Dunántúli Napló, 1972. augusztus (29. évfolyam, 179-205. szám)
1972-08-13 / 190. szám
Gádor-gyűjtemény csatlakozik, még jelentőségteljesebb, hogy itt, a siklósi vár alatt jelenkori kerámiaművészetünk képviselői alkotnak évről évre. Lehet, hogy nem itt születnek a legjobb alkotások, de hogy ezek a munkák egészükben a mai magyar kerámia egyféle keresztmetszetét alkotják, az biztos. * van a telepen, 1200 C fokig égethetnek bennük. Ez persze nem valami sok, néhány anyagnak ennél magasabb hőfok kellene a megfelelő hatás eléréséig, de a művészek alkalmazkodnak a lehetőségekhez. A három műhely felszerelése is sokat javult az idén. A kényelem, a munka közbeni pihenés, a hasznos beszélgetések, viták érdekében elkészült a társalgó is, egy hangulatos,. boltíves, oszlopokkal tagolt teremben. Új teakonyha is van, asztallal, székkel, egy •— egyelőre teljesen üres — konyhai szekrénnyel. A telep lakói másutt étkeznek ugyan, de egy teát, kávét most már itt a kis konyhában készíthetnek el maguknak. A feltételek tehát adottak, A munkakedv is. * A lakók névsora jelenleg körülbelül így fest: Gádor István Kossuth-díjas keramikus és felesége, Németh János, Zákány Eszter, Végvári Gyula, Simó Ágoston, Pázmándi Antal, Kovács Eva, Laborcz Monika, Várdeák Ildikó és a pécsiek, természetesen, akik közül azonban jelenleg csak Gazder Antal és Pattantyús József dolgozik kint Gazder Antal nagyméretű, áttört kerti plasztikát készít, Pattantyús József vörös városlődi agyagból kompozíciót. Pázmándi Antal pirogránit munkákon dolgozik, Németh János jellegzetes kerámiái közül ezúttal — talán kissé o harkányi domborműre is emlékeztető — oszlopos-figurás domborművet készített. A nedves, nyers agyagból formázott, gyűrű-szemű kos a művésztelep utolérhetetlen hangulatú teraszán mintha a kilátásban gyönyörködne. Lehet is. A távoli, párás dombok, a közeli zöld falombok és ódon kőfalak látványa szemet nyugtató, A terasz alatti, zárt kert friss gyepszőnyegét kőlapok szigetei osztják., a szigetecskéken asztalok sorakoznak, fölöttük színes napernyők. Az intim kert lesz a helye annak a kiállításnak, amelyet a telep szeptember eleji zárásakor rendeznek. A kerámiák eredeti és sokszorozott hatást váltanak ki a természetes környezetben. * A szimpozionnak még egészen az ■ elején járunk. Általában nem a legelső napok a legtermékenyebbek. Ez érthető. Aki nem járt még itt, ismerkedik a környezettel, hagyja, hogy hassanak rá a táj, a tárgyak, az emberek. A szervezők jónéhány tartalmas kirándulásról is gondoskodtak: Harkány, Mohács, Villánykövesd, Pécs, Szigetvár, Sellye, Kórós, Orfű, Komló, Má- révára. S természetesen a testvér intézmény, a Gyimóthy-villa szobrásztelepén*ek művészeivel is rendeznek néhány találkozót. És mégis sok mű sorakozik már a műhelyek asztalain, a formázó korongokon. A 81 éves mester, Gádor István jár az élen a munkában, úgy is mondhatnánk: példát mutat. Már kora reggel jellegzetes dofkójába bújik és fürgén indul a kis műhelybe, amely első pillantásra is a szorgos munka nyomait mutatja: zsákok, gyúrófa, agyagmassza, nylondarabok festői összevisszaságát és a készülő kerámiaszobrok fegyelmezett rendjét, öt művet készített el eddig a mester! Remekül érzi magát Siklóson, jól érzi magát a fiatalok között, mint kijelentette. Azt mondják a telep művészei, hogy a jövő héten valószínűleg befűtik a kemencéket. A fehéres samott téglák, amelyeket a kemencék nyitott torkában látni, hamarosan felizzanak és színesre, fényesre, vörösre, keményre égetik az agyagképeket, a bámész agyagkost, a lapos agyagedényeket és Gádor mester legújabb műveit. (M Szinte hihetetlen, hogy csak négy esztendős. Mégszigorúb- ban tekintve csak három, hiszen ez az idei: a IV. siklósi kerámia szimpozion. Immár az UNESCO védnöksége alatt működik, s ezen a nyáron húsz hazai keramikusművészt lát vendégül. Kötött program nélkül, csupán a maguk kedve, „ihlete” szerint alkothatnak itt két-három hétig vagy még tovább. A raktárakban gyűlik a bemutatható anyag, egy nagy baranyai kerámia gyűjtemény része. Most, hogy a hatalmas Zsolnay-anyaghoz a nagyszerű Az egykori ferences kolostor vastag falai, boltívei alatt a szorgos munka és az ezzel járó vidámság jelei fogadják az embert. Például a hajmeresztő „krimit” sejtető lábcsonkok, amelyek az ablakmélyedésben merednek az égnek, egyik művésztelepi lakó ünneplős cipővel .. . Aki elfárad munka közben, kipróbálhatja célzóképességét a nyilakkal, amelyeket puha fatáblába lehet „belőni”. Mondják, hogy a nemrég ittjárt tévés-stáb tagjai körében óriási érdeklődést váltott ki ez a játék ... Az anyagraktárban rengeteg új holmi és nagy rend. Tejeskannákban és olajos műanyagkannákban tartják a mázakat/ a kannákon étdekes feliratok: White 1000—1050 fok Herend, és Barna 1150—1200 C fok... A túloldali stelázsin dobozokban a porcelánkészítéshez szükséges kiegészítő anyagok: svéd földpát, sárisápi kaolin és ki tudja még mennyi minden. Konyhai merőkanalak, kiöntő tálkák, bögrék, néhány papírzsák agyag. Sok új anyag áll a művészek rendelkezésére, s általában: már nincs probléma az anyag- ellátással, a munka egyéb feltételeivel. Három kemence és egy próbaégető kis kemence Befűtik a kemencéket,,» Siklósi kerámia szimpoz/on mm FALU ÉS ORSZÁG Nem kel! hozzá különösebb lokálpatriotizmus, hogy fokozott érdeklődéssel, nagyobb izgalommal figyeljük azokat a televíziós műsorokat, melyek közvetlenebbül kapcsolódnak szőkébb hazánkhoz, a városhoz vagy a megyéhez. Ilyenkor kicsit „beavatottnak” érezzük magunkat, nem annyira az újat keressük a műsorban, hanem meglévő tapasztalatainkhoz mérjük, a „ráismerés” örömét várjuk. Az elmúlt héten két baranyai ,—pécsi vonatkozású műsort is láthattunk. A Pogány c, falu- szociográfia-sorozat első részét és a Pécsről „elszármazott” színművész, Bálint András önálló műsorát, A Pécs közelében fekvő Pogány nevű faluról készült négyrészes sorozatról az első rész alapján inkább csak propaganda-igénnyel, s nem lezárt értékeléssel írhatunk. A többnemzetiségű baranyai falvak élete, speciális problémái, tanulságos történelmi útjuk az újabb irodalomban szépirodalmi, szociográfiai és riport-műfajokban már többször megfogalmazódtak. Kodolányitól Lemle Gézáig, Thiery Árpádtól Tüskés Tiborig sorolni lehetne az alkotókat, akik szenvedélyes érdeklődéssel fordultak ehhez a témához, nemcsak lokálpatrióta lelkesedésből, hanem mert úgy érezték, e különös helyzetű falvak életén keresztül országnak szóló vagy mécf szélesebb érvényű törvények tükröztethetők. Hogy csak a legutóbbira utaljunk, Thiery Árpád nemrég megjelent Bábel volt Véménd! című könyve a Pogányró! készült film felvételének idején mutatta fel egy másik többnemzetiségű falu bonyolult történelmi útját és mai arculatát. A könyv elsősorban mai irodalmunk egyik nagy vállalkozását, „Magyarország felfedezését” gazdagította, de éppen a többnemzetiségi probléma elemzésével közép-európai jelenségeket is felvillantott. Az első rész alapján úgy érezzük. a Pogányról szóló tévéfilmsorozat is hasonlót ígér, s ezért különleges figyelmet érdemel. Ettől is elsősorban Magyarország felfedezését, mélyebb megismerését kaphatjuk, egy viszonylag elzárt közösség tanulságos múltjának elemzését, és mai „nemzetbe érkezésének” felmutatását. Múlt, jelen és jövő problémái, nemzetiségek har ca és egymásba simulása, a szocialista forradalom küzdel mei forróbban, drámaibban-,kavarognak ebben a miniatűr/tör ténelmi üstben, A film alkotóitól függ, meny nyit tudnak „kihozni” ebből a jó! kiválasztott témából. Az első rész biztató; a film összefogot- tabbnak, lényegre koncentráltabbnak tűnik, mint például a szerkesztők, rendezők nemrég látott „Alattvalók és királyok” c, sorozata. A túlságosqn gyorsan pergetett képi információsorok jelöletlenségének veszélye azonban itt is kísért. örömmel láttuk viszont, hogy a film itt élő és munkálkodó tudósokat, szakembereket is megszólaltat * „Magyarország messzire van..." ■ címen láthattuk csütörtökön estes Bálint András műsorát. Bálint András útja a pécsi színháztól vezetett a fővárosba, érlelődő és gazdagodó tehetségét a közönség megbecsülése kísérte, s közben jelentős filmszerepeivel vált országosan ismertté. Pályájának további alakulását bizonyára érdeklődéssel figyeli régi közönsége is. Műsora nem okozott csalódást. Elmélyült felkészülésről, jó verses prózaelőadói képességekről tanúskodott. Intellektuális érzékenység, érzelem és gondolatiság szép harmóniája jellemezte előadását. Anyagát ízléssel válogatta, a prózai és verses darabok jól illeszkedtek. Legfeljebb a versmontázs tűnt kissé erőltetettnek. A versmontázs eléggé elterjedt divat, de idegenkedünk tőle, mert az egyes versek egységét legtöbbször erősebbnek érezzük, mint a montázst indokoló alapgondolatot, amely csonkítja a műveket . : Szederkényi Ervin Szivárvány után Arató Károly verseskötetéről Az Igazi költészet a személyes vallomásnál mindig többet is mond, az „én” megmutatását általánosabb érvényre emeli. Az igazi költészet nem viszolyogtató exhibicionizmus, hanem az önismeret forrása, A költői vallomástétel nem önéletrajz, hanem önvizsgálat. Az az élményhelyzet, amelyben Arató Károly új kötetének versei fogantak, a lírai önvizsgálat sajátos és friss forrásait nyitotta meg a költő számára. A Szivárvány után Arató harmadik verseskötete, A költő már elmúlt harminc éves, s közeledik az emberélet „sötétlő, sűrű, vad vadonához”. Úgy érzi, költőileg is fordulóponthoz ért. Ez az élményhelyzet sajátos életérzéssel, a „még” és a „már" kettősségével, a „volt” és a „lesz” egyidejű élményével ajándékozta meg. Egy szemlélődő, mérlegelő, rokonszenves arc néz a versekből az olvasóra. „Fürkészve”, „tűnődői", „figyelve” — ezek a költő kedvenc és önmagát jellemző szavai. Az ifjúság nagy csatái, első szerelmei elvihar- zottak már, de az élet nagy kudarcaival, veszteségeivel és vereségeivel még nem találkozott. Félúton áll. Emlékezik még csavargásaira, de a betegség félelmeit is megismerte már. Kalapot emel a tűnő ifjúságnak, s már a kétely, a rossz tapasztalat is körültte ódalog. Mohón csodálkozik a látható világ képeire, ugyanakkor kész a jelenségeket objektiven szemlélni és elemezni is. A szivárvány utáni élményeiről tudósít, s a megérkezés állapotát érzékeli. Eszébe jutnak konok csatangolásai, de a térképen eligazító jeleket keres. Ezen a ponton a költészet már nem a világ fölfedezése, hanem alkalom az önvizsgálatra, a szembesítésre önmagukkal. A kötet egyik rétegét ezek az önarckép-szerű versek alkotják. „Ez én vagyok", „ilyen vagyok én" - mutatja föl személyes sorsát a költő. Az ifjúság és a férfikor határán áll. A nyers, a természetes ízeket kedveli (Bevezető helyett). Etikus indulat, nagy és őszinte tisztaság-vágy fűti (Ilyenkor az érhálós alkonyaiban ..., Felirat). Emlékszik a gyerekkor rettegéseire és szorongásaira (Régi karácsony). Átrendezi és újraértékeli hajdani emlékeit (In memóriám). Új, ismeretlen, még nevezhe- tetlen félelmek, görcsök kínozzák (Fenn a terraszon ketten ülnek...). Fellázad a konvenciók, a társadalmi és az irodalmi közhelyek, kötöttségek és előítéletek ellen (Mert naponta .Levél senkinek). S a szerelemben is az önvizsgálatra, az önportré-készítésre talál ailjal- mat (Ballada, Fejed karodra hajtva . .., Könnyelmű kirándulók, Végre otthon, Felvételek M.nek). Jelenlegi helyzetének és sorsának átélése még számos, megrendítően szép és igaz emberi vallomásban, úgynevezett lét-versben kap hangot (Alul és felül, Élmény, Hiábavaló hívogató), Legszebben talán az Egyszer eljön... soraiban: Tudom (ezért vagyok nyugodt): a perdöntő kopárság egyszer eljön s jó lesz nekem, ki még nyomaim keresem a porban s bűneimet ízlelgetem, Arató Károly a költői látás és képalkotás különös adományával rendelkezik. Metaforái, ha sonlatai, mégszemélyesílései eredetiek, egyéniek, modernek, A hosszan idézhető telitalálatok közül elégedjünk meg egyetlen remek, vallomósos erejű képpel: „Lehajtott fejű éjszakák — padsorában érted perselyezek”, A kötet verseinek egy újabb rétegét alkotják azok a költemények, amelyeknek a költői képteremtés a legerősebb oldala, ahol a vers leginkább a tárgyi világ közvetlenül érzékelhető jelenségeit tükröző képek sorozata. A költő szeme előtt tájak és emlékek vonulnak el, amelyeket festői szép ségu impresszionista vásznakor örökít meg. (Tél, Petrézselyen utca, Lábujjhegyen álló akácfa Dunántúli iöijegyzés stb.) 'Szé pék, dekoratívak ezek a ver sek olyannyira,-hogy helyenkin a költő maga is kissé megille tődik a mutatvány szépségétő Holott o költő, akár a légtor nász, csak addig érezheti ma gát igazán biztonságban, amit nem gondol arra, milyen szét és veszélyes, amit csinál. Ugyanakkor Arató maga i érzi, hogy ezek a versek „csak' szépek, s a mégoly eredet költői képek sora kevés a igazi költészethez. Eredendőé impresszionista szemléletét é látásmódját több irányban i igyekszik továbbfejleszteni, gaz dagítani; ha impresszionistc módszerrel indítja is a verset iparkodik a puszta látvány, meg örökítésén továbblépni. A kői tői képek sorát egyrészt a önarckép, egy sajátos életér zés kifejezőjévé alakítja, szub limálja. (Pl. Az ébrenlétbe visz sza.. ., vaay a fentebb má idézett önarckép-versek na gyobb részében.) Másrész gondolati elemekkel, a világ a létezés kérdéseire felelő töp rengéseivel dúsítja a leírás' így kerülnek a költemény szőve tébe jellegzetes szavai: kor földrészek, kontinensek, százac lét, sors, jövő s leggyakrabba a világ. (Minden oly egyszerű Még sokáig, Hogy ne legyen!... A költészetét megújító szán dék, a költgi előrelépés a kö tetben ott látszik a legered ményesebben megvalósultnak ahol Arató — alighanem a egyéniségét meghatározó é eredendő — hajlamának, ( groteszk iránti vonzalmának ac teret. „Néha — kuncogva i lehet kontúrjainkhoz komolyod nőm” - írja hangsúlyos he lyen a Szilve sited miniatűrö utolsó sorában. A végleteke egyberántó mondat akár e lírt jelenlegi értékeinek jellemzésé re is szolgálhat, akár jövendc programja is lehet. Arató kun cogást vegyít a komolyságba fintort a meghatódósba, bizar elemeket a lekerekített képe közé. A dolgokat visszájárc fordító jelenségeket homorí tükörben szemlélni tudó képesség kivételes költői adomány, < Arató költészetének láthatóar karakterisztikus jegye, Mindent nektek adok hogy rám is emlékezzetek büdös pipát pléhtányért madza■ go ablakomon a legyeket- kezdi Villon-i kedvvel végrendelkező, haayatékát leltározó versét (Mindent nektel adok ...). Helyenkint a szűrrealisztikus látásmóddal is kísérletezik, de ezekben a versekben vagy erőteljesebb méq a realisztikus kép, mint a látomás (Úszó kert), vagy a látomás némileg gerjesztettnek, mutatvány-érvényűnek hat (A szökevény vers, Itthon vagyok) Mintha e szemlélet nem Arató ihletének tér- mészetére szabott lenne: e versekben a túlírtság veszélye is kísért. Arató ismeri a „technikát”, megtanulta mindazt, amit a költőnek a „jó” vershez tudni kell. Arató ismeri a „mutatvány” kockázatát, tud „szép” verset írni. Arató azt is tudja, hogy most már a „munka” korszaka következik, amikor a költészetért teljésen föl kel! áldozni magát, amikor kecses mozdulattal már nem lépheti át a szakadékot, amikor a még nevezhetetlen és ismeretlen poklokat is meg kell majd járnia, hogy minden ízében hiteles, fölkavaró erejű, „megrendítő” költészetet teremtsen. Ez a tudás és ez az önismeret: alapja e költészet jövőjébe vetett reménynek és bizalomnak. Tüskés Tibor VASÁRNAPI MELLÉKLET é
