddig egyszerűen csak birtokolt könyvet az elolvasás révén most már teljesen sajátjává tudja tenni. Ha elrongyolódik, vagy jslaján- dékozza, az elolvasott könyvből szerzett ismeret, tudás akkor is elvehetet- lenül nála marad. Nagy lépés ez és ekkor kerül előtérbe a szülők, felnőttek felelőssége, hogy a gyermek olvasási vágyát helyes irányba tereljék. Ismerünk gyermeket, ki szinte minden percét könyvet olvasva tölti, még az annyira szükséges játszásról, szabadban mozgásról is lemond, __de van olyan is, kinek könyv é lménye csupán a tankönyvre (mint szükséges rosszra 0 korlátozódik. A helyes mértéket megtalálni, a mit, menynyit, mikor és hogyan kérdésében a szülők, nevelők, felnőttek feladata. Ezzel nem törődni olyan, mint a gyermeket minden okítás nélkül nekiengedni az utca forgatagának, amikor néha csak a véletlenen múlik, ha nem következik be tragédia. De ugyanígy rosszul járhat szellemi téren az a gyermek, aki irányítás, törődés nélkül botladozik a könyvek tömegének világában. Az általános iskola magasabb osztályaiban már jelentkezik az ún. „kötelező olvasmányok” feladata, Nem szeretjük ezt a kifejezést, amely imperativ jellegével alkalmas arra, hogy eleve keserű szájízt adjon annak a gyermeknek, aki „kénytelen” elolvasni a Kincskereső kisködmönt, vagy a Hét krajcárt és így intézményesen megfosztjuk legszebb írásműveink élményt adó élvezetétől. Ez a tünet viszont arra is vezethet — és sajnos sokszor vezet is — hogy averziója általában a könyv iránt is kifejlődik. IFJÚKOR Az emberélet e harmadik periódusa az ember és az olvasás, az ember és a könyv viszonyában az egyik legfontosabb, leggazdagabb időszak. A serdülő korban elemi erővel tör fel a tudás-vágy, az érdeklődés a legkülönfélébb témák iránt. Az iskolai tanulmányok (középiskola, főiskola) olyan megismerési szintet biztosítanak az ifjúnak, amelynek folytán számára úgy tűnik, hogy már mindent ért, neki mindent lehet olvasni. Amilyen örvendetes ebben a korban ez a szinte töményen jelentkező olvasási vágy, — épp any- nyira lehet veszélyes is. Mert az ifjú hiedelmével ellentétben, gondos irányítás hiányában nem a logikus tudás, a korhoz mért szinten jelentkezik, hanem éppen a fogalmak és izmusok kaotikus kavargásává fajulhat. Ekkor az ifjúra — hajlama szerint — a legkülönfélébb áramlatok hathatnak, és helyes irányítás hiányában néha a jövőjére is károsan kiható szemlélet rabjává lehet. Tagadhatatlan, hogy ez a kor nevelési szempontból is az egyik legnehezebb időszak, nehezen tűri el az irányítást és sok pedagógiai készségre, tapintatra van szükség a helyes olvasási rendszer kialakításában. Az ifjúkor vége felé általában már eldől a pályaválasztás, s az ifjú megindul a valóságos élet útján. Eddigi tanulmányai, olvasmányai révén — egy bizonyos szinten — már igényt tarthat a művelt jelzőre. Erre az időszakra esik a magasabb szintű tanulmányok zöme, kiegészülve a fokozott olvasással, — még sem jelent az oívasásban lezáródást, befejezést, hanem felkészítést, megalapozást a további életúthoz, FELNŐTTKOR Az emberéletnek ez az időszaka tulajdonképpen maga az élet, a „bizonyítás” időszaka. Bizonyítása annak, hogy a gyermek- és ifjúkor során szerzett ismeretek jól megalapozottak-e és az életben helyet foglaló ifjú a társadalomnak milyen értékű tagjává fejlődött. A korábban magát művelő, és most már talán „kiművelt emberfőnek" számító egyén tudásának legjavával igyekszik a társadalomban elfoglalt pozicóját hasznosítani. Jóllehet a korábbiakban elért egy bizonyos tudás és műveltséq szintet, mégsem állhat meg az ismeretszerzésben, mert körülötte a világ is fejlődik és halad. Régi mondás: aki megáll, az visszafelé megy, és ugyanígy érvényes: aki megáll az olvasásban és elhanyagolja műveltségi és szakmai önképzését, az elmarad korától és egy idő után azt veszi észre, hogy környezete tudásban, műveltségben túlhaladott rajta. Tehát olvasni kell. Ugyanakkor az ember életében olvasás szempontjából — talán ez a legnehezebb korszak. Erre az időszakra esik a család- alapítás, a gyermek nevelése, a munkahelyi és különféle társadalmi kötelezettségek, amelyekhez olyan kiterjedt kulturális tényezők járulnak, mint hangverseny, mozi, és bizony nem kis mértékben a televízió. Mindezek mellett ugyan mikor jut ideje valakinek még olvasásra? A szakemberek felé az új meg új publikációk özöne árad, igen jelentős a hazai könyvtermésünk és nemegyszer hallunk panaszt, hogy lassan már a prospektusok átnézésére sem jut idő, nem hogy egyes művek elolvasására. A világirodalom klasz- szikus művei már kivonatolva is kaphatók és hallunk ún. gyorsolvasási módszerekről is. A világ roppant fejlődési iramát lelassítani nem lehet, s ezért keresik, kutatják szerte a világon, miképp lehet a ma emberének ismeretszerzési, tudásgyarapitási gondján segíteni. Hát van kiút? — a pesszimisták szerint nincs, a helyzet mindig rosszabb lesz, — az optimisták viszont bíznak abban, hogy a műveltségre, többtudásra igényt tartó ember — a fejlődés-nyújtotta technikai lehetőségek és módszerek igénybevételével — műveltségét és szakmai tudását képes lesz a kor színvonalán tartani. Nagy önfegyelemre, ökonomikus időbeosztásra van szükség, hogy találjunk időt az olvasásra is, időnként ellenállva az attól elvonó „csábításoknak”. ÖREGKOR Es elkövetkezik életünkben az az idő, amelyet sokan azért is igen várnak, mert remélik, hogy akkor majd Lovász Pál: GYURIKA Fáraszt ,az út. Elém szalad, arcán, szemén kacaj cikázik, vállán szárnyas sugár lebeg. „Játsszunk, gyere!” kiált, megállók, elejtek súlyt, lerázok árnyat; öröm buzog göröngyből, ágból, szikkadt testem szökellve indul, csodák szállnak, mesék susognak; ég földre fordul, föld az égre, haj, pilla csillagportól csillan, t hintázunk ketten föl-le, föl-le ráérnek ezt is, azt is elolvasni, amihez a dolgos-munkás, családgondokkal vesződő esztendők során nem jutottak. A megérdemelt pihenés, a csendes szemlélődés időszaka ez, amelyet akár csendes magányosságban, akár unokák körében tölt el valaki, — egyképpen egy kicsit a múlt leltározásának, az emlékek felidézésének korszaka is. Miért és mit olvasnak az öregek? — Van, aki nem szűnik meg érdeklődni tanult és művelt szakágazatának fejlődése iránt, van aki csak azért olvas, mert így gyorsabban múlik az idő, s van, aki átvéve az el- fqglalt mama szerepét ő olvas fel meséket tágra nyílt szemmel figyelő kis unokájának. De van olyan is, kinek egy hosszú élet munkájában megfáradt szeme már nem látja jól a betűket és ő kéri meg kis unokáját, hogy olvasson fel neki. És ekkor eszébe jut, hogy visszatért ahhoz a korhoz, amikor rég porladó édesanyja őt ismertette meg a mesék, ha nem is igaz, de csodálatos világával . . . Borsy Károly A LIPCSEI FOTOKINOVERLAG kiadásában megjelent az 1972. évi Nemre*®-* Fotóévkönyv A világ minden tájáról beérkezett sok ezernyi fotóból a szerkesztő bizottság válogatása alapján másfél száz kép jelent meg a kiváló nyomdatechnikával készült, nagyalakú albumban. A Mecseki Fotóklubot dr. Szász János és két fia képviseli összesen öt képpel. Rajtuk kívül csupán két magyar fotós kapott helyet a kereken száz szerző között^ akiknek névsorában olyan, világszerte ismert fotósok szerepelnek, mint az osztrák Willy Hengl, a szovjet Lev Borodulin, vagy Hedy Löffler Romániából, Hubs Flöter sz NSZK-ból. bátaszéki római léiét Amikor útrakeltünk Bótoszék felé. hogy közelebbről megnézzük a napfényre került római sírokat, amelyekből „marokszám szedik az aranyat", még barátságtalan, de száraz novemberi reggel volt. Aztán kiderült, hogy amennyire nincs szó aranyakról, any- nyira nincs szó semmiféle napfényről. A Bátaszék határában épülő cserépgyár szemre gpp olyan, mint minden építkezés. Van itt takaros felvonulási épület, az irodák a későbbi szolgálati lakásokban üzemelnek, melegít az olajkólyha, égnek a villanyok, tempósan megy a munka. De köröskörül tengernyi sár. S nem akármilyen — agyagos. Át egy kukoricáson, aztán át árkokon, agyag-hegyeken és agyagszakadékokon: ott van az ásatás. Vagyis ott, a majdani agyagbánya tetejéről letakarítandó „meddő” földrétegben kerültek elő a római sírok. Mire mindezt megtudjuk, már rég elázott a környező vidék, ömlik az eső. ömlik az építkezésre, az agyagdombokra, az árkokra, a félig nyitott sírokban fekvő réqi-régi csontvázakra. A gépek nem tudják folytatni a munkát, a régészek sem jöttek ki. Az eső és a szél kétségessé teszi azt is, látható lesz-e majd valami a képen az ázott csontokból... Egy kölcsön-gumiesizma segítségével a telep egyetlen telefonkészülékét is felkeressük, sikerül is a szekszárdi múzeummal beszélni. Várnak. Ott vannak a leletek is és a leletmentésben resztvettek egy csoportja. A bátaszéki római sírok feltárása ugyanis nem ásatás, hanem leletmentés. Azoknak, akik nem tudnák: az ásatást apróra meg szokták tervezni, szervezni. A leletmentés pedig az a dolog, amikor valami hirtelen előkerül a föld alól s azt biztonságba kell helyezni. Tekintettel arra, hogy a földgépek szakadatlanul (esős napok kivételével .. .) dolqoznak a terepen, a régészeknek is állandóan ott kell lenni és ahogy a sírok előkerülnek, úgy készíteni a régészeti térképet, csomagolni, számozni a leleteket, s biztonságba helyezni a múzeumban. Feldolgozásuk — még a jövő feladata. A legszebb leletek azonban ott vártak bennünket egy asztalra kitéve. Gyönyörű, majdnem teljesen ép kerámia edények. Kivételesen szép, sértetlen üvegkorsó (a képen a kisebbik). Bronz karperecek, kígyófejesek és becsatolhatok, díszítésekkel. Díszes, egylyukú gyöngyök, amelyek összefűzve karperecként voltak eqyik halotton. (Hogy milyen anyagból' készültek, azt még nem tudni.) És érmek .. „ Az érmek nagyon fontosak, hiszen belőlük mindig meg lehet állapítani, mi az a kor, aminél korábbi nem lehet a sír. Ezúttal a III. századot határozták meg a pénzek: Maximianus és Constantinus császárok neve és arcmása látható néhányon. Az érmek száma félszáz felé jár, de persze azt még nem lehet tudni, mennyi kerül elő. Láthqtó a legszebb tárgyak között még egy haqymafejes fibula, amely gazdag római hölgyek ruháját fogta össze és díszítette egyben, ez a darab bronzból van, biztosító-zárja is volt, de az ért szolgáló tű elveszett. Ez a tárgy már a munkásoktól került a muzeológusokhoz ... Itt hadd mondjuk el a római sírok előkerülésének rövid történetét. Megkezdték az agyagbánya előmunkálatait, az agyagot borító földréteg leta- karftását. Egy középiskolai tanár, aki „külső” muzeológus is, történetesen a munkavezető sógora ... így tudódott ki. hogy a földből szép régi holmik bukkantak elő ... Ám jelenleg a muzeológusok csak a legnagyobb készséget, segítséget, tapasztalják a helyszínen. Erre nagy szükség is van. A szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeum csak egy régészt tud biztosítani a leletmentéshez, dr. Rosner Gyulát. Rajta kívül Gaál Attila, Gémes Balázs, Vámos Mária, Bucsányi Kálmán tártak fel sírokat — ők történészek, néprajzosok, restaurátorok. Az egyetemről két régészhallgató is lejött segíteni. Dunaújvárosból egy ásatásokban szakértő brigádot ígértek, de ezen az esős napon nem indultak útnak. Római koros régészek jönnek egy-egy napra. Minden segítségre szükség van, hiszen az idő sürget és a múzeum feltételei rosszak. A minisztérium 5000 forint gyorssegélyt adott az ásatás költségeire. S hadd írjunk le itt egy riasztó adatot az irgalmat nem ismerő bürokrácia garázdálkodásáról: a múzeumnak jelenleg egyetlen gépkocsija sincs! Hogy hogyan menjenek ki rendszeresen, naponta olyan helyekre, ahová Megfelelő közlekedés sincs, az rejtély. A bejelentések pedig egyre jönnek. Míg ott voltunk, egy erdőmérnök szólt, hogy erdőirtás közben „gvanús” tárgyakat fordítottak ki a földből. Oda se jár ménetrendszerű autóbusz... Eddig 29 sírt tártak fel. Valószínű, hogy valamennyi része a temetőnek elpusztult, a meddőhányó már tíz méternél is magasabb. A munka befejezésekor majd mégis lehet hozzávetőleges számot mondani a temető méreteiről. Talán az ugyanitt létezett település méreteiről is. Valószínű, hogy huzamosabb ideig éltek itt emberek, erről tanúskodik két kemence-nyom, egy égető- (valószínűleg téglaégető-) és egy cserépkemence nyoma. Remélik, hogy a telep maradványai a még érintetlen földrétegekben vannak. Mindezek csak föltevések, remények. A fentebb elsorolt nehézségek miatt egyelőre lehetetlen a tudományos feltárás, a következtetések levonása. A vegyelemzések, restaurálás stb. még odébb van. Csak később derül ki például, hogy az egyetlen aranyozott tárgy, egy aranyozott bronz diádén» mennyire utak a gazdagságra- Ügy látszik, hogy e tárgy tulajdonosa, egy nő, akinek sírjából még gyöngysor, két csonthajtű és egy üveg is előkerült, gazdag lehetett. Egy kislány-sírban tojásokat találtak, egyiknek még teljesen ép a héja. Ugyanitt óntálat, , gyöngyöt, vaskést Azt jelentik-e « gazdag sírok, hogy ez a település jómódú, sőt előkelő római polgárok lakhelye volt? A római kereskedők például gyakorta megtelepedtek a provinciákban, de a kiszolgált katonák is, akik valami jó polgári foglalkozásba kezdtek obsitos korukban. Valószínű, hogy „igazi” rómaiak sírjai voltak ezek, mert a lelet tipikusan ezt a képet mutatja. Még egy érdekessége lehet a feltárásoknak. Ismert, hogy a rómaiak nagy hadiútja errefelé ment Óbudától (Aquincum) Eszékig (Mursa). Wo- sinsky Mór, a szekszárdi múzeum megalapítója, Tolna megye régész-kutatója olyan feltevéseket vetett papírra a század első felében, amelyek arra engednek következtetni, hogy a nagy római hadiút errefelé haladt, Bátaszék—Kövesdpusrta érintésével. Lehetséges tehát, hogy a hadiút-menti egyik település került most napfényre. Azt tervezik, hogy kutatóárokkal próbálják meglelni az út nyomvonalát. Néhány felszíni jelenség, korábbi szórványleletek is ezt támasztják alá. / H. E. I
