Dunántúli Napló, 1972. augusztus (29. évfolyam, 179-205. szám)
1972-08-13 / 190. szám
Hallama Erzsébet: Akt, súlygolyóval Derékig kihajolt a vonatablakon, közvetlenül a kihajolni tilos tábla fölött Legszívesebben fejest ugrott volna a sűrű, zöld fűbe. A dombok mézben fürdöttek, fejükről zöld és barna pántlikák futottak le, az egyik dombocska külön fejdiszt is viselt, ritkás sarjerdőből. A táj felitta a kerekek csattogását, a bárányfelhős ég a füstpamacsokat. Az állomás kicsi volt és piszkos. A lány elégedetten nézett körül, épp Ilyennek képzelte. Festett barna ablakkeret fényesre kopott padok, széttaposott csikkek a mocskos kövön. Gyalog indult a faluba, kérdezőskö- dés nélkül nekieredt a főutcának, az esélyes versenyzők laza magabiztosságával. A meszelt házfalakon háromszögletű tetők ültek, mint misztikus, ősi jelek, mögöttük pókhálós, fényszitáló padlások édes homálya ‘derengett — a lány csaknem futásnak eredt, lábában pezsgett a boldogság. A piros robogóra gondolt, ami a város egyik kirakatában várta, hogy az övé legyen, Látta is magát a piros robogó tetején, amint végigszáguld ebben a világszép tájban. Negyven kilométer, piros robogó, világmegváltás. Az élet képtelenül gyönyörű, állapította meg a lány, és vidáman csapta saruját a puha porba. A főutca nagyhirtelen betorkollott a térbe, amelynek közepén ott trónolt a kultúrház. A kerekeskutak, fehérfalú házacskák után döbbenetes kontrasz- ként: lapostetó, narancs-szürke betonfalak, geometrikus osztások, vasvázas üvegportál. Az épület előtt kőszobor, óz ország ötezer ülő nőjének egyike. Talpazata mentén a friss földben máris kiütközött néhány kukacvirág. A fantasztikus épületkolosszus vonalzóval rendezett falán, a tető közelében nagy, bizonytalan méretű nedvességfoltok sötétlettek. A lány könnyű sarui legyökereztek, a kockás sporttáska odahuppant melléjük. Álltak egymással szemben, a lány, torkánakadt, harsogó örömével, és a betonóriós, akinek nagy, blazirt orra, akár a náthás emberé, csupa nedvesség. A lány előtt egy csapat kisliba totyogott át. Sárgák voltak és bolyhosak. És talán kacsák. Nem tudta, ehhez nem értett. A sipogó kis jószágok azonban - akár kacsák, akár libák - felébresztették. Bement a kapun, ami rugóra járt, túlságosan is új rugóra. De azért benyomta, és egy félhomályos előcsarnokba jutott. Érthetetlennek tűnt, miért félhomályos az előcsarnok az üvegkapu mögött, de az volt. Tétován megindult balra, ott csak a vécéket találta, erre jobbra ment. Aranybetűs fekete tábla hirdette egy ajtón: igazgató. A biztonság kedvéért azonban valaki oda rajzszögezett egy papírlapot is, amin ez állt: Ambrus Aladár igazgató. Halkan kopogott, aztán hangosabban, végül benyitott. Az új bútorokkal telegyömöszölt szobában az íróasztalnál, piros bőr direktorszékben egy kicsi, kövérkés, vöröshajú fiatalember aludt. A lány hangosan köszönt, kétszer is. A fiatalember fölemelte a fejét, vak- sin hunyorgott. A lány hadarni kezdett. A fiatalember a szemét dörzsölte, majd felállt, megvakarta az ádámcsutkáját és ásított. Aztán váratlanul harsányan felkiáltott:- Az új kartársnő, ez igen! Kezetráztak, majd Ambrus Aladár igazgató sarkonfordult és egy nyikorgóan új szekrényben kezdett kotorászni.- Sört — pihegte olyan szomjas hangon, hogy a lánynak is kiszáradt a torka - sört, azt, tudja, muszáj tartani. A söröspohár fölött szemügyre vette az új kartársnőt Hosszú barna lábát, amit jó magasan szabadon hagyott a kurta szoknya, fejebúbján összekötött haját, oorlepte lakkozott körmeit.- Nos - mondta aztán — hát igyunk a minél jobb együttműködésre, a közös sikerekre. A lány izgalma feloldódott, úgy döntött, az új igazgató barátságos ember, Kicsit köpcös, istenem. A sör után lelkesen javasolta, hogy nézzenek körül az épületben. Mialatt felkapaszkodtak az emeletre, Ambrus Aladár igazgató elmondta, hogy egyelőre ők ketten léteznek a nyolc főre tervezett személyzetből. A bútoroknak is csak egy része érkezett meg, a felső szárnyon méq nincsenek készen a villanyszerelési munkák, munkatervről meg, nos, arról még szó se esett. De a háznak a kitűzött napon meg kellett nyílnia. A falu lakói részt- vettek a nyitóünnepségen, azután hazamentek.- Nyáron' úgyse érnek rá kulturálódni — jegyezte meg az igazgató, majd kinyitott egy ajtót. Zseblámpával világított körbe. - Látja, a játékok már megérkeztek. Azokat már különben is én rendeltem. Abszolút fölszerelés: rex, asztali futball, sakk, kártya.- Kártya?- Na persze, csakis pozitív kártyajátékokat fogok engedélyezni - jelentette ki az igazgató és kulcsrazárta az ajtót. — Ez nekem alapelvem. Egyébként csinálunk egy szakkört a rádiósoknak. A fotószakkörről sajna le kell mondani, mivel az emeleten nincs folyóvíz, a földszinten meg nincs helyiség.- De hát ez ...- Ne is mondja, kartársnő, ne is mondja - az igazgató szenvedő arccal belerúgott egy halom hullámpapírba, és ereszkedni kezdett a lépcsőkön. - Felháborító dolgok ezek, ezt akarta mondani. Egy korszerű intézmény és nincs benne folyóvíz, rosszul zárnak az ajtók, a tető beázik. Tudom én. De hát ez van, ezt kell szeretnünk.- Hiszen kijavíthatják - mondta bizakodva a lány — még az átadás előtt. i- Rég átvettük — mondta sértődötten az igazgató. Megállt a lépcsőfordulóban és kulcscsomójával energikusan a korlátra ütött. — Mit gondol, kijött valaki is a járástól vagy a megyétől? Volt is eszükbe. Én vitatkozzak az építőkkel? Én, a humán érdeklődésű ember, akinek egyébként is . ..- Hát akkor ki szólt?- Ki szólt, ki szólt... Tudomisén, Gondolja, hogy majd idejövök az építőkkel vitázni, én, egyedül? Sajna, meg kell szoknia majd magának is, hogy a vezetőink sehol sincsenek ilyenkor, bezzeg ha bírálni kell... Az igazgató a mondat közepén berekesztette a témát, kitárt egy hatalmas ajtót és ünnepélyes hangon bejelentette:- Ellenben ezt nézze meg, ha valami szépet akar látni! Modern színházterem volt, beépített, léocsős széksorokkal, faburkolattal, rejtett világítással.- Ez tényleg szép - bámult a lány — ide legalább öt-hatszáz ember befér.- Hatszáz, úqybizony - mondta az iqazgató és fölayújtotta a lámpákat. Aztán meglepő fürgeséggel hátraszaladt, eltűnt, majd felment a függöny és az igaznató ott állt a színpad közepén, - Na mit szól? A lány állt a terem végében, gyanakvóan.- Hány lakosa is van a falunak?- Ezerkettő - kiáltotta az igazgató, aztán eltűnt a leomló fügqönyszárnyak mögött. Mikor előkerült, hozzátette: — Képzelje, még zsinórpadlás is van. A lány ácsorgott mellette, tanácstalanul.- De az ég szerelmére — mondta végül - minek ez? Ki fogja ezt megtölteni? Az igazgató barátságos, kövérkés arca . elkomorult. Belenézett a lány szemébe, fölfelé, mert ő volt az alacsonyabb.- Kartársnő, kedves. Azt hiszem, maga mégiscsak dolgozni jött ide, nem kritizálni. Mint már mondottam, ezt kell szeretnünk, mivel ez van, Ha ma még nem is látjuk teljes egészében kulturális életünk fejlődésének minden perspektivikus részletét... , Az ellenség keze máris betette lábát, gondolta a lány, és hosszú lábain kisomfordált a megfejthetetlen okból félhomályos előcsarnokba, Az igazgató egyhangú zümmögése végigkísérte, egészen az irodáig. Ott aztán Ambrus Aladár visszazöttyent a piros direktor- székbe és körbeforgott.- Hűha — mondta minden átmenet nélkül — micsoda isteni ülés esik ebben. Újabb sört bontott, magasról csorgatta a poharakba, élvezte, ahogy a vastag hab felszállt a pohár szájáig. A sör a szenvedélye, gondolta a lány, ez azért mindenesetre valami... Ambrus Aladár kimutatott az ablakon, leplezetlen gyönyörűséggel.- Na és mit szól a szobrunkhoz? Csinos kis nőcske, mi? A lány őszintén felnevetett, de az igazgató folytatta.- Attól féltem a faluban felháborodnak majd, hogy ruhátlan. De nem. Ebből is láthatja, hogy azért a kulturális vívmányok, már legalábbis, ami az ízlésnevelésben elért eredményeket illeti... A lány is megnézte a kő nőt. Zömök, lélektelen nő volt, félkezével a talapzatára támaszkodott, és az egyensúlyával valami nem volt rendben. Randa egy nőszemély, gondolta a lány, és kissé ostobán megkérdezte: T — Ml van a kezében?- Hogy mi? - az igazgató komolyan nézett kifelé, csücsörített, s húsos ujjóval apró, erélyes mozdulatot tett o levegőben. - Súlygolyó. A lány felkacagott.- Rém jó — mondta boldogan.- Min nevet? - nézett rá komoran az igazgató. - Tematikus jelentése van, Ha nem érti, elmagyarázom. A lány elsápadt.- Nos: a kultúra és a sport őröktől fogva testvérfogalmak. Nyilván, hogy súlygolyót tart a kezében a szobor, ami kultúrház elé készült. Tarthatna, nem mondom, könyvet is, de akkor vitatható lenne, hogy miért meztelen, Meztelenül olvasni, kissé furcsa lenne. A lány összezsugorodva ült a karosszékben, mint a kölyökállat, aki az idomár kezébe került.- Szóval - folytatta megnyugodva az igazgató — súlygolyó van a szobrunk kezében. A műalkotás ugyebár, ezt bizonyára maga is tudja, hiszen tanítják az egyetemen, akkor jó, ha gondolatokat ébreszt. Nem mondom, akadnak műalkotások, amikből elég nehéz kihámozni a gondolatot, kell hozzá némi műveltség. Azért is jó, hogy vannak, amikből egyértelműen kiolvasható a jelentésük. Mint például ez a szobor is. Ha valami egyszerű golyó lenne, ez, netán elvont tárgy, akkor az egésznek nincs semmi értelme. Minek akkor a nő vaskos teste, izmos karja, erős... pardon, de erős feneke, ha valami absztrakt golyót tart a kezében? Logikus, hogy azért ilyen erős, mert sportol. Mit sportol? Atle- tizál, nevezetesen súlyt lök, Az atlétikának már eleve van valami... hogy- ismondjam, kultúrált jellege, nem? Ép testben ép lélek, ez tehát, mint szimbólum, itt a kultúrház előtt nagyonis helytálló. Egy szimbólum, ami... Elhallgatott, rámeredt a lányra. A lány kezében cigaretta füstölgőit.- Maga dohányzik? És ilyen fiatalon ... Kár. Igazán kár. Azt reméltem, hoqy olyan kádereket kapok, akik nem dohányoznak. A szenvedélyek - mondta, és valódi szomorúság telepedett az arcára - csak kárára vannak az embernek. De hát... persze, nem mondhatom magónak, hogy kartársnő kedves, mától ne dohányozzék. Hát nem igaz?- Mit tehetünk - mondta a lány és az igazgató szomorkás intésére ő is felemelte a söröspoharat. Malioiisz Béla: Utolsó szavak Érted beszélek már te szomjas madár ki itt állsz a szerelem kapujában huszonnégy évesen szárnyaidban tüzes ábrándokkal vágyakkal. Te lehetnél az kit meggyalázhatnék aki elárulhatnál. Várnay Dea: Repülőgépen Vattacukor felhőben úszik a gép velem. Lenn — a mélyben —■ térképpé lett a folyó kanyargó, névtelen... Daidalosz szárnyak, letűnt évezredek: fülemben a ketyegő idő, a végtelen .., szorongássá fokozódik bennem a félelem, aggódás múlandó lényemen... Galambosi László: Leomló Virág: leomlók fejéke, féltő takarója; beborítsz engem is, ha fölszállok az alvilági lóri Patája kondul, megszólal szirtek harangja, sörénye bokor, ércfoga koponyám harapja. Kökény hull, dérben fürdetett rózsa; mozdul a kőszentek kőhangú vonója Makay Ida: Mért emlékezem Hiába, hogy e század traverzei fölöttem. Hiába atom. Hasábházak. Mert emlékezem az íves palotára, anyám mellére. Rúzsbimbókkal villog. Látom apám az egyiptomi trónon még élőn fenséggel, akár múmiát Még emlékszem sötét szépségére a rabfiúnak a Nílus cserjés partján Emlékszem a fullasztó éjszakákra az elefántcsont- és arany-ágyakon. És mikor télen tündöklő pántomat, a feledettet rámilleszti a hó, mikor megyek a völgybe mindig lejjebb, már tudom azt, hogy ittmaradok végül (könnyen, szikkadton, akár az őseim) Szivem ragyog. Már semmire se gondol — Fölémépül örökös piramis a hókristályú néma irgalomból. Nemzetközi ex-libris kongresszus Heísingörben Augusztus 24-27 között, a dániai Heísingörben rendezik meg idén a XIV. Nemzetközi Ex-Libris Kongresz- szust. A kétévenként sorrakerülő tanácskozásra mintegy huszonnégy országból — közöttük hazánkból — érkeznek résztvevők. A kongresszus alkalmából nagyszabású kiállításon mutatják be a világ minden táiáról kiállító művészek háromszáz alkotását. Hazánkat Réthy István és dr. Illés S. László, a Magyar Kisgrafika Barátok Körének titkára, illetve alelnöke, valamint dr. Semsey Andor, a FISÁÉ jelenlegi alelnöke és Rákóczy Ferenc kéoviseli. Baranya megyéből Szentesi Flórián, a Kisgrafika Barátok Köre Pécsi Csoportiának titkára lesz a kongresszus vendége. VASÁRNAPI MELI EKLET AGATHE HELL: Olcsó nyaralás — Csináljunk szép vakóciót az idén- mondta férjem a vacsora után, és egy halom színes prospektust rakott elém. — Drágám! — kezdtem óvatosan — kijövünk anyagilag? Tudod... az új kocsi is, meg ... — Épp ezért fogunk takarékoskodni- szakított félbe. Már mindent pontosan átgondoltam. Viszünk egy sátrat, és megspórolunk egy csomó szállodai kiadást. — Én nem rajongok a sátorozásért, és a hozzávalók is egy csomó pénzbe kerülnek. — Csodálkozni fogsz! Egy kétszemélyes sátor felszereléssel két hétre nem is drága! — De ki veri fel? Még sose csináltunk ilyet! — Akkor épp ideie, hogy elkezdjük! Nem vagyunk még olyan öregek! Az egész világ táborozik! A gazdagok isi Aztán elkezdődtek az előkészületek. Gumimatrac, alvózsák, asztal, székek, benzinfőző, camping-garnitúra, tányérok, evőeszközök. Férjem mindennap valami hasznos «anóccsal jött haza, amit előző sátorozóktól kapott. Kellett még egy ruhazsák, termosz, zseblámpa, úgy, hogy az összes spórolt pénz ráment. Végre összegyűlt minden. Férjem egy óriási csomaggal hátravonult a kertbe, s megpróbálta felverni a sátrat.- Segítsek? — Dehogyis! Ez férfi munka. Meglátod, egy negyedóra múlva kész vagyok! Eszembe jutott, mikor a kocsikereket cserélte, de nem szóltam semmit... Fél óra múlva kikukucskáltam az ablakon, csak a sátorlapokat láttam s néhány erősebb kifejezése jutott a a fülemig. Egy óra múlva a sátor két oldala a levegőben volt, a többi a férjemen, Gyorsan felhívtam egy „sátorbarátot”, hogy sétáljon „véletlenül* erre. Már késő este volt, mikor a sátor állt. További két órát a berendezésével töltöttünk el. Egész héten gyakoroltuk a felállítását és lebontását, ennek eredményeként az időt felére tudtuk csökkenteni, az izomláztól azonban már aludni sem tudtunk. Aztán egy esős nap után, mikor a sátorban térdig állt a víz és a fekvőhelyek is átáztak - elegem lett a dologból. Férjem hang nélkül ment másnap az irodába. Délben jött két férfi, leszerelték a sátrat és eltűntek. Én főztem egy kávét és írtam a barátnőmnek. Eqy csendes kis falusi szállodában, Steiermarkban töltöttünk el egy hetet, kipihentük magunkat és megettük az összes konzerveket, Fordította: Steiner Katalin
