Dunántúli Napló, 1972. augusztus (29. évfolyam, 179-205. szám)

1972-08-06 / 184. szám

Agatha Christie: A filckalap A zt mondják, a fürdőhelyek a vk­lág legunalmasabb pontjai — kezdte elbeszélését Miss Marple. - Nekem azonban más a véleményem. Amikor például Keston Spa-bo érkez­tem, első pillanatban feltámadt ben­nem a gyanú, hogy a termetes, joviá­lis modorú Mr. Sanders el akarja ten­ni láb alól a feleségét. Ez a gyanúm csak megerősödött egyik délután, ami­kor együtt utaztam velük az emeletes trolibuszon. Tömött volt a kocsi, mind­hárman kénytelenek voltunk a felső emeleten elhelyezkedni. Azután, le­szálláshoz készülődve, Mr. Sanders egyszer csak megtántorodott, vállával nekidőlt a feleségének, aki fejjel le­felé zuhant le a lépcsőkön. Még sze­rencse, hogy a kalauz elég erős em­ber volt és elkapta. Az egész dolog balesetnek tűnt, de én tudom, hogy Mr. Sanders a kereskedelmi flottánál dolgozott és ha valaki nem veszíti el oz egyensúlyát egy hánykolódó hajón, ez a trolibuszon sem tántorodik meg olyan könnyen ... Holt biztos voltam a dolgomban, mégsem tehettem semmit. Mrs. Son­ders, egyébként Gladys volt a kereszt­neve, szívesen mesélt magukról. El­mondta, hogy nemrég kötöttek házas­ságot és pillanatnyilag az ó kis élet­járadékából élnek. A tőkéhez nem nyúlhatnak hozzá, ezt valamely bölcs örökhagyó így rendelte, de ő végren­delkezhet róla. Ezzel a jogával élt is, és házasságkötésükkor férjével kölcsö­nösen egymás javára végrendelkez­tek. Szegény kis hiszékeny asszony, úgy szerettem volna figyelmeztetni, hogy mi készül ellene, de célozgatá­sokkal kellett beérnem. Megígértettem vele, hogy nem megy ki a szobájuk erkélyére. Hogy miért ne menjen? Azt mondtam, baljós ólmot láttam róla. Ez használt. A babona néha minden egyébnél nagyobb hatást tesz. Azt hiszem, a férfi sejtette, hogy én belelátok a gondolataiba. Ezért nem is húzta sokáig az időt, cselekedett. Aznap délután valami furcsa, nyo­masztó hangulat telepedett mindnyá­junkra. Először is ott volt George, a portás. Már évek óta dolgozott a für­dő-szállóban, mindenki jól ismerte. Hörghurutot és tüdőgyulladást kapott, s a negyedik napon meghalt. Szomo­rú dolog, csapós volt ez mindnyájunk számára. S méghozzá épp karácsony előtt négy nappal! Azután az egyik szobalány, egy aranyos kis teremtés megfertőzte valamivel az ujját, és hu­szonnégy óra leforgása alatt ő is el­hunyt. .. A szalonban üldögéltem Miss Trol- lope-pal meg az öreg Mrs. Carpenter- rel, s az utóbbi épp ezekről a dolgok­ról beszélt, amúgy csámcsogva, isme­rik az effélét.- Jegyezzék meg a szavaimat: et még nem az utolsói Ahol kettő van, ott jön a harmadik isi Amint ezt kiejtette a száján, s köz­ben csattogott a kötőtűivel, Mr. San­ders tűnt fel az ajtónyilásban. Nem vette észre, hogy figyelem, s az arca mindent elárult. Bizonyos vagyok ben­ne, hogy Mrs. Carpenter szavai ültet­ték el az agyában az ötletet. Odajött hozzánk és a maga szokott joviális módján megkérdezte.- Bemegyek Keston-ba, elintézhe­tek valami kisebb-nagyobb bevásár­lást a kedves hölgyeknek? - Mivel egyikünknek sem volt számára meg­bízatása, még ott maradt egy-két per­cig, tréfásan elcsevegett velünk, majd kiment a szálloda ajtaján. Én pedig — mint már említettem - eléggé nyug­talan voltam, s meg is kérdeztem: — Hol van Mrs. Sanders? Nem tud­ják véletlenül? Mrs. Trollop azt felelte, hogy oj asszony elment Mortimerékhez, a ba­rátaikhoz bridzsezni. Ettől kissé meg­könnyebbültem. Fél órával később felmentem a szobámba, s a lépcsőn találkoztam Dr. Coles-szal. Miután amúgy is tanácsot akartam kérni tőle a reumám ügyében, beinvitóltam o szobámba, s 6 sok más egyéb között megemlítette, hogy Mr. Sanders épp most kérte meg, vizsgálja meg a fe­leségét, akinek súlyos emésztési zava­rai vannak. Ha csak a legkisebb két­ségem lett volna saját gyanúm jogos­sága felől, most az is eloszlik, mert Gladys Sanders épp aznap mondta nekem, hogy hál' istennek pompás az emésztése, a fürdőkúra nagyon jót tett neki. P él hat volt a szálloda halijának " öreg falióráján, amikor Sanders elbúcsúzott tőlünk, öregasszonyoktól azzal, hogy bemegy a városba, és mi háromnegyed hétkor még mindig ott ücsörögtünk, amikor ő visszajött. Két férfi volt vele, s mindhármukon lát­szott, hogy ihattak egy-két pohárral. Mr. Sanders magára hagyta két ba­rátját, s egyenesen odajött hozzám azzal, hogy kikérje tanácsunkat a fe­leségének vásárolt karácsonyi ajándék felől. Szép kis estélyi táskákat vett, il­letve a kereskedő elküldött neki hár­mat, hogy abból válasszon. De hát ő csak egy egyszerű matróz, nem ért az ilyesmihez. Feljönnénk-e vele a szo­bába, hogy még gyorsan, a felesége hazaérkezése előtt kiválasszuk a leg­megfelelőbbet? Sosem fogom elfelejteni, ami az­után történt. Felmentünk Mr. Sanders- szel, ő felgyújtotta a villanyt, s a pad­lón ott feküdt Mrs. Sanders, arccal a föld felé, holtan. Elsőnek én léptem oda hozzá. Letérdeltem, megfogtam a kezét, a pulzusát keresnem, de hasz­talanul, már az egész karja hideg volt. Mellette egy homokkal telitöltőtt ha­risnya — a fegyver, amellyel leütötték. Sanders sikoltva rohant oda, de én nem engedtem, hogy megérintse. Biz­tos voltam abban, hogy ő a tettes, s könnyen lehet, hogy épp akkor akart valamit magához venni, vagy elrejte­ni. — Semmihez sem szabad nyúlni — szóltam -, szedje össze magát Mr. Sanders. Miss Trollope, ön pedig le­gyen szíves menjen le az igazgatóért. Az igazgató pillanatok alatt ott ter­mett, és telefonálni akart a rendőr­ségnek. Csak akart, mert hamarosan kiderült, hogy a vonalat elvágták. Ezért küldöncöt kellett meneszteni az őrszobóra, s így beletelt kis időbe, míg a rendőrök megérkeztek. Ezt az időt persze mi a szoba előtt a folyo­són töltöttük, mert az igazgató bezár­ta az ajtót A rendórfelügyelő hámor rájött, hogy Mrs. Carpenter és Miss Trollope beszámolójától nem lesz okosabb, ezért azután hozzám fordult. Elsősor­ban azt kérdezte, hogy a holttest most, amikor vele együtt másodszor léptem be a szobába, pontosan olyan hely­zetben feküdt-e a földön, mint amikor . rátaláltunk.- Pontosan úgy - feleltem, - kivé­ve a kalapot. Első alkalommal a ka­lap rajta volt szegény Gladys fején, most pedig ott hevert mellette. Azt hittem, önök vették le róla. A rendőrfelügyelő határozottan cá­folta ezt, majd azt kérdezte, hogy az áldozat általában viselt-e fülbevalót? Azzal válaszoltam, hogy igen, emlék­szem, hogy egy gyöngy, még a tragi­kus pillanatban is megvillant a kalap­ja karimája alatt.- Akkor ez megmagyarázza a dol­got - közölte a rendőrfelügyelő. - A hölgy ékszeres dobozát feltörték, s az eltelt időközben a tolvaj úgy látszik visszajött az egyetlen ittfelejteti ék­szerért, a fülbevalóért. Ez már a gyil­kosság felfedezése után történt Hi­degvérű pasas! Az is lehet, hogy vé­gig itt rejtőzködött valamelyik fali­szekrényben. Megmondtam a felügyelőnek, hogy ez képtelenség, mert én az igozgptó- val együtt megnéztem a faliszekrénye­ket, benyílókat, bepillantottunk az ágy alá is, és ott sem rejtőzködött senki. A felügyelő szerint akkor csak az a feltevés maradt hátra, hogy a gyilkos a tűzlépcsőn osont vissza. Ezek a lé­nyek pedig teljesen ellentmondanak az én fixa ideámnak. Bármennyire tudtam is, hogy Sanders a szíve mé­lyén gyilkos, az nem volt valószínű, hogy a tűzlépcsőn beosonva lopja el a felesége ékszereit. Különben is: Sanderst magunk láttuk bemenni a városba, ahonnan barátokkal együtt tért haza, így hát fél hattól hétig, a legkritikusabb időszakra, támadhatat­lan alibije volt. Sonders talán végleg megúszta vol­na, ha nekem hosszas töprengés utón nem támad újabb gondolatom. Meg­kértem a rendőrfelügyelőt, hogy pró­bálja fel a szegény asszony fejére a kalapját De nem ment rá. Ugyanis nem az ő kalapja volt- De hiszen első alkalommal rajta volt a fején? — vágott közbe valaki, aki hallgatta Miss Marple-nek a San­ders házaspárról szóló elbeszélését.- De nem az ő fején ... Mi biztos­ra vettük, hogy a szegény Gladys holt­teste hever ott, nem is néztük meg az arcát. Említettem, hogy arccal a föld­nek feküdt ott s a kalap elrejtett mindent- Es Gladys nem Is halt meg? — kérdezte ismét valaki a hallgatóság­ból.- De igen, később. Abban e pil­lanatban, amikor mi értesítettük a rendőrséget, Gladys Sanders még ép és egészséges volt- Valaki hullának tetette magát? De hiszen ön megérintette, s hideg volt... - faggatták ismét Miss Marp- le-t- Holttest volt oz valóban, semmi kétség.- Dehát az ördög vigye, holtteste­ket nem lehet csak úgy leakasztani a szögről I És aztán, a második gyilkos­ság után mit csináltak oz első hullá­val?- Sanders visszavitte oda, ahonnan hozta. Tudja, a szegény Mary volt az, a szobalány. Sandersék ugyanis a legfelső emeleten laktak, a cseléd­szállás mellett. A férfi tudta, hogy a temetkezési vállalkozó úgysem jön sö­tétedés előtt. Ezért öt óra felé átci­pelte az erkélyen a szobalány hullá­ját az ő szobájukba, és ráadta a fe­lesége egyik ruháját, meg a kabátját. Aztán amikor a kalaposrekeszt zárva találta, (szegény asszonyka karácsony­ra meglepetésképpen papucsot hím­zett a férjének, s azt ott, o kalapos­szekrényben rejtegette) kénytelenség- ből húzott egyet a szobalány kalap­jai közül. A homokzsákot még elhe­lyezte a test mellett, aztán kiment, hogy megszervezze az alibijét. Telefonált Mortimerékhez a felesé­gének, természetesen más néven. Azok később tanúsították is, hogy bridzs- parti közben egy bizonyos Mr. Little- worth kereste Mrs. Sonderst, s az be­széd közben elpirult és nagyon izga­tott lett. Pontosan nem tudhatjuk, hogy Sanders, az ál-Littleworth mit mond­hatott neki, de bizonyára valami kel­lemes meglepetést ígért, s rávette, hogy hét órakor találkozzon vele a szálloda hátsó bejáratánál. U áromnegyed hétkor Sanders s 1 barátaival együtt beérkezik a hallba, s úgy rendezi, hogy Miss Trol­lope, Mrs. Carpenter meg én jelen le­gyünk, amikor ó felfedezi a holttestet. Még oda is rohan, hogy hanyatt for­dítsa, s ebben éppen én akadályo­zom meg. Azután lezárják a szobát, a telefon elvágva, elküldenek a rend­őrökért, s ő kitámolyog a szálloda kertjébe. A bűntény utón már senki sem kö­vetel tőle a Mbit. Látszólag véletlenül összeakad a hátsó bejáratnál a fele­ségével, aki az ál-Littleworthra vára­kozik. A tűzlépcsőn felviszi az asszonyt a szobájukba, talán még el is mond­ja neki, hogy ott egy hullát taléltak. Az asszony fölé hajol, ó pedig felkap­ja a homokzsákot, és lesújt. Aztán gyorsan levetkőzteti a feleségét, és azt a ruhát adja rá, amelyet a hulla vi­selt a felfedezés pillanatában. Am a kalap nem megy fel. Mary- nak, a szobalánynak kicsiny koponyá­ja volt, s fiús frizurát viselt, Gladys Sanders pedig hatalmas, lazán fésült kontyot Sanders kénytelen otthagyni a kalapot a hulla mellett, s abban re­ménykedni, hogy senki sem veszi ész­re. A telefonvonalak elvágásával biz­tosított magának egy kis időt, még gyorsan visszacipeli a szerencsétlen Mary testét a cselédszállásra, s a túz- lépcsón lemegy a szállodakertbe. Fantasztikus terv volt és fantaszti­kus kockázatokat vállalt közben. Ha a rendőrség valamivel előbb érke­zik... vagy ha valaki az első alka­lommal észreveszi, hogy az a hulla nem öt-tíz perce, hanem több órája halott, hiszen jéghideg . .. Ezeket a buktatókat mind kikerülte, s aztán végül egy olcsó filckalapon múlt, hogy felakasztották. Néha azért jól jön, hogy mi, öregasszonyok sem veszít­jük el érdeklődésünket a kalapok és más efféle bohóságok iránt. Fordította: Zilahi Judh BARDOS! NÉMETH JÁNOS: Virágok sárga holdja — Tüskés Tiboréknak — Itt áll az asztalomon, egy hete ragyog, virít, virágok sárga holdja, emlék egy kedves kertből, szivünkre hull a fénye, ködök meleg párája, varázs a Balatonról, segítsetek az őszben sírni és mosolyogni — KISS DÉNES: Hetedhét’ látomás Kék kék ekekék kasza vasá villan kék szilánkot vet at ég régi álmaimban kék a tócsa kék a béka kék szárnyú szél iilaa Aranydombon aranymáglyák gabonakeresztek kaszakőkék búzavirág mécslángja is reszket aranyember bronz a bóra kaszasújtás ütemére lelkek füstölögnek Kék kék kaszakék szem csikorog hús elég aranytűzvész a vidék süt a föld süt az ég süti a test kenyerét a tarló parazsán az ember tövig ég Az anyám az apám szobrok a domb oldalán aranybúza aranyrozs halálosra aranyoz A sejtekbe mélyre ás kaszakék villanás hetedhét látomás Jön a gép megy a gép aranytűiben gázol fenn az ég kaszakék mi lett oz anyámból otthon ül szeme kék csöndessége menedék visszanéz messzenéz hetedhét nyarából. LOVÁSZ FAL: Paradicsom Tudod mi a legjobb? dolgozni édes nyugalommal dolgozni fütyörésző kedvvel dolgozni boldogvégű tervvel dolgozni Igv iut az ember újra vissza a Paradicsomba Varga Csaba: Homokágy A kert hátsó részében, a ribizlibok- rok mögött veteményes rejtőzött. Anyám paprikát és paradicsomot ne­velt az ágyásokban. Gyakran bízta rám a locsolásukat. Apám a hosszú ágyások végéhez öt talicska homokot hordott. Még a tavaly nyáron. Itt rak­tuk össze a bontásból vett téglákat is. Ezek mögött bújtam el, a homokku­pac lett a birodalmam. Nyáron éppen odasütött a nap. A fejem alá nagyobb halmot kapartam össze, majd elnyúltam az átforróso­dott homokágyon. A cingár lábam már elérte az ágyások nedves végét. Heteken át hevertem itt. Apám általában éjszakás műszakot vállalt, hogy minél többet keressen. Egy újabb szobával szerettük volna megtoldani a házunkat. Anyám két mű­VASÄRNAPI MEllEKlET szakban dolgozott, o közeli lenfonó­ban. Amikor délelőttösnek osztották be, senki nem ügyelt rám otthon. Ezek voltak a legcsodálatosabb napok. Ilyenkor korán keltem, pedig na­gyon szerettem aludni. Vékony lábaim­ra gyorsan felhúztam a halásznadrá­got. Ugyanis lány létem ellenére min­dig fiúsán öltözködtem. Anyám a konyhában hagyta az elkészített reg­gelit. Világos tejeskóvét, vajas és mé­zes kenyeret. Hamar bevágtam, köz­ben bekukkantottam a kisszobába, ahol apám szuszogott. Mire én kilenc óra felé felkeltem, ő már régen aludt, csak dél körül riadt fel. Szabad vol­tam. A konyhában ócska, faragott lábú sezlon állt. Alatta jókora bőrönd fe­küdt. A barna bőröndöt kihúztam, majd felnyitottam. Apám- két eszter­gályos szakkönyve mellett sárga fe­delű, kis méretű könyvek sorakoztak benne. Ez volt a könyvtárunk. Anyám két évvel ezelőtt szokott rá a könyv­vásárlásra, pedig ő ritkán olvasott, do amikor felvette o fizetését, hazafelé mindig bement a könyvesboltba és ta­lálomra kiválasztott egy hóromforin- tos, olcsó könyvet Két tenyerem majdnem befedte a könyvek borítóját A sárga címlapon embléma hirdette, hogy Olcsó Könyv­tár. A bőröndből egyszerre két köny­vet vettem ki, konyha az egyiket megunom, a másik kéznél legyen. A regények cselekményét, szereplőit gyorsan elfelejtettem, csak az olva­sás hangulata élt bennem tovább. Hevertem a téglahegy mögött a ho­mokban, a hátam égette a nap, én pedig kitartóan olvastam ... A hatodik osztály befejezése után, egy meleg júniusban olvastam a leg­többet. Reggeltől estig feküdtem a ho­mokban. A világ kincséért sem bújtam elő rejtekhelyemről. Gyorsan feketére sültem és anyám varrta bugyim kifa­kult. Akkor mór a jonatán almafák is megerősödtek, de a lombjaik árnyéka még nem ért el hozzám. Ha megun­tam az olvasást, hanyatt feküdtem és felbámultam az égboltra. Nyugalmat és biztonságot éreztem. Sokszor a sze­mem is becsuktam és továbbálmod­tam a könyvek történetét. Csodálatos kalandokat találtam ki. Erdész lettem, erdőket irtottam, beteg állatokat ápoltam. Királynő voltam, akinek a hős háborúban meghalt a férje és így ő irányítja az országot. Egyszer elképzeltem, hogy lovon ülök, prérin vágtatok, az ellenséget űzöm. Akkor mondtam anyámnak, hogy ve­gyen nekem nadrágot, mert én fiú akarok lenni. Aki lovagol. Apámmal viszont nemegyszer igazi háborúba keveredtem. Nem nézte jó­szemmel, hogy ilyen sokat olvasok és emiatt anyámnak keveset segítek. Apám délben különben is morcosán, éhesen ébredt fel. Anyám pedig csak két óra után ért haza, de az előző este főzött ebédet másodpercek alatt meg- melegitette. A másfélszobás házunk udvarán, a szabad ég alatt ebédel­tünk. Anyám mindig kék térítőt tett a tányérok alá. S kerek, fehér tálban hozta a gőzölgő levest. Én még olvas­tam. v Apóm elkiáltotta magát. — Kész az ebéd! Csak néhány pillanattal később vá­laszoltam. — Még biztosan forró a leves .., S hevertem tovább. Apám nemso­kára újra üzent a téglahegyen túlról. Mór ingerülten, parancsolva. — Gyere móri Anyám kérlelve hozzátette: — Kislányom ... Nem mozdultam. Mindaddig, amíg nem hallottam, hogy apám kirúgja maga alól a széket és értem indul. Erre felpattantam és eléje léptem a téglarakás mögül. Hogy haragját le­csillapítsam, elsőként szólítottam meg. — Pont olyan emberekről olvasok, mint te ... Erre elmosolyodott. Egyszer aztán váratlanul rácsapott a fenekemre. Feljajdultam. Fájt az ütés. — Hányszor akarsz még becsapni) — kiáltotta nekem. Hangosan sírtam. Már azért is, hogy ezzel bizonyítsam, nem akartam be­csapni. De már nem hitte el. Szótla­nul ette a levest. Befejeztem a bőgést, de még mindig nem nézett rám ... A második fogás alatt sem. Aztán ebéd után megsértődve szaladtam a téglák mögé. A homokágyra vetettem magam. Keservesen felsírtam. Boldogságom szertefoszlott. — Én nem ilyen emberekről olvas­tam ... — szipogtam. Apám ekkor sem jött oda hozzám. Napokon át kerültük egymás tekinte­tét. Ez mindennél jobban fájt.

Next

/
Thumbnails
Contents