Dunántúli Napló, 1972. október (29. évfolyam, 232-257. szám)

1972-10-08 / 238. szám

Heti jegyzetünk Tehetségek vándorlása Az elmúlt héten úgy foglaltunk ál­lást, hogy a tehetségek kiemelkedé­sének nem lehet földrajzi határa. A tehetségek nem kötelezően csak itt, vagy ott, pontosan meghatáro­zott városban bukkanhatnak fel. Min­denütt sok lehetőség adott ahhoz, hogy fiatalemberek kibonthassák sportbeli adottságaikat — csak oda­adásra. sportszeretetre van szükség. A héten pedig beszélgetés közben folytatódott a múlt heti gondolatsor azzal, hogy a tehetségeket nem elég csak útbainditani, azokat meg is kell tartani. Mert a tehetségek hajlamo­sak a vándorlásra. Felbukkan valahol egy fiatal sportoló, aki néhány jó eredménnyel felhívja magára a figyel­met, és máris hívják — az esetek többségében megy is — nagyobb egyesületbe, úgymond: „karriert csi­nálni”. Izgalmas téma. Érdemes meditálni, hogyan is állunk a tehetségek ván­dorlásával? Tény: a tehetségek útja az esetek többségében a nagyegyesületek felé vezet, szinte kivétel nélkül, minden sportágban. Néha úgy is fogalmaz­nak; a sportbeli érvényesülés útjai a főváros felé kanyarognak. A kérdés: baj ez? El kell valakit ítélni ezért? Avagy jó dolog ez, és támogatni kell az ilyenfajta vándorlást? Az ilyen beszélgetéseknél több név is előkerül. Például a volt pécsi úszó­nőé, aki az olimpiára is kikerült. Muszáj őszintének lenni: ha Pécsett marad, aligha került volna a mün­cheni utazó keretbe. „Száraz” edzé­sekkel nem lehet ma már feljegyzésre méltó eredményeket elérni ... A tá­vozáson tehát végeredményben az egész magyar sport nyert. De tSbb példa is azt bizonyítaná, hogy hiba volna amolyan „nyomják Krahácsot” hangulatba esni egy-egy sportoló tá­vozása esetén. Hiszen, ha mindenkit kényszeritenénk a szülőfalujában, vagy városában való maradásra, eleve elvágnánk minden tehetséges sportoló előtt a fejlődés útját. Mert igaz az, hogy tehetséget felfedezni, útbaindi­tani szinte mindenütt lehet, de kicsi­szolni, ragyogó klasszissá, vagy világ- klasszis sportolóvá formálni nem. Sok minden kell ahhoz, hogy valakiből az alapvető adottságok mellett valóban nagy egyéniség váljon. Létesítmény, ipegfelelő szintű versenyek sorozata, magasfokúan képzett edző irányítása Stb. Igazságtalan dolog ez? Érzelmi ala­pon mindenesetre nehéz tárgyilagos ítéletet mondani. Hiszen lehet, Hogy egy város, vagy egy megye sportja megsínyli, ha egy tehetséges verseny­ző eltávozik. És ennek örökké így kefl maradnia? Ez is egy drámai kérdés az ilyen té­mákban folyó beszélgetésekben. Nem Egy általán nem. Ámbár gyorsan hoz­zá kell tenni, hogy a „röghözkötés” kora soha nem következhet el. De például, ha több helyen lesz korszerű fedett uszoda és mondjuk tartánnal fedett futópálya, azonnal kevesebb lesz az indokuk a tehetséges úszóknak és atlétáknak a távozásra. Persze még a legideálisabb létesítményhely­zet sem biztosítja majd a legideáli­sabb szakember ellátottságot, Mert az igazán nagy edzők száma talán még kevesebb, mint az igazán nagy spor­tolóké . . . A kedélyeket mostanában tulajdon­képpen az borzolja, hogy több bara­nyai atléta kapott kecsegtető fővárosi ajánlatot. Menjenek, maradjanak? Az egyikük Lépőid. Ha marad, kérdés, mivé tudja kifutni magát a mohácsi salakon. Meddig bírja az ingázást Mohács és Budapest között a váloga­tott keret edzései miatt. Ha megy, állandóan tartánon futhat, több ver­senyhez juthat — igaz, a baranyai atlétaválogatott erősen megérzi majd a hiányát. Ha Mohácson tartánon futhatna minden nap, mégis elcsábí­tanák, talán akkor mondhatnánk: „Már megint nyomják Krahácsot..." De biztos jobb, ha a tehetségek vándorlása ügyében túl látunk a me­gyehatáron . . . SPORT Vaiju feladta — Hesz nem Kajdi még érzi Murunga ütéseit Olimpiák utón megszokott: következik az őrségváltás. Több kiemelkedő versenyző egy olim­piai szerepléssel tesz pontot pályafutása végére. „Mexikótól Münchenig" Magyar—lengyel könyvkiállí­tást rendez a Medicina Könyv­kiadó Sportszerkesztősége, és a Turisztika Sportkiadó a pécsi Tanárképző Főiskola nagyter­mében, melyen a mexikói és a müncheni olimpia közötti idő­ben megjelent magyar és len­gyel sportkönyvekkel ismerked­hetnek meg a látogatók. Az ün­nepélyes megnyitót 1972. októ­ber 10-én 12 órakor tartják. A könyvkiállítással kapcsolatban író- és olvasó találkozót is ren­deznek. Varjú Vilmos Varjú Vilmos, Európa korábbi súlylökőbajnoka, a tokiói olim­pia bronzérmese, Montrealt már nem veszi célba.- Négy olimpián jártam - mondta Varjú. — Már Mexikó után vissza akartam vonulni, annyira elkeserített, hogy egy centiméterrel elmaradtam a se­lejtező szinttől. De már akkor 32 éves voltam ... Montrealban negyvenéves fejjel már nem le­het versenyezni. Csak azt sajná­lom, hogy nem látok olyan fia­talt, aki folytatná eredménye­met a nemzetközi porondon. Hesz Mihály Hesz Mihály kajak világ- és olimpiai bajnok, aki feleségül vette Gyarmati Andreát, viszont nagy lendülettel edz. Nem ke­serítette el. hogy Münchenben nem lehetett ott az indulók kö­zött. — Huszonkilenc éves vagyok, nem tartozom a legifjabbak kö­zé — mondta. — Érzek magam­ban annyi erőt, hogy folytassam és versenyre keljek a fiatalok­kal. Változtatok eddigi felkészü­lési módszeremen, s nagyon re­mélem, hogy Tokió és Mexikó után Montrealban ismét ott le­szek a dicsőségért küzdő spor­tolók között Sokan emlékeznek arra, hogy Kajdi János kétszeres Európa- bajnok a müncheni olimpiai elődöntőben milyen ádáz küz­delmet vívott a félelmetes ütő­erejű kenyai Murungával. Sokan azt jövendölték, Kajdi a kiütés sorsára jut. Nem így történt, egy villámgyors jobbho­rog után Murunga ismerkedett meg a padlóval. Kajdi győzött. de a Murunga elleni rendkívül kemény csata megviselte. A döntőre elfáradt Már a Murunga elleni mér­kőzés utón mondogatta: — Hogy üt ez a fekete fiú. Amikor mellbe talált, azt hittem a hátamon jön ki a kesztyűje, őzt hittem beszakad a mellka­som. Két héttel a müncheni döntő után Kajdi elárulta, hogy még mindig érzi Murunga ütéseit. — Fáj a mellkasom, még min­dig tele van kék-zöld foltokkal — mondta. — A napokban asz­taliteniszezni akartam. Abba kellett hagyni a játékot, mert úgy szúrt a mellem. Megnéze­tem az orvosokkal. Arra a kérdésre, mi lesz az­után. Kajdi ezt felelte: — Szeretnék tovább verse­nyezni, s célom: Belgrádban búcsúzzak el az Európa-bajnok- ságoktól, ott, ahol 1961-ben el­Kajcfi János kezdtem... Jó lenne megsze­rezni harmadszor is az Európa- bajnoki aranyat, kárpótlásul az olimpiaiért... Az első nemzetközi szereplés Bonyodalom a repülőtéren - Az ellenőr dicsérete Hámori László labdarúgó já­tékvezető, NB l-es kerettag ne­ve az elmúlt hetekben gyakran szerepelt a sportsajtóban. Hiva­talos kupa mérkőzésen most mutatkozott be először, mint partjelző, és ő vezette a sokat vitatott Ferencváros—Rába ETO bajnoki mérkőzést a Népsta­dionban. 1964 óta játékvezető. Ezt megelőzően mint aktív labda­rúgó tartalékkapusa volt a Bp. Honvéd aranycsapatának, majd csaknem tíz éven át védte a PVSK kapuját. A visszavonulás után csak annyi voh a válto­zás, hogy a mezről lekerült az 1-es szám, továbbra is kitartott a fekete ruha mellett, mert el­végezte a játékvezetői tanfolya­mat. 1967-ben lett országos ke­rettag, 1970 októberében ve­zette élete első NB l-es mérkő­zését Tatabányán. Azóta még 13 alkalommal vezetett a leg­magasabb osztályban. Legutóbb a nagy port felkavart Ferenc­város—Rába ETO találkozót. Mi is történt ott? Semmi különös. Hámori Láje­lé úgy vezette a mérkőzést, ahogy azt a szabályok előírják. Határozattan és pontosan. Csak a zöld-fehér szurkolókat meg­Bolyban hagyománya van az atlétikának A gerelyvetés a legeredményesebb szám Az atlétika az elmúlt években nem sok örömet szerzett hívei­nek. Országosan visszaesés ta­pasztalható. Az elszürkülés el­lenére azért akadnak színes fol­tok is. Bolyban a lendület tö­retlen. A körülményekhez ké­pest jó eredményeket érnek eí atlétáik. Ez a tény annál is in­kább meglepő, hisz ritkaság, hogy falun hosszú éveken át eredményesen tevékenykedjen egy atlétikai szakosztály. Bolyban hagyománya van az atlétikának. Már a 40-es évek elején kísérletezett a sportág­gal Abai Ferenc pedagógus, a Bolyi MEDOSZ jelenlegi elnöke. Változást a falusi spartakiádok beindulása jelentett, a bolyi at­léták rendszeresen megjelentek a járási és megyei döntőkön. 1959-ben Schneider Koméi lett a szakosztály edzője, még rend­szeresebb lett a versenyek láto­gatása, de most már a sparta­kiádok mellett az egyesületi bajnokságokon is rajthoz álltak a bolyiak. A szakközépiskola létrehozása lendületet adott az utánpótlás biztosításával. A 60- as évek elején Rogányi Miklós, a bolyiak volt középtávfutója vette át az edzések irányítását, jelenleg is ő a szakosztály ed­zője. Ditrieh Tamás 1971-ben tfz- próbában teljesítette az I. osz­tályú szintet ö a bolyiak leg­eredményesebb versenyzője. 8 éve tagja a szakosztálynak, tíz- próbában országos junior baj­nok, gerelyvetésben országos vidékbajnok. Tízpróbában 6656 pontot ért el, gerelyvetésben 67,86 méter a legjobbja. Amíg katonai szolgálatot teljesített, a Bp. Honvéd versenyzője volt, a leszerelés után — a fővárosi ajánlatok ellenére — visszatért Bolyba. Mint tízpróbázó, a mos­toha gyerekek közé tartozik. Ke­vés a verseny, 1972-ben még nem volt lehetősége indulni tíz­próbában. így be kellett érnie Mai sportműsor Labdarúgás. NB l-es mérkőzések: Pécsi Dózsa—Bp. Honvéd, PVSK-pá- lya, 14.30; SZEOL—Komló, Szeged, 14.30. NB I. tartalékbajnokság: Pécsi Dózsa—Bp. Honvéd, PVSK-pólya, 12.30; SZEOL—Komló, Szeged. 12.45. NB ll-es mérkőzés: Ércbányász—KO- MéP, Üjmecsekalja, 10.30 órakor. — NB lll-as mérkőzések: Vasas II Bá­nyász—Máza-Szászvárl Bányász, Pécs- újhegy, 15.00; BTC—Nagymányok, BTC-pálya, 10.15. Megyebajnokság: Szentegát—Siklós, Szentegát, 15.30; Szederkény—Sellye, Szederkény, 14.30; Boly—Pécsi Kinizsi, Boly, 14.30; Vé- ménd—Máqocs, Véménd, 14.30- Kesz­tyűgyár—Sátorhely, Pécsbánya telep, 11.00; István-akna—Szigetvári Kinizsi, Pécsszcbolcs, 14.30; Gázmű—Sásd, Gázmű-pálya, 10.30. Kézilabda. NB II. nők: Porcelán- gyár—Győri Magasépítők, Porcelán­pálya, 10.00. Kosárlabda. NB II. rA: Komló— Csepel, Komló, 10.30. Röplabda. NB I. nők: VM Egyetér­tés—PEAC, Budapest, 9.30. NB II. férfiak: PEAC—Győri Dózsa, Egyete­mi tornacsarnok, 10.30. NB II. nők: VM Élelmiszer—Győri Dózsa, Egyete­mi tornacsarnok, 9.00. Teke. NB II. nők- BTC—Budapesti Postás, BTC-pálya, 8.00. Torna: II. és III. osztályú ifjúsági és felnőtt területi bajnokság. Tanár­képző ■ Főiskola, 9.00. Tájékozódási futás. Megyei váltó­bajnokságok versenyei, Dömörkapu, 10.00. HÉTFŐ, OKTÓBER 9. Tenisz. NB I. mérkőzés: PEAC—Bp. Spartacus, női csapatok, Balokány- liget. 13.00. orral, Hogy gerelyvetésben me­gyei válogatott. Nagyon hiány­zik az üveg rúd is, ami rúdug­rásban ma már nélkülözhetet­len. Ditrieh Tamás a munka te­rületén is helyt ÓH, ő nyerte az állami gazdaságban a Jó spoe- toló — jó dolgozó címet Hirmann Péter a szakosztály legidősebb versenyzője, ő is megyei válogatott gerelyvetés­ben. Teljesítménye 6Ö méter kö­rül mozog. Érdekesség, hogy Bolyban a gerelyvetés a leg­népszerűbb szám. Eddig négy különböző országos bajnoki cím fűződik a bolyi atléták nevéhez. Jelenleg a Bp. Honvédban ver­senyző Szabó József is gerely- vető. A lányok közül Porteleki Má­ria érte el a legjobb eredmé­nyeket Aranyjelvényes. L osz­tályú versenyző. Távol ugrásbon a vidékbajnokságon 6. lett, öt- próbában ifjúsági megyei baj­nok. Az utánpótlás tagjai közöl tehetséges hármasugró Kruppa Ferenc, csak szorgalmasabbnak kellene lennie. Ugyancsak biz­tató eredményeket ért el távol­éi hármasugrásban Gorjanácz György. A pálya és a felszerelés meg­felelő, de talán nem ártana több gondot fordítani a pálya karbantartására, mert a bolyi atléták többet érdemelnek. L L n phM lapot oHitatto SiEfcénsB. lepte, bogy e Népstadionban Jc| mert“ állítani két ferenc­városi játékost. Pedig a kiállí­tás jogosságához nem fér két­ség. A Fegyelmi Bizottság el is tiltotta Brofúkovitsot és Sző­két, a JB hivatalos véleménye az volt, hogy Hámori a szabá­lyok szellemében hozta meg Íté­leteit Igaz, azóta egy alkatom­mal még találkozott a szurkoló haragjával, tréfás formában. Firenzébe utazva a vámőr fel­ismert* és fgy szóit: — Na, most emberéve akadt, mert én ferencvárosi szurkold vagyok — nrtáe komolyra fee» dítva a szót, folytatta — Igaza volt, ezért kiállítás járt Firenzében a RcuenUno j Eschkisespur UEFA Kupa mérkő­zésre Somlait jelölték vetető bí­rónak. Marton és Hámori volt a két partjelző. Az ót bonyo-j dalmakkcri kezdődött, de aztán rendjén ment minden. Milánó­ban sztrájkoltok e repülőtől dolgozói, a három magyar jáf tékvezető létrán voh kénytelen kiszállni a gépből. A mérkő­zésen a magyar hármas kitú-j nőén működött, D" Agostini et-' lenőr elégedetten nyilatkozott ténykedésükről. Hámori László nemzetközi bemutatkozása jót sikerült, bizonyára a folytatás se marad eL (lázért Szombati eredmények HÁROMEZER NÉZŐ OJPESTEN U. Dózsa—Videoton 3zt (1 sO] Megyeri út, 3000 néző, vezet­te: Vizhányó. Góllövők: Bene (2), Fazekas (11-esból), illetve Burka. U. Dózsa: Szentmfhályl — Kol­lár, Harsányi, Horváth, Juhász P. — Dunai III., Tóth A. — Faze­kas, Bene, Dunai II., Zámbó. Videoton: Magyar — Kovács — Vass, Burka, Fejes, Mester — Hártyán!, Karsai — Wollek (Szalmássy 40. p.), Nagy ll„ Csukovics. A 22. percben Dunai 11. mes­terien sarkalta vissza a labdát az alapvonaltól, Bene jól ér­kezett és közelről a jobbkapufa érintésével gólt lőtt (1:0). A második félidőben fokozta az iramot a Videoton és az 55. percben Burka Csukovics át­adásából 18 méterről a léc alá lőtt a meglepett Szentmihályi felett (1:1). Nem sokáig tartott az öröm, mert a 60. percben Fejes teljesen szabályos szere­lését Vizhányó szabálytalannak találta és a büntetőt Fazekas értékesítette (2:1), majd Bene szerzett még gólt EGYSÉGESEBB, JOBB VOLT A VASAS Vasas—Diósgyőr 1 ri) (1 dl) Diósgyőr, 4000 néző, vezette: Somlai. Góllövő: Gass. Vasos: Mészáros — Török, Fá­bián, Vidáts, Ihász — Komjáti, Müller — Puskás dr„ Váradi (Szőke 78. p.), Kovács F. (La­kinger 65. p.), Gass. Diósgyőr: Veréb — Kovács, Salamon, Hajas, Hajdú — Ken­di, Kolláth, Horváth (Tábori 60. p.) — Vass, Földesi (Oláh 60. p.), Sikora. A 37. percben született meg eay szép baloldali támadás vé­gén a mérkőzés egyetlen gátja. Váradi baloldalról jól játszott középre a fedezetlenül álló Gass elé, aki 8 méterről a Jobb alsó sarokba továbbította a labdát (1:0). Közepes szfnvonalá. Játékot hozott a két vasas csapat talál­kozója. A Vasas nyugodtabban, tervszerűbben játszott, rászol­gált a győzelemre. Jók: Török, Vidáts, Müller, Váradi, Gass, il­letve Veréb, Salamon, Kolláth. AZ ETO VEZETETT... Csepel—Rába ETO 3d (2d) Csepel, 1500 néző, v.: Szóvá. Góllővők: Siklósi, Németh M, Siklósi, illetve Korsós. Csepel: Hajdú — Pető, Mol­nár, Kandi, Hunyadi — Siklósi, Varga — Barta, Németh M„ Szurgent, Vízi. Rába ETO: Palla — Keglo- vich, Pozsgai, Horváth, Magyar — Nagy, Somogyi, Korsós — Pénzes, Stolcz, Glázer. A 26. percben 17 m-ne a ka­putól szabadrúgáshoz jutottak a vendégek, Korsós lövése a sor­falról Pénzes elé pattant, a csa­tár lövését Hajdú kiejtette Kor­sós elé, aki három lépésről nem hibázott (0:1). A harmanicnyol- cadik percben egyenlített a Csepel. Siklósi 35 m-es óriási lövése a jobb felső sarokba vá­gódott, Palla mozdulni sem tu­dott (1:1). Négy perccel később Magyar a 16-oson belül fel­vágta a kitörő Vargát 11-es! Németh M. a kapu közepébe lőtt, Palla vetődve hárította a büntetőt. Egy perc múlva javí­tott a csepeli csatár. Bartos be­adása a védőkről Németh M. elé került, ő 10 lépésről lőtt a bal alsó sarokba (2:1). A 73. percben növelte előnyét a vasgyári együttes. Németh M. a jobboldalon felfutó Szurgent­hez csúsztatott, aki fétmogasaa középre adott, Bartos jól érke­zett, bal lábáról 8 m-ről a győri kapuba vágódott a labda (3:1). AZ NB L ALLASA t. Bp. NomM L Vasai 3. MTK 4. Csepe4 5. Ferencváros 6. Ü. Dózsa 7. Videoton 8. Tatabánya 9. Rába ETO 1«. Komló 12. Zalaegerszeg 12. Pécs 13. Diósgyűr 14. SZEOL 15. Egyetértés ti Salgótarján 7 rí | 4:4 i 5:1 9 8:5 5 9:6 4 8:5 4 8:7 4 8 • 8 — 1 1 1 — 2 1 f 2 — 1 2—2 2—2 1 2 — 2:1 6 1—2 7:8 4 1 1 1 8:4 3 1 — 2 4:2 t 8 — 2 1 0:1 2 4 — 2 2 1:4 2 8 1 — 2 3:9 2 1—12 3:10 1 3«- 3 2:9 ­TENISZ NB L: Bp. Honvéd­PEAC 9 K), női csapatok, Balo­kány-liget RÖPLABDA NB II.: PEAC­Nagykanizsai Dózsa 3:1, férfi csapatok, Ifjúsági stadion. LABDARÜGÓ NB 11!.: PEAC- Steinmetz SE 3:1 (2:0), Postás­pálya. Labdarúgó megyei L osztályi P. Vasas—Benemend 1:0 (OK)). SAKKOLIMPIA Magyarország-Jugoszfóvia 2,5:1,5 Szkopjéban a XX. Sakkofim­pián a pénteki szünnap után szombaton délelőtt a függő­játszmákat fejezték be. A nagy érdeklődéssel várt Magyaror­szág—Jugoszlávia találkozó az 1,5:1,5-ös állásról Portisch győ­zelmével 2,5:1,5-re alakult - a magyar csapat javára. A sakkolimpia állása a 9. for­duló után: Jugoszlávia, Szovjetunió 24,5 pont; Magyarország 23,5 pont; NSZK 20,5 pont; Csehszlovákia, Bulgária, Románia 19,5 pont; Spanyolország 18,5 porrt I

Next

/
Thumbnails
Contents