Dunántúli Napló, 1972. augusztus (29. évfolyam, 179-205. szám)

1972-08-06 / 184. szám

Kőbe vésett emlékezés Ha a pécsi ember útrakél valami­lyen okkal Székesfehérvár vagy Siófok felé, óhatatlanul útjába ejti Cecét. Gondtalanul áthajt kocsijával a Ma­lom-csatorna hídján, esetleg megáll a presszónál egy kávéra, majd tovább folytatja útját céljai felé. Ha véletle­nül eszébe villan a cecei Csók-kiállí­tás, talán szakít egy kis időt és betér kegyelettel adózni a hajdani családi házba, a Mester előtti tiszteletadás­ra. De mielőtt felmenne a régi grádi­cson, a sárgára meszelt épület falába helyezett szerény emléktáblára lesz fi­gyelmes, amelynek kőbe vésett betűi a pécsi születésű Cséby-testvérek már­tírhaláláról szólnak. Ha utánakérdez, a múzeumór keve­set tud mondani azokról, akiknek em­lékét őrzi a kőbe vésett emlékezet, a tábla is szűk szóval utal arra, hogy azon a környéken a bosszú áldozata lett Cséby László, a tanácsköztársa­sági katonatanács szekszárdi elnöke és Cséby József, a Tolna megyei ka­tonatanács elnöke. * Tősgyökeres pécsi családból szár­maztak, édesapjuk idősebb Cséby Jó­zsef vármegyei tisztviselő volt, aki 1914-ben nyíltan szocialistának vallot­ta magát, akinek otthona valóságos agitációs központja volt a szociálde­mokratáknak. A népes család minden tagjában a demokratikus és a forra­dalmi eszmék termékeny talajra talál­tak. Erről a forradalmi mozgásról, harcról a Cséby-család tevékenységé­ről emlékezik meg Hajdú Gyula: Harcban az elnyomók ellen címmel írt könyvében, amikor így ír: „Voltak támogatóink kisebb tisztviselők között is. Az állami és törvényhatósági hiva­talok majdnem mindegyikében dolgo­zott néhány velünk rokonszenvező em­ber, akik — bár nem álltak mellénk nyíltan — számos alkalommal nagyon hasznos segítséget nyújtottak. Sót, akadt, aki nyíltan is ki mert állni. így idős Cséby József, vármegyei iroda­tiszt a népes családját fenyegető ve­széllyel dacolva, nem titkolta szocialis­ta meggyőződését és a városi törvény- hatósági választások alkalmával Tó­bor utcai lakásán irányította azok kö­rét, akiket nélküle megközelíteni nem tudtunk volna.” Az édesapa mór fiatalon részt vett a munkásmozgalomban, egyik szerve­zője a Dél-magyarországi Szociálde­mokrata Pártszervezetnek, képviselője az 1883-as Nyomdász Kongresszuson a pécsi munkásoknak. Ilyen körülmé­nyek között és ilyen családban nőttek fel a Cséby-testvérek, ifjú Cséby- Jó­zsef és Cséby László, a Tanácsköztár­saság hős katonái, vértanúi. József 1892-ben, László 1897-ben született. Mindketten a mostani Nagy Lajos gimnáziumban érettségiztek. (Iskolájukban emléktábla őrzi nevü­ket.) Érettségi után József a jogra irat­kozott be, László pedig orvos szere­tett volna lenni. Tervük nem valósul­hatott meg. József a főiskola padjai­ból, László pedig a középiskolából vonult be az 52-es gyalogezredhez. * 1918-ban a Cséby-testvérek Szek- szárdra a leszerelési központba kerül­tek, és itt fogtak hozzá a Kommunista Párt és az ifjúsági szervezet kiépíté­séhez, később pedig fontos szerepet töltöttek be a Tanácsköztársaság ha- talomrajutásában Szekszárdon és Tol­na megyében. 1919. március 14-én arról tudósít a Népszava, hogy Szek­szárdon a főispán-kormánybiztos hi­vatalát elfoglalta a munkásság. A pártszervezet, a munkástanács és a szakszervezetek felhívására március 14­én zsúfolásig megtelt a vármegyeháza udvara, ahol tömeggyűlést tartottak és követelték dr. Mayer Gyula főispán azonnali távozását. A tömeg kívánsá­gának meqfelelően a munkásvezetők, — köztük Cséby József — mint a gyű­lés küldöttei felmentek a főispánhoz és távozásra szólították fel. A nagy­gyűlés résztvevői a megyeháza udva­rán megválasztották a megye vezető szervét, az ötös bizottságot. A Katona Tanács, valamint a városi direktórium április 10-én az alábbi kö­zös határozatot hozták: (Kivonat a ha­tározatból). A Forradalmi Törvényszék elmoz- dittassék gyengesége miatt, s he­lyébe a direktórium és a katona- tanács által jelölt egyének, elv­társak jelöltessenek. A katonatanács nevében: Cséby László a katonatanács szekszárdi elnöke A soron következő feladatok elvég­zésére az új ügyrend 1919. április 13- án alakult ki. Az Intéző Bizottság tíz osztályból álló hivatalos apparátust szervezett az ügyek intézésére. A nyol­cadik osztály a katonai ügyosztály volt, amelynek vezetőjéül Cséby Józse­fet jelölték. A vörösőrség Tolna megyei ezred- parancsnokságót július 10-én vette át Cséby József, s ettől kezdve a Tanács­köztársaság megdöntéséig ő volt an­nak parancsnoka. Cséby László pedig a városi vöröszászlóalj parancsnoka, a szekszárdi katonatanács elnöke. A Cséby-testvérek 1919 áprilisától augusztusáig számos ellenforradalmi akció leverésében vettek részt A Forradalmi Törvényszék és a Vád­biztosság jelentése szerint (1919. jú­nius 23-26.) Tolnán és Sióagárdon nagyobb fehérgárda egység gyüleke­zik és a megyeszékhely megtámadásá­ra készül. Cséby József irányításával a munkásság felkészült a fehérgárdis­ták fegyveres fogadására. 1919. augusztus 1-én lemondott a Magyar Tanácsköztársaság kormánya. Kezdetét vette a féhérterror. Augusz­tus 3-án a megyeszékhelyen még a munkás-katona és földtanács volt a hatalom birtokosa, de Budapestről ér­kező hírek az aktív irányító munkát már lehetetlenné tették. A" hírek hallatára gyors szervezke­désbe kezdett a városi burzsoázia és a kispolgárság. Gyűlést hirdettek meg és a gyűlés megválasztotta a város — Szekszárd — fegyveres ellenforradalmi erőinek parancsnokát, aki elhatározta a direktórium tagjainak elfogatását A kommunisták Cséby József vezetésé­vel felkészültek a védekezésre. A Go­rái téren fegyverrel zárták el az utat, majd a vérontás elkerülése végett biz­tosító csapataikat visszavonták és visszavonultak a megyeházára, ahol augusztus 6-án letartóztatták őket. El­kezdődött Tolna megyében és Szek­szárdon is a terror, a vértől ittas bur­zsoázia az ítéletek egész sorát hozta és hajtotta végre igen rövid idő alatt borzalmas kegyetlenséggel. Augusztus 7-én megjelent a megyében Gömbös János főhadnagy és tizenhat tagú kü­lönítménye, akik betörtek a börtönök­be és nyilvános kivégzéseket rendez­tek. * A két Cséby-testvért Is kivezették, de ekkor még nem került sor a kivég­zésükre az összegyűltek hangos tilta­kozása miatt. Gömbös János főhad­nagy meghátrólt és bejelentette, mi­után katonákról van szó, hadbíróság fog ítélkezni felettük. Szekszárdról Székesfehérvárra szál­lították át őket a hírek szerint, hogy ott a hadbíróság ítélkezzen félettük. A fegyveres kísérők azonban Cecén leszállították a vonatról a Cséby-testr véreket és a vasúti töltés mellett mind­kettőjüket agyonlőtték. A gyilkosság két változatáról be­széltek hosszú időn keresztül a kora­beli cecei lakosok. Egyik változat szerint a cecei vasút­állomás töltése mellett puskatussal agyonverték és elföldelték őket, a má­sik változat szerint a derekukra kézi­gránátot kötöttek és a gránátok tes­tüket szétszaggatták. Jeltelen sírjukat 1958-ban kihcntol- ták és a Cséby-testvéreket október 18- án örök nyugovóra helyezték a Kere­pesi temetőben, a főváros által ado­mányozott díszsírhelybe. Emléküket őrzi a Szekszárdi Mun- kásőrszázad, a Szekszárdi Palánkai Mezőgazdasági Technikum KlSZ-szer- vezete, az Állami Biztosító Baranya megyei Igazgatóságának KlSZ-szerve- zete és a Cecén elhelyezett emléktáb­la, valamint a pécsi Nagy Lajos gim­náziumban elhelyezett emléktábla. A tragikus sorsú család élete ezzel nem teljesült be, Cséby Dezső a har­madik fiú a családdal 1921-ben Ju­goszláviába emigrált és a vajdasági kommunista ifjúsági mozgalomba kapcsolódott be. Többször bebörtö­nözték és az ott szerzett betegségben 1926. szeptember 19-én 21 éves ko­rában meghalt A család életben maradt tagjai 1934-ben a Szovjetunióba mentek és a felszabadulás után tértek vissza Ma­gyarországra. Cecén a sárgára meszelt ház falá­ban elhelyezett emléktábla szűk szó­val utal a Cséby-testvérekire, s ha va­laki utána kérdez, a múzeumőr keve­set tud mondani azokról, akiknek em­lékét kegyelettel őrzi a kőbe vésett emlékezés. Dr. Takács József Szatyor Győző rajza Nyolc nap Tunéziában Napjainkban egyre inkább a közér­deklődés homlokterébe kerülnek az oktatás és a nevelés s ezen belül a zenepedagógia különböző módozatai­nak problémái. Ismeretes, hogy éppen mi, magyarok Kodály Zoltán ezirányú tevékenységének eredményeként je­lentősen gazdagítottuk a nemzetközi zenepedagógia módszertárát. Közel húsz esztendeje az ENSZ kulturális szervezetének, az UNESCO-nak kebe­lében nemzetközi társaság, az ISME koordinálja a világ különböző tájain tevékenykedő zenepedagógusok és egyesületek ezirányú munkásságát. Az ISME kétévenként más-más országban rendezi meg világkongresszusát. 1964- ben például Budapesten, s most né­hány héttel ezelőtt Tunézia fővárosá­ban gyűltek össze, közel negyven or­szág zenepedagógusai a zenei neve­lés legidőszerűbb kérdéseinek megvi­tatására. A húsztagú magyar delegá­ció tagjaként magam is résztvettem a kongresszus nyolc napig tartó ese­ménysorozatán. Tunisz úgy helyezkedik el egy öböl partján, mint Keszthely a Balaton­nál: közel 700 ezer lakosú fél-arab, fél-európai metropolis. Tőle nagyjából keleti irányban, kb. 15—20 kilométer­nyi hosszúságban, a tenger partján húzódik Karthágó, mely az egykori pun birodalom és az azt követő római provincia, illetve az izlám világ szám­talan emlékét őrzi. Karthago ma pom- pásabbnál pompásabb üdülőtelepek sorozata. Ha már az előbb a főváros fekvését Keszthelyhez hasonlítottam, akkor Karthago nagyjából megfelel a Keszthelytől Badacsonyig húzódó üdülősornak. Természetesen jóval na­gyobb méreteket kell elképzelnünk. De nemcsak az egzotikus táj, ha­nem az ott élő emberek megismerése is páratlan élményt jelentett. Tunézia lakói elsősorban nem arabok, hanem berberek és a Spanyolországból idete­lepülő mórok leszármazottai. Kissé hangosak, de rendkívül előzékenyek — kiváltképpen a kereskedők. Lehető­ségem nyílt például Tunisz arab ne­gyedét, a Medinát alaposan bejárni. A girbe-görbe sikátorokban a bazáro- sok francia, olasz, német vagy angol nyelven csalogatják a vásárlókat, üz­leteikben szinte minden megtalálható a különleges illatú keleti tömjénféle­ségektől, a ruházati cikkek hosszú so­rozatán keresztül a csodálatos, saját gyártmányú réztárgyakig. Az egyik ke­reskedőnél rézből készült füstölőt vá­sároltam — természetesen hosszas al­kudozás után. Másnap, amikor vélet- letnül ismét rábukkantam erre a ba­zárra, a fiatal berber már régi isme­rősként köszöntött s az éppen ott őgyelgő gyerekkel frissítő italt hoza­tott. Ennek iszogatása közben beszél­gettünk. Aprólékosan megmutatta, hogy miként készülnek a különböző réztárgyak. Mi, európaiak ezeket a né­peket nem számítjuk a nagyműveltsé­gű nemzetek közé. Ezen lehet vitatkoz­ni. Egy azonban bizonyos: a legegy­szerűbb tunéziai is jól beszéli az arab és a francia nyelvet, de igen gya­kori, hogy angol, olasz vagy német nyelvre váltja a szót... Az előadások és a tanácskozások a fővárosban, Tuniszban folytak dél­előtt és délután. Ez a kongresszus volt ,(.,r a legkevésbé jól szervezett: az elő­adások, koncertek általában félórás késéssel kezdődtek, a gépi tolmácso­lás nem működött. A környezet, Észak- Afrika varázslatos miliője azonban mindent kárpótolt Eskénként Karthágóban 3—4 együt­tes közreműködésével koncerteket tar­tottak egy újjáépített hajdani római amfiteátrumban. Az eredeti elképzelés szerint azért Afrikában rendezték a kongresszust, hogy minél intenzívebb kapcsolatba kerüljünk az arab folklór­ral és a zenei élettel. Sajnos, mind­össze egyetlen arab folklór-együttes szereplésének tapsolhattunk. A többi közreműködő európai és amerikai volt. Az igazat megvallva az együttesek produkcióinak színvonala általában messze elmaradt egy magyar kulturá­lis szemle — például a keszthelyi Heli­kon — nívója mögött. Két műsordara­bot kell megemlítenem, amelyik való­ban világszinten képviselte országa zenekultúráját, zenei nevelését: a lett­országi Riga leánykórusa, és az NSZK- beli Tübingen vonószenekara. Mi, ma­gyarok fájó szívvel emlegettük: „Ha csak egyetlen énekes vagy hangsze­res együttesünk eljöhetett volna!” A tanácskozások vezértémája a ze­ne és a társadalom kapcsolata volt. Közel negyven előadó tartott beszá­molót hazája zenei neveléséről, ered­ményeiről, problémáiról. Magyar rész­ről egyetlen előadás hangzott el: Sző- nyi Erzsébet, a budapesti Zeneakadé­mia professzora francia nyelvű expo­zéjában a magyar zenetanárképzés kérdéseiről beszélt örömmel állapí­tottuk meg, hogy — míg más előadá­sokon egyharmad, legfeljebb félig telt terem volt, — Szőnyi professzornó telt ház előtt beszélhetett. A kongresszus 503 részvevőjének le­hetősége nyílt az éppen akkoriban kezdődött Karthágói Fesztivál egy-két rendezvényén résztvenni. Számtalan falragasz harangozta be a világhírű francia sanzonénekes Gilbert Bé- caud szereplését. Bécaud zsúfolt ház, helyesebben amfiteátrum előtt épe­keit. Egy belépőjegy ára 2 tunéziai dinár, azaz 120 forint. Nem kis büsz­keséggel olvastam e fesztivál augusz­tusi programjában a Pécsi Balett sze­repléséről szóló híradást. Nemcsak más kontinens, de szá­munkra egy teljesen új világ tárult ki előttünk Tunéziában, ebben a talán legnagyobb kultúrájú arab országban. A pun, római, arab, francia kultúra ötvözetével kerültünk emberközelbe, s ez életreszólóan gazdagította, tágítot­ta horizontunkat, Ivasivka Mátyás A Szajna lánya Kende Sándor novellái Kende Sándor írói pályájának ese­ményei eléggé rendhagyóak. Látvá­nyos fővárosi indulás után tizenegy­éves vidéki hallgatás következik, hogy mint pécsi regényíró ismét visszatér­jen az irodalmi életbe. Aztán — bár továbbra is Pécsett él — egyre kevés­bé tűnik ki, hogy pécsi. A budapesti könyvkiadók inkább szómon tartják, mint a vidéki irodalmi orgánumok. Más prózaíró megír néhány kötetnyi elbeszélést, aztán belevág első regé­nyébe. Kende ezt is fordítva cseleked­te. Mikor már megírt tíz regényt, ki­adója javaslatára összeválogatott egy kötetnyi novellát — a könyv nem tüntet fel keltezést, de úgy tűnik — közel huszonöt év terméséből. Ebből következik, hogy a kötet nem követ egységes tematikát, nem bogóz azonos problémát. Harmincnégy pró­zai írást tartalmaz, a „nem regény" műfajból. Az írások kivétel nél­kül megjelentek már nagy időközi eltolódással (születésük szerint) folyó­iratokban, napilapokban. Néhányukon érződik, hogy az író egy napilap — többnyire a Dunántúli Napló — ol­vasmányának szánta. Ezért is jelöltem meg fent a „nem regény" nyakatokért definícióval a kötet írásait, mert lírai vallomással felérő publicisztika, úti­rajz karcolatokkal tarkítva, tárcanovel­la s elbeszélés egyaránt található köztük. Az olvasót azonban nenv a műfaji megoszlás érdekli. Joggal.. Egységes élményt kap. A Szajna lányát az az írói alapállás fogja egységbe, amely már Kende regényeiben kitűnt. Az írót mindenekelőtt AZ EMBER izgatja. Az ember, csupa nagybetűvel, tele el- esettséggel, gőggel, balgasággal, fel­színességgel és élnitudással. Hősei hét­köznapi émberek, akik a legnagyobb természetességgel — sokszor észrevét­lenül — képesek példát adni mély emberségükről (Mi nem beszélünk, Pompei), s akik öntudatlanul is azért küzdenek, hogy megvalósítsák önma­gukat. Ha valamelyiküknek ez vélet­lenül sikerül — legalábbis úgy érzi, hogy beteljesedett az álma-vágya — véget vet saját életének, mert boldo­gan akar meghalni. (A cimadó novella hőse.) A kötet legsikerültebb írása kétség­telen a Szajna lánya. Kende nem be­szél a kapitalizmus farkastörvényei­ről, nem igyekszik bemutatni a mű­vészvilág perifériáján vegetálok éle­tét. Arról beszél, hogy a társadalom különböző rétegeiben milyen vissz­hangot vet egy fiatal kóristalány tra­gédiája. A csőlakók véleménye is aszerint alakul, hogy milyen régen száműzték önmagukat a társadalom­ból, a rendőrtisztviselő, s a kolléganő véleménye teszi teljessé a kört, s a beszélgetésekből, a szubjektív ítéletek sorából nagyon plasztikusan bontako­zik ki egy belterjes világban élő em­ber megrázó, ám mégis nosztalgiákat ébresztő tragikuma. A .Szajna lányának távoli rokona a Lánc Iából c. novella öregembere. Am­a faragó ember már nyugdíjas, s eb­ben a jelzőben nemcsak az életkor, a felhalmozódott társadalmi tapasztala­tok fejeződnek ki, hanem a társada­lom másmilyensége is. Az ő tragédiá­ja, a szerető feleség előadásában, ezért lesz szordinósabb. Kende novelláinak egy része tulaj­donképpen regényvázlat. (Mi nem be­szélünk, Motoros baleset, Kemény — és pasztell.) Ezek drámai sűrített- sége jelzi, hogy az író többet szeretne mesélni, s tudna is, esetleg fog is e témáról. Nagyobb epikai forma, de leg­alább egy önálló novelláskötet lehe­tőségét sejtetik a katonanovellák is. (Katonalovak, A Bors fivérek, Hibás lé­lektan.) A Katonalovakban már önma­gában három novella témája rejtő­zik. Kende sajátos harctéri és hábo­rús élményei — karpaszományos köz­legény, katonaszökevény stb. — érde­kes, változó érzelmi töltésű, de mindig hangulatos írásokká avatják ezeket az elbeszéléseket. Az olvasmányosság a fő erénye az Olasz arcképvázlatok c. sorozatnak. Itáliai hangulatok, érdekes, rokon­szenves és ellenszenves figurák sora­koznak e ciklusban. Fura-e, hogy az ellenszenves szereplők magyar túristák a Váci utcából? A legkedvesebb pe­dig Benito Ippolito, a nápolyi zöldség- árus, aki tulajdonképpen hatalmas tehetségű zsonglőr volt, de soha a ku­tya sem értékelte a művészetét, amíg művelte. Mióta abbahagyta, s csak a kocsmában mesél róla, nagy tiszte­letnek örvend. Az epika elemi erejét, a mesét őr­zi meg Kende új kötetének írásaiban. Drámai erejű elbeszélései, anekdotái, arcképei egyaránt a mesélő tollából születtek. Hangulatos, színes írások, súlyos gondolati tartalmak rejtegetői. Kár, hogy néha az író az olvasó he­lyett is gondolkodik, helyenként többet filozofál, mint szabadna, s megfoszt attól a lehetőségtől, hogy én fedez­zem föl az írások gondolatiságát. Bár ezért az olvasók zöme nem haragszik. (Szépirodalmi Könyvkiadó, Buda­pest, 1972.) Bükkösdi László RNAPI EKLET VASA MELL

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents